– Megjött, megjött, megjött! – sivalgott Pansy, miközben elképesztően vidáman ugrabugrált le a lépcsőn, a nappaliban tartózkodók elképedt tekintetét figyelemre sem méltatva.
– De… én eddig azt hittem, hogy a terhes nőknek… - kezdte értetlen tekintettel Blaise.
– Harrynek jött meg, te marha! – legyintett a fekete hajú lány, nem törődve azzal a cseppet sem elhanyagolható ténnyel, hogy kijelentése a jelenlévők hímtaggal rendelkező többségénél enyhébb infarktust okozott.
– HARRYNEK?! DE HISZ Ő FÉRFI!
– A betétje jött meg! – váltott hárpiásabb hangnemre a kiakadás felé tendáló ex-mardekáros lány.
– MICSODA?! – üvöltötte most már egyszerre a falfehér Blaise és Draco.
– Nyugalom – tűnt fel az ajtóban ekkor az említett egyed, egy ezer wattos vigyorral az arcán. – Pansy csak a banki betétemről beszél. Kivettem egy kisebb összeget…
– Egy kisebb vagyont… - motyogott közbe a lány.
– … a Gringottsból.
– Milyen céllal? – kérdezte Neville.
Erre Potter csak sokat sejtetően elvigyorodott, majd kézen fogta imádott Pansyjét, és magával vonszolta a lányt az emeleti hálószobák felé, magában vidáman morogva Zambini és Malfoy kaján vigyorán.

– Tudjátok, mi a furcsa? – nézett maga elé merengve Neville. Miután a szőke és a fekete hajú vízszintesen bólogattak, kifejtette: - Hogy amikor Harryékre nézek, elfog a hiányérzet. Vágyódom egy nő után.
– Ööö… Hát, nem tudom – jegyezte meg Blaise. – Én valahogy nem tudok felizgulni rájuk. Mármint Potterékre.
– Nem úgy, te perverz barom! Érzelmileg. Már szinte mindenkinek van párja, csak én tunkolom magam várakozó állásponton.
– Weasleynek sincs nője, és Dawnnak se – mondta Draco.
– Ők nem számítanak – legyintett az egykor pufók, mára férfias vonásokkal tűzdelt arcúvá átlényegült, bár még mindig enyhén túlsúlyos ex-griffendéles.
– Én is szingli vagyok – vetette közbe Blaise.
– Neked ott van Millicent…
– Anyádat! – morrant a fekete hajú férfi.
– … Harrynek Pansy, Dracónak pedig Hermione – folytatta rendíthetetlenül, bár lényegesen nyíltabban somolyogva Neville. – Elegem van belőle, hogy minden átkozott estémet egyedül kell töltenem. Férfi vagyok, a szentségit! – tört ki hirtelen, nem kis megrázkódtatást okozva ezzel két barátjának. – Hát mi végre jöttem a világra, ha nem azért, hogy egy védtelen, ártatlan, gyönyörű nő hozzám bújva keressen menedéket ezelől a romlott világ elől?!
– Majd kapsz egy plüssmackót. Az megvigasztal – nyugtatgatta Malfoy.
– Én akarok lenni a plüssmaci – kámpicsorodott el a fiú.
– Mondd csak – fürkészte a fiú arcát a szőkeség. – Szabad neked inni a bájitalra, amit a sérülésedre kaptál?
– Nem.
– És ittál rá?
– Igen.
– Akkor már értem, miért vagy agyilag így megzuhanva.
– Kapd be.

~D~

Eközben, néhány lépcsőfokkal fentebb, egy leharcolt állapotban leledző szobában két vörös hajú egyed magába roskadva társalkodott, főként egymás mellett elbeszélve.
– … és olyan férfias, és erős, és a mellizmai szinte vonzzák az ember tekintetét…
– … ahogy lágyan öleli körül a testét az a gyönyörű, vörös pulóver…
– … a feneke pedig olyan jó kemény…
– … a haja lágyan omlik rá a vállaira…
– … és amikor megcsókol, úgy érzem, az egész testem lángol…
– … mikor mosolyog, szinte csillog a szeme…
– … egyszóval: Ő az Igazi.
– … tehát bizton állíthatom: Ő a Nagy Ő.
– Ugye?! Én is ezt mondom! – csillant fel Ginny szeme.
– Mi?! Neked is Hermione a Nagy Ő?!
– Te akkora barom vagy, Ron! Ki a franc beszélt itt Hermionéról?!
– Én.
– De hát én Draco miatt jártatom a számat, már vagy egy órája!
– Hogy jön ide Malfoy?!
– Eszetlen hülye. A lényeg – emelte fel kicsit a hangját a lány, mielőtt bátyja közbeszólhatott volna –, hogy az Sors Dracót jelölte ki életem párjául.
– Nekem meg Hermionét.
– Igen, neked meg Hermionét – bólogatott türelmesen a hölgyemény. – Már csak az a kérdés, hogy hogyan érjük el, hogy ezt ők is belássák. Ugyanis, mint azt mindketten jól tudjuk, ők most egy pár, legalábbis ezt hiszik magukról.
– Ne is mondd – morogta a Weasley-fiú. – Ha csak belegondolok, hogy mit csinálhatnak éjszakánként, olyan féltékeny leszek, hogy legszívesebben szétverném azt a görény Malfoyt.
– Meg ne merd tenni! Nem bánthatod az én Dracómat, megértetted?! – tornyosult a férfi fölé Ginny. – Inkább Hermione pofáját kéne szétkaristolni, amiért így bepofátlankodott ide, és elhódította tőlem a Szőke Hercegemet!
– Ne merészeld bántani Hermionét! – üvöltött fel Ron. – Ő annyira ártatlan, annyira jó, hogy Görényke fel sem érhet hozzá!
– Ne hívd Dracót Görénykének!
– Úgy hívom, ahogy akarom!
– Rendben van! Ha Draco görény, akkor Hermione meg egy céda!
És ez így ment még hosszú-hosszú órákon át. A két testvér egyre nagyobb hangerővel oktatta ki a másikat a még gyermekcipőben járó Malfoy-Granger románc résztvevőinek beceneveiről.

~D~

– Granger – toppant be Malfoy aznap este Hermione szobájába.
– Malfoy… - morogta rezignáltan a lány, miközben az asztalnál ülve megmártotta a pennáját. – Hányszor kell még elmondanom, hogy kopogj, mielőtt belépsz a személyes terembe? Azt hittem, ha valaki, hát te tudod, mi az az illem.
– Ugyan, hagyd már – legyintett a férfi. – Szerinted mégis mit szólnának a többiek, ha látnák, hogy kopogok, mielőtt belépek a „barátnőm” szobájába?
– Valószínűleg azt mondanák: „Nahát! Hogy ez a Draco milyen lovagias!”
– Fityfenét. Mindegy, nem ezért jöttem – foglalt helyet az ágy szélén a szőkeség. – Csak azt akartam megkérdezni, hogy szerinted nem kellene-e randiznunk?
Hermione erre már a fiú felé fordult, és, miután szemöldökeit sikeresen fej körüli pályára állította, válaszolt:
– Mindiznunk? Randi? Minek?
– Ugye tudod, hogy nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni, Miss Etikett?
– Mégis, miért kellene nekünk randevúznunk? – folytatta a lány, figyelembe sem véve Malfoy közbeszólását. – Ha jól emlékszem, a többiek úgy tudják, hogy járunk, amely hit életben tartásának mi valamilyen szinten eleget is teszünk.
– Így igaz – bólintott a férfi.
– Miért érzem úgy, hogy most jön majd a DE?
– Mert nő vagy, és folyton a megérzéseidre alapozol. Ám most helyesen teszed, ugyanis: DE. Attól, hogy kézen fogva rohangálunk, meg itt-ott összenyálazzuk egymást, még nem vagyunk hihetőek. Félek, hogy valaki gyanakodni kezd majd…
– Például?
– Például a látens testőröd, Weasley. Már megbocsáss, de az a barom egész nap úgy néz rám, mint egy rottweiler, ami szimatot kapott.
– Rémeket látsz – mondta a lány, majd felállt, odasétált az ágyhoz, és egy kecses mozdulattal letelepedett Draco mellé. – És amúgy is… Azt hiszem, lassan itt lenne az ideje befejezni a kis játékunkat – jelentette ki nagy komolyan. – Már majdnem egy hónapja hülyítjük a többieket, én viszont nem igazán díjazom, hogy hazudnom kell a barátaimnak.
Hát igen, elkövetkezett a perc, amitől mindannyian féltünk:

Draco Malfoy szíve megállt.

Szerencsére csak egyetlen pillanatra, egészen pontos addig, amíg feldolgozta azt az elképesztő tényt, hogy ő nem kell Hermione Grangernek. Ezután majd’ egy percet vett igénybe, hogy fogaskerekeit kiló húszas sebességre kapcsolva átfuttassa magában azon észérvek halmazát, melyek elegendőek lesznek a lány meggyőzésére, miszerint a szakítás egy borzasztóan rossz ötlet.
– Granger… Hisz már egy hónapja játsszuk az álpárt, és mindössze kétszer szexeltünk!
– Ha tovább maradnánk „együtt”, akkor sem feküdnénk le egymással többször! Amit mondtam, megmondtam. Nem engedem meg, hogy még egyszer rám mássz, mert az csak fölösleges bonyodalmakat szülne.
– Te frigid vagy?!
– Vedd úgy, hogy ezt a kérdést most a te érdekedben nem hallottam – morogta lenézően a lány. – Egyszerűen csak szeretném, ha nem gabalyodnánk bele még jobban a hazugságainkba. Oké?

Malfoy pár percig elmélázva figyelte az ex-griffendélest. Egyszerűen képtelen volt rájönni az okra, ami miatt a lány ennyire távolságtartóan viselkedik vele, az együtt töltött idő ellenére is.
Való igaz, Hermione a második túlfűtött éjszaka után kijelentette, hogy nem volna értelme további szexuális kapcsolatnak, de Draco betudta ezt az ostobaságot női praktikának. Ugyanis a szőkeség eddig tökéletesen abba a rózsaszínű, bolyhos, és melengető hitbe ringatta magát, hogy Granger fokozatosan beleszeretett, ezzel esélyt adva a Dawn heréit érintő mentális bosszúra.
Ám, ha a lány a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja a férfiú nem egy olyan tökéletes példánya iránt, mint Malfoy, azzal a férfit hozza kellemetlen helyzetbe, hisz romba dönti azt a véres verítékkel felépített, kártyavár szerű illúziót, miszerint Draco bárkit megkaphat, akit csak akar.
Így viszont Dracónak két választása maradt:
- Szerelmet vall a lánynak, miközben a hölgyemény lábai elé pakolja a Londonban fellelhető összes vörös rózsát.
- Imádkozni kezd Merlinhez, hogy Dawnt minél tovább tartsák a kórházban, míg ő rá nem jön, miként nyerhetné el a számára érdektelen Granger szívét.

Végül a megoldást egy harmadik tényező hozta meg, egy kevésbé beszámítható, de annál boldogabb párocska formájában.

~D~

Aznap este Harry és Pansy kifejezett kérésére az egész bagázs Luna szobájában gyülekezett. Fojtott hangon tanakodtak, hogy vajon mi lehet az a fontos dolog, amit a jövendőbeli szülők be kívánnak jelenteni. Hermione egyik oldalán az unott képet vágó Draco, míg másik oldalán az egyre élénkebb Blaise foglalt helyet. A fekete hajú ex-mardekáros öröme érthető volt, ugyanis Millicent tőle legalább három méterre tartózkodott, és éppen Ginny Weasleyvel keveredett heves vitába.
Nem sokkal később – cirka fél óra késéssel – befutott a két szervezkedő, igencsak zilált öltözékben, ami a sültkrumplinál több értelemmel rendelkezők számára magyarázatot adott a késedelem okával kapcsolatban, ezzel előidézve néhány kaján vigyort.
– Nos – vágott bele Harry azonnal a dolgok közepébe. – Drága barátaink! Mint azt bizonyára már mindannyian nagyon jól tudjátok, Pansy és én – nézett ragyogó szemmel barátnőjére – kisbabát várunk. Érkezik a legifjabb Potter, és teljesen mindegy, hogy lány, avagy fiú lesz, örömünket leljük majd az érkezésében. Ennek értelmében azonban tudatában kell lennünk a felelősségnek is, hisz egy kiskölyök rengeteg törődést, időt, pelenkát, és szeretetet igényel…
– Nem térnél a tárgyra? Úgy dumálsz, mintha együtt várnánk a gyereket, márpedig én egészen biztosan nem leszek hajlandó szoptatni! Pelenkát se cserélek! A sétáltatást még bevállalom, abban az esetben, ha Draco velem jön, hogy lelki támaszt nyújtson a csöppségnek, hogy feldolgozhassa azt a traumát, amit a látványom vált ki belőle. Munkamegosztással dolgozunk, Neville fogja büfiztetni! Ha minden jól megy…
– Kussolj már be, Blaise – rivallt rá a férfira a mostanában elég harcias hangulatú Pansy, mire Zambini megmerevedett, majd szépen fokozatosan belepasszírozta magát a fotelbe.
– Tehát – folytatta megkezdett gondolatmenetét Harry –, mielőtt Blaise olyan modortalanul félbeszakított, ott tartottam, hogy mire is van szüksége egy kisgyereknek. Mivel ezt drága barátom már olyan szépen kifejtette, így ezt ugorjuk át, és vegyük a legfontosabb dolgot: amikor egy nő terhes – helyezte kezét Pansy (még) lapos hasára –, nyugalomra van szüksége. Éppen ezért…
– …Harry kitalálta – folytatta Pansy –, hogy ránk férne egy kis pihenés, távol innen.
– Jó utat. De nekünk ehhez mi közünk? – kotyogott közbe ezúttal Millicent.
Mielőtt a jövendőbeli szülők kijöttek volna a béketűrésből, Kingsley Shacklebolt lépett a helyiségbe, újabb sustorgásra adva okot a jelenlévőknek.
– Nah, elmondtátok már nekik? – fordult Harryhez.
– Épp azon vagyunk, csak olyan bunkók, hogy nem hallgatnak minket végig… - duzzogott Pansy.
–Nyögjétek már ki – szólalt meg az este folyamán először Draco. Látszott rajta, hogy nincs túl jó hangulatban, ám erre meg is volt az oka. Ezen az estén kívánták ugyanis Hermionéval bejelenteni a szakításukat.

– Párizsba megyünk! – kurjantotta Pansy, nem bírva tovább idegekkel.
– Gratulálunk – eresztett meg a lány felé egy őszinte mosolyt Luna. – Mikor indultok?
– Jövő héten – tette meg a bejelentést Kingsley, ráunva a forró kása kerülgetésére. – Veletek együtt.

Pár pillanatra néma csend ereszkedett a társaságra. Mindenki emésztgette a hallottakat, majd szinte egyszerre tört ki a vidám zsivaj, akárha tizenéves kisgyerekek örülnének a Mikulás ajándékának, nem pedig felnőtt varázslók és boszorkányok lennének.
– De… Hogyhogy?! És a munka? – kérdezte Luna.
– Ez Harry ajándéka nektek – mosolygott szívből Pansy. – Kingsley pedig beleegyezett, hogy egy hétre nélkülözzön bennünket.
Miután mindenki a boldog pár elé járult, hogy kifejezze köszönetét a csodálatos ajándékot illetően, Draco elkapta Hermione kezét, és közelebb vonta magához a lányt, hogy mondanivalóját senki más ne hallhassa:
– Ugye nem akarod Harryék örömét a szakításunk hírével lelombozni? – kérdezte úgy, mintha csak az időjárás felől érdeklődne.
A lány némán rázta a fejét, a szőkeség pedig elhatározta, hogy a Párizsban eltöltendő egy hét alatt minden báját, ravaszságát, és férfias kisugárzását beveti Granger elcsábítása érdekében.

Előző←…….→Következő