Amennyiben Draco Malfoy annak a csalóka, delíriumos öntettel nyakon borított álomnak a bölcsőjébe ringatta magát, hogy életének eddig megélt borzalmait lehetetlenség volna tovább fokozni, úgy a szőke ex-mardekáros minden jel szerint kissé túlszámította magát. Ugyanis ezen Adonisz egészen eddig abban a hitben ténfergett a világban, hogy önuralma hordozható, és bármilyen helyzetben előkapható, ezáltal nincs az a szexuális frusztráltság, ami kifoghatna rajta. Ám ezúttal kénytelen volt elfogadni a tényt: amikor Granger lelépett az életéből, belecsomagolta bőröndjébe az ő önuralmát is. Ez a feltételezés pedig akkor nyert bizonyítást, mikor néhány héttel Caleb Potter születése után szórakozni indult a csapat.

– Potter! – harsant fel Draco hangja a nappaliba érve. A „kis” társaság éppen ott gyülekezett ugyanis, Bloody Maryből kifolyólag. Bár Pansy erőteljesen küzdött ellene, hogy imádott Harryje, gyermekének apja kimaradozzon éjszakára, ám belátva, hogy egy esetleges támadás esetén minden segítő kézre szükség lehet, végül elengedte élete párját. – Indulnunk kellene – közölte a szőkeség a fekete hajú férfivel.

– Hallottátok, emberek! – vigyorgott a többiekre Harry. – Kapkodjátok össze magatok, és lépjünk, amíg nem sűrűsödnek be nagyon az utcák.

Így tehát a kis csapat elindult a szórakozással kecsegtető hely felé. Míg legelöl Millicent haladt, maga előtt görgetve Patricket, mögötte Blaise és Luna merültek el olyan komoly témákban, mint a narglik étkezési szokásai, Neville és Ginny pedig az orvostudományban használt gyógynövényekről értekeztek, addig őket a némán egymás mellett battyogó Ron-Hermione páros, és a sereghajtóként funkcionáló Draco-Harry összetétel követte.

A Kis Hős figyelmét azonban nem kerülhette el, hogy mellette caplató barátja feltűnően szúrós látószervekkel stíröli a vörös-bozontos duót, főként, mert azok meglehetősen kis távolságot tartottak maguk között, sőt, mi több, Weasley karja időnként hozzádörgölődött a lányéhoz. Ilyenkor általában Malfoy hangosan szívta be a levegőt, és csak lassan, megfontoltan engedte ki, mint akinek nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne vesse magát az előtte haladókra, és püfölje őket a talajba.

– Mi bajod van velük? – kérdezte halkan, vigyorogva.

Malfoy felvonta az egyik szemöldökét.

– Mi bajom lenne? Semmi.

– Azért nézel úgy ki, mint aki menten eltángálja Ront, Hermionét meg a térdére ülteti, és egy kellemes kis szadizmussal egybekötött előjáték folyamán elfenekeli?

– Ne légy hülye, Potter – morogta vissza az ex-mardekáros. – Rosszkedvem van, ennyi az egész.

– A rosszkedvnek is van oka.

– Hát, lássuk – Malfoy megállt, és Harry felé fordult. – Napjaim nagy részét egy házba bezárva töltöm, olyan emberekkel, akik messze elmaradnak az én intellektuális szintemtől. Amennyiben mégis sikerülne velük valami úton-módon társalkodásba kezdenem, nagyjából két perc múlva már a háború, a szex, vagy az életünk romjai témakör kerül elő, amelytől – és itt most senkit nem akarok megbántani – hányingert kapok! Longbottom folyton csak sajnálkozik, Blaise napi huszonnégy órában Bullstrode-tól retteg, Weasley és Dawn pedig nemhogy az én értelmi szintemet, de még egy kacsáét sem érik fel! Te még egészen normális voltál, míg meg nem született a törpe klónod, azóta viszont kifejezetten lehülyültél egy olyan szintre, amit én még csak megközelíteni sem szeretnék. Bullstrode-ot inkább hagyjuk ki a felsorolásból, elvégre enni, inni akarok még ma. Luna, bár egyértelműen nem százas, mostanában viszont még lejjebb süllyedt, tegnap például a szipkás szatír szipirtyókról, vagy mi a jó égről próbált velem kommunikálni.

– Morzsás szarvú szapirtyó – javította ki Harry.

– Lényegtelen, hamvába holt próbálkozás volt. Aztán vegyük Ginnyt – sóhajtotta Draco, miközben hüvelykujjaival megmasszírozta a halántékát. – Esküszöm, nem akarok róla rosszat mondani, főként, mert jó ideig te is bele voltál zúgva, de a csaj egy ideje nem százas.

– Hogy érted?

– A múltkor például megkérdezte, hogy megtisztogassa-e a nyelvével a cipőmet…

– ?

– Jól hallottad – bólintott a szőkeség, ezzel nyugtázva Harry meglepettségét. – Már legalább ezerszer megtárgyaltam vele a „neked nem én kellek” dolgokat, ennek ellenére még mindig nem adta fel a nyomulást. Azt hiszem, kezd egy kicsit át esni a sárkány másik oldalára.

– Oké. És Hermione?

– Mi van vele?

– Róla nem mondtál negatívumot.

– Ugyan, Potter. Granger egy élő-lélegző negatívum – füllentette Malfoy.

~D~

– Még két whiskyt – intett Draco a pincérnek, majd visszafordult a többiek felé.

– Tudtátok, hogy ha egy kis zsályát szopogattok, mielőtt Ogden féle Lángnyelv whiskyt isztok, akkor az kap valami különös, citromos ízt? – kérdezte Neville.

– Nem – mondta egyszerre az unott társaság. Meglehetősen nyomott hangulatban üldögéltek a székeken, és ki-ki a saját koktélját szopogatta, gyönyörködve az asztalban. A legfeltűnőbben mégis Granger szemezett a terítővel, ő ugyanis, valami elképesztő véletlen folytán Ron és Patrick közé kényszerült, míg vele szemben a jó ideje furán viselkedő Malfoy ült. A szőke férfi, azon felül, hogy piszkosul erotikusan nyalogatta ki a pohárból harmadik szeszes italának utolsó cseppjeit, gyakorta őt figyelte, egy beazonosíthatatlan, szúrós tekintettel.

– Hermione, drágám – simított ekkor végig a lány karján Dawn. – Mondd csak, nincs kedved biliárdozni egyet? Most úgyis kevesen vannak az asztalnál.

– Hermionénak nincs kedve hozzá! – vágta rá Ron. – Szerintem inkább szomjas. Kérsz még egy málnakoktélt?

– Köszi, fiúk, de már így is annyit ittam, hogy lassan málnamérgezésem lesz… Viszont, ha nem baj, akkor kimennék WC-re – közölte óhaját a bozontos.

~D~

A szőkeség maga sem értette, mi a franc van vele. Már legalább egy hete tartott nála ez a fura, eufóriával ellentétes állapot, amit leginkább a depresszióhoz tudott volna hasonlítani – már ha egy Malfoy hajlamos lenne az önirtásra. Ez persze nem változtatott azon a tényen, hogy hiányérzet gyötörte, és képtelen volt meghatározni a miértjét.
Most viszont, látva a két idióta közé szorult exét, és annak egyre szorongóbbá váló arckifejezését, hirtelen elégedettség töltötte el, és csak úgy szimplán, szórakozásból igyekezett még inkább zavarba hozni a lányt.

Miután Granger a nyilvánvaló megfutamodás jeleként kiment két betűre, Draco tétlenségében nézelődni kezdett. A hely meglehetősen tele volt, így a dinnyényi mellekkel pózoló hölgyektől kezdve az izompóló alól kivillanó izmaikkal kérkedő pasasokig bármit lehetett bámulni.

Azonban mégis egyetlen dolog volt, ami igazán felkeltette a szöszi figyelmét.

Az egyik sötétebb sarokban egy magas, vékony, szalmaszőke srác elégítette ki orálisan partnernője nyelvét, és míg a nyálpárbaj folyt, nem volt rest az asztal jótékony takarásában simogatni annak combjait, majd alig egy fél perccel később ujjai feljebb csúsztak, és eltűntek a rövidke szoknya alatt. Az úriember nyilván azt hitte, akcióját senki sem láthatja a széles asztallap miatt, ám az ex-mardekárosnak tökéletes rálátása volt a dolgokra, és az előtte zajló cselekményeket tekintve talán nem is csoda, hogy két perc múlva már „kisebb problémái” akadtak, ugyanis marhára kényelmetlen dolog állni, főként, ha az ember közben történetesen éppen ül.
Ám, mint az ilyenkor a férfiúi szervezetekben történni szokott, a vér nem teljes hadseregét bevetve hagyta magára az agyat, hogy a büszkeséget dagassza, így a mentális mozi tökéletesnek bizonyult rá, hogy néhány kellemes, de mindent egybevetve pajzán képzelgéssel koronázza meg a szőkeséget.
Draco pedig hirtelen elhatározással felkelt a székről, és elindult a tánctér felé.

~D~

Amikor megállt a tükör előtt, és szemügyre vette magát az arcvisszaverőben, enyhén szólva is elborzadt. Tudatában volt annak, hogy mostanában nincs éppenséggel a toppon, sőt, meglehetősen lelakott kinézettel jár-kel a világban, de csak most, a gyéren megvilágított, koszos mosdóban tűntek fel neki igazán a szemei alá beköltözött karikák és unalomráncok.
Mély sóhajjal vette tudomásul, hogy férfiak népes tábora által dicsért szépsége új albérletet nézett magának, őt pedig itt hagyta szürkén és morcosan.

Miután megmosta kezeit, és kilépett a mosdóból, ijedten vette észre az ajtó mellett strázsáló szőkeséget.

– Szarul festesz, Granger. Mostanában ez a divat? – kérdezte Draco, mintha csak az előbbi gondolatait harsogná vissza.

– Hagyj békén, Malfoy – idézte a lány tinédzserkori önmagát.

– Ezzel már a Roxfortban sem igazán hatottál meg…

Hermione úgy döntött, élete megkeserítőjét figyelmen kívül hagyja, és elindult visszafelé az asztalukhoz, mikor Draco megragadta a karját, és egyetlen mozdulattal a tánctérre perdítette a meglepődött barna hajút. Még mielőtt ellenkezhetett volna, a férfi odalépett elé, és átkarolva a csípőjét, ringatózni kezdett vele a lassú zenére.

– Elengednél? – nézett a szöszire dühösen.

– Nem.

– Amennyire tudom, nem vagyunk beszélő viszonyban, nemhogy táncolóban, szóval azonnal eressz el! – követelte.

– Miért? Mert félsz tőlem? Magadtól?

Hermione egy mélyet sóhajtott.
– Megtudhatnám, hogy mit akarsz tőlem? Minek jöttél utánam?

– Gőzöm sincs – vigyorodott el infantilis módon Draco. – A pia egy kicsit összekeverte a gondolataimat…

– Ahogy elnézem, inkább kiirtotta őket – morogta a lány. – Kérlek, engedj el, Malfoy. Nem akarok veled beszélni, táncolni, sakkozni, vagy levelezni. Sőt, a kommunikáció bármely formája kizárt közöttünk.

– Miért? – kérdezte ismét a szőkeség, miközben továbbra is lágyan ringatta a tiltakozó ex-griffendélest a zene ütemére.

– Miért? – meresztett rá nagy szemeket a bozontos. – Nem is tudom… Talán mert becsaptál, hazudtál nekem, és piszkosul kihasználtál!

– Lehet – bólintott a férfi. – De egy dolgot ne felejts el: te mentél el, Granger. Nem én küldtelek.

– Ó, talán meg kellett volna várnom, hogy magad dobj ki?!

– Kidobtalak volna? – kérdezte Draco a lánytól, és egy kicsit önmagától is.






Szerző megjegyzése:

Sziasztok!

Hát, egy kicsit kapkodtam, hogy készen legyek időre, de csak összejött – bár az igyekezet a fejezeten is meglátszik. Ettől függetlenül azonban úgy vélem, ideje volt már egy picit csavarni Draco karakterén, mert a „nem veszem észre, hogy nyakig belezúgtam Grangerbe” dolgot akár ötven fejezeten keresztül is lehetne húzni, de kötve hiszem, hogy volna értelme. Bár csak a szexuális frusztráció indítékával, de végre újra beszélnek egymással, még akkor is, ha csak ilyen félig veszekedős, félig elmélkedős módon. :)

Frissítés a történetből holnap (2009. január 16.) várható.

A kritikákra igyekszem válaszolni, tegnap már írogattam is néhányra a friss fejezetnél, de aztán elszólított a kötelesség. Ennek ellenére azonban remélem, hogy nem hagyjátok abba áldásos, ihletadó tevékenységeteket, és kifejtitek, hogy tetszett-e a fejezet, vagy inkább hímezzek. ;)
A ficblogban is kereshettek, ott is igyekszem mindenkinek válaszolni óhaj-sóhaj, apelláta, vagy csak egyszerű véleménynyilvánítás esetén. :)
http://fanfic.hu/meriforum/viewtopic.php?t=559

Legyetek rosszak, szobatiszták! :)

Üdvözlettel:

Drahiss, a pötyögő

Előző←…….→Következő