– Tudtok már valamit?
– Még semmit – zokogta Ginny a kávézóból visszaérkező Kingsleynek. – Mindkettejüknél bent van egy-egy gyógyító.
– Próbáljatok megnyugodni. Nem lesz semmi baj – nyugtatgatta a többieket az időközben a Mungóba érkezett Pansy.
– Nem lesz semmi baj? – kérdezte vészjósló hangon, fogcsikorgatva Harry. – Azt merészeled mondani, hogy nem lesz semmi baj?! PONT TE MONDOD EZT?! TE, AKINEK MOST RON HELYÉN KELLENE FEKÜDNIE?!
Csatt.
A dühtől eltorzult arcú Hermione irtózatos erejű pofont kevert le Harrynek.
– Gondolkozz, mielőtt kinyitod a szádat! Vagy talán boldogabb lennél, ha most Pansy feküdne ott, eszméletlenül?!
A lánynak nem volt ideje megtudni, hogy Harry hogyan viselné ezt az eshetőséget, mert Draco felállt, és odaterelgette a felbőszült ex-griffendélest egy székhez, és leültette.
Pansy nem szólt Harryhez, így csend ereszkedett a kis társaságra. Mindenki magában próbálta feldolgozni az eseményeket. Neville-t és Lunát már sikeresen kigyógyították már kisebb-nagyobb sérüléseikből, ám Ronról és Patrickről egyelőre nem volt hír. Harry és Hermione szinte nem is érzékelték a pillanatot, mikor Draco felbukkant először az egyik, majd a másik élettelennek tűnő testtel.
Azóta nem tehettek mást, mint vártak, és reménykedtek. Talán a csodában, talán Merlin hatalmában, de mindenképp valami olyanban, amely erőt adhat ahhoz, hogy ne essenek össze a fáradtságtól, amely jó ideje marcangolta már őket.

Egy óra telt el, de az is lehet, hogy kettő; Hermione nem tudta volna megmondani. Ám abban a pillanatban, amint megjelent a gyógyító, a többiekkel együtt azonnal felpattant, és a szemével könyörgött az idősödő férfinak, hogy biztató dolgot mondjon.
A gyógyító rájuk emelte megfáradt, ráncokkal gyéren barázdált arcát, halványkék szemei nem fejeztek ki érzelmet, mikor kimondta a diagnózist:
– Mr. Ronald Weasley sérülései kevésbé súlyosak, csupán egy kellemetlen agyrázkódással kell megbirkóznia. Egy, maximum két hét, és rendbe jön. Mr. Peter…
– Patrick – javította ki fásultan Draco.
– Oh, igen, igen, elnézést – motyogta zavartan az orvos, pergamenjeit böngészve. – Tehát, Mr. Patrick Dawn állapota súlyosabb. A fejét ért ütés szerencsére nem komoly, a vérzést elállítottuk, ezzel tehát nem lesz probléma. Ám, ami a hátát illeti… Nos, azt kell mondjam, elég komoly a helyzet.
– Ezt… ezt hogy érti? – kérdezte fia állapota miatt némileg megkönnyebbülve Mrs. Weasley.
– Attól tartok, Mr. Dawn lebénult. Hogy ez ideiglenes-e, avagy végleges, sajnos nem tudom megmondani.

~D~

– Granger? – lépett be Malfoy a lesötétített szobába. – Hol vagy?
– Magam alatt – motyogta Hermione.
A szőkeség óvatosan beljebb lépett, és megpróbált eltapogatózni a félhomályban az ágyig, ahonnan Hermione hangját hallotta.
– Megtennéd, hogy nem ülsz rám? Sokkal kényelmesebb lenne – jelentette ki a lány.
– Megtennéd, hogy elhúzod a függönyöket? Sokkal egyszerűbb lenne – motyogta Draco.
Miután elhelyezkedett Hermione mellett, az ágyon, pár percig egyikük sem szólalt meg.
– Hogy vagy?
– Kösz a kérdést, Malfoy, elég jól.
– Ha hazudni még tudsz, akkor tényleg nem lehetsz olyan szarul, mint ahogy azt az ember várná.
Hermione nem szólt semmit. Valójában nem is tudott volna mit mondani. Nem elég, hogy a férfi, akit valamikor régen szeretett, most bénultan fekszik a kórházban, de ráadásul az egyetlen ember, aki vigasztalni próbálja, egykori legnagyobb ellensége, aki éveken át kinyilvánította, hogy a lány a varázsvilágban tudása ellenére egy fabatkát sem ér. A letargiás lánynak ez a felfoghatatlan ellentét túl sok volt már. Halkan kezdett szipogni, a sötétség elrejtette könnyes arcát.
Draco megunta, hogy alig lát valamit a lányból, így pálcája egyetlen intésére öt kis, kékes fénygömb jelent meg a szobában, gyéren megvilágítva azt. Hermione elfordult a fiútól, de Malfoy a vállára tette a kezét.
– Nyugodj meg. Nem lesz baja.
Hermione még pityergett egy kicsit, fejét a fal felé fordítva, ám Draco nem vette le a lányról a kezét. Óvatosan végigsimított annak karján, újra és újra megismételve a mozdulatot.
– Bármekkora pondró, azért Dawn elég erős pasas. Pár hét múlva már nagyban rohangálni fog.
– Kösz, Malfoy, hogy vigasztalni próbálsz – mondta a lány. – De ezzel nem segítesz túl sokat.
– Vigasztalhatnálak másképp is, de nem hiszem, hogy arra szavaznál – vigyorgott kajánul Draco.
Hermione a férfi felé pillantott, s még épp látta a csintalan csillogást annak szemében. Tudta, hogy Draco viccelődni próbál, így oldva a feszültséget, de a lány ebben a pillanatban teljesen komolyan vette a ki nem mondott szavakat.

Biztosan te is voltál már úgy, hogy mindennél jobban vágytál egy érintésre. Nem számított, milyen jelentés van mögötte, hogy a másiknak mit jelent, neked csak egyetlen érintésre volt szükséged ahhoz, hogy a remény ismét felébredjen benned. A remény, hogy ha csak egy rövid időre is, de valakinek fontos vagy, valakinek jelentesz valamit. Lehet egyetlen csók, vagy egyetlen kézfogás, bármi, ami kicsit közelebb visz az emberekhez.

Hermione teljesen a férfi felé fordult. Végignézett a markáns arcon, a hűvösséget árasztó szürke szemeken, az ezüstös csillogású szőke hajon, a széles vállakon.
– Bocsáss meg.
Draco azt hitte, a lány el szeretné küldeni, így felállni készült. Hermione elkapta a férfi karját, szinte visszarántotta az ágyra.
– Granger… Mit…?
De befejezni a kérdést már nem volt ideje. Hermione közelebb hajolt, és minden előzmény nélkül szájon csókolta Dracót. A fiú tágra nyílt szemekkel figyelte a lányt.
Hermione Malfoy tarkójára csúsztatta a kezét, és lágyan cirógatni kezdte. A férfi egy ideig még állta a sarat, ám Hermione egyre kétségbeesettebb érintései nyomán benne is vágy ébredt, miként az a gyarló emberiségnél olyannyira megszokott. Végül egy halk sóhajjal adta meg magát az ex-griffendélesnek, és a másik nyelvét táncba hívva kezdték csókolni egymást.
Draco érezte, hogy ez csupán egy tűzoltás lesz, így hagyta, hogy Hermione azt tegyen vele, amit csak akar, ő maga nem kezdeményezett semmit.
A lány azonban túlságosan elbódult, és magával rántotta ebbe a pillanatnyi őrületbe Dracót is. Mikor Hermione végül megpróbálta Dracót az ingtől megszabadítani, a férfi megfogta a kezét.
– Ne tedd. Megbánnád. Nem volna értelme.
Azzal felállt, és magára hagyta a csüggedt lányt.

~D~

– Hogy van? – kérdezte Blaise a belépő Dracótól.
– Hogy lenne? Ramatyul – motyogta fáradtan szőkénk.
– És… beszéltél vele arról? – vetette fel Harry egy mindentudó félmosoly kíséretében.
– Persze. Első dolgom volt beavatni a dologba, mikor ott találtam egy elsötétített szobában, depressziósan.
– Szerintem te csak halasztgatni próbálod a dolgot. Elodázod, mert félsz, hogy égés lesz a vége.
– Hé! – emelte fel a hangját Malfoy. – Szerintem addig inkább maradj csendben, amíg fogalmad sincs róla, hogy mi történt alig öt perccel ezelőtt!
– Miért? Mi történt? – kapott a témán Blaise.
– Semmi – mondta zavartan Draco. – Csak… Hát, kicsit tényleg ki van borulva, szóval az egészet ennek tudtam be.
– Pontosabban? – sürgette Harry.
– Kis híján megerőszakolt.
Zambini, és a fekete hajú ex-griffendéles szinte egyszerre röhögték el magukat.
– Komoly?!
– Igen. És marhára nem vicces. Ez jelzi azt, hogy érzelmileg sokkal jobban kötődik Dawnhoz, mint amennyire eddig mutatta.
– Igaz – húzta el a száját Blaise.
– De… – vetette közbe Harry. – Hogyhogy csak majdnem erőszakolt meg. Mi tartotta vissza?
– Na, vajon mit gondolsz? Én.
– Ó, Szentséges Merlinre! Miért?!
– Mit gondolsz, miért? – nézett komoran a szemeibe Draco, majd ingét kigombolva mindkét fiú számára láthatóvá tette szőrtelen, hófehér bőrrel borított, izmos mellkasát.
– Draco… – sóhajtotta Blaise. – Nézd: én tudom, hogy nem egyszerű, neked meg főként nem, de ennyire azért nem lenne szabad begubóznod.
– Fogalmad sincs róla, hogy milyen ez! És arról sincs fogalmad, hogy milyen lett volna ezt bevallani Grangernek! – tört ki Draco.
– Igazad van – szólt csitítóan Harry, miközben közelebb ment a fiúhoz. – Fogalmunk sincs róla, hogy milyen.
– Mi lett volna, ha meglátja, mikor részeg voltam, és ruhátlanul hegedültem…?
– De nem látta meg. Sem ő, sem más. De Blaisenek igaza van. Ezt az állapotot már nem lehet tovább tűrni. Túlságosan antiszociális lettél. És, kis szerencsével egy idő után úgyis megtudná – kacsintott Harry.
– Ezzel most nem segítesz, ugye tudod? – nézett rá Draco.
– De próbálok, értékeld ezt – mosolygott rá bátorítóan a másik, majd hagyta, hogy Draco visszavegye az ingét, amely eltakarta a jobb vállától a bal csípőjéig húzódó mély, vörös heget, mely galádul elcsúfította a szemgyönyörködtető mellkast.


Szerző megjegyzése: Folytatás 2008. február 8 -án (péntek) várható, és jóval hosszabb lesz, mint ez a fejezet.

Előző←…….→Következő