– Állj meg, ha mondom! – sziszegte Harry, ex-barátnője mögött trappolva, a Grimmauld téri ház harmadik emeletén. – Mégis mit akart jelenteni, mikor azt mondtad, hogy ha új barátnőt keresek, örökre lemondhatok rólatok?!
– Hagyj békén! – törölte meg öklével szemeit Pansy, majd egy elegáns mozdulattal bevágódott a szobájába, és Potter arcába csapta az ajtót.
Ám az ifjú világmegmentő nem adta fel ilyen könnyen a dolgokat, így pálcája egyetlen pöccintésére kiszakadt az ajtó a helyéből.
– Ezt az Alohomorát kicsit eltúloztam – motyogta elkerekedett szemekkel, majd vállait megrántva ismét hagyta, hogy a düh eluralkodjon rajta, és vehemensen vágtatott exe szobájába.
– Mit akarsz?! – üvöltött rá Pansy, még mindig elképedve az ajtóját ért támadástól.
– Magyarázatot!
– Menj ki! És csináld vissza az ajtómat!
– Nem megyek! – emelte még tovább a hangerőt Harry, majd egy kombinált varázslattal pár pillanat alatt visszahelyezte az ajtót a rendeltetés szerinti helyére.
– Hagyj engem békén!
– Majd, ha elmondod, hogy értetted!
– Szeretsz? – kérdezte kivágva a magas C-t Pansy, közvetlenül Potter arca előtt.
– NEM!
– Akkor takarodj!
– Nem!
– Ne akard, hogy megátkozzalak…! – fenyegette a fekete hajú lány.
– Ne dühíts fel!
– Miért?! Akkor mi lesz?! – tette a csípőjére a kezét az ex-mardekáros. – Megátkozol? Megütsz? Na gyerünk, édesem, most légy keményfiú!
– Pansy Parkinson, utoljára mondom, hogy válaszolj a kérdésemre!
– Nem! – sírta el magát ismét a lány. – Mi értelme volna? Eleve… miért csinálod ezt velem? Hümm? Mondd meg, hogy miért kell ilyennek lenned!
– Mert egy olyan dologgal játszottál, ami az életedbe kerülhetett volna! – mondta egy fokkal halkabban, de még mindig borzasztó idegesen a férfi. – Mi lett volna velem, ha meghalsz? Ha például azok a dementorok akkor támadnak rátok, mikor mi nem vagyunk ott? Vagy dementorok helyett mondjuk halálfalók jönnek? Mit tettetek volna? Meghívjátok őket egy brandyre?!
– De élek, nem?!
– Igen, élsz – nézett rá gunyorosan Potter. – És tudod, mi az utolsó emlékem veled kapcsolatban? Hogy egy másik férfi szexuális szokásairól társalogsz a barátnőiddel! Mindent, mindent, de mindent tudni akarunk Patrick ágybeli szokásairól! – utánozta Pansy hangját. – Nyilván nem Dawn volt az egyetlen, akit kibeszéltetek, gondolom, én is rajta voltam a képzeletbeli listán!
– Nem is mondtam semmi rosszat a szexszel kapcsolatban rólad!
– Miért?! – sikoltott fel Harry. – Tudtál volna rosszat mondani?!
– Nah jó – ült le az ágya szélére a fekte hajú lány, kezei közé temetve arcát. – Ennek semmi értelme. Menj el, légy szíves.
– Majd, ha kifejtetted, hogy miért mondtad azt, hogy örökre lemondhatok rólatok! – nyomkodta meg hangjának képzeletbeli Volume gombját Potter.
– Hagyj már ezzel békén! – pattant fel, és kezdett el toporzékolni Parkinson. – Esküszöm, hogy az őrületbe kergetsz! Szállj le erről a témáról, és ha nem akarsz tőlem semmit, akkor szállj le rólam is, felejts el, menj innen, mert látni sem akarlak többé!
– Sajnálom, hogy le kell lombozzalak, édesem – kezdte nyájasan Harry –, de ha nem akarsz látni többé, akkor NEKED kell elmenned, mert ez itt az ÉN házam, és ÉN döntöm el, hogy ki az, akit nem látok itt szívesen.

Pansy néhány pillanatig komoran nézett szerelme szemébe. Mérlegelte, átgondolta a hallottakat, majd hagyta, hogy egy kósza könnycsepp végigszántsa hamvas bőrét.
– Értem – motyogta, majd felállt és a szekrényhez lépett. Monoton módon, delíriumos állapotban látott neki az ágyra halmozni ruháit, cipőit, küllemének egyéb tartozékait.
– Mit csinálsz?
– Csomagolok – sóhajtotta a lány, és minden erejével azon volt, hogy ne törjön ki keserves zokogásban.
– Fejezd be ezt a hülyeséget, és nézz rám! – üvöltött rá ismét Harry. Másnapra nyilván nagyon be fog rekedni ettől a sok kiabálástól…
– Nem!
– Petrificus totalus! – Pansynek épp, hogy csak sikerült elugrania a bűbáj elől, ám a következő pillanatban már Potter előtt termet, és egy olyan elképesztő jobbegyenessel tisztelte meg a férfit, aminek láttán még Mike Tyson is örömkönnyekben tört volna ki.
– Terhes vagyok, te agyatlan barom! Ne merj többet Petrificust küldeni rám, különben Merlin látja lelkem, megöllek! Én most nem lehetek bűbájok, és rontások hatásának kitéve, te barbár vadállat, te...
Aztán Pansy csak mondta, mondta, és mondta, de Harry már nem figyelt rá. Valamilyen különös oknál fogva az sem zavarta különösebben, hogy a lány minden sértését megspékeli egy ütéssel a férfi mellkasára.

Harry Potter szemei a semmibe meredtek, ajkai egy csodálkozó „o”-t formáltak, és izomzattal bőségesen ellátott testében valami különös dolog kezdett növekedni, ami pár másodperc múlva szinte már túlcsordult, kitörni készült, a fekete hajú férfi pedig képtelen volt megállítani.
Első lépésként belefojtotta a szómenéses Pansybe annak mondanivalóját egy heves, szenvedélyes, fájdalmasan őrült csókkal. Hormonjai szabadjára engedésének második lépéseként felkapta az ijedt arckifejezést felöltött boszorkát, és megpörgette a levegőben, nem törődve annak sikolyaival. Végül leengedte a lányt, és egy újabb csók elcsattanása után mélyen annak szemeibe nézett:
– Igaz? Tényleg igaz?
– Az, hogy egy retardált bunkó vagy? Igen, tényleg igaz – vigyorgott rá a lány.
– Gyerekünk lesz? – kérdezte céljától eltántoríthatatlanul, miközben azon két eshetőség között ingázott érzelmileg, hogy vajon megfojtsa-e az ex-mardekárost, amiért az késlekedik a válasszal, vagy addig szeretkezzen-e vele, amíg még pislákol bennük az élet.

Pansy csak nézett rá nagy, halványkék szemeivel szuggerálva szerelme zöld íriszeit. Látta a férfi szemében a kétségbeesett várakozást, és a tüzet, mely szinte azonnal kívánalmat ébresztett benne, hogy egy dementor vehemenciájával tapadjon Potter ajkaira, s ne szakadjon el tőlük többé.
– Igen – suttogta alig hallhatóan. De Harry meghallotta, és ez volt a lényeg. Ismét felkapta Pansyt, ám ezúttal meg sem állt vele az ágyig, ahol elfektetve a boszorkát, mindennemű előjáték nélkül vetkőztetni kezdte. A lány nem ellenkezett, hagyta, hogy szerelme megfossza pulóverétől, blúzától, ám, mikor az egykori griffendéles a melltartóval kezdett bajlódni, hirtelen elkapta a kezét, és megvárta, míg a kérdő tekintetű, elbódult Potter feljebb nem csúszik.
– Szeretsz? – kérdezte szinte rimánkodva, Harry zöld szemeibe fúrva tekintetét.
– Szeretlek, te hülye liba – suttogta ajkai közé mosolyogva a másik.

~D~

Blaise Zambini másnap reggel megszokott fejfájással ébredt. Kissé kótyagos tekintettel nézett körbe a szobájában, mire sikerült levonnia a konklúziót, miszerint az este folyamán még eljutott a lakosztályáig, ám az ágyat már nem sikerült elérni. A küszöb kényelmetlenségére sajgó dereka emlékeztette.
– Soha többet nem iszom – motyogta magának, mint már oly sokszor. Úgy határozott, hogy itt az ideje szociális életet élni, így tehát felkerekedett, és elindult megkeresni legkedvesebb barátját, a szőkét. Lassan cammogott végig azon a három méteren, ami Draco szobájának bejáratától elválasztotta. Ahogy az mardekárosok között megszokott, kopogtatás nélkül lépett be a szobába, elvégre milyen világ lenne az, ahol egy olyan tökéletes, izmos, csábos tekintetű, Casanova-hajlamú pasinak, mint ő, kopognia kellene.
Azonban Malfoy lakrészébe érve Blaise tátott szájjal, horrorisztikusan tágra nyílt szemekkel volt kénytelen konstatálni, hogy nem ő volt az egyedüli, akinek ramaty alvóhely jutott. Bár a szobában félhomály uralkodott, Zambini az elméjét elborító különös anyagnak – melyet ő csak másnapossági-ködként becézgetett, elvégre régóta jó barátok voltak – hála, szinte tökéletesen ki tudta venni a padlón egymásba gabalyodott két ember körvonalait, testhelyzetét, és Granger alsóneműjének hátuljából kikandikáló kis, fehér fecnin virító Made in China feliratot. Ám a mai nap legnagyobb meglepetését Blaise számára mégis az a tény okozta, hogy – bár a Granger lány majdnem meztelen volt –, az őt ölelő Malfoy úgy festett, mint aki most szabadult apja egyik elit partijáról.
A férfi elméjében felrémlett egy régi, elfeledettnek hitt emlék…

…
– El ne merd mondani valakinek! – fenyegette meg a hetedéves Blaise Zambini drágalátos évfolyamtársát, Draco Malfoyt. – Komolyan mondom, Draco! Nem akarom, hogy ez kitudódjon!
– Nyugi – vigyorgott rá a szőkeség, miközben hangjából csak úgy sütött a gúny. – Nem mondom el senkinek, bár nem értem, miért kell titkolóznod. Susan Bones igazán helyes csaj.
– De hugrabugos! – feszítette meg arcizmait Zambini, miközben láthatóan alig tudott uralkodni magán. – Értsd meg, Draco – folytatta némileg enyhültebben –, csak meg akarom húzni a csajszit, aztán már dobom is kifele. Csak egy menetre kell, mert túlzottan izgatja a fantáziámat ahhoz, hogy hagyjam elveszni ezt a lehetőséget.
– Ahogy akarod – vont vállat Malfoy. – Bár nem értem, hogy alacsonyodhatsz le odáig, hogy összeállj egy hugrabugossal – mondta undorodva –, de te tudod. Én nem mondom el senkinek – mutogatta ismét büszkén tökéletes fogsorát, ám Zambinit nem hagyta nyugodni a szöszi szemében csillogó szadista kisördög.

Aznap este Susan Bones és Blaise Zambini igencsak jól szórakoztak a bájitalszertárban, Ádám és Éva stílusához hű jelmezeket viselve csupán, mikor feltárult az ajtó, és megjelent mögötte egy körülbelül tíz-tizenkét főből álló, viháncoló mardekáros csapat, élükön a víg vigyorú, ellenállhatatlan Draco Malfoyjal…

Blaise azóta sem tudta túltenni magát a megaláztatáson, és ennek a csöppet aggasztó ténynek a hatására eldöntötte, hogy elkövetkezett az édes, fenséges, bizsergető bosszú ideje. Kicsattanó jókedvvel húzta be maga mögött a szöszi szobájának ajtaját, és fütyörészve járta végig többi lakótársa személyes tereit, felhívva a figyelmet arra a látványosságra, mely a szőke szobájában várja őket.

~D~

Alig öt perc elteltével a ház összes fiatal lakója az ifjú Malfoy küszöbén tolongott, Neville nem volt rest letérdelni sem, csak, hogy társai lábainak erdeje közül szemlélődve jobb rálátása legyen a nem mindennapos eseményre. Csak suttogva mertek beszélni, nem kívánván felébreszteni a földön kuporgó két alakot.
– De aranyosak – nézte őket csillogó szemekkel Pansy, átkarolva közben Harry nyakát.
– Vajon mi történhetett itt? – somolygott kajánul Luna.
– Ahogy elnézem őket, igencsak vad éjszakájuk lehetett.
– Olyan édesek! Remélem együtt maradnak!
– Még mielőtt nekiállnátok megtervezni az esküvőt – súgta Harry –, szerintem ideje lenne magukra hagynunk őket, még mielőtt felébrednek, és Draco leátkozza a fejünket.

A kis csapat minimálisra csökkentve a zajszintet, elhagyta Malfoy szobájának ajtaját, és jókedvűen mentek le együtt a nappaliba, hogy elkezdjék élni reggelivel egybekötött társadalmi életüket, miáltal a mai nap során is halálra unják majd magukat. Eközben figyelmüket elkerülte az a megrendítő tény, hogy a két legifjabb Weasley valamiért nem képes velük együtt mókázni, nevetgélni, mert mindkettejük szemének színét zöldre festette a lelkükben pogózó* szörnyeteg.

~D~

Draco Malfoy egy fülsértő sikolyra ébredt. Lassan nyitotta ki szemeit, majd hunyorítva ismét pihentette kicsit őket. Ebben a pillanatban azt a kifejezetten irritáló dolgot fedezte fel, hogy valaki, vagy valami egyenesen az arcába liheg, és az illetőnek bizony jót tenne egy fogmosás, mert csak úgy bűzlik a lehelete a konyaktól. Reménykedve abban, hogy nem egy útszéli csövest ölelget, ismét kinyitotta látásra használatos érzékelőit, és egytized másodpercig farkasszemet nézett egy mogyoróbarna, rémült szempárral. Mielőtt Malfoy kinyithatta volna a száját, hogy köszöntse a szemek tulajdonosát, Granger egy hangzatos „ÁÁÁ!” felkiáltásba konvertálta át a „Jó reggelt!”-et.
– Mi a…? – Draco képtelen volt befejezni a kérdését, mert Hermione felpattant mellőle, és egy szürke pulóvert dobott a fiú fejére.
– Le ne merd venni onnan azt, amíg fel nem öltözöm! – szólt rá az ex-griffendéles. – És meg ne próbálj leskelődni!
– Merlinre, Granger – dobta oldalra a ruhadarabot mérgelődve a fiú. Aztán arcára érdeklődő, s egyben kaján kifejezés ült ki, ahogy végigtekintett a majdnem teljesen meztelen lányon. Tekintete megakadt a „Bújj be!” feliratú alsóneműn, ám most, kissé józanabb fejjel szemlélve azt, sokkal inkább a dolog pikantériája vonta magára a figyelmét, mintsem, hogy a humoros oldaláról közelítsen a ruhadarab felé.
Tudatába beúszott a gondolat, miszerint már csupán két napja van hátra, s ha ezalatt az idő alatt nem létesít egy testének ismeretlen nőneművel szexuális kapcsolatot, egész életét, s lenyűgöző mellkasát megbélyegzi majd egy ocsmány, visszataszító heg.
– Emlékszel még a tegnap éjjelre, Granger? – kérdezte rekedten, ahogy tekintete végigstírölte az egykori ellenség vékony combjait.
Hermione nem válaszolt, lehajtott fejjel állt ott, fülig vörösödve. Draco a lány arcára pillantva megállapította, hogy milyen jól áll neki, mikor ennyire zavarba jön. Lassan felállt, és Hermione elé sétált, majd felemelve annak állát ismét belemerült a barna szemekbe.

– Utolsó esély – gondolta magában, majd ajkaival a lány felé kezdett közelíteni.
– Malfoy, ezt… nem kéne – motyogta a lány. – Ez így… nem lesz jó.
– Dehogynem, Granger – suttogta Draco. – El sem hiszed, milyen jó lesz.
Megszüntette az ajkaik közötti távolságot, és a lány szájára tapadt, miközben átkarolta Hermionét, és simogatni kezdte a hátát.
Granger nem ellenkezett, haloványan derengett elméjében az éjszaka átélt elemésztő vágy.

És ebben a pillanatban valami orbitális idiótának eszébe jutott, hogy milyen jó móka lenne most bekopogni Draco szobájába. A bűnös páros megilletődötten rebbent szét.
– Ki az? – ordított ki Draco, a testében tomboló tűztől emésztve.
– Ginny vagyok! Bejöhetek?
– Ööö… – nézett egy pillanatig tanácstalanul Hermione mérhetetlen zavart tükröző szemébe. – Épp fürdeni készültem, majd ha végeztem, átmegyek hozzád! – szólt ki végül.
– Ne hozzám gyere, hanem le a nappaliba, ott várlak – hallották még a kis vörös hangját.

Amint elhalt Ginevra lépteinek zaja, Granger egyetlen szó nélkül elfordult a férfitől, és öltözködni kezdett. Draco figyelte, ahogy a lány belebújik szoknyájába, topjába, ám lelkében felvetette fejét a kaján kisördög, így nem bírta megállni, hogy hagyja méltóságteljesen távozni a lányt:
– Miért menekülsz, Granger? – kérdezte.
– Én nem menekülök! – vágta rá túlzottan is gyorsan a lány.
Malfoy csak felvonta egyik szemöldökét – mert ez nagyon megy ám neki – majd elterült az ágyon, és a plafon alapos átvizsgálásába fogott, nyilván nyomokat keresve, hogy Granger bődületes hazugságától nem szándékozik-e a tetőszerkezet a fejükre szakadni. Hallotta az ajtócsukódást, ahogy Hermione elhagyta a helyiséget.

~D~

Húsz perccel később egy friss, üde, illatozó Draco érkezett meg a nappaliba, ahol azon furcsa dolgok halmazát tapasztalta, hogy minden szem rá szegeződik, és nem sokkal a szemek alatt, az orron átlendülve elhelyezkedő szájak egytől-egyig furán somolyognak.
– Mi van? – nézett kérdő tekintettel társaira, mire Pansy és Luna szinte egyszerre kezdtek kuncogni.
– Gratulálunk, haver – lépett mellé Blaise, és karolta át barátian a vállát.
– Mihez?
– Hát ahhoz, hogy összejöttetek Gran… Hermionéval! – mondta vigyorogva Pansy, majd a fiú mellé lépett és arcon puszilta. – Jól mutattok együtt – kacsintott még rá.
Malfoy körülbelül fél percig meredt maga elé, majd repülőstarttal nekiindulva vágtatott fel a lépcsőn, és bombaként robbant be Granger szobájába.

A lány épp nedves haját fésülgette, és rémülten kapta a tekintetét a férfi felé.
– Mi történt?! Olyan képet vágsz, mint aki holtat látott. Mellesleg majd bemutatlak társadalmunk legújabb felfedezéseinek, például annak az etikai szempontból igencsak fontos ténynek, hogy a kopogás segít építeni, és szinten tartani a társas kapcsolatokat.
– Fogd be, Granger – sóhajtotta a fiú. – Van két rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
– Hümm… – vágott töprengő arcot Hermione. – A jobbik rosszal.
– A többiek tudják, mi történt az éjjel.
Granger szemei egyetlen pillanat alatt transzformálódtak görögdinnye méretűre.
– Úgy érted – kezdte elképedve –, hogy a többiek tudják, hogy éjszaka ittunk egy keveset, te megaláztad Ront, aztán valami eszement ősember módjára felvonszoltál a szobádba, ahol elkapott minket a hév, és majdnem lefeküdtünk egymással, amit végül az akadályozott meg, hogy megláttad a fehérneműm feliratát, és végül álomba röhögtük magunkat?! Viccelsz?!
Malfoy fáradt sóhajt hallatott.
– Nem – nyögte rezignáltan. – A többiek azt hiszik, hogy te meg én lefeküdtünk egymással.
– És mi a másik rossz? – kérdezte enyhe gyomorgörccsel a lány.
– Hogy azt hiszik, járunk.
Grangerből kitört a nevetés. Draco pár percig unottan szemlélte a lány határtalan jókedvét, majd odasétált hozzá, és a karjainál fogva felhúzta magához a kacagó boszorkát.
– Jól figyelj, Granger – suttogta a boszorka fülébe. – Van három lehetőségünk. Egy: elmondjuk nekik, hogy nem történt köztünk semmi. Ez számomra megalázó lenne, és romba döntené férfiúi tekintélyem, tehát ezt hagyjuk. Kettő: azt mondjuk nekik, hogy nem járunk. Ez számodra lenne kellemetlen, mert esetleg könnyűvérűnek gondolnának, ami ugye nem vagy, tegnap este pusztán előtört belőled A Nő, és ez teljesen érthető. Három: most azonnal lefekszel velem, mert nagyon kívánlak, aztán egy-két hétig úgy teszünk, mintha járnánk, ezzel szolgáltatva némi pletykaalapot a fecsegő csajoknak, és az én drága haverjaim is büszkék lehetnek rám. Mit szólsz?
Mivel a hármas pont első része beindította a tegnap kielégületlenül maradt Hermione fantáziáját, így megszólalásra képtelenül, bizonytalanul meredt a szürke szemekbe.
– Jól van – suttogta Draco, közel a lány ajkához. – Most elkezdek számolni, egytől háromig. Amelyik számra rábólintasz, azt a lehetőséget választjuk. Egy.
Granger nem mozdul, Malfoy vár még pár másodpercet.
– Kettő.
Dracóra egy pillanat erejéig rájön a frász, ám Hermione nem mozdul meg, csak nagy levegőt vesz.
– Három. – Abban a minutumban, ahogy kimondta a számot, Draco máris őrült módjára kezdte tépni a boszorkány ajkait.
Nem volt megállás, kezeik vadul simogatták egymást, nem hagyva ki egyetlen centimétert sem.
Hermione épp azon volt, hogy leszaggassa Dracóról a – jelenleg sötétzöld – garbót, mikor kopogtatás hangja vegyült a kéjes szuszogás közé.

Malfoy úgy érezte, menten felrobban, de nem volt mit tenni, mert a zavaró tényező ismét kopp-koppra emelte kezeit.


*A Pogo vagy "pogózás" egy tánc, melyet általában punk vagy metál zenére táncolnak. Legegyszerűbb formájában a táncoló körülbelül ugyanazon a helyen maradva fel-le ugrál. Gyökere a 70-es évek brit punkmozgalmába vezet, neve egy német cégnek köszönhető.
/Wikipédia/


Szerző megjegyzése: Frissítés 2008. február 11-én (hétfő, holnap) várható.

Előző←…….→Következő