5. fejezet
 

Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.
(Albert Schweitzer)


***

– Te nem vagy normális!
Ez a mondat Harry Potter száját hagyta el, aki úgy meredt Grimmauld tér 12. alatti házának konyhájában a vele szemben ülő Hermione Grangerre, mintha az legalább három másik fejet növesztett volna.
– Kösz, Harry, reméltem, hogy így reagálsz – húzta el a száját Hermione.
– Bocs, Hermione, igazán nem akartalak megbántani, de ez a legnagyobb őrültség, amit valaha is hallottam.
– Miért lenne az? – kérdezte Ginny, a lány védelmére kelve.
– Mert Pitonról van szó – válaszolta Harry szemforgatva. – Én nem is értem, hogy juthatott egyáltalán ilyesmi az eszedbe – fordult vissza Hermionéhoz.
– Szükségem van egy másodállásra, Harry – mondta szomorkásan Hermione. – Tudod, hogy tartozásaim vannak, amiket vissza kell fizetnem, és emellett még ott van az albérlet is.
Harry tudta. Hogy ne tudta volna? Hiszen annak idején szinte vérre menő vitákat folytatott a lánnyal, aki kerek-perec elutasította, hogy Harry fizesse ki a gyógyítói képzés tandíját. Mint ahogy két évvel ezelőtt visszautasította azt is, hogy Harryékhez költözzön a Grimmauld térre, miután szakított Ronnal, annak ellenére, hogy Harry és Ginny biztosították róla, szívesen látják.
Harrynek, bár a legjobb barátairól volt szó, sajnos el kellett ismernie, hogy Ron és Hermione nem illettek össze. A fiú túl éretlen volt a lányhoz, és Harrynek néha úgy tűnt, Ronnak inkább az a fontos – a kviddicsen kívül –, hogy legyen aki főz, mos, takarít rá. Hermione azonban nem volt egy második Molly Weasley – már csak azért sem, mert nem igazán volt otthon a konyhában –, és idővel Ron is belátta, hogy többet érdemel annál, mint amit ő nyújtani tud neki, és a lány is jóval többre vágyott, mint hogy Ron kedvéért háziasszonyt játsszon.
Rá kellett jönniük, hogy amit egymás iránt éreztek, az nem több, mint barátság. Így aztán szép csendben különváltak. Nem volt veszekedés, ajtócsapkodás, amiért Harry igencsak hálás volt, mert nem szeretett volna választani a barátai közül.
Annak viszont már kevésbé örült, hogy végig kellett néznie, hogyan adósodik el Hermione a makacssága és a büszkesége miatt, miszerint képes egyedül is boldogulni. És most emiatt kénytelen munkát vállalni annál a...
– De pont Pitonnál? – ismételte elkeseredve. – Pont nála?
– Igen, Harry, pont nála – mondta unottan Hermione. – Van ezzel valami problémád?
– Nagyon jól tudod, hogy igen – mondta a fiú hevesen. – Dumbledore gyilkosáról beszélünk!
– Te is tisztában vagy vele, hogy miért tette – mondta türelmetlenül a lány.
Igen, Harry ezt is tudta. Pontosan emlékezett a pillanatra, mikor a férfi tárgyalásán McGalagony elővett egy emlékkel teli fiolát, és a mágikusan kivetítővé alakított merengőbe töltötte annak tartalmát. A teremben döbbent suttogások közepette nézhette végig mindenki, ahogy Dumbledore ráveszi a férfit a gyilkosságra, ami nem csak a kém hithű halálfaló látszatát volt hivatott megerősíteni, de egyúttal az igazgatót is megkímélte egy hosszú, kínokkal teli agóniától.
Mindezek ellenére nem utálta kevésbé Pitont. Ahhoz, úgy érezte, túl sok sérelem érte őt a tanár részéről.
– Igen, tisztában vagyok vele – mondta dühösen. – És azzal is, hogy attól még ugyanolyan szemétláda, mint volt. Csak gyötörni fog téged, Hermione.
Hermione nem válaszolt, csak nézte meredten az asztallapot, a gondolataiba mélyedve, és Harry úgy döntött, itt az ideje újra megpróbálkozni a lehetetlennel.
– Hermione – kezdte óvatosan –, ha engednéd, hogy...
– Meg ne halljam, hogy megint azt mondod, kifizetsz helyettem valamit, mert esküszöm, soha többé nem állok szóba veled! Megértetted, Harry Potter?! – csattant fel Hermione a fiatal férfi szavába vágva.
Harry döbbenten hápogott egy ideig, majd segélykérően szerelme felé fordult.
– Ginny! Mondj már valamit! – szólalt meg kétségbeesetten.
– Most mit mondjak? – vonogatta a vállát Ginny. – Hermione nagylány, tudja mit csinál.
– Köszönöm, Ginny! – mosolygott rá hálásan Hermione, majd Harryhez fordult. – Nézd, Harry – mondta szelídebben –, tudom, hogy segíteni akarsz, és tudom, hogy az utolsó knútodat is odaadnád, ha arra kérnélek, de meg kell értened, hogy én ettől ilyen kicsinek érzem magam. – Azzal felmutatta az egymás felé fordított mutató- és hüvelykujját. – Hagyd, hogy azt tegyem, ami szerintem helyes. Kérlek! – fogta könyörgőre. – Még akkor is, ha őrültségnek gondolod.
Harry nézte egy darabig, majd megadóan bólintott.
– Rendben – mondta legyőzötten.
Hermione elmosolyodott, majd felállt, és átölelte Harryt.
– Köszönöm! – suttogta. – Jó barát vagy.
– Jobb lenne, ha hagynád, hogy úgy is viselkedjek – morogta Harry.
– Most pont úgy viselkedtél – mondta Hermione meghatottan.
Harry zavartan megköszörülte a torkát, és elengedte Hermionét.
– Most már mennem kell – motyogta Hermione, szintén kissé zavarban.
– És mikor kezdesz? – kérdezte Harry, hogy véget vessen a kínos pillanatnak.
– Holnap délután – sóhajtotta Hermione, miközben az előszoba felé indult.
– Hihetetlen, hogy Piton gyereket nevel – csóválta a fejét Ginny, és utánuk eredt. – Szegény gyerek, nyilván rettegésben él.
– Tévedsz, Ginny – rázta a fejét Hermione. – Én úgy láttam, hogy nagyon ragaszkodnak egymáshoz.
– Erre kíváncsi vagyok – vigyorodott el Ginny. – El kell hoznod egyszer ide.
– Nem hinném, hogy Piton megengedné – mosolyodott el Hermione is.
– Azért próbáld meg – nógatta Ginny, majd megölelte a lányt. – Viszlát, Hermione, vigyázz magadra, és amint lehet, gyere.
– Köszönöm, Ginny, így lesz – mondta Hermione. – Sziasztok! – mosolygott rájuk, és elhagyta a házat.
Harry a fejét csóválva állt az előszobában, majd a becsukódó bejárati ajtót bámulva halkan megszólalt:
– Ki fogja készíteni...
 

***

Hermione hevesen dobogó szívvel kopogtatott Piton lakásának ajtaján. Egy pillanattal később az ajtó kivágódott, és Piton mogorva ábrázatával találta szembe magát.
– Késett – morogta a férfi.
– Csak két percet... – kezdte volna Hermione, de Piton megvillanó szeme elhallgattatta. – Elnézést – motyogta –, nem fog többé előfordulni.
– Remélem is, Miss Granger – mondta Piton szigorúan, majd sarkon fordult, és visszaindult a lakásba.
Hermione óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, majd követte a bájitalmestert a nappaliba. Piton nem kínálta hellyel, így csak idegesen álldogált egyik lábáról a másikra.
– Akkor vegyük át a szabályokat, Miss Granger – susogta Piton. – Háromtól hétig foglalkozik Dennyvel. Játszhat vele, olvashat neki, elviheti játszótérre, sétálni, bármit, ami leköti és szórakoztatja őt. Ha elhagyják a házat, tájékoztat, hogy hová mennek, és meddig maradnak. Hét óra után vacsora és mosdás, nyolckor lefekvés, megértette?
– Igen, professzor úr – mondta Hermione.
– Maga csak és kizárólag Dennyvel foglalkozhat – folytatta a bájitalmester. – Nem kérdezősködik, nem nyúl a könyveimhez, és semmilyen magántulajdonomhoz. Az pedig fel se merüljön magában, hogy bárkit is idehívjon. És kíméljen meg attól, hogy olyan Weasley-féle aranyköpésekre tanítgatja Dennyt, mint például a „baró”. Érthető voltam?
– Igen, uram – mondta Hermione bűnbánó arccal, de igazából, annyira nem sajnálta a dolgot.
– Még valami – mondta jelentőségteljesen Piton. – Denny nem tud az anyja haláláról, azt hiszi, csak ideiglenesen van nálam. Ezért, ha megemlíti magának az anyját, vagy kérdezősködik róla, terelje el valamivel a figyelmét a témáról.
– Nem tudja? – hüledezett Hermione. – Maga nem mondta el neki, hogy…
– Mint ahogy azt az előbb elmagyaráztam, nem kérdezősködik – mondta a bájitalmester fagyosan.
– De…
– Miss Granger! – csattant fel Piton. – Megértette, amit mondtam?!
– Igen – mondta a lány beletörődően, és lehajtotta a fejét.
– Helyes! – mondta elégedetten a férfi.
– De mit mondjak neki, ha rákérdez? – nézett szinte kétségbeesve Hermione Pitonra.
A férfi elhúzta a száját.
– Találjon ki valamit. Ha jól emlékszem, a Roxfortban még jól ment magának a hazudozás – mondta maró gúnnyal.
– Az más volt – motyogta a lány. – Azok inkább csak titkolózások voltak, de hazudni nem sokszor hazudtunk.
– Miss Granger, kezdem igazán unni ezt a beszélgetést – sóhajtott a férfi. – Egyébként sem azért fizetem, hogy velem diskuráljon, hanem hogy Dennyvel foglalkozzon.
– Ő hol van? – kérdezte Hermione.
– Természetesen a laborban – válaszolta olyan hangnemben a bájitalmester, mintha egy korlátozott szellemi képességekkel megáldott diáknak magyarázna. – Maradjon itt, lemegyek érte.
Hermione zavartan ácsorgott a nappaliban. Úgy érezte magát, mint egy büntetésre váró kisiskolás. Körbehordozta a tekintetét a nappalin, elcsodálkozva annak meghittségén. Pitontól nem várt ilyet. Sokkal ridegebbre, komorabbra számított, de amit látott, nagyon is otthonosnak tűnt. A sötétbarna bútorok melegséget sugároztak, ellensúlyozva a falak hideg fehérségét.
– Hermione! – hallotta maga mögött Denny örömteli hangját.
Megfordult, és rámosolygott a kisfiúra, aki Piton kezét elengedve hozzászaladt.
– Szia, Denny!
– Perselus azt mondta, te fogsz vigyázni rám – mondta lelkesen a kisfiú, miközben ott ugrabugrált Hermione körül. – Elviszel a játszótérre?
A lány kérdőn nézett az ajtóban álló Pitonra, aki beleegyezően bólintott.
– Igen, Denny, elviszlek – mondta mosolyogva Hermione.
– Baró! – kiáltott fel boldogan Denny, mire Piton bosszúsan felhorkantott.
Hermione nem mert a férfira nézni, inkább megfogta Denny kezét, aki azonnal elkezdte őt húzni a hátsó ajtó felé.
– Hét órára hozza haza Dennyt! – szólt utánuk Piton.
– Igen, professzor úr – mondta engedelmesen a lány.
Piton Dennyhez fordult.
– Fogadj szót, Miss Grangernek – mondta kioktatóan.
– Szót fogadok – bólogatott Denny, majd újra húzni kezdte maga után Hermionét. Alig várta már, hogy a játszótéren lehessenek. – Gyere, Hermione, a kertből lehet hoppanálni! – mondta izgatottan. – Voltál már a játszótéren? Képzeld, van hinta, meg mászóka, és lehet homokozni…
Piton megvárta, míg becsukódik mögöttük az ajtó, majd lesietett a laborba. A megrendelések már nagyon felhalmozódtak, és bár az egész délelőttöt lent töltötte Dennyvel, a gyerektől mégsem tudott úgy haladni, ahogy szeretett volna. De most, hogy minden másnap délután Granger felügyeli a kisfiút, lassan be tudja hozni a lemaradását. Nem sokkal később már egyszerre öt üstben is forrtak a különféle bájitalok, megtöltve a labor levegőjét illatokkal. Mire eljött a hét óra, Piton alaposan elfáradva, de elégedetten szemlélte az egymás mellett sorakozó, bájitalokkal teli üvegeket. Felpakolta őket egy tálcára, és a kandallón keresztül elküldte őket a Szent Mungóba, majd a konyhába ment, hogy vacsorát készítsen.
Ha már egyszer Granger nem tud főzni…
 

***

Denny óriási lelkesedéssel vetette bele magát a játékba, és sokkal jobban élvezte is. Igaz, hogy Perselus is elhozta a játszótérre, de mindig csak egy padon ülve figyelte, ahogy ő játszik. Hermione viszont együtt játszott vele. Hintáztatta, homokozott, labdázott vele, mikor pedig elfáradt, akkor maga mellé ültette, és történeteket mesélt neki.
És micsoda történetek voltak azok! Volt benne háromfejű kutya, meg egy Norbert nevű sárkány, aki igazából nem is fiú volt, hanem lány, és egy Hagrid nevű vadőr nevelte fel.
Nem sokkal hét óra előtt Hermione kézen fogta Dennyt, hogy egy olyan helyet keressenek, ahonnan biztonságosan hazahoppanálhatnak.
– Hermione, csak addig fogsz vigyázni rám, amíg az anyukám el nem jön értem? – kérdezte Denny kíváncsian.
Hermione szíve nagyot dobbant. Egyáltalán nem tartotta helyesnek, hogy a kisfiú nincs tájékoztatva az anyja haláláról, de mivel Piton határozottan megtiltotta, hogy bármit is mondjon Dennynek, egy olyan lehetőség mellett döntött, ami talán mindenki számára előnyös.
– Mondd csak, Denny – kérdezte halkan –, ugye szereted a fagyit?
– Igen, nagyon – bólogatott lelkesen a kisfiú.
– Akkor, ha a professzor megengedi, egyszer elviszlek fagyizni, jó?
– Jó – mondta vidáman Denny. – Mikor?
– Még nem tudom – válaszolta a lány, majd megállt, és Denny felé nyújtotta a másik kezét is. – Gyere, most felveszlek, és hazahoppanálunk.
Denny készségesen emelte fel a kezeit, elfeledkezve a korábban feltett kérdéséről.
Piton már a konyhában volt, mikor beléptek az ajtón, és a vacsorát készítette.
– Jó estét, professzor úr! – köszöntötte őt Hermione tartózkodóan.
– Miss Granger – morogta Piton.
Denny odafutott a férfihoz, és csillogó szemmel beszélni kezdett.
– Perselus, képzeld, Hermione el fog vinni fagyizni.
– Igazán? – kérdezte kimérten Piton, és szemöldökét felvonva nézett a lányra.
– Csak akkor, ha maga megengedi – motyogta Hermione.
– Majd még megbeszéljük – morogta a férfi, le sem véve összeszűkített szemét a lányról, majd a kisfiúhoz fordult. – Denny, menj el fürödni! A víz már ki van engedve.
Denny engedelmesen elvonult a fürdőszobába, Piton pedig közelebb lépett a lányhoz.
– Miss Granger, mielőtt ígérgetésbe fogna, értékelném, ha előbb velem beszélné meg – mondta fagyosan.
– Sajnálom, professzor úr – védekezett Hermione –, de valamit ki kellett találnom, mert Denny az anyját emlegette, és hirtelen csak ez jutott eszembe.
– Értem – morogta a férfi, majd újra a vacsorával kezdett foglalatoskodni.
Hermione elgondolkodva figyelte a bájitalmestert, azon tanakodva, hogy elő merjen-e hozakodni a témával, de végül nem tudta megállni, és megszólalt.
– Professzor úr, úgy érzem, nem helyes, hogy hazudunk Dennynek azzal kapcsolatban, hogy...
– Nem túlságosan izgat, hogy maga mit helytelenít – mondta ridegen a férfi. – A legkevésbé sem érdekel a véleménye ezzel kapcsolatban. Maga azt teszi, amit mondok, de ha ez nem tetszik, akár el is mehet.
– De nem hazudhat neki folyton – erősködött tovább Hermione.
– Elég legyen, Granger! – csapott dühösen a konyhapultra Piton, majd az ijedten pislogó lányhoz lépett, és olyan közel hajolt hozzá, hogy az hátrahőkölt. – Ne merjen még egyszer kritizálni, vagy megkérdőjelezni a döntéseimet – sziszegte villogó szemekkel Hermione arcába –, megértette?!
Hermione tágra nyílt szemekkel nézett a férfira. Nem mert megszólalni, csak bólintott.
Piton még egy végtelennek tűnő másodpercig mereven nézte a lányt, majd hátralépett, és megvetően végigmérte.
– Segítsen Dennynek a fürdőszobában – mondta leereszkedően.
A lány valósággal kimenekült a konyhából a fürdőszobába, Piton pedig dühösen fordult vissza a tűzhelyhez.
Tudta, hogy a lánynak igaza van, és ez jobban bosszantotta, mint az okoskodása. Dennynek előbb vagy utóbb meg kell tudnia az igazat. De fogalma sem volt, hogyan fogjon bele. Hogy mondja el Dennynek, hogy az anyja, akit visszavár, sosem fog eljönni érte? Jóságos Merlin, a fiú még csak négy éves. Hogy közöljön egy ilyen hírt egy ennyire kicsi gyerekkel? Hiszen már az is elég trauma lehetett a gyereknek, hogy hirtelen egy ilyen mogorva emberrel lett összeköltöztetve, mint amilyen ő. Épp hogy kezdték megszokni egymást. Ráadásul, azt sem tudja, mi történt az unokahúgával. A minisztériumban még túlságosan dühös volt ahhoz, hogy ez érdekelje. Először ezt fogja kideríteni, aztán, ha úgy látja jónak, majd mindent elmond Dennynek. Majd... valamikor. De nem most. Még nem.
 

***

Hermione becsukta maga mögött a fürdő ajtaját, majd lehunyt szemmel nekivetette a hátát, és próbált mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjon. Az a harag, amit a férfi szemében látott fellobbanni, megijesztette. Harrynek igaza volt, egy fikarcnyit sem változott! Ha végig ilyen ellenségesen fog viselkedni, akkor nem biztos, hogy sokáig fogja bírni. Hogyan beszélhetne meg vele bármit is, ami Dennyvel kapcsolatos? Ráadásul úgy érezte, Pitonnak egyáltalán nincs igaza. Dennynek joga lenne tudni az igazságot, még akkor is, ha fájdalmas.
– Hermione, mi baj van? – hallotta meg Denny aggódó hangját.
A lány kinyitotta a szemét, és mosolyt erőltetett az arcára.
– Nincs semmi baj, Denny, ne aggódj.
– Biztos? – nézte őt áthatóan a gyerek, és Hermione elmosolyodott, mert ez meglehetősen vicces látvány volt.
– Hát – mondta megjátszott titokzatoskodással –, ha kíváncsi vagy rá, akkor elárulom.
Letérdelt a kád mellé, és mintha összeesküvésre készülne, szétnézett, majd fontoskodva suttogni kezdett a kisfiúnak.
– Kicsit ijesztő a professzor. Túl szigorú.
– Az – hagyta rá a kisfiú szintén suttogva, majd felvidulva folytatta. – De nem bánt. És ha ügyes vagyok, meg is szokott dicsérni, tudtad?
Hermione nem válaszolt, csak melegen rámosolygott a kisfiúra. Valószínűleg Denny az első gyerek, akit Piton valaha is megdicsért.
– Gyere – szólalt meg, és felállva a kicsi felé nyújtotta a kezét. – Szerintem már elég tiszta vagy.
Elvett egy törölközőt a polcról, és a kisfiúra tekerte.
– Meg tudsz törölközni egyedül? – kérdezte.
– Ühüm – bólogatott Denny.
– Jó, akkor behozom a pizsamádat – simogatta meg a kisfiú fejét Hermione, és kiment.
Mikor már a nappaliban volt, akkor jött rá, hogy nem tudja, melyik Denny szobája. Kissé idegesen szólította meg Pitont, aki épp a vacsora tálalásával volt elfoglalva.
– Professzor úr, melyik Denny szobája? Szeretnék vinni neki egy pizsamát.
– Az utolsó – morogta Piton a válla felett.
Hermione bement a szobába, elővett egy pizsamát a szekrényből, és visszasietett Dennyhez, hogy az felöltözhessen. Bár nem nézett szét alaposan, azt azonnal megállapította, hogy a szobában nincsenek játékok, csak egy kisautó.
– Denny – kérdezte halkan –, van másik játékod is a kisautón kívül?
– Nincs – mondta a kisfiú.
– És mesés könyved?
– Az sincs – rázta a fejét a gyerek.
– Szokott neked mesélni a professzor? – folytatta a kérdezősködést Hermione.
– Nem.
– És játszani?
– Nem, de engedi, hogy az autóval játsszak – mondta Denny, mintha kegyet gyakoroltak volna rajta.
– Értem – sóhajtotta Hermione. – Gyere, ideje megvacsoráznod.
Kivezette a kisfiút a nappaliba, ahol Piton már a terített asztalnál ülve várta.
Denny leült az asztalhoz, majd kissé csalódottan Pitonhoz fordult.
– Hermionénak nem terítettél. Ő így hogy fog enni?
Piton orrcimpái megremegtek.
– Nem, nem, Denny – sietett menteni a helyzetet Hermione. – Köszönöm, de én nem vacsorázom veletek.
– Látod? – kérdezte Piton a gyereket.
– De hát biztosan éhes vagy – mondta Denny a lánynak, majd Pitonhoz fordult. – Biztosan ő is éhes. Ugye ehet velünk? Mondd neki, hogy ő is egyen!
Piton majd' megpukkadt mérgében, és a homlokán kezdett kirajzolódni az a bizonyos ér is.
– Hallottad, mit mondott Miss Granger, nem? – szűrte a foga között.
– De csak azért, mert fél tőled – mondta gyermeki őszinteséggel Denny. – Legyél kedves vele jó?
Piton a fogát csikorgatta tehetetlenségében. A franc essen bele, hogy Denny mindenkivel ilyen barátságos! Nem elég, hogy neki kell bajlódnia minden nap a főzéssel, mert a kisasszony nem ért hozzá, most még etetheti is Grangert. És ezek után, még kedves is legyen vele!
– Miss Granger – vicsorogta Hermione felé fordulva –, megtisztelne minket azzal, hogy velünk vacsorázik?
Hermione számára ez inkább hangzott halálos ítéletnek, mint szívélyes invitálásnak, de úgy gondolta, hogy Piton túl könnyen megúszná, ha most egyszerűen nemet mondana. Csak hadd szenvedjen ő is!
– Köszönöm – mondta mosolyt erőltetve az arcára –, örömmel.
Piton ingerülten felmordult, majd lendületesen hátratolva a székét felállt, és kiviharzott a konyhába egy újabb terítékért. Magában szitkozódva szedett egy adagot a raguból, majd az időközben helyet foglaló Hermione elé lökte a tányért és az evőeszközt.
A lány már kellőképpen kínosan érezte magát, mert bár Pitont akarta megleckéztetni azzal, hogy elfogadta a „meghívást”, most mégis úgy érezte magát a férfi tekintetének kereszttüzében, mint egy kivégzésre váró elítélt. Idegesen forgatni kezdte a kezében tartott kanalat, és csak bámulta az ételt.
– Talán asztali áldásra vár, Miss Granger? – kérdezte gúnyosan a bájitalmester. – Vagy attól fél, hogy megmérgezem?
– Nem – felelte a lány halkan.
– Akkor fogjon hozzá! – mondta ridegen Piton, és enni kezdett.
Hermione – gondosan kerülve a férfi tekintetét – nekilátott, hogy eltüntesse a ragut a tányérjáról.
A hangulat fagyos volt, a csendet csak az evőeszközök kopogása törte meg.
Denny kíváncsian járatta a szemét ide-oda a két felnőtt között. Nem igazán értette, mi baja lehet egymással Hermionénak és Perselusnak, de nem érezte jól magát a kettőjük között lévő feszültség láttán. Durcásan tette le a kanalát, és száját lebiggyesztve hátradőlt a széken.
– Nem ízlik, Denny? – kérdezte Piton.
– De – válaszolta Denny, de nem nézett a férfira.
– Akkor miért nem eszel? – értetlenkedett a bájitalmester.
– Csak – mondta duzzogva a gyerek.
– Na, jó, Denny, mi bajod van? – elégelte meg a kisfiú viselkedését Piton.
Denny ránézett, majd vádlón megszólalt.
– Te nem is vagy kedves Hermionéhoz! Csúnyán viselkedsz vele.
Pitonnak elsötétült az arca, Hermione pedig legszívesebben elsüllyedt volna. Ha Denny most amiatt kerül bajba, mert elárulta neki, hogy tart Pitontól, akkor...
– Nem tűröm ezt a hangnemet, Denny – mondta szigorúan a férfi. – Továbbá azt sem, hogy bírálni merészelj, megértetted?
Denny konokul bámulta az asztallapot, és nem felelt.
– Választ várok, Denny – szólalt meg ismét Piton, de a hangja semmi jót nem ígért.
Hermione úgy érezte, ideje lenne közbeavatkozni, mielőtt még eldurvulna a helyzet.
– Professzor úr, szerintem... – kezdte óvatosan, de Piton közbevágott.
– Magával majd később beszélgetek el – sziszegte. – Most van egy kis tisztáznivalónk a fiatalúrral. Válaszolj a kérdésemre, Denny! – fordult újra a fiú felé.
Denny ránézett, és megrázta a fejét.
– Nem – mondta dacosan. – És nem szólok hozzád.
Piton arca elfehéredett az elfojtott dühtől.
– Rendben van – morogta fogcsikorgatva. – Befejezted a vacsorát, azonnal indulj fogat mosni és lefeküdni!
Denny leugrott a székről, és beszaladt a fürdőszobába, jó alaposan bevágva maga mögött az ajtót.
– Gratulálok, Miss Granger! – vicsorogta Piton. – Egyetlen délután leforgása alatt sikerült faragnia Dennyből, egy kibírhatatlan, kezelhetetlen griffendélest! Azért vettem fel magát, hogy vigyázzon rá, nem pedig azért, hogy ellenem fordítsa.
– Nem én fordítottam Dennyt maga ellen, professzor úr – mondta dühösen Hermione, megunva a férfi minden alapot nélkülöző vádaskodását. – A saját viselkedésének köszönheti, hogy szembefordult magával. Ha vette volna a fáradságot, hogy...
– Mire, Granger? – csikorogta Piton. – Hogy körbeugráljam magát, és dicsőítsem?
– Nem értem, miért gondolja úgy, hogy ajnároznia kellene engem.
– Ehhez szokott, nem? – kérdezte gúnyosan a férfi. – Az Arany Trió hőse nyilván főúri bánásmódot igényel.
– Sosem vártam el senkitől, hogy megkülönböztetett figyelemmel bánjon velem – mondta felszegett fejjel Hermione, és felállt. – Viszont a minimális tiszteletet elvárom. Még magától is. Köszönöm a vacsorát, professzor úr – nyomta meg az utolsó két szót gúnyosan, majd elindult a bejárati ajtó felé.
Piton felpattant az asztaltól, pár lépéssel a lány mögött termett, majd megragadta a karját, és durván maga felé fordította.
– Akkor most jól figyeljen rám, Miss Mindent Tudó! – sziszegte dühtől eltorzult arccal. – Azt ajánlom, kétszer is gondolja meg, miként beszél velem, mert ha még egyszer ilyen hangnemet mer megütni, kirúgom, megértette?
– Nem fogja megtenni, professzor úr – mondta megjátszott nyugalommal Hermione, miközben a szíve a torkában dobogott.
– Hogy mondja? – suttogta vészjóslóan a férfi.
– Magának szüksége van rám – felelte kis mosollyal a lány. – Azért vett fel engem, mert egyedül én vagyok az, akit valamennyire ismer. Ha nem így lenne, mást alkalmazott volna.
Piton elengedte Hermionét, és hátralépett. A fene egye meg, az idegesítő kis okoskodónak igaza volt. Nem bízná másra Dennyt.
– Ez így van – mondta fagyosan. – De nem én vagyok az egyetlen, akinek szüksége van a másik segítségére, nem igaz, Miss „Eladósodtam”?
Hermione nyelt egyet, és kissé kipirult a megalázottságtól.
– De igen – motyogta, félretéve a büszkeségét. – Nekem is szükségem van erre a munkára.
– Akkor becsülje meg, Granger! – morogta a bájitalmester. – Vagy legközelebb már másnak sírhatja el az adósságokkal küzdő hősnő könnyfakasztó történetét.
Hermione megtörten hallgatott. A férfinak sikerült újra aláásnia az önbecsülését, és a kezdeti fölényéből vesztessé változtatnia. Zavartan bólintott, majd kilépett az ajtón.
– Professzor úr, én nagyon sajnálom... – fordult vissza.
– Viszlát pénteken! – mondta Piton, és lendületesen becsapta az ajtót, ami alig néhány centiméterre állt meg a lány orra előtt.
Hermione döbbentem meredt előre pár pillanatig.
– Bunkó – morogta, majd megfordult, és elindult, hogy keressen egy helyet, ahonnan hazahoppanálhat.
Piton visszafordult a nappali felé, és még elkapta a pillanatot, mikor Denny sietve elhagyta a fürdőt, és a szobájába ment. Bár egyetlen porcikája sem kívánta, tudta, hogy valahogy ki kell engesztelnie a gyereket. Sóhajtva takarította el a vacsora maradékait és a fürdőszobában a fogkrémmaradványokat – amiket Denny jó alaposan szétköpködött –, majd benyitott a kisfiú szobájába. Denny a hátát mutatta felé, és úgy tett, mint aki alszik. Piton leült az ágy szélére, és halkan megszólalt.
– Hajlandó vagy végre szóba állni velem?
Denny nem válaszolt.
„Úgy látszik, ebben is kitartó” – gondolta a férfi, és a plafonra emelte a szemeit, majd finoman maga felé fordította a kisfiút.
– Denny – mondta szelíden. – Denny, nézz rám! Tudom, hogy nem alszol.
Denny végre kinyitotta a szemét, de még mindig nem volt hajlandó megszólalni, csak vádlón nézett a nagy szemeivel Pitonra.
– Ha kedvesebb leszek Miss Grangerrel, kibékülsz velem? – kérdezte a férfi.
Jóságos ég, mit tesz vele ez a fiú? Tényleg itt ül, és egy négy éves gyerek bocsánatáért könyörög? Nem ismer magára.
– Tényleg kedves leszel vele? – szólalt meg a kisfiú.
– Megelégszel annyival, hogy megpróbálom? – kérdezte sóhajtva Piton.
– Igaziból? – ütötte a vasat Denny.
– A kedvedért – bólintott a bájitalmester.
– Megígéred?
– Most mondtam, nem? – szívta a fogát a férfi.
– Akkor jó – bólintott mosolyogva Denny.
– Rendben – morogta Piton, és felállt. – Aludj jól!
– Te is – mondta Denny. Megvárta, míg becsukódik az ajtó a bájitalmester mögött, magához szorította a kisautóját, és már aludt is.
 

***

Az elkövetkező napok a kínos udvariasság jegyében teltek. Bár Piton az idő java részét a laborban töltötte, gondosan kerülve a lányt, esténként Denny jelenlétében kénytelen volt néhány szót váltani vele, és legnagyobb bosszúságára a kisfiú minden alkalommal kikönyörögte, hogy Hermione is velük vacsorázzon.
– Perselus, te ismered Hagridot? – kérdezte egyik este Denny a vacsoránál.
Piton meglepetten emelte fel a fejét.
– Honnan tudsz te Hagridról? – kérdezte.
– Hermione mesélt róla – válaszolta a kisfiú. – Mondta, hogy volt egy háromfejű kutyája, ami megharapott téged.
Hermione igyekezett belebújni a tányérjába.
– Nolám, nolám, nolám – mondta szemöldökét felhúzva Piton. – Árulkodunk, Miss Granger?
Hermione egy bocsánatkérő pillantással válaszolt.
– Igen, Denny, ismerem Hagridot – mondta a férfi, visszafordulva a kisfiú felé. – És tényleg megharapott az a dög. Egy hónapig sántítottam utána.
– Azért harapott meg, mert Hagrid nem szeretett téged?
– Nem, nem azért.
– Akkor azért, mert te nem szeretted Hagridot?
– Nem – mosolyodott el Piton. – És ha tudni akarod, kedveltem Hagridot.
Hermione felkapta a fejét.
– Így igaz, Miss Granger – mondta Piton, a lány ki nem mondott kérdésére válaszolva. – Gyakran elbeszélgettem vele. Néha magukról is. Persze nem értettünk egyet, de...
Hermione elgondolkodva nézte a férfit.
– Furcsa is volt, hogy mindig megvédte magát velünk szemben, ha önt gyanúsítottuk valamivel.
– Ez nem lep meg – mondta epésen a férfi.
– Hogy megvédte magát? – kérdezte a lány.
– Hogy engem gyanúsítottak – húzta gúnyos kis mosolyra a száját Piton.
– Nehéz volt akkoriban jót feltételezni magáról – mosolyodott el Hermione is.
– Tudom – mondta elkomolyodva a férfi.
Egy ideig újra csendben ettek, majd Denny ismét megszólalt.
– És azt tudtad, hogy volt neki egy sárkánya?
– Igen, Denny.
– Tudott a sárkányról? – kérdezte döbbenten Hermione.
– Természetesen. Nekem kellett kezelni Hagrid sérüléseit, mert nem akart Poppyhoz menni, nehogy kiderüljön, mit rejteget. Az a kis szörnyeteg egyszer még a taláromat is felgyújtotta. Bár – tette hozzá kutakodó tekintettel méregetve a lányt –, nem ő volt az egyetlen, ugye, Miss Granger?
Hermione elvörösödött.
– Kezd kínossá válni ez a beszélgetés – motyogta.
– Ne mondja, engem most kezd szórakoztatni – gúnyolódott Piton.
– Mondtam, hogy akkoriban nehéz volt magáról jót feltételezni.
– Na, persze – morogta a férfi, de több szó nem esett köztük.
– Elmondhatom majd anyának, hogy megharapott téged egy háromfejű kutya? – kérdezte Denny.
Piton kezében megállt a kanál.
– Persze – mormogta, de nem nézett a gyerekre.
– Denny – mondta gyorsan Hermione –, szeretnéd, ha mesélnék neked elalvás előtt?
– Igen – bólogatott a kisfiú boldogan.
– Akkor menj, moss fogat, és utána mesélek neked – mondta mosolyogva a lány.
Denny sietve elvonult fogat mosni, magára hagyva a két zaklatott felnőttet.
– Köszönöm – mondta Piton az asztalt bámulva.
– El kéne mondania neki – szólalt meg halkan Hermione.
– Ezt már egyszer megbeszéltük – állt fel a férfi.
– De... – kezdte a lány, Piton pillantása azonban elhallgattatta. – Rendben – sóhajtotta megadóan. – Maga tudja.
Segített Pitonnak összeszedni a tányérokat, majd Dennyvel együtt bevonult a kisfiú szobájába.
Piton meredten bámult maga elé a mosogató fölött. Utálta, hogy hazudnia kell Dennynek, de még mindig nem érzett elég erőt magában, hogy elmondja az igazságot. Húzni akarta az időt, ameddig csak lehetséges, de azt is tudta, hogy néhány hétnél tovább már nem halogathatja a dolgot.
– Denny elaludt – hallotta maga mögött Hermione hangját.
– Rendben, köszönöm, Miss Granger! – mondta halkan, és a lányra nézett. – Mindent.
Hermione szeme kissé elkerekedett, mikor megértette mire is utalt az imént a férfi. Mintha most kötöttek volna meg egy kimondatlan véd- és dacszövetséget. Halványan Pitonra mosolygott, és biccentett egyet.
– Szívesen – mondta csendesen. – Jó éjt, professzor úr!
– Jó éjt, Miss Granger!
 

***

A következő hetekben Pitonnak sikerült teljesen behoznia a lemaradását a bájital megrendelésekben, így Dennyre is több ideje jutott. Ha Hermione épp nem volt szolgálatban, ő vitte el a kisfiút a játszótérre, bár továbbra is csak egy padon üldögélve figyelte a játszó gyereket. A kertben és a laborban is sok időt töltöttek együtt, de Denny mégis a játékot élvezte leginkább. A kettesben töltött esték csendesen teltek. Piton a foteljában ülve olvasgatott, Denny pedig az autójával játszogatott, vagy az asztalnál ülve, halkan dúdolva rajzolt.
Egyik nap Hermione két hatalmas szatyorral állított be.
– Csak nem ide akar költözni, Miss Granger? – kérdezte tettetett ijedtséggel Piton.
– Nem, professzor úr – nevetett Hermione. – Csak hoztam néhány apróságot Dennynek.
– Mit hoztál nekem? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
– Nézd meg! – nyújtotta felé a szatyrokat Hermione.
Denny kikapta a lány kezéből a csomagokat, és izgatottan kotorászni kezdett bennük.
– Játékok! – kiáltott fel boldogan. – Nézd, Perselus, játékokat kaptam!
Azzal fogta, és kiborította a szatyrokat a földre. A szőnyeget azonnal elborították a különböző autók, színes ceruzák, építőkockák, homokozó játékok és labdák, valamint három meséskönyv, tele színes, mozgó képekkel. Denny csillogó szemmel, kipirult arccal vetette magát a játékok közé, azt sem tudva, mihez kapjon, vagy mit mutogasson Pitonnak.
A férfi kínosan érezte magát, szégyellte, hogy ez neki nem jutott már rég eszébe. Megköszörülte a torkát, és Hermionéra nézett, aki mosolyogva figyelte a játékok között ülő kisfiút. Ahogy Hermione ránézett a férfira, és találkozott a tekintetük, a lány mosolya kissé lehervadt. Ismerte ezt a fajta arckifejezést, Harrynél látta már elégszer.
– Miss Granger – kezdte Piton –, ez igazán…
– Figyelmes volt tőlem? – kérdezte ártatlanul a lány.
– Az – ismerte el a férfi. – De nem ezt szerettem volna mondani…
– Ez kedves – vágott közbe a lány kissé sértetten.
– …illetve, természetesen, azt is – folytatta kissé türelmetlenül Piton. – De ezek biztosan…
– Örül neki Denny? – szólt közbe harmadjára is Hermione.
Piton kezdett kijönni a béketűrésből.
– Miss Granger, én is látom, hogy örül neki, de erre nekem kellett volna gondolnom, és…
– Tudom, mit akar – mondta fagyosan Hermione –, és felejtse el! Úgy látom, ez valami becsípődés magánál és Harrynél. Ő is mindig ki akar fizetni valamit helyettem.
Piton meredten bámulta a lányt egy percig, majd megszólalt.
– Ragaszkodom hozzá.
Hermione állta a férfi pillantását, majd bólintott, és megkérdezte:
– És én mennyivel tartozom önnek?
– Mivel tartozik? – kérdezte értetlenül Piton.
– A vacsorákért – mondta Hermione felpaprikázva. – Ha annyira ragaszkodik hozzá, tessék, fizesse ki a játékokat, de akkor én ki fogom fizetni a vacsorákat, amiket itt költök el!
Ez a kijelentés kifogta a szelet Piton vitorláiból.
– Tudja, hogy nem szükséges, Miss Granger – mormogta békítően.
– Helyes – fújtatott egyet a lány lecsillapodva. – Akkor ezt megbeszéltük.
Piton fürkészve nézte pár pillanatig, majd bólintott.
– Denny – fordult a kisfiúhoz. – Gyere ki velem a hátsó udvarba. Hozd a homokozó játékodat is.
A kisfiú felkapta a játékokat, és Hermionéval együtt követték Pitont.
A férfi egy homokozót varázsolt az udvar szélére, mellé pedig egy hintát.
– De baró! – sikkantgatott Denny. – Nézd, Hermione, saját játszóterem van! Gyere, homokozzunk!
Azzal beszaladt a homokozóba, és lapátolni kezdett.
Hermione csodálkozással vegyes tisztelettel nézett Pitonra, aki zavartan viszonozta a lány pillantását.
– A laborban leszek – szólalt meg végül, majd sarkon fordult, és besietett a házba.
– Gyere már, Hermione! – kiabálta Denny a lánynak, aki még mindig a távolodó Piton alakját nézte elgondolkodva. – Építsünk várat!
 

***

– Azt hiszem, rám fér egy alapos hajmosás – szólalt meg Hermione a vacsoránál. – Denny teleszórta a hajamat homokkal, meg persze a sajátját is
– Képzelem – mondta Piton.
– Én ma mostam hajat, Perselus – mondta huncutul Denny, és félrebillentett fejjel nézett a férfira.
– Tényleg? – kérdezte felvont szemöldökkel a férfi, és egy mosoly bujkált a szája sarkában.
Hermione köhintett egyet.
– Akartam is már kérdezni... – kezdte ártatlan arccal, miközben a pohárért nyúlt.
– Be ne fejezze ezt a mondatot, Granger! – mondta unottan Piton.
Hermione belekuncogott a poharába, és vele egyidőben Denny is nevetni kezdett.
Piton nézte őket egy darabig, szigorúan villogtatva a szemeit, ami csak még jobban nevetésre késztette őket, majd tudomást sem véve a másik kettő széles jókedvéről, rezzenéstelen arccal folytatta vacsorájának elfogyasztását.
 

***

– Professzor úr – szólította meg a fotelban olvasgató Pitont Hermione, miután lefektette Dennyt. – Ne vegye számonkérésnek, de szoktak játszani Dennyvel?
– Ott van neki a homokozó és a játékai – válaszolta a férfi. – Persze hogy szokott játszani.
– De maga is játszik vele?
– Nem, én nem. Miért kérdi?
Hermione vett egy mély levegőt, és megszólalt.
– Azt hiszem, Denny nagyon örülne neki, ha időnként maga is játszana vele. Igaz, hogy én sokat vagyok vele, de önre is szüksége lenne. Végül is, maga egyfajta apafigura neki. Felnéz önre, és tiszteli magát, de ebben az életkorban még a játék az, ami igazán meghatározó a számára.
Piton elgondolkodva nézte a lányt. Tudta, hogy igaza van, már megint.
– Majd kitalálok valamit, Miss Granger – mormogta kényszeredetten.
– Rendben, professzor úr – mosolygott rá Hermione. – Viszlát!
– Viszlát! – dörmögte Piton.
Szóval akkor játsszon Dennyvel. De mégis mit? Nem fog kergetőcskézni, és a homokozóban sem fog homoktortákat sütögetni, az egyszer biztos. Azért még maradt némi méltósága. Hogy játsszon úgy egy négy éves gyerekkel, hogy ne csináljon teljesen hülyét magából, és még a gyerek is élvezze? Hmmm... Nehéz kérdés. De meg fogja oldani.
 

***

Hermione szíve kihagyott pár pillanatra, ahogy az ajtón belépve meghallotta Denny sikítását. Rémülten lépett beljebb, mikor feltűnt neki, hogy a gyerek hangja nem rémületről tanúskodik. Ahogy belépett a nappaliba, a látványtól még a szája is tátva maradt.
Denny egy jó méterrel a padló felett lebegett, és kezét széttárva, kacagva forgott körbe-körbe a tengelye körül. Eközben Piton a kanapén ült, és pálcáját a gyerekre fogta, időnként egy lusta mozdulatot téve vele, amitől Denny felpörgött mint egy búgócsiga, és vidáman sikongatni kezdett.
– Jó napot, Miss Granger! – köszönt oda Piton, miközben le sem vette a szemét a gyerekről.
– Mit… mit csinálnak maguk? – dadogta döbbenten Hermione.
– Azt hittem, erre már időközben rájött, kisasszony – mondta Piton unottan. – Játszok vele. Maga mondta, hogy játsszak időnként Dennyvel.
– Na de így? – hápogott a lány.
– Denny azt szerette volna, ha pörgetem őt – világosította fel Hermionét Piton vontatottan. – Nem értem, mi a problémája?
– De Denny nyilván úgy értette, hogy fogja meg, és pörgesse körbe maga – mondta Hermione.
– Nyilván. Csakhogy, ha mindezidáig még nem tűnt volna fel, nem vagyok vásári bohóc, Miss Granger… – mondta gúnyosan a bájitalmester.
– Megint! – kérte kacagva Denny, mire a férfi újra intett a pálcájával, és a kisfiú ismét gyorsabban kezdett pörögni, lelkesen sikongatva hozzá.
– …És szemmel láthatóan, még élvezi is – fűzte tovább a szót Piton.
Hermione megpróbálkozott párszor, hogy valami ésszerű ellenérvet hozzon fel, de csak annyira futotta, hogy néha kinyitotta, majd becsukta a száját. Végül megadóan leült Piton mellé, csendben figyelve a levegőben forgó gyereket, és végül már ő sem tudta megállni, mosolyogni kezdett a látványon.






 

Folyt. köv.

Aki nélkül nem menne: Midnights Prophet



Tisztelt olvasók!

Nagyon köszönöm nektek az eddigi kedvező fogadtatást, és érdeklődéseteket a regényem iránt. Sajnos, mostantól a frissítések valószínűleg lassabban fognak érkezni, mivel elkezdődött az iskola, és mivel két iskoláskorú lányom van, emellett pedig dolgozom, háztartást vezetek és bétázok ezerrel, nem marad annyi időm az írásra, mint azt szeretném. De amennyire csak tudok, igyekszem vele, és mindenképpen be fogom fejezni a regényt, már csak azért is, hogy magamnak bizonyítsak.
Puszi mindenkinek: Snapefan
ui.: Üdv a koleszosoknak! :-)

Előző←…….→Következő