- Buli van ezerrel, pajtikáim!!! Ne punnyadjatok már, gyertek riszálni! – kurjantotta Blaise, közvetlenül Draco fülébe. Az érintett sértődötten elhúzódott.
- Mi nem punnyadunk, csupán – veled ellentétben – kultúráltan szórakozunk – vetette oda a másiknak, akinek a figyelmét időközben már egy söröskrigli kezdte el lekötni.
- Ugyan, hagyd már, Draco – bökte oldalba a szőkeséget Harry. – Szülinapja van, hadd élvezze ki.
A szőke exmardekáros csak fintorgott egy sort, majd visszafordult saját koktélja felé.

Szombat éjjel, tizenegy óra felé járt az idő. Mindannyian a Bloody Mary nevezetű pubban üldögéltek, és kábán szürcsölgették az italaikat.
Az elmúlt egy hét szinte eseménytelennek volt mondható, leszámítva persze, hogy megkapták az új beosztásukat, és a barna hajú boszorkány végre(?) találkozhatott Lavenderrel. Nos, mivel Kingsley egy nyomozás miatt pár napig még nem térhetett haza, így bagollyal küldte el az utasításait a kis csapatnak. Levele, és annak a beosztásra vonatkozó sorai már senkit sem leptek meg.

Csapatok!

Az új beosztási Rend erre a hónapra érvényes, négy hét múlva újat írok ki. Mivel Neville egy ideig még lábadozik, így megkérnék mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen a társa biztonságára! Egyedül ne menjetek sehová, és kerüljétek a feltűnést!
A beosztás:

Harry csapata:

Luna Lovegood
Lavender Brown
Patrick Dawn
Ronald Weasley

Draco csapata:

Pansy Parkinson
Ginevra Weasley
Blaise Zambini
Hermione Granger

Páronkénti beosztás:

Harry Potter – Lavender Brown
Ronald Weasley – Pansy Parkinson
Patrick Dawn – Ginevra Weasley
Blaise Zambini – Hermione Granger
Draco Malfoy – Luna Lovegood

A következő akcióról a szokásos módon értesítelek benneteket.

Üdvözlettel:

Kingsley Shacklebolt

Természetesnek mondható, hogy Ron kiakadt ezen a beosztáson, ugyanis szerinte egyértelmű, hogy Hermionénak vele, és Harryvel kellett volna egy csapatban lennie, ellenben Dawnt szívesen átpasszolta volna a „mardekáros bagázsnak”. A többiek egy ideig hallgatták a vörös hajú fiú zsörtölődését, majd szépen halkan mindenki elsunnyogott mellőle.
Hermione rákérdezett Harrytől, hogy mi alapján döntik el, hogy párban, avagy csapatban vesznek-e részt az akcióban, mire kapott egy körülbelül másfél órás beszámolót a témáról. Harry azt is kifejtette, hogy a fiú-lány párosítások sem állandóak, bár legtöbbször eszerint a séma szerint dolgoznak, ugyanis a férfiak és a nők egy megfigyelés során mindig másra helyezik a hangsúlyt. A nők szívesebben figyelik meg a környezetükben a tárgyakat, ez pedig később, egy akció rekonstruálása során kedvező lehet. Ellenben a férfiak inkább környezetükben lévő személyek megfigyelésében jeleskednek, így könnyebb személyleírást adniuk, ha például elszalasztanának egy gonosztevőt. Ha pedig ezt a két tulajdonságot egy párban egyesítjük, akkor legalább harminc százalékkal megnövelhető a sikeren végrehajtott akciók száma. Harry elmondta, hogy mind a csapatok, mind pedig a párok beosztásánál figyelembe veszik, hogy az egyének között milyen kapcsolat van. Éppen ezért Harry például se csapatban, se párban nem lehet Pansyvel, mert félő, hogy túlzottan elvonnák egymásról a figyelmet. Ha a bandában két ember között több van, mint barátság, akkor kötelesek értesíteni Kingsleyt, még akkor is, ha csupán egyoldalú a dolog. Hermione bőszen bólogatott, hisz ehhez a rendszerhez már hozzászokott Franciaországban.

Nos, a Lavenderrel való találkozás viszont meglehetősen szokatlan, és kissé horrorisztikus volt, legalábbis minden jó ízléssel bíró egyén számára.
A kis csapat éppen a konyhában ült, és Mrs. Weasley isteni palacsintájából falatozott reggelire. Harry Remusszal próbálta megvitatni a vérfarkasok-emberek közötti ellentétek okait, és azok súlyosnak ígérkező következményeit. Draco és Blaise Mr. Weasleyvel beszélgettek valami új felfedezésről, amit a vörös hajú, idősödő férfi tett néhány nappal ezelőtt, és erőteljesen kapcsolódott a muglik által kifejlesztett sportautók kilométerórájának számlapjához; Tonks pedig Pansyvel vitatott meg néhány ruhaötletet, amit a fiatal lány nagy lelkesedéssel rajzolgatott a napokban. Körülbelül ez volt az a pillanat, mikor egy szőkített hajú, alacsony lány lecammogott a lépcsőn, hatalmas ásítások közepette. Rózsaszín, bolyhos mamuszt; hasonló színű shortot, és toppot viselt; hajában pedig egymás hegyén-hátán álltak a hajcsavarók. A látványt a zöld színű arcpakolás tette abszolúte sikolyforrássá, amitől a lány egy foszladó, nyálkás hullaházi szökevénynek nézett ki. Ezt követően a felborzolt idegek tovább borzolódtak, ugyanis a lány szétnézett a konyhában, majd megszólalt:
- Harrymaci! Dracocica! Blaisemókus! Nevillenyuszi! Patrickbaba! Roncika! Olyan jó látni titeket, édeskéim! – kiáltotta, majd az összes jelenlévő férfit körbecsókolgatta (miközben Pansy erőteljes vörösödési hajlamot mutatott, és a nyakán doboló ér különös módon a triplájára nőtt). A következő pillanatban pedig megpillantotta a tátott szájjal ülő Hermionét. – GRANGER!!! Jajj, de jó, hogy látlak! – azzal egy igen érdekes mozdulatsorral átbucskázott Draco véletlen(?!) kinyújtott lábán, és beleborult a barna hajú boszorkány nyakába.
Hermione kénytelen volt a hormontúltengéses lánnyal tölteni a napot, azon egyszerű oknál fogva, hogy Lavender nem volt hajlandó elengedni a kezét. A nap nagy részét a nappaliban töltötték, ahol is Hermione kínosan vigyorogva hallgatta végig Brown beszámolóját legújabb nagy szerelméről, Dannyről, aki miatt kénytelen volt eddig hanyagolni a társaságot, ugyanis ez a pajkos fiú egész egyszerűen nem hagyta kiszállni az ágyból. Végül Hermionét Blaise mentette meg, akinek jól időzített „Lav, csak nem egy pattanás van ott, a szemöldököd tövénél?” kérdése után a szőkített boszorka visítva menekült fel a szobájába, az arcát takargatva.

Ezen frenetikus eseménysorozat után szinte unalmasnak számítottak a nappalok, tekintve, hogy az égvilágon semmit sem csináltak. Igaz, Hermione egy reggel erőtől, és fittségtől duzzadón sétált le a nappaliba.
- Mit csinálunk ma? – kérdezte akkor.
- Dolgozunk – lökte oda neki Draco.
- És mikor kezdjük?
- Már elkezdtük.
A lány végighordozta tekintetét a nappaliban bőszen fetrengő, unott társaságon, majd belátta, hogy itt bizony Blaise születésnapjáig nem nagyon kell adrenalin túltengéstől tartani.

Ám szerencsére eljött a szombat este, és Blaise bizony nem fogta vissza magát, teljes erőbedobással ünnepelt. Ezt bizonyította az előtte sorakozó söröskorsók, és feles poharak száma.
- Merlinre, Blaise! – rángatta ki a boszorkányt az elmélkedésből Draco hangja. – Olyan alkoholista vagy, hogy ha meghalsz, koporsó helyett is koporkorsód lesz!
A szőkeség ezen hiedelme igaznak tűnt, ugyanis az ünnepelt félig feküdt, félig ült az asztalon, és mereven bámult maga elé, miközben azon gondolkodott, hogy vajsört, vagy whiskyt kérjen-e legközelebb, ha elhalad mellettük a pincér.
- Hagyjál már jó barát! Ne kóstolgass, mert megeszlek! – nézett komoran Draco szemébe Blaise, bár tény, ami tény: eléggé kacifántosan álltak a szemgolyói.
- Ebből még pankráció lesz – súgta oda Harry Hermionénak vigyorogva, mire a lány is elmosolyodott. Figyelte a két vitatkozó mardekárost. Úgy tűnt, Zambini nem veti meg az alkoholt, ellenben Malfoy szeretné, ha kebelbarátja visszavenne ebből a piaorientált, folyton kábult életmódból.
- Inkább csajozz egy kicsit, engem meg hagyj békén – morogta Blaise Dracónak, mire a szőke megragadta a másik férfi karját, és erővel maga felé fordította Zambinit. Valamit magyarázott neki, és alig két perc múlva már vígan nevetgéltek, egymás vállán nyugtatva a kezüket.
- Hé, Draco! – szólt oda a szőkének Harry. – Azt hiszem, kapásod van, haver.
A megszólított először Harryt méregette, majd végighordozta tekintetét a bárban. A hely nem volt túl nagy, csupán három helyiségre volt osztva. A bárrészlegben a bárpulton kívül néhány asztal helyezkedett el, ezek közül egyet Harryék a birtokoltak. Jobb oldalon egy ajtó a biliárdszalonnal egybekötött tánctérhez vezetett, míg a másik oldalon nyíló ajtón túl a mosdóhelyiségek helyezkedtek el.

Draco egy pillanatra megállt a nézelődésben, majd a következő minutumban visszasétált az asztalhoz, hűvös nyugalommal leült, és mereven bámulni kezdte a koktélos poharát.
- Megint egy csaj, Draco? – kérdezte nem titkolt jókedvvel Ginny.
- Az.
- Jézusom, Draco, kérlek, ne kezdd megint! – nyögött fel Harry fájdalmasan, de nevetve.
- Nem kezdem – morogta a szőkeség.
- Mit? – értetlenkedett Hermione, mire kiérdemelt Dracótól egy gúnyos fintort. Kicsit rosszul esett neki a szőke ezen reakciója, mert így is eléggé kívülállónak érezte magát, ám az, hogy Draco így viselkedik vele, még jobban megerősítette benne ezt az érzést, miszerint ő csak betolakodó ebben a csapatban. – Mindegy, inkább ne válaszolj – mondta az exmardekárosnak. – Viszont, ha nem bánjátok, én most hazamegyek, mert nagyon fáj a fejem. Azt hiszem, kicsit megártott a koktél.
Azzal felállt, és a többiek válaszát meg sem várva elindult kifelé. Még integetett Blaisenek, aki épp egy újabb kör piát rendelt a pultnál, majd az ajtó felé vette az irányt. Épp rátette volna a kilincsre a kezét, mikor valaki megragadta hátulról a karját.

- Merlinre! Mi a frász történt veled, Granger?! – fordította maga felé Draco a lányt. Hermione értetlen tekintetét látva megforgatta a szemeit, majd bővebben kifejtette mondanivalóját. – Régen simán túlléptél volna azon, ha egy-egy hülye kérdésed után nem ölellek a keblemre, most meg már attól is bedepizel, ha csúnyán nézek rád? – kérdezte a szőke. – Bár, még mindig jobb, mintha elkezdenél virnyákolni, mint a többi liba – tette hozzá gúnyosan mosolyogva.
- Nem értem, miről beszélsz, Malfoy – fogott magyarázkodásba a lány. – Mondtam: nagyon fáj a fejem, nem igazán vagyok hozzászokva az italhoz.
- Ne rizsázz, Granger. Összesen két koktélt ittál meg ma este, és mindkettő elég alacsony alkoholtartalmú. Ennél már jobb kifogás lett volna, ha arra a másfél doboz cigire fogod, amit elpöfékeltél. Szóval nincs több mellébeszélés! – emelte fel a kezét a fiú, mikor látta, hogy Hermione szólni készül. – Gyere! – azzal ismét megragadta a lány karját, és visszavonszolta a meglepett exgriffendélest az asztalhoz.
- Nini! – vigyorgott rájuk Blaise. – Nem is tudtam, hogy kommandósat játszunk! Pedig Dracónak már túsza is van – kacsintott rá Hermionéra.
- Bizony – mondta Malfoy komoly, elmélyített hangon. – Túsz van nálam, és nem félek használni – karolta át Hermionét, amivel kiváltott Ronból egy elég érdekes, érthetetlen morgást.
- Mit kérsz, a túszért cserébe? – kérdezte Harry jókedvűen.
- Hümm – gondolkozott el látványosan Draco. – Azt hiszem, egy Copacabana-koktél tökéletesen megfelel.
Blaise nevetve eltrappolt az italért, Draco pedig lenyomta Hermionét az egyik székre, és leült mellé.

- Nos, hol is tartottunk? – kérdezte Harry a szőkét.
- Ott, hogy arról faggattál: miért nem tudom értékelni a női nem ilyetén megismerését – morogta Malfoy.
- Akkor kérlek, magyarázd el.
- Nem hinném, hogy ez a lányok fülének való téma lenne – mutatott körbe az asztalnál ülő lányokon Draco.
- Minket nem zavar, úgyis hallottuk már vagy százszor – legyintett Pansy.
- Granger? – fordult Draco a barna hajú lány felé.
- Nem hinném, hogy tudnátok nekem újat mondani – pirult el halványan a lány.
- Ez nem olyan téma lesz, Granger – forgatta meg a szemeit vigyorogva Draco.
- Hát akkor?
- Draco ismét elmondja, hogy miért nincs értelme egy bárban ismerkedni – nevetett fel a visszaérkező Blaise.
- Nos, halljuk – dőlt hátra a székén Hermione, és figyelmesen fülelni kezdett.

- Rendben – sóhajtotta a szőkeség, majd Zambinihez fordult. - Most nézd meg azt a csajt – mutatott a pultnál egyedül üldögélő nőneműre. - Középmagas, szőke hajú, akkora dudákkal, hogy a látványtól is simán leszoksz az afrodiziákumokról. Igazán jó nőnek látod. Odamész hozzá, bemutatkozol, aztán meghívod egy pohár italra. És akkor a csaj elkövet majd egy nagy hibát: megszólal. Körülbelül öt perc leforgása alatt megtudod az anyja nevét; az apja foglalkozását; hogy milyen színű a szobája; hogy naponta hányszor, milyen irányban fésüli ki a hosszúszőrű csivavája szőrét. Elmondja majd, hogy a barátnőivel jött ide, csak azok leléptek; hogy nemrég lett vége a kapcsolatának, ezért még egy kicsit depis, és gyógyszerezi magát. Körülbelül a harmadik percben bejelenti, hogy szerinte te nagyon cuki vagy, és felsorolja, hogy miben hasonlítasz az apjára. Mindeközben végig bután röhögcsél, folyton hátradobálja a haját, és az elmosódott szemfestékét igazgatja a kisujjával. Végül – épp, mikor belefáradnál a szövegelésébe - közelebb húzódik hozzád, és kicsit széjjelebb terpeszti a lábát, persze nem túl feltűnően. Te elkezdesz nagyokat nyelni, meleged lesz, rád jön a kangörcs. Itt jön el az a pont, amikor elvesztél. Fogjátok magatokat, szobára mentek, aztán másnap kómásan ébredsz, és el sem tudod majd képzelni, hogy mit akar tőled az a kéz, ami olyan kis kedvesen törölgeti lefelé a szád szegletéből kibuggyanó nyálat. Végül halványan felrémlik előtted az éjszaka, így fogod magad, és öltözni kezdesz, miközben divatlapokat, és szerelmi tanácsadással foglalkozó könyveket kerülgetsz. Ő körülötted ugrabugrál, egyik kezében egy tányér rántottával, a másik kezével pedig folyton odaadja neked azokat a ruhadarabjaid, amiket nem találsz. Végül, mikor indulni készülsz, ő elkezd faggatni, hogy mikor taliztok legközelebb, és a lelkedre köti, hogy ne felejtsd el keresni. Te mindent megígérsz, mert kissé irritálja az orrodat a belőle áradó tömény pacsuli-szag, ő meg undorítóan nyálas módon csókokat nyomogat az arcodra, amitől tele leszel az epres szájfényével. Aztán megszabadulsz tőle, hazamész, lezuhanyozol, és hipp-hopp, már el is felejtetted. Ő viszont otthon ül, és miután körbelevelezte a barátnőit, és elújságolta nekik a nagy hírt, miszerint megtalálta Álmai Pasiját, tűkön ül, és azt várja, hogy végre megérkezzen a bagoly a levéllel, amit te küldesz neki, és tele van nyálasabbnál csöpögősebb szerelmi vallomásokkal. Te eközben otthon ülsz, és sört vedelsz, vagy varázsló-sakkot játszol Harryvel. A csaj aznap délutánra totálisan kétségbeesik, sír, és szenved. Eszébe jut, hogy lehet, hogy bajod esett, erre a gondolatra kisebb szívrohamot kap, és elindul vásárolni, hogy megfelelő fekete öltözetet szerezzen a temetésedre, lehetőleg három méterszer három méteres fátyollal. Mivel még három nap múlva sem érkezik meg hozzá a temetésedre szóló meghívó, így látványosan magába roskad, édességet kezd zabálni, és napokig fel sem kel az ágyból. Eltelik egy év, és egy véletlen folytán újra találkoztok. Ő azonnal felismer téged, te viszont nem tudod hová tenni az emlékezetedben azt a száz kilós, idegkimerült, kommandós cuccokba öltözött buldózert, ami feléd közelít. Miután alaposan lehordott mindennek, ott hagy, te pedig ott állsz majd vöröslő pofával, fájó herékkel, és azt kérdezed magadtól: mindezt egy huszonöt perces gyorsmenetért?

Pár másodpercig csend szállt a társaságra, mérlegelték a hallottakat, és próbálták kihámozni a cinikus túlzások alól a lényeget. Végül Blaise szólalt meg elsőként.
- Tudod mit, pajtás? Ha neked nem kell, majd felszedem én! – veregette vállba Dracót, majd elcsámpázott a kiszemelt nőstény felé.
Malfoy az égre emelte a tekintetét, majd a következő másodpercben Harry felé fordult, aki kissé krákogva megkérdezte tőle:
- Draco… Tudom, hogy nem vagy egy egó-szegény ember… de… huszonöt perces gyorsmenet? – nézett kétkedve, mégis kajánul a szőkére.
Malfoy vigyorogva legyintett egyet, majd figyelmét Copacabana koktélja felé fordította.

Előző←…….→Következő