Történet: Mindig is érdekelt, hogy vajon hogy kerülnek az ajándékok karácsonykor a gyerekek ágyaihoz a Roxfortban. Mégsem csinálhatnak mindent a házimanók! Íme a saját verzióm a Mikulás kilétére! Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónak!
Korhatár: nincs
Műfaj: novella
Figyelmeztetések: nincs
A hó nagy pelyhekben hullott a Roxfort körül, a kastélyt és a parkot máris vastag hóréteg fedte be. A szél enyhén fújdogált, azoknak, akik ki bátorkodtak menni fel kellett készülniük a fagyos hidegre.
Az idő és a nagy hópelyhek ellenére Harry és a barátai kint játszottak az udvaron – annak ellenére, hogy már hetedévesek voltak, tehát nagykorúak. Még Hermione is boldogan röpítette a varázspálcájával a mágikusan megbűvölt hólabdákat. Ginny meg ő együttes erővel próbálták legyőzni Ront meg Harryt, de nem túl sok sikerrel. A játékban a többi résztvevő főleg a volt DS-tagok közül kerültek ki, de sok más griffendéles, hollóhátas és hugrabugos is csatlakozott hozzájuk egy idő után.
Később, amikor már mindenki csuromvizes volt, és úgy érezték, hogy nem bírnak ki még egy percet az óriási hóban, testületileg bevonultak a kastélyba.
A klubhelyiségben aztán mindenki lehuppant az első elérhető ülőalkalmatosságra, és jólesően belesüppedt a párnába. Lustán lehunyták a szemüket. Hermione úgy érezte, hogy most pihen igazán először egész életében.
Öt perccel később furcsa hang ütötte meg a fülüket. Egy idő után mindenki rájött, hogy ez bizony egy gyomor korgása. A hang forrása pedig – ki más lehetett volna – Ron Weasley volt.
Rávigyorgott a többiekre.
- Nem megyünk le vacsorázni? – kérdezte végül.
- Mehetünk – tápászkodott fel nagy nehezen Harry. – Csak várj, még átöltözök…
Hermione és Ginny is bólintottak, majd mind a négyen átöltöztek a hálótermekben.
A karácsony napját megelőző vacsora ínycsiklandó illata ott terjengett a levegőben – ellenállhatatlan volt a pulyka, illetve a pudingok illata. Mire leértek a Nagyterembe, már hangosan korgott a gyerekek gyomra.
A fenséges ízek kavalkádjának ígérete nem maradt el. A három jó barát úgy érezte, hogy még soha nem evett ennyit, és most már tényleg pihenniük kell. Estére úgyis már csak egy dolguk maradt…
Ilyenkorra mindenkinek egyetlen feladata maradt: megírni a karácsonyi bevásárló listát. Dumbledore ezt minden a karácsonyt megelőző napon elmondta nekik, hogy nehogy elfelejtsék.
Mindenki szeretett úgy ébredni karácsony reggelén, hogy egy nagy kupac ajándék hever a lábuknál, de igazából nem tudták, hogy hogyan is kerül oda. Csak azt tudták, hogy írniuk kell egy listát arról, hogy mit szeretnének küldeni a barátaiknak, esetleg szüleiknek. A listát aztán egy bizonyos „Natales” bűbájjal kellett kezelni, hogy aztán reggelre hűlt helye maradjon. Az ajándékok viszont eljutnak az ismerősökhöz…
*
A tanáriban megbeszélés volt. Dumbledore sugárzó arccal nézett körbe.
- Idén is eljött hát a karácsony, és ki kell választanunk, hogy idén ki lesz a Mikulás!
- Vagyis hogy ki nem fog aludni egész éjjel… - morogta Piton mogorván.
Nem értette, hogy mi ez a nagy felhajtás a körül, hogy az elkényeztetett, így is lusta roxfortos diákok megint megkapják, amire csak vágynak. Ő maga nem kedvelte a karácsonyt, mindig csak Dumbledore-tól kapott valami ajándékféleséget; válaszul küldött is szokás szerint egy üveg mézbort az igazgatónak – de amúgy az ajándékozás nem volt jellemző rá.
Kivéve azt az egy dolgot… Minden évben kikészített a karácsonyi bevásárló listájára egy fiola mérget – persze nem halálosat -, rajta azzal a felirattal, hogy „tej”. Sajnos az eddigi összes Mikulás rájött valamilyen módon a trükkre, és reggelre a fiolában igazi tejet és mellette sütit talált, mindig különböző felirattal. Általában olyasmit szoktak üzenni neki, hogy „a sütit elfelejtetted” vagy „nagyon vicces, nem is számítottam másra”. Az asztalon már ott várta az ital az idei szerencsést.
Dumbledore újra megszólalt, így visszakényszerítette a figyelmét a jelenbe.
- Gondolom már mindenki megjegyezte az évek során, hogy mit kell ilyenkor csinálni, úgyhogy nem is húznám tovább az időt, kezdődjön a sorsolás – hunyorgott az idős mágus vidáman.
Trelawney professzor kuncogni kezdett. Mindenki csodálkozva meredt rá.
- Bocsánat, csak…
- Sybill! Nehogy elmondja, hogy ki lesz az! – nézett rá tréfás-szigorú tekintettel McGalagony professzor.
- Nem is szeretném elrontani a meglepetést, professzorasszony – mosolygott sejtelmesen a jósnő.
Piton felvonta a szemöldökét. Trelawney minden évben csinált hasonló dolgokat a húzás előtt, de ezúttal feltűnően vidám volt. Csak nem Dumbledore lesz a Mikulás idén? Vagy McGalagony? Magában gúnyosan elmosolyodott… Látta már McGalagonyt télapó-öltözetben, és meglehetősen viccesen nézett ki.
- Perselus…
Bökdösés zökkentette ki a gondolataiból.
- Hö…? – nyilvánult meg.
Mindenki őt nézte, és mosolygott, Dumbledore pedig sugárzó arccal nyújtotta felé a piros-fehér öltözéket.
- Gratulálok, Perselus! Téged sorsoltunk ki.
- Tessék?
Úgy látszik ábrándozása a névhúzás egész időtartamára kihatott. Magában szitkozódott, hogy ilyen ostoba volt. Minden évben titokban megbűvöli a cetliket, hogy az ő neve helyett valaki másé legyen rajta…
- Albus, ezt nem gondolhatod komolyan… - sziszegte, szája pedig torz mosolyba fagyott, ami inkább már vicsorszerű volt.
- Dehogynem, Perselus – mosolygott rá az idős mágus. – Hiszen még sosem volt részed ebben a mókában, épp ideje!
Ez úgy látszik a végszó lehetett, mert mindenki a bajusza alatt mosolyogva hagyta el a tanárit, néhányan vállalták a kockázatot, és sok szerencsét kívántak neki. Piton erre nem reagált semmit, csak görcsösen markolta a kezébe adott öltözéket.
*
Mikor végre leért a lakosztályába – természetesen kiábrándító bűbáj segítségével, nehogy valaki is meglássa a maskarával a kezében – ledobta a ruhát a fotelébe, majd leroskadt a kanapéra.
Hogy fogja ezt végigcsinálni? Ha valaki meglátja így… Akkor oda a büszkeségének! Amikor McGalagony vagy Albus jelent meg egy-egy hálókörletben, ahol még ébren voltak a diákok, az megbocsátható volt, de ha őt így meglátják…
Nyelt egy nagyot. Nem. Nem fog megfutamodni. Meg tudja csinálni, hiszen kiválóan tud lopakodni! Odasandított a „tej”-re, és keserűen elvigyorodott.
Mindjárt eljön az idő. Este tízkor takarodó, akkor kell a „Mikulás”-nak akcióba lépnie. Amikor belegondolt, hogy a Roxfortban körülbelül háromszáz diák van, ezen kívül nekik vannak szüleik, illetve a tanárok ajándékait is el kell juttatni… Rögtön beleszédült. De aztán eszébe jutott, hogy szerencsére sokan otthon töltik a szünidőt.
Rápillantott az órájára. Mindjárt tíz óra.
*
Hermione, Harry és Ron fél tízkor jó éjszakát kívántak egymásnak, majd felvonultak a hálótermekbe, ahol is a baldachinos függönyök mögé rejtőztek.
Hermione egy szerény kis listát állított össze legközelebbi barátainak, illetve szüleinek – és persze Csámpásnak is rendelt valami finomságot. Amikor kész lett a listával, a pergamenre bökött, és azt mondta:
- Natales!
A papír halványpirosra színeződött. Kirakta az éjjeliszekrényébe, majd átvette a pizsamáját, és az alváshoz készülődött. Tudta, hogy rajta kívül most több száz diák teszi ugyanezt. Neki viszont most nem ment az alvás. Hiába próbálkozott, lazult el, gondolt bele, hogy ma mennyire fárasztó napja volt, egyszerűen nem bírt aludni. Nem tudott mást tenni – elővett egy könyvet, és a pálcája halvány fényénél olvasgatta. Remélte, hogy a szeme elfárad az olvasástól, de rá kellett jönnie, hogy ez sem jön be.
*
Tíz óra. Piton mogorván magára öltötte a Mikulás-jelmezt. Már épp reménykedett benne, hogy a szakállat és a sapkát elfelejtette neki ideadni az igazgató, amikor a ruha egyik ujjában ezekre is ráakadt. Milyen jó, hogy ilyen figyelmes Albus – gondolta magában gúnyosan. A köpeny egyik zsebében a batyuját is megtalálta, ami egyelőre még üresen tátongott.
Amikor teljesen felöltötte a jelmezt, a tükör elé állt. A látványtól még ő is elnevette magát. A haját fehérré változtatta a sapka, a szakálla pedig olyan hosszú volt, hogy a derekáig leért. A piros sapka teljesen idétlenül állt a fején.
Idiótának érezte magát. Nem volt azonban mit tenni. A Roxforton belül csak a ruha segítségével lehetett hoppanálni. A teljes felszerelésben. Nagyot sóhajtva előhúzta a másik zsebéből a névlistát – ez azoknak a varázslóknak, illetve boszorkányoknak a listája volt, akik az elmúlt huszonnégy óra alatt a Roxfortban kimondták a „Natales”-varázslatot. A lista nagyon hosszú volt… Rábökött a pálcájával, mire a nevek sorrendbe rendeződtek: tanárok és diákok. A diákok évfolyamonként, illetve házanként rendezve. Tudta, hogy így könnyebb lesz a dolga.
Kopogtattak az ajtaján. Megdöbbenve pördült meg a tengelye körül, majd egy varázslattal megállapította, hogy csak Dumbledore az, így megnyugodhatott. Kitárta az ajtót.
- Mit aka…
Nem fejezhette be a kérdést, ugyanis egy fényes vaku elvakította. Dumbledore ezután röstellkedve leeresztette az ősrégi fényképezőgépet.
- Ne haragudj, Perselus, de ezt minden évben meg kell csinálnom. Tudod, vezetünk egy Mikulás-könyvet.
- Tudom – morogta, majd bevágta az ajtót az igazgató előtt.
A tanárokkal kezdte a sort. Rögtön az első Dumbledore volt. Remek – gondolta magában.
Egy pördülés, és az igazgató irodájában állt a pirosas pergamen előtt. A kezébe vette: a lista nagyon hosszú volt, hiszen az öreg igazgató sok barátjának küld ilyenkor ajándékot. A pálcájával a listára bökött, majd elmormolta az ajándékokat. Érezte, hogy a zsebében lévő batyuba pottyannak. Szerencsére súlyuk azonban nem volt, hiszen hogyan is várhatná el tőle bárki, hogy száz embernek az ajándékhalmazát elbírja?
Ekkor azonban felmerült benne egy kérdés: az a pénz, amennyibe az ajándékok kerülnek, hogy jut el a boltba?
Dumbledore belépett az irodába. Mosolyogva nézte Perselust.
- Igazgató úr… A fizetség hogy jut el a boltba?
- Perselus, ezt igazán tudhatnád – hunyorgott rá Albus. – A Natales-bűbáj összetettebb, mint azt gondolnák a diákok, bár a végrehajtása nem igényel nagy varázserőt. Amikor kimondják, azzal a Gringotts-beli széfük száma is átszáll a pergamenre, ahonnan a pénz eljut a boltba. Ha pedig valakinek nincs saját széfe, akkor a szülei fizetik.
Piton bólintott. Ez biztos, hogy nagyon bonyolult varázslat volt, de most nem ért rá ezen elgondolkodni. Nem csak, hogy a listákat kellett megszereznie, de utána még a megrendelést is el kell intéznie, hogy reggelre megjelenjenek az ajándékok az imádott diákjai lábánál.
- Ha megbocsát… Sok a dolgom. – Egy félmosoly jelent meg a száján, majd megpördült, és máris McGalagony szobájában találta magát.
A szoba szokatlanul csendes volt, de ez fel sem tűnt neki. Nem állt meg gondolkodni, csak a pergament kapta fel. Nem is gondolt bele, hogy az átváltoztatástan tanárnő esetleg lélegzetvisszafojtva nézi őt a szoba közepén állva.
Így ment ez az összes tanárnál, természetesen mindegyikük ébren volt még, hogy meglesse a télapó ruhába öltözött Pitont. Ha ő tudta volna, bizonyára nagyon mérges lett volna, de ez alkalommal igaz volt a mondás, hogy a tudatlanság néha áldás.
A tanárok után a diákok következtek. Az elsősökkel szerencsére nem volt sok dolga, ők még nem adakoztak olyan bőkezűen. A későbbi évfolyamokkal – főleg harmadiktől fölfele – viszont már meggyűlt a baja, hiszen ők már ismerték Zonkó Csodabazárát, a Mézesfalát, magyarul egész Roxmortsot.
Colin Creevey-nél járva majdnem felhorkant, amikor meglátta, hogy Harrynek a fiú egy csicsás, seprűkkel díszített párnát rendelt. Ráadásul ebben az évfolyamban már megjelentek a szerelmes üzenetekkel díszített nyakláncok, karkötők, képeslapok. Ha ezt még sokáig kell csinálnom – gondolta – idegösszeroppanást fogok kapni.
Már éjfél volt, amikor eljutott a hatodik évfolyamhoz. Itt szinte már minden lány rózsaszín képeslapokat küldött… Szerencsére azért akadtak normálisabbak… Luna Lovegood például nem az átlagos ajándékokat küldte – amelyekre a fantáziátlanok fanyalodtak, azaz édességekre – hanem egy különleges szarvat küldött az apjának, mondván, hogy az egy graphorntól származik. Piton tudta, hogy nem származhat attól, hiszen az egy méregdrága termék, csak úgy nem árusítanak ilyet a boltokban.
Ginny Weasley természetesen a bájolgós lányok közé tartozott, Piton majdnem elhányta magát, amikor meglátta a „Harrynek Ginnytől” felirattal díszített ezüstös karláncot a listán.
A hetedikesekhez érve már felkészült a lelki támadásra, azaz hogy minden lánynál szerelmes üzeneteket talál. Miután Potteréknél végzett, Grangerékhez hoppanált – ahol nagy meglepetésére fényt látott világítani.
Nem is lepődött meg, amikor azonosította az álmatlan diákot – Hermione Granger.
Próbált nesztelenül odaosonni az éjjeliszekrényéhez, de reménytelen próbálkozás volt. Hermione meghallotta a zizegő köpeny hangját, és a pálcáját előreszegezve kikecmergett az ágyból.
- Ki jár itt? – suttogta halkan.
A pálca fénye ekkor Pitonra esett. Hermionénak elkerekedett a szeme, és mosolyra görbülő szájjal bámulta a tanárát.
- Egy szót se szóljon senkinek! – Suttogta fenyegetően neki.
- Az mitől lesz nekem jobb? – kérdezett vissza a lány szemtelenül. Ha már úgyis hetedéves…
- Ne szemtelenkedjen! Mégis mit akar elérni?!
- Maga a Mikulás? – kérdezte hirtelen a lány.
- Igen, idén – vicsorgott Piton.
- Tudja, hogy a mugli gyerekek hogy szokták kérni az ajándékot a Télapótól a bevásárlóközpontokban? – kérdezte ravaszul Hermione.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónak!
)
