– Tetoválás!
– Ne marhulj, Draco…
– Nem, nem! Figyelj: ha mondjuk egy bazi nagy sárkányt varratnék magamra, az teljesen elfedné!
– És úgy néznél ki, mint egy megszállott Night of Dragon rajongó!
– Hé! Én igenis szeretem a zenéjüket – csattant fel a szőkeség.
– Nah jó, te tudod. Bár tény, hogy elég érdekesen fog majd mutatni, de ha nagyon muszáj, hozzászokunk – csitítgatta barátját Blaise. – Ha annyira szeretnéd, akkor elkísérlek. Majd szólok Harrynek is, ő is biztos eljön.
– Kösz – motyogta Draco, miközben lelki szemei előtt megjelent a tetováltatni kívánt kép. Egy nagy sárkányt képzelt el, amint éppen tüzet okád, és a tűz egyetlen szót formáz majd meg. Látta maga előtt, ahogy a tekintélyes méretű tetoválás végighúzódik azon az átkozott hegen, teljesen eltakarva azt. – Bár úgyis csak egy időlegeset szeretnék, ami eltűnik a sebbel együtt.
– És… Grangerrel mi a helyzet? Beszéltél már vele? – váltott témát Zambini.
– Nem.
– És azt meg szabad tudnom, hogy miért nem?
– Mert tiszta gáz lenne. Meg amúgy is: mit mondhatnék neki?
– Hümm… Lássuk csak… Például: az igazat?
– Oh – borzadt el látványosan Draco. – Igen, azt hiszem, egyenesen a nyakamba ugrott volna, ha leveszem a pólóm, megmutatom neki ezt az ocsmány sebet, és azt mondom: Granger! Tudom, hogy most tök rossz neked, meg minden, amiért az exed bénán, félholtan fekszik a Mungóban, de azt hiszem, jobb, ha tudod, hogy Dawn nem az akinek mutatja magát. Látod ezt a sebet a mellkasomon? Jobb lesz, ha tudsz róla, hogy nem is olyan régen Dawntól kaptam. Biztos kitaláltad már, hogy miért, hisz borzasztó okos vagy. Mert fogadást kötöttünk! Bizony. Tudod mi volt a tét? Le kell feküdnöm huszonegy csajjal, két hónap alatt! Amelyikünk megnyeri a fogadást, annak eltűnik a sebhelye, ám a másiknak megmarad örökre, és levakarhatatlanul. Mivel Dawn a kórházban dömperezik a tolószékével, és nekem már csak egy csajt kell meghúznom ahhoz, hogy ne legyen ez a visszataszító sebhely a mellkasomon, megkérdezném: szeretkeznél velem? Ne aggódj, nincs nemi betegségem, a méreteim egyszerűen tökéletesek, és annyi pozíciót tudok fejből, amennyit még egy hivatásos Don Juan-imitátor is megirigyelne. De előtte mindenképp figyelmeztetnélek: ha Dawn próbálna az egyszemélyes szekeréből megfűzni, nehogy higyj neki, mert ő csak a testedet akarja! Én azonban adok az érzelmekre is! Ha összefekszel velem, utána még legalább egy hétig úgy teszek, mintha imádnálak, és bármikor kaphatsz a szexuális adottságaimból egy kis repetát!
– Igen, Granger nyilván imádná, ha így mondanád el neki.
– Blaise – sóhajtotta Draco, miközben leült az ágyra, és a támlának vetette a hátát. – Próbáltam beszélni Grangerrel rólad is. Tudom – terelte el a témát, miközben felemelte a hangját, és a kezét, mikor látta, hogy a másik férfi közbe akar szólni –, hogy mi a véleményed erről a dologról. Átbeszéltük már ezerszer, de foganatja nem volt. Ezért is kértem az ő segítségét. Valamit muszáj volt tennem.
– Én nem vagyok alkoholista! – tört ki a férfi.
– Ezt nem mondtam – morogta Draco. – De lásd be: afelé haladsz. Ennek nem lesz jó vége.
– Nézd: tudom, hogy néha úgy tűnhet, hogy kicsit többet iszom, mint kellene, de tudom tartani a mértéket, hidd el – nézett Malfoyra komolyan Blaise, majd kisétált a szobából.
– Bár csak tényleg így lenne… - suttogta csüggedten a szőke.

~D~

Nem morcoskodhatott azonban sokáig, mert rövid idő múltán egy vörös fej sétált be az ajtaján, a hozzá tartozó – mellesleg férfiszemmel igencsak figyelemreméltó – testtel.
– Szia! Zavarlak?
– Gyere csak, Ginevra – sóhajtotta Draco.
– Ginny – morogta a lány.
– Nekem Ginevra.
A kis-Weasley magában fortyogott még egy kicsit, aztán egy vállrándítás kíséretében megállapította, hogy a szőke egy kretén. Egy imádnivaló kretén. Egy nagyon imádnivaló, helyes, Adonisz-testű, szexvilágbajnok kretén.

Az ifjabbik Malfoy látva egykori kedvese arckifejezését, kénytelen volt konstatálni, hogy gáz van. Ajajj. Ginevra arcán eltéveszthetetlen „fontos dolgot kell mondanom”-kifejezés csücsül. Ezt nagyon meg fogom szívni, már előre látom…
– Beszélnünk kell – kezdett bele Ginny, és mindenféle előzetes nélkül helyet foglalt Draco mellett, nagyon közel a férfihoz. – Azt hiszem, semmi újat nem tudok neked mondani, csupán azt, amit már a múltkor is elmondtam. Kíváncsi vagyok, hogy döntöttél – simított végig szőkénk combján.
– Ginevra…
– Ginny!
– Ne kezd megint – nyomott el egy ásítást Draco. – Azt hittem, ezt már ezerszer megbeszéltük.
– Mit? Azt, hogyan szólíts?
– Is – nézett rá komolyan Malfoy. – És azt is, hogy TE és ÉN többet nem leszünk MI.
– De…
– Nézd – kapta el a lány csintalan, pimasz kezét Malfoy –, én megértem, hogy még mindig rajongsz értem. Ki ne tenné? – bújt elő belőle az egomán-ördögöcske. – De már elmondtam a véleményem.
– Esetleg elmondhatom én is, hogy mit akarok? – kérdezte elszontyolodva a kis vörös.
Malfoy még mindig nem jósolt túl sok jót – Trelawneyra emlékezve – ennek a beszélgetésnek. Ennek ellenére egy sóhaj kíséretében megadta magát az elkerülhetetlennek, és kibökte:
– Mit?
– Téged! – Ahogy az várható volt, Ginevra abszolúte kiszámítható módon a sors által másnak szánt szőkére vetette magát. Pontosabban rácsücsörített annak ellenállhatatlan ajkaira.
Draco – jobb ötlete nem lévén – pár másodpercig tűrte a plátói csókot, ám a kis Weasley nem volt hajlandó tiszteletben tartani az ifjabbik Malfoy személyiségi jogait, és erőszakkal betört annak ajkai közé. Szerencsére(?) itt a fogak által rögtönzött rácsokba ütközött, de a boszorka így is feltalálta magát, és eltökélt szándéka volt, hogy Malfoy rágóalkalmatosságainak nyalogatásával megelőzi a szőke fogszuvasodását. Mi tagadás, nagyon alapos munkát végzett, egészen addig, míg Draco meg nem elégelte a hirtelen jött fogorvosi kezelést.
A férfi egy érdekes, bukfenccel egybekötött félfordulás segítségével kislisszolt a követelőző vöröske alól, majd biztonsági okokból a szoba másik felébe – menekült volna… ám, mivel egy Malfoy soha, semmilyen körülmények között nem menekül, így fejezzük ki úgy magunkat, hogy: – húzódott.
Ginny pár pillanatig fel sem fogta a másik viharos eltűnését, és teljes lelki nyugalommal smárolt tovább a levegővel, ám egy idő után betolakodott tudatába a balsejtelem, miszerint valami hiányzik. Mikor kinyitotta halványbarna szemeit, egy fájdalmasnak ható légcsere kíséretében vette tudomásul, hogy a szőkeség kikerült karmai közül.
– Ginevra – szólalt meg lemondóan Malfoy. – Azt hittem, ennél kicsivel több eszed van. Tudhatnád, hogy engem ilyen női praktikákkal nem tudsz levenni a lábamról.
– Akkor mit tegyek?! – tört ki a vulkánná átlényegült nőnemű. – Mégis meddig kell még pedáloznom nálad, hogy észrevegyél?! Hogy végre belásd, hogy én vagyok az, akire szükséged van?! Mit tegyek még, Draco?! Mit?!
– Semmit – lépett oda a lányhoz Malfoy, majd megfogta annak mindkét kezét a könyöke fölött, és felhúzta magához Ginnyt. – Ne tégy semmit, Ginny, mert nincs értelme. Én nem szeretlek szerelemmel, és soha nem is foglak.
– De…
– Ssh – tette a lány szájára mutatóujját Draco. – Nincs de. Ez van, és ezt el kell fogadnod. Ha ez továbbra sem sikerül, kénytelen leszek szólni Kingsleynek.
– Ne! – kapta föl a fejét hirtelen Ginny. – Ne… Csak… Én ezt nem értem – sírta el magát, és beletemetkezett Draco vállába. – Harrynek sem kellettem! Most pedig neked sem! Mi velem a baj? – nézett könnyes szemekkel Malfoyra.
– Hé – fogta meg a lány állát a szőke. – Nincs veled semmi gáz, azt leszámítva, hogy néha sokat fecsegsz – kacsintott rá játékosan. – Ne rinyálj, hamarosan úgyis összeszedsz valakit. Ha ez megnyugtat: ezerszer több esélyed van, mint mondjuk Brownnak.
– Persze – kesergett a boszorkány, miközben megtörölte könnyes szemeit, és távolabb húzódott Dracótól. – De azért szeretném, ha tudnád, hogy ha mégis meggondolod magad… akkor – célzatosan végigsimított a férfi combján – tudod hol a szobám.
– Hidd el, nem fogom – Malfoy mindezt olyan meggyőződéssel mondta, mely kinyilvánította a lány számára, hogy a továbbiakban a nemkívánatos jelzővel van ellátva ebben a szobában.
Ginny – mivel egy csöppet több ésszel rendelkezdett, mint legifjabb bátyja, Rettenthetetlen Ronald – vette a lapot, és – végre! – hagyta, hogy Draco kiterelje a helyiségből. Az ajtón kilépve a kisírt szemű hölgyemény éppen belefutott az ott lézengő Blaise Zambinibe. Mikor Ginny elhaladt a férfi mellett, az vetett rá egy érdeklődő pillantást, majd Draco felé fordult:
– Ennek meg mi baja?
– Menstruál – vágta rá a választ kérdésre, majd Blaise-re az ajtót.

De nem lehetett sokáig nyugta. Alig telt el egy óra, és újabb kopogtatás zavarta meg a szőkeség nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető pihenését. Mikor bágyadtan elrebegett egy „Mi a jó büdös franc van már megint”-et, az ajtó kinyílt, és megjelent mögötte egy felettébb zavartnak tűnő, kócos, sápadt Hermione Granger.
– Zavarlak? – kérdezte a lány.
Merlinre! – gondolta Draco.– Ma mindenki ezzel kezdi?
– Nem, Granger, nem zavarsz, fáradj nyugodtan beljebb – szívélyeskedett a szőke ex-mardekáros, mivel látogatója megpillantása után beindultak a ravaszságát működtető fogaskerekek. – Mivel szolgálhatok? – kérdezte kajánul vigyorogva, mikor a barna hajú lány lehajtott fejjel beljebb lépett.
– Én… - motyogta alig hallhatóan Hermione. – Szóval én… Én csak elnézést szerettem volna kérni azért, ami tegnapelőtt történt. Mármint – nézett zavartan a lány Malfoy szemébe –, tudod mire… mire gondolok…?
Draco pár pillanatig még hagyta a saját levében főni a lányt, majd halványan bólintott.
– Tudom, mire gondolsz – tette hozzá. – A bocsánatkérés elfogadva – spékelte meg egy mosollyal.
– Kösz – mosolygott bátortalanul Hermione is. – Akkor én most…
– Merlinre, Granger – nevette el magát Malfoy –, ne viselkedj úgy, mint egy szűzlány. Inkább mesélj! Dawn hogy van?
Hermione pár pillanatig még toporgott a küszöbön, ezzel kifejezve, hogy a szűzlányos viselkedés számára jelenleg az egyetlen elfogadható alternatíva, majd pár nagyobbacska levegővétel után egy gondolatbeli vállrándítással beljebb sétált, és a non-verbális, kézmozdulatokkal jelzett helykínálást elfogadva leült az egyik fotelbe. Csak azután nyitotta – a férfiak legtöbbje által érzékinek nyilvánított – ajkait szóra:
– Patrick még mindig eszméletlen. Pár pillanatra ugyan magához tért délelőtt, de szinte azonnal elájult ismét. Még nem lehet tudni, hogy mikor ébred majd fel teljesen.
– Nem lesz könnyű neki.
– Tudom. De mindannyiunknak – nézett a szőkére Hermione célzatosan – meg kell próbálnunk segíteni neki.
– És Weasley? – kérdezte Draco, direkt szemet hunyva az utalás fölött, egy hajtűkanyarral kikerülve azt a tényt, miszerint Granger most próbálja épp azon igencsak kellemetlen cél felé terelgetni, mely magában hordozza a Dawnnal való jobb viszony iszonyatos lehetőségét.
– Ő már jól van, holnap kiengedik, de rengeteget kell pihennie. A mi feladatunk lesz, hogy vigyázzunk rá.
– Pahh! – hőkölt hátra Draco. – Még ilyen sértést! Én inkább úgy fogalmaznék: a TI feladatotok lesz, mert ÉN nem tartom Weasleyt a barátomnak. Ő csupán egy kellemetlenkedő tüske a nemesebbik felemben.
– Marhára viszkethet – morogta Hermione.
– Ha nem lennék úriember – legyintett Malfoy vigyorogva – egész nap vakarnám.
Hermione jóízűen felnevetett, hisz ha valamire, hát Malfoy humorára aztán nem panaszkodhatott. A szőkeség halovány mosollyal figyelte a boszorka gyöngyöző kacaját – és közben megállapította, hogy minden gyöngyhalász jobban járna, ha a mi barna kis kócosunk akadna a hálójába –.
– Mitől vagy ennyire szarkasztikus? – kérdezte a lány.
– Nem is tudom – vágott töprengő arcot a férfi. – Miért kérded?
– Csak azért – vont vállat az, aki ezelőtt két sorral szólalt meg –, mert még sohasem találkoztam senkivel, aki ennyire cinikusan állt volna a világhoz.
– Ezt most a tomporvakarászásomból állapítottad meg? – nézett nagyot a szőke.
– Nem! – csapta játékosan vállon Hermione. – Ez szinte süt belőled. Ezért kérdeztem.
– Ne kívánd tőlem, hogy remekbeszabott tulajdonságaimat megindokoljam.
– Egoista dög.
– Nem – koppintott a lány orrára Draco. – Csak stílusos.
A lány csak legyintett egyet, miközben bőszen igyekezett körbevigyorogni a saját fejét.
– Este eljössz a Bloody Marybe? – kérdezte kis idő múlva Malfoy, miután minden elrejtett kis zugból összekaparászta bátorságát.
– De ma csütörtök van – nézett értetlenül a női nem nagyon okos képviselője.
– Tisztában vagyok vele, Granger – forgatta a szemeit szőkénk. – A kérdést egészen pontosan úgy értettem, hogy eljössz-e velem a Bloody Marybe?
– Mi…? Mármint… mit… és… hogy… és… mi van?! – Nos, eljött az idő, hogy megállapítsuk: Hermione Granger bár kifejezetten egyszemélyes-könyvtár (2 in 1) egyed, az esze mégsem vág olyan jól, mint ahogy azt várná az ember.
– Merlinre – sóhajtotta a fejét fogva Draco, majd a lány bamba szemei előtt meglengetve kézfejét emígyen szólott: – Hahó! Te, én, és a Bloody Mary. Kettesben. Mit szólsz? – vonta fel szemöldökét a csábítás mestere.

Hermione pár pillanatig gyanakvón méregette a szőkét, majd – miután fejben készített egy pro-contra listát, és végigvette az este kimenetelére vonatkozó összes lehetőséget, egy borzasztóan egyszerű választ adott:
– Nem – és közben Malfoy legnagyobb döbbenetére mosolygott. Nem gúnyosan, nem szendén, hanem egyszerűen, tisztán, csillogón.
Ha a mi Dracónk nem lett volna a arcizmok leghíresebb cowboya, bizony igencsak nehezen tudta volna megállni, hogy el ne kerekedjen a szeme. Ennek ellenére még azt is sikerült megállnia, hogy feltegyen egy olyan kérdést, mint a „Micsoda?!”. Ám végül csak annyit mondott:
– Értem.
– Nézd – tette a kezét megértően Malfoyéra Hermione. – Én köszönöm, hogy segíteni akarsz nekem átvészelni a Patrickkel történteket, de nem hinném, hogy egy új kapcsolat lenne ennek a legjobb módja. De ne aggódj, nem mondom el senkinek – simogatta meg az elképedt szőkeség arcát, majd felállt, és magára hagyta a férfit.

Draco egy nagyon hosszú pillanatig csak meredt maga elé. Nyilván nehezére esett feldolgozni azt a tényt, hogy egy nőnemű kikosarazta. Ám, amikor eljutott a tudatáig Hermione utolsó pár szavának jelentése, Pitont megszégyenítő módon robbant ki a szobából, és üvöltött fennhangon a lány után:
– DE ÉN NEM VAGYOK BELÉD SZERELMES!
Mivel önbecsülésének platinából szőtt fátyla eddig teljesen eltakarta előle a külvilágot, így csupán most volt esélye észrevenni, hogy fentebb említett mondatát egyenesen, vágatlanul beleüvöltötte egykori kedvenc tanára, házvezetője, Perselus Piton arcába.
– Ennek igazán örülök – mondta Fazéklovag olyan vérfagyasztó hanghordozással, amitől Draco akaratlanul is felnyögött. Ez is mutatta a szőke férfi idegeinek edzettségét, mivel ha Piton ilyen hangot ad ki, Neville Longbottom első körből bokán vizeli önmagát.
– Perselus – mosolyodott el kényszeredetten Draco. – Fáradj beljebb.
Az idősebb férfi egy fintor megejtése közben belibbent a szőkeség mellett a szobába, miközben Malfoy megállapíthatta róla, hogy ha csuklyát húzna a fejére, és megtanulna balettozni, tényleg olyan lenne, mint egy lélekcuclizó.
Piton önkényesen helyet foglalt az egyik kényelmesnek tűnő, ám baromi kényelmetlen fotelben, és onnan nézett fel „vendéglátójára”.
– Akadt egy kis probléma – mondta modorosan.
– Miszerint? – kérdezte Draco, és visszasétált az ágyhoz.
– Miszerint apád, vagy legalábbis akit régen annak neveztél, és oly nagy elánnal emlegettél, megelégelte a szórakozásodat. A legutóbbi akciótok nem úgy sült el, miként azt szerettük volna. Két halálfaló az erősítés gyors közbelépése ellenére is elmenekült, valamint két társatok a Szent Mungóba került.
– Kezded átvenni Dumbledore stílusát – morogta Draco, majd keresztapja kérdő pillantása után hozzátette: – Tényeket sorolsz, ahelyett, hogy a lényeget mondanád.
– Kis híján lebuktatok! – vicsorgott rá Piton. – Ha Dumbledore-nak nem lennének nagyon jó kapcsolatai az ispotályban, már régen az aurorok kezére jutottatok volna, önbíráskodásért! Ezért is tiltottuk meg, hogy látogassátok a társaitokat, ám ennek ellenére Lucius így is megtudta, hogy te is ott voltál abban a raktárban! – A végére már üvöltött. – Elhatározta, hogy így, vagy úgy, de mindenképpen keresztbe tesz neked!
– És mégis mit tudna velem csinálni? – kérdezte fintorba torzult arcvonásokkal a szőke.
Piton mérgesen előrántott valamit talárja zsebéből, majd Dracóhoz vágta.

Egy újság volt az, méghozzá az Aranybetűk, a mágusvilág elitje által kedvelt napilap legfrissebb száma. A főcím hatalmas, cirkalmas betűkkel hírdette:

LUCIUS MALFOY SZÍNT VALLOT

Egy megtört apa vallomása Rita Vitrol tudósításában, a 13. oldalon

Draco azonnal a megadott oldalhoz lapozott, és elképedve nézett farkasszemet saját képmásával, amint éppen Lucius elől menekül.

Kedves olvasóim! Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy eltölthettem egy kellemes délutánt a nagyra becsült Lucius Malfoy úr társaságában. Az iskolai bizottsági tag, az üzletember helyett most egy elkeseredett apával néztem szembe, aki egyetlen szem fia eltévelyedése miatt a kétségbeesés legszélére került.
Mint arról két éve hírt adtunk, a legifjabb Malfoy, Draco Lucius egy családi vita miatt szembeszegült apjával, és elhagyta annak birtokát. Lucius Malfoy közös beszélgetésünk során színt vallott, és beavatott engem a nagy titokba, rám ruházva a feladatot, hogy a mágusvilággal közöljem azt.

DRACO LUCIUS MALFOY ELMÉJE KÉT ÉVVEL EZELŐTT MEGBOMLOTT.

Az idősebbik Mr. Malfoy elmondása szerint fiánál akkor jelentkeztek a skizofréniára utaló tünetek, mikor a fiatal, feltűnően művelt, a kviddicsért élő-haló fiú leszokott a drogokról. Mint azt Mr. Malfoy kijelentette: gyermekét még a Roxfortban szoktatta rá a legmódibbnak számító Torpenum nevű varázsló-drogra egyik évfolyamtársa, Blaise Zambini.
Az iskola védőszárnyai alól való kikerülés után Lucius Malfoy egyedül próbálta leszoktatni fiát erről az igencsak veszélyes tudatmódosító szerről, így próbálván megvédeni családja hírnevét, becsületét. Ám a fiú a kritikus időszakban, mikor az elvonási tünetek a legborzalmasabbak, megszökött. Szerencsére Mr. Malfoy és néhány közeli barátja megtalálták az ifjú Draco Luciust, és visszavitték a Malfoy-kúriára, ahol a fiút újabb terápiának vetették alá, gyógyító bevonása nélkül. Lucius Malfoy nem mert kockáztatni, félt, hogy gyermeke ellene fordul.
Ám hiába a sok törődés, az aggodalommal átvirrasztott éjszakák a fiú ágya mellett, mert a fiatalabbik Malfoy elméje nem bírta elviselni az erős drogtól való elszakadást, és végül személyisége tükröződni látszott.
– Én láttam őt azokban a napokban – vallja be egy közeli barát, Gregory Monstro. – Borzalmasan nézett ki. Egyfolytában magában motyogott, és a fejét fogta közben. Alig akart megismerni, pedig legjobb barátok voltunk hosszú évekig. Szörnyű volt így látni őt.
Draco Lucius napról napra zavarodottabbá vált, ám mielőtt szerető szülei meghozták volna a nehéz döntést, és szakértőhöz fordultak volna, a fiú ismét eltűnt. Azóta semmit sem tudni róla.
Mr. Malfoy eddig tizennyolc nyomozót fogadott fel, hogy keressék meg a gyermekét, ám eddig eredménytelen volt a kutatás. Ahogy azt kijelentette: nem szerette volna ezekben a sötét időkben a Minisztérium aurorait egy ilyen személyes, családi üggyel terhelni. Ám túl sok idő telt el, már nem tud tovább várni.
Lucius Malfoy, a bátor, gyermeke érdekeit mindenek fölé helyező, lágyszívű apa szemében könnyek csillognak.
– Kérem azokat, akik e sorokat olvassák: ha látták a fiam, vagy tudnak valamit jelenlegi tartózkodási helyéről, értesítsenek engem. Tudom, hogy a fiam elméje megbomlott, de értsék meg: ő akkor is a gyermekem. A feleségem és én minden nap hazavárjuk őt, és bízunk abban, hogy ha végre ismét magunkhoz ölelhetjük, megfelelő, hozzáértő segítség bevonásával visszaterelhetjük őt a helyes útra, s gyógyulása sem kósza remény lesz csupán.

Rita Vitrol

Draco dühösen csapta le az újságot a földre. A dráma kedvéért felállt, és eszelősen ugrándozni kezdett a napilapon, mint egy bebendzsózott kenguru.
– Lehet, hogy Lucius nem is hazudott olyan nagyot? – vonta fel a szemöldökét Piton, látva a szőkeség dühkitörését.
– Te most… – emelte fel a mutatóujját Draco – FOGD BE!
– Velem te nem beszélsz így! – pattant fel Fazéklovag. – Amíg Dumbledore másként nem dönt, nem hagyhatod el a házat! Megértetted?!
– Nem zárhattok be ide!
– De igen – mondta hidegen Piton, majd megigazította talárját, és ellépve a szőkeség mellett, kisétált az ajtón.

Malfoy pedig intenzív őrjöngésbe kezdett, ami nála abból állt, hogy keresztbe fonta a karjait, és nagyon csúnyán nézett. Miután ezt a kimerítő tevékenységet több, mint fél percen át végezte, rájött, hogy tud ő ennél jobb megoldást is.
Kitrappolt a szobájából, le a nappaliba, ahol az ott tengődő Blaise-hez intézte szavait:
– Meglátogatom Frigót. Majd jövök.
Azzal se szó, se beszéd, de még csak írás sem, fogott egy kevés hopp-port, és a szőnyeg szélében megbotolva belezuhant a kandallóba.
– A jó, büdös picsába!

Nyilvánvalóan ő is rájött, hogy ezt nem illendő mondani. És nem is ildomos, főként akkor, ha az ember egy kandallóban fekszik, miközben a hopp-por kiszóródott a kezéből.
De már késő volt megbánni a dolgokat, mert forogni kezdett körülötte a világ, neki pedig fogalma sem volt arról, hogy hol fog kikötni.


Szerző megjegyzése: Frissítés 2008. február 9-én (szombat, holnap) várható. :)

Előző←…….→Következő