Míg Perselus szemöldökét felvonva szállt ki a kocsiból, addig Hermione, miután elköszönt a sofőrtől, úgy indult el a szálloda felé, mint aki hazaért. A férfi csak elhúzta a száját, és követte az előtte masírozó nőt a főbejárat felé.
Hatalmas fogadócsarnokba léptek, amely a várakozásoknak megfelelően gazdagon, mégis ízlésesen volt berendezve. A vastag fehér oszlopok tövében kényelmes fotelek fogtak közre néhány asztalkát, ahol elegánsan öltözött vendégek várakoztak újságot olvasva. A szürke márványpadló visszaverte lépteik zaját, ami hangosan visszhangzott az üvegkupola alatt. Perselus felemelte a tekintetét, és végignézett a galéria mentén, amelynek üvegfala körbefutott az egész csarnokon. Kénytelen volt elismerni, hogy a szálloda eddig kifogástalan, és legnagyobb sajnálatára egyelőre nem tud belekötni.

Visszafordult a földszint felé, és igyekezett beérni a recepció felé siető Hermionét. Mire felzárkózott, addigra a lány már a szobafoglalásukat kerestette az egyik egyenruhás alkalmazottal. Granger kissé aggódva figyelte a procedúrát, amíg a fiatal orosz a számítógépet bűvölte, és nem tudta megállni, hogy aggodalmának hangot ne adjon.
- Ugye, két különálló szobát kapunk? – kérdezte a recepcióst.
- Da¹ – bólintott a szőke fiatalember mosolyogva–, két egyágyas szoba Miss Granger és Mr Piton névre. Parancsoljanak, az ajtókhoz tartozó mágneskártyák. Azonnal hívok egy londinert, aki felviszi a csomagjaikat.
- Köszönjük, de nem szükséges – utasította vissza Perselus a segítséget. – Csak ennyi csomagunk van.
- Szpasziba² – mosolygott Hermione kedvesen a pult mögött álló férfira, majd kezében a kártyákkal a liftek felé indult.

- Muszáj az orosztudásával villognia? – kérdezte piszkálódva Piton, miután beléptek a felvonóba, és megnyomták a megfelelő gombot.
- Nem villogok az orosztudásommal – vágott vissza Granger. – Egyszerűen megköszöntem a segítségét. Gondolom, annyit még maga is tud oroszul, hogy a szpasziba köszönömöt jelent.
- Azért annál többet is tudok, bár nyilvánvalóan nem annyit, mint maga – mondta Perselus vállat vonva.
- És ez fáj, ugye? – kérdezte Hermione.
- Micsoda?
- Az, hogy én jobban tudok oroszul – magyarázta. – Az imént ismerte el, tehát felesleges vitatkoznia. Tudja mit? Hagyjuk egy kicsit ezt a vitát, fáradt vagyok most ehhez…
- Ahogy a hölgy óhajtja – felelte Perselus egy apró mosollyal, és ezt a kis csatát elkönyvelte magának, mint megnyert ütközetet.

Felérve a negyedik emeletre kiszálltak a liftből, és a szobáik felé indultak. Egyszerre torpantak meg a folyosó közepén, ellenőrizték a szobaszámot, és az egyikük a jobbra, a másikuk a balra nyíló ajtót nyitotta ki.
- Később még beszélünk – szólt vissza a válla felett Perselus, és a választ meg sem várva belépett a szobába.

A szoba igazán kellemesen volt berendezve, és ahogy beljebb ment, látta, hogy a szoba valójában egy kis lakosztály, amihez egy modern fürdőszoba is tartozott, illetve egy kis teakonyha. Letette a bőröndöt az ágy végénél álló zsámolyra, a bőrtáskát pedig az ágy tetejére, és alaposabban körülnézett.
A falakat pasztellszínű tapéta borította, amik teljesen illettek az ablakot keretező nehéz sötétítőfüggönyhöz. A helyiség távolabbi sarka meghitt félhomályba burkolózott, ahol egy franciaágy volt kivehető, gazdagon ellátva kisebb-nagyobb párnákkal, az ágy két oldalán éjjeliszekrénnyel. A szekrénykéken egy-egy olvasólámpa állt, meleg fénybe vonva az ágy két szélét.
Az ablak előtt egy nagyobb méretű kerek asztal állt, tetején duci vázát tartott, amiben takaros virágcsokor üldögélt. Az asztal mellett néhány kényelmesnek tűnő karosszék kapott helyet, lába alatt vastag szőnyeg húzódott. Az ággyal szemközti falon egy szekrény állt üresen, de úgy gondolta, hogy mivel csak egy éjszakára maradnak, nem érdemes kipakolnia a bőröndből.

Mivel még nem volt annyira éhes, így inkább a zuhanyzást választotta. Csomagjából elővette a szükséges kellékeket, és a tiszta ruhát, majd a fürdőszabába ment. Elégedetten vette szemügyre az odakészített tisztálkodási szereket, és a vastag, puha fürdőlepedőt. Az egész helyiség nagyon kellemes volt a pezsgőszínű csempékkel, a mosdó fölötti hatalmas tükörrel és a márványpadlóval.
Kinyitotta a zuhanykabin ajtaját, megnyitotta a csapot, majd a ruhát a földre szórta, és belépett a vízsugár alá. Néhány percig élvezte a forró víz nyugtató hatását, amit véleménye szerint kétségtelenül meg is érdemelt egy ilyen nap után, majd a fürdőlepedőt a dereka köré tekerve visszaballagott a bőröndjéhez. Elővett egy farmert és egy könnyű anyagú, sötétzöld inget, és azon kezdett gondolkodni, hogy egyedül vacsorázzon-e, vagy csatlakozzon a szomszéd szobát birtokló idegőrlő némberhez. Úgy döntött, hogy először belenéz az aktákba, közben pedig hagyja még érni magában a döntést…


Eközben a szemben lévő szobában Hermione szinte ugyanazt a rituálét végezte el, mint Piton. Körbejárta a kis lakosztályt, ami pontos mása volt a férfiének, és ő is elégedetten lépett a táskájához, hogy előhalásszon néhány kényelmesebb ruhadarabot, majd szintén a fürdőszobát célozta meg.
A frissítő zuhany után felvette a vékony pamutnadrágot és egy pólót, majd hosszú haját laza lófarokba kötve visszasétált a szobába. Előpakolta az összes iratot, amit Londonból magukkal hoztak, melléjük tette a Nyevszkijtől kapott dossziét, és bekapcsolta a laptopot. Amíg a rendszer munkára kész nem volt, a teakonyhából hozott magának egy nagy pohár gyümölcslevet, és elhelyezkedett a karosszékben.

Ölébe vette a KGB-től kapott anyagot, és tanulmányozni kezdte a kutatók részletes bemutatását. Az akták segítségével még többet sikerült megtudnia a kutatókról, akik az ellopott vegyi fegyvert kifejlesztették. Igazából még mindig nem tudta felfogni, hogy mi késztethet valakit arra, hogy ilyen pusztító dolgot kísérletezzen ki.
Teljesen belemerült az adatok tanulmányozásába, és nem is tűnt fel neki, hogy lassan elmúlik a vacsoraidő, ő pedig egyetlen falatot sem evett. A Sors azonban gondoskodó társnak bizonyult, és a felmentő sereg hamarosan meg is jelent Perselus Piton képben.

- Jó estét! – nézett fel a berobogó férfire. – Épp szólni akartam, hogy jöjjön be nyugodtan.
- Ne akadékoskodjon már annyit – legyintett Piton. – Vacsoraidő van. Sőt, már el is múlt…
- Netán saját magát akarja feltálalni vacsora gyanánt? – érdeklődött Hermione kicsit dühösen, amiért kizökkentették a munkájából. – Sajnálom, de ilyen későn már nem szoktam nehezet enni…
- Elhiszem, hogy kedvére való falat lennék, drágám, de sajnos az ismeretségünk még nem jutott el olyan szintre, hogy ilyesmiről beszéljünk – vitte be a találatot a férfi egy bokarogyasztónak szánt pillantás kíséretében. – Mit szólna, ha rendelnénk valamit a szobaszervizzel?
- Ha mindenképp az én társaságomra vágyik, akkor csak tessék – intett a telefon felé Hermione.
- Mit szeretne enni? – kérdezte Perselus a telefon felé tartva.
- Magára bízom – felelte a lány nagylelkűen, amiért csak egy kérdő, amolyan „biztos vagy benne?” pillantást kapott.

Mivel rájött, hogy úgysem fog tudni semmi hasznosat csinálni addig, amíg meg nem vacsoráznak, félretette az aktákat, és kényelmesebben elhelyezkedett a székben. Maga alá húzta lábait, és a szobájában ténykedő férfit kezdte figyelni.
Piton háttal állt neki, egyik kezét lazán zsebre téve telefonált, és egyeztetett a szobaszervizzel. Hermione végigfuttatta pillantását a magas alakon, akinek hosszú, ébenszínű haja most úgy fedte be a kellemesen széles vállakat, mint valami palást. Ahogy lejjebb futott a tekintete, szeme elismerően fogadta be a zöld ing által takart területek és az anyagon átsejlő izmok látványát. Az ing félúton eltűnt a nadrágban, és a lány a fejét oldalra hajtva tanulmányozta a keskeny csípőt és a férfiasan formás hátsót.
Piton befejezte a telefonálást, és visszafordult Granger fel, aki így kénytelen volt abbahagyni a mozizást egy időre. A férfi persze észrevette a mustráló tekintetet, és nem állhatta meg szó nélkül.

- Látom, mégis inkább engem szeretne ezüsttálcán látni – jegyezte meg vigyorogva.
- Álmodozzon csak – horkantott a lány. – Jutott valamire az aktákkal?
- Igen, átnéztem, amit Nyevszkij adott – bólintott Piton, és leült az egyik székre. – Mit gondol róla?
- Mármint Nyevszkijről? – kérdezett vissza Hermione, majd a féri bólintását látva vállat vont. – Nem is tudom… Nekem rendben van a fickó. Azon kevesek egyike, aki saját erejéből és a saját tudásának köszönhetően jutott el oda, ahol van. És ami nagyon fontos ebben az országban, nem korrupt. Többen próbálták már megvesztegetni, hogy előrébb jussanak, magasabb pozícióba kerüljenek, amivel nagyobb hatalom és befolyás került volna a kezükbe. Mindenki belebukott a próbálkozásba, és nem hogy előrébb nem jutott, de még onnan is visszacsúszott, ahol addig volt. Egy ideje már nem próbálják meg lefizetni, tanultak a többiek hibáiból.
- Igen, erről már én is hallottam – bólintott Piton. – Amennyire tudom, igyekezett a KGB kissé bemocskolt nevét tisztára mosni. Eddig még nem járt túl sok sikerrel, mivel a KGB neve bizonyos körökben még mindig elég rosszul cseng, és sokan előítéletekkel viseltetnek iránta…
- Ez így igaz – értett egyet Granger. – Nyevszkijnek messzire elér a keze, amit persze igyekeznek bizonyos szinteken megakadályozni. Csak ritkán járnak sikerrel, de azért a világot Nyevszkij sem tudja egyedül megváltani…

A beszélgetést egy diszkrét kopogás szakította félbe, és Hermione felemelkedett a székéből, hogy beengedje a szobapincért. Perselus kihasználta a lehetőséget, és ő is alaposan szemügyre vette a távolodó lányt. Rövid vizsgálódás után arra a megállapításra jutott, hogy bosszantó útitársa egészen kedvére való nő lenne, ha nem fontoskodna annyit. A pamutból készült ruhadarabok kiellően kiemelték az izgalmasan gömbölyű és feltehetőleg kellően kemény feneket, és a formás combokat. Londonban még túl zaklatott volt ahhoz, hogy a szoknya előnyeit észrevegye, így a lány futóművének további mustrálását későbbre kellett halasztania.

Közben a pincér is megjelent a helyiségben, és a megrakott zsúrkocsit az asztal mellé tolta, majd némán megterített két személyre, és miután az ételeket tartalmazó tálakat is az asztalra helyezte, indulni készült.
- Szpasziba – mondta Hermione mosolyogva a pincérnek, majd egy összehajtott bankót nyújtott felé.
- Szpasziba, Miss, Da szvidányja³ – köszönt el egy biccentéssel az orosz, és távozott a szobából. Hermione félútig elkísérte, majd visszafelé jövet neki is feltűnt a vizsgálódó pillantás.

- Megtenné, hogy nem képzeli alám azt a bizonyos ezüsttálcát? – kérdezte csipkelődve, miközben leült a székre.
- Csak viszonoztam a gesztust, amivel megnézett magának, amíg telefonáltam – felelte vállat vonva a férfi. – És örüljön, hogy nem csaptam le a magas labdát… Remélem, nem volt túl nagylelkű vele…
- Oh, igazán hálás vagyok a tapintatáért – ironizált a lány, miközben leült az asztalhoz. – Itt nem kell túlzásokba esni ahhoz, hogy hálásan nézzenek az emberre. Hiába a fényűző szálloda, és a gazdag vendégek, a bérek alacsonyak, és a legtöbb esetben hiába közelítenek a nyugati bérezéshez, a levonások után csak annyi marad, hogy a következőig kitartsanak. Nem látta még az itteni árakat…
Piton erre nem szólt semmit, csak maga elé húzta az angolosan készült marhasültet, töltött két pohár vörösbort, és vacsorázni kezdett.

Granger szintén az ételek felé fordult, és a csirke mellett döntött.
- Na, nézzük közben, hogy mit adott Nyevszkij – mondta felvéve szemüvegét, és maga elé húzta a vaskos aktát. – Az első a sorban Szpaszkij. Az alapadatokat már tudjuk, és ami még itt van… azok főleg a fejlesztéseire vonatkoznak. Ahogy látom, a ’92-es leszerelési rendelkezés óta szépen csendben folytatta a kísérleteit. Elég komoly fegyverfejlesztéseket mutatott be. Ha jól látom, akkor közeli barátságban van a volt hadügyminiszterrel, akivel kapcsolatban korábban olyan gyanú is felmerült, hogy köze van a maffiához. Nyilván volt valami egyéb csatorna, ahonnan az a pénz befolyt, amire a fegyverfejlesztéshez szükség volt.
- Igen – bólogatott Piton, majd a villájára tűzött paradicsomkockával a lány felé bökött. – Az itteni politikusok nagy többsége benne van valamilyen piszkos üzletben: drogok, prostituáltak, fegyvercsempészet, sőt, meg merem kockáztatni, hogy egyeseknek köze van a gyerekpornó-hálózathoz is. Pénzmosás minden területen… mocskos társaság, és ami a legrosszabb, megközelíthetetlenek.
- Van néhány hasznos ismerősöm, akik a zsírosbödön közelében vannak – magyarázta a lány –, és ők elárulták, hogy olyan szövevényes hálót alkotnak az oda-vissza történt lekötelezések szálai, hogy már nem is tudják követni az érintettek se. Mindenki mindenkinek tartozik valamivel valamilyen kisebb-nagyobb szívességért, így mindenki megken mindenkit. Ha valaki esetleg megpróbál ellenállni, azt irgalmatlanul kigolyózzák a rendszerből. Az a mi szerencsénk, hogy a kormány nem tudta rátenni a kezét Nyevszkijre, és ezzel együtt a KGB-re. Ha ott is ők irányítanának, akkor nem kaptunk volna semmilyen hasznos segítséget.
- Bizony – értett egyet a férfi ismét. – Szpaszkij is biztosan lekenyerezte valamivel az illetékes elvtársakat, hogy pénzeljék a kutatásait, és bölcsen hallgassanak arról minden fórumon, hogy Oroszország az egyezmény ellenére is folytatja a fejlesztéseket.
- Lehet, hogy ki tudom deríteni, hogy Szpaszkij elvtárs kinek köszönheti a nagylelkű anyagi támogatást – gondolkodott el Hermione.
- Úgy látom, magának kiterjedt hálózata van itt – jegyezte meg Perselus egy kicsit gúnyosan. – Mint egy bűnszövetkezet.
- Inkább hírszövetkezetnek mondanám – vont vállat a lány. – Az itt töltött évek alatt sikerült néhány felettébb értékes ismeretséget kötnöm. Olykor segítünk egymásnak egy-egy ügyet megoldani. Ez nem kötelező, nincsenek következmények, mint egy bűnözői hálózatnál. Szerencsére… Viszont, aki szerintem a legveszélyesebb a négy tudós közül, az Karkarov és Milinyov.
- És mi a helyzet Orlovval? – kérdezte Piton. – Ő az ország vezető atomtudósa. Tulajdonképpen nem is értem, hogy mit keres egy olyan fegyver kutatásánál, amikor nem atomfegyverről van szó.
- Mennyit tud maga Orlovról? – kérdezte Hermione.
- Nem túl sokat – válaszolta két falat között a férfi. – Jóformán csak annyit, amennyit az aktában olvastam.

- Akkor mesélek magának, ha nem bánja – dőlt hátra a lány. – Gregorij Orlov nem csak az atomfizika területén bír komoly ismeretekkel, hanem a biológia és a biokémia területén is. A Szovjetunió vezetői a második világháború után elhatározták, hogy felzárkóznak a nyugati nagyhatalmakhoz hadi felszereltség terén annak ellenére, hogy a NATO mindig igyekezett rajta tartani a szemét az oroszokon. Mivel a szovjet befolyásoltság nemcsak a Szovjetunióra vonatkozott, így muszáj volt rájuk figyelni. Túl sok beleszólásuk nem volt ugyan az eseményekbe, de azért figyeltek. Természetesen az akkori szovjet vezetőség igyekezett fenntartani azt a látszatot, hogy minden a megfelelő felügyelet mellett zajlik, azon kereteken belül, amibe a NATO nem tud belekötni. Mindemellett a nyilvános fegyverfejlesztés mellett akartak egy vagy több olyan tartalék harceszközt, ami elég nagy pusztítást végez, és amit adott esetben le tudnak tagadni. Kitalálták, hogy ez a vésztartalék egy vegyi vagy egy biológiai fegyver legyen, és felkérték Orlovot, hogy legyen a kutatás vezetője. Orlov rájött, hogy mi a cél, és úgy találta, hogy ennek a fegyvernek a létrejötte nem lenne helyes. Nem vállalta el, aminek az lett a következménye, hogy töröltek mindent, ami azt tanúsíthatja, hogy megvan a tudása a biológiai és kémiai területen való munkához, és csak az atomkutatásokhoz engedték hozzáférni. Miután Orlovot félreállították, megkeresték Milinyovot és Karkarovot, akik ezer örömmel vállalták a megbízást. Ők ketten elég becsvágyóak voltak ahhoz, hogy meg lehessen őket venni. Milinyovnak a szakmai elismerés volt fontos, míg Karkarov inkább az anyagiakat részesítette előnyben. Az anyját is eladta volna egy rubelért… Létrehozták a fegyvert, ami képes volt arra a pusztításra, amit a vezetők elvártak, majd megkapták a megfelelő juttatásokat, amik kellően bőkezűek voltak.

- Mi történt a fegyverrel? – kérdezte Piton, aki rövid időre teljesen elfeledte, hogy a vele szemben ülő fiatal nő hivatalosan az idegeire megy.
- Senki nem tudja – vont vállat a lány. – Bevetésre nem került, mert azért arról mindenki tudna, és a leszerelési folyamatok során sem jelentették be.
- Akkor lehetséges, hogy megtartották, és most azt fejlesztették tovább? – gondolkodott el Piton. – Akkor sem értem, hogy hogyan jön Orlov a képbe.
- Kényszerítették – közölte Granger magától értetődően.
Piton csak nagy szemeket meresztett a lány kijelentésére, és pár percig rakosgatta a hallottakat.
- Elképzelhető, hogy Orlov a segítségünkre lehet a nyomozás során? – kérdezte Grangertől.
- Még az is lehet – bólintott rá lassan a lány. – Amennyiben biztonságosnak érzi. Ki tudja, mivel vették rá, hogy részt vegyen a kutatásban… Ha a családját vagy a saját testi épségét tették a mérleg másik serpenyőjébe, akkor nem volt sok választása.
- Lehet benne valami – mondta Perselus. – Egyébként honnan szerezte ezeket az értesüléseket?
- Még a repülőn szedtem össze, de ez nem fontos – legyintett Hermione, miközben felállt, és a teakonyha felé igyekezett. – Kér valamit?

- Nem, köszönöm – rázta a fejét a férfi. – A bor tökéletesen megfelel. Szóval összefoglalva Orlovra kell ráállnunk, hogy kiderítsük, ki lehet az áruló. Milinyov és Karkarov a korábbi közös munka után most is kart karba öltve vágott bele a megbízásba, kiegészülve Szpaszkijjal és a kényszerített Orlovval. Remek…
- Igen, röviden ennyi a lényeg – nyugtázta Granger, ahogy visszafelé tartott némi ásványvízzel.
- Azt nem tudja, hogy Orlovot miért engedték az atomkutatással foglalkozni, miután visszadobta a másik megbízást? – kérdezte Piton. – Valahogy szokatlan ez az eljárás. Valakit vagy eltüntetnek teljesen, vagy hozzá se nyúlnak.
- Azért ez nem minden esetben működik így – rázta a fejét Hermione. – Orlovnak az atomfizikában volt nagyobb neve, de az akkori vezetők pontosan tudták, hogy a másik szakterületén is ugyanolyan kimagasló a tudása. Ezért kérték fel. Az volt Orlov szerencséje, hogy a felkéréssel egy időben letett az asztalra egy komoly tanulmányt a hasadóanyagokról. Olyan lehetőségeket mutatott be, amik mindenképp a Szovjetunió hasznára váltak. Ez az egy dolog mentette meg az irháját akkor.

Piton a papírokat tologatva bólogatott egy darabig, aztán felnézett a vele szemben ülő lányra.
- Sokkal közelebb nem kerültünk, de legalább van miből kiindulnunk… – mondta, és elnyomott egy ásítást. – Ha megbocsát, most visszavonulok, és magának is javaslom, hogy aludjon, mert korán kell kelnünk.
- Persze, menjen csak – felelte Hermione.
- Jó éjszakát – köszönt el a férfi, miközben felállt a székről, és az ajtó felé indult.
- Jó éjszakát – válaszolt a lány is, és az ajtóig kísérte társát.
Piton kinyitotta az ajtót, és még mielőtt becsukta volna maga után, még visszanézett a lányra.
- Tudja, Miss Granger, lehet, hogy mégsem lesz annyira láb alatt a küldetés során… – mondta, majd választ sem várva, becsukta az ajtót.

***

Kellemesen csípős volt az időjárás, amikor hajnalban elhagyták a hotelt. Az épület előtt már várta őket az előző napról megismert sofőr, hogy a reptérre vigye őket. Szó nélkül ültek be a hátsó ülésekre, és mindketten igyekeztek valamennyire frissnek mutatkozni. Annyira a gondolataikba merültek, hogy nem is érzékelték, mennyi idő alatt értek ki a Seremetyevo-1 repülőtérre.
Miután a sofőr elköszönt tőlük, beballagtak az előcsarnokba, ahol Piton igyekezett félrevonni Hermionét.
- Itt az útlevele, és a többi személyes irata – hadarta halkan, és egy kis paksamétát nyújtott a lány felé. – Hamisak. Ne nézzen ilyen értetlenül, nem áll jól magának! Most a feleségem lesz, és Mr és Mrs. Smith néven fogunk utazni. Számíthatok rá, hogy hitelesen fogja alakítani a szerepét?
- Mit ért hiteles alatt? – sziszegte vissza a lány. – Másszak magára, vagy csak csendben húzódjak meg a háttérben?
- Magára bízom, bár a csendben maradás jól hangzik – válaszolt a férfi, és már indult volna, de Granger visszatartotta.
- Várjon már! – suttogta. – Megmondaná, hogy hogyan szólítsam? Még be sem mutatkozott, mint a férjem…
- A nevem John – biccentett Piton vigyorogva, és ismét indulni akart, amit újból megakadályozott útitársa.
- És engem hogy hívnak? Csak hogy tudjam, milyen névre kell odafigyelnem.
- A neve Jane. Tud mindent, vagy kíváncsi még másra is? – kérdezte türelmetlenül Perselus.
- Mehetünk, drágám – mosolygott rá negédesen a lány, és elindult a férje előtt, hogy leadják a csomagokat.
Piton csak az ég felé emelte a tekintetét, majd szó nélkül követte feleségét.

Legnagyobb megelégedésükre minden rendben ment a jegyek átvételénél, és rövid várakozás után már hallották is, hogy az ő járatukhoz a hetes kapunál lehet beszállni. Kézitáskájukkal a kezükben elindultak a kapu felé, Hermione egy mosoly kíséretében belekarolt Pitonba, és hamarosan már a gép felé tartottak egy közepesen zsúfolt kisbuszon.
Hermione kifelé bámult az ablakon, majd hirtelen elsápadt, és megragadta Perselus karját.
- Mi történt? – kérdezte a férfi, értetlenül nézve a lányra.
- Jézusom… – Hermione csak ennyit tudott kinyögni, és a következő pillanatban már nemcsak ő nézett ki sápadt arccal a busz kissé párás ablakán…

1. igen
2. köszönöm
3. viszontlátásra (do szvidanyija)

Előző←…….→Következő