Ahogy azt Hagrid bölcsen megállapította, az idő valósággal rohanni látszott. Az október szinte észrevétlenül közeledett a végéhez, magával hozva az egyre rövidebb nappalokat, és az egyre hidegebb estéket. Hermione és Denny egyre gyakrabban voltak kénytelenek a négy fal között maradni.
Egyik este Denny az autóját tologatta dudorászva a szőnyegen, miközben Hermione Pitonnak segédkezett az asztal megterítésében. Épp a Roxfortról beszélgettek, mikor felmerült a házak közötti rivalizálás.
– Miért utálják a mardekárosok a griffendéleseket? – kérdezte a lány.
– Miért utálják a griffendélesek a mardekárosokat? – kérdezett vissza Piton.
– Én kérdeztem először – méltatlankodott Hermione.
– Nem hinném, hogy született ember, aki magát megelőzné kérdésfeltevésben – mondta cinikusan a férfi, mire a lány vágott egy fintort. – Hogy válaszoljak a kérdésére; a griffendélesek forrófejűek, meggondolatlanok, és ostobák.
– Hah, nem hinném, hogy engem ostobának lehetne nevezni – mondta kissé sértődötten Hermione.
Piton csak felvonta a szemöldökét, majd vontatottan megszólalt:
– A kivétel erősíti a szabályt, Granger.
Hermione egy pillanatig meredten bámult a férfira, majd kibuggyant belőle a nevetés.
– Maga egy lehetetlen alak – vihogta –, de komolyan. Még az elismerést is úgy adja, hogy az ember alig veszi észre.
– Ezt most bóknak veszem – vigyorodott el önelégülten a férfi.
Hermione, még mindig nevetgélve, otthagyta Pitont, és Dennyhez fordult.
– Gyere, Denny, ideje megfürödni. – Azzal bevezette a kisfiút a fürdőszobába.
Miután megvacsoráztak, Hermione lefektette Dennyt, Piton pedig eltakarította a vacsora romjait, majd a fürdőszobába ment, hogy ott is rendet tegyen a kisfiú után. Alig lépett kettőt, mikor megcsúszott a kipancsolt vízen, és teljes hosszában elvágódott, rázuhanva a fürdőkád szélére. Nyögve-szitkozódva tápászkodott fel, majd összegörnyedve megtámaszkodott a kád szélében. A légvételkor oldalát hasogató fájdalomból azonnal tudta, hogy legalább egy bordáját eltörte.
Hermione már épp a kabátját készült felvenni, hogy hazamenjen, mikor meghallotta a zuhanás hangját. Sietve benyitott a fürdőbe, és meglátta a kádra támaszkodó Pitont.
– Jól van, professzor úr? – kérdezte, bár már a kimondás pillanatában tudta, hogy ez egy meglehetősen ostoba kérdés volt. Piton arcán tisztán látszott, hogy fájdalmai vannak.
– Soha jobban – morogta fogcsikorgatva a bájitalmester.
– Látom, azért a modora olyan, mint eddig – mondta szemforgatva Hermione. – Jöjjön, megvizsgálom.
– Na, még csak az kéne! Semmi bajom – sziszegte a férfi.
– Egy fenét nincs! – csattant fel a lány. – Látom, hogy fájdalmai vannak. Valószínűleg eltört a bordája.
– Ezt én is tudom, Miss Granger – vetette oda Piton.
– Akkor engedje, hogy megnézzem.
– Ne gyerekeskedjen már, eszemben sincs megmutatni magam.
– Maga ne gyerekeskedjen, és engedje meg, hogy megvizsgáljam! – mondta hevesen a lány.
– Nem!
„És még én vagyok gyerekes” – mondta magában bosszankodva Hermione. Hát rendben, ha szép szóval nem megy... Otthagyta Pitont, de nem ment ki a fürdőszobából, hanem szépen leült az ajtó mellett lévő székre, és onnan fixírozta kitartóan a bájitalmestert.
– Most meg mi a fenét csinál, Granger? Miért nem megy inkább haza? – kérdezte mogorván Piton.
– Figyelni fogom magát, hogy nem lesz-e rosszul – mondta Hermione olyan hangsúllyal, mintha egy buta gyerekhez beszélne. – Nagy valószínűséggel eltört legalább egy bordája, de mivel nem engedi megvizsgálni magát, ezt nem tudhatom biztosra. Azt viszont igen, hogy egy törött borda képes kilyukasztani az ember tüdejét. Ezért szépen itt maradok, és vigyázok magára, nehogy baj történjen. Vagy akár meg is engedheti, hogy megvizsgáljam, és akkor megszabadul tőlem – tette hozzá negédes mosollyal.
Pitonnak megremegtek az orrcimpái az elfojtott indulattól. A fene vinné el ezt a nyakas nőt! Képes, és itt ül egész éjszaka. Ingerülten mordult egyet, majd kelletlenül elkezdte kigombolni az ingét.
Hermione elégedetten mosolyodott el. Csak feladta a küzdelmet a kedves professzor. A következő pillanatban azonban már nem volt kedve mosolyogni. És nem a látványtól, ami fogadta, miután Pitonról lekerült az ing, hanem az érzéstől, ami rátört, mikor megpillantotta a férfi meztelen felsőtestét. Egy pillanat alatt tudatosult benne, hogy tévhitben ringatta magát, mikor úgy gondolta, nem vonzódik a bájitalmesterhez. Nagyon is vonzónak találta, amit látott, és egyszerre elöntötte a pír az arcát. Piton meglepően kellemes látványt nyújtott. Izmosabb volt, mint azt elsőre képzelte volna, és ahogy azt az addig rajta lévő ing láttatni engedte. Nyugalmat erőltetve magára közelebb ment a férfihoz, hogy megvizsgálhassa. Piton jobb oldalán csúnya zúzódás éktelenkedett. Mikor közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye, megcsapta őt a férfi kellemesen fanyar illata, és úgy érezte, mintha millió pillangó kezdene verdesni a gyomrában. Enyhén remegő kézzel kezdte el kitapogatni a férfi oldalát, és mikor Piton megrándult az érintésére, riadtan kapta fel a fejét.
– Fáj? – kérdezte együttérzően.
– Nem, Granger, nem fáj – gúnyolódott a férfi, hogy elrejtse az idegességét, amit a lány közelsége és érintése okozott. – Táncolni tanulok, és szabadidőmben gyakorlom ezeket a mozdulatokat.
Hermione túlságosan zavarban érezte magát ahhoz, hogy megsértődjön.
– Sajnálom – suttogta, majd megpróbálta a lehető legóvatosabban kitapogatni a férfi oldalát, ami nem is volt olyan egyszerű, tekintve a keze remegését. Finoman, szinte simogatva vezette végig az ujjait Piton bőrén, és közben olyan hevesen vert a szíve, hogy attól félt, a férfi is meghallja a dübörgését.
Az oldalában érzett fájdalom ellenére olyan kellemes érzés száguldott végig Pitonon a lány érintésétől, amitől egy pillanatra le kellett hunynia a szemét. Hogy megőrizze a nyugalom látszatát, vett egy mély lélegzetet az orrán át, de ezzel csak annyit ért el, hogy megérezte Hermione illatát. Ebbe bele fog őrülni! El kell terelnie a figyelmét valahogy. Trelawney… Igen, ez tökéletes! Trelawney-ra kell gondolnia. Trelawney-ra, akinek… Granger illata van! A pokolba is! És különben is, meddig akarja még őt cirógatni ez a lány? Nagyon kellemes, az igaz, de ha még sokáig így folytatja, akkor hamarosan nagyon kellemetlen lesz...
– Két bordája eltört – hallotta meg végre Hermione hangját, ami felért egy megváltással a számára.
Csak képzelődik, vagy valóban remegett kissé a lány hangja?
– Remek! – mormogta.
– Máris helyrehozom – mondta Hermione, majd elővette a pálcáját, és egy bűbájjal összeforrasztotta a törött csontokat. – Még megnézem, hogy megfelelően forrt-e össze – folytatta, miközben zavartan nézett egy pillanatra Pitonra. Újra a férfi oldalára simította a tenyerét, és óvatosan végighúzta az ujjait a területen.
Bár a mozdulat már nem járt fájdalommal Piton számára, mégis úgy érezte, kínozzák.
– Úgy látom, minden rendben – mondta egy pillanattal később a lány, és elvette a kezét.
„Végre!”
– Van valamije zúzódásra? – kérdezte Hermione.
– A szekrényben – morogta az oldalát tapogatva Piton, miközben a mögötte lévő bútordarab felé bökött a fejével.
Hermione a falon lévő szekrénykéhez ment, és rövid keresgélés után meg is találta a sebgyógyító kenőcsös tégelyt. Visszafordult Piton felé, és elakadt a lélegzete, mikor pillantása a férfi sebhelyes hátára esett.
– Istenem! – lehelte erőtlenül.
Piton hátrakapta a fejét, majd megfordult, megszüntetve ezzel a látványt, ami Hermione szeme elé tárult. Zavartan, és kissé bosszúsan nézett a lány elborzadt arcára. Nos, ha eddig nem is, mostanra biztosan megundorodott tőle.
Hermione idegesen nyelt egyet, majd lassan közelebb ment a férfihoz, zavartan forgatva a kezében tartott tégelyt.
– Szeretné, ha bekenném – kérdezte feszengve –, vagy…?
– Majd én megcsinálom – dörmögte Piton, és kivette a lány kezéből a dobozkát. – Most már akár haza is mehetne, Granger – tette hozzá, némi ingerültséggel a hangjában. Szeretett volna már megszabadulni a lánytól, amilyen gyorsan csak lehetséges.
Hermione azonban nem mozdult, csak szótlanul nézte, ahogy a férfi bekeni az oldalán lévő zúzódást. Nyugtalanul toporgott egyik lábáról a másikra állva. Azok a sebhelyek Piton hátán elborzasztották. Mégis, miféle szörnyűségeket kellett kiállnia a férfinak?
– Azok a sebek… – kezdte bátortalanul, mire Piton ránézett, egy ingerült pillantást vetve rá, amelybe mintha valamiféle szégyenkezés is vegyült volna. Lehajtotta a fejét. – Tudtam, hogy Voldemort kegyetlen volt, de…
A lány mondandóját félbeszakította Piton gúnyos horkantása.
– Ki kell, hogy ábrándítsam, Miss Granger. Voldemort többre becsülte a Cruciatust, ha fenyítésről volt szó.
Hermione értetlenül pislogott.
– Akkor ez… – habogta.
– Ezek a sebhelyek az apám keze nyomát dicsérik – mondta gúnyosan a bájitalmester. – Azt hiszem így akart felejthetetlenné válni számomra. Valószínűleg szó szerint vette, hogy nyomot hagyjon maga után.
Hermione elhűlve hallgatta a férfit. Mégis, miféle vadállat képes ilyet tenni a saját gyerekével? Lassan, mint akit hipnotizálnak, a férfi háta mögé lépett, és végigsimított az egyik, Piton hátát átszelő sebhelyen. Érezte, hogy a férfi megborzong a mozdulatra.
– Ezt mikor szerezte? – kérdezte halkan.
– Azt hiszem, négy évesen – mondta kelletlenül a bájitalmester.
– Még csak akkora volt, mint Denny – szörnyülködött a lány. Akaratlanul is elképzelte, ahogy a négy éves Pitont – aki feltűnően hasonlított Dennyre – bántalmazza egy erőszakos férfi, és könnyek szöktek a szemébe. – Úgy sajnálom – suttogta, és újra végigsimította az ominózus sebhelyet.
Pitonon újra végigfutott a borzongás Hermione érintésétől. Merlinre, mit tesz vele ez a lány? Zavartan köszörülte meg a torkát.
– Végeztünk, Miss Granger? – kérdezte kissé oldalra fordítva a fejét.
Hermione – mint aki álomból ébred – csak lassan eszmélt fel, hogy aztán annál nagyobb zavarba jöjjön. Idegesen szorította ökölbe a Piton hátát simogató kezét.
– Igen – mondta égő arccal. Mást nem is bírt kinyögni. Nyugtalanul nézett körbe, nem tudva, mitévő is legyen hirtelen. Végül, jobb ötlete nem lévén, felkapta a férfi levetett ingjét, és a kezébe nyomta. – Most már mennem kell – préselte ki magából a szavakat, ideges pillantást vetve Pitonra. – Viszlát! – Azzal sietve elhagyta a fürdőszobát.
– Viszlát! – dörmögte Piton, és tekintetével követte a távozó lányt.
Tehát mégsem viszolyog tőle. Ez mindenképpen bíztató.
Nem sokkal később mind a ketten az ágyukban feküdtek, de egyikük szemére sem jött álom.
Mindkettőjüknek ugyanaz járt a fejében: az a jóleső érzés, amit a másik érintése okozott.




 

Folyt. köv.

*Az Európa és Amerika északi felén honos acsarkát a muglik általában sündisznónak nézik. Külsőre a két faj valóban tökéletesen egyforma, de van köztük egy fontos viselkedésbeli különbség. A sün, ha élelmet tesznek ki neki a kertbe, elfogadja és elfogyasztja az adományt. Az acsarka ezzel szemben a gesztusból arra következtet, hogy a ház lakója csapdába akarja csalni őt, és bosszúból feldúlja a kertet, nem kímélve se növényt, se díszeket. – Legendás állatok és megfigyelésük



Az én fejemben ezt a dalt énekelte Bimba. Remélem, tetszik majd nektek is.



Aki ismételten megdolgoztatta az agytekervényeimet ezzel a fejezettel – de legalábbis lelkiismeretes próbálkozásokat tett ennek érdekében – Midnights Prophet



Drága MP!
Én ezzel a fejezettel kívánok neked jó utat és sok sikert, és kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra odakint a nagyvilágban, mert a továbbiakban is nagy szükségem lesz Rád a regénynél, de főleg akkor, ha ki kell beszélnem magamból valamit, vagy ha csak egészen egyszerűen egy jót akarok nevetni.
Imádlak! Puszi: Snapefan

Előző←…….→Következő