In fuga (Szökésben)

Hermione a szobájába érve még arra sem vette a fáradságot, hogy megfürödjön, csak eldőlt az ágyon, és azonnal lehunyta a szemét.

Az ebédet átaludta, még épp idejében ébredt ahhoz, hogy az értekezletre egy gyors tisztálkodást követően, sietve odaérjen.

Szerencsére egyelőre csak rutinkérdésekről esett szó, így nem keltett feltűnést, hogy lélekben egész máshol jár.

Újra és újra felidézte találkozását a fiatal Malfoyjal és Pitonnal.

Nem tudta eldönteni, mi aggasztja jobban, Draco állapota, vagy a nyomasztó hideg, amit a férfi érintésekor érzett.

Pontosabban minden közelség azt a fagyot árasztotta, amire nem találja a magyarázatot, egy kivétellel.

Az egész embert körülvette a hidegérzet, kivéve… kivéve a…

Szent bodzaág!  Min jár az esze?!

„Hermione, gondolkodj már! Piton is csak férfi.

Reggel volt.

Ébredés után.

És hozzáértél.

Ennyi.

Teljesen világos helyzet.”

Persze. Minden teljesen világos. Csak az nem, miért önti el a forróság, és miért érzi úgy, mintha mindenki őt nézné.

- Hermione, minden rendben? – hallotta Hagrid dörmögését, ahogy hozzá hajolt az asztal mellett.

A francba!

Mindenki őt nézte.

Senki nem értette, mi történt a tanárnővel. Még soha nem fordult elő vele, hogy egy értekezleten nem figyelt, és Minerva harmadik kérdésére sem reagált.

- Persze, Hagrid. Bocsánatot kérek, elgondolkodtam – suttogta lehajtott fejjel.

- Tehát számíthatok magára, segít a házvezető kollégáknak a karácsonyi ünnepség lebonyolításában.

- Természetesen. Még egyszer elnézést kérek, igazgatónő – szabadkozott halkan.

A nagyszakállú portré sokat sejtetően bólintott McGalagony felé. Az idős boszorkány még futólag megnézte magának a fiatal nőt, majd rövid összefoglalóval lezárta az értekezletet és útjára engedte a tantestületet.

- Hermione, még egy pillanatra, ha kérhetem – szólt a lány után.

- Igen? – fordult vissza készségesen.

- Megadom a bájital szertár nyitó varázslatait. Gondoltam, jobb lesz, ha Mr. Van Wertennel sem kell egyeztetnie. Azt mondtam neki, hogy a Szent Mungónak készít néhány egyszerű főzetet, csak hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból.

- Köszönöm, igazgatónő, igazán mindenre gondol – hálásan nézett McGalagonyra.

- Szóra sem érdemes, kedvesem – veregette meg a vállát barátságosan -, és még hányszor mondjam, hogy szólítson Minervának?

- Igen – válaszolt bocsánatkérő mosollyal.

- Hermione, ha bármikor úgy érzi, segítségre van szüksége, forduljon hozzám bátran. Mr. Malfoy gyógyulását csaknem biztosra vehetjük, miután bejön a kastélyba.

- Biztosan így lenne. De ott van mellette Piton professzor, és ő…

- Szükség esetén holnap én is magával tartok, hátha rám hallgat.

- Köszönöm, ez talán elkerülhető. Nem szeretném ezzel is terhelni.

- Ugyan már! Hermione, Perselus különös, jó ember. De nehéz ember.

- Tudom – suttogta a fiatalabb boszorkány szemlátomást meghatottan. – El akarom hozni arról a borzalmas helyről – nézett hirtelen a másik nő szemébe eltökélten. – Nem lehet, hogy mindig csak a múltat – AZT a múltat - lássa maga előtt!

Hangja szenvedélyessé vált az utolsó szavaknál. Az igazgatónő pedig arra gondolt, Hermione Granger még soha, egyetlen feladatot sem kezelt hasonló módon. Albusnak igaza lenne?

Elmondta a raktárba jutáshoz szükséges bűbájokat, és elbúcsúzott a lánytól.

Hermione vacsora után azonnal a szertárba sietett. Csak addig várt, amíg a diákok vissza szállingóztak a  klubhelyiségeikbe. Nem akart feltűnést kelteni azzal, hogy észre vegyék, a pincébe megy, ugyanis a bájitalokhoz szükséges anyagok nagyobb részét továbbra is ott tárolták. Az új tanterem mellett nem akadt erre ideális, állandó hőmérsékletű és fényérzékeny anyagok számára is alkalmas helyiség.

Körülbelül másfél órába telt, amíg minden szükséges hozzávalót összegyűjtött. Mindenből vett annyit, amennyiről úgy sejtette, több adag gyógyfőzetre is elegendő lehet. Közben magában enyhén bosszúsan szidta Pitont, amiért nem volt képes legalább azt megosztani vele, mégis milyen hosszú gyógykúrától várja a fiú teljes felépülését.

Mindegy. Ha szükséges, majd később is lejön.

Biztos, ami biztos, szórt magára egy kiábrándítót, úgy tért vissza a szobájába. A késői órán kongtak a léptei a kihalt folyosókon.

Azelőtt, hogy aludni tért volna, még az ablakhoz lépett. Néhány percig megnyugodva szemlélte a hold sápadt, derengő fényében fürdő tél eleji tájat.

Tekintete elkalandozott a Tiltott Rengeteg felé. Sajnálta, hogy nem látszik a Szellemszállás. Vajon mit csinálhatnak ott kettesben?

Ahogy elkoppantotta a gyertyát és ágyba bújt, még mindig körülöttük jártak a gondolatai. Mielőtt elérte az álom, csukott szeme előtt még egyszer felbukkant az érdekes, csúnya arc és a haragtól lángoló szempár…

Másnap különösebb gond nélkül megtartotta óráit a harmadéves hollóhátasoknak, a másodéves griffendéleseknek, és a negyedéves Hugrabug-Mardekár csoportnak.

Ebédig dolgozatokat javított.

Úgy tervezte, utána egy kicsit kipofozza a szomszédos szobát.

Nem akarta igénybe venni a házimanók segítségét, egyrészt, mert továbbra is úgy vélte, dolgoznak többet is a kelleténél, másrészt, mert senkinek sem akarta a tudomására hozni, hogy valaki az iskolába érkezik.

A tekintélyes kandalló nem volt rákötve a Hop-hálózatra – szerencsére -, viszont a kastélyon belüli közlekedésre alkalmas módon alakították ki.

Gyorsan, célirányosan dolgozott. A szoba berendezése menedéknek teljesen megfelelt, volt benne elegendő könyvespolc, egy nagy íróasztal, ezen mindössze annyi változtatást eszközölt, hogy megnyújtotta, és a szobában található székeket egymással szemközt mellé tolta. Aztán eszébe jutott valami, és egy jócskán felerősített hatású Invito superiával az egyiket kicserélte Piton saját, megszokott karosszékére.

Még varázsolt a belső sarokba egy második ágyat, és mellé lebegtette a pincebeli szobában látott éjjeliszekrényt.

Ahogy a szekrényke lábai a padlót érintették, tompán megzördült a rövidke lánc.

Megborzongott a fémes hangra, de nem nyúlt a fiókhoz. Maradjon úgy, ahogy a férfi megszokta.

Csak az a gyenge szorítás ne lett volna a gyomrában…  

Töprengve nézett a bútordarabra.

Hiszen semmi esély rá, hogy Piton hajlandó legyen ide jönni!

Akkor meg mitől szorong?

Draconak biztosan kényelmes lesz. A jelenlegi „lakóhelyénél” mondjuk nem nehéz elegánsabbat összehozni.

Aztán megrázta a fejét, és úgy hagyta a szobát, ahogy eredetileg eltervezte.

Mire mindennel végzett, jól benne járt a délutánban. Átment a szomszédba, készített két kanna teát. Fűtőbűbájjal kezelt hordozóedényekbe öntötte, és közben eszébe ötlött, hogy apáéknak, meg a mugliknak úgy általában igaza lehet azzal a termosszal.

Köpenyt húzott és leóvakodott a bejárathoz.

Sietve lépegetett az előző napi útvonalon. A hó kicsit megroskadt, gyorsabban haladt, és egy órán belül már az alagút végében figyelte, hogy hallja-e az ismerős hangokat.

Csönd volt.

Kimászott a nyílásból, és meglepetésére csak Malfoyt találta a helyiségben. Elmélyülten olvasott az ágyban.

Ezt sem gondolta volna, hogy Malfoy bármivel is hajlandó komolyan foglalkozni.

És Piton? Nyoma sincs.

- Szia! – szólította meg a fiút. – Hogy vagy? Hoztam neked forró teát, kérsz? A professzor?

- Szia, Granger. Néha azért vegyél levegőt is – nézett föl a srác a könyvből lassan.

- Most megnyugodtam – fújt egyet. Szúrósan nézett rá. – Mégiscsak Draco Malfoy vagy. Szóval, hol van Piton?

- Elment.

- Miii? Simán itt hagyott téged?

- Ha nem vetted volna észre, már nagykisfiú vagyok – morogta válaszképpen a másik.

- Persze, de akkor is! Mégis hova ment?

- Nem tudom – vont vállat a fiatalember. – Talán megpróbál megint néhány holmit kimenteni a régi házukból. Onnan hozta azokat az alapanyagokat is, amikből az eddigi bájitalaimat főzte.

- Gyakran szokott így eltűnni?

- Olykor. De egy-két napnál hosszabb időre nem megy el. Az országban marad, ha esetleg erre gondoltál volna.

- Nem-nem, csak…

- Csak?

- Semmi. Szóval most egyedül vagy – kezdett körvonalazódni a fejében egy merész terv. – Draco, figyelj! Beszéltem Minervával, és Dumbledore- ral is.

A fiú arca a néhai igazgató említésére megrándult.

- Szerinted mikorra jön vissza a professzor?

- Gondolom, holnap estére legkésőbb itt lesz.

-  Jó. Szóval, mindnyájunknak az a véleménye, hogy a gyógyulásod szempontjából sokkal jobb lenne, ha bejönnél a kastélyba.

- Remek. Esetleg nekem is van szavam ebben a kérdésben? – kérdezte Malfoy szarkasztikusan.

- Nincs - jött a szigorú válasz. – Ez nem vicces, Draco. Fönn minden eszköz rendelkezésre állna a gyógyításodhoz. És ugye nem akarod velem elhitetni, hogy itt kiváló hangulatban telnek napjaid? – nézett körül enyhe undorral.

- Hát nem valami főúri – ismerte el a másik. Jó lenne végre tiszta, normális ágyban aludni. Viszont a lelepleződés gondolatától irtózott.

- Nem akarom, hogy bárki észrevegyen.

- Nyugi. Senki nem fog tudni rólatok. A mellettem levő szobát kapjátok, és ha esetleg szükség lenne Madame Pomfrey közreműködésére, akkor is én fogom neked vinni a főzeteket, nem kerülsz a gyengélkedőre. Enni sem kell lejönnötök a Nagyterembe, majd hozok.

A fiú csendben nyugtázta a hallottakat. Így már nem is hangzik olyan rosszul. Aztán kaján vigyor jelent meg az arcán.

– Majd azt figyeld meg, mennyire fog örülni Perselus ennek az ötletnek!

– Képzelem – húzta el a száját Hermione. – De nem izgat. Neki is jobb lesz, ha nem kell itt lennie, ahol… - a mondat felénél elnémulva nézett maga elé.

Malfoy meglepetten húzta föl a szemöldökét. Volt valami különös Granger hangjában.

Ő is tudta, persze, hogy tudta, mi történt Pitonnal annak idején, nem csodálta, ha a lány viszolyog ettől az emléktől, de úgy tűnt neki, valami mást is hallott. Nem volt ideje ezen töprengeni, mert a boszorkány megrázta magát és serényen munkához látott. Minden szükséges holmit összepakolt. A már előkészített és láthatóan nagy műgonddal rendbe hozott laboratóriumi eszközöket alaposabban szemügyre vette. Nem volt valami nagy készlet, több műveletet nem is lehetett volna végrehajtani vele, de azért óvatosan csomagolta el.

Csak akkor fordult újra a fiúhoz, amikor megkérdezte, hol a ládája.

Még adott neki a teából, a másik hordozót pedig egy újabb, egy napig hatásos fűtőbűbájjal látta el.

- Gyere – szólt a fiúnak, az összezsugorított ládát zsebre rakva. – Mivel nem tudsz bejönni, majd odalebegtetlek a főbejárathoz. Egyébként Frics nyugdíjba ment, úgyhogy nem lesz gondunk a bejutással – eresztett meg egy mosolyt.

- Mi van, Granger, megszöktetsz a vasfelügyelet alól? – hunyorgott a srác a beesett arcát színező lázrózsák fölött.  

- Ühüm – bólogatott a lány. – Vagy inkább mondjuk úgy, te leszel a csalétek. Utánad fog jönni. Legalábbis, ha eléggé sikerül felidegesítenem ezzel a húzással.

- Te idefelé jövet benyaltál egy üveg Lángnyelv whiskyt? Vagy csak szimplán megbuggyantál? Magadra akarod haragítani Perselust? – hüledezett.

- Eszemben sincs. De ki akarom hozni innen.  

- Azt látom. Mégis miért? – firtatta növekvő kíváncsisággal.

- Mert szeretném, ha végre jutna neki valami normálisabb, mint eddig – nézett a fiúra őszintén.

Az ablakhoz lépett. Már sötétedett. Éppen ideális. Mire odaérnek, senki nem fog látni semmit a kivilágított szobákból.  A forró edény oldalához érintette a pálcát. Annak nyomán sárgán lángoló betűk rajzolódtak ki. Az üzenet mindössze ennyi volt: „Nincs jobban. A kastélyba vittem. Ne aggódjon. Hermione”

- Gyere - ismételte.

- Oké-oké – a fiú magára kanyarította a köpenyét, ami – ez sem kerülte el a nő figyelmét – az iskolában megszokott úrifiúhoz képest szokatlanul viseltes volt.

Nehezen mozgott. Segített neki lemászni a járatba. Mire nagy sokára az alagút túlsó végére értek, jócskán megizzasztotta, hogy a fiút is támogatnia kellett.

A Rengeteg szélén Draco a fejére koppintott, ő pedig a látszólagosan a levegőbe tartott pálcájával ellebegtette a bejárati csarnokig.

Óvatosan körülnézett, de nem látott senkit. Még nem érkezett el a vacsora ideje.

Nem vette észre, hogy egy hórihorgas figura az egyik oszlop mögül gyanakodva figyeli furcsa mozgását.

Lassan elérték a szobát. Feloldotta a zárat, és az ágyra segítette a ziháló fiatalembert.

Újabb adag teát diktált bele, és megegyezett vele, hogy vacsora után hoz neki is meleg ennivalót.

Mielőtt magára hagyta volna, még bőséggel lobogó tüzet varázsolt a kandallóba.

Hamarosan már a Nagyteremben ült az ínycsiklandó vacsora mellett.

Bimba és Flitwick halkan beszélgettek néhány székkel odébb.

Amikor McGalagony leült a kettővel mellette álló igazgatói székbe, fölkelt, és megkérte, hadd menjen fel az irodába egy rövid megbeszélésre. Minerva bólintott.

Hermione visszaült, elfogyasztotta az ételt, majd a többiektől halkan elköszönve a konyhába sietett. Kért egy tál meleg ételt meg egy nagy korsó sütőtöklevet és a vendégszobába vitte.

A fiú mérsékelt étvággyal, de jóízűen megette a pástétomot és a köretet.

Megivott egy pohár italt, és már dőlt is vissza a rendes, tiszta párnára.

- Jó éjszakát! – köszönt el a lány kicsit megnyugodva. Az jó jel, hogy Draco tud és hajlandó enni.

- Hermione! – állította meg Malfoy az ajtónál. – Miért törődsz velem? Kötelező griffendéles jótékonykodás? Nem voltunk valami nagy barátok, hogy úgy mondjam.

- Az régen volt, Draco. Gyerekek voltunk és önfejűek. Beteg vagy, segítségre van szükséged. Más is megtenne ennyit.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. Az ellenséged voltam.

- Nehéz helyzetben vagy. Nem vagyunk most sem barátok, de egyszer talán lehetünk… Aludj jól!

Előző←…….→Következő