Pater et filius (Apa és fia)
 

Erre nem számított. Természetesen azóta, mióta értesült Lucius felbukkanásáról, feltételezte, hogy a mágus előbb-utóbb körüljárja a Roxfortot és valamilyen módon megpróbál bejutni, de a volt gondnok személyével ezt eddig a pillanatig nem hozta összefüggésbe.

„Mintha nem ismernéd évtizedek óta. Ravasz róka.”

A férfi még mindig nyugodtan ült a szobában található egyetlen széken. Piton csak most eszmélt föl. Hiszen Luciusra nem vonatkozik a Megszeghetetlen Eskü! Pedig az elmúlt percekben csak intésekkel kommunikált vele, mégis, a másik a láthatatlan mozdulatok alapján helyezkedett el. Nem láthatja őt. Vagy mégis?

- Feltételezem, barátom – nyomta meg a szót az idősebb Malfoy -, az iménti kis közjátékról nem kívánsz részletes magyarázattal szolgálni.
- Ahogy mondod – morogta tömören. Fölösleges lett volna tagadnia, és bár még mindig jóleső borzongás töltötte el a boszorkány iménti szavaitól és tetteitől, ebben a helyzetben szívesen meg nem történtté tette volna az egészet.
- Sajátos szempontok alapján válogatod a játékszereidet – húzta el kissé a száját a vele szemben ülő olyan könnyed társalgási stílusban, mintha előző este beszéltek volna utoljára.
- Neked viszont azt ajánlom, a szavaidat válogasd meg – sziszegte Piton, de másodpercek alatt visszanyerte hidegvérét.
- Nocsak, nocsak. Szóval a kis mugli ivadék ilyen hatásosan a közeledbe férkőzött. – A férfi úgy méregette, mintha azt latolgatná, meddig mehet el anélkül, hogy a másik egy jól irányzott nonverbális átokkal elnémítaná.
- Lucius, ne raboljuk egymás idejét – válaszolta immár sztoikus nyugalommal. – Pontosan tudjuk, hogy nem az én életem rejtelmei okán kerestél föl. Annál is inkább, mert ez irányú érdeklődésed az elmúlt évtizedekben is kizárólag arra korlátozódott, hogyan tudnád a helyzetemet vagy a barátságunkat a magad érdekeinek szolgálatába állítani.

Minden indulat nélkül szűrte a szavakat a fogai között. Puszta időnyerésre játszott, és várta, a másik mikor rukkol elő vele, vagy inkább mikor árulja el, hogyan is próbál a fia és az ő hátán kimászni a mágikus igazságszolgáltatás által kivetett lasszó végén egyre szoruló hurokból.

A varázsló arca egy villanásnyi időre megfeszült. Az ütés talált, de igyekezett maximálisan uralni a mimikáját. Kezét a széktámlán nyugtatva fürkészte Piton homályos, ám kivehető vonásait. Éles szeme a tompa tussal rajzolt alak részleteiben is észrevette az itt-ott mutatkozó ősz hajszálakat és a gyűröttséget. Viszont maga sem tudta eldönteni, hogy látja, vagy inkább érzi volt barátja megviselt kora középkorúsága alatt vibrálni az, ismeretségük hosszú évei során sosem tapasztalt kisugárzást, valami indulatos, fiatalos forróságot.

Perselus tökéletesen szenvtelen álcájának előtte egyszer és mindenkorra vége volt. Lucius Malfoy nem volt ostoba ember. A végső csata óta eltelt időben számos hír közvetlen, vagy zegzugos kerülő utakon utolérte, és összerakta a kettő meg kettőt a varázsló fiatalkoráról. Ami a jelent illeti, mint férfitárs az imént maga is felmérte, a taknyos kis szörnyeteg vonzó, bár nem szép nővé vált. Éppenséggel maga sem utasította volna vissza a lehetőséget egy futó kaland erejéig, ellenben végtelenül taszította, hogy ezzel a kategóriával épp az ilyen könnyű kis semmiség megvalósíthatatlan. A vele szemben ülő marha persze beleesett.
Az imént látott émelyítő, ámbár kétségtelenül hatásos jelenet végképp meggyőzte, Pitont senki és semmi nem fogja más irányba fordítani. Az egyetlen esélye, ha a másik elhiszi, valóban Draco sorsa érdekli elsősorban.

- Nem vitatom a nehézségeidet, Perselus – próbált megütni egy baráti, de nem túlságosan behízelgő hangot. – Azért talán elhiszed, hogy az elmúlt időszak számomra sem volt kifejezett jutalom.
- Egy részéről a fiad jóvoltából értesültem – bólintott a varázsló. – Felteszem, nem gondoltad komolyan, hogy életed végéig bujkálni fogsz. Nem vallana rád – fűzte hozzá alig hallható gúnnyal, célozva a Malfoyok élénk és feltűnést keltő társasági életére. – Viszont ha már erre vetett az utad, esetleg felvilágosíthatnál, mégis hol voltál az utóbbi hónapokban, amikor Dracót jóformán az utcakőről kapartam föl?!

A szőke arca elsötétült a haragtól. Rövid számvetés után aztán úgy döntött, célszerűbb
az igazsággal előhozakodnia, mint kikerülni, vállalva a későbbi lebukás kockázatát. Különben is, ki tudja, a férfi jelenlegi árnyéklétében milyen mértékben maradt kiváló legilimentor?

- Azt hiszem, a jelen körülmények közt ugyanúgy számíthatok teljes diszkréciódra, mint korábban. Ahogy az köztünk mindig is működött – helyezte el a halovány zsarolás felhangját már a bevezető mondatban. Nem árt, ha Perselus észben tartja, kínos dolgokat mesélhetne róla egyeseknek. Például Hermione Grangernek… - Nem látom okát, miért ne mondjam el a teljes igazságot – megállta, nem hangsúlyozta a szavakat teátrálisan.
- Mondanám, Isten tartsa meg jó szokásodat, Lucius, de fájdalom, esetedben az „igazság” és a „szokás” egy mondatban még a mágusvilágban is teljes abszurditás – tisztában volt vele, a másikról ezek a szúrások totálisan leperegnek, mégis szükségét érezte, hogy jelezze, már nem árulnak egy gyékényen.

A vele szemben ülő, ahogyan várta, nem zökkent ki arisztokratikus nyugalmából.

- Értékelném a humorodat, barátom, ha éppen tréfás kedvemben volnék – húzta el a száját ismét. Aztán hidegen a másik szemébe nézett. – Fogságban voltam.

Piton várakozott. Egy darabig nem szólt, elméjében forgatta a meghökkentő mondatot.

- És hogyan sikerült elszelelned? – tette föl valamivel később a nagyjából egyetlen adekvát kérdést. Aki Lucius Malfoyt fogságba ejti, vagy nagyon erős mágus, vagy nincs egyedül. Tehát?
- Alkut kötöttem – vont vállat a férfi rezignáltan. – Nem elsősorban az én fejemet akarták, hanem a tiédet, Perselus. Miután hónapokon át tartottak fogva, hozzáteszem, messze kényelmesebb viszonyok közt, mint amilyenek az Azkabant jellemzik, és végre belátták, csakugyan nem tudok rólad semmit, sőt a családomról sem, más módszerhez folyamodtak. Felajánlották, hogy szabadon engednek – azért elég rövid pórázt képzelj el -, de cserébe fel kell kutassalak, és valamilyen úton-módon el kell érjem, hogy tudomást szerezzenek a hollétedről. Nem volt túl sok választásom.
- Ismerve kiváló harcostársainkat – mondta Piton maró gúnnyal – ezt készséggel elhiszem neked.
- Meg amekkorát tévedsz – replikázott a szőke. – Ha az ő kezük közé kerültem volna, akkor most nem diskurálnánk itt a szobában, ebben nagyjából biztos lehetsz. Talán gondold végig még egyszer…

Piton összefonta a karjait a mellkasán. Gondolatban röviden végigfutott a lehetőségeken… és igen hamar a végére ért a listának.

- Szóval aurorok voltak. Miért nem próbáltak meg mindnyájatokat egyszerre lefülelni?
- Gondolod, hogy Cissynek hasznát vették volna? Vagy Dracónak? Elég jól ismerték a helyzetünket, és a veled való sokéves rendszeres kapcsolattartásom sem volt valami nagy titok. Tudták, hogy velem van a legegyszerűbb dolguk. Csupán egy valamiben tévedtek. Azt hitték, ha nem mutatják meg nekem a családomat, elhiszem nekik, hogy rosszul bánnak velük, és kezesebb leszek. Remélem, nem tetted magadévá az alantasabb rétegek olyan naiv elképzeléseit, melyek szerint ez a brigád kíméletesebb eszközökkel dolgozik, mint a mi oldalunk – nézett fitymálóan a másikra.
- Nincsenek ilyen irányú téveszméim, Lucius. Nem használnak főben járó átkokat, de nem hinném, hogy sok mindentől visszariadnának.
- Milyen eufemisztikusan fogalmazol.
- Nem állt szándékomban – morogta Piton.

„Tehát nem tudott a családjával történtekről, de volt annyira észnél, hogy nem hitt az auroroknak.”

- Elég gyorsan rájöttem, valójában nincsenek a közelben – vette vissza a szót a szőke varázsló.- Ugyanis semmilyen eszközzel nem tudták bizonyítani, hogy hozzám hasonlóan a foglyaik. Üres célozgatásoknál és kitérő válaszoknál többre nem futotta, ettől pedig alapjában változott meg a helyzet, és kezdtem alkupozícióba kerülni. Talán fél éve élveztem már nagyszerű vendégszeretetüket, mire kiderítettem, mire, vagy inkább kire megy ki a játék. Utána már nem volt más dolgom, mint megtalálni téged. Talán megnyugtat valamelyest, hogy roppant hosszadalmas volt. A szerencse vetette az utamba a derék Fricset egy Roxmortsi nyomozásom alkalmával.
- Vagy inkább a kiválóan hasznosítható, lapuló ismeretségi köröd – fűzte hozzá enyhe éllel a másik.
- Te nem változol, Perselus. Elismerem, a régi időkre való tekintettel nem volt nehéz meggyőznöm, időnként egy-egy aprósággal legyen szolgálatomra ismét. Néhány belső információ, egy-két hajszál, miegymás… - a férfi sötéten elmosolyodott. – És most, mint látod, itt vagyok. Bár meg kell mondjam, arra a legkevésbé sem számítottam, hogy ilyen… - tartott némi hatásszünetet - sajátos szituációban foglak viszontlátni.
- Őt hagyd békén – feszült meg Piton arca. – Teljesítetted, amiért cserébe eleresztettek, nyilván Vitrol remekül hasznosította a tőled származó információkat. Rám szállt az egész mágikus sajtó és gondolom, már napok óta tudod, mik a kilátásaim. Ebbe szükségtelen mást belerántanod.
- Ha úgy gondolod. Viszont ahogy én ezt a megátalkodott sárvérűt megismertem, nem fog a csinos kis hátsóján ülve tétlenül várakozni. Ha akarod, ha nem, ott lesz – nézett a másik szemébe, és nagyon vigyázott rá, hogy hanghordozása véletlenül se tűnjön provokatívnak.
- Magam is tisztában vagyok vele, milyen – válaszolta nyersen. – Egyébként, nyilván a Wizengamot is élni óhajt a lehetőséggel, hogy a díszes csapat valamennyi tagját felvonultassa.
- Látom, mindenre el vagy készülve – vizslatta az árnyat a varázsló, aztán úgy vélte, ideje rátérnie jövetele másik céljára. – Nem tudom, mit tehetnék érted jelenlegi helyzetemben. Bizonyára értesültél róla, a vagyonomnak csak töredéke fölött rendelkezem jelenleg – nem hozta a másik tudomására, hogy ennek egy része még idejében külföldi varázslóbankok gondjaira bízott készpénz és néhány értékes varázstárgy, melyről még Draco sem tudott – és a kapcsolati tőkém, nos, nem bír olyan befolyással, mint korábban – köszörülte meg a torkát röviden. Ez utóbbi vaskos hazugság volt. Jóformán nincs ember, aki jelenleg merne vele kétes egyezséget kötni. – Mégis biztosíthatlak, a magam módján minden követ megmozgatnék az érdekedben, ha elárulnád végre, hol van a családom – szűkült össze a szeme egy villanás erejéig.

Piton hallgatott. Már várta, mikor rukkol elő egykori barátja ezzel az értelemszerű témával. Ám a kérdés megfogalmazása nehezebb feladat elé állította, mint amire számított.

„Nem tudja, hogy a felesége meghalt! Kellemetlen, de úgy fest, ezt neked kell közölnöd vele. Talán kivételesen próbálj meg emberien viselkedni.”

Végül úgy döntött, először tömören beszámol a fiúról.

- Draco a kastélyban van, Lucius. Átok okozta súlyos betegséggel találtam rá Londonban. Egy darabig a régi házam környékén bujkáltunk, aztán amikor ott nem volt maradásunk, a Szellemszálláson kötöttünk ki. Amióta itt vagyunk, egy bonyolult és hosszú elkészítési idejű bájitalon dolgozunk, hogy visszanyerje az egészségét. Talán ismered a Vitalita maximát.

A másik bólintott, feszülten figyelt.

- Szóval nem kell részleteznem. A főzet két nap múlva elkészül. Nem tudom garantálni, hogy meggyógyítja – emelte föl a kezét figyelmeztetően – de jóformán nincs egyéb, amivel próbálkozhatnánk. Bíznunk kell benne, és várunk. Nem tehetünk mást.
- Értem. És Cissy? – fürkészte tovább a másik semmitmondó, homályos vonásait.

A varázsló rövidet sóhajtott.

- Narcissa meghalt.

Súlyos, torokkaparó csönd ülte meg a barátságtalan szobát. A szőke feje lehorgadt. Piton egy darabig várt, aztán halkan, szárazon folytatta.

- Még Franciaországban történt. Draco elmondása alapján nyomukra akadtak, és ők közelharcba keveredtek Greyback és Dolohov rokonaival. Nem voltak egyenlőek az erőviszonyok, hiába tett közülük egyet ártalmatlanná a fiad… akkorra Narcissa már elég rossz idegi és fizikai állapotban lehetett. Mire a fiú magához tért, elmenekültek, de őbenne már munkált az átok, és rövidesen súlyos, a mugli tüdőgyulladáshoz hasonló tünetekkel járó betegségbe esett. Épphogy arra futotta az erejéből és a vagyon roncsaiból, hogy még elvergődjön Angliába. Többet nem tudok. Sajnálom – mormolta még halkabban.
- Hol van most a fiam? – érkezett a rekedtes kérdés.
- Közös szobánk van McGalagony tudtával. Odamegyünk – határozta el magát Piton és fölkelt. – Célszerű lenne, ha inkább kiábrándítóval közlekednél.

Szinte nesztelenül hagyták el a pincehelyiséget, a varázsló még visszahelyezte rá a szokott védővarázslatokat, majd óvatosan elindult fölfelé. Maga is egy kiábrándító leple alatt haladt.
Csak a szoba ajtaja előtt szüntette meg a varázslatokat, mielőtt benyitott.
Megállt a levegő a helyiségben, amikor a fiatal Malfoy hátrafordult az ajtó hangjára.

- Apa – suttogta tágra nyílt szemmel. – Apa.

Az idősebb Malfoy nem szólt. Kimért léptekkel haladt előre, mégis valahogy látszott rajta, ha valaki most az útjába állna, az illetőnek pálcát rántani sem lenne ideje.
Elfogytak a yardok és úgy tűnt, velük fogytak el a szavak, a zörejek és a levegővételek is.
Nem volt a szobában semmi, csak a gyertyák imbolygó fénye, két emberfeletti erővel összekulcsolódó kéz, meg egy néma, elszorult szívű árnyalak.

„Most már érted Dumbledore-t?!”
 

Előző←…….→Következő