Epil�gus

Ron b�k�sen falatozta az �jabb adag csokol�d�tort�t, �s m�r szinte meg is feledkezett arr�l, hogy Harry alig n�h�ny �r�val kor�bban csaknem elt�rte az orr�t. Miut�n bar�tja elmes�lte, hogy mi �llt a Dumbledore-t�l kapott lev�lben, Ront olyan m�rt�k� megk�nnyebb�l�s t�lt�tte el, hogy befalta az �sszes, konyh�ban tal�lhat� s�tem�nyt, amit �desanyja az esti Rend-gy�l�sre k�sz�tett, �gy Mrs. Weasley k�nytelen volt �jabb adagot gy�rtani. Azonban most ezt is a kihal�s vesz�lye fenyegette, h�la Ron hat�rtalan �tv�gy�nak.

– �s mi volt abban a lev�lben, ami �gy felzaklatott? – k�rdezte higgadtan Remus, aki rendszerint m�r f�l �r�val a gy�l�sek kezdete el�tt felbukkant a f�hadisz�ll�son, �gy most is Harry�kkel �cs�rg�tt a konyh�ban.

– Hogy mi? – k�rdezett vissza f�jtatva. – Kezdem meg�rteni, hogy Voldemort mi�rt akarta meg�lni Dumbledore-t! Annyira ideges�t� ez az „�n mindent tudok, de ti csak r�gj�tok a k�rm�t�ket” viselked�se, komolyan a falra m�szom t�le!

– Harry! Nem ismerek r�d! – csod�lkozott el Remus, elkerekedett szemekkel figyelte a tombol� fi�t. Ron b�k�sen �ld�g�lt mellett�k, �s j��z�en nyalogatta ujjair�l a csokol�d�t. – Hogy mondhatsz ilyet Dumbledore-ra, azok ut�n, hogy ennyit seg�tett neked!

– Na persze, de hogyan? V�gig tudta! Tudta, hogy hol van Hermione, �s nem sz�lt!

– Hogy micsoda? – d�bbent meg �jra Remus. – Megvan Hermione?

– Meg! V�gig az orrunk el�tt volt – felelte csal�dottan Harry. – Eml�kszel Darbyra, Piton h�zi man�j�ra? Na, � az!

– Mi? Ez k�ptelens�g, Harry!

– Nem, dehogy, teljesen logikus. Dumbledore �rt egy levelet Ronnak meg nekem, amiben k�z�lte a maga der�s m�dj�n, hogy ne agg�djunk, Hermione biztons�gban van, Piton professzorral �pp hozz� tartanak. M�r akkor sejtettem, hogy itt valami nem stimmel. Piton azt mondta, nincs k�sz a f�zet… Azt�n betoppant Sylvester. – Az eml�tett f�rfi eddig cs�ndben �ld�g�lt a sz�m�ra odavar�zsolt fotelben, �s leny�g�zve figyelte, ahogy Ron t�mi mag�ba a tort�t, most azonban felkapta a fej�t, �s b�szk�n elvigyorodott, mintha � oldotta volna meg a rejt�lyt. - L�tta, hogy sokkot kaptam, �gyhogy elolvasta a levelet. �s akkor csak �gy mellesleg siker�lt kiny�gnie, hogy nemr�g j�rt Pitonn�l, �s l�tta Hermion�t! – Harry annyira belelovalta mag�t a t�rt�netbe, hogy �gy remegett a hangja, mintha csak most kapta volna k�zhez azt a bizonyos Dumbledore-t�l �rkezett pergament. – R�ad�sul ekkor elejtettem a levelet, �s �szrevettem, hogy a m�sik oldal�ra is van �rva. �s tudod mi volt?! – kiab�lta Harry, �s Remus orra al� dugta a levelet.

„�n var�zsoltam el Miss Grangert, �s vittem Piton professzorhoz. De ne agg�dj t�bbet, biztos kezekben volt v�gig. Perselus j� ember, m�g ha ezt nem is mutatja meg mindenkinek.”

– Harry, k�rlek, �lj�nk le. Nincs semmi baj. Hermione megvan, j�l van, hamarosan hazaj�n. Mi kell m�g? – mondta csit�t�an Remus, de Harry l�tta az arc�n, hogy � sem fogadja be ilyen k�nnyen az �j inform�ci�kat.

– Nem err�l van sz�. Heteken �t kerest�k �t, agg�dtunk �rte, kik�sz�lt�nk lelkileg �s idegileg. Te nem vagy csal�dott?

– Harrynek igaza van – jegyezte meg komolyan Sylvester. – Legal�bb lett volna egy nagy, gonosz m�gus, vagy minimum egy h�tfej� s�rk�ny... – Remus szem�t forgatva hallgatta, majd Sylvester elgondolkozva hozz�tette: – B�r Perselus anyja fel�r egy s�rk�nnyal…

*

N�h�ny �vvel k�s�bb



Hermione pr�b�lta kinyitni a bej�rati ajt�t an�lk�l, hogy elejten� a kez�ben tartott nagy pap�rzacsk�t. A dolog m�r-m�r megszokottan m�k�d�tt; egyetlen alkalommal sem volt hajland� �sszezsugor�tani a vacsor�nak val�kat, tartott t�le, hogy azzal k�rt tenne benn�k, �gy nap mint nap lej�tsz�dott ez a furcsa kis jelenet a lak�sa el�tt.

– Asszonyom haza is �rt? – Az ajt� l�tsz�lag mag�t�l t�rult fel, de Hermione tudta, hova kell n�znie, hogy megtal�lja a magas hang tulajdonos�t: der�kmagass�gban egy hatalmas barna szemp�r n�zett fel r�. A h�zi man�nak �ri�si lap�tf�lei boh�k�san sz�lltak jobbra-balra, ahogy kit�rta gazd�ja el�tt az ajt�t.

– Ma sietni akartam – felelte kedvesen, �s h�l�san n�zett a man�ra. – Milyen napod volt?

– K�sz�n�m, csod�s – v�laszolta az apr� l�ny, �s becsukta az ajt�t a n� ut�n. Hermione n�h�ny l�p�ssel a konyh�ban termett, �s az asztalra pottyantotta a zacsk�t.

– Volna kedved seg�teni a vacsorak�sz�t�sben? – A man� lelkesen b�logatott.

Miut�n heteket t�lt�tt h�zi man�k�nt, Hermione v�lem�nye gy�keresen megv�ltozott az apr� l�nyekr�l. Sokat besz�lgetett err�l Harryvel �s Ronnal is – sokat sz�m�tott a Weasley-fi� v�lem�nye, hiszen aranyv�r�k�nt alaposabb ismeretekkel rendelkezett a man�k szok�sair�l, b�r ezt roxfortos korukban egyszer�en nem volt hajland� elismerni –, �s k�s�bb felkereste Kennyt is, Draco Malfoy h�zi man�j�t, aki k�szs�gesen beavatta a hagyom�nyaikba �s felfog�sukba.

Hermione rengeteg gondolkozni- �s �t�rt�kelnival�t kapott, �s utols� meger�s�t�s�rt m�g valakit felkeresett, hogy besz�ljen vele a man�k�rd�sr�l: Perselus Pitont. Szerencs�j�re – vagy �pp szerencs�tlens�g�re – Sylvester is jelen volt a besz�lget�sn�l, aki v�g�l csillog� szemekkel felpattant a kanap�r�l, �s valamilyen „fant�rpikus �tletre” hivatkozva kiviharzott az ajt�n. M�snap reggel be�ll�tott egy apr�, m�g tin�dzser h�zi man�val – azzal, aki mostanra Hermione legkedvesebb seg�ts�g�v� v�lt.

Miut�n elhagyt�k Plitvic�t – ez meglep�en gyorsan �s egy�b esem�nyekt�l mentesen t�rt�nt –, �jra a Piton lak�s�n�l l�v� sik�torban tal�lt�k magukat, ahova rendszerint hoppan�ltak. Zavarban voltak, de mindketten �rezt�k, hogy nem hagyhatj�k csak �gy el�szni a lehet�s�get, amit Dumbledore teremtett sz�mukra a maga minden l�ben kan�l m�dj�n. Ugyanakkor az sem t�nt helyesnek, hogy egyik pillanatr�l a m�sikra felforgassanak mindent: Perselus ragaszkodott hozz�, hogy Hermione el�bb keresse fel a bar�tait, �s jelezze nekik a megker�l�s�t, �s csak ha mindent elrendezett az ideges�t� griffend�lesekkel, akkor t�rjenek vissza kettej�k �gy�re.

Nos, Hermione el�g id�t sz�nt arra, hogy t�vir�l-hegyire elmes�ljen mindent Harry�knek, lesz�m�tva azt a jelent�ktelen apr�s�got, hogy a Perselusn�l t�lt�tt id� alatt hal�losan beleszeretett a gazd�j�ba. Azonban nem kellett t�l sok id�nek eltelnie ahhoz, hogy ez bar�tai sz�m�ra nyilv�nval�v� v�ljon…

Nagyj�b�l t�z perce �llhatott neki a f�z�snek, de a konyha m�r �gy n�zett ki, mint amin torn�d� s�p�rt v�gig: a m�rt�shoz haszn�lt toj�sok h�jai szanasz�t hevertek az asztalon, �s a f�ldet is vastagon bor�totta a liszt.

– Nagyon m�lyen rem�lem, hogy nem valami ehetetlen kecskekaj�t k�sz�tesz m�r megint f�z�s c�men. – Perselus hangja k�zelr�l �rkezett, �s Hermione meglepetten p�rd�lt meg a tengelye k�r�l.

– Azt hittem, nem vagy itthon! – ki�ltott fel szinte v�dl�n a n�, s meglengette a fakanalat a kez�ben, amivel n�mi m�rt�st fr�csk�lt sz�t a konyh�ban. N�h�ny csepp ker�lt a f�rfi fekete tal�rj�ra is, mire Perselus felvonta a szem�ld�k�t. – Hopp�.

Hermione letette a konyhai seg�deszk�zt, �s tett n�h�ny l�p�st a f�rfi fel�. Amikor m�r el�tte �llt, csillog� szemekkel n�zett fel r�, de � fenntartotta a kiismerhetetlens�g �larc�t.

– Nem lenne j�, ha m�g jobban �sszepiszkoln�nk – jegyezte meg, �s mosollyal a sz�ja sark�ban v�gigsim�tott a s�t�t anyag ujj�n. Perselus m�g mindig rezzen�stelen�l �llt el�tte. – Tal�n levehetn�nk… – tette hozz� m�g �rtatlanul, �s l�bujjhegyre �llva beny�lt a nyak�n�l a tal�r al�, hogy azt�n egy hat�rozott mozdulattal lecs�sztassa azt a f�rfi v�ll�n, s hagyja a f�ldre hullni; bele a sz�tsz�r�dott lisztbe.

– Az az �rz�sem, kev�sb� lett volna koszos, ha rajtam marad – jegyezte meg szarkasztikusan a f�rfi, �s vetett egy pillant�st imm�r feh�r poros tal�rj�ra, majd visszaemelte tekintet�t az el�tte �ll� n�re. Hermione sz�gyell�sen v�llat vont, mire Perselus �gnek emelte a tekintet�t, �s egy mozdulattal mag�hoz h�zta, hogy megcs�kolja.

Amikor elv�ltak, Hermione tenyer�vel a f�rfi mellkas�n t�maszkodott, �s arc�t a nyak�ba f�rta, hogy beszippantsa az illat�t. Hallotta, ahogy Perselus m�ly leveg�t vesz, �s egy kiss� lemond� s�hajjal, halkan odasz�l a man�nak, miel�tt kivezette volna �t a konyh�b�l, hogy valami, a f�z�sn�l kellemesebb elfoglalts�got �zzenek:

– K�rlek, takar�ts �ssze, Darby.

 

V�GE

El�z�←