Draco és Hermione meglehetősen felajzva üldögéltek a nappaliban, magukra erőltetve a heves érdeklődéssel megfűszerezett csodálkozás csalóka-csipkével díszített álarcát. Draco bájitalának köszönhetően immár Hermione is abba a cseppet sem nyugalmas állapotba került, mikor legszívesebben a falat – vagy Draco hátát – kaparta volna kínjában, várva azt a szent pillanatot, mikor Kingsley végre befejezi mondandóját.
– … Miss Bulstrode – folytatta a fekete bőrű férfi – kommandós múltját tekintve, igen nagy tapasztalattal rendelkezik, ezért úgy vélem, nagy segítségetekre lesz most, hogy Mr. Dawntól huzamosabb időre meg kellett válnia a társaságnak.
– Csak szóljatok, ha valakivel gáz van – dörmögte Millicent elképzelhetetlenül mély hangján. – Kinyírom.
– Köszönjük az ajánlatot, Miss Bulstrode – mondta Kingsley kissé zavartan.
– Csak Millie.
– Khm… Köszönjük az ajánlatot, Millie. Nos, azt hiszem, ha nincs további kérdésetek, akkor mindannyian nyugovóra térhetünk.
– Oh, Kingsley! – állt fel Harry, mikor látta, hogy a férfi menni készül. – Mi… Nos, tehát mi… Mármint, Pansy és én, szóval mi…
– ?
– Gyereket várunk! – mondta ki végül Pansy ujjongva.
– Jujj – húzta el a száját Blaise. – Pansynek még egészen könnyű dolga lesz, de hogy Harry hogy fogja megszülni…
– Hülye – csapott a vállára a fekete hajú lány. – Én vagyok terhes, Harry az apa.
– Tuti?
– Ziher.
– Khm… Értem – morfondírozott Shacklebolt. – Megnézem, mit tehetek a csapatok beosztásával kapcsolatban.
– Nem is gratuláltok?! – húzta fel a szemöldökét sértődötten Parkinson.
– De igen, Pansy, gratulálunk – hajtott fejet Kingsley, majd jól végezvén dolgát, felsietett a lépcsőn, nyomában a lánya tekintetét bőszen kerülő Molly Weasleyvel, nem törődve Pansy – a gyér gratuláció kiváltotta – duzzogásával.
Ám Millicent nem fogta vissza magát, az ifjú Potter mögé sétált, és egy férfias vállba veregetés közepette gratulált a vállát ért heves ütlegelés miatt félholt állapotba került férfinak.
– Ez aztán a tenyészbika – vetette még oda foghegyről Pansynek, majd Mrs. Weasley nyomát követve elindult a kijelölt szobája felé.

A többieknek csak ekkor tűnt fel az egyik fotelben egészen miniatűrre zsugorodott, rémült tekintetű Zambini.
– Mi a baj, Blaise? – kérdezte tőle kedvesen Luna.
– M… Mimi… Mmmm – nyüszítette a férfi.
Draco – nem törődve a nadrágjából hevesen kitörni készülő szörnyeteggel, amit úgyis eltakart a köpeny – halkan felnevetett.
– Millicent a suliban szerelmes volt Blaise-be – vigyorgott. – Nagyon.
– Meg fog ölni – suttogta halálra váltan a fekete hajú ex-mardekáros. – Ez a nő engem kinyír!

Mint kiderült, Blaise félelme nem volt alaptalan.

~D~

Zambini – miután a többiek megnyugtatták valamelyest, s Draco sem volt rest egy üveg konyakot előkeríteni – teljesen higgadtan, majdhogynem mosolyogva sétált a szobája felé, abban a biztos tudatban, hogy ő nem az a fajta nyámnyila férfi, akit egy kommandós múltú, csupa izom-nő megfélemlíthet.
Így tehát a rezidenciájába lépve a szívinfarktus nem enyhébb változata örvendeztette meg csinnadrattával, agyérgörcsös tüdőembólia felvonulással Blaise-t, amint megpillantotta az ágyán elterülő, falatnyi fehérneműben pózoló Milliet. Az ex-mardekáros ajkait egy igazán szépen kivitelezett, horrorfilmbe illő sikoly hagyta el, ám Bulstrode ezzel mit sem törődve, kacéran pillantott a fekete hajú, megtestesült rémületre. A férfi meg sem mert mozdulni, mikor a nő kajánul maga mellé intette az ágyra, így Millicent úgy érezhette, neki kell cselekednie.
Kéjes lassúsággal állt fel az ágyról, majd indult el Blaise fel, aki ekkor már minden ízében remegve várta, hogy a halál Millicent Bulstrode nevű angyala elérje. Ám a lány nem az a típusú ember volt, aki a lágy romantikát, az érzéki vonaglást részesítette előnyben ilyetén helyzetekben, így két lépéssel a férfi előtt termett, és szó szerint ráugrott.
– Tégy a magadévá, te férfiállat!

~D~

Eközben Draco Malfoy megragadta Hermione kezét, és nem törődve Harry vegetálásával, Pansy letörtségével, a Wealey-testvérek féltékeny pillantásaival, a szobájába vonszolta a felajzott boszorkát. Amint becsukódott mögöttük az ajtó azonnal éhesen tapadtak egymás szájára, s Malfoy a lányt szorosan magához ölelve botladozott el szerzeményével az ágyig. Úgy érezte, ha még egy percet kellene várnia az egybeolvadás mámorító érzésére, ágyékilag felrobbanna. Az ágyra döntötte a lányt és heves szenvedéllyel vetkőztetni kezdte. Már javában a melltartó egy kézzel történő kikapcsolásával bajlódott – bizonyítva ezzel a tényt a lánynak, hogy ő bizony az ágyban is egy főnyeremény –, mikor a szoba bal oldali falán ritmikus döndülések zavaró dallama hangzott fel.
– Ez nem lehet igaz – suttogta csüggedten Hermione.
A Zambini szobája felől érkező, illúzió-romboló zajok azonban sehogy sem akartak elhalkulni, teljesen lelohasztva ezzel a sokat szenvedett ál-pár vágyát.
– Nah, jó, nekem elegem van! Először Bulstrode-ot gyilkolom meg, mert nem képes leszállni Blaise-ről, aztán Blaise-t, mert nem képes Bulstrode-ot lerázni! De nyugodj meg, mielőtt megkapnám a dementorcsókot, még a magamévá teszlek!– pattant fel Draco, és pálcáját megragadva kistartolt az ajtón, egy morgolódó Hermionét hagyva maga mögött.

Malfoyt nem állíthatta meg Blaise ajtaja, a nyílászáró a szőkével együtt érkezett a szobába.
– NEM TUDNÁTOK HALKABBAN CSINÁLNI, LEHETŐLEG ÚGY, HOGY A ÁGYTÁMLA NEM DÖNTI KI A FA… – ám a mondatot már nem tudta befejezni, mert ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy a két ember, akiket lát, még csak megközelítőleg sem egyezik két egykori társával.
Ellenben Molly Weasley pironkodva húzta magára a takarót, míg fülig vörös férje, Arthur azért küzdött, hogy két serpenyőnyi tenyerével minél nagyon felületet takarjon el magából, és a feleségéből.
– Öh… bo-bocsánat – motyogta Draco, és elindult kifelé, keblére vonva a szerencsétlenül járt ajtót, ám félúton eszébe jutott egy kérdés, amit neki itt, és most sürgősen fel kellett tennie. – De… Blaise…?
– Várj meg a folyosón – makogta Mr. Weasley.
Draco kioldalazott, majd pálcáját használva visszahelyezte az ajtót a helyére. Pár pillanat múlva megjelent mellette köntösben és mamuszban Arthur Weasley, aki kevéske megmaradt tekintélyét azzal próbálta menteni, hogy kezeit a háta mögött összekulcsolva, nagyon komolyan nézett.
– Kopogásról hallottál már? – kérdezte szúrósan a fiú szemébe nézve. Leszúrósan.
– Maguk kopogtak helyettem is – morogta fiktív bajsza alatt Draco. – Khm… Elnézést a… zavarásért… Én azt hittem, hogy Blaise…
– Oh – mosolyodott el Mr. Weasley. – Blaise-barátunk úgy fél órája kopogott – hangsúlyozta a szót – be hozzánk, és azt kérte, hogy cseréljünk szobát ma éjjelre, mert az ő lakhelyiségét megszállta valami parazita. De mióta itt vagyunk Mollyval, mi nem tapasztaltunk semmi különöset – morfondírozott.
– Értem – bólintott Draco, aki semmit nem értett, de halovány sejtése azonban volt a dologról. – Azt hiszem, jobb, ha én most megyek. Jó éjt, Arthur!

~D~

A szőkeség másnap reggel kifejezetten rossz hangulatban ébredt. Előző este, amint halálosan felizgulva, összefüggő gondolatok gyártására képtelenül visszatért a szobájába, azt a cseppet sem megnyugtató tényt kellett megállapítania, hogy Granger képtelen volt megvárni őt, és úgy, ahogy volt, alig ruhában elszenderedett.
Akármilyen keményszívű is volt az ifjabb Malfoy, azt mindenképpen tudomásul vette, hogy kilátástalannak tűnő helyzetének mutatója nullára ugrana, ha felébresztené a lányt. Így nem volt mit tenni, meg kellett várnia a másnap reggelt, és bízni abban, hogy a határidőből hátralévő egy nap elég lesz rá, hogy megszerezze magának a lányt.

Ha kicsit romantikusabb lélekkel áldotta volna meg a sors, Draco bizony megmosolyogta volna a karjaiban fekvő boszorkát, ahogy édesdeden alszik, miközben haja az arcába hull. Ám a férfi nem ez a fajta volt, nála ébredés után szinte azonnal beindult a mardekáros-hormonok gyártása, így nem túl kedvesen keltegetni kezdte a fiatal nőt.
– Granger! Ébresztő, kelj már fel!
– Hagyj békén… Álmos vagyok… - nyöszörögte Hermione.
A szöszi azonban nem adta fel ilyen könnyen, igen célzatosan a lány combjainak belső felét vette célba hosszú, hófehér ujjaival. Tudta, hogy a bájital hatása már elmúlt, de bízott benne, hogy a kielégületlenség nem csak az ő testében tombol tovább, hanem az ex-griffendélesében is.
Egy másodperccel később bebizonyosodott, hogy Dracónak nem ártana lottóznia – feltéve, ha tudná, mi az –, ugyanis a lány felé fordult, és mozdulataiba a lehető legtöbb kéjt belecsempészve, végigsimított a férfi atlétával fedett mellkasán.

És ebben a percben – ki hinné? – kopogtattak az ajtón.

Draco artikulálatlanul felüvöltött, majd finoman lelökve magáról Hermionét, pálcáját felkapva az ajtóhoz vágtatott, s azt feltépve a zaklató torkának szegezte a varázseszközt.
– MIT AKARSZ, POTTER?!
– Én… csak Hermionét…
– NINCS ITT!
– De… hát ott fekszik az ágyon… upsz – kapta a szája elé a kezét Harry. – Megzavartam valamit?
– Semmi baj, Harry – motyogta Hermione, majd magára kapva a felsőjét kilépett az ajtón. – Baj van?
– Oh, nem, csak beszélgetni akartam egy kicsit veled, de ha zavarok, akkor én inkább most…
– Hagyd csak – legyintett a lány, miközben bocsánatkérően nézett a felrobbanni készülő Malfoyra.

Miután a két egykori griffendéles magára hagyta a zokogó-kedvű szőkeséget, akinek idegállapota már ki is nézett magának egy megfelelőnek tűnő elmegyógyintézetet, a férfi fejébe befurakodott egy ötlet, amihez bár nem fűzött túl sok reményt, mégis próbára érdemesnek tartotta.

Így hát a lehető legdrágább ruháit magára kapkodva, a kijárási-tilalomra fittyet hányva száguldott le a nappaliba, majd a kandallót igénybe véve elhagyta a Grimmauld teret, csak és kizárólag azért, hogy három órával, töménytelen hajlongással, és kézcsókkal később a főhadiszállásra belépve megkereshesse Grangert, majd az egyik kezében a lány kacsóját, a másikban egy gyanús, vékony csomagot szorongatva siethessen fel a szobájába.

– Megtennéd, hogy elengedsz? Ha nem tűnt volna fel, épp Tonksszal beszélgettem a kentaurok túlzott elnyomását megakadályozó, igencsak időszerű törvényről! – morogta Hermione.
– Igazán megrendítő ez a tény, Granger, de azt hiszem, van jobb dolgunk is – vigyorgott kajánul a férfi.
– Mi az? – mutatott a lány a titokzatos csomagra, figyelmen kívül hagyva Draco célozgatásait.

Malfoy az ajtóhoz sétált, s kinyitva azt, egyetlen pálcamozdulattal annak külső oldalára akasztotta a csomagocskát, majd intett Grangernek, hogy ha gondolja, most már megnézheti.
Hermione odasétált, majd a leplet lerántva egy nagyobbacska táblát pillantott meg, amin a következő felirat állt:

F. U. C. K.

Fornication Under Consent of the King (that is Queen)*

Queen Elizabeth

– Te… - hebegte a lány. – Te nem vagy normális… Te tényleg nem vagy normális! Te… Elmentél a királynőhöz?! Az angol királynőhöz?!
– Az én nevem nagyon sok helyen egyenlő egy tagsági kártyával.
– Az angol királynő…
Draco csak hevesen bólogatott, majd megragadva a boszorka kezét becsapta az ajtót, és szó szerint maga alá temette a lányt, aki immár nem ellenkezett, Malfoyéhoz hasonló hévvel reagált az érintésekre.

~D~

Nem sokkal később, az eggyé válás pillanatában a szőkeség rekedten felnyögött, a szempilláit aléltan rebegtetve adott hálát Merlinnek, és Erzsébet királynőnek ezért a pillanatért.



* F.U.C.K. = Fornication Under Consent of the King.

A középkori Angliában az emberek nem élhettek házas életet, csak és kizárólag a király engedélyével (kivétel a királyi család). Ha testi közösülésre vágytak, gyermekáldást szerettek volna, a királyhoz kellett fordulniuk engedélyért. Ilyenkor a király küldött nekik egy táblát, amin ez állt: Fornication Under Consent of the King (F.U.C.K.), magyarul: paráználkodás a király engedélyével. Ezt a táblát kellett az ajtóra kitűzniük, ha házas életet éltek.

A történetben szereplő szöveg egészen pontosan így hangzik:

Paráználkodás a király (vagyis királynő) engedélyével.


Szerző megjegyzése: Frissítés 2008. február 13-án (szerda, holnap) várható.

Előző←…….→Következő