21. fejezet – Minden rosszban van valami… még rosszabb…

– Nagyi… - kezdte immár az asztalnál ülve Draco, miközben szürke szemeivel erőteljesen szuggerálta Belladonnát. – Azt hittem, már leszoktál a füvezésről.
– Le is – vigyorgott nagyanyja, majd újabb slukkot vett magához a spangliból. Várt pár másodpercet, majd hörögve engedte ki tüdejéből a füstöt, aztán folytatta: – Leszoktam róla, már jó ideje.
– Akkor elárulnád, hogy mi az ott a kezedben?! – szűkölt fel a férfi.
– Marihuanás cigaretta! – Úgy tűnt, Belladonna mosolyát levakarhatatlanul odaragasztották az arcára.
– De hiszen most mondtad, hogy leszoktál!
– Így igaz! De az, hogy leszoktam, nem azt jelenti, hogy nem szívom, hanem azt, hogy nem olyan gyakran!

Draco tíz körmével végigmart saját arcán, vörös, de nem maradandó nyomokat hagyva ott.
– Imádom a vén csoroszlyát – suttogta Blaise röhögve a mellette ülő, szintén víg kedélyű Hermionénak.
– Vén csoroszlya?! – rikkantott fel Belladonna, akinek hallása decibelekkel jobb volt, mint azt Blaise gondolta volna, a következő pillanatban pedig felpattant, a megszeppent srác mögé sétált, és egy elég fájdalmasnak hangzó ütést mért a fekete hajú ex-mardekáros fejére. Ezt látva Draco jóízűen felnevetett, minek hatására ő is gazdagabb lett egy visszakézből indított nyaklevessel.
– Még egy ilyen, és esküszöm, kiátkozom a protkódat… – morogta a szőke varázsló.
– Te engem ne fenyegess! – kapta újra pállott ajkai közé a blázt Belladonna, majd Hermionéhoz fordult, és leült mellé.
– Szóval te vagy az a szerencsétlen lány, akit az unokám kifogott magának – motyogta.
– Iii… igen… - válaszolt bizonytalanul a fiatal nő.
– Na idefigyelj, szépségem – kezdte nagy komolyan a picúrka asszonyság. – Egy Malfoyjal élni megtiszteltetés… lenne, abban az esetben, ha a Malfoy-férfiak értékelni tudnának minket, fehérnépeket. Az én férjem sem volt más, és sajnos az unokám sem. Mindegyiknek csak a kamatyolás jár a fejében, mert mikor teremtették őket, valahogy több vér jutott a fütyülőjükbe, mint az agyukba!
Hermione erőteljesen viaskodott az arcizmaival, míg az idős hölgy tovább beszélt. Draco, látva, hogy újabb, kimerítő anekdota következik a férfiú nem sárba tiprásáról, elvett az asztalról egy – füves – staubot, és rágyújtott.
– Ezek egész nap mást se csinálnának, csak etyepetyéznének! Dolgozni bezzeg egyik se szeret! Az én férjem is ilyen volt, a drága jó Abraxasom! Ha majd egyszer ez a szerencsétlen kölyök – intett hanyagul unokája felé – összeszedi azt a csepp eszét, meg a még cseppnyibb bátorságát, és feleségül kér, te magad is rájössz, hogy egy Malfoy-feleségnek keménykezűnek kell lennie! Mikor még kislányka voltam, azt mondta nekem a jó anyám: Gyerekem, ne feledd el sohasem, hogy egy nő tisztelettel kell, hogy adózzon az ura iránt!. Mikor kicsit nagyobb lettem, azt mondta: Lányom, ha egyszer férjet fogsz magadnak, akkor tartsd röviden a pórázt, nehogy elslisszoljon a jóember! Nem sokkal később, a nászéjszakám előtt pedig azt mondta nekem az én anyám: Egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, de a pénztárcájához kicsit lentebb kell megdolgozni! Nem létezik, hogy egy Malfoy ne jómódban éljen, de hidd el nekem, gyermekem, a csillogás mögött olyan sivár életet élnek, hogy kész csoda, hogy nem pusztulnak bele az unalomba!

Aztán Belladonna csak mondta, és mondta, és mondta…

~D~

– Ezt én nem fogom kibírni… Nem, nem, nem, és nem! – vinnyogott Draco, immár a szobájában ülve, Blaise, Hermione és Harry társaságában. – A vén spiné totálisan ki fog készíteni… Már látom is magamat, amint kényszerzubbonyba csavarva elszállítanak a Mungó gyógyítói.
– Hé – szólt hozzá kedvesen a barna hajú boszorka, akit felettébb mulatatott Malfoy színpadias kétségbeesése. – Szerintem Belladonna egy nagyon kedves öreg hölgy.
– NAGYON KEDVES ÖREG HÖLGY?! – üvöltött fel a szőkeség. – Mondd csak, Granger, te nem látsz a szemedtől?! Ez a szipirtyó a leggonoszabb, legmegátalkodottabb, és legfélelmetesebb lény ezen az átkozott Földön!
– Te rettegsz a nagyanyádtól?! – röhögött fel Harry.
– Kussolj, Potter! Te nem ismered őt! Amíg a nagyapám meg nem halt, tök normális volt! Szemüveget hordott, egész nap egy hintaszékben csücsült, és kötögetett, meg festett, és a barátnőivel kanasztázott! Aztán rájött az elmebaj! Nagyapa temetése után a méregdrága selyemkesztyűt bőrkesztyűre cserélte, és mugli szórakozóhelyekre járt! A hozzánk, aranyvérűekhez illő konyak helyett sört vedelt, és füvet szívott! Aztán, mikor apám el akarta küldeni jól megérdemelt pihenésére, a Szent Mungó zártosztályára, mit csinált a huzatos vén tyúk?! MEGSZÖKÖTT! Elment Kubába, és azóta nem is láttuk – megjegyzem: Hála Merlinnek –, egészen ma estig! És mi történik, mikor hazaérünk a párizsi pihenésből?! Ez a kényszerzubbony-szökevény itt trónol a főhadiszálláson, azzal a szemét Dawnnal trécselve, majd köszönésképp kioszt néhány pofont, szexuálisan felvilágosítja a barátnőmet, és mindehhez olyan képet vág, mint egy benarkózott sárkány!
– Draco. Nyugodj. Le – tagolta Blaise, majd vállon ragadta az idegkimerültség felé repülőstarttal induló Malfoyt, lenyomta az ágyra, és a kezébe adta eddig őrizgetett whiskys poharát.
– Nem hinném, hogy olyan vészes lenne a helyzet, mint ahogy azt most elképzeled – jegyezte meg Hermione. – Dumbledore azt mondta, Belladonna itt marad egy ideig, és segíteni fog nekünk, amiben csak tud.
– HA Ő ITT MARAD, AKKOR ÉN ELKÖLTÖZÖM!
– Nem mész te sehová – vette át a szót Harry. – Szépen itt maradsz, és elviseled a nagyanyádat, aki szerintem felettébb bájos. És – emelte fel kicsit a hangját, mikor látta, hogy Malfoy közbe akar ordítani (legalábbis erre következtetett az albínó stílusú férfi lilás arcszínéből) – inkább örülhetnél. Nem fogsz unatkozni.
Draco erre felettébb lenézően végigmérte Pottert, majd egyetlen hajtásra kiitta a whiskyjét.
– Ha nem bánjátok, szeretnék most Hermionéval négyszemközt beszélni egy kicsit – sóhajtotta.
Harry és Blaise bólintottak, majd magára hagyták az álpárt.

– Remélem, a történtek után tisztában vagy vele, hogy semmiképp sem „szakíthatunk”.
– Már miért ne dobhatnálak? – vonta fel a szemöldökét a boszorka.
– Most viccelsz?! – fakadt ki ismét a férfi, aki szemmel láthatólag vizuálisan már le is foglalt magának egy helyet az elfekvőn. – Az egész rohadt párizsi sertepertélést arra szántam, hogy lenyűgözzelek! Nem hagyhatsz cserben pont most, mikor az életem elkezdett a Sátán fara felé közelíteni!
– Az analízised enyhén anális – vigyorodott el a lány. – Szóval ezért volt az a sok ömlengés Párizsban? Hogy lenyűgözz?
– Nem, dehogyis! – gúnyolódott Malfoy. – A Gólkirályt akartam lenyűgözni, mert titkon szerelmes vagyok belé, és úgy gondoltam, ha féltékennyé teszem, akkor talán rájön, hogy mit érez irántam, és nekem esik!
– Én eddig azt hittem, Ginny az, akiért a kicsi, jégszíved dobog – nyújtott nyelvet Granger.
– Mondd, te mitől vagy ma ilyen vidám? – kérdezte nem kis meglepődöttséggel Draco.
– Valójában marhára tetszik a nagyanyád – nevetett fel a lány.
– DE HISZEN SZÁZÖTVEN ÉVES! ÉS NŐ!
– Marha… - sóhajtott az ex-griffendéles. – A stílusa tetszik! Mert, azért valljuk be, korához képest borzasztóan energikus. Én biztosan nagyon örülnék, ha a nagymamám ilyen elképesztően fiatalos lenne.
– Igen… és valószínűleg a jobbhorogjainak is borzasztóan örülnél…
– Ugyan már! – huppant le a Hermione Malfoy mellé, az ágyra. – Annyira azért nem vészes… És mellesleg: elképesztően jó érzés látni, hogy valaki végre megneveli Draco Malfoyt – villogtatta fogait a boszorkány.
– Ha-ha… Hihetetlenül vicces egyén vagy, Granger. Ha nem volnék valódi, hamisítatlan úriember, valószínűleg a földön hemperegve, hasamat fogva kacarásznék – jegyezte meg a férfi, akinek az arcán nemhogy egy mosoly, de jelen pillanatban az unottságon kívül semmi sem volt.
– Szerintem túldramatizálod a dolgokat.
– Na ne mondd! Kíváncsi vagyok, te a helyemben hogy viselnéd el ezt a némbert, karöltve azzal a ténnyel, hogy a világ legirritálóbb személye, Patrick Dawn is a közvetlen környezetem levegőjét szennyezi!
– Elárulnád, hogy mégis mi bajod van Patrickkel? – komolyodott el a lány.
– Az az én dolgom, Granger – morrant Draco. – Engem inkább az érdekelne, hogy neked miért nincs bajod vele?
– Hogy érted?
– Lássuk csak – kezdte ujjain számolni a férfi. – Ha jól tudom, akkor összejött veled, később feleségül kért, majd megcsalt, megalázott, és végül, mikor visszatértél Londonba, úgy vigyorgott az arcodba, mint a tejbe tök. Ennek ellenére te, amikor kiderült, hogy Dawn lebénult, látványosan magadba roskadtál, alig éltél, és még most is őt véded.
– Nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni.
– Kilyukadni a gyomrom akar, mert marhára éhes vagyok. De Dawnnal kapcsolatban arra volnék kíváncsi, hogy szereted-e még? – kérdezett rá nyíltan a szőkeség.
– Bár nincs túl sok közöd hozzá, tekintve hogy csupán csak a kvázi pasim vagy, de azért elárulom: nem, már nem szeretem Patricket.
– Akkor?
– Mi akkor? Nincs akkor. Nem szeretem, és kész.
– Nem értelek – vonta össze a szemöldökét Draco.
– Nézd… van a mugliknak egy szép, és nagyon igaz mondása, miszerint: „Tudni kell megbocsátani.”
– Merlinre! Már megint ez a megbocsátási mizéria! – temette kezei közé arcát Malfoy. – Nektek, nőknek, ez a mániátok.
– És baj? – húzta mosolyra a száját a lány.
– Nem baj, csak nem értem. Miért kellene megbocsátani annak, aki bántott, megalázott, vagy éppenséggel fájdalmat okozott? Miért kell megbocsátani, és elfelejteni a másik bűneit, ezáltal feloldozva őt, mikor a saját fájdalmunk cseppet sem lesz kisebb?
- Látod azt a bazi nagy, fényes gömböt ott, az égen? – mutatott ki Hermione az ablakon. Malfoy érdeklődve odapillantott, és pár pillanatra elvakította szemét a hirtelen fény. – Az a Nap. A legcsalfább dolog a világon. Pár perc múlva szépen lelép, és beborít majd minket a fojtogató sötétség. De hajnalban újra itt lesz, hogy visszakönyörögje magát. És mi, a gyarló emberiség megbocsátjuk bűneit, mert képtelenek vagyunk nélküle élni.
– Esküszöm neked, Granger, ez volt a legnyálasabb dolog, amit valaha hallottam – hunyorgott Draco.
– Miért akartál Párizsban lenyűgözni? – tért el a témától a lány.
– Az maradjon az én titkom – vigyorodott el Draco is, majd felállt az ágyról, és a kezénél fogva felhúzta Hermionét is. Mielőtt a lány elléphetett volna tőle, magához vonta, és mélyen a szemébe nézett.
– Figyelj rám, Granger. Ne kérd, hogy megindokoljam. Ilyet sohase kérj tőlem. Nincs olyan élő ember, akinek választ adnék arra a kérdésre, hogy miért akarlak. De tedd meg nekem azt a szívességet, hogy elviselsz magad mellett, még legalább egy ideig – fúrta arcát a boszorka orchidea illatú hajába.
– Ugye tudod, hogy mit kérsz tőlem? Azt várod, hogy hazudjak a barátaimnak, miattad - suttogta a lány, aki kissé elbódult a Malfoyból áradó cédrus bukétól.
– Tudom, de hidd el nekem, hogy megéri – mondta Draco, majd, miután úgy érezte, kellően ujjai köré csavarta Grangert, egy apró csókot lehelt a lány ajkaira.

Nem sokkal később, a Molly Weasley által tálalt fenséges vacsorát fogyasztva, Draco elképesztően magabiztosan feszített Hermione mellett, miközben szemérmetlenül, és elképesztően gúnyosan vigyorgott a magában fortyogó Patrick Dawn arcába.
Aztán kapott egy maflást Belladonnától, aki felhívta rá a figyelmét, hogy ha sokáig grimaszol, még a végén úgy marad az arca, no meg persze az étel is kihűl.


Szerző megjegyzése: Frissítés 2008. május 15.- én várható.

Üdvözlettel:

Drachiss, a Firkálgató

Előző←…….→Következő