10. fejezet
 

Akihez soha nem futott nő
karját kitáró repeséssel,
az még soha nem érkezett meg,
csak megjött mint az álom éjjel;
akihez nem szaladt, ki várt rá,
amikor a küszöbön feltűnt -
nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
azt érzi, hogy magánya megszűnt.
(Baranyi Ferenc)


***

A sötét szobát csak ablakon beszűrődő holdsugarak világították meg, sápadt fényükkel vonva be a két, egymás karjaiban fekvő alakot. A szobában, amely nem is olyan rég még a sóhajaiktól volt hangos, most csak az alvók egyenletes szuszogása hallatszott. Aztán az egyik alak megmozdult.
Hermione, vigyázva, hogy ne ébressze fel Perselust, elhúzódott a férfitól, majd csendben fölkelt. Szégyenlős mosollyal szedegette össze szanaszét heverő ruháit – Te jó ég, hogy került a melltartója az ablakkilincsre? –, és lassan öltözködni kezdett. Egész idő alatt az éjszaka történtek jártak a fejében. Sosem hitte volna, hogy Pitonban ilyen tűz van a hűvös felszín alatt. Szinte még most is belepirult, ha visszagondolt arra a vad, fékevesztett gyönyörre, amit átélt a férfival. Régóta elfojtott érzelmek törtek felszínre, és több heti önmegtartóztatás után lázasan adták meg magukat lávaként előtörő vágyaiknak. Az éjszaka előrehaladtával a kezdetben heves szeretkezésük kényelmesebb ritmust vett fel, hogy végül hajnal felé kimerülten aludjanak el.
Mi lesz most ezután? Vajon Perselusnak is olyan sokat jelentett ez az éjszaka, mint neki? Remélte, hogy igen.
– Hová mész? – hallotta meg Piton álomtól kásás hangját.
Hermione kissé idegesen nézett a férfira, majd lassan közelebb ment, és leült mellé az ágyra.
– Dolgoznom kell – mondta halkan, és remélte, hogy Perselus nem hiszi azt, csak kifogást keres, hogy elmehessen. – Már hónapokkal ezelőtt elvállaltam a mai műszakot, hogy a családosok nyugodtan otthon maradhassanak karácsonyozni.
Piton fürkészve nézte a lány arcát. Egy pillanatra felmerült benne a gyanú, hogy Hermione csak okot keres a távozásra, de gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Végül is hihető indoka van, és olyan őszinte, nyílt tekintettel néz rá, hogy nincs oka az ellenkezőjét feltételezni, az éjszaka történtek fényében pedig semmiképp. Ahogy a lány reagált az érintéseire, ahogy viszonozta a csókokat, a simogatásokat, az maga volt a teljes odaadás, nem volt benne semmi hazugság. Most sincs oka kételkedni benne.
– Rendben – mondta egy halvány mosollyal.
Hermione bólintott, de nem mozdult, csak némán nézte Pitont, és a férfi tudta, hogy most mindketten ugyanarra várnak, hogy a másik feltegye a kérdést: mi legyen ezután?
A maga részéről teljes bizonyossággal tudta, hogy neki egyetlen éjszaka Hermionéból nem elég, ő többet akar. Sokkal többet.
– Szeretnéd, ha holnap is eljönnék? – kérdezte Hermione.
– El tudsz jönni ma este? – szólalt meg ugyanabban a pillanatban Piton, hogy rögtön utána elmosolyodjon a helyzet komikumán.
Hermione halkan elnevette magát.
– Sajnos nem tudok – mondta a fejét rázva. – Este a szüleimhez megyek, náluk fogok aludni. Holnap pedig Harryékhez vagyok hivatalos – Piton itt elhúzta a száját –, de a holnap estém szabad, szóval el tudok jönni. Ha szeretnéd...
Piton egy hosszú pillanatig nem válaszolt, csak nézte áthatóan Hermionét, és mikor az kezdett volna már pánikba esni, hogy elutasító választ kap, megfogta a kezét, és gyengéden megszorította.
– Szeretném.
Egy sugárzó mosoly volt a lány válasza, mire finoman magához húzta, és megcsókolta.
Hermione készségesen simult Perselushoz, és egyre jobban belefeledkeztek a csókba, mikor Piton hirtelen eltolta kissé magától az időközben már rajta fekvő lányt, és vágytól rekedt hangon megszólalt.
– Jobb, ha most tényleg mész, különben... – Félbehagyta a mondatot, és sokat sejtetően nézett a lányra.
Hermione kuncogni kezdett. Ahogy csók közben a férfi fölé került, már ő is érezte a „veszélyt”.
– Rendben, megyek.
Felkelt, és lassan az ajtóhoz sétált, ahonnan még visszafordult egy pillanatra.
– Akkor holnap – mondta a bájitalmester.
– Igen, holnap – mosolyodott el Hermione, és kilépett az ajtón.
Piton egy mély sóhajjal hunyta le a szemét. Pokoli hosszú lesz kivárni a holnap estét. Mindenesetre, a karácsony egy egészen kedvére való ünnep lett.
 

***

Karácsony ide vagy oda, Pitonnak bizony ugyanúgy szép számmal akadtak megrendelései, így aztán reggeli után Dennyvel együtt a laborba mentek. A bájitalmester tőle szokatlan módon felajánlotta a kisfiúnak, hogy felügyelet mellett persze, de megfőzheti élete első bájitalát, karácsonyra való tekintettel.
Denny buzgón bólogatva fogadta az ajánlatot, és izgatott várakozással figyelte, ahogy a férfi felállít számára egy pici üstöt.
– Mit fogok főzni, apu?
– Csuklasztó főzetet, és ha elkészült, ki is próbálhatod.
– De baró – suttogta áhítatosan Denny, majd Piton utasításait követve hozzáfogott a bájital elkészítésének. Lelkesen aprított és őrölt, méricskélt és kavart, majd mikor végül elkészült vele, a bájitalmester ígéretéhez híven, tényleg megkóstolhatta. A hatás pedig nem maradt el, a gyerek kacarászva csuklani kezdett. – Csik-csiklandozza a gyom-gyomromat – mondta nevetgélve-csukladozva.
– Ezek szerint jó munkát végeztél – állapította meg Piton, és nem tudott elfojtani egy mosolyt, a gyereket figyelve, aki szemmel láthatóan kitűnően szórakozott saját magán. – Van kedved segíteni valami másban?
– Van – bólogatott vigyorogva Denny két csuklás között.
– Rendben, akkor gyere – mondta a férfi, majd felültette a gyereket a megmagasított székre a munkapult mellé. A szekrényhez ment, és kivett belőle egy lezárt cserépedényt, majd visszaballagott a kicsihez és letette elé. – Ezeket a leveleket szét kell válogatni – mondta, levéve az edény fedelét. – Ami nincs elszíneződve, azt tedd ide – húzott közelebb egy másik edényt –, a többit tedd a pultra.
– Jó – bólintott Denny, és hozzáfogott szétválogatni a leveleket, Piton pedig visszatért az üstjeihez. A köztük lévő csendet csak Denny rendszeres csuklása zavarta meg.
Amíg dolgozott, Pitonnak volt alkalma végiggondolni az éjszaka történteket. A szenvedély úgy sodorta el őket Hermionéval, mint az áradat. Túl hosszan várakoztak, és egyikük sem volt felkészülve a kezdeti, vad egymásba feledkezésbe. Soha életében nem volt még ilyen hihetetlen nővel dolga. Nem tudta volna teljes bizonyossággal azt állítani, hogy szerelmes Hermionéba, de azt igen, hogy bele tudna szeretni, és valószínűleg jó úton tart afelé, hogy ez meg is történjen. Amit biztosan tudott, hogy őrülten vágyik rá, és nagyon jól érzi magát vele, akár az ágyban, akár azon kívül, és annyi időt szeretne vele tölteni, amennyit csak lehetséges. Ha Weasley nem tudta értékelni ezt a nőt, akkor tényleg egy idióta, de jelen pillanatban ez neki igazán kedvező volt. Ő, a maga részéről mindent el fog követni, hogy maga mellett tudja Hermionét.
– Készen vagyok, apu – szólalt meg a kisfiú, miután végzett a válogatással. Közben a csuklasztó főzet hatása is elmúlt.
– Rendben, Denny, mindjárt én is befejezem – biccentett a férfi, és közelebb ment megszemlélni az eredményt. Már meg sem lepődött, hogy a kicsi milyen jó munkát végzett. – Nagyon jó – mondta elégedetten. – Ügyes fiú vagy.
– Igen, az vagyok – hagyta rá Denny nagylelkűen, de azért kiült az arcára egy diadalmas mosoly.
Húsz perccel később Piton is elkészült az utolsó, felügyeletet igénylő bájitallal, a többi üst alatt pedig lejjebb vette a lángot. Ezekre ráér este is ránézni.
– Gyere – fordult a gyerekhez –, itt mára végeztünk.
A lakásba felérve beküldte Dennyt a fürdőszobába kezet mosni, ő pedig készített néhány szendvicset ebéd gyanánt.
– Mit szeretnél csinálni délután? – kérdezte a kicsit, mikor már az asztalnál ültek.
– Menjünk el szánkózni – javasolta a kisfiú.
– Rendben – bólintott Piton.
Ebéd után aztán célba vették a közeli domboldalt, ahol Denny kedvére száguldozhatott le s föl, egészen sötétedésig.
Este, miután a kicsi elaludt, Piton lement még a laborjába leellenőrizni az éppen fövő bájitalokat, majd néhány óra múlva ő is a szobájába ment. Hosszú ideig nézte maga mellett a helyet, ahol előző éjjel Hermione aludt. Hiányzott neki a lány.
 

***

Hermione valamiféle furcsa, álomszerű bódulatban dolgozta végig az aznapi műszakját, egész idő alatt egy ábrándos mosollyal az arcán. A munkaidő leteltével magához vette a szüleinek szánt ajándékokat, és a Granger házaspár háza elé hoppanált. Csengetésére az anyja nyitott ajtót.
– Hermione! – lelkendezett. – Végre itt vagy!
– Szia, anya! – ölelte meg Hermione. – Boldog karácsonyt!
– Boldog karácsonyt, édesem! Gyere be, apád már nagyon vár.
Bementek a szolid eleganciával berendezett nappaliba, hogy végre Mr. Granger is alaposan megölelgethesse a lányát. A vacsora alatt semleges dolgokról beszélgettek, utána pedig átadták egymásnak az ajándékaikat. Majd előjött az a téma, ami az utóbbi időben egyre inkább Mr. Granger vesszőparipájává vált, meglehetősen fondorlatos módon bevezetve.
– Hallom, Ginny szépen gömbölyödik.
– Igen – bólintott mosolyogva Hermione –, már érezni, ahogy rugdos a baba.
– A Weasley házaspár igazán szerencsés, hogy még egy unokájuk lesz – mondta sokatmondó pillantással Mr. Granger.
– Apa – kezdte Hermione. Már sejtette, mire akar kilyukadni a férfi.
– Igazán, kislányom, nem bántani szeretnélek, de másról sem szól az életed, csak a munkáról. Túl sokat dolgozol, és közben elfelejtesz élni. Olyan vagy, mint egy remete.
– Én nem élek remete módjára, apa.
– Ugyan már, szívem! Hiszen még szórakozni sem jársz el. Ron óta nem volt senki az életedben. Tudom, hogy önzően hangzik, de anyád és én már nagyon örülnénk, ha találnál végre valakit magad mellé, és elárasztanál minket unokákkal, akiket aztán a magunk módján jó alaposan elronthatnánk.
– Drágám – fordult Mrs. Granger a férje felé –, ne akard Hermionét siettetni. Majd mindennek eljön az ideje.
– Én nem akarom siettetni – mondta kissé sértődötten a férfi. – Csak nem akarom, hogy magányos legyen. Egy szép és okos fiatal nő, aki minden ujjára találna udvarlót, ne töltse egyedül az estéit.
Hermione félrebillentett fejjel nézett a férfira, majd egy cinkos mosoly jelent meg az arcán.
– Tudod, apa, te lennél az udvarlók álma. Egy apa, aki arra biztatja a lányát, hogy minél több férfival bonyolódjon viszonyba – szólalt meg csipkelődve.
Mr. Granger egy pillanatig döbbenten meredt a lányára, majd elnevette magát.
– Te aztán értesz ahhoz, hogy kiforgasd a szavaimat – mondta a fejét csóválva. – Akárcsak az anyád. De azt ne feledd, hogy a makacsságodat tőlem örökölted.
– Észben fogom tartani – nevetett a lány. – Ne aggódj, apa, nem szándékozom vénlány maradni.
– Ez azért megnyugtató – mondta Mr. Granger, és nem hozta többé szóba a „Menj férjhez, és szülj gyereket” témát, amiért Hermione igazán hálás volt.
Az este hátralévő része kellemes borozgatással, és éjszakába nyúló beszélgetéssel telt, majd a házaspár elvonult a hálószobájába, míg Hermione ott maradt egy darabig a kandalló előtt, a tüzet bámulva.
Vajon mit szólt volna az apja, ha megmondta volna neki, mi történt a múlt éjjel? Úgy érezte, még túl korai lenne Pitonról beszélnie, arról nem is szólva, hogy mit szólnának hozzá a szülei. Nem valószínű, hogy ugrálnának örömükben. Mindenesetre érdekes lenne majd egy férfi a férfival beszélgetés az apja és Perselus között, ha komolyra fordulnának a dolgok. Ebben a pillanatban igazán hálás volt, hogy az apja csak egy mugli, és nem egy legilimenciában járatos varázsló, mert amit most a fejében látott volna...
Halvány mosollyal kelt fel a kanapéról, és a vendégszobába ment, hogy ő is lefeküdjön, de sokáig nem jött álom a szemére. Egyfolytában az előző éjszakára gondolt, és arra, hogy mennyivel jobb lenne most Perselus karjai közt lenni, ahelyett, hogy itt fekszik, egyedül. Valahogy pótolni szerette volna a férfi hiányát, ezért fölkelt, magához vette a tőle kapott sálat, és bár tudta, hogy gyerekes amit csinál, mikor visszafeküdt, úgy aludt el, hogy azt ölelte magához.
 

***

Hermione fázósan húzta össze magán a kabátját a Grimmauld tér 12. előtt, amíg arra várakozott, hogy Sipor beengedje. Az ajtónyitás nem sokat váratott magára, és a lánynak nagy erőfeszítésébe került, hogy ne nevessen a csengettyűs mikulássapkát viselő házimanó képébe.
– Boldog karácsonyt, kisasszony! – nyekeregte Sipor.
– Boldog karácsonyt, Sipor! – mondta vigyorogva a lány. – Szép sapka.
– Köszönöm, kisasszony! – hálálkodott a manó, miközben utat engedett Hermionénak. – Fred és George úrfik ajándéka.
– Milyen figyelmesek – jegyezte meg a lány, és követte az elégedetten motyogó Siport a nappaliba, ahol minden karácsonyi pompában tündökölt.
A kandalló mellett egy hatalmas karácsonyfa díszelgett, a plafonról pedig mágikus hó hullott, ami még azelőtt szertefoszlott, mielőtt a bútorokat érintette volna.
– Ejha – szólalt meg vigyorogva Hermione, miközben végigjáratta a szemét a helyiségen –, ez nagyon szép.
– Ne is mondd – sietett elé Ginny, hogy üdvözölje. – Az egész olyan, mintha Mikulás hülye kunyhójában lennénk. Szia, Hermione, boldog karácsonyt! – ölelte meg a lányt.
– Boldog karácsonyt, Ginny!
– Jó, hogy itt vagy – mondta a kismama. – Legalább nem unatkozom.
– Miért, Harry hol van?
– Kiment Ron elé a reptérre, ugyanis repülővel jön. Nem akart Amerikából hoppanálni, félt, hogy amputoportál.
– Megértem – bólogatott Hermione, miközben lehuppant a kanapéra Ginny mellé. – Mesélj, hogy teltek az ünnepek?
– A szenteste fantasztikus volt – sóhajtott a vörös hajú lány –, de a tegnapi napot nem kívánom az ellenségemnek se.
– Hogyhogy? – kérdezte kissé ijedten Hermione.
– Anya – adta meg a magyarázatot egyetlen szóval.
– Ó – mindössze ennyi volt a lány reakciója. Már mindent értett: Molly és a házasság fontossága.
– Bizony, ó – bólogatott bosszúsan Ginny. – Egész álló nap olyan képpel járkált, mint egy halálraítélt, és csak mondta és mondta. A nap végére már azt hittem, megátkozom, de mégiscsak az anyám. És tudod, mi a legbosszantóbb? Hogy úgy tűnik, már kezdi meggyőzni Harryt is.
Hermione békítően barátnője térdére tette a kezét.
– Tudom, hogy nagyon bosszantó lehet, de tényleg olyan szörnyű lenne, ha összeházasodnátok?
Ginny elgondolkozva nézett pár pillanatig maga elé.
– Nem, tulajdonképpen nem – mondta lassan. – Inkább az bosszant, hogy még mindig bele akar szólni az életünkbe, érted? Merlinre, hiszen már öt éve együtt élünk, felnőttek vagyunk, ő pedig még mindig úgy kezel minket, mintha gyerekek lennénk.
– Akárcsak az apám – húzta el a száját Hermione.
– Na, látod, akkor érted, miről beszélek. De mindegy, nem is akarok ezen bosszankodni. Mesélj, hogy telt a karácsonyod? Úgy sajnálom, hogy egyedül kellett töltened a szentestét.
Hermione elmosolyodott.
– Nem kellett – mondta titokzatosan.
Ginny szeme felcsillant.
– Pitonnál töltötted a karácsony estét?
– Igen – szélesedett ki a lány mosolya.
– Hűha! Na, mesélj! – dőlt hátra várakozóan Ginny.
Hermione zavarba jött. Most mit mondjon? Mesélje el, hogy lefeküdt a férfival? Tudta, hogy megbízhat a barátnőjében, de úgy érezte, még nem áll készen arra, hogy minden részletet ismertessen vele. Úgy döntött, inkább csak az este egy részét osztja meg vele.
– Semmi különös, Ginny, csak meghívtak, hogy töltsem velük az estét – mondta, de nem nézett a lány szemébe. – Együtt vacsoráztunk, aztán odaadtuk Dennynek az ajándékokat. – Elhallgatott, és elmerengve nézett maga elé, észre sem véve, hogy Ginny figyeli minden rezdülését.
– Aha – szólalt meg színtelen hangon –, és te is kaptál ajándékot?
– Egy sálat – mondta álmatagon Hermione, továbbra is maga elé bámulva.
– Aha – mondta mindentudóan a kismama.
Hermione végre ránézett.
– Mi ez az „aha”? – kérdezte gyanakodva.
– Lefeküdtél vele? – tette fel kertelés nélkül a kérdést Ginny.
Hermione elakadó lélegzettel meredt a mellette ülő lányra, de hiába is próbálta volna tagadni, elvörösödő arca úgyis megvallotta helyette, amire a másik kíváncsi volt, így szégyenlősen bólintott.
A legkisebb Weasley szélesen elvigyorodott.
– És?
– Mit és? – pislogott értetlenül a lány.
– Jól megdöngetett? – kérdezte kajánul Ginny, miközben úgy kezdte ide-oda mozgatni a fejét, mintha az külön életet élne a nyakán.
– Ginny! – kiáltott fel Hermione, és ha lehet, még jobban elvörösödött.
– Ugyan már, Hermione – vigyorogta –, ennyit igazán elárulhatnál.
– Ginny! Az ilyesmit nem szokás kibeszélni – próbálkozott meggyőzni barátnőjét.
A kismama azonban nem tágított.
– Úgysem nyugszom, amíg meg nem tudom. – Mikor Hermione még mindig nem válaszolt, bevetette az utolsó meggyőző érvét: – Ha nem mondod meg most, Harry és Ron előtt fogom megkérdezni.
Ez hatott. Hermione egy elkínzott nyögéssel két keze mögé rejtette égő arcát, mielőtt válaszolt volna. Pár pillanatig csönd volt, majd elfojtott hang hallatszott.
– 'gen.
– Mit motyogsz? – kérdezte negédesen.
– IGEN! – kiabálta.
– Éljen! – sikkantotta Ginny, majd felpattant, és átölelte Hermionét, aki még mindig kezébe temette az arcát. – Ó, drágám, úgy örülök! Végre valaki jól megdugott – lelkendezett, gyengéden megrázva a lányt.
Hermione végre elnevette magát.
– Javíthatatlan vagy – mondta még mindig pironkodva.
– Igen, tudom – nevetett Ginny. Megfogta Hermione kezeit, és elhúzta az arca elől, miközben mélyen a szemébe nézett. – Csak egy valamit árulj még el! Az alsónadrágja is fekete?
Hermione megcsóválta a fejét, majd kuncogni kezdett.
– Igen, az – vallotta be.
Ginny arcán egy mindentudó kifejezés jelent meg.
– Úgy tudtam – suttogta áhítatosan.
Hermione egy elnéző mosollyal figyelte barátnőjét, amíg az visszaült a kanapéra, majd halkan megszólalt.
– Szeretném, ha ezt még nem mondanád el Harrynek.
– Ne aggódj, nem fogom – rázta meg a fejét, és gonoszul elvigyorodott. – Nem akarom, hogy most kapjon gutaütést. Ez a nemes feladat rád vár.
– Kösz – húzta el a száját a lány. – Leköteleztél.
– Igen, én már csak ilyen önzetlen lélek vagyok – dőlt hátra egy színpadias sóhajjal Ginny.
Sipor csoszogott be hozzájuk, egy tálcányi gyömbéres süteménnyel és teával megpakolva.
– Haláli ez a sapka – jegyezte meg vigyorogva Hermione, mikor a manó magukra hagyta őket.
– Igen – kuncogott a vörös hajú lány –, semmi pénzért le nem venné.
Kellemes csend telepedett a szobára, amíg a teát és a süteményeket fogyasztották, majd nem sokkal később megérkezett Harry és Ron.
Hermione boldogan vetette magát a magas fiú nyakába. Igazán örült, hogy újra láthatja Ront. Kellemes hangulatú eszem-iszom vette kezdetét, ami alatt egymás szavába vágva mesélték el egymásnak, kivel mi is történt az elmúlt időszak alatt. Ron hitetlenkedve hallgatta Hermione beszámolóját a másodállásáról Pitonnál. Akárcsak Harry, ő is nehezen tudta elhinni, hogy a férfi tud normálisan is viszonyulni bárkihez, főleg egy kisgyerekhez. Arról, ami kettőjük között történt, természetesen Hermione bölcsen hallgatott. Aztán a vörös hajú fiúra terelődött a szó. Kiderült, hogy Ron mostanában komolyabban randizgat egy lánnyal, aki igazán tetszik neki, és akivel talán még komolyabbra is fordulhat a kapcsolata. Ron megjegyezte, hogy Hermione is igazán jól néz ki, sőt, valósággal ragyog, és a háta mögött tisztán leolvasható volt a húga által tátogott mondat: „Én tudom, mitől.” Hermione csak egy szemvillanással figyelmeztette barátnőjét.
A hangulat akkor vált némileg fagyossá, mikor szóba került Harry és Ginny esetleges házassága. Ron kijelentette, hogy szerinte igenis össze kellene házasodniuk, mire Ginny nekitámadt, hogy ne akarjon beleszólni az életükbe. A fiú próbálta volna meggyőzni a húgát, de mikor az egyre dühösebben tiltakozott, megjegyezte, hogy talán Harry tényleg jobban járna, ha nem venne feleségül egy ilyen fúriát, mire a lány hozzávágott egy pogácsát. Hermione és Harry ennél a pontnál érezte úgy, hogy ideje közbeavatkozni. Nagy nehezen sikerült megbékíteniük a sértődött fiút és a dühösen fújtató Ginnyt, és a továbbiakban nagyon odafigyeltek mindannyian, hogy még csak véletlenül se kerüljön szóba a házasság kérdése.
A délután hamarosan estébe fordult, ezért Hermione elérkezettnek látta az időt, hogy elbúcsúzzon a barátaitól. Épp a kabátját készült felvenni, mikor Ginny mögé lopakodott.
– Hozzá mész? – kérdezte suttogva a legkisebb Weasley.
– Igen – suttogta vissza a lány.
Ginny még szeretett volna valamit hozzáfűzni, de akkor megjelent mögöttük a két fiú, ezért inkább nem folytatta.
– Viszlát, Hermione, örülök, hogy itt voltál – ölelte meg Harry.
– Én is, Harry, én is – mosolyodott el a lány, majd Ronhoz lépett, és őt is megölelte. – Jó volt újra látni téged – mondta halkan.
– Nekem is téged – viszonozta az ölelést a fiú. – Vigyázz magadra, ne hagyd, hogy Piton kikészítsen.
– Nem fogom – nevetett Hermione, majd az ajtóhoz lépett.
– Jó éjt, Hermione! – szólt utána Ginny, és mikor Hermione ránézett, látta, hogy a vörös hajú lány cinkosan elkerekíti a szemeit.
Hermione hálás volt a félhomályért, ami némileg elfedte a pirulását. Nem akarta azonban, hogy véletlenül is észrevegye valaki, ezért gyorsan elköszönt, és kilépett az ajtón.
Keresett egy félreeső utcácskát, és Piton háza elé hoppanált.
Hát, itt van. Bár már tegnap óta ezt a pillanatot várta, most mégis megtorpant egy kicsit. Hogy fogja majd fogadni őt Perselus? Ott folytatják, ahol tegnap reggel abbahagyták, vagy úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna közöttük? Nos, majd most kiderül.
Nagy levegőt vett, és lenyomta a kilincset.
 

***

„Ma este itt lesz.” Ez volt Piton első gondolata, mikor reggel kinyitotta a szemét. A tudat, hogy hamarosan újra láthatja Hermionét, furcsa, örömteli várakozással töltötte el. Szinte már jókedvűen ment zuhanyozni.
A délelőttöt a laborban töltötték Dennyvel, majd ebéd után a kisfiú kitalálta, hogy hósütiket* szeretne csinálni. Így Piton kivitte a gyereket a hátsó udvarba, ahol az elkészíthette a „finomabbnál finomabb” remekműveket, bár nagy bánatára a bájitalmester egyiket sem akarta megkóstolni, ezért aztán kénytelen volt egymaga elfogyasztani egyet-kettőt. Sötétedéskor Piton beparancsolta az átázott ruhájú és vonakodó kisfiút a lakásba, hogy a szobájában játsszon tovább, ő pedig a foteljában ülve olvasgatott, és egyre nagyobb gyakorisággal tekintgetett a bejárati ajtó felé.
Nem sokkal hat óra után aztán végre nyílt az ajtó, és belépett rajta Hermione, pont abban a pillanatban, amikor Denny is előjött a szobájából.
– Hermione! – kiáltott fel boldogan, és odafutott hozzá, hogy megölelje.
– Szia, Denny! – hajolt le a lány, hogy viszonozza az ölelést.
– De jó, hogy eljöttél – lelkendezett a gyerek. – Gyere, nézd meg, mit építettem a kockáimból.
– Jól van, máris megnézem – egyenesedett fel Hermione, és közben pillantása találkozott Pitonéval, aki csendes mosollyal állt Denny háta mögött, és őt nézte. Hermionénak hevesen kezdett dobogni a szíve, és erőt kellett vennie magán, hogy megint a kicsire tudjon figyelni. – Menj előre – mosolygott a gyerekre –, én addig leveszem a kabátom, és utánad megyek.
Denny elnyargalt a szobája felé, a két felnőtt tekintetétől kísérve, majd mikor eltűnt, ismét egymást kezdték nézni.
– Jó estét, Miss Granger! – szólalt meg bársonyos baritonján Piton, és közelebb lépett a lányhoz.
Hermione csillogó szemmel nézett fel a férfira, és elmosolyodott. Minden korábbi félelme eloszlott ettől a hangsúlytól.
– Jó estét, Piton professzor! – mondta évődve.
A következő pillanatban már a falnak dőlve csókolóztak szorosan egymáshoz simulva, egyre jobban belemelegedve a folyamatba.
– Hermione, gyere már! – térítette észhez őket Denny kiabálása.
Zihálva váltak szét.
– Mindjárt... mindjárt megyek, Denny! – kiáltotta vissza levegő után kapkodva Hermione, majd kuncogva Perselus mellkasához nyomta a homlokát.
Piton a lány hajába temette az arcát.
– Még éppen időben – mormogta rekedten, majd nagy levegőt véve hátrébb lépett. – Menj – mondta, fejével a szoba felé intve. – Majd megyek én is, ha... lecsillapodtam.
Hermione halkan felnevetett, és otthagyta Pitont az előszobában, ő pedig Denny szobájába ment.
– Na, végre! – szaladt oda a gyerek, és megfogva a lány kezét, maga után húzta az általa készített építményhez. – Nézd, megcsináltam a Roxfortot. – Azzal lelkesen mutogatni kezdte, hogy mi micsoda.
Hermione vidáman bólogatva dicsérte a kisfiú ügyességét, aki még Hagrid kunyhóját is megépítette, de nem igazán tudta teljes figyelmét a gyerekre fordítani, főleg miután Perselus is megjelent a szobaajtóban, és könnyedén az ajtófélfának dőlve figyelte őket. Időről időre találkozott a tekintetük egy röpke mosoly erejéig, és ilyenkor Hermione mindig megtapasztalta, milyen szaporán képes verni a szíve. Jóleső izgalommal várta azt a pillanatot, amikor végre kettesben maradhatnak Perselusszal. És biztos volt benne, hogy nem a Törpegolymók gondozása lesz a legfőbb témájuk…
Piton nem tudta levenni a szemét Hermionéról, miközben annak Denny buzgón ecsetelte a „kocka-Roxfort” különlegességeit. Ott kint, az előszobában, nem sok hiányzott hozzá, hogy elveszítse a fejét, és ha Denny nem rebbenti szét őket, akkor igencsak kellemetlen szituációban találhatták volna magukat. Ez a nő teljesen elveszi az eszét. Merlinre, ha csak rágondol, mi lett volna, már attól is bizseregni kezd a bőre. És most itt van egy karnyújtásnyira, ő pedig még csak hozzá sem érhet. Valahogy ki kell tartania, amíg Denny lefekszik aludni, ami még… majdnem két óra múlva lesz! Nem baj, kibírja. Várt majdnem két napot, ez a kis idő már nem számít. De miért vánszorog olyan nehezen az óramutató? Biztos elromlott az az átkozott óra…
Végtelennek tűnő idő múlva aztán csak elérkezett végre a vacsora, majd Denny számára az alvás ideje. Amíg Perselus lefektette a kicsit, addig Hermione a nappaliban várakozott. Úgy érezte, túl izgatott most ahhoz, hogy csak a kanapén ücsörögjön, ezért inkább a bájitalmester roskadozó könyvespolcához ment, és nézegetni kezdte a könyveket. Igaz, hogy a legelső munkanapján Piton kikötötte, hogy nem nyúlhat a könyveihez, de a kettőjük között történtek után talán nem fogja megátkozni érte, ha ezt a szabályt most megszegi. A férfi lenyűgöző gyűjteménnyel rendelkezett, és vissza kellett fognia magát, hogy le ne kapdossa egymás után az érdekesnél érdekesebb olvasnivalókat. Helyette csak szórakozottan végigsimított a könyvek gerincén.
– Miss Granger, nem megmondtam, hogy nem nyúlhat a könyveimhez? – hallotta meg maga mögött a bájitalmester mély hangját, ami némileg szigorúan csengett, de a hangsúlynak ellentmondott a két kar, ami közben átölelte.
– Bocsánat, professzor úr – sóhajtotta, és hozzádőlt a férfi mellkasának –, de maga is tudja, milyen kielégíthetetlen a tudásvágyam.
– Hmmm… Csak a tudásvágya? – mormolta incselkedve Piton, miközben csókot lehelt a lány nyakára, amitől az jólesően felsóhajtott.
– Azt hiszem – lehelte vágytól elfúló hangon Hermione.
Piton elmosolyodott.
– Meg kellene bizonyosodnunk róla – suttogta a lány fülébe, majd maga felé fordította, és csókolni kezdte, miközben lassan behúzta a hálószobába, hogy tényleg minden igényt kielégítően bánjon vele.
 

***

– Megint dolgoznod kell? – kérdezte hajnalban Piton az öltözködő Hermionétól.
– Most nem – felelte a lány a blúzát gombolgatva. – Csak nem szeretném, ha Denny észrevenné, hogy itt töltöttem az éjszakát.
– Igen, én is tartok a reakciójától – élcelődött lehunyt szemmel a bájitalmester. – Nagyon félelmetes tud lenni, ha bedühödik.
Hermione nevetve folytatta az öltözködést.
– Ne gúnyolódj – kuncogta.
– Eszemben sincs. Halálosan komolyan mondtam – szólt a bájitalmester egy halvány mosollyal, miközben fölkelt és magára vette a köntösét, majd a lányhoz lépett. – Bánnád, ha tudna kettőnkről? – kérdezte elkomolyodva, és kutatón nézett a szemébe.
– Nem – mondta halkan. – Csak szeretném, ha ez még egy kicsit a mi titkunk maradna.
– Igen, ez jó gondolat – bólintott Piton. – Tulajdonképpen én is ezt szerettem volna kérni.
Hermione mosolyogva csóválta meg a fejét.
– Csak szeretted volna, ha ezt én mondom ki, igaz?
Egy önelégült mosoly jelent meg a bájitalmester arcán, majd egyszerűen magához húzta a lányt, és átölelte.
– Inkább csak szelíden rávezettelek – mormogta.
– Sunyi mardekáros – nevetett Hermione, és a férfihoz bújt, az pedig a hajába temette az arcát, és élvezettel beszívta az illatát.
– Griffendéles – dünnyögte Piton, de a hangjából most hiányzott a névhez tartozó gúnyos felhang.
Hosszú pillanatokig álltak egymást átölelve, majd Hermione vonakodva kibontakozott Piton karjaiból.
– Ideje indulnom – mondta kelletlenül.
Piton bólintott, és hagyta, hogy a lány az ajtóhoz sétáljon, de bárhogy szerette volna visszafogni magát, nem tudta megállni, hogy ne bukjon ki belőle, ami foglalkoztatta:
– Azt mondtad, ma nem kell dolgoznod.
Hermione visszafordult a bájitalmester felé egy cinkos félmosollyal a szája sarkában.
– Nem, tényleg nem. Miért?
Annak ellenére, hogy feltette ezt az ártatlan kérdést, szinte biztos volt benne, hogy Perselus miért említette meg ezt az apróságot, de most nem akarta megkönnyíteni a dolgát. Nem, ha akar valamit, akkor mondja csak ki.
Piton önmagával viaskodott. A büszkesége és a Hermione utáni vágyakozása egymásnak feszült. Most kezdje el kérlelni? A fene egye meg, úgy tűnik, Hermione pont erre vár, és nem szándékozik megkönyörülni rajta. Nem tudta nem észrevenni a lány várakozó mosolyát, és ez kicsit bosszantotta is. Rendben, szóval csináljon hülyét magából, remek! Kegyetlen nőszemély. Na, hát akkor…
– Visszajöhetnél – mondta tétován, és látta, hogy a lány szeme felragyog.
Hermionén végigszáguldott a diadal érzése. Hát csak kimondta! Legszívesebben Perselus nyakába ugrott volna. Nem akarta azonban még jobban zavarba hozni attól, mint ahogy már érezhette magát, tudta, hogy a férfinak ez is komoly erőfeszítésébe került. Ezért csak bólintott.
– Rendben, visszajövök. – Remélte, hogy nem tűnt túl gyorsnak a válasz, eltöprengni azonban nem volt ideje ezen, mert Perselus magához húzta, és finoman megcsókolta, ez pedig minden aggályát eloszlatta.
– Gyere majd – mondta Piton, miután szétváltak.
– Jövök – mondta egy halvány mosollyal, majd elhagyta a szobát.
Ahogy becsukódott a lány mögött az ajtó, Piton egy megkönnyebbült sóhajjal nekidöntötte a homlokát a falnak. Hát, kimondta, és túlélte. És még az ég sem szakadt a nyakába. Egész jól ment.
Hermione nem akart túl korán visszamenni, hagyni szeretett volna pár órát Perselusnak. Vett egy alapos fürdőt, komótosan megreggelizett, miközben átfutotta a Reggeli Prófétát. A délelőttöt kényelmes olvasgatással töltötte, majd ebéd után a bájitalmester házához hoppanált. Perselust és Dennyt a laborban találta meg. A kicsi kitörő örömmel fogadta a lányt, és a férfi sem mondhatta el magáról, hogy nem örül az érkezésének. Aznap szándékosan olyan bájitalok elkészítésébe kezdett, amit nyugodtan otthagyhat, ha akar, ezért hamarosan mindhárman egy mugli jégpálya mellett találták magukat, ahol Denny végre kipróbálhatta a karácsonyra kapott korcsolyáit. Piton óvatosságból kimondott a kisfiúra egy párnázó bűbájt, de az szinte teljesen feleslegesnek bizonyult. Néhány esést leszámítva Denny hamar ráérzett a technikára, és kipirult arccal, vidáman siklott a jégen Hermione kezét szorongatva, miközben a férfi a pálya szélén várakozott.
Piton elgondolkodva figyelte a korcsolyázó párost. Maga sem értette miért, de egy pillanatra felmerült benne a kérdés: neki miért nem adatott meg ilyen gyermekkor? Nem kellett sokat töprengenie azon, hogy tudja, neki egész gyerekkorában nem adatott meg annyi jó, mint Dennynek néhány hónap alatt. És ha rajta múlik, ez így is marad. Mindent meg fog adni ennek a gyereknek, ami csak tőle telik, és mindent el fog követni annak érdekében, hogy ha felnő, arra emlékezzen vissza, milyen boldog volt ezekben az években. Tisztában volt vele, hogy Hermione nélkül ez nem menne, és rendkívül hálás volt ezért a lánynak. A többit már nem is említve… Vajon mit fognak szólni az emberek, ha megtudják, hogy együtt vannak? Eh… kit érdekelnek? Ha Denny „áldását” adja rájuk, akkor őt a legkevésbé sem érdekli, ki hogyan reagál a hírre. Azért Potter és Minerva arcára kíváncsi lenne. Meg talán még Weasleyjére.
Denny hangja rángatta ki a gondolataiból. A kicsi és Hermione felé közeledtek, és a gyerek már messziről kiabált:
– Láttad, milyen ügyes voltam, apu? Nem is estem el.
– Igen, Denny, láttam. Tényleg ügyes voltál. És Miss Granger is – tette hozzá, mélyen a lány szemébe nézve.
– Köszönöm az elismerést – mosolyodott el az említett –, majd alkalomadtán meghálálom.
– A szaván fogom – mondta a bájitalmester olyan hangsúllyal, ami igazából annyit tett: Alig várom.
Hermione érezte, hogy ha továbbra is folytatják Perselusszal a virágnyelven történő évődést, akkor biztosan elpirul, ezért inkább Dennyhez fordult.
– Van kedved meginni egy forró csokoládét?
– Igen, van – mondta lelkesen a kisfiú.
Átcserélték a korcsolyáikat a csizmájukra, és elindultak a jégpálya mellett álló teázó felé. Odaérve Piton megvette nekik a két forró csokoládét, magának pedig egy kávét. Mikor átadta Hermionénak a poharat, és összeértek az ujjaik, érezte, hogy a lány keze megremeg.
Lassan, egymás mellett sétálgatva kortyolgatták az italaikat, időnként észrevétlenül végigsimítva a másik kezén. Volt ezekben az apró, lopott érintésekben, a mosolyokban, az időnként tett kétértelmű megjegyzésekben valami felvillanyozó meghittség. Ez most az ő titkuk volt. És jó volt így.
Már rájuk sötétedett, mikor haza indultak.
– Elmegyünk majd még korcsolyázni máskor is? – kérdezte Denny a vacsoránál.
– Persze, ha szeretnél – felelte a bájitalmester.
– Igen, nagyon – bólogatott a kisfiú.
– Látom, még csak el sem fáradtál – állapította meg a férfi.
– Nem, mert én már nagyfiú vagyok – húzta ki magát a gyerek, teljes egy méteres magasságában.
– Igen, ezt mindig elfelejtem – mondta Piton kedélyesen. – Ennek ellenére ugyanakkor fogsz lefeküdni, mint a kisfiúk.
Denny vállai csalódottan ereszkedtek meg kissé.
– Jól van – motyogta kelletlenül.
– Majd mesélek neked valamit előtte, rendben? – kérdezte vigasztalóan Hermione.
A kisfiú felvidulva bólogatni kezdett, részéről a kérdés el volt rendezve. Egy darabig csendben ettek, amikor...
– Ma este is itt fogsz majd aludni, Hermione? – kérdezte hirtelen Denny.
„Hoppá!”
Hermione vitézül igyekezett nem belefulladni a félrenyelt falatba, és Piton is meglepetten kapta fel a fejét.
– Denny, miért… miért gondolod, hogy itt aludtam? – kérdezte két köhögési roham között a boszorkány.
– Hát, mert karácsonykor itt volt a kabátod.
„Na, igen, ebben lehet valami.”
– Mikor láttad te a kabátomat? – hápogta döbbenten.
– Amikor kijöttem éjjel pisilni – felelte a kicsi, majd rosszallóan megcsóválta a fejét. – De nagyon rendetlen vagy, mert a kabátod a földön volt, és az egyik csizmád meg le volt dobva a kandalló elé. Hol volt a másik?
– Az a szobában – nyögte a lány elvörösödve.
– Nem szabad így eldobálni a ruháidat – mondta Denny komolyan.
Hermione zavartan pillantott a bájitalmesterre – aki cinkos kis mosollyal nézett vissza rá –, majd visszafordult a kicsi felé.
– Ezentúl nem fogom – ígérte pironkodva.
– Akkor jó – mondta elégedetten a gyerek. – És ugye azért aludtál apu ágyában, mert az nagy.
– Igen – vágta rá a lány sietve. – A tiédben nem lett volna elég a hely kettőnknek.
– Az igaz – értett egyet a kisfiú.
Piton nagyon jól szórakozott a helyzeten, de úgy gondolta, ha már belekezdtek, akkor illene még valamit tisztázni.
– Zavarna téged, ha Miss Granger időnként itt aludna? – tette fel a kérdést.
– Nem. Én örülnék neki – rázta a fejét Denny. Nem is értette, miért kérdeznek tőle ilyet. Hiszen ő nagyon szereti Hermionét.
– Akkor esetleg ma este is itt maradhat? – ütötte tovább a vasat a férfi.
– Igen – mondta nagylelkűen a kicsi.
– Nagyszerű – dőlt hátra elégedetten a bájitalok mestere, majd Hermione felé fordult. – Itt marad éjszakára, kisasszony? – kérdezte kajánul mosolyogva.
Hermione nem felelt azonnal, előbb Dennyhez fordult.
– Mi legyen, Denny?
– Aludj itt – vágta rá gondolkodás nélkül a gyerek.
– Rendben – mosolyodott el a lány, majd Pitonra nézett. – Itt maradok, professzor úr – susogta sejtelmesen.
Úgy tűnt, ezt a kérdést sikerült elrendezni, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Ígéretéhez híven, Hermione bement mesét olvasni Dennynek elalvás előtt, majd a mese végeztével kiballagott a nappaliba Pitonhoz, aki a foteljában ülve várt rá.
– Elaludt? – kérdezte a bájitalmester.
– Igen, de előtte volt egy kikötése – mondta titokzatosan Hermione.
– Éspedig? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
– Azt mondta, ne beszélgessünk túl sokáig elalvás előtt – vigyorodott el a lány.
Piton horkantva felnevetett, majd felállt.
– Nem kell aggódnia, egészen más terveim vannak veled, mint a beszélgetés.
– Hmmm, bájitalfőzés? – kérdezte ártatlanul, mire Piton olyan arcot vágott, hogy elnevette magát.
– Szemtelen griffendéles – mordult fel a férfi, de a szeme vidáman csillogott, miközben magához rántotta a nevetgélő Hermionét. – Még hogy bájitalfőzés.
– Nem tudom, mi egyébre gondolhattál még – húzta tovább jókedvűen.
– Mindjárt megtudja, Miss Granger, mindjárt megtudja.
Lecsapott a lány hívogató ajkaira, majd egyszerűen felkapta, és a hálószobába vitte a boszorkányt, hogy megmutassa neki, pontosan hogyan is képzelte el a továbbiakat.



 

Folyt. köv.

*Ezt a hósütis "poént" nem bírtam kihagyni. Aki látta a filmet, tudja miről beszélek, és hogy miért tettem bele a sztoriba. Aki pedig nem, nos, az nézze meg, nem fogja megbánni.



Akit hálámmal üldözök a bétázásért: Midnights Prophet


Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Előző←…….→Következő