– Nem tudhatja meg!
– De igen, Pansy, muszáj neki elmondanod!
– Nem!
– Figyelj – fogta meg Hermione a lány kezét –, úgyis meg fogja tudni. Nem titkolhatod előle örökké.
– Nem mondhatom el neki, hát nem érted?! Utál engem!
– Dehogy utál! – legyintett a barna hajú boszorkány. – Csak borzasztóan makacs, és önfejű!
Mikor Hermione látta, hogy Pansy nem enyhül meg, egy mélyet sóhajtott, és visszatelepedett a lány mellé az ágyra.
– Oké. Megmondom, mit csinálunk. Addig nem szólsz Harrynek, amíg össze nem szedted a bátorságod, oké? Én is hallgatok, mint a sír. Rendben?
– I-igen – szipogta az ex-mardekáros.
– De – nézett rá komolyan Hermione –, egy feltételem van. El kell mondanod Malfoynak.
– Nem!
– Parkinson – Hermione hangja keményen csengett –, muszáj elmondanod Malfoynak. Holnap bevetésre megyünk, de te is tudod, hogy terhesen nem jöhetsz.
– Tudom… De… Mi lesz, ha Draco el akarja majd mondani Harrynek?
– Nem fogja. Majd megkérjük, hogy ne tegye, rendben?
Pansy bizonytalanul bólintott.
– Várj meg itt. – Azzal Hermione elindult, hogy megkeresse a főhadiszállás szőkeségét.

Végül a nappaliban lelte meg Malfoyt, aki éppen Harryvel és Blaise-zel tárgyalta ki a soron következő akció részleteit.
– Beszélnünk kell. Fontos.
– Nézd, Granger – morogta Draco –, ha nem tűnt volna fel, épp azon dolgozom, hogy a holnapi buliból élve kikerüljünk. Szerinted van valami, ami ennél fontosabb lehet, és engem jobban érdekelne?
– Igen. Épp ezért szeretnék beszélni veled. Most.
A szőke sóhajtott egyet, és, miután szemforgatva elnézést kért Harrytől és Blaise-től, követte a lányt, egészen az emeletig, Pansy szobájához.
– Állj! – fogta le Draco Hermione kezét, mikor az ki akarta nyitni az ajtót. – Az arckifejezésedből úgy ítélem meg, hogy elég komoly dologról van szó.
– El se hinnéd, mennyire – sóhajtotta Hermione, majd belépett a fekete hajú lány szobájába. Draco követte.

– Szia – köszönt óvatosan Pansy a férfinek.
– Na, jól van lányok – dőlt neki az ajtónak Malfoy unottan. – Hadd halljam, hogy mi az a nagyon fontos dolog, mert még kismillió dolgom lenne.
Hermione bátorítóan mosolygott Pansyre, aki először ide-oda járatta a tekintetét kettejük között, majd lehajtott fejjel, nagyon szomorúan megszólalt:
– Hát… Azt hiszem, ezt máshogy nem igazán lehet elmondani. Terhes vagyok.
Draco kikerekedett szemekkel csúszott le a fal tövébe, törökülésbe.

~D~

– Jól van, csak nyugodj már meg, is ne sírj, mert tudod, hogy nehezen viselem az ilyet!
– Kösz, Malfoy! Nézz rá! Most aztán piszkosul megnyugtattad!
– Sajnálom, Granger! Én… Én nem értek hozzá, hogy hogyan kell egy terhes nővel bánni!
– Kezd ott, hogy nem mondod neki, hogy szerencsétlen idióta!
– Hagyjátok már abba! – sivalgott Pansy.
– Oké, vegyünk nagy levegőt, és nyugodjunk meg.
– Pansy – térdelt le Draco a lány elé. – Biztos vagy benne, hogy meg szeretnéd tartani ezt a gyereket?
– Már hogyne szeretné megtartani?! – csattant fel Hermione.
– Ó, Merlin Szent Szerelmére, Granger! Nem tudnád megállni, hogy ne szólj bele állandóan mindenbe?!
– Nem hagynátok abba? – suttogta letörten Pansy. – Igen, Draco. Meg szeretném tartani a kisbabámat.
– És Potternek mikor fogod elmondani?
– Nem tudom…
– Rendben – tápászkodott fel Malfoy. – Akkor én most megyek, és beszélek vele a holnapi akcióról. Nem lesz könnyű rávenni, mert ő meg Weasleyt szeretné kihúzatni, a náthája miatt.

~D~

Nos, mint kiderült, az a kifejezés, hogy „Harryt nem lesz egyszerű rávenni, nagyon enyhe volt. A fekete hajú férfi kötötte az ebet a karóhoz, mondván, hogy Ron nagyon rossz bőrben van, és sokkal fontosabb lenne őt megkímélni az akciótól, mint Pansyt, akin egyáltalán nem mutatkoznak a „titokzatos rosszullét” jelei. A fiú minden megnyilvánulásával próbálta annyira sérteni Pansyt, amennyire csak tudta.
Hermione jót mosolygott ezen, hisz tudta: nincs is ennél ékesebb bizonyítéka annak, hogy barátja még mindig fülig szerelmes az ex-mardekáros lányba.
Végül Draco meggyőzési-akciója sikerrel járt, és Pansy nélkül indultak el másnap hajnalban.

Mivel ismét csapatokban dolgoztak, Harryéket még pár sarokkal ezelőtt elhagyták. Így most Hermione Blaise mellett, míg Ginny Draco mellett haladt, London egyik elhanyagolt külvárosának sötét, kihalt utcáján. Egy raktárépülethez kellett a lehető legközelebb jutniuk, anélkül, hogy észrevennék őket.
Már egészen közel jártak, mikor az egyik sikátor mellett elhaladva Hermione egy szemetes konténer fedezékébe rántotta Blaiset, majd intett Dracóéknak, hogy ők is bújjanak el. Alig pár méterre tőlük egy férfi egy rongyokba öltöztetett, koszos, kócos hajú nőt taszigált.
– Mozogj, te ribanc! Ne kelljen már vonszolni téged! Szedd a lábaidat, úgyse teheted már sokáig! – kiabálta rekedtes hangon a ballonkabátos férfi.
Draco óvatosan odaoldalazott Blaise és Hermione mellé.
– Harryék a másik oldalon vannak – suttogta. – Értesítették Kingsleyt a fejleményekről. A parancs az, hogy ne tegyünk semmit. Túl közel vagyunk, lebuknánk.
Éppen ebben a pillanatban terült el a taszigált nő a földön. Hermione tüdeje halkan sípolt, ahogy zihálva szedte a levegőt. Érezte, tudta, hogy mi fog történni.
– Semmit? – morogta mérgesen Malfoynak. – Hogy várhatod, hogy ne tegyünk semmit?
– Harryék a másik oldalon vannak, Granger! Pontosan a keresett raktárépület előtt. Ha nekiállunk itt átkokat lövöldözni, a raktárból kirohanó halálfalók egyből kiszúrják Harryéket. Őket veszélyeztetnénk!
– De az a nő…
– Nincs de, Granger – rázta meg Hermione vállait a szőkeség. – Vagy egy ismeretlen, vagy a barátaid.

A fiatal nő sikolyai betöltötték a sikátort. A kuka mögötti résen tisztán láthatták az eseményeket. Hermione gyomra már akkor ki szerette volna adni a tartalmát, mikor az idős férfi a magatehetetlen nő erővel széttárt combjai közé feküdt.
Ami ezután következett, borzalmasabb volt mindennél. Hallották a nő keserves zokogását, és a férfi elégedett hörgését. Hermione elképzelte, hogy a fiatal nő orrait facsarja a támadójából áradó dohány- és alkoholszag.
Érezte, hogy nem csak ő, de Blaise és Draco is csak nagyon nehezen tudják visszafogni indulataikat. Óráknak tűntek a percek, mire mindennek vége lett.
A ballonkabátos férfi felállt, megigazgatta a ruháit, majd egyetlen szó nélkül elindult a másik irányba.
Hermione már épp kezdett megkönnyebbülni, mikor az a szörnyeteg visszafordult a földön kuporgó, sokkosnak tűnő nő felé.
– Majdnem elfelejtettem – zengte rekedt hangján. Pálcáját a nőre irányította. – Egy sárvérű ennél nem érdemel többet: Adava Kedavra!
Hermione szorosan behunyta a szemét. Látott már ilyet máskor is, de sohasem ennyire közelről. Sohasem volt ennyire kézzel fogható a szenvedés.

– Blaise – hallotta maga mellett Draco hangját. – Te vidd Ginnyt. Én Grangerrel megyek.
Nem látta, de tudta, hogy Blaise bólint. Pár pillanattal később egy kéz fogta meg az övét.
– Gyerünk, Granger! Szedd össze magad. Mennünk kell.
Hermione még párszor mélyet sóhajtott, majd kinyitotta a szemét. Egy szürke szempárral nézett közvetlen közelről farkasszemet.
– Muszáj indulnunk. Harryék mindjárt bent vannak – suttogta Draco. A hangja most nélkülözött minden gúnyt, keménységet. Lágy volt, és ha ez Draco esetében nem lett volna lehetetlen, Hermione azt mondta volna, hogy kedvesen csengett.

Elindultak.
Draco ment elöl, Hermione pedig szorosan a nyomában. Pár méterrel előttük a Ginny-Blaise páros haladt, a fal mellé húzódva.
Már majdnem elérték az épületet, mikor meghallották, hogy odabent kitört a zűrzavar.
Azonnal az épületbe rontottak, kivont pálcákkal. A helyiségben, ahová érkeztek, sötét volt, és áporodott szag ölelt körül mindent. Szinte fojtogató volt, ők mégsem álltak meg, egyre beljebb nyomultak.
– Protego!
– Stupor!
– Pirionitio!
Átkok és rontások hangzottak minden felől. Legalább tizenöt halálfaló vette körbe őket, de Harryéket sehol sem látták.
Draco eszeveszett őrült módjára kezdte szórni az átkokat mindenfelé. Hermione is hasonlóképpen tett, de csak olyanokra mert célozni, akiknek látta az arcát. Tartott attól, hogy véletlenül a másik csapat tagjait találná el.

~D~

Draco intett Hermionénak, hogy húzódjon fedezékbe, míg ő maga elindult, hogy a ballonkabátos-gyilkost levadássza. A lépcső felé kezdett araszolni, mikor az emeleti részről szó szerint lezúdult Harry. Amilyen gyorsan, és ügyesen csak tudott, Dracóhoz mászott, miközben Ginny, Blaise és Hermione fedezték.
– Van egy kis gáz – mondta. – Luna megsérült, Neville a lábát törte. Ron és Dawn még fent vannak, már csak két halálfaló maradt, azokat simán elintézik. Viszont valószínű, hogy perceken belül megérkezik a halálfalókhoz az erősítés. Értesítettem Kingsleyt, nem sokára jönnek a rend-tagokkal. Sietnek, de nem tudja, mennyi időbe telik, mire mindenkit összeszed.
– Mégis, mikorra várhatók?
– Körülbelül tíz perc.
– Tíz perc?! Ezek annyi idő alatt simán lenyomnak minket!
– Megígérte, hogy sietnek! Addig próbáljuk meg tartani a frontot, és ne engedjük, hogy akár egyelten halálfaló is elhagyja a terepet.
– PATRICK! RON! – hallották ebben a pillanatban maguk mögül Hermione rémült sikolyát.
Mindketten felkapták a fejüket, majd egy hatalmas robaj rázta meg a falakat.

~D~

– PATRICK! RON! – Hermione számára megállt az idő, mikor látta, hogy a régi, nehéz lépcsősor beomlik a két férfi alatt, maga alá temetve testüket.
– Granger! Gyere vissza! – ordított rá a rémült lányra Draco, miközben a Hermione a leomlott rész felé kezdett futni. A szőke férfi a sokkos Harryt magára hagyva iramodott a lány után, és elkapva annak karját, berántotta egy eldőlt állvány mögé.
– Nem mehetsz oda! – üvöltött rá. – A saját csapatodra figyelj, nekik van rád szükségük! Menj, és keresd meg Ginnyéket! GYERÜNK!
Draco hiába kiabált az ex-griffendélessel, hiába rángatta a karját, látta, hogy Hermione teljesen leblokkolt, képtelen volt mozdulni. A szőkeség idegei is pattanásig feszültek, főként, mikor látta, hogy Harry ugyanabban a meredt pózban ül nem messze tőlük, mint ahogy hagyta.
Malfoy végül feladta.
– A büdös francba! Maradj itt, és fedezz! – vetette oda Hermionénak, majd a romokon, és a sűrű por- és átokrétegen át afelé vette az irányt, ahol Weasley és Dawn eltűntek.


Folytatás várható időpontja: 2008. február 5. (Kedd)

Előző←…….→Következő