Hermione legalább két órán keresztül táncolt, legtöbbet Harryvel és Ronnal, de nem utasította vissza az ikrek, Arthur és Lupin felkérését sem. Végül alaposan kifáradva sétált vissza az asztalukhoz, hogy kifújja magát. Perselust ott találta az asztalnál Bill Weasley társaságában, elmélyült eszmecserét folytatva különféle rontásokról, ártásokról, nyitó- és záró varázslatokról.
– Szia, Bill! – köszöntötte a férfit.
– Szia, Hermione! Örülök, hogy látlak.
– Én is. Te jó ég, leszakad a lábam – nyögte, miközben leült Piton mellé.
– Igen, azt el tudom képzelni – nevetett a vörös hajú varázsló –, látva, hogy mennyit táncoltál.
– Igen – bólintott Hermione, miközben nagyot kortyolt a vajsöréből –, nagyon jó a hangulat. Szinte mindenkivel táncoltam, Perselust kivéve.
Piton csak a szemét forgatta, mire Bill vigyorogva a táncolók felé intett a fejével.
– Viszont úgy látom, a fiad képvisel téged is.
– Na, igen – mondta vontatottan a bájitalmester, miközben Dennyre és Victoire-ra nézett, akik egymás kezét fogva szaladgáltak körbe-körbe, hangosan kacarászva.
Hermionénak csak most tűnt föl, hogy időközben Dick bácsi is eltűnt valahová, de nem kellett rákérdeznie, hogy merre lehet, mert néhány pillanattal később egy igencsak felháborodott és vörös képű McGalagony csörtetett vissza az asztalhoz.
– Elviselhetetlen, tolakodó vénember – dohogott magában az idős boszorkány, miközben leült a székére. – Elnézést, Bill, tudom, hogy ez a Mr. Prewett a maga rokona, de már torkig vagyok vele.
– Nekem nem kell őt bemutatni – emelte fel védekezően a kezeit a legidősebb Weasley fiú –, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy milyen.
– Mi történt, Minerva? – kérdezte kárörvendően Piton.
– Az az undok vénember... – fújtatott a boszorkány. – Megtapogatott! De nem csak engem, gyakorlatilag minden nőt, akinek a közelébe tudott férkőzni. Tonksnak még a fenekébe is belecsípett.
– Pedig azt hittem, a Weasley ikrek mindenkit előre figyelmeztettek – mondta tettetett sajnálkozással a bájitalmester.
– Mocskos vén disznó! Hogy viselkedhet így?
– Szigorúan ítélsz, Minerva – jegyezte meg Piton. – Tudom, hogy csak féltékeny vagy.
Hermione gyorsan a szájához emelte a poharát, hogy abba rejtse a kuncogását.
– Féltékeny? – szökött magasra McGalagony felháborodott hangja. – Arra a... arra a... züllött alakra?
– De hát ha egyszer az irántad érzett viszonzatlan szerelem készteti arra, hogy más nőkbe fojtsa a bánatát – húzta tovább az igazgatónő idegeit élvezettel. – És különben is, te bátorítottad.
McGalagony értetlenül meredt a bájitalmesterre.
– Hogy érted ezt?
– Azt mondtad neki, hogy hajadon vagy.
– Ugyan már, Perselus! – kiáltott fel méltatlankodva a boszorkány. – Ez még nem bátorítás.
– De őt reménnyel töltötte el – folytatta könyörtelenül Piton. – Most pedig csak húzódozol szegény ember elől.
Hermione gyorsan beharapta a száját, hogy fel ne nevessen, és elmélyülten kezdte nézegetni a cipőit.
McGalagony nem válaszolt, helyette inkább dühösen töltött magának egy tekintélyes adag Lángnyelv Whiskyt, és már épp emelte a szájához a poharat, mikor a már annyit emlegetett Dick bácsi odatántorgott az asztalhoz.
– Drága kislány – búgta McGalagonyra kacsintva –, épp erre van most szükségem.
– Maga ebből nem iszik – mondta fagyosan a boszorkány, és egy hajtásra kiitta a pohár tartalmát.
– Azt a rézangyalát – csettintett a nyelvével elismerően az öreg –, ez ám a nekem való asszony. Egy csepp se veszett kárba. – McGalagony csak egy megsemmisítő pillantást vetett az öregre, aki most Billhez intézte a mondandóját. – Mondd csak, Billy fiam, tényleg igaz, hogy Percy öcséd inkább a fiúkat részesíti előnyben?
Hermione felkapta a fejét, és még Piton is érdeklődve vonta fel a szemöldökét.
– Igen, bácsikám, igaz – sóhajtotta Bill.
– Sosem volt épeszű az a kölyök – csóválta a fejét Dick bácsi.
– Nem ennek alapján kellene megítélnie – mondta szinte egyszerre Hermione és McGalagony.
– Eh, nem ezért – legyintett türelmetlenül az öreg, miközben leült. – Ha a fiúkban leli örömét, hát tegye, de lemondani a nőkről? Hát normális az ilyen? Akkor már inkább húzna ide is, meg oda is. Akkor, hogy úgy mondjam, a kenyér mindkét fele vajas.
– Jóságos Merlin! – kuncogott fel Hermione.
– Gusztustalan vén perverz – motyogta az orra alatt az igazgatónő.
– Sajnos az unokaöcséim nem olyanok, mint én – fordult Hermione felé az öreg. – Puhány mind, egytől egyig. Sehol semmi kaland – csóválta a fejét sajnálkozva. – Az ő korukban én már rég túl voltam egy kiadós tripperen.
McGalagony pohara hangosan koppant az asztalon, miközben összeszűkült szemekkel meredt az öregre.
– Megköszönném, ha tartózkodna ezektől a közönséges megnyilvánulásoktól, Mr. Prewett – mondta ridegen és méltóságteljesen.
– Jól van, jól van, hagyjuk a szexet – legyintett Dick bácsi. – Inkább beszéljünk a zenéről. – McGalagony már egészen megenyhülni látszott erre a javaslatra, mikor a bácsi folytatta. – Mondja, kedves, csinálta már zongorán?
Piton nem bírta tovább, felnevetett, és vele együtt Hermione is.
– Undorító vénember – prüszkölt felháborodottan McGalagony, majd felpattant az asztaltól és elviharzott, ott hagyva a nevetgélő párost és az értetlenkedő Prewettet.
Időközben teljesen besötétedett, és kezdetét vette a Weasley ikrek tűzijátéka. A vendégsereg ámulva és lelkendezve figyelte a különféle rakétákat és színes robbanásokat, amik betöltötték szinte az egész eget. Hermione már épp azon kezdett gondolkodni, hogy az ikrek tulajdonképpen semmi újjal nem rukkoltak elő, mikor az utolsó rakéta felrobbanva egy vörös hajú nő alakját vette fel, akinek egy szemüveges, villám alakú mintával díszített papucs volt a lábán. A jelenetet hangos ováció és taps fogadta, és még a vőlegény sem látszott sértődöttnek az egyértelmű utalás miatt.
A tűzijáték végeztével néhány vendég szedelőzködni kezdett, köztük Billék is.
– Talán nekünk is mennünk kéne – szólalt meg halkan Perselus.
– Rendben – bólintott Hermione, és mosolyogva figyelte, ahogy Victoire búcsúzóul egy szégyenlős puszit nyom Denny arcára, majd ugyanezt a kisfiú is megteszi, hogy azután fülig pirulva és vigyorogva odafusson hozzájuk.
Maguk között vezetve Dennyt elindultak, mikor egyszer csak meghallották, ahogy Dick bácsi éppen McGalagonynak ajánlkozik.
– Jöjjön, szépasszony, üljön az ölembe – mondta nagylelkűen –, majd összebújunk, hogy ne fázzunk. Csak a pipámra vigyázzon a zsebemben, nehogy összetörje – tette hozzá buja vigyorral.****
Az igazgatónő felháborodottan, vöröslő arccal hagyta faképnél az öreget, és elindult Pitonék felé, akik igyekeztek úgy tenni, mintha semmit sem hallottak volna.
– Áh, Perselus, máris mentek? – kérdezte a boszorkány.
– Igen, Minerva, azt hiszem, ennyi épp elég volt ebből – bólintott a bájitalmester. – Dennynek aludnia kell.
– Örülök, hogy újra találkoztunk, Denny – mosolygott a gyerekre McGalagony.
– Én is – mondta a kicsi.
– Viszlát, tanárnő! – ölelte át Hermione. – Vigyázzon magára.
– Úgy lesz, Miss Granger.
Az idős boszorkány most Piton felé fordult, aki elgondolkodva nézte őt egy darabig, majd vontatottan megszólalt.
– Azt hiszem, mégiscsak megfontolom a javaslatodat, Minerva, hogy visszatérjek a Roxfortba.
– Ó, de hiszen ez nagyszerű, Perselus! – ragyogott fel boldogan McGalagony arca. – Hát igazam volt, csak hiányzott neked a tanítás, ugye?
– Nem, az nem, de ennek a románcnak az alakulását közvetlen közelről szeretném figyelemmel kísérni – mondta elmerengve, mire McGalagony orrcimpái vészesen remegni kezdtek. – Képzeld el, mi lenne a ti esküvőtökön, Minerva – húzódott ördögi vigyorra a szája. – Prewett cilinderben várna, ahogy tisztes matrónaként bevonulsz az oltár elé, miközben izgatott kéjhölgyek lövellnének gyűlölködő pillantásokat feléd azon imádkozva, hogy hasalj el a szoknyádban. Ezt nem szeretném semmi pénzért elmulasztani. Légy őszinte magadhoz, Minerva! Te sem leszel már fiatalabb, és egy ilyen lehetőséget elszalasztani…
Hermione Perselus vállába fúrta az arcát, hogy elrejtse a vigyorgását.
McGalagony pár pillanatig meredten nézett farkasszemet Pitonnal, aztán a bájitalmester legnagyobb döbbenetére, hirtelen elnevette magát.
– Menj a fenébe, Perselus! – Majd megölelte volt kollégáját. – Lehetetlen alak vagy. Úgy látom, Miss Granger azért jó hatással van rád.
– Ki tudja, Minerva, ki tudja – vigyorodott el Piton. – Viszlát!
Elindultak a hoppanálási pont felé, és elhaladtukban még hallották Dick bácsi csalódott motyogását.
– Pedig micsoda dévaj nőszemély. De sajnos biztos, hogy leszbikus. Minden közeledési kísérletemet elutasította...

 

***

Hermione és Perselus halkan léptek be a lakásba, vigyázva, hogy Denny – aki közben már az igazak álmát aludta a bájitalmester vállára hajtva a fejét – fel ne ébredjen. Amíg a férfi bevitte a kicsit a szobájába, hogy rendesen lefektethesse, addig Hermione a cipőjét lerúgva lehuppant az egyik fotelbe. Nem hallotta meg, hogy Perselus mikor lépett oda mellé, csak azt érezte, hogy a bájitalmester megfogja a kezét, és felhúzza őt. A férfi nem szólt, csak kézen fogva a nappali közepére vezette, majd szembe fordult vele, és magához húzta.
– Mit csinálsz? – kérdezte csodálkozva.
– Te akartál táncolni – felelte Piton.
Hermione meglepetten pislogott fel a férfira.
– De hát nincs zene.
– Mindig lenyűgözött az éleslátása, Miss Granger – mondta felvont szemöldökkel a bájitalmester, miközben a bal kezébe vette Hermione jobbját, a másikat pedig a lány hátára csúsztatta.
A boszorkány halkan kuncogva megcsóválta a fejét, majd egy elégedett sóhajjal odabújt Perselushoz, az pedig finoman magához ölelte. Néhány pillanatig csak álltak összeölelkezve, majd lassan lépkedve táncolni kezdtek, miközben Piton a lány hajába temette az arcát.
Hermione lehunyt szemmel, halvány mosollyal az arcán ringatózott együtt Perselusszal, és bár tényleg nem szólt a zene, úgy érezte, ez így tökéletes.
Így, ahogy most van.

 

***

Három nappal később megszületett Harry és Ginny kisbabája. Igaz, hogy a neve Potter volt, de a kinézete alapján több volt benne a Weasley; a vörös haj és a barna szemek legalábbis erről tanúskodtak. A baba születése nemcsak az ifjú házasok életébe hozott változást: Hermione minden délutánját a pici James dajkálásával és csodálásával töltötte, Pitonnak pedig napi szinten kellett végighallgatnia a lány beszámolóit a legifjabb Potterről. A boszorkány lelkesedése Dennyre is hamar átragadt, és mikor egyik nap Hermione magával vitte a kisfiút, hogy az megnézhesse a babát, miután hazaértek, már nem csak a lány számolt be a kis Potter fejlődéséről az előző naphoz képest, hanem Denny is. A bájitalmester szinte oda se figyelve hümmögött és bólogatott, magában reménykedve, hogy ez az időszak sem fog örökké tartani. Egyébként sem értette, mi olyan nagyszerű abban, hogy egy újabb Potter szabadult a világra, de tudta, hogy ha ezt szóvá tenné, az úgyis csak vitát és sértődést szülne, ezért inkább hallgatott, és igyekezett úgy tenni, mint aki odafigyel.
Hermione hálás volt Perselusnak, amiért az türelemmel viselte, hogy sokszor estébe nyúlóan ott időzik Harryéknél a babát dajkálgatva. A férfi egyszer sem tette szóvá ezeket a kimaradozásokat, ő pedig cserébe úgy tett, mintha nem venné észre, hogy Perselus oda sem figyel, mikor ő a piciről mesél neki.
Az időközben beköszöntő április magával hozta az esős napokat és hideg estéket. Egyik ilyen alkalommal, Hermione vacogva nyitott be a hálószobába.
– Szia!
– Szia! – nézett fel a könyvéből Piton. – Megint Potteréknél babáztál?
– Most nem – rázta a fejét a lány. – Megbeszélésünk volt a Mungóban, és elhúzódott. Már azt hittem, sosem érek haza – sóhajtotta fáradtan, miközben átöltözött hálóruhába. Gyorsan bebújt a takaró alá, és szorosan hozzábújt a férfihoz.
Piton felszisszent, mikor Hermione hideg lába ráfonódott az övére.
– Tudod – kezdte –, vannak ám igen praktikus melegítő-bűbájok, ha esetleg fáznál.
– Igen, tudom, de ez így sokkal jobb – dorombolta a lány, és örömmel vette tudomásul, hogy a morgolódása ellenére Piton átöleli.
– Csak én hűlök ki közben – folytatta a dohogást a bájitalmester.
– Nem fogsz kihűlni, mert én majd visszamelegítelek – kuncogta, és hozzádörzsölte a lábát Perseluséhoz.
Piton csak megcsóválta a fejét, aztán visszatért az olvasáshoz, miközben szórakozottan cirógatta Hermionét.
– Látod, máris sokkal kellemesebb – szólalt meg néhány perc múlva a lány.
– Örömmel hallom – mondta gúnyosan –, hogy az én fagyhalálom által te új életre keltél.
– Azért nem kell túlozni – vigyorodott el a boszorkány. – És különben is, még mindig fázom egy kicsit.
– Na, ne mondd! Van még olyan testrészed, ami nem melegedett át?
Hermione nem válaszolt, csak felemelte a fejét, majd lassan a szájára mutatott. Piton szótlanul nézte néhány másodpercig a lány ajkait, aztán visszafordult a kezében tartott könyvhöz. Hermione arcán átsuhant a csalódottság, hogy egy másodperc múlva felváltsa azt a reménykedés, mikor a férfi, megjelölve az oldalt, ahol éppen tartott, összecsukta a könyvet, és az éjjeli szekrényére rakta.
– Lássuk, mit tehetünk – mondta, miközben visszafordult a lány felé, és választ sem várva odahajolt, és megcsókolta.
Hermione belemosolygott a csókba, és hamarosan már tényleg sehol nem fázott, sőt, sokkal inkább melege lett, annak ellenére, hogy időközben minden ruha lekerült róla.

 

***

– Hihetetlen, milyen édes ez a baba – suttogta a karjaiban alvó James fölött Hermione.
– Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ezt mondanád-e, mikor éjszakánként órákon keresztül torka szakadtából üvölt – mondta Ginny egy ásítással fűszerezve.
Hermione halkan kuncogni kezdett.
– Hát, igen, a gyereknevelés szépségei megviselik az embert.
– Ne is mondd – csóválta a fejét a vörös hajú nő. – Alig alszunk valamit, és Harry már ötödször késett el a munkából miatta, pedig James még csak most három hetes.
– De ez az időszak el fog múlni – vigasztalta barátnőjét.
– Tudom – sóhajtotta Ginny, és kortyolt egyet a teából, amit Sipor készített oda neki. – Fogalmam sincs, mi lenne, ha Harry nem lenne ilyen segítőkész. Óriási szerencsém van, hogy ő is kiveszi a részét a gyereknevelésből.
Hermione elgondolkodva nézte barátnőjét, és szöget ütött a fejében egy gondolat.
– Ginny – szólalt meg halkan –, Harry szokta neked mondani, hogy szeret?
– Nem igazán – mondta lassan. – Csak nagyon ritkán. Kevesebbszer, mint szeretném. – Fürkésző tekintettel figyelte Hermionét, aki némán bólintott. – Ezek szerint Piton még egyszer sem mondta neked, igaz?
– Nem – rázta meg a fejét.
– De ez még nem jelenti azt, hogy nem szeret.
– Persze, tudom – sóhajtott fel Hermione. – Csak... – Elhallgatott, és inkább újra a kezében tartott babát kezdte figyelni. – Nem tudom, Ginny – mondta bizonytalanul. – Tulajdonképpen nagyon jól megvagyunk. Boldog vagyok vele, és úgy látom, hogy ő is az velem, de nem beszél az érzelmeiről.
A vörös hajú nő értőn bólogatott.
– Talán soha nem is fog – szólalt meg végül. – Elvégre Pitonról van szó.
– Igen, az igaz – értett egyet Hermione.
– Tudod, Hermione, én azt hiszem, ha nem szeretne, akkor nem kérte volna, hogy költözz hozzá, és nem jött volna utánad az esküvőre sem. Lehet, hogy nem borul a lábad elé rózsával a kezében, de szerintem ezzel megmutatta, hogy nagyon fontos vagy neki, és csak ez számít.
Hermione elgondolkozott a hallottakon, és rá kellett jönnie, hogy Ginnynek tökéletesen igaza van. Perselus már számtalan alkalommal bizonyította, hogy fontos a számára. Mi az ördög bújt belé, hogy csak azért kételkedett ebben – még ha csak egy pillanatra is –, mert a férfi még sosem monda neki ezt szavakkal? Hiszen még ő sem vallott szerelmet Perselusnak, ő sem mondta ki egyszer sem, hogy szereti. Egy felszabadult sóhaj hagyta el a mellkasát.
– Igazad van, Ginny – mosolyodott el szélesen –, csak ez számít. – És tényleg így gondolta.
Jóleső csend telepedett közéjük, amit hamarosan az éhesen ébredező James sírása tört meg. Hermione kuncogva adta át a babát Ginnynek, nem sokkal később pedig elbúcsúzott barátnőjétől, és haza indult.
A lakásba belépve csak Perselust találta a konyhában, aki épp a vacsora előkészületeivel foglalatoskodott, Denny pedig a hátsó udvarban szaladozott Pimaszt kergetve.
– Szia! – köszöntötte a bájitalmestert.
– Szia!
Hermione levette a kabátját és a fogasra akasztotta, mikor megakadt a szeme egy levélen, az előszobában lévő asztalkán. A levél – amelyen nem szerepelt a feladó – mugli irat volt, és nem volt felbontva, ezért úgy gondolta, neki szól, de mikor a kezébe véve elolvasta a címzést, meglepődve látta, hogy azon Piton neve szerepel.
– Perselus, ez neked szól – mutatta fel a kezében tartott borítékot.
Piton megmerevedett egy pillanatra, és még a kezében is megállt a kés.
– Tudom – morogta az orra alatt, oda sem fordulva. – Hagyd csak ott. Vagy dobd a tűzbe – tette hozzá.
– El sem olvasod? – kérdezte értetlenkedve.
– Nem.
– De mi van, ha fontos?
– Nem az – válaszolta fogcsikorgatva.
– De hát honnan tudhatnád, ha bele sem nézel? Hisz’ azt sem tudod, ki írt neked.
Piton lecsapta a kezében tartott kést, és karjait maga előtt védekezőn összefonva, a lány felé fordult.
– De igen, pontosan tudom, hogy ki írt – szólalt meg ridegen, majd Hermione kérdő pillantására hozzátette: – Az apámtól jött.
Hermione szeme elkerekedett.
– Az apád? Él az apád? De hát, én azt hittem…
– Nem – vágott közbe a férfi –, sajnos még nem halt meg. Egy mugli öregek otthonában tengődik, és nyilván azért keresett most meg, mert pénzt akar.
– Ezt nem tudhatod biztosan, Perselus – rázta a fejét Hermione –, tekintve, hogy fel sem bontottad ezt a levelet. Az is lehet, hogy beteg, és segítségre szorul.
– Őszintén szólva, az sem érdekel – vetette oda Piton.
– Nem viszonyulhatsz így ehhez a kérdéshez – mondta a lány rosszallóan. – Én biztosan nem tudnám így semmibe venni az apámat.
– Megható a hozzáállásod, de nem mindenkinek adatik meg olyan gyermekkor, mint neked – szűrte a fogai között egyre növekvő dühvel a bájitalmester. – Csak azt kapja, amit érdemel.
– Ez nem arról szól, hogy ki mit érdemel – mondta türelmetlenül. – Hanem hogy mindenkinek jár egy második esély.
– Neki nem – sziszegte a férfi, és érezte, hogy a harag egyre jobban forrongani kezd benne.
– De az az ember mégiscsak az apád – erősködött továbbra is Hermione, mire Piton villámló szemmel ellökte magát a konyhapulttól, és néhány hosszú lépéssel a lány előtt termett.
– Az az ember – köpte a szavakat indulatosan – tönkretette az anyámat, és kis híján engem is. Az az ember nap mint nap részegen ütötte a feleségét, és nemegyszer megerőszakolta. Az az ember addig verte egy szíjjal a hátamat, amíg fel nem szakadt rajta a bőr, vagy ha az épp nem volt kéznél, akkor a hajamnál fogva tartott a levegőben, és úgy adta a pofonokat, amíg én tehetetlenül küzdöttem, hogy valahogy védjem magam. Az az ember hamar megtanította nekem, hogy jelentéktelen és teljesen értéktelen vagyok, aki nem érdemel mást, csak büntetést, ahogy azt is hamar megtanultam, hogy némán tűrjem az ütlegeléseit, mert ha csak egy jajszó is elhagyta a számat, az csak még jobban feldühítette. Amikor pár éve meglátogattam – ó, igen, Hermione, elmentem hozzá –, az én drága jó apám csak annyit mondott, hogy semmit nem bánt meg, és hogy egyedül azt sajnálja, hogy én még mindig a jelenlétemmel szennyezem a levegőt, ahelyett, hogy az anyámhoz hasonlóan már rég a földben rohadnék – sziszegte elfehéredett arccal. – Ne várd el tőlem, hogy egy cseppnyi érdeklődést is mutassak feléje. Az az ember nekem senki.
Hermione iszonyodva hallgatta Pitont, és tehetetlenül nézte, ahogy a férfi otthagyva őt indulatosan kivágja a labor ajtaját, és leviharzik a lépcsőn. Rettenetesen szégyellte magát a történtek miatt. Hiszen tisztában volt azzal, hogy Perselusnak nem volt egyszerű gyerekkora az apja mellett. Miért kellett erőltetnie ezt a dolgot? Miért nem tudta befogni a száját?
Ahogy hallgatta, amiket mondott, egyre inkább tudatosult benne, hogy az idősebb Piton nem érdemel megbocsátást. Szorongva nézte az ajtót, amin Perselus távozott. Először nem akart a férfi után menni, de a benne dúló lelkiismeret furdalás nem hagyta nyugodni. Nagy levegőt véve nyitotta ki a labor ajtaját, és óvatosan lemerészkedett a sötét lépcsőkön, aztán az aljában hirtelen megtorpant, mikor meglátta a férfit, és elöntötte a szánakozás. Piton háttal állt neki, két kezével a munkapadra támaszkodva, mereven maga elé bámulva. Nem fordult felé, pedig Hermione biztos volt benne, hogy tudja, ő ott áll a háta mögött. Lassan közelebb lépett, majd félénken átölelte Perselust, és hozzábújt.
– Ne haragudj – suttogta a férfi hátába.
Piton vállai kissé megereszkedtek, de más módon nem reagált a lány szavaira. Képtelen volt rá. Ahogy arra is, hogy megbocsásson az apjának. Egyszerűen nem tudott túllépni azokon a borzalmakon, amiket elkövetett ellene és az anyja ellen. Jólesett neki a lány érintése, de nem volt képes viszonozni. Csak állt továbbra is mozdulatlanul és szótlanul, majd hamarosan egy simogató kezet érzett magán.
A lány csak annyi időre engedte el Perselust, hogy elé állhasson, majd felemelte a kezét, és gyengéden végighúzta ujjait a férfi homlokán, hogy lesimogassa róla a feszültség okozta ráncokat. Aztán az ujjai tovább siklottak, le Perselus arcára, hogy ott cirógassák tovább a férfit.
Piton lehunyt szemmel tűrte a kényeztetést, majd a karjai szinte maguktól mozdulva átölelték Hermionét, ő pedig úgy fúrta arcát a lány hajába, mint egy vigasztalásra szoruló gyerek.

 

***

Piton apja többé nem került szóba köztük, és Hermione is igyekezett feledtetni Perselusszal a korábbi meggondolatlan viselkedését. A lány mindent elkövetett az este folyamán, hogy oldja a kezdeti, feszült hangulatot, és végül már Piton sem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el a próbálkozásain. Nem tudott neheztelni rá, hiszen tudta, hogy nem őt akarta bántani a csökönyösségével, csak nem értette meg, hogy milyen sérelmeket hordoz magában. Merlinre, honnan is tudhatta volna, hiszen ezelőtt sosem beszélt róluk. Mindenesetre valahol megkönnyebbülést érzett, hogy ezen is túl vannak.
Éjszaka sokáig nem tudott elaludni, csak nézte a mellette alvó lányt, és arra gondolt, hogy egyedül Hermione az, aki mellett igazán boldog, minden nehézség és felmerülő probléma ellenére. Óvatosan felkelt, és az ágy szélére ülve, gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakon.
Hermione hirtelen nem értette, mi ébresztette fel az éjszaka közepén. Aztán mikor kinyitotta a szemét, már tudta a választ: Perselus nem feküdt mellette. A férfi az ágy végében üldögélt, és mereven nézett ki az ablakon. Hermione óvatosan felkelt, majd Piton mögé térdelt, és átölelve hozzábújt.
– Perselus – suttogta a férfi vállába. – Mi a baj? – Remélte, hogy nem az aznap délutáni eseményeken rágódik.
– Nincs semmi baj, ne aggódj – simította végig a lány őt ölelő karját a férfi. – Csak elgondolkodtam.
Hermione csendben maradt. Tudta, ha Perselus akarja, úgyis elmondja neki, mi foglalkoztatja. Nem kellett sokáig várnia, egyszer csak a férfi halkan, mintha csak önmagához beszélne, megszólalt.
– Egész életemben mások érdekeit kellett szem előtt tartanom, és ezért sokszor olyan dolgokat is meg kellett tennem, amiket nem akartam, de senki nem foglalkozott azzal, hogy én hogyan érzek, vagy miként élem meg. Sokszor kellett embereket kínoznom, és néha ölnöm is, hogy mások megmeneküljenek. Kiszolgáltam két ember szeszélyét, és mindig engedelmes szolgaként viselkedtem, miközben úgy rángattak kényük-kedvük szerint, mint valami bábut. Gyűlöltem azt az életet, mert sohasem tehettem azt, amit akartam, és nem éreztem jól magam közben. – Elhallgatott, és mélyet sóhajtott, mielőtt folytatta volna. – És most itt vagy te, és Denny, és még a bosszantó dolgok ellenére is – mint például a hajad reggelente a számban, vagy az a szörnyű papucsod, amiben mindig el akarok esni, mert folyton szanaszét hagyod, vagy Denny dúdolása, sőt, még az az elviselhetetlen kutya is –, jól érzem magam. Azt csinálhatom, amihez kedvem van, és még akkor is, ha nem magamért teszek valamit, azt nem teherként élem meg, mert nekem is örömet okoz. – Megint elhallgatott egy pillanatra, és gyengéden megszorította a lány kezét. – Olyan, mintha minden rosszért, ami valaha is történt, most kárpótolna az élet. Veletek.
Hermione csukott szemmel hallgatta Pitont, de most felemelte a fejét a férfi válláról, és kicsit oldalra mozdult, hogy a szemébe nézhessen. Tudta, hogy épp ebben a pillanatban kapta meg a férfitól azt a vallomást, amelyre oly régóta várt, és a boldogság egész bensőjét átjárta. Perselus viszonozta a pillantását, és olyan béke volt a szemében, amit a lány még sosem látott azelőtt. Pár pillanatig némán nézték egymást, majd Hermione megszólalt.
– Szeretlek – suttogta.
– Tudom – mondta halkan Perselus, de képtelen volt arra, hogy ő is kimondja. Nem tudja kimondani. Talán még éreztetni sem. Pedig szereti Hermionét.
A két keze közé fogta a lány arcát, és lassan, érzelmesen megcsókolta, miközben óvatosan a hátára fordította, ő pedig finoman fölé gördült. Soha nem szerette még olyan szelíden és gyengéden Hermionét, mint most. Igyekezett minden csókjával, minden érintésével és simogatásával megvallani azokat az érzéseket, amiket nem volt képes szavakkal elmondani.
És Hermione értette…

 

***

Hermione úgy érezte, sosem ébredt még szebb reggelre. Boldog mosollyal az arcán figyelte a mellette alvó bájitalmestert, és újra meg újra felidézte magában a férfi éjjel elhangzott szavait. Perselus szereti őt! Nem mondta ki egyértelműen, de a maga módján szerelmet vallott neki. Legszívesebben odabújt volna a férfihoz, de nem akarta felébreszteni. Már épp fel akart kelni, mikor Piton kinyitotta a szemét, és ránézett.
– Jó reggelt! – szólalt meg halkan, egy halvány mosollyal a szája sarkában.
– Jó reggelt! – suttogta mosolyogva Hermione, majd hozzásimult.
Perselus örömmel üdvözölte a lány meleg, puha testét, és lehunyt szemmel, élvezettel szívta be Hermione illatát. Egyikük sem mozdult, csak feküdtek egymást átölelve, kiélvezve a pillanatot, mikor egyszer csak Hermione gyomra hangosan megkordult.
– Hát, azt hiszem, fel kell kelnünk – dünnyögte Perselus a lány hajába.
– Igen, én is úgy gondolom – kuncogta Hermione.
– Csinálok reggelit – sóhajtotta a férfi.
– Nem, ma én csinálom – nyomott egy csókot Perselus szájára a lány. – Addig tiéd a fürdőszoba.
– Rendben – húzta fel kétkedőn a szemöldökét a bájitalmester, de úgy gondolta, ha Hermione ki akar bontakozni, hát tegye csak. Elvonult a fürdőszobába egy gyors zuhanyra, és mikor végzett, a konyhába ment, ahol Hermione épp a rántottának való tojásokat igyekezett felverni.
– Rosszul tartod a csuklódat, így hamar el fog fáradni a kezed – szólalt meg kioktatóan Piton. – Laza mozdulatokkal csináld.
– Azt hittem, a megfelelő csuklómozgás inkább a fiúknál hasznos – mondta Hermione ártatlan képpel, nem nézve a férfira.
Perselus a szeme sarkából pillantott rá.
– Szemérmetlen – mondta tettetett felháborodással.
Hermione kuncogni kezdett, Piton pedig hirtelen mögé lépett, átölelte, és belecsókolt a lány nyakába.
A reggeli idillt hirtelen kopogtatás zavarta meg, Hermione pedig kérdő tekintettel fordult Perselus felé.
– Vársz valakit?
– Nem – válaszolta a férfi, és már indult volna, hogy ajtót nyisson, de Hermione megállította.
– Maradj csak, majd én kinyitom. Te inkább süsd meg a rántottát.
– Hát nem te csinálod? – kunkorodott felfelé a férfi szája.
– Nem, jobban járunk, ha mégis rád hagyom – vigyorodott el.
– Pedig imádom a főztödet – mondta ironikusan Piton.
Hermione nevetni kezdett, majd az ajtóhoz sietett, és még mindig nevetve, kinyitotta.
Egy elegáns, drága talárba öltözött, középkorú férfi, és egy egyszerű, szürke ruhás nő ácsorgott a lépcsőn.
– Á, jó napot! – villantotta fel jól begyakorolt mosolyát az idegen. – Damian Ronan vagyok, Mr. Piton ügyvédje, ő pedig itt Martina Romilly, a gyámügytől – mutatta be a mögötte álló nőt. – Dennison Normanért jöttünk.





 

Folyt. köv.

A fejezetet, csakúgy, mint az összes többit, Midnights Prophet bétázta. Hálás köszönetem érte!




Megjegyzés:

Dick bácsi figurájához az ötletet Gerald Durrell (Családom és egyéb állatfajták) Patrick Creech kapitánya adta, aki valós személy volt, és elszántan (és sikertelenül) próbálta becserkészni az író édesanyját.

* Dick = Angolban a Richard beceneve, valamint az angol szlengben a jelentése: farok. :-)
** A név kötelez (latin)
*** Ezt a „bölcsességet” drága anyai nagyapám (Apóka) mondogatta oly gyakran, és gondoltam, közkinccsé teszem. Azt hiszem, nagyon helyeselné az ötletet.
**** Ezt a mondatot pedig drága apai nagyapám mondta egy tömött buszon, a fölötte álló hölgyismerősének. A fél busz kidőlt...

Néhány köszönetnyilvánítást is szeretnék eszközölni, mert van néhány ember, akik tudtukon kívül, de hozzájárultak ehhez a fejezethez.
Köszönöm Gwynn-nek, hogy megismertette velem a „szuttyongat” szót.
Köszönöm T. Magdikának (aki a munkahelyemen az adminisztrátor), hogy elmondta a zongorás poént.
És köszönöm Miluielnek, aki a közelmúltban olyan kedvesen végighallgatott, mikor magam alatt voltam.

Előző←…….→Következő