|
Conclave non calefactum
Írói megjegyzések: A fejezet címe: A fűtetlen szoba. Hermione tilosban jár, akárcsak a régi szép időkben. Csakhogy ezúttal a gondolatai is leginkább a múltban kalandoznak, ahelyett, hogy alaposan körülnézne.
Conclave non calefactum (A fűtetlen szoba)
A sötét helyiségben nagyon hideg volt. A kőkandalló üresen tátongott az egyik falban. Megborzongott.
A szobából mindössze két, a bejáratinál alacsonyabb és keskenyebb ajtó nyílt az egymással szemközti oldalon. Feltételezte, hogy az egyik valamilyen mellékhelyiségbe vezethet, a másik pedig a magánlaboratóriumba, és onnan valószínűleg tovább az egykori bájitaltanterembe.
A vaskos válaszfalaknak számos fekete könyvespolc támaszkodott, javarészt a bájitalokkal foglalkozó, elismert szakirodalommal zsúfolásig töltve. Néhány polcon különleges bűbájokról, rontásokról és védővarázslatokról szóló könyvek sorakoztak, alattuk és mellettük több kötet a… a sötét varázslatokról.
A fiatal nő tudta, hogy nem lenne szabad meglepődnie. Dumbledore nyilván nyomós okból nem engedte Pitont a sötét varázslatokkal kapcsolatos tantárgy közelébe.
Ma már értette, hogy az idős mágus ezzel elsősorban nem a diákokat, hanem magát Pitont akarta védeni.
Felrémlett előtte a Félvér Herceg tankönyve, ami tele volt enyhe vagy közepes, de alapvetően visszataszító, rosszindulatú mágiahasználattal és trükkökkel. Már akkor is megvolt erről a véleménye. Ugyanakkor világos volt már az ütött-kopott tankönyv sajátkezű kiegészítéseiből is, hogy készítőjük lenyűgöző kitartással és messze nem hétköznapi tudással rendelkezik.
Ha ekkora tehetséget valami jobbra használt volna!
Vajon milyen kíméletlen kanyarú örvényekben keveredett erre az útra az egykori sápadt, sovány, magányos kisfiú?
Hogyan tudta elviselni éveken át a gyomorforgató kettősséget?
Miért töltötte egész életét az árnyékban?
És miért marad ott továbbra is, ha most már osztályrésze lehetne a fény?!
„Ne légy ostoba, Hermione” – jött valahonnan legbelülről– „mindenki fél az ismeretlentől.
Számára teljesen ismeretlen egy olyan élet, amiben van társasága, amely be- és elfogadja. Úgy, ahogy van.
Emlékezz rá, amíg Ron és Harry nem lettek a barátaid, te sem tartoztál sehova!
Honnan tudhatná Piton, hogy néha jó a fényben lenni, ha egyszer sosem próbálta? Ha egyszer nem volt senki, akivel próbálhatta volna? Honnan lehetne biztos benne, hogy ott jobb lesz neki, mint eddig?
Nyilván utálná a sok utólagos szánakozót, meg a purlicerpennás kíváncsiskodást, még nálad is jobban!
Hiszen te aztán tudod, a gátlástalan reflektorozás milyen elviselhetetlen tud lenni, nem?”
Lassan a méretes íróasztalhoz sétált és még mindig mélyen befelé figyelő emlékezéssel leereszkedett a professzor csupasz szerkezetű, párnamentes, ám célszerű karosszékébe.
Gondolatai a régmúltban kalandoztak.
Eszébe jutott Rita Vitrol epés cikke, amelyben bevádolta, hogy otthagyta Harryt a sikeres, csaknem felnőtt Viktor Krum kedvéért. Emlékezett, milyen pocskondiázás áradat zúdult akkor a nyakába, egy kisstílű koholmány miatt.
Te jó ég, amikor pedig Haryvel aztán soha!
Persze, egy ideig együtt járt Viktorral. Jól érezte magát a társaságában, de ma már biztosan tudja, nem volt belé szerelmes. Büszkeséggel vegyes ámulattal töltötte el, hogy Viktor úgy bánik vele, mint egy hölggyel, és nem úgy, mint egy csajjal. Nem volt rámenős szépfiú, nem volt éretlen, mint a korabeli srácok hozzá képest általában. Na igen, őt úgyis mindenki koravén könyvmolynak tartotta.
Tetszett, vagy inkább imponált neki a fiú darabos, elszánt udvarlása. Olyan más volt, mint a viháncolás Harryvel és Ronnal. Már amennyire ő egyáltalában együtt viháncolt velük.
Ron… Igen, ez volt a második, sokkal keserűbb alkalom, amikor a Reggeli Próféta durván belemászott az életébe, egyúttal ismét címlapra helyezte őt.
Amikor kiadta a fiú útját egy meglehetősen goromba veszekedés keretében, alig egy napra rá jeges döbbenettel tapasztalhatta, hogy annak a negédes kígyónak – vagy a főszerkesztőjének – semmi se szent.
Aznap reggel a bagoly a konyhaablakon kaparászott, majd néhány perc elteltével csaknem a péksüteményes kosárba pottyantotta terhét. Nagyon szabadulni akart a szokatlanul nehéz csomagtól.
Elhűlve olvasta a címlapot:
„Szakított a hősies Álompár!
Meg nem nevezett forrásból lapunk tegnap értesült a szenzációs fordulatról, amely Olvasóink maradéktalan érdeklődésére tarthat számot.
A még mindig nagyon fiatal, és egyesek szerint kiemelkedő tehetségű Hermione Granger a tegnapi nap folyamán állítólag indulatoktól sem mentes jelenet során pontot tett Ronald Weasleyhez fűződő kapcsolata végére.
Mint az Olvasóink előtt is ismeretes, az említett fiatal hölgy és partnere vállvetve küzdötte végig a törvényen kívüliség időszakát Harry Potter oldalán, Tudjukki rémuralma idején.
Emlékeztetjük a varázsló- és boszorkánytársadalmat arra, hogy Miss Grangernek nem ez az első hasonló jellegű esete. Mint ahogy arról évekkel ezelőtt első kézből számoltunk be lapunk hasábjain, a jelenleg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola alkalmazásában álló boszorkány annak idején nyilvánvaló érdeklődést mutatott a pályafutása csúcsán álló Viktor Krum iránt, aki a Trimágus Tusa résztvevőjeként tartózkodott az országban. Erősen vitatható volt ez a viselkedés a Kis Túlélővel fennálló szoros barátsága mellett.
Felmerül a kérdés, vajon most a történtek alakulásában milyen szerepet tölthetett be Harry Potter, aki jelenleg az ifjú Mr. Weasleyvel egy évfolyamon végzi az aurorképzőt, továbbá gyakran mutatkozik bizalmas kettesben Mr. Weasley húgával?
Lapunk munkatársai fáradságot nem kímélve felkeresték Mr. Pottert, aki elhárította a nyilatkozattételt.
Hogy egészen pontosan idézzük a sötét oldal ellen alkalmasint inkább lélekjelenléttel, mint kimagasló képességekkel győzelmet arató fiatalember válaszát:
„Erről a komplett ostobaságról nincs mit mondanom. Addig lépjenek le, amíg nyugodt vagyok.”
Az ügy hátteréről részleteket mai, négy oldalas rendkívüli mellékletünkben találnak.
A fejleményekről természetesen minden tájékoztatást megadunk Olvasóinknak!”
Megadták!
A melléklet gyomorforgatóan rosszindulatú volt, és valóban roppant alapos.
Hemzsegtek benne a róla és a kviddics-sztárról készült, javarészt hamisított fényképek, az évekkel korábbi Vitrol-cikkből átemelt szövegrészletekkel megtűzdelve.
A következő oldalon viszontláthatta magát Harry és Ron társaságában, amint a minisztériumi csata után elhárították a nyomuló riportert.
Az egyik régebbi képen Harry nyilatkozott Mr. Lovegoodnak.
Egy másikon megint együtt, ahogyan dísztalárban, tele zúzódásokkal és sebekkel, de annál büszkébben vették át a minisztériumi kitüntetést.
És amitől végképp elborította a keserűség: egy fénykép Fred temetéséről, ahol egymást támogatják mindhárman összeölelkezve.
Hogy használhatták fel ezt a képet most?!
Mélységesen felháborította az újság ízléstelensége.
Mit tudnak ezek a vérszívók arról, milyen összetartás volt köztük, milyen önfeláldozó barátság?
És mi közük ahhoz, hogyan és miért lett vége?
Előző←…….→Következő
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
