3. fejezet
 

Légy türelmes, minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik.
(Ismeretlen)


***

A szavak mintha egy kút mélyéről hangzottak volna. Sokáig azt sem tudta, hogy őt szólongatják.
– Bácsi, bácsi!
Piton szeme kipattant, és hirtelen nem tudta, mi ébresztette fel. Aztán újra meghallotta.
– Bácsi!
Hát persze! A kölyök a szomszéd szobában. Nem is! Itt nyafog az ajtaja előtt.
Még sötét volt. Mennyi lehet az idő? A szekrényén lévő órára nézett: fél kettő. Mi baja lehet annak a kölyöknek, amiért nem alszik? Morogva feltápászkodott, az ajtóhoz botorkált, és egy hirtelen mozdulattal kitárta.
– Mit akarsz? – sziszegte Dennynek.
– Pisilnem kell.
– Akkor menj a fürdőszobába – morogta Piton türelmetlenül.
Már épp be akarta zárni az ajtót, mikor Denny sírós hangon megszólalt.
– Sötét van.
– Merlin szerelmére, kölyök – mordult fel Piton –, az őrületbe kergetsz.
Megragadta Denny kezét és a fürdőszobába vezette. Az ajtóban elengedte a kisfiú kezét és előre küldte.
– Menj, végezd el a dolgodat!
Denny a WC-hez ment, és pisilni kezdett. Mikor végzett, indult volna kifelé, de Piton rászólt.
– Moss kezet!
A kisfiú a mosdóhoz ment, majd elveszetten fordult újra a férfi felé.
– Nem érem el – mondta panaszosan.
Pitonból egy ingerült morgás szakadt föl, de nem kommentálta tovább a dolgot. Felemelte a gyereket, és tartotta addig, amíg az megmosta a kezét. Majd holnap rak ide valamit, amire a kölyök felállhat.
– Na – mondta, mikor a gyerek végzett. – Vissza az ágyadba!
Denny visszament a szobába, és lefeküdt. Piton utána ment, és egy kis éjjeli lámpát varázsolt a gyerek ágya mellé.
– Így – mondta. – Ezt a lámpát meggyújthatod, ha éjszaka felébredsz, rendben? De csak akkor. És a fürdőszobában is égve hagytam egyet, így ki tudsz menni, ha megint kéne, anélkül, hogy engem háborgatnál. Jó lesz így?
– Igen – bólogatott a kisfiú, és egy hálás mosolyt küldött Piton felé, alaposan megdöbbentve ezzel a férfit.
Piton zavartan megköszörülte a torkát, majd egy elmormogott „jóéjt” után a szobájába ment.
Az a mosoly meghökkentette. Rá nem szoktak mosolyogni, főleg nem gyerekek. Ha egészen pontos akar lenni, még soha nem kapott mosolyt gyerektől. Ez meg itt rámosolyog. Miért is? Mert odavarázsolt neki egy lámpát? Ugyan már! Különben is, azért csinálta, hogy a kölyök ne őt zaklassa éjszaka. Nem pedig azért, hogy ne féljen a sötétben.
Pfff… mintha őt ez érdekelné…
 

***

Piton, kora hajnalban, szinte lopakodva hagyta el a szobáját. Igyekezett minél kevesebb zajt csapni, mert bár egy ajtó választotta el a gyerektől, nem akarta, hogy bármi is felébressze. Legalább kora reggel legyen egy kis nyugalma a kölyöktől. A reményei ezzel kapcsolatban azonnal semmivé foszlottak amint kilépett a nappaliba, és meglátta Dennyt az étkezőasztalnál ülve.
– Te miért nem alszol még? – kérdezte mogorván.
– Éhes vagyok – mondta a kisfiú.
– Hát ez remek – morogta Piton. – Kezdődik. Akkor még egy kis ideig várnod kell – folytatta hangosabban. – Először a fürdőszobába megyek. Majd utána csinálok reggelit.
Azzal elvonult, otthagyva Dennyt. Húsz perccel később kilépett a fürdőből, és a gyerekhez fordult.
– Te megmosakodtál már?
– Nem – rázta a fejét a kisfiú.
– Akkor gyere!
Piton egy dobogót varázsolt a mosdó elé, hogy Denny, arra állva, elérje a csapot, és megmosakodhasson. Amíg a gyerek a mosdással ügyetlenkedett, ő addig a konyhába ment, hogy kávét főzzön, és reggelit csináljon. Felütött pár tojást a rántottához, és pirítóst is készített. Mire elkészült a reggelivel, Denny már újra az asztalnál ült, immáron megmosakodva. Piton a gyerek elé tett egy adag rántottát és pirítóst, majd leült, és hozzáfogtak a reggelinek.
Egy jó darabig csendben ettek, majd a férfi megszólalt.
– Reggeli után én lemegyek a laborba. Te addig itt maradsz, délután pedig elmegyünk, és veszek neked pár ruhát.
– Játszhatok addig? – kérdezte Denny reménykedve.
– Nem – mondta Piton nyersen, és eltolta a tányérját. – De a könyveket nézegetheted.
Megvárta, míg a gyerek végez az evéssel, együtt eltakarítottak, majd Piton levonult a laborba.
Semmi kedve nem volt változtatni a megszokott napi rutinján a gyerek miatt. Gyorsan elkészít pár egyszerűbb bájitalt, és délutánra olyanokat hagy, amit pár órára ott lehet hagyni felügyelet nélkül. Épphogy hozzáfogott a főzéshez, mikor meghallotta a kisfiú hangját.
– Bácsi!
Ó, a fene egye meg, ez a gyerek megőrjíti, egy perc nyugtot sem hagy neki. A lépcsőhöz ment, és bosszúsan felkiabált.
– Mit akarsz?
– Unatkozom.
– Akkor foglald el magad – vetette oda türelmetlenül a bájitalmester.
– De itt nincsenek játékok – mondta panaszosan a gyerek.
– Ó, hogyaza… – Piton vett egy nagy levegőt, majd megszólalt. – Gyere le!
– Most szabad? – kérdezte Denny bizonytalanul.
– A pokolba is – zsémbeskedett a férfi –, ha azt mondom, hogy gyere le, akkor gyere le, és ne tarts fel az ostoba kérdéseiddel.
Denny lement a lépcsőn, és feszengve megállt a bájitalmester előtt.
– Gyere! – mondta Piton, és sarkon fordult.
Denny engedelmesen loholt a nyomában. A férfi egy üvegcsékkel teli alacsony polchoz vezette.
– Na – fordult Piton a kisfiúhoz –, akkor te most szépen elrendezed nekem ezeket az üvegeket. Az átlátszókat ide – mutatott az egyik polcra –, a színeseket pedig ide – mutatott egy másikra. – Ha készen vagy, leülsz egy székre, és csendben maradsz. Az üstök közelébe nem jöhetsz. Megértetted?
– Igen – bólintott Denny.
– Akkor láss hozzá! – mondta Piton, majd otthagyva a gyereket, visszatért a munkájához.
Denny tette, amire kérték, és bár lassan haladt, pár óra elteltével az üvegek mégis szétválogatva sorakoztak a polcokon. Leült egy székre, és érdeklődve figyelte a bájitalmester ténykedését. A férfi időnként számára ismeretlen dolgokat dobált az üstökbe, és bár szerette volna megkérdezni, mik is azok, csendben maradt, mert nem akarta, hogy megharagudjon rá. Már nem félt annyira ettől az embertől. Igaz, hogy nem halmozta el kedvességgel, de nem is bántotta. És még egy lámpát is adott neki az ágya mellé, hogy ne féljen a sötétben.
Piton látta a szeme sarkából, hogy a gyerek már végzett, és most egy széken ülve őt figyeli. Meglepte, ugyanakkor némi elégedettséggel is eltöltötte, hogy a kisfiú csendben maradt, ahelyett, hogy őt zargatta volna, és mintha még érdeklődést is látott volna a gyerek arcán. Hamarosan az utolsó bájitallal is elkészült, így eloltotta a tüzet az üst alatt, és a kezét törölgetve a gyerekhez fordult.
– Látom, elkészültél – mondta, miközben a polchoz ment, és megszemlélte milyen munkát végzett a kicsi. – Jó lesz.
Denny arca felragyogott, és büszkén húzta ki magát.
– Gyere – mondta Piton –, itt végeztünk. Most elviszlek, és veszek neked ruhákat.
Denny leugrott a székről, és a lépcsőhöz ment, de az aljánál megállt.
Piton nem szeretett volna még egy, a tegnapihoz hasonló mutatványt, ezért megfogta a gyerek kezét, és felvezette a nappaliba.
– Menj és mosakodj meg, aztán indulunk.
– Éhes vagyok – mondta Denny.
– Most nem fogunk enni, mert hoppanálni fogunk, és semmi kedvem ahhoz, hogy megint beteríts hányással. Majd a városban veszek neked ennivalót. Most menj mosakodni, ne mondjam még egyszer.
Denny elvonult a fürdőbe, Piton pedig leült az egyik fotelbe, amíg várakozott.
Miután a kisfiú elkészült, Piton kivitte őt a hátsó kertbe, majd felemelte.
– Hunyd be a szemed, és ne kapálózz! – mondta Dennynek.
Megvárta, míg a gyerek becsukta a szemét, majd kicsit jobban magához ölelte, és dehoppanált a Foltozott Üst melletti elhagyatott utcácskába. Ott aztán letette Dennyt, és bevezette a fogadóba. Leültette a gyereket egy asztalhoz, és mindkettőjük részére ebédet rendelt, majd az ebéd végeztével Madam Malkin ruhaüzletébe vezette a gyereket. Némi útbaigazítás után meg is találták a gyerekruhák részlegét.
– Maradj mellettem, és ne kóborolj el – mondta Dennynek, majd válogatni kezdett a ruhák között. – Ez hogy tetszik? – mutatott fel egy kék színű pólót.
Denny megvonta a vállát.
– Nem rossz – mondta egykedvűen.
– Nem rossz? Most tetszik, vagy nem? – kérdezte Piton bosszúsan.
– Tetszik – válaszolta a kisfiú.
– Jó, akkor megveszem.
Bedobta a pólót a kosárba, és még néhány másikat is, majd továbbmentek, hogy nadrágot, cipőt és alsóneműt is vegyenek. Denny ezeken kívül gazdagabb lett pár pulóverrel, pizsamával, még kabátot és sapkát is kapott.
Miután fizetett, és mindent becsomagoltatott, Piton lekicsinyítette a szatyrokat, és a zsebébe tette, majd elhagyták az üzletet. Az átjáró felé ballagva a bájitalmester nem tudta nem észrevenni Denny vágyakozó pillantását az egyik játékbolt kirakatában lévő megbűvölt kisautókra.
– Szeretnél egyet? – kérdezte, önmagát is alaposan meglepve ezzel.
Denny bólintott.
– Rendben – mondta Piton, és bevitte a kisfiút a játékboltba.
Pár perccel később Denny kezébe nyomta a kisautót.
– Ezt azért kapod, mert ma jó munkát végeztél a laboromban – mondta jelentőségteljesen.
– Köszönöm – mondta Denny, és hálásan nézett a férfira.
Piton biccentett, majd újra kézen fogta a kisfiút, és kivezette az Abszol útról. A Foltozott Üstöt elhagyva újra a néptelen utcába mentek, ahonnan hazahoppanálta magukat.
Hazaérve elővette a csomagokat, és visszanagyította őket, majd bepakolta a ruhákat az egyik szekrénybe.
Denny eközben a kisautóval játszadozott a nappaliban. Az összes dolog közül, amiket ma kapott, ez tetszett neki a legjobban. Ha megérintett rajta egy pontot, az autó megváltoztatta a színét, ha pedig akadály került elé, akkor dudált, és kikerülte azt. Most éppen a bájitalmester lábát. Denny felnézett a férfira.
– Most lemegyek a laborba – közölte Piton. – Te maradj itt… vagy ha szeretnél, akkor lejöhetsz, és segíthetsz nekem – tette hozzá vontatottan.
Denny gondolkodott kicsit az ajánlaton, majd megszólalt.
– Szeretnék lemenni.
– Jó – biccentett Piton, és elindult, Denny pedig követte.
Mikor leértek, a bájitalmester megmagasított egy széket, hogy a kisfiú kényelmesen felérje a munkaasztalt, és felültette rá a gyereket.
– Így – mondta. – Most ülj nyugodtan, és ne nyúlj semmihez! Mindjárt hozok neked valamit, amivel foglalatoskodhatsz.
Azzal sarkon fordult, majd hamarosan egy kisebb mozsárral tért vissza, amit letett a gyerek elé. Beleszórt néhány szárított levelet az egyik vászonzsákból, majd a kicsihez fordult.
– Törd össze őket!
Denny lelkesen megragadta a mozsártörőt, és nagy vehemenciával kezdte püfölni a mozsár alján fekvő leveleket.
– Állj, állj! – kapott oda Piton, és leállította a gyerek kezét. – Nem a mozsaramat kell összetörnöd, hanem a leveleket. Várj, megmutatom, hogy csináld – vette ki Denny kezéből a mozsártörőt. – Így, látod? Csak finoman, óvatosan – mutatta a helyes mozdulatokat a kisfiúnak, majd visszaadta neki a mozsártörőt. – Most próbáld meg!
Denny, erősen koncentrálva a feladatra, újra hozzáfogott, most már azokat a mozdulatokat utánozva, amit a férfi mutatott neki. Úgy tűnt, Piton tetszését most elnyerte, amit csinál, mert nem avatkozott közbe, hanem csak figyelte őt egy ideig, majd biccentett egyet, és otthagyta, de azért még hátraszólt a válla felett.
– Ha elkészültél, szólj, és megnézem, jó lesz-e.
Piton elfojtott egy mosolyt, mikor látta, hogy erre a mondatára a kicsi gyerek, még jobban odafigyelve a mozdulataira, folytatta az őrlést, nyelvét is kidugva a nagy koncentrálásban. Elfordult az asztaltól, és hozzáfogott a bájitalkészítéshez.
Denny kitartóan őrölte porrá az illatos leveleket, erősen figyelve rá, hogy pontosan úgy mozgassa a mozsártörőt, ahogy a férfi mutatta. Bár időnként megállt, hogy fáradt csuklóját megpihentesse, újra és újra folytatta az őrlést. Igazából még élvezte is, hogy segíthet az embernek. Ez megint olyan felnőttes volt…
Piton időnként odapillantott a fiúra, aki fáradhatatlanul őrölt azokkal a mozdulatokkal, amit tőle lesett el. Azt el kellett ismernie magában, hogy a kölyökben van kitartás. Sőt, szemmel láthatóan még élvezte is, amit csinál. Döbbenet! Tanárként eltöltött tizenhét éve alatt nem látott olyan lelkesedést, mint ennek a gyereknek az arcán. Legalább van valami, ami elhiteti vele, hogy egy vér folyik az ereikben. Merengéséből a kisfiú hangja térítette magához.
– Bácsi, készen vagyok.
Piton odament, és vizsgálgatni kezdte az őrleményt.
– Jó lett, bácsi? – kérdezte Denny reménykedve.
– Jó – nézett fel Piton.
Denny arca ragyogott a büszkeségtől, és örömében lóbálni kezdte a lábát.
Piton felvonta a szemöldökét, de nem tette szóvá a dolgot. Az egyik szekrényhez ment, és kivett belőle egy fedeles üvegedényt, majd visszament a kisfiúhoz.
– A megőrölt leveleket ebbe kell tenni – magyarázta a kisfiúnak, majd fogta a mozsarat, és átöntötte a tartalmát az üvegedénybe. – Így, látod?
A kicsi lelkesen bólogatott.
– Akkor most vegyél abból a zsákból – igen, abból – újabb leveleket, és azokat is őröld porrá.
Denny újra hozzáfogott a porításnak, Piton pedig visszament az üstjeihez.
A délután többi részét csendben dolgozva töltötték.
Piton időnként ellenőrizte a gyerek munkáját, és elégedetten állapította meg, hogy fiatal kora ellenére milyen jó munkát végez.
A köztük lévő csendet csak az üstökben fövő bájitalok bugyogása, és a mozsártörő ütemes kopogása törte meg, és a férfi újra és újra elismeréssel adózott magában a gyerek kitartásán. Aztán egy idő után a kopogás abbamaradt, és Piton odanézve látta, hogy a kisfiú karjaira hajtott fejjel fekszik az asztalon. Először azt hitte, alszik, de ahogy közelebb ért, látta, hogy a gyerek szeme nyitva van.
– Elfáradtál? – kérdezte halkan.
Denny – anélkül, hogy felemelte volna a fejét a karjáról – bólintott, majd ásított egy nagyot.
– Mindjárt végzek én is, aztán készítek neked valami vacsorát. Szeretnél addig felmenni és játszani?
Denny megrázta a fejét.
– Jó, akkor várj meg itt, mindjárt jövök.
Visszament, és leellenőrizte az utolsó bájitalt, ami már majdnem kész volt, csak még forrnia kellett kicsit. Öt perc múlva eloltotta a tüzet az üst alatt, és visszament a kisfiúhoz.
– Gyere! – mondta neki.
Denny lemászott a székről, és a lépcsőhöz ment, ahol aztán ugyanúgy, mint mindig, megállt, és a kezét nyújtotta a bájitalmester felé.
Pitont meglepte ez a váratlan bizalmas gesztus, de szó nélkül megfogta Denny kezét, és felvezette a sötét lépcsősoron. Felérve a lakásba a konyhába ment, és vizet tett fel forrni, hogy tésztát főzzön, majd a fürdőszobában vizet engedett a kisfiúnak a fürdéshez.
– Gyere, fürödj meg – szólt ki a nappaliban várakozó gyereknek.
Denny bement a fürdőbe, levetkőzött, és bemászott a kádba.
– Menni fog egyedül is, igaz? – kérdezte Piton.
– Igen – mondta a kicsi, és hozzáfogott a mosakodáshoz.
Piton biccentett, és kiment a konyhába, ahol elkészítette a sajtos makarónit, majd visszament a fürdőszobába, és segített Dennynek kiszállni a kádból. Egy törölközőt tekert a gyerekre, majd a szobájába ment, ahol pizsamát és alsónadrágot vett elő, és visszavitte a kisfiúnak.
– Kész a vacsora – mondta, miközben átnyújtotta a ruhákat Dennynek. – Ha felöltöztél, ehetünk is.
Azzal kiment, hogy megterítsen, Denny pedig felöltözött, majd asztalhoz ültek, és enni kezdtek.
Egy darabig csendben ettek, majd Denny megkérdezte:
– Holnap is lemehetek a laborba segíteni, bácsi?
Piton először nemet akart mondani, de aztán rájött, hogy nem hagyhatja egész napra felügyelet nélkül a gyereket.
– Ha szeretnél, akkor igen – mondta végül lassan, majd hozzátette: – És ne hívj bácsinak. A nevem Perselus. Nem Pers, nem Persi, Perselus. Hívj Perselusnak! Elvégre a… rokonod vagyok.
Azt mégsem fogja mondani a gyereknek, hogy az apád. Na, azt azért nem!
Denny nem szólt semmit, csak bólintott, de magában nagyon is örült ennek a váratlan felajánlásnak. Valahogy ösztönösen érezte, hogy jobb, ha csendben marad, és nem kezd látványos örömködésbe. Így csak egy halvány mosolyt küldött Piton felé.
– Ha jóllaktál, elpakolunk, azután fogat mosol, és elmész aludni, rendben? – kérdezte Piton.
– Rendben – mondta Denny, és letette a villáját.
– Végeztél is?
– Igen.
– Na, akkor… – Piton hátratolta a székét, és felállt.
Eltakarították a vacsora maradékait, majd a fürdőszobában a bájitalmester fogkrémet nyomott Denny fogkeféjére, és a kisfiú kezébe adta.
Denny a szájába vette a fogkefét, de szinte abban a pillanatban ki is köpte a fogkrémet, vadul fintorogva hozzá
– Mi az? – kérdezte értetlenül Piton.
– Ez csíp – mondta Denny.
– Csak mentolos.
– De rossz íze van – érvelt tovább a gyerek.
– Rendben – sóhajtott fel megadóan a bájitalmester –, milyen ízűt szeretnél?
– Málnásat – vágta rá Denny gondolkodás nélkül.
– Az lányoknak való – horkant fel Piton.
– Akkor körtéset.
– Mindjárt jobb – mondta a férfi, majd a tubusra fogta a pálcáját, és körteízűre változtatta a fogkrémet.
Megint tett egy adagot a fogkefére, és Dennynek adta, aki most már zokszó nélkül megmosta a fogát.
A hálószoba felé tartva a kisfiú megkérdezte:
– Aludhatok a kisautómmal?
Piton először rá akarta vágni, hogy nem, de aztán úgy érezte, hogy figyelembe véve a fiú mai, laborban végzett munkáját, ezt igazán nem tagadhatja meg tőle. Így bólintott egyet, és kioktató hangnemben megszólalt.
– De csak alszol vele. Ha észreveszem, hogy játszadozol, elveszem, világos?
Denny bólintott, majd felkapta a földről a játékot, és már-már szökdelve folytatta az útját a hálószobába.
Piton csak a fejét csóválta, de nem szólt semmit. Megvárta míg a gyerek elhelyezkedik az ágyban, gondosan betakargatva az autót, majd lekapcsolta a villanyt, és kiment.
– Jó éjszakát!
– Jó éjszakát! – mondta Denny, majd magához ölelte a kisautót, és egy perc múlva már aludt is.
 

***

A napok teltek, és gyerek és felnőtt egyre jobban összeszokott. A napi teendőket is egyre zökkenőmentesebben voltak képesek összehangolni.
Reggelente Piton kelt korábban, de ezt valahogy a kicsi megérezhette, mert nem sokkal azután, hogy a férfi elvonult a fürdőszobába, Denny megjelent a nappaliban, és takaróját maga után húzva felmászott a kanapéra, hogy ott várja a bájitalmestert.
Denny szerette ezeket a csendes, várakozással telő reggeleket, ahogy a kanapén kucorogva hallgatta a fürdőszobából kiszűrődő vízcsobogás hangját.
A negyedik reggelen Piton épp a reggeli készítéssel foglalatoskodott, mikor Denny megállt mellette, és várakozóan ránézett.
– Mit akarsz? – kérdezte Piton.
– Unatkozom – mondta Denny.
– Akkor játssz az autóddal – mordult Piton.
– Nem lehet – mondta a kisfiú, majd suttogva hozzátette –, még alszik.
Piton felhorkant, és elfordulva Dennytől, folytatta a reggeli készítést, de a szeme sarkából látta, hogy a gyerek továbbra is őt figyeli.
– Akkor ne ácsorogj ott, gyere, és segíts! – vetette oda a kisfiúnak.
Denny fellelkesült, és közelebb ment. Piton felemelte, és felültette a konyhapultra, majd elé tolt egy tányért, tele pirítóssal, és egy vajas tálkát.
– Vajazd meg őket, amíg megsütöm a rántottát – utasította a gyereket, és a kezébe adott egy tompa kést.
Denny hozzáfogott, és bár időnként több vaj került a pultra, mint a kenyérre, vitézül folytatta.
Időközben Piton is elkészült a rántottával és a kávéval, így aztán megterítettek, majd nekiláttak falatozni. Denny árgus szemekkel meredt a bájitalmesterre, mikor az a szájához emelte a pirítóst, és beleharapott.
– Finom? – kérdezte reménykedve a férfit.
– Sosem ettem finomabbat – felelte epésen Piton.
Denny szeme felcsillant, és vidáman hozzáfogott a reggelihez.
– Ha végeztünk, akkor kimegyünk a kertbe, a gyógynövényekhez – szólalt meg Piton pár perc múlva.
– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Denny.
– Leszedjük a leveleiket... – kezdte Piton, de a kisfiú közbevágott.
– Én is csinálhatom?
– Most mondtam, hogy leszedjük, nem? – kérdezte ingerülten a férfi a félbeszakítástól. – Az azt jelenti, hogy te is.
– Akkor jó – derült fel a kisfiú arca, és lóbálni kezdte a lábát.
– Ne lóbáld a lábad – szólt rá mérgesen Piton, mire Denny azonnal abbahagyta. – Ezt már egyszer tisztáztuk, nem?
– De igen, bácsi.
Piton élesen a gyerekre nézett, mire az rögtön kapcsolt.
– Perselus – motyogta.
– Na, azért – morogta a férfi.
A reggeli végeztével elpakoltak, majd Piton egy bűbájjal elmosogatott.
– Várj meg a nappaliban – fordult Dennyhez, majd lesietett a laborba, és hamarosan egy fűzfakosárral tért vissza. – Gyere, menjünk – szólt oda a kisfiúnak, aki lekászálódott a kanapéról, és követte a férfit a hátsó ajtón át a kertbe.
Piton egy magas növényhez vezette a kisfiút.
– Ez a Valeriana radix – mondta Piton –, más néven Macskagyökér. A muglik Háromlábúnak vagy Holdgyökérnek is nevezik. Nyugtató- és altató bájitalokhoz használható – magyarázta a gyereknek.
Dennynek nagyon tetszett a növény. Olyan magas volt, mint ő. A szárán csöves, barázdált levelek sorakoztak átellenesen, és a rügyvégeken ernyőbe rendezve álltak rajta a kis piros-fehér virágok.
Piton két kéziásót varázsolt elő, és az egyiket Dennynek adta.
– A gyökerét fogjuk kiásni – mondta, majd óvatos mozdulatokkal hozzá is fogott.
Denny nézte egy darabig ahogy a férfi dolgozik, majd letérdelt, és kissé ügyetlenkedve hozzáfogott. Néha még nagyokat is nyögött, ha sikerült mélyebbre nyomni az ásót, és nehezebben tudta kiemelni a földet.
Pár perc múlva a kezükben volt a macskagyökér.
– Ez nem is olyan, mint a macska – mondta csalódottan a kisfiú.
Piton halkan felnevetett, majd megszólalt.
– Nem azért hívják macskagyökérnek, mert hasonlít a macskára, hanem azért, mert hasonló valamihez, amit a macska szeret, és ezért gyakran kiássa.
– És mi az? – kérdezte Denny kíváncsian.
– Találd ki! – mondta a férfi, és a gyerek kezébe adta a gyökeret.
Denny forgatta egy darabig, majd szomorúan megszólalt.
– Nem tudom.
– Szagold meg – javasolta Piton.
Denny megszagolta a gyökeret, és felkiáltott.
– Ennek egér szaga van! Azért ássa ki a macska, mert olyan a szaga, mint az egérnek!
– Pontosan – mondta elégedetten Piton. – Olyan szagot áraszt, mint egy egér.
Denny arca felragyogott a büszkeségtől, és ránevetett a férfira, majd újra megragadta az ásót, és hozzáfogott, hogy egy újabb gyökeret ásson ki.
Mikor már elég gyökeret gyűjtöttek, Piton egy másik növényhez vezette a kisfiút.
A növény olyan volt, mint egy cserje, tele rövid nyelű, szürkészöld elliptikus alakú levelekkel, amelyek borsmenta illatot árasztottak, és akkorák voltak, mint Denny tenyere.
– Ez a Peumus boldus – fogott Piton a magyarázatba –, más néven a Boldo. Chiléből származik, és gyomorpanaszokra használják. A leveleit fogjuk leszedni.
Denny nekilátott, hogy letépje a levelet, de nem sikerült, csak annyit ért el, hogy a levél összeroppant.
– Ne tépd, csípd – mondta Piton kioktatóan, majd a két ujja közé fogta az egyik levél szárát, kicsit felfelé hajlította, és a levél máris a kezében volt. – Így kell, látod?
Denny bólintott, majd egy-két próbálkozás után büszkén mutatta fel a levelet.
– Ügyes vagy – mondta elégedetten a bájitalmester, saját magát is meglepve ezzel.
Jóságos Merlin, mindjárt leszakad az ég! Ő, Perselus Piton, minden roxfortos diák két lábon járó rémálma, megdicsért egy gyereket. Ez a kölyök teljesen kifordítja önmagából. Ha nem vigyáz, a végén még gyerekdalokat fog énekelni, és táncolni hozzá! Elgondolkodva nézte Dennyt, aki teljesen belemerült a levelek szedegetésébe, majd bosszúsan megrázta a fejét, és ő is munkához látott.
Denny rettenetesen büszke volt magára. Perselus megdicsérte! Mert ügyes volt. És az előbb kitalálta, hogy miért szereti a macska azt a gyökeret. Ösztönösen érezte, hogy nagy jelentőséggel bír ez a dicséret, hiszen a férfi nem osztotta bőkezűen, és ez jobban esett neki, mint amikor az anyukájától hallotta ugyanezt. Ő gyakran megdicsérte, de inkább olyanokért, ha megette a vacsorát, vagy ha valami szépet rajzolt. Viszont soha nem engedte, hogy ilyen nagyfiús dolgokat csináljon, mint most is. Mindig azt mondta neki, hogy „majd, ha nagy leszel”. De a férfi sosem mondott neki ilyet, nem kezelte kisfiúként. Hagyta, hogy segítsen neki, és végül még meg is dicsérte.
Hát mi ő, ha nem egy ügyes nagyfiú?
 

***

Egy héttel azután, hogy hozzákerült, Piton felfigyelt egy bosszantó szokására a gyereknek. Denny dúdolt.
Az első napokban nyilván nem merte csinálni, de ahogy egyre jobban hozzászokott a férfihoz, úgy látszik, levetkőzte ezt a gátlását. És most dúdolt reggel, délben és este. Dúdolt evés közben, dúdolt a laborban és a fürdőszobában, dúdolt játék közben. Piton próbált tudomást sem venni róla, de néha nem tudta megállni, hogy rá ne szóljon, ugyan, hagyja már abba! Olyankor aztán néhány percig csend volt, majd a dúdolás újra folytatódott. Ráadásul, rettentő hamisan! Piton nem nevezhette magát különösebben képzettnek zeneileg, de azt még ő is meg tudta állapítani, hogy a gyereknek csak a zene iránti lelkesedése volt nagyra értékelhető, a hallása sajnos nem. Azt is megfigyelte, hogy mintha a gyerek direkt élvezné, hogy előcsalogathatja azt a lüktető eret, ami ezen alkalmakkor mindig megjelent a férfi homlokán, ahogy próbálta visszafogni a dühét.
Mint ahogy most is.
Már végeztek aznap a napi teendőkkel, és Piton a kedvenc foteljában ülve olvasgatott, miközben Denny a kisautóját tologatta oda-vissza a szőnyegen, és megállás nélkül dudorászta ugyanazt a hamis dallamot, már ki tudja mióta.
Piton tűrte egy darabig, majd vontatottan megszólalt.
– Énekművészeteddel kapcsolatban csak egyvalami figyelemre méltó: a kitartásod. Bárki más, ha azzal a ténnyel kellene szembenéznie, hogy képtelen megjegyezni egy egyszerű dallamot, már rég bedobta volna a törölközőt.
Ingerülten összecsapta a kezében tartott könyvet, és letette a fotel mellett álló asztalkára.
– Te most elmész fürödni, én pedig készítek valami vacsorát – fordult Dennyhez.
Bement a fürdőszobába, vizet engedett a fürdőkádba, és megvárta, míg a kisfiú bemászik, majd újra megszólalt.
– Moss hajat is!
– Nem szeretek hajat mosni – mondta kicsit durcásan Denny.
„Újabb közös vonás” – gondolta Piton némi öngúnnyal.
– Ez nem szeretem kérdése – mondta szigorúan. – Megmosod és kész! Piszkos a hajad.
– A tiéd is az – mondta Denny óvatosan.
Piton szeme villámokat szórt, de aztán el kellett ismernie, hogy a kölyöknek sajnos igaza van. Pont ő tart előadást a gyereknek a hajmosásról?
Denny, mintha csak tudná, hogy most nyeregben van, folytatta:
– Ha te megmosod, én is megmosom.
– Jól van! – csattant fel Piton. – Manipulatív kis taknyos! Én is megmosom a hajam, de most már aztán nincs ellenkezés, megértetted?
– Meg – mondta Denny elégedetten.
Piton mordult még egyet, majd kiment. A konyhában szinte már nevetett magán. Hihetetlen! Ez a kölyök még erre is ráveszi. Tényleg nem ismer magára.
Készített néhány szendvicset, és visszament a fürdőbe, ahol Denny még mindig mosatlan hajjal üldögélt a kádban.
– Az előbb mintha abban egyeztünk volna meg, hogy megmosod a hajad – mordult rá a gyerekre.
– Nem merem megmosni, mert a sampon csípi a szemem – nyafogta Denny. – És mindig anya mosta meg a hajamat, én nem tudom, hogyan kell.
– Na, jó, akkor majd én megmosom neked – zsémbelt a férfi, és letérdelt a kád mellé. – Dőlj hátra, és tedd a fejed a vízbe.
Denny kissé feszengve hátradőlt, és bevizezte a haját, majd gyorsan felült, egy csomó vizet fröcskölve ezzel Pitonra.
– A mindenségit, te gyerek – mordult fel Piton –, nem tudsz vigyázni? Na – tette hozzá nyugodtabban, mikor látta, hogy Dennynek lefelé görbül a szája –, akkor most hajtsd hátra a fejed, amíg megmosom a hajad.
Denny, megnyugodva a visszafogottabb hangnemtől, hátrahajtotta a fejét, és hagyta, hogy a férfi sampont öntsön a fejére.
– Tartsd csukva a szemed, hogy ne menjen bele a sampon – mondta halkan a bájitalmester.
Denny szorosan behunyta a szemét, egészen addig, míg a férfi be nem fejezte a ténykedését.
– Most feküdj bele megint a vízbe, hogy le tudjam mosni a habot – utasította Piton a kisfiút, aki szó nélkül engedelmeskedett.
Mikor elkészültek, a férfi kisegítette Dennyt a kádból, és becsavarta egy törölközőbe, majd egy bűbájjal megszárította a haját.
– Így – mondta. – Törölközz meg, én pedig behozom a pizsamádat. Utána vacsorázunk.
– Te mikor fogod megmosni a hajadat? – kérdezte kíváncsian Denny.
– Miután te lefeküdtél – vetette oda ingerülten a bájitalmester remegő orrcimpákkal, és kivágtatott Denny szobájába, hogy pizsamát hozzon a gyereknek.
Miután lefektette Dennyt, a fürdőszobába ment. Beállt a zuhany alá, megnyitotta a vízcsapot, és egy sóhajjal a samponos flakon után nyúlt...
 

***

– Merlin szerelmére, hagyd már abba a dúdolást! Szétmegy tőle a fejem – csattant fel Piton. – Már több mint egy hete ezt hallgatom.
Denny abbahagyta a dúdolást, és egy ideig csendben szedegette a leveleket a cserjéről a kertben, majd megszólalt.
– Mikor fog eljönni értem a mami? Sokáig fogok még nálad lakni?
Piton keze megállt a levegőben, és döbbenten a gyerekre nézett.
– Miért kérdezed ezt?
Denny megvonta a vállát.
– Anya azt mondta, hogy neki dolga van, és addig majd máshol fogok lakni, de már biztosan elvégezte azt a dolgot, nem? Akkor már eljöhet értem. Ugye?
Pitonban egy pillanatra megállt az ütő. Ezek szerint a fiú nem is tudja, hogy az anyja meghalt. Szentséges Merlin, mit mondjon most neki? Azt mégsem közölheti vele, hogy „anyád meghalt, ne várd vissza”. Majd egyszer. Ha már elég idős lesz hozzá, és elmondhatja neki, akkor meg fogja tenni, de nem most. Lázasan gondolkodott, hogy mit is mondjon, de végül csak ennyire volt képes:
– Nem tudom.
Fürkészve nézte egy darabig a kisfiút, majd megkérdezte.
– Nem szeretsz velem lenni?
– De igen, szeretek – mondta Denny bólogatva –, de anyával is szeretek lenni.
Piton hümmögött valamit, majd megköszörülte a torkát, és megszólalt.
– Már elég levelet szedtünk, vigyük be a laborba!
Denny felkapta a kosarat, és elindult befelé, miközben újra dudorászni kezdett. És Pitonnak ezúttal nem volt kedve rászólni.
 

***

A napok lassan hetekbe fordultak, és Piton, önmagán is meglepődve tapasztalta, hogy milyen türelmet tud tanúsítani a gyerek felé. Egyre ritkábban emelte fel a hangját a kicsivel szemben, és úgy tűnt, a gyerek is tudta, mikor ne legyen útban. A közös reggeli készítés már rituálévá vált, és ez valahogy hozzátett a reggelekhez egy kis pluszt. A legtöbb időt természetesen a laborban töltötték, és a bájitalmester úgy látta, hogy a gyerek ezt igazán élvezi. Ha új dolgokat mutatott vagy mondott neki, a kisfiú érdeklődve figyelte, és igyekezett a tanultak alapján végezni a Pitontól kapott feladatait. Bár Denny időnként rákérdezett az anyjára, a férfinek szerencsére mindig sikerült kitérnie a válaszadás elől, de tudta, hogy nem halogathatja a végtelenségig. Piton nagyra értékelte, hogy a fiú szinte sosem nyafogott, és a hasonló korú gyerekekkel ellentétben, követelőző sem volt. Bár egyre felszabadultabban viselkedett a férfi jelenlétében, mégis továbbra is szófogadó és csendes maradt, és ez igencsak megfelelt a morózus ex-professzornak.
 

***

Egyik este, a kanapén üldögélve, Piton arra lett figyelmes, hogy Denny egészen közelről nézi az arcát. Kérdőn felhúzta a szemöldökét, és a gyerekre nézett.
– Te sohasem mosolyogsz? – kérdezte ártatlanul a kisfiú.
– Nem – jött a tömör válasz.
– Soha, de soha? – folytatta Denny a kérdezősködést, és a szeme huncutul csillogott.
– Soha – válaszolt ismét röviden Piton, de megrándult a szája széle.
– Nem tudsz? Megtanítsalak?
Piton halványan elmosolyodott. „Épp most tanítottál meg” – gondolta magában.
Denny, ezt látva, hirtelen felkacagott, majd boldogan lehuppant a szőnyegre, ahol dudorászva játszani kezdett a kisautóval.
 

***

Az egyik héten új bájital-megrendelés jött, amelyben hajnövesztőt is rendeltek. Így aztán Piton hozzáfogott ennek az elkészítéséhez is. Az egyik ketrechez ment, ahol a patkányokat tartotta, és kivett egyet.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Denny gyanakodva.
– Levágom a farkát, és beleteszem a hajnövesztő főzetbe – felelte Piton, és emelte is a pálcáját, hogy megszabadítsa a patkányt a farkától, mikor Denny rémülten felkiáltott.
– Ne bántsd!
– Nem fogom megölni, csak a farkát vágom le – mondta kissé ingerülten a férfi, és újra megemelte a pálcáját.
Denny odaszaladt, és belecsimpaszkodott a kezébe.
– De fájni fog neki – mondta remegő hangon, és a szeme megtelt könnyel.
– Lehet, de ebbe a főzetbe patkányfarok kell – mondta Piton türelmetlenül, és harmadszorra is a kezében tartott patkányra emelte a pálcáját.
– Ne bántsd, ne bántsd a patkányt – kiabálta Denny kétségbeesetten, és már zokogott. – Az is él! Az is él!
Pitont annyira meglepte ez a kirohanás, hogy leengedte a pálcát, és leguggolt a zokogó gyerekhez. Majd megcsinálja, ha a gyerek nem lesz itt.
– Jól van, nem bántom – mondta megnyugtatóan, mire Denny a nyakába kapaszkodott, és a férfi ingébe fúrta az arcát.
Piton megmerevedett, és csak várta, hogy a kicsi megnyugodjon. Végül Denny elengedte, és a férfira nézett.
– Nem szabad bántani az állatokat – mondta kioktató hangnemben, aztán, mintha mi sem történt volna, visszaült leveleket porítani a munkapulthoz, magára hagyva a zavarodott bájitalmestert.
 

***

– Mit csinálsz? – kérdezte az ebédje fölött Piton, miután már jó ideje nézte, hogy Denny a sült krumplit válogatja, és akkurátusan két halomba rakja.
– Külön rakom a pirultabbakat – jött a felelet.
– Miért, azt nem szereted?
– De igen – válaszolta a kisfiú, miközben halálos nyugalommal válogatta továbbra is a krumplit. – Azért eszem azt legutoljára. Mert az a legjobb. – Azzal úgy nézett Pitonra, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
– Öt hete vagy itt, de ezt még nem csináltad – mondta a férfi meglepetten.
– Otthon is így ettem, anyánál – mondta Denny, és enni kezdett.
Piton még nézte egy darabig a gyereket, majd ő is enni kezdett.
– Ugye ma este is megmosod a hajad? – kérdezte hirtelen Denny. – Nekem ma hajat kell mosnom – folytatta fontoskodva.
– Igen, megmosom a hajamat – horkant fel Piton ingerülten. – Hála neked, rendszeresen mosom a hajam, te ravasz kis csibész.
Denny huncutul kuncogni kezdett, és a férfi szája is felfelé görbült egy kicsit, de többet nem szóltak.
Aznap este, mikor már mind a ketten az ágyukban feküdtek, Piton a kisfiúról gondolkodott. Meglepte, ugyanakkor megelégedéssel is töltötte el, hogy a gyerek lelkesedése és érdeklődése a bájitalok felé, valamint a vágy, hogy a segítségére legyen a laborban, szinte semmit nem lankadt. Azt is megállapította, hogy a gyerek okos, és ravaszságot is felfedezni vélt a fiún. Vagyis, jó esély van rá, hogy Denny a Mardekárba kerüljön, bár addig még…
Piton gondolatmenetét mintha késsel vágták volna el. Szeme kipattant, és egy pillanatra még a lélegzete is elakadt, mikor elérte a tudatát, hogy most először nevezte magában Dennynek a kisfiút. Eddig soha nem gondolt rá Dennyként. Mi történt?
Hirtelen rázuhant a felismerés, hogy a hetek során szépen, lassan, akaratlanul és észrevétlenül kötődni kezdett a gyerekhez.
És ez jobban megrémítette, mint eddigi életében bármi más…



 

Folyt. köv.

Akinek nem győzök elég hálás lenni a bétázásért és a rengeteg segítségért: Midnights Prophet.

Előző←…….→Következő