Navigare necesse est, vivere non est necesse! (Haj�zni kell, �lni nem!)*
 

„Ahol a boldogs�got osztott�k, nem �lltam a sorba.
Tolongott a nagy t�meg, �n m�g kicsi voltam,
De rem�lem, hogy szerencs�s leszek.

Ahol a boldogs�ghoz vitt az �t, k�v�ncsian �lltam.
F�lrel�ktek, s nem hagyt�k azt sem, hogy megl�ssam,
De rem�lem, hogy szerencs�s leszek.

Mikor a boldogs�g az �rny�k�t majdnem r�m vetette,
Megk�rdezte, ki vagyok, s nem j�tt k�zelebbre,
De rem�lem, hogy szerencs�s leszek.

Mivel a boldogs�gnak �ra van, nem vettem meg m�gse.
Egy nap mondtam, s egymagam indultam el �rte.
De rem�lem, hogy szerencs�s leszek.”

(Adamis-Presser-Omega: Ahol a boldogs�got osztott�k!)



- Szervusz, Ron – tal�lt meg n�h�ny m�sodperc b�nult cs�nd ut�n egy szel�d hangot a l�ny.
- R�g l�ttunk – v�laszolt mogorv�n a fiatalember. – Eln�z�st, ami�rt megzavartam a sz�leimmel folytatott eszmecser�t, de tal�n �rthet�, ha furdalja az oldalamat, m�gis mi lehetett olyan fontos, hogy ki tedd a l�bad a Roxfortb�l?

Halkan s�hajtott. Ron �gy l�tszik, nem t�g�t.

„M�gis, mire sz�m�tott�l? Sosem a k�m�letr�l volt h�res. Egy�bk�nt meg: �gyis meg fogja tudni. Csak nem k�pzelted, hogy mind�r�kre titokban tarthatj�tok?”

- Ugyan, Ron, te is olvasol �js�got. Nem hiszem, hogy sok �jdons�ggal szolg�lhatok – intett a kez�vel kis belet�r�d�ssel.
- Ahogy vessz�k – v�gott a m�sik hangja. – Az�rt m�g r�lad sem gondoltam volna, hogy pont azzal a ny�las, sznob, mugligy�l�l� tapl�val kezdesz.
- Nem tudtam, hogy �jabban Rita Vitrolt tekinted minden b�lcsess�g k�tfej�nek, ne is haragudj! – csattant fel a l�ny. – Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg a Pr�f�ta v�letlen sem az igazs�got �rja?!
- Pedig milyen meghat�an t�lalt�k azt a „kis botl�st”, hogy k�t keresett exhal�lfal�t bujtatt�l ki tudja, mennyi ideig! Ugyan, mi�rt tetted volna? �ppen Te?! – Ron m�r kiab�lt. – Lehet, hogy Rita Vitrol egy cs�t�ny, de nem h�lye! El�g k�zenfekv� magyar�zatot kanyar�tott ehhez az �rthetetlen viselked�shez. A H�s Tri� egyik tagja, az Eminens Hermione Granger, sz�p!

- Ronald Weasley, ezt most azonnal fejezd be! – sz�lt k�zbe ellentmond�st nem t�r�en Molly. – Akkor sem tartozna r�nk, ha �gy lenne.
- Bocs�ss meg, Anya, de nem �rtek veled egyet – r�ntott egyet a v�ll�n indulatosan a fiatal f�rfi.
- K�sz�n�m, Molly – fordult oldalra Hermione valamivel nyugodtabban. – Tal�n igaza van Ronnak. Hossz� �veken �t a legjobb bar�tok voltunk h�rman, v�g�l is joga van a magyar�zathoz. M�g ha az nem is lesz �ny�re…
- Sz�val m�gis igaz… - a legifjabb Weasley-fi� lassan leereszkedett a hozz� legk�zelebb �ll� elny�tt sz�kre. – Hogy volt�l k�pes? Mi�rt �ppen Malfoy? – hangj�ban csak �rtetlen, f�jdalmas s�rtetts�g csengett.
- Nem Ron, nem igaz – �lt le a boszork�ny a szomsz�d sz�kbe. – Draco Malfoy egyszer�en csak bar�tom lett. H�l�s nekem, ez minden. Nem miatta… - harapta be az als� ajk�t t�tov�n.
- Hanem? – emelkedett meg �lt�ben a fi� inger�lten. – Mi�rt nem sz�lt�l nek�nk? Van fogalmad, milyen �rz�s volt az �js�gb�l �rtes�lni r�la, hogy a volt bar�tn�m mif�le t�rsas�gban t�lti az idej�t?
- Ron, hallod magad? H�t �ppen ez�rt nem sz�ltam. Neked �k m�g mindig csak kiugrott csukly�sok, akikkel szemben gyanakv� vagy.

A Weasley h�zasp�r �sszen�zett, �s �vatosan az ajt� fel� somford�lt.

- Hermione, nekem nem kell magyar�znod Piton �rdemeit. De ez Malfoyra nem vonatkozik. Mi a fen�t tett �, hogy �gy v�delmedbe vetted?
- Nem miatta csin�ltam. Csak � is ott volt. Betegen. F�l�rv�n.
- Egy�ltal�n, hogy akadt�l r�juk? Nekem m�r ez is rejt�ly.

Hermione lehunyta a szem�t. Most m�r mindegy. Nem lehet megker�lni a v�laszt.

- H�napokon �t kutattam Piton professzor nyom�t. M�r a csata napj�n sejtettem, hogy �l.
- Mi??? Azt – megborzongott az eml�kre – nem lehet t�l�lni.
- De, Ron. T�l lehet �lni, ha… ha Dumbledore professzor n�lam hagyja azt az id�nyer�t, amit harmadikban haszn�ltam. Eml�kszel?
- Nan� – vakkantotta a v�r�s �st�k alatti r�ng� sz�j. A fiatalember egy pillanat alatt els�padt. – Akkor mi�rt nem haszn�ltad Sirius hal�lakor? Tudod, mennyit jelentett volna Harrynek!
- Mert Dumbledore megtiltotta! Azt mondta, a f�gg�ny�n t�l nincs hatalma az id�nyer�nek, k�r is lenne k�s�rleteznem vele.
- Sz�val visszament�l �rte az id�ben. �s… nem �rtem. Hogyan? Ott volt�l mellett�nk szinte �lland�an.
- Fawkes seg�ts�g�re voltam utalva, nem maradhattam annyi ideig, m�g a sebe elt�nik. Mai napig nem tudom, eg�szen pontosan hogyan t�rt�nt. A k� �gy ker�lt vissza Harryhez – folytatta, szinte l�tva, mi lesz a k�vetkez� k�rd�s -, hogy Cs�mp�s ut�nam hozta, �s m�g idej�ben vissza tudtam lopni a hely�re.
- Ezt nem hiszem el! – a f�rfi arc�n v�gtelen tan�cstalans�g �lt.
- Tudom. T�nyleg el�g abszurd. M�gis �gy t�rt�nt.
- �s hogy akadt�l r�juk?
- V�letlen�l �szrevettem Pitont a Tiltott Rengeteg sz�l�n. M�g az �sszel. K�vettem… eg�szen a Szellemsz�ll�sig – �nk�ntelen�l �ssz�bb fonta a karj�t maga el�tt.

A fiatalember hallgatott. Elh�lve n�zte egykori szerelm�t, aki olyan cs�ny�n kirakta. Persze, Hermione sem mentes az �lland� j�t�konykod�st�l, el�g volt csak a M.A.J.O.M. k�r�li fontoskod�st felid�znie.
M�gis… ez az�rt nem el�g. Ok�, megmentette Pitont. De mi�rt tart vel�k ilyen �lland� �s szoros kapcsolatot?!

- Ez minden? – k�rdezte halkabban, m�g mindig a boszork�ny arc�t f�rk�szve.
- Nem. Rita Vitrol t�nyleg nem ostoba, Ron. Csak a c�lmeghat�roz�ssal l�tt teljesen mell� – suttogta. K�cos tincsei el�rebuktak, ahogy lehajtotta a fej�t. Nincs hova h�tr�lni. Egyszer �gyis meg kell tudnia.

A m�sik em�sztette az elhangzott halk mondatokat. Nem volt benne eg�szen biztos, hogy j�l �rtette, amit hallott. Nem tudta, nem akarta elhinni. Mert ez ugye azt jelenti, hogy Hermione t�nyleg kavar… de azt mondta az el�bb, hogy Vitrol hazudik Malfoyr�l! Akkor… NEM! �k�lbe szor�tott k�zzel folytatta.

- Nem azt akarod mondani, ugye… Hermione, ugye?! Elment az eszed?
- Lehets�ges – v�laszolta l�ngba borult arccal. – S�t, a te szemsz�gedb�l biztosan. Nem v�rom el, hogy meg�rtsd. Csak fogadd el. Ron, �n nem akartam ezt. Csak egyszer�en megt�rt�nt.
- De mi�rt? Hogyan? – Nem, Ronald Weasley m�g nem volt t�l eg�szen �let�nek a l�nnyal k�z�s szakasz�n. El�nt�tte a v�r az agy�t a gondolatra, hogy a l�ny Pitonra tekint f�rfik�nt. �ppen Pitonra! Nonszensz. K�l�nben is, m�g j�l eml�kezett a var�zsl� megrend�t� eml�keire Harry �desanyj�val kapcsolatban.
- Ezt nem lehet egyszer�en megmagyar�zni. Szeretem, Ron. �s azt hiszem, �gy �rzem, tal�n � is… �rtsd meg, nem tudok v�ltoztatni ezen.
- Elfelejtetted a mereng�t?! – �rkezett a durva k�rd�s. – Hermione, Piton nem szeret senkit. Csak egy halott eml�ket.
- �n is azt hittem – pattant f�l a l�ny haragosan. A felt�telez�s nagyon f�j�n �rintette. Legf�bb bizonytalans�g�ra tapintott r�. – Nem tudhatod, hogyan v�ltoztak a dolgok! Nincs jogod el�t�lni az�rt, ami m�r elm�lt.
- Senki nem besz�lt �t�letr�l! – A fiatal f�rfi f�lugrott �s teljes er�b�l megr�zta a l�nyt. - Cseppet sem �rdekel Piton lelki �lete, vil�gos? De nem t�r�m, hogy a vesztedbe rohanj!
- Ron, el�g! – elr�ntotta a karj�t, megigaz�totta a pul�ver�t �s a kandall� fel� indult. – Sajn�lom, hogy nem tudunk egym�ssal norm�lis hangnemben besz�lni. Hiba volt elmondanom. B�r el�bb-ut�bb �gyis megtudtad volna. Hagyd, hogy �ljem az �letemet! – n�zett vissza ink�bb szomor�an, mint haragosan, imm�r a k�m�nyk�rt� alatt �llva. A k�vetkez� pillanatban eltakarta a z�ldes l�ng.

Kifulladva, elkeseredve �rt f�ldet saj�t kandall�j�ban. Cs�ndesen s�rdog�lva, g�piesen simogatta a macsk�t.
Tudta, hogy erre kellett volna sz�m�tania. Ronnal m�r soha nem lesz olyan minden, mint gyerekkorukban, �rezte.

„Persze, hogy nem. Nem is v�rhatod, hogy egyik pillanatr�l a m�sikra belet�r�dj�n egy ilyen durva fiask�ba. V�rj. Id�re van sz�ks�ge. De soha nem lesz m�r bizalmas j� bar�tod. A legjobb, amit v�rhatsz, hogy nem fogja nyilv�nosan meg�tkozni minden adand� alkalommal.”

Perselus Piton mellett akkor sem v�rna r� �l�nk t�rsas�gi �let, ha nem lebegne a fej�k f�l�tt a Wizengamot esetleges �t�lete Damokl�sz kardjak�nt.
Azonban nem v�gyott �l�nk t�rsas�gi �letre.
Perselus Pitonra v�gyott.
A fiatalemberrel folytatott vit�ja ut�n �rezte igaz�n, mennyire. Kor�bbi �let�nek marad�k�t is haboz�s n�lk�l odaadn� a sz�r�s szem�, kiv�telesen neh�z term�szet� f�rfi fel� megvillan� ragyog�s��rt cser�be.

Egy-k�t �r�val k�s�bb nem tudta mire v�lni, hogy a pince f�lhom�lyos folyos�j�n messzir�l alig kivehet� vaskos ajt� mi�rt nem ny�lik fel azonnal az � ismer�s, halk kopogtat�s�ra. K�nos lass�s�ggal elv�nszorgott perceket k�vet�en �jra kopogott.

- Perselus? – k�rdezte �rtetlen�l a m�g mindig �tl�tszatlan, sz�les, repedezett deszk�kat.

A s�ket cs�nd ellen�re megingathatatlan bizonyoss�ggal �rezte, a var�zsl� ott van, a fal t�loldal�n.
Megpr�b�lkozott azzal az ajt�nyit� var�zslattal, amivel annak idej�n m�r bejutott a f�rfi szob�j�ba.
A sarokvasak nem mozdultak.

Az elm�lt �vekben meglep�en sokat fejl�d�tt a nonverb�lis var�zsl�s ter�n, m�gis alaposan �ssze kellett szednie mag�t a k�vetkez� k�s�rlethez, mihelyst a pofonegyszer� �tlet felmer�lt benne.
�s sikerrel j�rt!
Az el�z� var�zslatot megsz�ntet� b�b�j ellen a f�rfi nem v�dte le az ajt�t. Miut�n a Finite incantatemet elv�gezte, az ajt� a kilincs megnyom�s�t k�vet�en azonnal engedett.

Lassan l�pkedett befel�, �s k�zben azt fontolgatta, mit mondhat a m�siknak a jelen helyzetben? A hallgat�st, a csukott ajt�t annak �rtelmezte, aminek minden – ostoba �s �rtelmes – n� egyar�nt �rtelmezte volna a hely�ben: megfutamod�snak.
De az elm�lt h�t szalagc�meit eml�kezet�be id�zve olyan m�ly r�szv�t �nt�tte el a var�zsl� ir�nt, hogy az indulat, a s�rtetts�g szikr�ja szinte m�g megsz�let�se el�tt kihunyt benne.

Tal�n ennek, vagy az eddig meg�lt kev�ske, �m v�gtelen�l bens�s�ges �lm�nynek k�sz�nhette, hogy amikor Piton mogorva, ny�zott arca, azt�n haragt�l els�t�t�l� tekintete egyik pillanatr�l a m�sikra felbukkant el�tte az ajt�kazett�k takar�s�b�l, akkor egyetlen sz� n�lk�l l�pett k�zvetlen�l mell�.
A harcos t�mogat�sra, az egy�tt k�zd�sre, meg a felfuvalkodott miniszter megleck�ztet�s�re vonatkoz� gondolatok pedig eleny�sztek valahol a gyomra �s a torka k�z�tt, m�g v�g�l csak egy apr�cska, halk ny�g�sre futotta t�le. Izmai erej�t viszont megsokszorozta az aggodalom �s a tenni akar�s, amit�l valami leny�g�z� vads�ggal szor�totta mag�hoz a f�rfit, akinek egyel�re nem volt �rkez�se tiltakozni, vagy a mozdulatot megakasztani.

- Hermione – pr�b�lta �vatosan, de er�lyesen eltolni mag�t�l a l�nyt, aki eg�sz test�vel hozz�simult. Igen nehez�re esett pedig, mert ez a k�zels�g valami olyan volt sz�m�ra, mint amikor a l�zas beteggel frissen f�tt mentate�t itatnak: h�s�t� fuvallat �s �get� forr�s�g le�rhatatlan �s kib�rhatatlan egyvelege. Er�t vett mag�n. – Menjen most.
- Nem – n�zett vele farkasszemet a n� an�lk�l, hogy a hangj�t kicsit is felemelte volna, �s elt�k�lts�ge t�bbsz�r�sen meghaladta a dacos, okos, t�rtet� kisl�ny�t, akit r�gen ismerni v�lt. Lassan, �vatosan v�gigfuttatta a tenyer�t �s az ujjait a f�rfi mellkas�n, �t a kulcscsontj�n, f�l eg�szen a nyak�ig, hogy azt�n a szinte teljesen elt�n� sebhelyn�l meg�lljon, �s a hossz� sim�t�sba minden egy�tt�rz�s�t, szeretet�t �s szenved�ly�t beleadja, amikor ezzel p�rhuzamosan feltart�ztathatatlanul birtokba vette a sz�j�t is.

Elkapta a boszork�ny nyakszirtj�t, ujjait a haj�ba f�zte, �gy �llt ott vele az ajt�ban percekig. M�gis ki akarta vonni mag�t a hat�sa al�l. Amit elhat�rozott, aszerint kellett elj�rnia. Nem lehetnek egy�tt. Ostoba griffend�les!

„Igen. �s te ezt az ostoba griffend�lest szereted. R�zd le, k�l�nben ki tudja, hova fajul ez.”

M�g a dereka k�r� fon�dott az egyik karja, amikor elm�je m�r visszat�rt az im�nti csap�sra. Lassan lefejtette mag�r�l a l�ny puha karjait, �s a kezeit megfogva k�nyszer�tette, hogy leengedje maga mellett. �rezte, hogy az ajka m�g f�nyes a cs�kt�l, tudta, hogy a szem�ben l�tszik, akarja Hermion�t, de rem�lte, a szavai kem�nys�ge majd eltereli err�l a figyelmet.

- Mindkett�nk �rdek�ben helyesebb lenne, ha most nem… – harapta el a sz�t. - Ha visszat�rne az �lete a kor�bbi ker�kv�g�sba – folytatta halk szigorral. – Csak �rthat ez a… helyzet. �n am�gy sem sz�m�thatok j�indulatra – l�tta, hogy a l�ny k�zbe akar v�gni, de nem hagyta -, a maga szerep�nek meg�t�l�se viszont m�g k�ts�ges. Nekem nincs v�llalhat� j�v�m, Hermione.
- Ez m�g nem biztos! – s�gta er�lyesen a boszork�ny. Leheletnyit �jra k�zelebb cs�szott a m�sikhoz, azt�n homlok�t a mellkas�nak t�masztva folytatta. – H�t nem tudja, hogy ez m�r nem is szempont? Szeretem mag�t - gy�rte maga al� a megvallott �rz�s mindenhat�s�ga. Keze t�tov�n keresett kapaszkod�t a f�rfi karj�n.

Pitont letagl�zt�k a szavak. Az ut�bbi id�ben � is �rezte, sejtette, minden k�telye ellen�re, milyen er�s egykori tan�tv�nya vonzalma. M�gsem b�zott benne, hogy olyan hosszan eltagadott �rz�seit a l�ny t�nyleg viszonozhatja.
R�miszt� volt a felismer�s, hogy �ppen �, aki annyi �ven �t �rezte mag�t kiszolg�ltatottnak a halott Lily Evansnek, akit szeretett, �s aki ezt nem tudta viszonozni; val�j�ban mennyivel kiszolg�ltatottabb a h�s-v�r Hermione Granger szerelm�ben rejl� er�nek.

B�rmennyire elszor�totta a t�dej�t �s g�rcsbe r�ntotta a gyomr�t az �lm�ny, hogy Hermione vakmer� �szintes�ggel deklar�lja a v�gyakoz�s�t ir�nta, nem tudott belemer�lni a pillanatba. Nem akart vil�g cs�fj�ra m�g emiatt is c�mlapra ker�lni �s a m�sikat is r�ntani a s�rba mag�val. Nem akart v�ge�rhetetlen g�ny ism�telt c�lt�bl�ja lenni. Ugyan ki hinn� el, hogy Hermione �nsz�nt�b�l van vele, nem pedig valamilyen tiltott var�zslat, vagy alku k�vetkezm�nyek�pp?

A sok�ves rutin az�rt dolgozott benne. Lassacsk�n fel�lkerekedett a v�gyon, ami elt�lt�tte a l�ny k�zel�ben, elnyomta v�gtelen s�v�rg�s�t a gyeng�ds�gre, amit a boszork�ny olyan b�kez�en, �s annyira �rdemein fel�l ny�jtott sz�m�ra. Lehajolt, egy pillanatra a finom ajkakra nyomta a sz�j�t, azt�n gyors mozdulatokkal kikalauzolta a volt griffend�lest az ajt�n.

- Ne keressen a t�rgyal�sig. T�vol akarom tartani mag�t ett�l, amennyire csak lehets�ges. Higgyen nekem, Hermione, nincs mir�l besz�ln�nk.

A l�ny szem�t elfutott�k a k�nnyek, m�gis b�lintott.

- Ahogy akarja, Perselus. Tudom, hogy nem ez a tapasztalata r�lam, de �n tudok v�rni. Sok�ig… - n�zett m�g egyszer a fekete k�tba. Azt�n sarkon fordult �s elszaladt a bej�rathoz vezet� l�pcs� ir�ny�ba.

A Mardek�r egykori h�zvezet�je megk�v�lten n�zett ut�na. Ennyi volt.
M�g k�rbefonta a l�ny illata, m�g vibr�lt a b�re az �rint�sekt�l, de m�r elv�geztetett.
M�g nem jutott vissza a labor biztons�gos mag�ny�ba, amikor egyenletes surrog�s t�rte meg a cs�ndet a h�ta m�g�tt, �s ahogy sarkon fordult, Argus Frics szok�sosan elhanyagolt �br�zat�val tal�lta mag�t szemk�zt.

- Milyen meghat� – h�zta el a sz�j�t a volt gondnok. – Ki hitte volna az arrog�ns taknyosr�l?
- Argus – morogta sz�razon. – Minek k�sz�nhetem ezt a nem tervezett l�togat�st?
- Tal�n ha beljebb invit�lna, arra is r�t�rhetn�nk – v�laszolta amaz. Piton gyanakodva felh�zta a szem�ld�k�t. Frics nem szokta ilyen v�laszt�kosan kifejezni mag�t.

Sz� n�lk�l intett a bels� t�r fel�.
A lass� koppan�sokb�l h�tra sem fordulva arra k�vetkeztetett, a kvibli k�veti. �tv�gott a laboron, �s az oldals� ajt�t kinyitva �tment a szob�j�ba. Nem bajl�dott azzal, hogy vend�g�t hellyel k�n�lja, csak letelepedett az �gyra, �s oda sem n�zve az elny�tt karossz�kre mutatott. A sokk akkor �rte, amikor f�ltekintett. A bar�ts�gtalan �regember helyett Lucius Malfoy n�zett r� h�v�s nyugalommal.



*Cnaeus Pompeius Magnus r�mai hadvez�r (Kr.e. 106.-Kr.e. 48.) h�res-h�rhedt mond�sa. Amikor a kal�zok �ltal fenyegetett gabonasz�ll�t� haj�k, melyek R�ma f� �lelmiszer ell�t�s�t kellett volna, hogy szavatolj�k, a hirtelen t�madt viharban nem akartak Szic�li�b�l kifutni, ezzel a paranccsal b�rta munk�ra a haj�sokat.

A fejezet elej�n tal�lhat� dalsz�veghez itt tal�lj�tok a zen�t: http://omega.hu/lemez.php?i=12&cat=17

El�z�←…….→K�vetkez�