12. fejezet
 

Krisztinek. A biztatásért, a bizalomért, a barátságért…
 

Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.
(Ha eljön Joe Black c. film)


***

Az összeköltözés felvetett néhány problémát. Többek között helyet kellett találniuk a lány ruháinak és könyveinek – amik igen jelentős tételt tettek ki –, de ezeket egy egyszerű tértágító bűbájjal megoldották. Az igazi probléma abból adódott, hogy Hermione időnként rendetlenebb volt mint Denny, és ezt Piton elég nehezen viselte. A férfi fő ellenségévé a lány oroszlánfejes papucsa vált. Nem volt elég, hogy Hermione egy olyan papucshoz ragaszkodott, amit legfeljebb három éves gyerekek hordanak – és ami ráadásul égbekiáltóan griffendéles is –, de mindennek a tetejébe még folyton szét is hagyta, minek következtében Piton nem egyszer vészesen közel került ahhoz, hogy közelebbről is megszemlélje a hálószoba szőnyegének mintázatát. Szerencsére a boszorkány mindig megtalálta a lehetőségét, hogy kiengesztelje a morgolódó bájitalmestert.
Gondokat okozott a reggeli fürdőszoba használat is. Az egyetlen pozitívum, amit ez ügyben el lehetett mondani, hogy csak kettőjüknek kellett megküzdeni ezzel a problémával, mert Denny ilyenkor még mélyen aludt. Piton igazán nem mondhatta el magáról, hogy túl sokat bíbelődne reggelenként, de a lány ezt is nehezen tudta kivárni, és egyre nagyobb türelmetlenséggel várta, hogy mikor veheti végre birtokba a helyiséget. Néhány ilyen alkalom után Piton kezdte unni a dolgot, és mikor Hermione odáig szemtelenkedett, hogy valósággal rátörte az ajtót, azzal az ürüggyel, hogy miatta fog elkésni a munkából, a bájitalmester nemes egyszerűséggel oldotta meg a kérdést. Egyszerűen fogta a veszekedő Hermionét, és úgy, ahogy volt, ruhástul, behúzta magához a zuhany alá. Utána persze megtett mindent, hogy feledtesse a sértődött boszorkánnyal ezt a kis közjátékot. Hermione pedig kimagyarázta a munkahelyén a késést...
Egy héttel az összeköltözés után Harry baglya kopogtatott Piton hálószobájának ablakán.
– Nahát, ez Hedvig! – kiáltott fel meglepetten Hermione.
– Az ég szerelmére, Hermione, muszáj kora reggel a fülem mellett kiabálnod? – hallatszott a bosszús dohogás a takaró alól.
– Bocsánat – kuncogta a lány. Egy gyors csókot nyomott Perselus arcára, aztán a köntösét magára rángatva kikászálódott az ágyból, hogy beengedje a türelmetlen madarat. – Szia, Hedvig! – suttogta a bagolynak, majd leoldotta a lábára erősített levelet, és olvasni kezdte. – Harrytől jött – tájékoztatta Pitont.
– Gondoltam – mormogta. – Csak Potter lehet olyan tapintatlan, hogy hajnalok hajnalán küldjön levelet.
– Azt írja, hogy látogassam meg délután, valami sürgős dolog miatt – mondta Hermione, figyelmen kívül hagyva Piton megjegyzését. – Remélem, nem Ginnyvel történt valami.
– Bármennyire is nehéz hinnem Potter épelméjűségében, annyit azért feltételezek, hogy ha valami gondja lenne a terhes barátnődnek, akkor nem neked baglyoznának, hanem felkeresnék a Szent Mungót – mondta gúnyosan a férfi, majd egy sóhajjal beletörődve, hogy itt már nem lesz alvás a továbbiakban, felkelt.
– Ugye? – kérdezte idegesen a lány. Túlságosan aggódott ahhoz, hogy emlékeztesse Perselust arra az ígéretére, hogy nem fog bántó megjegyzéseket tenni a fiúra.
Piton is érzékelte a lány hangjában bujkáló feszültséget, ezért magához húzta Hermionét és átölelte.
– Igen – mormolta megnyugtatóan a hajába. – Szerintem a barátnőddel minden rendben, ne aggódj. Ha valami baj lenne, azt Potter biztosan megírta volna.
Ez logikusnak tűnt.
– Igazad van – sóhajtotta megnyugodva. – Mindenesetre munka után elmegyek hozzájuk.
– Igen, végül is ez lett volna a levél mondanivalója – tért vissza a gúnyolódáshoz Piton, mire a lány csak játékosan felhúzta az orrát, majd nevetve egy csókot nyomott a férfi szájára.
Hermione munka után meglátogatta Potteréket.
– Sziasztok! – köszöntötte a nappaliban üldögélő Ginnyt és Harryt. Megnyugodva állapította meg, hogy a kismamával tényleg minden rendben van.
– Szia! – állt fel Harry, hogy üdvözölje. – Jó, hogy ilyen gyorsan el tudtál jönni. Gyere, ülj le.
– Na, jó – mondta Hermione, miután kényelmesen elhelyezkedett –, mi az a sürgős dolog?
Ginny és Harry egymásra néztek.
– Te mondod? – kérdezte a lány.
– Mondd te – válaszolta Harry.
Ginny vigyorogva fordult vissza a várakozó Hermionéhoz.
– Összeházasodunk! – kiáltotta boldogan.
– Micsoda?! Ez komoly? – Hermione észre sem vette, milyen magasra szökött a hangja.
– Igen – nevetett Ginny bólogatva.
Hermione értetlenül nézett egyikről a másikra.
– De hát nem azt mondtátok, hogy hallani sem akartok róla?
– De igen, egészen mostanáig – szólalt meg Harry.
– Nem is örülsz? – kérdezte csalódottan Ginny.
– Jaj, Ginny, dehogynem – tért végre magához Hermione. – Csak annyira meglepett, mert eddig mindig azt hangoztattátok, hogy nem akartok összeházasodni. Mi változott? Mi ez a hirtelen fordulat?
– Nem is tudom – vonta meg a vállát a legkisebb Weasley. – Csak tegnap este hirtelen belém hasított a gondolat, hogy nem akarom felnevelni úgy a gyerekünket, hogy nem vagyunk összeházasodva. Harry pedig egyetértett velem. Nagy hülyeség?
Hermione mosolyogva megcsóválta a fejét.
– Egyáltalán nem. Szerintem ez nagyszerű, hogy mégis így döntöttetek.
– Tényleg így gondolod? – kérdezte bizonytalanul Harry.
– Igen, Harry, őszintén így gondolom – bólintott Hermione, majd felállt, és megölelte mindkettőjüket. – Gratulálok nektek, legyetek nagyon boldogok!
– Köszi, Hermione – mondta elérzékenyülve Ginny.
– És mikor lesz a nagy nap? – érdeklődött, miközben visszaült a fotelbe.
– Jövő szombaton – válaszolta Harry.
– Micsoda?! – kiáltott fel hitetlenkedve. – Az tíz nap múlva lesz!
– Pontosan – értett egyet a vörös hajú lány.
– De hát… de hát… – dadogott Hermione –, miért ilyen hamar?
– Mert szeretnénk még azelőtt megtartani a lagzit, hogy a baba megszületne. És nagyon remélem, hogy nem azért ütköztél meg a korai időponton, mert azon aggódsz, hogy nem lesz alkalmad nászajándékot venni – mondta Harry, mire Hermione szégyenlősen bólintott. – Senkitől nem kérünk ajándékot – folytatta a szemüveges fiú –, csak azt, hogy jöjjön el. Ez bele is írtuk az esküvői meghívókba.
– Már szét is küldtétek őket? – hüledezett a lány. – Ti aztán nem vesztegetitek az időtöket.
– Na, igen, mozgalmas délelőttünk volt – ismerte el Harry vigyorogva. – Jut eszembe, itt a te meghívód – nyújtott át egy díszes pergament Hermionénak.
A lány azonnal kinyitotta, és olvasni kezdte.
 

MEGHÍVÓ

Vadházasságunk megszelídítése érdekében úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az "én sose adom be a derekamat " című játéknak, és 2005. március 26-án önként és dalolva összeházasodunk.
Merlin áldását a frigyünkre 16:30-kor a Weasley rezidencián (közismertebb nevén Odú) kérjük. Reméljük, osztozol örömünkben, és megtisztelsz minket jelenléteddel a ceremónián, valamint az azt követő ünnepi vacsorán.
Ezúton kérjük minden kedves meghívottunkat, hogy ne terhelje magát nászajándék vásárlásával, okozzon örömöt azzal, hogy eljön, és velünk tölti ezt a jeles napot.

Ginevra Molly Weasley és Harry James Potter

Hermione kuncogva tekerte össze a pergament.
– Lefogadom, hogy az első mondat az ikrektől származik.
– Eltaláltad – nevetett fel Ginny. – Anya fel is volt rajta háborodva.
– Annak viszont örül, hogy összeházasodunk, úgyhogy ez jelentősen ellensúlyozza a dolgot – vette át a szót Harry.
Hermione értőn bólogatott.
– Képzelem, most milyen boldog.
– Hermione – köszörülte meg a torkát Harry.
– Igen?
– Természetesen Pitont is meghívjuk.
Hermione meglepetésében hirtelen szóhoz sem jutott. Erre igazán nem számított, és most nagyon jólesett neki ez a gesztus Harry részéről. Úgy tűnik, a fiú tényleg komolyan gondolta, hogy megpróbálja miatta elviselni a férfit.
– Köszönöm, Harry! – suttogta meghatottan. – Ez nagyon sokat jelent nekem.
Harry zavartan pislogott párat, majd bólintott.
– Ez a legkevesebb – mondta halkan.
– Azért kíváncsi vagyok, hogy eljön-e – szólalt meg Ginny.
– Remélem – mosolyodott el Hermione bizakodva. – Remélem...

 

***

– Nem fogok elmenni!
– De Perselus! – replikázott a lány a nyitott szekrény előtt állva borvörös estélyi ruhájában, és a hangja kissé ingerülten csendült.
– Felejtsd el, Hermione. Már aznap megmondtam, mikor hazajöttél Potteréktől, és azóta semmi nem változott.
Hermione csalódottan nézte Perselust. Az utóbbi tíz nap leginkább vitatkozással telt. És mindig ugyanarról szólt: Hermione próbálta rávenni a férfit, hogy kísérje el őt Harryék esküvőjére, Piton pedig minden alkalommal közölte, hogy szó sem lehet róla.
– Ne nézz így rám! – mordult fel a bájitalmester. – Rám ezzel nem tudsz hatni. Jobb dolgom is van, mint Potter esküvőjén parádézni.
– Senki sem kérte, hogy parádézz – nyomta meg a szót a lány, miközben becsukta a szekrényajtót. – Viszont Harry volt olyan udvarias, hogy meghívott téged, te viszont nagyon udvariatlanul, visszautasítod.
– Ugye te sem gondolod komolyan, hogy Potter csalódott lenne, ha nem mennék – váltott gúnyolódásba a férfi.
Hermione némán nézte őt egy ideig, majd egy csalódott sóhaj hagyta el a mellkasát, és halkan megszólalt.
– Nem, Perselus, nem gondolom…
– Na, ugye.
– …viszont nem is a saját örömére hívott meg téged, hanem azért, mert engem figyelembe vett. Sokkal felnőttebb módon kezeli ezt a helyzetet, ellentétben veled. Nem őt kellene nézned, hanem engem. Mert én szeretném, hogy ott legyél. Nem neki okozol csalódást, hanem nekem. Sajnálatos, hogy erre nem jöttél rá magadtól. – A lány elhallgatott, magához vette a táskáját, majd újra Piton felé fordult. – Maradj itthon, ha neked úgy tetszik, és gubózz be a saját mogorvaságodba, én viszont elmegyek Dennyvel. Jó szórakozást a mai napodhoz!
Felszegett fejjel masírozott el Piton mellett, kézen fogta a nappaliban várakozó Dennyt, és a hátsó kertbe mentek, ahonnan elhoppanáltak az Odúba.
Piton dühösen csörtetett le a laborjába, és sorra kezdte élesztgetni a lángokat az üstök alatt. Érzett némi bűntudatot Hermione miatt, de igyekezett nem törődni vele. Eh, mégis mit képzelt az a lány? Hogy majd önként és dalolva ott fog jópofizni Potter lagziján? Bosszúsan megrázta a fejét, és folytatta az előkészületeket, de csak nem bírta kiverni a fejéből, amit a lány mondott: „én szeretném, hogy ott legyél”. Tekintete hirtelen a nevével ellátott esküvői meghívóra tévedt, ami azóta az este óta ott hevert a munkapulton, mikor Hermione boldogan közölte vele, hogy Potter és a Weasley lány összeházasodnak, és őt is meghívták az eseményre. Ó, a pokolba az egésszel! Ha ez olyan fontos Hermionénak, miért nem tudta megtenni? Elvégre nem kért lehetetlent. És megígérte neki, hogy próbál másképpen viszonyulni ahhoz a féleszűhöz.
Ingerült mordulással oltogatta el a tüzeket, majd sarkon fordult, és kiviharzott a laborból.

 

***

A legelső dolog, amit Denny meglátott, az Weasleyék toldozott-foldozott háza volt. A második pedig a ház mögött lévő hatalmas, hófehér sátor, amelynek most valamennyi oldala magasan fel volt tekerve, így rálátást biztosított az alatta két oldalra felsorakoztatott székekre, és a sátor végében felállított rózsalugasra, amely minden bizonnyal az oltár szerepét hivatott biztosítani. A széksorok között hófehér szőnyeg futott végig, és mindent Ginny kedvenc virága, frézia díszített.
A harmadik és egyben legszebb, amin Denny szeme megakadt, az a széksorok között szaladgáló szőke, hosszú hajú, négy-ötéves forma kislány volt.
– Victoire! – hallatszott fel Hermione háta mögött egy igencsak ismerős, erős francia akcentussal átitatott hang. – Ázhonnal 'agyd abba a rohangálást! Elszakítod a ruháskádat. Á, szehrvusz, 'Ermione! – ért melléjük időközben Fleur Delacour-Wesley.
– Szia, Fleur! – ölelte meg a nőt.
– Nagyon 'sinos vagy – mondta mosolyogva a francia.
– Köszönöm, te is – bókolt vissza Hermione.
– Fránszia ru'a – mondta olyan hangsúllyal Fleur, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna, majd tekintete Dennyre tévedt. – Ki ez a kisfiú?
– Ő Denny, Perselus kisfia. Köszönj szépen, Denny.
– Csókolom!
– Szehrvusz! – mosolyodott el Fleur, majd visszafordult Hermionéhoz. – Perselus? – kérdezte értetlenül.
– Piton – világosította fel Hermione. – Professzor volt a Roxfortban. Magas, fekete hajú.
– Áz, áki annyira nem kedvelte 'Arryt és Ront? Áz a mogorva féhrfi?
– Igen, ő az.
– És miért 'oztad el a kisfiát? – kíváncsiskodott a szőke nő. Láthatóan még nem állt össze neki a kép.
Hermione felsóhajtott.
– Mert ő és én...
– Ti együtt váhgytok? – vágott közbe döbbenten Fleur.
– Igen, Fleur – bólintott Hermione.
Fleur már éppen nyitotta volna a száját, hogy újabb személyeskedő kérdést tegyen fel, mikor Hermione őszinte örömére, Molly Weasley csörtetett ki az Odú ajtaján a menye után kiáltozva.
– Fleur, Fleur, kérlek, gyere be! Sehogyan sem boldogulunk Ginny hajával, elkélne a segítséged. Ó, szervusz, Hermione drágám! – zárta a karjaiba a lányt.
– Jó napot, Mrs. Weasley!
– Igazán gyönyörű vagy – dicsérte meg az asszony.
– Köszönöm!
– Jaj, édesem, úgy örülök, hogy eljöttél, de sajnos most nem érek rá beszélgetni veled.
– Semmi gond, Mrs. Weasley, menjen csak. Addig én megkeresem Harryt.
Követte tekintetével a két nőt, amíg azok bementek a házba, majd Dennyhez fordult, aki továbbra is Fleur kislányát figyelte. A kislány most leült az egyik székre, és a lábait lóbálta.
– Szeretnél odamenni hozzá? – kérdezte Hermione, leguggolva Dennyhez.
A gyerek megrázta a fejét, pedig látszott rajta, hogy szívesen megismerkedne a kislánnyal.
– Pedig biztosan tetszenél neki – mosolyodott el a boszorkány –, és a lányok szeretik, ha egy fiú bátor, és meg meri szólítani őket.
Denny elgondolkodott a hallottakon. Az a kislány nagyon szép volt, ő pedig nem akarta, hogy azt higgye róla, hogy gyáva. Ő nem gyáva, ő egy bátor nagyfiú, aki már bájitalt is tud főzni. Oda fog menni ahhoz a kislányhoz. De mi van akkor, ha...
– Ő is olyan furcsán beszél, mint az anyukája? – tette fel a kérdést. Úgy tűnt, ez dönti el, lesz-e ismerkedés.
Hermione kuncogni kezdett.
– Nem, ő nem beszél furcsán.
Ez a válasz eloszlatta Denny minden aggályát.
– Jó, akkor odamegyek hozzá.
– Rendben, ismerkedjetek meg – cirógatta meg a kisfiú haját Hermione, majd felállt –, én pedig megkeresem a vőlegényt, rendben?
– Ühüm – bólintott a gyerek, majd kissé kipirult arccal elindult a kislány felé.
Hermione mosolyogva nézte, ahogy óvatosan megközelíti Victoire-t, és leül a mellette lévő székre, ő pedig elindult megkeresni Harryt. Az ideges vőlegényt a ház nappalijában találta Ron és a Weasley ikrek társaságában.
– Sziasztok!
– Szia, Hermione! – ölelte meg Ron.
– Miss Granger! – hajoltak meg színpadiasan az ikrek.
– Szia! – nyögte Harry.
– Jól vagy, Harry? – kérdezte aggódva.
– Hányingerem van – ismerte be sápadtan a szemüveges fiú.
– Izgul – szólalt meg Ron.
– Totálisan... – kezdte Fred.
– ...berezelt – fejezte be George.
– Igen, azt látom – nevette el magát Hermione. – Nyugi, Harry, menni fog.
Az ifjú Potter csak elkínzottan bólintott, mire George atyáskodóan megveregette a vállát.
– Fájdalom, de Frednek, Ronnak és nekem most itt kell hagynunk benneteket, mert még van egy kis dolgunk odakint.
– De ugye nem valami Weasley-féle viccen töritek a fejeteket? – kérdezte gyanakodva Hermione.
– Megtisztelő a feltételezésed – vigyorgott Fred tele szájjal –, de most csak néhány időjárás-bűbájt szórunk ki a ház és a sátor köré, hogy a vendégsereg ne fagyjon meg.
– Akkor jó – nyugodott meg a lány. Ezzel az ötlettel még ő is egyetértett, elvégre még csak március volt.
– Persze, ami késik, az nem múlik – tette még hozzá George, majd két testvérével együtt, pálcáját lóbálva kisétált a házból.
Hermione visszafordult Harryhez.
– Biztos, hogy jól vagy? Elég sápadt vagy.
– Jól vagyok, tényleg – sóhajtott a fiú. – De talán menjünk ki a levegőre. Itt úgy érzem, megfulladok.
– Jól van – mosolyodott el a lány, és Harrybe karolva kisétáltak a kertbe.
Igaz ugyan, hogy csak néhány perc telt el, de ez elég volt arra, hogy mikor kiléptek a házból, egy teljesen új látvány táruljon a szemük elé. Az Odú udvarát szinte elözönlötték a meghívottak, akik szemmel láthatólag mind ugyanazt az időpontot választották a megérkezésre. Hermione hamar felfedezte közöttük McGalagonyt, a Delacour házaspárt és a kisebbik lányukat Gabrielle-t, Tonksot, Lupint és a fiukat Teddyt, valamint Hagridot és Madame Maxime-ot.
Harry egyre nagyobb pánikban jártatta a tekintetét a vendégseregen, idegesen viszonozva az integetéseket.
– Nyugi, Harry – szorította meg bátorítóan a fiú karját Hermione. – Csak lélegezz.
Harry vett egy nagy levegőt, majd reszketegen kifújta.
– Jobb már?
– Egy kicsit – bólintott Harry.
– Na, végre, haver – törtetett hozzájuk a tömegen keresztül Ron. – Azt hittem, már ki se jössz. Szerintem lassan menj az oltárhoz, mert hamarosan kezdődik. Ahogy látom, mindenki megérkezett. Mindjárt megyek én is.
– Hová mész? – kérdezte feszülten Harry.
– Bent hagytam a gyűrűket – felelte a vörös hajú fiú, és már ott sem volt.
– Jóságos ég! – nyögött fel a kis hős.
– Ne aggódj – kuncogta Hermione –, minden rendben lesz. Gyere, menjünk előre.
Elindultak a széksorok között, miközben lassan a vendégek is kezdtek helyet foglalni.
– Nem haragszol, amiért Gabrielle lett Ginny tanúja? – kérdezte csendesen a fiú.
– Jaj, Harry, dehogyis – rázta a fejét Hermione. – Szerintem jó, hogy Fleur húgát kértétek fel. Így nem lesz sértődés, hogy a kicsinek én leszek a keresztanyja.
– Az igaz – mosolyodott el Harry.
Közben odaértek a rózsalugas elé.
– Hát, itt vagyunk – mondta drámai hangon Hermione, majd elvigyorodott. – Nem gondoltad meg magad?
– Nem – nevette el magát a fiú, és egyszeriben érezte, hogy megkönnyebbül.
– Helyes! – veregette meg a vállát a lány. – Na, jó, akkor én most itt hagylak, és megkeresem Dennyt.
– Nem Pitonnal van?
A boszorkány arcáról lefagyott a mosoly, Harry pedig egyszeriben mindent értett.
– Nem jött el, igaz? – kérdezte halkan.
Hermione szomorúan megrázta a fejét.
– Sajnálom – mondta a fiú, és meglepődve tapasztalta, hogy egy kicsit tényleg sajnálja.
– Nem azért – tiltakozott tétován és nem túl meggyőzően a lány, miközben az egyik rózsát fixírozta csüggedten. – Csak nagyon sok a dolga.
– Úgy tűnik, mégsem – szólalt meg a vőlegény, mire Hermione kérdőn ránézett, ő pedig mosolyogva a lány háta mögé intett a fejével.
Hermione megfordult, és nagyot dobbant a szíve, mikor meglátta a sátor végében ácsorgó Pitont. Nem tudta megakadályozni, hogy ne hagyja el a mellkasát egy megkönnyebbült, boldog sóhaj, és egyszeriben elfelejtette minden sértettségét és bánatát. Sietve visszafordult Harry felé, aki azonnal meglátta a szemében a néma kérést.
– Menj csak – mosolyodott el.
Hermione hálásan nézett rá, majd átölelte.
– Köszönöm, Harry! – suttogta. – Ügyes legyél.
– Úgy lesz – viszonozta az ölelést a fiú, majd elengedte Hermionét. – Na menj!
Hermione még egy gyors puszit nyomott Harry arcára, majd megfordult, és elindult Perselus felé, aki továbbra is komor képpel ácsorgott a széksorok mögött. Hát mégis eljött! Eljött, itt van, és... olyan jól néz ki! Perseluson egy elegáns, ezüst szegélyes dísztalár volt, a haját pedig hátrakötötte a tarkójánál, ami által hangsúlyosabbá váltak szigorú vonásai, de egyúttal vonzóbbá is tették a férfit. Hermionénak vissza kellett fognia magát, hogy ne rohanjon azonnal oda, és vesse magát a karjaiba. Enyhén remegő lábakkal lépkedett közelebb Pitonhoz, majd megállt előtte.
Egy ideig egyikük sem szólalt meg, csak nézték némán a másikat, miközben egyre több fej fordult feléjük, ami egyre jobban kezdte zavarni a bájitalmestert. Gyilkos tekintettel viszonozta a kíváncsiskodók pillantását, ami elég volt ahhoz, hogy a legtöbben visszaforduljanak, és a saját dolgukkal foglalkozzanak, csak a bátrabbak – mint McGalagony –, vagy a szemtelenül kíváncsiak – mint Tonks – bámulták őket továbbra is leplezetlenül.
– Örülök, hogy itt vagy – szólalt meg halkan Hermione.
– Nem fogom jól érezni magam – közölte a tényt mogorván a férfi.
Hermione elgondolkodva nézte Pitont.
– Nem is kell – mondta, majd kézen fogta, Perselus pedig hagyta magát odavezetni a hátsó székek egyikéhez. – Gondolom, nem szeretnél közelebb menni.
– Eltaláltad – morogta Piton, és leült.
– Jól van – sóhajtotta a lány –, megyek, és megkeresem Dennyt. Mindjárt jövünk.
Piton némán bólintott, és tekintetével követte a távolodó Hermionét. Mikor visszafordult, bosszúsan állapította meg, hogy Tonks még mindig őt figyeli, miközben izgatottan sugdosott valamit a mellette ülő Remusnak. A vérfarkas csak megrázta a fejét, miközben szelíden próbálta rávenni a lila hajú boszorkányt, hogy fejezze be Piton bámulását, és forduljon végre előre.
„Legalább Lupinba szorult egy kis tapintat” – gondolta a bájitalmester. Komor arccal, mereven nézett maga elé, figyelmen kívül hagyva mindenkit maga körül. Bámuljanak csak, ha annyira akarnak, őt aztán nem izgatja. Úgy sincs bátorsága egyiknek sem rákérdezni, hogy mi van közte és Hermione közt. Híres-neves griffendélesek! Hirtelen bevillant neki, hogy tulajdonképpen szinte az egész násznép másból sem áll, mint griffendélesekből. Szentséges Merlin, hová keveredett?! Hermionénak sokáig kell ezt neki megköszönni. Hogy mit meg nem tesz ezért a makacs nőért. Álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd pont Potter esküvőjén fog részt venni. Ez azért már felért egy kisebb szenzációval. Hol egy újságíró?

Hermione a ház mellett találta meg Dennyt és Victiore-t, akik elmélyülten beszélgettek, és épp emiatt, nem vették észre őt.
– És ha táncolsz velem, akkor még azt is megengedem, hogy megfogd a kezemet – mondta komolyan a kislány.
– Táncolok veled – jelentette ki elszántan Denny.
– Jól van – bólintott Victoire.
Denny zavartan kezdte rugdosni cipője orrával a földet. Látszott rajta, hogy valamit még nagyon szeretne kérdezni.
– Puszit is adhatok neked? – bökte ki végül fülig pirulva.
Hermione hangtalanul kuncogni kezdett, és hátrébb húzódott a ház sarkához, nehogy a két gyerek meglássa. Erre a beszélgetésre roppant kíváncsi volt.
– Hááát... – húzogatta a szoknyája szélét a kislány –, adhatsz, de csak akkor, ha nem olyan lesz, mint ahogy a felnőttek csinálják.
– Miért, ők hogy csinálják?
Victoire előrehajolt, és suttogóra fogta a mondandóját.
– Teddy mesélte, hogy a felnőttek bedugják a nyelvüket egymás szájába.
Hermione a szájára tapasztotta a tenyerét, nehogy felnevessen.
– Fúúj – hallatszott Denny hangja. – Ez utálatos.
– Az – értett egyet a kislány.
– Én nem akarok ilyen puszit adni neked.
– Én se neked.
Hogy végül milyen puszit váltott volna a két gyerek egymással, nem derült ki, mert Hermione háta mögött hirtelen felcsendült Fleur hangja.
– Victoire, 'ol vagy?
Hermione gyorsan az Odú ajtajában ácsorgó nő mellé lépett, nehogy a két kicsi észrevegye, hogy kihallgatta őket. Egy pillanattal később pedig megjelentek a gyerekek is.
– Itt vagyok, mama – mondta a kislány.
– Nagyszehrű – nyújtotta Victoire felé a kezét a francia nő. – Gyehre, mindjáhrt kezdődik az ehsküvő.
Anya és lánya sietve elvonult a sátorba, Hermione pedig Denny felé fordult.
– Gyere, ideje nekünk is mennünk – mondta mosolyogva, és megfogta a kisfiú kezét. – Látom, összebarátkoztál Victoire-ral – szólalt meg, miközben a sátor felé sétáltak.
– Igen – mondta büszkén a gyerek.
– Tetszik neked? – kérdezte, mire Denny szégyenlősen bólintott egyet. – Nagyon szép kislány – fűzte tovább a szót Hermione. – És szerintem te is tetszel neki.
– Tényleg? – kérdezte reménykedve.
– Egészen biztos – jelentette ki határozottan a lány.
Denny nem szólt, de az arcára olyan önelégült mosoly ült ki, hogy Pitonnak is a becsületére vált volna.
– De jó, apu is itt van! – kiáltott fel boldogan a gyerek, mikor meglátta a bájitalmestert, és elengedve a lány kezét, odafutott Pitonhoz, és leült mellé.
Hermione is helyet foglalt a férfi másik oldalán, pár pillanattal később pedig Ron futott el mellettük.
– Megvannak a gyűrűk – mondta Harrynek a vörös hajú fiú a száját törölgetve.
– És közben bekaptál pár falatot, igaz? – kérdezte rosszallóan a barátja.
– Éhes vagyok – mondta mentegetőzve.
– Hihetetlen vagy, haver – csóválta a fejét a kis hős.
– Most miért? – értetlenkedett a Weasley fiú.
Harrynek már nem volt ideje válaszolni, mert egyszerre felcsendült a nászinduló, a vendégsereg pedig hangos széktologatások közepette felállt.
Gabrielle Delacour vonult végig a széksorok között, és megállt Harryvel és Ronnal szemben. Nem sokkal később pedig, hófehér menyasszonyi ruhájában megjelent Ginny, akit az apja vezetett büszkén és meghatottan az oltár felé. Ginny haja laza kontyba tűzve, apró fehér virágokkal volt díszítve, ruhája pedig inkább kihangsúlyozta, mintsem elrejtette erősen domborodó hasát.
– Ezt az esküvőt egy perccel sem siették el – szólalt meg Piton rosszmájúan, mikor Ginny és Arthur elvonultak mellettük.
– Perselus! – sziszegte figyelmeztetően Hermione. – Meghallják.
– Na és akkor! – jött a fojtott hangú riposzt. – Ha már kénytelen vagyok részt venni Potter esküvőjén, legalább hadd mondjam ki, amit gondolok.
Hermione csak rosszallóan megcsóválta a fejét. Semmi kedve nem volt asszisztálni Perselus ünneprontó hangulatához. Inkább a szertartásra fordította minden figyelmét.
Időközben Ginny és Arthur az oltár elé értek, és a büszke apa könnyes szemmel adta át a helyét leendő vejének. A minisztériumi anyakönyvvezető széles mosollyal köszöntötte a jegyespárt és az egybegyűlteket, majd a vendégek újra elfoglalták székeiket, a házasságkötési ceremónia pedig kezdetét vette.
Ha Hermione nem tudta volna, hogy micsoda harcokat vívott meg barátnője az esküvő ellen, most azt hihette volna, hogy Ginny mindig is erre vágyott. A legkisebb Weasley valósággal ragyogott. Kipirult arccal, csillogó szemmel, egyfolytában mosolyogva nézett leendő férjére, aki szintén le sem tagadhatta volna, mennyire boldog.
Hermione tekintete Molly Weasleyre siklott, aki meghatottan, könnyeit törölgetve figyelte a házasságkötést.
– Nézd, Molly szinte zokog – suttogta oda Pitonnak.
– Őszintén? Én is zokognék, ha Potter bekerülne a családomba – szólalt meg a bájitalmester, és a hangja csöpögött a szarkazmustól.
– Perselus! – háborgott a lány.
– Igen, csillagom? – kérdezte gúnyolódva.
– Végig így fogsz viselkedni? – Kezdte unni Piton viselkedését.
– Valószínűleg – felelte kedélyesen.
– Akkor ez egy nagyon hosszú nap lesz – jelentette ki bosszúsan Hermione.
– Nekem mondod? – értett egyet a férfi.
Hermione lehunyta a szemét egy pillanatra, hogy megnyugodjon. Ha Perselusnak feltett szándéka azzal büntetni őt, hogy szabotálja a jókedvét, hát akkor inkább nem is szól hozzá. Kezdte úgy érezni, hogy talán tényleg jobb lett volna, ha Piton el se jön. Hosszan kifújta a levegőt, majd megrázta a fejét, és elfordulva a férfitól, újra a szertartásra koncentrált.
A ceremónia közben zavartalanul folytatódott, egészen addig a pillanatig, amikor is az eskető a „Ha valakinek tudomása van olyan dologról, ami ennek a házasságkötésnek az akadálya lehet, az most szóljon” részhez ért, mert egy cilinderes öregúr élt a lehetőséggel.
– Még most gondold meg magad, fiú – szólt oda Harrynek, általános derültséget keltve ezzel a násznép és a házasulandók között. – Rengeteg fehérnépről le kell mondanod, ha ebbe belemész.
– Bácsikám! – kiáltott fel megütközve Molly.
– Te jó ég – nyögte Hermione a fejét fogva.
Piton szemöldökét felvonva, érdeklődve figyelte a jelenetet, és nem tudott elfojtani egy gúnyos vigyort. Végre kezdett jól szórakozni.
Harry és Ginny nevetve fordultak vissza az anyakönyvvezető felé, majd Ron melléjük lépett, és átadta a gyűrűket, ők pedig elismételve a hivatalnok által mondottakat, egymás ujjára húzták azokat.
Piton közben a szeme sarkából figyelte Hermionét. Úgy tűnt, a lány inkább a némaságot választotta, ezzel fejezve ki a rosszallását a viselkedése miatt. A fene egye meg, hogy mindig Potter miatt vitatkoznak. Tekintete az oltárnál álló fiúra siklott. Potter! Minden bosszúságának az okozója. Hat éven keresztül a Roxfortban, és még most is. Miért kell neki ennek az idiótának az esküvőjén részt vennie?
„Mert meghívott” – szólalt meg a hang a fejében.
„Nagy ügy!”
„Hermione miatt” – folytatta a kis hang.
Piton bosszúsan fújtatott egyet. Igen, Hermione miatt. Bármennyire nehezére esett is beismerni, de Potter tényleg megtette az első lépést a békülés felé, még akkor is, ha mindeközben a lányt tartotta szem előtt. És a fenébe is, ő is meg fogja tenni Hermione kedvéért. Megteszi, mert fontos neki ez a nő. Nagyon fontos. És ha ezzel boldoggá teszi, akkor igenis hajlandó megbékélni akár még Potterrel is. Vagy legalább is kevésbé ellenségesen viselkedni vele.
Önkéntelenül nyúlt Hermione keze után.
Harry és Ginny épp az esküt tette le egymásnak, mikor Hermione megérezte, hogy Perselus megfogja a kezét. Meglepetten nézett a férfira, de az nem viszonozta a pillantását. Helyette az összefonódó ujjaikat figyelte elkomolyodva, majd egyszer csak felnézett, egyenesen Hermione szemébe, a lány szíve pedig hirtelen őrült sebességgel kezdett verni. Volt valami a férfi pillantásában. Valami végtelen gyengédség, és még valami, amit addig Hermione még sosem látott. Perselus tekintete valósággal simogatta őt, és ő egyszeriben elfelejtette minden addigi bosszúságát. Legszívesebben azonnal olyan szorosan a férfihoz bújt volna, ahogy csak lehetséges, de nem akarta zavarba hozni ennyi ember előtt. Helyette csak boldogan elmosolyodott, és gyengéden megszorította a bájitalmester kezét.
Arra eszméltek, hogy újra megszólalt a zene – jelezve ezzel a házasságkötés befejeztét –, az újdonsült házaspár pedig boldogan mosolyogva kivonult a sátorból, hogy a kertben állva fogadják a vendégek gratulációját.
– Gondolom, nekünk is oda kell menünk – szólalt meg kelletlenül Piton, mire Hermione csak egy sejtelmes mosollyal válaszolt. – Kegyetlen nőszemély – sóhajtotta a bájitalmester beletörődően, és maguk között vezetve Dennyt, elindultak, hogy ők is beálljanak a jókívánságokat mormoló vendégek sorába.
Hagridék keveredtek melléjük, a kisfiú nagy örömére.
– Szia, Hagrid! – köszöntötte vidáman az óriást.
– Szerbusz, Denny! – vigyorogta a vadőr. – Hogy vagy, kisöreg?
– Jól.
– Megkaptad az ajándékom? – kérdezte fontoskodva.
– Igen – bólogatott lelkesen Denny.
– Na, igen – szólalt meg Piton. – Köszönjük a kutyát, Hagrid!
– Nagyon szívesen, nagyon szívesen! – bólogatott a vadőr jókedvűen, akinek nem tűnt fel a bájitalmester hangjában csendülő irónia.
– Pimasznak hívják – tájékoztatta Denny az óriást.
– Mert olyan pimasz kis orra van, igaz-e?
– Nem azért – rázta a fejét a gyerek –, hanem mert apu olyan sokszor mondta ezt rá.
Hagrid felnevetett, Piton pedig csak megforgatta a szemeit.
Időközben odaértek Harryék elé, így most rajtuk volt a sor, hogy kifejezzék jókívánságaikat. Piton szíve szerint inkább részvétet nyilvánított volna Ginnynek, de sikerült legyőznie a késztetést, és helyette kelletlenül és gyorsan elmormogott egy „Gratulálok!”-ot, majd tovább lépett Harryhez.
A levegőben szinte tapintható volt a feszültség, hirtelen mintha még a körülöttük lévő zsibongás is elhalt volna. A két férfi feszülten nézett egymásra, és Piton folyamatosan magán érezte Hermione tekintetét. A bájitalmesterben felmerült a gondolat, hogy jókívánságok helyett inkább egy átkot szór Potterre, de végül erőt vett magán, és lassan felé nyújtotta a kezét.
– Gratulálok, Mr. Potter – mondta komoran, és legnagyobb meglepetésére, a fiú halvány mosollyal a szája sarkában rázott vele kezet.
– Köszönöm, professzor úr! És azt is, hogy mégis eljött – tette hozzá.
Piton arcán végigsuhant a meglepetés árnyéka, majd sietősen rendezte vonásait, és csak egy apró biccentéssel reagált az elhangzottakra. Rájött, hogy még mindig Harry kezét szorongatja, ezért gyorsan elengedte, és ott hagyta a fiút, hogy tisztes távolságban várja be Hermionét és Dennyt.
– Gratulálok, Ginny – ölelte át Hermione az arát –, legyetek nagyon boldogok.
– Köszönöm, Hermione! – mondta mosolyogva, majd tekintete Dennyre tévedt. – Szóval ő lenne Denny.
– Igen, ő az.
– Nagyon elegáns – mondta elismerően Ginny.
– Apám egyik öltönyét kicsinyítettem le – vigyorgott Hermione.
– Nagyon praktikus – nevetett a vörös hajú lány.
– Szerintem is – értett egyet Hermione, majd tovább lépett, hogy Harrynek is gratuláljon, aztán kézen fogta Dennyt, és odasétáltak Perselushoz.
A lány hosszú másodpercekig nézte a férfit, és a szemében elégedettség csillogott.
– Köszönöm, hogy nem átkoztad meg – mondta egy cinkos mosollyal.
– Nagy volt a kísértés – morogta Piton, mire Hermione elnevette magát.
– Igen, láttam – kuncogta, majd a sátor felé intett a fejével. – Menjünk, üljünk le – javasolta.
Elindultak a sátor felé, ahol közben – hála a Weasley ikrek ténykedésének – az addig egymás mellett sorakozó székek a közöttük feltűnt az asztalok köré rendeződtek, szabadon hagyva egy nagy területet a sátor elején a tánctérnek. Pitonék leültek, közel a sátor bejáratához, és nem sokkal később Minerva McGalagony ült le a mellettük lévő asztalhoz.
– Csókolom! – köszöntötte lelkesen Denny az idős boszorkányt.
– Szervusz, Denny! Miss Granger! Perselus!
– Jó napot, tanárnő!
– Minerva – biccentett Piton.
McGalagony leplezetlen érdeklődéssel méregette Hermionét és a bájitalmestert, amit az utóbbi unt meg hamarabb.
– Igen, Minerva? – kérdezte élesen.
– Parancsolsz? – tettetett értetlenséget a boszorkány.
– Kérlek, Minerva – sóhajtotta Piton –, látom, hogy majd’ kifúrja az oldaladat a kíváncsiság, hogy mi van Hermione és köztem.
– Nem értem, miért feltételezed, hogy kérdezősködni szeretnék – játszotta továbbra is az ártatlant.
Piton csak felvonta a szemöldökét, és gúnyosan elmosolyodott.
– Sosem tudtál hazudni.
– Perselus – suttogta Hermione figyelmeztetően, és kissé megszorította a férfi kezét az asztal alatt.
Piton rámeredt, és a lány szemeiből tisztán kiolvasható volt az üzenet: ezt úgysem lehet elkerülni. Közben McGalagony fogta a borospoharát, felállt az asztaltól, és átsétált Pitonékhoz.
– Ugye nem bánjátok, ha csatlakozom hozzátok? – kérdezte kihívóan, és választ sem várva leült.
– Már épp kérni akartam – morogta a szemeit forgatva a bájitalmester, de McGalagony elengedte a füle mellett a férfi megjegyzését.
– Így mégiscsak kényelmesebben tudunk beszélgetni – mondta, miután elhelyezkedett.
– Úgy érted, könnyebb kérdezősködnöd – húzta el a száját Piton. Ezt tényleg nem fogja megúszni.
– Na, igen – ismerte el McGalagony –, ez is közrejátszik, nem tagadom.
– Mondd csak, Minerva, nem töltesz te túl sok időt Bimba társaságában? – gúnyolódott a bájitalmester. – A pletykaéhséged kezd félelmetesen hajazni az övére.
– Ha azt hiszed, hogy a szarkazmusod elriaszt attól, hogy megtudjam, amit akarok, nagyon tévedsz – mondta egy bosszantóan magabiztos mosollyal az igazgatónő.
Piton szeme villámokat szórt, és már nyitotta a száját, hogy valami megsemmisítő válasszal illesse volt kolléganőjét, amikor harsány nevetés csendült fel, majd néhány pillanattal később a Weasley ikrek tántorogtak ki görnyedezve és egymást támogatva az Odú ajtaján, őket pedig követte egy fülig vörösödött és igencsak felháborodott Molly Weasley. Az ikrek elbotorkáltak Pitonék asztaláig, majd lehuppantak egy-egy üres székre.
– Uraim, kérem, csatlakozzanak hozzánk önök is! – mondta megjátszott lelkesedéssel Piton.
Az ikrek csak vigyorogva biccentettek feléje és McGalagony felé.
– Igazgatónő! Professzor!
McGalagony szintén egy biccentéssel üdvözölte őket.
– Nem kell aggódni... – kezdte George.
– ...csak kifújjuk magunkat... – folytatta Fred.
– ...és már megyünk is – fejezték be egyszerre.
– Mi történt? – kérdezte Hermione.
Az ikrek hátrafordultak az Odú felé, és egyszerre mutattak a bejárati ajtó irányába, amelyen akkor csámpázott ki az a cilinderes, ritkás hajú öregúr, aki megzavarta Harryék esküvőjét.
– Dick bácsi történt – mondták az öregre mutatva.
– Kicsoda? – értetlenkedett a lány.
– Dick bácsi – világosította fel George. – Anyai nagyapánk kvibli öccse. Mostanáig matrózként járta a világot, és csak néhány hónapja költözött haza Angliába.
– Sosem hallottam róla – rázta a fejét Hermione. – Édesanyátok sosem említette. – Eddig azt hitte, hogy a népes Weasley rokonság minden tagjával sikerült már megismerkednie, de ezek szerint tévedett.
– Nos, ezen nem csodálkozom – vigyorgott Fred. – Anya kicsit szégyelli az öreget.
– De ugye nem azért, mert kvibli? – kérdezte a lány. Nehezen tudta volna ezt elképzelni Mollyról.
– Nem, nem azért – nyugtatta meg George. – Inkább az lehet az oka, hogy az öreg kissé híján van bizonyos társadalmi normáknak.
– Jó példa erre a pár perce lezajlott kis incidens – vette át a szót Fred. – Dick bácsi ugyanis úgy gondolta, mégsem jön nászajándék nélkül...
– De hát ez szép gesztus volt tőle – vágott közbe Hermione, nem értve, miért háborodott föl ezen Molly.
– ...ami nem volt más – folytatta nevetve Fred –, mint egy gazdagon illusztrált kézikönyv, arról, hogy hogyan is kell tisztességesen „meghágni” egy nőt.
– Anya pedig mit sem sejtve belenézett – egészítette ki a történetet George.
– Szentséges Merlin! – kapkodott levegő után McGalagony, Piton pedig csak egy felvont szemöldökkel reagálta le a hallottakat.
– Te jó ég! – kuncogott Hermione. – Így már érthető édesanyátok reakciója.
– Hát, igen, az öreg mindig is szerette a nőket – bólintott George. – És nagyon találó neve van* – tette hozzá sejtelmesen vigyorogva.
– Nomen est omen** – mondta Hermione.
– Pontosan! A bácsi már elmúlt kilencven is, de ennek ellenére továbbra is elszántan üldöz minden nőnemű lényt – mondta vigyorogva Fred –, ezért kérjük a gyanútlan és védtelen melleket és fenekeket biztonságba helyezni. Na, de mi nem is zavarunk tovább, úgy látom, Dick bácsi éppen errefelé tart. – Azzal a két iker felpattant, és már ott sem voltak.
Az emlegetett Dick bácsi közben odakacsázott az asztalukhoz, és Piton kaján örömmel állapította meg, hogy az öreg le sem veszi a szemét McGalagonyról.
– Hejhó! – villantotta ki hiányos fogazatát az egykori matróz. – Maga csakis Minerva McGalagony lehet. Az egyik unokaöcsém mutatott magáról egy képet valamelyik újságban. De meg kell mondjam, maga sokkal szemrevalóbb fehérnép, mint amilyennek azon a képen látszik. Dick Prewett, szolgálatára!
– Minerva McGalagony – mutatkozott be hűvös tartózkodással a boszorkány, és látszott rajta, hogy az öreg nem nyerte el a szimpátiáját ezzel a belépővel.
– Ugye nem bánják, ha lehorgonyzok maguknál? – fordult az öreg Piton felé.
A bájitalmester McGalagonyra pillantott, aki le sem tagadhatta, mennyire nem örül ennek a felvetésnek, de a férfi azonnal meglátta a helyzetből adódó lehetőséget: megmenekül a kínos és személyeskedő kérdések hadától, és még jól is szórakozik. Szája gúnyos, kárörvendő mosolyra húzódott, miközben tartotta a szemkontaktust McGalagonnyal, majd az öreghez fordult.
– Kitűnő ötlet – mondta gonosz elégedettséggel, és kaján örömmel állapította meg, hogy Minerva orrcimpái megremegnek a visszafojtott indulattól, miközben Dick bácsi helyet foglalt mellette.
Az idős boszorkány szemmel láthatóan már megbánta, hogy átült Pitonék asztalához, és szinte kétségbeesetten nézett körbe, hogy hol lát olyan asztalt, ami mellett van még üres szék, de csalódnia kellett. Legnagyobb bosszúságára az öreg kvibli leplezetlenül méregette őt, majd az öreg hirtelen Pitonék felé fordult.
– Maguk együtt vannak? – mutogatott Hermionéra és Perselusra.
– Igen – biccentett a bájitalmester.
– Milyen kár – mondta sajnálkozva a bácsi, és közben elmerengve bámulta Hermione dekoltázsát.
A lány zavart értetlenséggel nézett Pitonra, nem tudva, hogy felháborodjon, vagy nevessen inkább.
– Mr. Prewett – köszörülte meg a torkát McGalagony, hogy elterelje az öreg figyelmét Hermione melleiről –, Fred és George mesélték, hogy ön mugli hajókon dolgozott.
– Az ám, az áldóját, jól mondta az a két csirkefogó! – lelkesült fel. – Mugli hajókon voltam matróz, úgy ám. Ezért néz ki így az orrom – mutatta ferde, törött orrát az öreg. – Egy árboc csinálta, még tizenkilenc éves koromban. Pedig azelőtt szép nagy orrom volt, majdnem akkora, mint magának, fiam – mondta Pitonnak, aki erre elhúzta a száját, majd a vigyorgó Hermionéhoz fordult. – Tudja-e, angyalom, hogy mit tartanak? Az a férfi, akinek nagy az orra, annak jó nagy a...
– Mr. Prewett! – vágott közbe felháborodottan McGalagony, mielőtt még az öreg kifejthette volna a férfi orra és egyéb testrésze közötti összefüggést.
Hermione kuncogva simított végig Perselus karján, akinek csak megránduló szájszéle árulkodott arról, hogy jól szórakozik.
– Ha nem látná, egy gyerek is van az asztalnál – folytatta az öreg leteremtését McGalagony.
– Igaz is – bólintott Prewett – akit szemmel láthatóan nem ütött szíven a mellette ülő igazgatónő szidalma –, és Dennyhez fordult. – Most mondok neked valamit, fiam, amit nagyon fontos, hogy megtanulj.
– Oké – bólintott a gyerek.
– Ha verekszel, mindig így tartsd az öklödet – mutatta az öreg Dennynek az ökölbe szorított kezét –, sose így – azzal a hüvelykujjára ráhajtotta a többi ujját úgy, hogy az eltűnt alattuk –, különben eltörik az ujjad.*** Ez nagyon fontos, kölyök!
– Jól van – bólogatott lelkesen a kicsi.
– Köszönjük, Mr. Prewett, ez igazán hasznos tapasztalatcsere volt – húzta el a száját Piton.
– Ne feledd, amit mutattam, kölyök! – intette a bácsi Dennyt, figyelmen kívül hagyva a bájitalmestert.
– Nem fogom – ígérte komolyan a gyerek.
Prewett elégedetten hümmögött, közben pedig megjelentek az asztalokon a különböző fogások, így a vendégsereg nekilátott a lakmározásnak, bár Denny alig evett valamit, mert a figyelmét a néhány asztallal arrébb helyet foglaló Victoire kötötte le, akivel időről időre összeintegettek. A vacsora alatt McGalagony elszántan próbálta rávenni Pitont, hogy térjen vissza az iskolába tanítani, de a férfi makacsul ellenállt a könyörgésnek. Végül az igazgatónő feladta a hiábavaló győzködést, és kissé sértetten, némaságba burkolózva fogyasztotta a desszertjét, mikor az öreg kvibli váratlanul hozzá fordult.
– Mondja csak, szépasszony, hol hagyta a férjét?
– Nincs férjem – mondta fagyosan a boszorkány. – Ha mindenképpen tudni akarja, hajadon vagyok. – A következő pillanatban már meg is bánta ezt a felelőtlen kijelentést, mert Dick bácsi szemében azonnal mohó fény csillant.
– Hajadon, mi? – kérdezte, és közben olyan buja tekintettel méregette McGalagonyt, hogy az kiejtette a kezéből a villát. – Szeretem az ilyen tűzről pattant hajadonokat. Szívesen megszuttyongatnám.
– Fogalmam sincs, mit takar ez a kifejezés, Mr. Prewett, de semmi kedvem megtudni – szólalt meg elutasítóan az igazgatónő.
– Pedig rengeteg hálószoba van ebben a vityillóban – intett az öreg az Odú felé előzékenyen, mire Piton elvigyorodott.
– Köszönöm, de ha nem bánja, kihagynám a lehetőséget – mondta ridegen McGalagony, majd tüntetőleg elfordult Dick bácsitól, és az újdonsült házaspárt kezdte nézni, akik a tánctérre tartottak.
– Miért olyan nagy a hasa a menyasszonynak? – kérdezte kis idő múlva Denny, az óvatosan keringőző párost figyelve.
– Mert kisbabája lesz – válaszolta Hermione. – Ugye milyen csodálatos?
– Inkább az a csodálatos, hogy nem a násznép előtt szüli meg – jegyezte meg Piton az orra alatt.
Hermione egy figyelmeztető pillantást küldött felé, mire a bájitalmester csak ártatlan arccal felvonta a szemöldökét.
– Nemsokára megszületik – fordult vissza a kisfiú felé a lány.
– Hű, de baró – lelkesedett Denny.
– Én már kicsit öreg vagyok ahhoz, hogy gyerekeim legyenek – szólalt meg Dick bácsi elmerengve, mire McGalagony félrenyelte a mézborát. – De – folytatta az öreg felvidulva – a próbálkozásokban mindig nagy örömömet lelem.
McGalagony csak hápogni tudott felháborodásában, Piton vállai pedig megremegtek a visszafojtott nevetéstől.
– Álmomban sem gondoltam volna, hogy Potter lagzija ilyen szórakoztató lesz – jegyezte meg jókedvűen.
A táncteret közben egyre inkább ellepték a vendégek, és mikor McGalagonyt felkérte az egyik Weasley iker – kiszabadítva őt Dick bácsi karmai közül –, Hermione is Piton felé fordult.
– Nincs kedved táncolni?
– Én nem táncolok – jelentette ki a bájitalmester határozottan.
– Ugyan már, Perselus – próbálkozott Hermione –, nem halnál bele.
– Akkor sem.
– Én mehetek táncolni? – kapott az alkalmon Denny, és közben csillogó szemmel figyelte Victoire-t.
– Persze, menj csak – bólintott Piton, mire a kicsi máris leugrott a székről, és elviharzott.
– Látod, még Denny is táncol – győzködte tovább a lány Perselust.
– Mert még csak öt éves – morogta kelletlenül a férfi.
– Én szívesen megtáncoltatom magát, szépségem – kotyogott közbe készségesen Dick bácsi.
– Köszönöm, de nem – utasította vissza mosolyogva Hermione, majd visszafordult Pitonhoz. – Ez nem korfüggő – folytatta az érvelést.
– Nézd, Hermione – mondta kissé türelmetlenül Piton –, nem tudom, hogy értessem meg veled: nem vagyok hajlandó táncolni, pláne ennyi ember előtt. Eljöttem, itt vagyok, érd be ennyivel.
A lány elgondolkodva nézte a bájitalmestert. Tulajdonképpen igaza volt, már az is nagy áldozat volt a részéről, hogy egyáltalán eljött erre az esküvőre.
– Rendben van – sóhajtotta beletörődően.
– Köszönöm! Természetesen, ha mégis táncolni szeretnél valaki mással, semmi kifogásom ellene.
– Milyen nagylelkű vagy – gúnyolódott Hermione.
– Ez nem nagylelkűség, színtiszta önzés – mondta kioktatóan. – Addig sem engem nyaggatsz emiatt.
Hermione kuncogva csóválta meg a fejét.
– Legalább őszinte vagy.
Piton közben Dennyt és Victoire-t figyelte aggódva, akik épp a lendületesen táncoló Hagrid és Madame Maxime mellett ugrabugráltak.
– Talán tényleg menned kéne – szólalt meg aggodalmasan. – Így legalább meg tudnád akadályozni, hogy Hagrid és a szerelme eltapossák Dennyt.
Hermione felnevetett.
– Micsoda mardekáros megoldás.
– Csak olyat választottam, ami mindenkinek előnyös – mondta önelégülten Piton.
Hermione kuncogva állt fel az asztaltól, és elindult, hogy csatlakozzon a táncolókhoz, miközben hallotta Piton ingerült mordulását Dick bácsi felé.
– Ne méregesse az orromat!

 

***

Előző←…….→Következő