8. rész

– El sem tudom képzelni, mi üthetett Kennybe.

Hermione fájdalmasan fogadta magába a beszédfoszlányokat; minden szó robbanásként érte a dobhártyáját. Lassan tompult a fájdalom, és kezdte felfogni, hogy kiket is hall, és mi történt nemrég. Keserűen elfintorodott, és lassan kinyitotta a szemét. Kissé homályosan látott, de nemsokára helyreállt a világ rendje. A nappali foteljében feküdt, a kanapé előtt Kenny álldogált, míg a két bútor között Malfoy és Piton beszélgetett.

– Magához tért – jelentette a szőke férfi, ahogy pillantása Hermione manóarcára esett.

Hermione feltápászkodott, és ültében megvakargatta a fejét. Rémlett valami, hogy elájult a küszöbön, de arra nem emlékezett, hogyan került a bútordarabra. Malfoy tett néhány lépést a kanapé – Kenny – felé, míg Piton az ellenkező irányba lépett, Hermionéhoz egy kicsit közelebb, aztán meg is állt.

– Ha minden rendben van, akkor mi mennénk is – szólalt meg ismét a szőke. – Bár érdekelne, hogy a manód tud-e valamilyen magyarázattal szolgálni a történtekre – vonta össze a szemöldökét a férfi, gúnyosan méregetve Hermionét, mintha ő tehetne mindenről.

– Ráömlött egy bájital – felelte manótól szokatlan rekedtséggel a lány. Piton fürkészve nézett végig rajta – Hermione sejtette, hogy valószínűleg végigsorolja magában a lehetséges főzeteket, amelyek hasonló reakciót válthattak ki egy lényből. – Valamilyen… vágyfokozó.

A professzor arca rezzenéstelen maradt, ellentétben Malfoyéval. A fiatalember szürke szemei meglepetten kerekre nyíltak.

– Azt hittem, ezek csak embereken hatásosak.

– Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét Piton. – De csak embereken használják, mi végre lenne egy ösztönös lénynek ilyesmire szüksége? Engem sokkal inkább az foglalkoztat, hogyan ömlött rá.

Hermionét azonnal elfutotta a méreg, ahogy visszaemlékezett az eseményekre. Kedvelte a manókat, kiállt a jogaikért, de most hihetetlenül idegesítette a mazochista hülyeségük, ami miatt ilyen szituációba keveredett.

– Meg akarta büntetni magát, és úgy gondolta, az üst erre épp megfelelő. Arra már nem gondolt, hogy utána nem fog tudni a talpán megállni, és lefejelheti a polcokat, magára borítva mindent. – A lány szavaiból sütött a harag, szemei is szikrákat szórtak dühében. Pitonon egy meglepetéshullám látszott végigszaladni, nem különben Malfoyon. A professzornak azonban nagyobb gondja is támadt.

– Magára borítva mindent? – kérdezte, érezhetően visszafojtott lélegzettel.

Hermione hirtelen rádöbbent, hogy a professzor fáradtságos munkájának eredménye semmisült meg egyetlen pillanat alatt. Ettől még jobban felhúzta magát, és átkozta a manók önbüntetési kényszerét.

– Túloztam – igyekezett megnyugtatni. – Csak egy polc tartalma veszett kárba.

– Melyiké? – kérdése hiábavaló volt, már láthatóan rég összeállt benne a kép, tudta, hogy melyik polcon milyen bájitalokat tárol.

– Amin a bonyolultabb, vagy hosszabb időt igénybevevő főzetek voltak – felelte lehajtott fejjel a lány. Piton csak bólintott, de Hermione ennyiből is tudta, hogy egy cseppet sem örül a fejleményeknek. Nyugtalanító gondolat férkőzött a fejébe: mi van, ha megbünteti a veszteségért? Elvégre egy normális gazda minimum kivasaltatná vele a füleit és a kezét…

– Sajnálom, megtérítem a károdat – szólalt meg újfent Malfoy. – Gondolom, ezeket nem lehet csak úgy megvásárolni akárhol… de legalább a hozzávalókat megadom. Viszont… lenne még egy kérdésem. Meddig tart a hatása?

– Nem tudom mennyi ömlött rá – felelte elgondolkozva a tanár, és Hermionéra nézett.

– Az egész lombik.

– Csodás – fintorgott a férfi. – Akkor még elég sokáig. De talán van ellenszerem… ha azt nem törtétek még össze – tette hozzá gúnyosan, majd eltűnt a labor irányában. Hermione borzasztóan érezte magát. Tudta, hogy nem az ő hibájából történt mindez, baleset volt, a professzor mégis őt okolta, és ez nagyon fájt a lánynak.

Kenny megújult érdeklődéssel pásztázta Hermionét; le sem vette a lányról a szemét. Hermione igyekezett ezt figyelmen kívül hagyni, de most, hogy a professzor már nem kötötte le, nehezen tudott elmenni emellett. Szerencsére Piton hamar visszatért egy kék színű folyadékkal, és Kennyhez fordult.

– Nem iszom meg! – ellenkezett a manó az orra elé dugott lombikkal.

– Ugyan – legyintett Piton, és még közelebb nyomta az üveget. – Egy korty, és Darby teljesen beléd szeret.

Hermione meglepetten eltátotta a száját. Kenny egy pillanatig sem habozott tovább, kikapta a tanár kezéből a kék löttyöt, és az egészet megitta, nem pazarolva el egyetlen cseppet sem.

A többiek érdeklődve várták a folytatást. Hermione nem kételkedett benne, hogy a professzor hazudott, mégis roppantul meglepődött, hogy minden nyugtalanság nélkül, teljesen hitelesen képes volt előadni magát. Vajon hányszor hazudott már rezzenéstelenül mások szemébe?

Kenny pár pillanatig ugyanúgy ült a helyén, aztán borzongás futott végig a testén, és megrázkódott, elejtve a kezében szorongatott lombikot. Mintha mély álomból ébredt volna, úgy nézett először Pitonra, majd Malfoyra, és végül Hermionéra. Szégyenkezve lesütötte a szemét, mikor rájött, mit tett az elmúlt órákban, és motyogott valamit az orra alá. Felkapta a fejét, körbenézett a szobában, és az olvasólámpát kiszemelve magának azonnal felpattant, és jól elagyabugyálta magát vele. Senki nem akadályozta meg ebben, csak Hermione hallatott egy halk sikolyt.

– Rossz, Kenny, nagyon rossz! Sajnálom, kisasszony, Kenny nem akart fájdalmat okozni! – sipákolta a manó kétségbeesetten, és Hermione látta, hogy folynak a könnyei. Még sosem látott egyetlen manót sem sírni.

– Kenny, nincs semmi baj, nyugodj meg, tedd le azt a lámpát! – szólt rá a lány, és kimászott a fotelből. Odament Kennyhez, és igyekezett megvigasztalni. Malfoy szemöldökét felvonva állt mögöttük, majd megszólalt.

– Majd ezt otthon elintézzük. Gyere, Kenny, menjünk!

Azzal Kenny a lámpát el sem engedve, továbbra is püfölgetve magát elindult gazdája nyomában a kijárat felé.

– Talán jobb lenne, ha ezt itt hagynád Perselusnak – mondta lekezelően Malfoy, mire a manó gyorsan visszatette a helyére a lámpát. A küszöbön állva búcsúztak a házigazdától. – Szólj, mikor menjünk a hozzávalókért, és ha bármiben tudok segíteni, értesíts.

Piton csak bólintott; Hermione meglepetten nézett a szőke férfira. Nem gondolta volna, hogy ilyen nagylelkűvé is tud válni, ha úgy hozza a helyzet.

– Majd elintézem.

– Még egyszer elnézést! Viszlát! – Azzal becsukódott Malfoy és Kenny mögött az ajtó, és kínos csend telepedett a lakásban maradókra.

Hermione tehetetlenül ácsorgott a nappali szélén, várva a következő utasítást. Piton azonban nem szólt egy szót sem; besétált a konyhába, figyelemre sem méltatva a manót. A lányon szomorúság lett úrrá; bántotta, hogy a férfi ennyire semmibe veszi. Edénycsörömpölést hallott a helyiségből, mire ráeszmélt, hogy vacsoraidő van, ő azonban semmit nem készített a bájitaltanárnak.

Gyorsan beszaladt a konyhába, hogy pótolja az elmaradást, de amikor látta, hogy Piton lazán a konyhaszekrénynek dőlve whiskyt kortyolgat, elvetette a vacsorafőzés ötletét. Egy kissé rosszalló gondolat férkőzött a fejébe: sosem gondolta volna, hogy volt tanára ilyen gyakorisággal élvezi az aranyló nedű társaságát.

– Nagyon sajnálom, ami a bájitalokkal történt, uram – mondta ki végül, ami leginkább a lelkét nyomta. Piton érdeklődve fordult felé, feltehetően nem tudta mire vélni manója szavait.

– Eszedbe se jusson bocsánatot kérni – mondta keményen. Hermione szemei hatalmasra kerekedtek meglepetésében. – Holnaptól több dolgunk lesz; azokat a főzeteket is el kell készítenünk, amik ma megsemmisültek.

A lány csak bólintott, de még mindig nem tudta mire vélni a férfi viselkedését. Perselus Piton minden alkalmat megragadott arra, hogy másokat kellemetlen, megalázó helyzetbe hozzon, és sosem volt rest néhány lesújtó szóval megsemmisíteni mások önbecsülését. Akkor most mégis, miért teszi ezt? Le kellene hordania Hermionét a sárga földig, amiért ekkora kárt okozott a drága bájitalaiban – még ha a lány tudta is, hogy közvetlenül nem az ő hibája; valószínűleg megakadályozhatta volna. Piton már-már kedvesnek tűnt eme gesztustól.

– Mehetsz aludni. Reggel korán kezdünk – szólt még a professzor, és újra öntött a poharába.

Hermione szeretett volna még mondani valamit; megkérdezni, hogy nem éhes-e, akármilyen kis butaságot, csak hogy enyhítse lelkiismeret-furdalását. Tátogó száját mégsem hagyta el semmilyen hang, és végül belátta, hogy jobban teszi, ha valóban nyugovóra tér – nehéz napja volt.

Ahogy a lakhelyéül szolgáló odú felé tartott, átkozta magát, amiért ennyire ostobán viselkedett. Bocsánatot kérni! Milyen buta ötlet is volt. Miért érdekelte őt egyáltalán, hogy összetört néhány lombik? Pitonnak igaza volt: majd elkészítik őket újra, semmi sem pótolhatatlan.

*

Másnap reggel még Pitonnál is korábban kelt, hogy elkészíthesse a reggelit. Vidáman tette, múlt éjszaka sikerült helyreraknia magában a dolgokat, és pozitívan állt hozzá mindenhez, nem sajnálkozott. Már a Kennyvel történtekre is mosolyogva gondolt, valójában nevetséges volt, ami kettejükkel történt. Szegény manó, hogy bánta!

Épp a szerenádozós jelenet pörgött újra végig az agyában, amikor Piton belépett a konyhába, és kinyitotta a hűtőt. A lány még sosem látta reggel a hűtőben kotorászni, így meg is ijedt, hogy talán alkoholizálással kezdi a napot. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a férfi egy kancsó tejet vett elő, és egy bögre társaságában leült az asztalhoz. Csodálkozva figyelte a ténykedését: ahogy az asztalon pihenő kakaóporból néhány kanállal a bögrébe tesz, majd hozzáönti a tejet, és komótosan kavargatni kezdi azt. A férfi nagyon furcsának tűnt.

– Jó reggelt – köszönt bizonytalanul, halkan a lány. Piton nem reagált, csak a szájához emelte a porcelán szélét, és magába öntötte a barna folyadékot. Hermione még mindig úgy nézett rá, mintha most látná életében először.

Úgy gondolta, nem próbálja felhívni magára a figyelmet, inkább nekiállt sütni a szalonnát és a tojást, közben pedig néhány zöldséget halászott elő, és megmosta őket. Jobbnak látta, ha békén hagyja a professzort, talán túl sokat whiskyzett múlt éjjel – nem hallotta ugyanis, hogy mikor ment aludni a férfi.

Amikor elfogyasztotta a kakaót, Piton szó nélkül felállt, és kiment a konyhából. Hermione remélte, hogy ezúttal nem hagyja ki a reggelit, nem szeretett hiába dolgozni. Még tett-vett a konyhában, majd amikor elkészült az étel, az asztalra helyezte, és végszóra a férfi is visszaérkezett. Ezúttal kissé frissebbnek tűnt, talán a fürdőszobában volt eddig.

Továbbra is némaságba burkolózott, így ette meg az omlettet. Hermione közben tétlenül ácsorgott mellette: fogalma sem volt, mit kellene tennie ilyenkor, de már kezdett hozzászokni, hogy az a dolga, hogy nézőközönséget játsszon.

Végül újra megismétlődött a jelenet; a férfi felállt, és kiment a konyhából. Hermione eltakarította a reggeli nyomait, aztán kiment a nappaliba. Piton a könyvei között keresgélt, olykor levett egy-egy kötetet, megvizsgálta, belelapozgatott, majd visszatette; és ezt eljátszotta legalább néggyel. Aztán egy zöld borítású elnyerte a tetszését, és azt böngészve elindult a laboratórium ajtaja felé.

– Gyere, rengeteg főznivalónk van.

Hermione, repeső lélekkel – hogy végre szóltak hozzá – követte. Ahogy beértek a laborba, azonnal a hozzávalókat kezdték összegyűjteni. Illetve Hermione megkapta a feladatot, hogy minden Veritaserumhoz szükséges anyagot pakoljon egy munkaasztalra, Piton pedig önálló foglalkozásba kezdett egyéb hozzávalókkal. A lány sejtette, hogy a Quaero vestigium bájital alapanyagait szedi össze, ami majd az ő megtalálásában segít.

Ahogy nekiláttak az üstök felállításához, és az anyagok feldarabolásához, Hermionét fúrta a kíváncsiság a főzettel kapcsolatban. Piton felváltva figyelt a Veritaserumra és a kereső főzetre, nem hagyta teljesen magára a lányt; valószínűleg nem hitte, hogy egyedül el tudná készíteni az igazságszérumot. A férfi épp egy hosszú ormánnyal rendelkező bogárkupacot aprított megfelelő méretűre, amikor Hermione magas hangján megszólalt.

– Milyen is tulajdonképpen ez a kereső főzet? – kérdezte. A férfi nem pillantott fel rá, csak darabolt tovább szorgalmasan. Hermione tekintete Piton arcáról a kezeire vándorolt, és megbabonázva figyelte, ahogy hosszú ujjai gyakorlott mozdulatokkal végzik dolgukat. A professzor szavai végül visszarángatták a laborba.

– Ez egy nagyon összetett bájital – kezdett bele a magyarázatba. – Már a hozzávalók sem hétköznapiak, bár szerencsére a többségükkel nem lesz gond.

– Melyikkel lesz? – érdeklődött a lány. Nagyon foglalkoztatta, mivel akarnak a nyomára bukkanni, de közben belefurakodott egy gondolat, hogy mennyire rossz lesz, ha kiderül, hogy végig itt volt az orruk előtt, és feleslegesen áldoztak ennyi munkát az ő megkeresésére…

– A foltos kontyvirággal – felelte a professzor, mintha ezzel mindent elmondott volna. Látva manója értetlenségét, a szalamandra szemét könnyedén a főzetbe dobta, és folytatta. – Teliholdkor kell szedni, és két órán belül a főzetbe kell kerülnie. Ez további gondokat jelent, hiszen teliholdig el kell jutnunk odáig a bájitallal, hogy a kontyvirágot hozzáadhassuk, valamint olyan közeli erdőbe kell mennünk, ahonnan visszaérünk ennyi idő alatt.

Hermione értékelte magában az elhangzottakat. Biztos volt benne, hogy nem megoldhatatlan a feladat.

– Ez nem egy gyakran használt bájital, igaz? – Piton kérdőn tekintett a manólányra. Hermione életében először amiatt ijedt meg, hogy talán butaságot kérdezett.

– Nem, egyáltalán nem az – válaszolta a férfi a lányt méregetve. Fekete szemei vizsgálódva szaladtak végig a manón. – Pontosan a kontyvirág miatt nem. Ismered ezt a növényt?

– Igen – felelte büszkén Hermione, és rögtön bele is kezdett, hogy megossza professzorával a tudományát, úgy, mint régen az iskolában is tette. – A kontyvirág nagyon mérgező, gyulladáskeltő anyagokat tartalmaz. Csípős folyadékot lehet nyerni belőle, ami kis mennyiségben is remegést, görcsöket, bénulást okozhat, ezért használják mérgekhez is – aztán elgondolkozott. – Tudtommal, csak mérgekhez használják.

Piton teljesen megfeledkezett a béka belsőségek szétválogatásáról. Rezdületlen vonásokkal bámulta a manót, egy pillanatra sem vette le a szemét az arcáról. Valami furcsa fény csillogott a sötét szemekben, ezt Hermione tisztán látta. Valami mély, erős gondolat érlelődhetett benne, valamin nagyon megdöbbenhetett. A lány agyában versenyt futottak a cikázó gondolatok: vajon rájött valamire? Újabb jelet kapott, újabb furcsaságot vett észre rajta? Talán már nincs is olyan messze az igazságtól a professzor? A lány manószíve szélsebesen dobogott; nagyon reménykedett benne, hogy Piton logikája van annyira edzett, hogy rájön erre a turpisságra, mielőtt a főzet elkészülne, és hamarabb kezdhet a valódi megoldáson töprengeni, amellyel Hermione újra emberré válhatna.

– Pontosan – bólintott lassan a férfi, továbbra sem szakítva meg a kontaktust. Összeszűkítette szemeit, majd folytatta a magyarázatot. – Egy bizonyos hőmérsékleten ez a méreganyag átalakul azzá az anyaggá, amire nekünk szükségünk van. Azonban ez csak egy bizonyos hőmérsékleti intervallumban tart… - Hermione próbálta megérteni, miről beszél a férfi, de kissé bonyolultnak érezte a szavakat. A professzor ezt észrevéve kicsit másképp közelítette meg a dolgot. – Konkrétan százhúsz és százhuszonöt Celsius fok között nem mérgező az anyag, minden más hőmérsékleten az. – A manólány szemei felcsillantak a felismeréstől, aztán elkerekedtek a megdöbbenéstől. Akkor hatalmas odafigyelést igényel ez a főzet, és még nagyobb a kockázat, hiszen ha csak egy kicsit is más a hőmérséklete a főzetnek, megmérgezheti a fogyasztóját, aki jelen esetben Piton lesz. Ahogy ezt végiggondolta, nem figyelt eléggé, és ráspriccelt az éppen kezében tartott savas lé, de szerencsére csak a ruhájával találkozott az anyag. Piton egy pillanatra úgy nézett rá, ahogy Neville-re szokott, mire Hermione lesütötte a szemét.

– Ilyen forró főzetet hogyan fog meginni? – kérdezte végül, hogy elterelje a figyelmet ügyetlenségéről. Piton elismerően bólintott, ami újabb meghökkenést váltott ki Hermionéból, aki közben a keletkezett lyukat vizsgálgatta a ruháján.

– Szerencsére varázsló vagyok – felelte a férfi, és visszatért a munkájához.

Hermione nem szólt semmit; kicsit elszégyellte magát. Természetesen ő is tudta, hogy vannak olyan bűbájok, melyek direkt az ilyen alkalmakra lettek kifejlesztve. Ezek néhány percre megszüntették az ember érzékeinek helyes működését, így a hőérzékelést is. Ráadásul, ha nem volt bűbáj, vagy erősebb, illetve hosszabb hatásra volt szükség, akkor is ott voltak még a különböző, hasonló funkciójú bájitalok – amilyen az is volt, ami Harryt elsős korában átsegítette a tűzfalon, mikor a Bölcsek kövéért ment. Valami megoldás mindenképpen akadt.

Bár nem értette, hogy akkor mire fel volt az elismerő bólintás, hiszen nagy butaságot kérdezett. Mégis, a lány mosolyogva tért vissza a Veritaserumhoz, és közben arra gondolt: egész kellemesen telik a bájitalfőzéssel töltött idő – Pitonnal.

Előző←…….→Következő