- Tehát – kezdett bele Draco. – Ahogy azt Harry is mondta, mi egy amolyan akciócsoport vagyunk. A minisztérium még mindig túlzottan Rend-ellenes, Harryt egyenesen utálják, így mindenkit, aki bármilyen módon kapcsolatba hozható a Főnix Rendjével, azonnali hatállyal kirúgják.
- Kész csoda, hogy Kingsley kapcsolataira még nem jöttek rá – fűzte hozzá Ginny. – És apa is csak annak köszönheti, hogy még ott dolgozhat, hogy jóban van Mr. Whitetownnal, az auror parancsnokkal, mert még ismerik egymást a Roxfortból.
- A lényeg – folytatta tovább elkezdett gondolatmenetét Malfoy -, hogy mi teljes mértékig a Rend szolgálatában állunk. Harryt, Ginnyt és Weasleyt fel se vették az aurorképzőbe, Longbottomot kirúgták, Lükét úgyszintén. Blaise, Pansy és én pedig még odáig sem jutottunk el, hogy kitöltsük a jelentkezési nyomtatványt, mert ránk vadásznak a halálfalók, többek között a drága szüleink. Eddig minden világos?
- Azt hiszem, igen – bólogatott Hermione.
- Akkor, folytassuk. Harry, innen átadom neked, már így is többet csacsogtam, mint Lavender Valentin-napon – mondta a szőke varázsló, majd leült az egyik fotelbe, és onnan figyelte Harry kiselőadását.

- Nos – fogott bele az ifjú Potter. – Nekünk az a dolgunk, hogy a nap minden percében készen álljunk, és ha értesítenek minket, a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre hoppanáljunk. A jelenlétünk azért szükséges, mert a Rend tagjai azon tevékenykednek, hogy a halálfalók kilétét, tartózkodási helyét felfedjék. Amint ezt a feladatot elvégezték, jövünk mi. Odamegyünk, és szépen csendesen elintézzük a fickókat. Akár élve, akár holtan végzik, valamelyikünk mindig névtelenül értesíti a minisztériumi aurorokat, majd, mielőtt azok megérkeznének, lelépünk. Persze, az első néhány akció után már szemet szúrt a miniszternek is, hogy túl sok az ilyen anonim bejelentés, így természetesen gyanakszik, de amíg nem tud semmit ránk bizonyítani, addig nem kell félnünk.
- Tehát… - vakarta meg a fejét Hermione -, ezek szerint semmi értelme odaállítanom a Minisztériumba, azzal a szándékkal, hogy szeretném az aurori áthelyezésemet kérni.
- Nem hinném, hogy a nyakadba ugranának örömükben – sóhajtotta Neville.
- De akkor mi lesz?! – dühödött be a lány. – Azt megértem, hogy amíg itt élünk, addig gondoskodnak rólunk, de mégis, pénzt hogy fogunk keresni?! Valamiből azért csak el kellene tartani magunkat a háború után is!
- Majd kiállunk a térre – kezdte Harry – lerobbant, molyrágta cuccokban, egy bazi nagy „Voldemort plasztikai műtétére gyűjtünk!” feliratú táblával a kezünkben.
Hermione vizualizálta a jelenetet, majd kirobbant belőle a röhögés. A lányt bőszen követte Harry is, míg a többiek értetlen képpel bámulták őket.
Végül Malfoy nem bírta tovább a nagy hahotázást, és közbeszólt:
- Mi a jó büdös franc az a blasztikai műtét?

Nem sokkal később, mikor Harry és Hermione kinevetgélték magukat, kioktatták a többi jelenlévőt a plasztikai műtétek mivoltáról, valamint azok előnyeiről, és hátrányairól.
- Látod Weasley, a muglik szerint még neked is van remény! – röhögött fel Draco Ronhoz fordulva.
- Kussolj be, Malfoy, különben szétplasztikázom a képedet!
- Ron, Draco, fejezzétek be – szólt rá a két férfire Harry, mielőtt azok túlzottan belemelegedtek volna a vitába.
Draco vállat vont, és ismét Hermionéhoz fordult:
- Nos, Granger, van még kérdésed?
- Őszintén? – vonta fel a szemöldökét Hermione. – Még rengeteg kérdésem van.
- Akkor hajrá – bíztatta barátnőjét Ginny.
- Huh, rendben – sóhajtotta Hermione, majd, miután hátradőlt a foteljében, elkezdte sorolni őket: - Malfoy mit keres itt? Mióta tegezitek ti egymást vele, Blaise-zel és Pansyvel? Miért fekszik Neville ágyban, fáslitengerben? Milyen szisztéma alapján dolgozunk? Miből tartanak el minket? Milyen szabályok uralkodnak még itt, a házon belül? Mi bajotok van Lavenderrel? Nos, egyelőre ennyi, ha eszembe jutna még valami, akkor majd szólok.

Pár pillanatnyi némaság után Ginny szólalt meg:
- Nos, Draco - hangsúlyozta a vörös hajú lány a nevet – azért van itt, mert akadt némi problémája az apjával…
- Ne bomolj, kicsi – vágott közbe az említett, majd Hermione felé fordult. – Nagyjából így zajlott a dolog: Szevasz fater. Figyelj már, nekem tökre nem fekszik, hogy a tetőtől talpig epilált haverod nyomában bandukoljak, mint valami pincsikutya, szóval nem lenne gáz, ha én ezt inkább kihagynám? Ő rám nézett, morgott egy kicsit, majd megkínált némi desszerttel, aminek fő alapanyaga a Cruciatus volt.
- Köszönjük a valósághű beszámolót, Malfoy – morogta Ron.
- Nincs mit, Weasley, tudod, hogy rám mindig számíthatsz.
- Fiúk – morogta Ginny kissé unottan.
- Lááányok – affektált rá Draco, de miután Harrytől is bezsebelt egy metsző pillantást, inkább ismét Hermionéra fordította a tekintetét. – Nos, Granger. Mi is volt a második kérdés? Hogy mióta emlegetnek engem, Blaiset, és Pansyt ezek a drága emberek a keresztnevünkön?
- Igen.
- Percre pontosan szeretnéd tudni?
- Inkább kímélj meg a számolgatásodtól, csupán a miértre felelj.
- Ez elég hülye kérdés egy iskolaelsőtől, nem gondolod, Granger? – vonta fel a szemöldökét a szőkeség. Végül egy sóhaj közepette válaszolt: - Két éve együtt élünk. Ez elég magyarázat?
Hermione bólintott.

- Én pedig – kezdte Neville -, megsérültem a legutóbbi akció során.
- És komoly a baj?
- Annyira nem – mosolygott a pufók arcú fiú. – Csak egy elég erős átok talált el, és felszakította a mellkasomon a bőrt, de pár nap, és teljesen meggyógyulok.
- Én éppen Neville sebét tisztítottam, és kötöztem át, mikor megérkeztél – magyarázta Ginny. – Ezért is nem voltam jelen a gyűlésen. Ami pedig a munkát illeti, párokban dolgozunk, ha a helyzet úgy kívánja, akkor pedig csapatokban. Két csoportra vagyunk osztva, az egyik vezetője Harry, a másiké Draco. A ”főnökünk” Kingsley, tőle kapjuk az utasításokat, ő felügyeli a két csapatot, és rendelkezik, hogy mikor, milyen beosztásban dolgozzunk. Holnap hétfő, tehát holnap kapjuk meg az új beosztásunkat is, mivel ugye bekerültél a csapatba, Nevillet pedig pár napig nélkülöznünk kell. A Rend pénzéből tartanak el minket…
- Dumbledore azt mondta – folytatta a Weasley-lány megkezdett gondolatmenetét Harry -, hogy még Voldemort előző uralma idején létrehoztak egy alapot, amiből az akciókat, és a károsult családokat segítették. Ám, mivel számításaik előtt elbántam a rohadékkal – bökött a fiú a villám alakú sebhelyére -, így nagyon sok pénz megmaradt, aminek most mi vesszük hasznát.
- A szabályokról meg csak annyit – fűzte tovább a beszélgetés pókhálójának nyúlékony szálait ismét Draco -, hogy Mrs. Weasley főz ránk, mi pedig ezt azzal háláljuk meg, hogy napi beosztásban mosogatunk, mosunk, és rendben tartjuk a szobáinkat. Nagyjából ennyi a lényeg.

- És Lavender? – kérdezte Hermione, miután pár perc alatt megemésztette a hallottakat.
- Úúú – húzta el a száját Blaise, de a többiek is erősen fintorogtak a név hallatán.
- Mondd csak, Hermione – kezdte feszengve Ginny. – Mi rémlik neked Lavenderről?
- Hát… A Roxfortban ugyanabban a hálóban aludtunk. Nagyon kedves lány, és segítőkész.
- Volt – morogta Harry. – Aztán történt vele valami…
- Micsoda? – helyezkedett feljebb a fotelban a barna hajú boszorkány.
- Emlékszel még Anthony Goldsteinre?
- Persze, ő volt a Hollóhát egyik prefektusa. Az végzősök bálján jöttek össze Lavenderrel.
- Így igaz – bólintott Blaise, miközben felállt, hogy egy újabb adag Lángnyelv whiskyvel ajándékozza meg magát. – Nem sokkal később, mikor már mi is itt éltünk – bökött magára, majd Dracóra, és Pansyre – el is jegyezték egymást. Aztán kiderült, hogy a mi Goldsteinünk több vasat tart a tűzben, és az egyik Patil ikerrel is kavart, ha jól emlékszem, pontosan Parvatival. Ki is tört a botrány.
- Az nem kifejezés – mondta Ron. – Nagy dráma volt.
- Végül Lavender kidobta Anthonyt. Csak, hát… - grimaszolt Harry. – Azóta Lavendernek megszállta valami az agyát.
- Micsoda?
- A boldogság rózsaszínű ganajtúróbogara – röhögött fel Malfoy, és őt követve szinte mindenkiből kirobbant a nevetés, kivéve Hermionét, aki – bár elmosolyodott – még mindig értetlenül állt (nah jó: ült) a vidám társaság előtt.

- A lényeg – mondta a szőkeség még mindig vigyorogva, miután valamelyest csillapultak a kedélyek -, hogy Brown azóta minden egyes pasiban a Nagy Ő-t látja. Éppen ezért heti, olykor napi rendszerességgel követik egymást az ágyában a szerencsétlen nyomorultak, akiknek fogalmuk sincs, mire vállalkoztak. Tehát promiszkuitás felsőfokon.
- És – szólt közbe Blaise, akin látszott, hogy nem sok kell neki, hogy ismét röhögőgörcsben törjön ki -, a hölgyemény még ezen felül valamiért elhatározta, hogy a férfiúi bakancsok által defektesre balettozott lelkét a rózsaszín elnevezésű színnel fogja orvosolni.
- Mindene rózsaszín – vette át a szót Pansy. – Biztos emlékszel még rá a Roxfortos éveinkből, hogy én sem vetettem meg soha a divatot, de amit Brown csinál, az már a giccs határait is erőteljesen feszegeti.

- Granger – szólalt meg ismét Zambini, majd Hermione foteljához sétált, és leült a karfára. – Látom rajtad, hogy nem érted, miért vigyorgunk mi ezen olyan jót. Meg fogod tudni, ne aggódj. De most – tette a lány vállára a kezét -, csupán a játék kedvéért képzelj magad elé egy buta, arrogáns libát, akinek ugyan nincs mire fennhordani az orrát, ám ez őt a legkevésbé sem zavarja. Sőt! Az élő fába is beleköt, és a stílusérzék hiányáról panaszkodik naphosszat, miközben az ő életterében minden rózsaszín. Még az intimbetét is.
- Ellenőriztük – kuncogott fel Neville, majd őt követte a többi fiú is. A lányok sem bírták megállni, hogy legalább el ne mosolyodjanak.
- Én hozzáfűznék még egy érdekességet – szólalt meg hirtelen Ginny.
- Hugi! – morogta Ron, metsző pillantással illetve a lányt.
- Már megint kezdik – temette Harry az arcát a tenyerébe.
- Mit? – élénkült fel Hermione is, aki – érthető módon – kissé elvesztette a fonalat.
- A házban élő, korosztályunkbeli fiúk közül Brown mindenkit megkapott. Kivéve egyetlen személyt.
Pansy ezt halkan, mégis tisztán érthetően mondta.
- És… - töprengett Hermione. – Ebben… mi a probléma?
- Az – állt fel Ginny, hogy felbontson egy újabb vajsörös üveget -, hogy nem tudjuk, melyikük volt az – mutatott végig a szobában ücsörgő, emberszabású hímeken.
- És nem is fogjátok megtudni soha – bólogatott mosolyogva Blaise. – Ugyanis diszkréten intézzük a magánügyeinket, és nem locsogunk feleslegesen olyan dolgokról nektek, ami abszolúte nem rátok tartozik.
A fiú mondandójának eredményeképp bezsebelt a jelenlévő lányoktól egy-egy nyelvöltést, majd, miután kiörömködte magát szerzeményei felett, felállt, és egy bíróhoz hasonlatosan csendet követelt a teremben.
- Nos, már csak az utolsó napirendi pont megtárgyalása hiányzik, aztán mehetünk is csicsikálni.
- Tényleg! Majdnem kiment a fejemből! – pattant fel hirtelen Draco, majd Blaise mellé állva, barátját átkarolva kezdett el beszélni. – Tehát, mint tudjátok, nagy esemény lesz szombaton! Huszonegy éve lesz, hogy a mi Blaise-ünk megpillantotta a napvilágot, miközben egy vénségesen vén, fogatlan bába a fejénél fogva rángatta kifelé a… khm, ez nem hinném, hogy publikus… Szóval a lényeg, hogy Blaise megszületett, és nekünk szent kötelességünk ezt a jeles alkalmat megünnepelni!
- Bloody Mary? - kérdezte Harry, miközben büszke tulajdonosa volt egy, a szája szegletében bujkáló mosolynak.
- Naná!

Hermione értetlen tekintetét látva Draco az ég felé emelte a tekintetét.
- Merlinre, Granger! A Bloody Mary egy bár, nem messze innen. Minden szombat esténket ott töltjük, ugyanis csak akkor van kimenőnk, így elmulatozunk ott hajnalig, majd szépen hazacaplatunk. Mostmár minden világos, vagy van még esetleg valami, amit nem értesz?
- Mindent értek – bólintott Hermione. – Köszönöm a kioktatást.
- Ne is törődj vele, Draco már csak ilyen – mondta a lánynak Blaise.
- Kussolj, Zambini – nézett barátjára hűvösen Draco.
- Semmi baj – szólt Hermione, majd felállt. – Ha nem bánjátok, én most elmegyek lefeküdni, mert borzasztóan fáradt vagyok.
- Uh, igaz is – nézett a falon függő órára Harry. – Mi is tegyünk úgy, mint az egyszeri szakács, és lépjünk olajra, mert reggel gyűlésezünk, és ha minden igaz, itt lesz Fazéklovag is.
Hermione prüszkölve felnevetett.
- Fa… Fazéklovag?! Ugye nem Pitont becézitek így?! – görnyedt kétrét a nevetéstől a lány.
- De igen – mondta vidoran Blaise. – Csak vigyázz, el ne szóld előtte magad. Régen Üstfenoménnak neveztük, csak aztán Ron véletlenül ezt nyögte be neki. Gyilkos másodpercek voltak azok!

Miután Hermione is kividámkodta magát, és napirendre tért a szokatlan, ám minden jel szerint vicces becézet felett, végre elhagyták Neville szobáját, és mindenki elindult vissza a saját hálójába, hogy nyugovóra térjen. Blaiset Dracónak kellett eltámogatnia a szobájáig, és a barna hajú lány a lépcsőn lefelé menet még hallotta, hogy a fekete hajú, egykori mardekáros kioktatja a szőkét, miszerint: Nem is botladozom, csak hepehupás a szőnyeg!

Előző←…….→Következő