6. fejezet - Kakasviadal

Lassan világosodni kezdett a keleti horizont, és az első napsugarak szemtelenül osontak be a nehéz, földig érő sötétítőfüggönyök között húzódó vékony résen. Egyenletes, nyugodt szuszogás hallatszott az ágy felől, melynek lakója mit sem érzékelt a kezdődő napból.

Nyugalma nem tarthatott már sokáig, hiszen kellemetlen elfoglaltsággal kellett kezdenie a napi programot: el kellett kísérnie vásárolni egy nőnemű lényt. A tény már önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy egy sor jobbnál-jobb kifogást találjon kibúvóként, de az, hogy ez a nőnemű lény újdonsült társa, Hermione Granger, csak fokozta a veszélyességi faktort. Legnagyobb sajnálatára azonban nem rázhatta le a kéretlen feladatot, mivel saját magának is be kellett szereznie egy alkalomhoz illő öltözetet a bálra.

Perselus Pitont az ébresztőóra cseppet sem diszkrét hangja ébresztette fel. Kelletlenül csapta le a berregőt, és álmosan a fejére húzta a paplant, hogy a következő pillanatban már ki is bújjon alóla. Nehéz sóhajjal kelt fel, és mezítláb, a szállodai papucsot az ágy mellett hagyva, a fürdőszobába ballagott.
A tükörre fittyet hányva a tus alá lépett, és forró vizet engedett magára. Hosszú fekete haja egy pillanat alatt elázott, de nem törődött vele. A reggeli alatt lesz ideje megszáradni. Unottan álldogált a vízsugarak alatt, hagyta, hogy jótékonyan ostorozzák sápadt bőrét.

Gondolatai is ébredezni kezdtek, és visszagondolt az előző napi eseményekre. Csakhogy nem azokra az információkra koncentrálódott a figyelme, amire kellett volna… Tehát Granger együtt élt ezzel a pojáca Szergejjel. Ez sok mindent megmagyaráz, legfőképp a kelleténél talán bizalmasabbnak tűnő viszonyukat. Értelmet kapott a puszi és az ölelés, és Piton sokkal jobban érezte volna magát, ha a lány viharos szakításról számol be a békés elválás helyett.
Feltűnt viszont az is, hogy a fiatal orosz természete mutat némi hasonlóságot a sajátjával. Nem félt odaszúrni a maga találatait, ami meglepte ugyan, de ettől csak szórakoztatóbbnak találta a piszkálódást. Vajon hogyan tudták egymást elviselni, ha Szergej is képes a szarkazmusra? Lehet, hogy ezen bukott meg a románc? Granger nem tudta tűrni a fiú természetét…
Granger… A fene bele, hogy nem azzal foglalkozik, amivel kellene. Dühösen elzárta a csapot, és a fürdőlepedőbe tekerve magát a tükör elé állt. Beesett, fakón fénylő szemeket, lövészárkoknak is beillő karikákat és nyúzott, talán kicsi sápadt bőrt látott viszont az üveglapon. Az összhatást tovább rontotta az állán kéklő borosta is, de úgy gondolta, megengedhet magának annyi lazaságot, hogy a férfiasság eme jelképétől csak közvetlenül a bál előtt szabaduljon meg. Különben is, a nők szeretik a borostát… nézni. Valamivel nyugodtabban visszament a szobába, rendelt némi reggelit a szobaszerviztől, majd a recepciós kérdésére, mely szerint kíván-e valamilyen napilapot olvasni, kért még egy Timest.
Kényelmesen öltözködni kezdett, és már éppen az utolsó gombot gombolta be az ingén, amikor kopogtattak. Kisimította még mindig nedves haját az arcából, és az ajtóhoz ment, hogy beengedje a reményei szerint reggelivel érkező szállodai alkalmazottat.

Az ajtóban a reggeli helyett a teljesen éber Hermione állt fekete szövetnadrágban és krémszínű pulóverben.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman a lány. – Bejöhetek?
- Jó reggelt – biccentett a férfi, és félreállt az ajtóból. – Maga tényleg ennyire komolyan veszi a vásárlást, hogy már most indulásra kész?
- Jól aludtam és eleget, így nem láttam értelmét, hogy továbbra is ágyban maradjak – felelte a Granger, és megállt a szoba közepén.
- Érezze magát otthon – intett Piton az ablak mellett álló asztal felé, ami körül hasonló székeket helyeztek el, mint amilyeneken a lány szobájában is ültek előző este. – Reggelizett már?
- Még nem. Gondoltam, csatlakozom magához. Persze csak akkor, ha nem bánja…
- Ha már itt van, nem fogom kidobni – vont vállat a férfi, és leült a lánnyal szemben. – Reméljük, bőséges reggelit osztanak egy személyre is, és akkor nem marad hoppon.

Ebben a pillanatban ismét kopogtattak, és most végre valóban a reggeli érkezett meg. A szobapincér csak betolta a tálaló kocsit az asztal mellé, és csendben távozott.
Hermione kíváncsian kukucskált be a tányérokat fedő búrák alá, és örömmel látta, hogy kaptak elég reggelit, hogy egyikük se induljon el éhesen vásárolni. Elvett néhány szelet pirítóst, vajat és némi dzsemet, majd kényelmesen enni kezdett. Piton egy pillanatra felvonta a szemöldökét a nőkre egyáltalán nem jellemző ételmennyiség láttán, de nem szólt semmit, csak leült, és a rántottát húzta maga elé.

- Van valami elképzelése, hogy hová szeretne menni? – kérdezte a falatozó lánytól.
- Úgy gondolom, a belvárosban biztosan találok megfelelő üzletet – válaszolta vállat vonva Granger. – Felteszem, a maga öltözetét hamarabb megtaláljuk. Van ötlete, hogy milyet szeretne?
- Nem hinném, hogy túl nagy különbségek vannak szmoking és szmoking között…
- Pedig van, higgye el – ellenkezett a lány egy újabb szelet kenyeret vajazva. – Lehet, hogy a különbségek nem látványosak, de a részletek néha sokkal fontosabbak. Az anyag, a szabás pici egyediségei, és még sorolhatnám.
- Nyugodjon meg, Granger – próbálta leállítani a lázba jött lányt. – Ki tudok választani magamnak egy maximálisan megfelelő szmokingot. Ha végzett, akár indulhatunk is. Szeretnék ebéd előtt végezni…
- Miért ne végeznénk ebédre? – kérdezte ártatlan arccal Hermione.
- Erre inkább nem válaszolok – morogta Piton a kávéscsésze mögül.
Granger felnevetett, és ő is megitta a kávéját.

***

Hermione finomabbnál finomabb anyagokból készült ruhaköltemények között válogatott. Némelyik olyan színben pompázott, amit képtelen volt megnevezni, és az eladó is csak a vállát vonogatta a kérdésre. Elégedetten látta, hogy társa pontosan a várt unott arckifejezéssel téblábol a számára érdektelen öltözékek között.
Kiválasztott néhány estélyit, és a próbafülke magányában elkezdte sorra magára ölteni őket. Az első ruha, amit kiválasztott, halvány krémszínű selyemből készült, rajta vékony, fekete mintával, melyek úgy futottak körbe a ruhán, mintha indák fonták volna körbe. A bokáig érő szoknya halkan susogott minden mozdulatára, ahogy körbefordult a hatalmas, háromrészes tükör előtt. Amikor kigyönyörködte magát a képmásában, félretette, és a következőért nyúlt.

A második már komolyabb darab volt, a bő szoknyarészhez abroncs is tartozott. Kisebb nehézségek árán belebújt a borostyánszín, nehéz kelméből készült ruhába, és olyan érzése támadt, mintha egy kosztümős filmből lépett volna ki. Elmosolyodott a gondolatra, hiszen kedvelte az ilyen filmeket, de gondolnia kellett arra is, hogy ez a bál számára elsősorban nem a szórakozást fogja jelenteni. Könnyen lehet, hogy sietve kell majd távozniuk, és akkor jobban jár, ha olyan ruhát választ, ami tágabb mozgásteret biztosít. Az abroncsos-alsószoknyás kreálmány nem nevezhető éppen menekülő-ruhának. Sóhajtva vette le a díszes öltözéket, és kezébe vette a harmadik kiválasztottat.

Óvatosan kikémlelt a függöny mellett, hogy megnézze, Piton mit is csinál, amíg ő el van foglalva. A férfi az egyik fotelben üldögélt elrévedő arccal, és éppen a falat tanulmányozta. Granger gonosz mosollyal fordult a kezében tartott estélyihez, ami egy méregzöld anyagból készült darab volt. Az anyag finom és puha volt, teljesen felvette az alakja vonalát, amikor belebújt. Az ezüsttel hímzett felsőrész szabadon hagyta a vállait, ahogy eligazította magán. A dekoltázs finoman emelte ki domborulatait, inkább csak sejtetni engedett, mint mutatott, és ez nagyon tetszett neki. A bokáig érő szoknyarészt elég bőre szabták, és ahogy körbefordult a tükör előtt, alig fért el a fülkében, annyira hullámzott. Az elegáns, könyökei fölé érő kesztyű ugyanabban a méregzöld színben pompázott, mint a ruha, és vékony ezüstszállal hímezték bele a tekergőző mintákat. A hozzá tartozó stólát a vállára terítette, és így nézegette mosolygó tükörképét. Elégedett volt a képpel, de még volt egy ruha, amit mindenképp meg szeretett volna nézni magán.
Az utolsóként választott ruha fekete volt, csupa-csupa flitter és strasszkő, amelyek spirál alakban futottak körbe a ruhán a mellétől egészen a bokáig érő, szűkre szabott szoknya aljáig. A nyakrész teljesen zárt volt, míg a háta majdnem derékig szabadon maradt. Hosszú ujjain szintén flitterrel díszítették, és elég érdekes hatást keltett, ahogy elől teljesen zárt, míg hátul szinte teljesen nyitott volt.

Rövid gondolkodás után visszavette eredeti öltözékét, és felnyalábolva a felpróbált darabokat az eladó felé igyekezett.
- Sikerült döntést hozni végre? – hallotta a reménykedő hangot a háta mögül.
- Igen, megvan a megfelelő estélyi – szólt vissza vidáman Pitonnak, majd ismét az eladóhoz fordult. – Ezt a zöldet szeretném minden kiegészítőjével. Köszönöm.
- Ugye, nem azt a fertelmes színű ruhát akarja felvenni? – kérdezte kétkedve a férfi, amikor odaért mellé.
- Melyikre gondol? – Hermione nem értette, hogy melyik szín nem tetszik Pitonnak, így tétován nyúlt a pultra terített estélyik felé.
- Arra a zöldre ezüst mintával – intett fejével az említett ruhadarab felé.
- Mi baja vele? – Granger már teljesen tanácstalan volt, hogy mi lehet a baj a zölddel. – Szerintem gyönyörű.
- Ugye, csak viccel?! – kérdezte felháborodottan, és egyre türelmetlenebbül Piton. – A fekete miért nem jó? Biztosan nem olyan hivalkodó és feltűnő, mint az a zöld… Nem az a cél, hogy mindenki emlékezzen magára a vendégek közül.
- Meglehet, csakhogy egy nyaktól bokáig zárt ruhában nem valószínű, hogy… észrevesz az, akit kinéztem magamnak. – Granger igyekezett óvatosan fogalmazni, elvégre nemcsak egymás között beszélgettek. – A zöld sem olyan feltűnő még az ezüst mintázat ellenére sem, viszont ezzel a színnel nem tűnök el a tömegben, amikor minden harmadik nő fekete estélyit fog viselni.

Az ügynök részéről csak morgás volt a válasz, és Granger elégedetten vette át a csomagot a megszeppentnek látszó eladótól. Elhagyták az üzletet, hogy egy rövid séta után betérjenek egy másikba, ahol Pitonnak választhattak öltözéket.
A férfi célirányosan a fekete szmokingokat felvonultató sor felé indult, Hermione pedig szorosan a nyomában maradt.
- Tudok önállóan dönteni – mordult Piton hirtelen megtorpanva.
- Nem gondoltam, hogy nem tud, csak szeretném látni, mit választ – mosolygott ártatlanul a lány.
- Ah… nők… – füstölgött az orra alatt, majd leemelt egy vállfát a tartóról.
Ellenőrizte a méretet, majd elindult a próbafülke felé. Hallotta a lépteket a háta mögött, így ismét megállt, és szemtelenül megvillanó tekintettel a lányra nézett.
- A próbafülkébe is velem tart? – kérdezte. – Nem elég, ha akkor szólok, amikor fel kell húzni a zipzárat?
- Oldja meg egyedül – vigyorodott el Granger. – Engem már csak a végeredmény érdekel.

Piton elvonult, és gyorsan felvette a próbára szánt szerelést. Úgy ítélte meg, hogy határozottan jól választott, és elégedetten kezdte kigombolni a nadrágot.
- Na, milyen? – hallotta Hermione kíváncsi hangját. – Megnézhetem?
- Nem tartok divatbemutatót még a maga kedvéért se, Granger! – felelte, és lehúzta a zipzárat.
- Pedig én szeretném látni – mondta határozottan a lány, és félrehúzta a függönyt.
- Mégis mit képzel? – háborodott fel a férfi. – Tünés a fülkéből, Granger!
- Hm… nem rossz, de valahogy nem az igazi – mérte végig kritikus szemmel az ügynököt, tudomást sem véve a dühtől egyre pirosabbá váló arcról.
- Nem hallotta, mit mondtam? Kifelé! – sziszegte Piton. – Milyen nyelven kívánja, hogy elismételjem?
- Ne hisztizzen már! – intette le a lány. – Szerintem nézzünk meg még egyet. Várjon csak…
- Nem nézünk meg semmit, ez tökéletesen megfelelő lesz! Granger, hová megy? – szólt a lány után, aki már a felakasztott darabok között válogatott. – Ide ne merjen hozni még egyet!

Hermione láthatóan nem foglalkozott vele, és rövid keresgélés után már visszafelé tartott, kezében egy ránézésre teljesen ugyanolyan szmokinggal, mint ami még rajta volt.
- Tessék – nyomta a kezébe –, ezt próbálja fel. Tökéletes lesz, érzem.
Már éppen vissza akarta adni az újabb vállfát, amikor a lány behúzta a függönyt, és ő ismét egyedül állt a fülkében. A plafonra emelte a tekintetét, és azon vacillált, hogy kidobja-e a kezében szorongatott szmokingot a fülkéből, vagy felpróbálja. Sóhajtott egyet, majd gondolatban elátkozva Grangert megadta magát. Rásandított a zakó nyakában lévő címkére. Armani… Végül is, ez sem rosszabb márka, mint amit magának választott.
Átöltözött, és belenézett a tükörbe. El kellett ismernie, hogy nem tud belekötni, sőt, valóban jól áll rajta. Talán picivel jobban, mint az előző, de nem fogja elárulni a lánynak, hogy az ő választása jobb, mint a sajátja.
- Na? Elkészült? – kérdezte Granger a függöny túloldaláról.
- Teljesen…
- Akkor lássuk! – Ismét eltűnt a függöny, és megjelent a társa a fülke ajtajában. – Remek! Tudtam, hogy jobb lesz, mint a másik!
- Pontosan olyan, mint a másik – vágott vissza a lelkesedő lánynak.
- Miről beszél? Egy Armani mindennél jobb! Ezt vegye meg! – mondta eltökélten, és ismét eltűnt a fülkéből.
- Ez rosszabb, mint mikor még anyám mondta meg, hogy mit kell felvennem… – morogta a próbafülke magányában.

Miután átöltözött, és elhagyta a próbafülkét, rá sem nézve Hermionéra a pénztárhoz sietett.
- Ezt kérem – tolta az eladó elé az Armanit és a hitelkártyáját.
Amint megkapta a becsomagolt holmit, azonnal a kijárat felé indult, nyomában az átszellemülten mosolygó lánnyal.
- Remélem, elégedett – szólt hátra a válla felett, miután kiléptek az üzletből.
- Majdnem… Nekem még szükségem van egy pár cipőre és egy táskára. – Hermione felzárkózott mellé, és csillogó szemekkel nézett rá.
- És hol óhajtja beszerezni őket? – kérdezte lemondóan Piton. Egyre biztosabb volt abban, hogy nem fognak ebédre végezni.
- Itt – mosolyogta, és már be is lépett az üzletbe, aminek az ajtaja elé érkeztek.

Pitonnak nem volt kedve még egy próbálási procedúrát végigülni egy számára végtelenül unalmas, a női igények kielégítésére berendezkedett üzletben, így kinn maradt, elsétált a közeli újságárushoz, majd a frissen szerzett napilappal leült egy közeli padra.
Granger szemmel láthatóan élvezte a vásárlást, elemében érezte magát, ezt nem is tagadhatta volna le. Szerencsére az ő ruhájának megvételével még így is rengeteg időt megspóroltak, és jó esélyük volt, hogy talán még elcsípik az ebédet a szállodában.

Legnagyobb meglepetésére a lány néhány perc múlva megjelent két újabb dobozzal megpakolva, így már vissza is térhettek a szállodába. A recepción egy üzenet várta őket Szergejtől, mely szerint ebéd után érkezik. Nem örült túlzottan, de nem adta jelét nemtetszésének.

***

Piton kezdte úgy érezni, hogy Szergej rendelkezik valamilyen láthatatlan érzékelővel, mivel alig térek vissza Grangerrel a szobájába az ebédről, máris kopogtattak az ajtón. Felöltve a külön Szergejnek tartogatott mosolyt beengedte a fiatalembert, és hellyel kínálta.

- Sikerült bevásárolni a bálra? – kérdezte az ifjú orosz, miután leült az ablak melletti asztalhoz.
- Igen, megvannak a ruhák, meg ami kell – bólintott Hermione. – Te hogy haladsz?
- Már beszereztem a fülklipszeket, amiken keresztül hallani fogjuk egymást – magyarázta Szergej. – A meghívó már le van tudva, így azzal nincs is több gondunk. Megvan a kocsi, amivel megérkeztek a követségre, illetve ami az én főhadiszállásom lesz egy közeli utcában. Bőven lesz időnk, mivel értesüléseim szerint a célszemély csak tizenegy körül fog megérkezni.
- Igazán lenyűgöző – jegyezte meg Piton.
- Köszönöm, Mr. Piton, megnyugtató az elégedettsége – mosolyodott el Szergej.
- Akkor menjünk végig a programon – javasolta az ügynök, elengedve a füle mellett a cinikus megjegyzést.

- Érkezés a követségre pontban este kilenckor. – Hermione szúrós pillantást vetett Pitonra, miközben a menetrendet ismertette. – Elvegyülünk a társaságban, de folyamatos kapcsolatban leszünk az adóvevőkön keresztül. Malfoy valószínűleg tizenegykor érkezik testőrei kíséretében, és akkor kell a közelébe férkőznöm. Táncolok vele, meghív egy italra, és mindent meg fogok tenni, hogy minél több figyelmet szenteljen nekem.
- Nem lesz nehéz dolgod, Hermione – vigyorodott el Szergej, mire két gyilkos pillantással gazdagodott.
- Szóval, ha már kellőn sokat ivott… Tényleg, mennyire bírja Malfoy az italt? – szakította félbe magát a lány. – Igen kellemetlen lenne, ha annyit kellene pezsgőznöm, hogy ne tudjak a feladatra figyelni.
- Hm… Elég jól bírja, amennyire tudom – felelte Szergej.
- Majd visszafogja magát – jegyezte meg csípősen az ügynök. – Nem szórakozni megy oda.
- Köszönöm, hogy emlékeztet rá, Perselus, de tökéletesen tisztában vagyok vele – vágott vissza Hermione, majd sóhajtott egyet. – Jól van, nem kell a feszültség. Tehát ha Malfoy eleget ivott, és meghív a szobájába, akkor beadom neki az altatót.
- Én maguk után megyek – folytatta Piton –, és mire a szobához érek, addigra Malfoy remélhetőleg kiütve hever majd. Ha mégsem, majd gondoskodunk róla, hogy álomba merüljön. Kifosztjuk a gépét, és lelépünk.
- Az adatok letöltését a neten keresztül végezzük, most nem részletezem, hogy pontosan hogyan – vette át a szót az orosz. – Nem fogják tudni, hogy a gépében jártam, de ha mégis rájönnének, nincs az a rendszergazda, de még hacker sem, aki a nyomomra bukkanna, és beazonosítana, mint fogadó címet. Ha átjött minden, visszamentek a társaságba, hogy még lássanak titeket, aztán csendben távoztok, és itt találkozunk, hogy átadjam az anyagot. Ha megfelel.
- Megfelel – bólintott rá Piton, majd a lányhoz fordult. – Megvan a jelölő-spry, amit Q-tól kapott Londonban?
- Persze. Tegnap este ellenőriztem, és találtam néhány pár kontaktlencsét is. Felteszem, hogy ezek az épületeken belüli használathoz szükségesek, míg a szemüvegek inkább a szabadtéri követésre.
- Hm… Q kezd kissé szenilis lenni, ha ezt nem említette – nyomott el egy mosolyt Piton. – A sprayvel megjelöljük a testőröket, hogy tudjuk, kire kell figyelni. Egy idő után úgyis elvesznek majd a tömegben…
- Remek ötlet – ismerte el Granger. – Van még valami, amit elő kell készítenünk?
- Az altató?
- Van néhány ampullám, bivalyerős – felelte a lány.
- Valamilyen önvédelmi fegyver? – kérdezett tovább az ügynök.
- Ne aggódjon, lesz fegyverem – mondta sejtelmes mosollyal Granger.
- Rendben – bólintott elégedetten a férfi. – Akkor azt hiszem, végeztünk is.
- Remek – állt fel Szergej a székről –, akkor én megyek is, és kialakítom a védvonalat az adatmentéshez.
- Kikísérlek – állt fel Hermione is.
- Viszlát, Perselus – köszönt el az orosz Pitontól.
- Viszlát holnap, Szergej – felelte jól hallható örömmel a hangjában a férfi.

- Hermione… – állt meg Szergej az ajtó előtt, hallótávolságon kívül Pitontól. – Ráérnél ma velem vacsorázni?
- Persze – mosolyodott el a lány. – Legalább beszélgetünk egy kicsit.
- Remek – mosolygott vissza a fiú. – Akkor hétre érted jövök.
- Rendben. Akkor hétkor.
- Szia – búcsúzott el Szergej egy puszit nyomva a lány arcára, majd elhagyta a szobát.


A délután gyorsan telt Hermione és Piton számára. Igyekeztek a legapróbb részletekig kidolgozni és megtervezni a bált, számításba venni minden lehetséges körülményt.
Hermione gondolatai olykor elkalandoztak az esti vacsora felé. Örült, hogy Szergej meghívta, hiszen az elmúlt két évben nem találkoztak, így igazán lesz miről beszélgetniük. Sejtette, hogy Perselus nem fog repesni az örömtől, ha közli vele, hogy az ifjú orosszal fogja tölteni az estét, de nem zavarta. Nem akart vele összeveszni emiatt, de bármit is mond, nem fogja lemondani a vacsorát.

- Hallja, amit mondok, Granger?
- Tessék? – ocsúdott fel gondolataiból. Fogalma sem volt, mennyit mulasztott el a férfi szavaiból, de remélte, hogy nem sokat.
- Ne most álmodozzon a szőke hercegről – közölte gúnyos mosollyal Piton, miközben élvezte az arcára kiülő kissé zavart kifejezést. – Azt kérdeztem, hogy milyen fegyvert akar magával hozni, és hová szándékozik azt elrejteni.
- Nem álmodoztam, hanem gondolkodtam – hárított sietősen. – Q fegyvertárából választhattam néhány apróságot, és egy csinos tőr lesz nálam.
- Értem – bólintott lassan a férfi. – És hová szándékozik elrejteni? A táskájába? Netán csizmát fog viselni? Mert annak a szárában esetleg még el tudom képzelni. Egy vállra csatolható tok nem hiszem, hogy menne a ruhájához…
- Látott már westernfilmet, Perselus? – szakította félbe a szóáradatot. – Ha igen, nyilván rémlik, hogy a cowboyok milyen pisztolytáskákat használtak. Nekem is van egy hasonló, combon rögzíthető tokom, amit direkt ilyen esetekre készítettek.
- Ez nem semmi… Késtok a harisnyatartóban! – vigyorodott el kajánul Piton. – Maga egyre nagyobb meglepetéseket okoz nekem, Granger! Ugye megmutatja, ha a helyén lesz?
- Ne is álmodjon róla – nevetett fel Hermione. – Az se biztos, hogy akkor látni fogja, amikor használnom kell…
- Nocsak, ilyen profik vagyunk? Ki hitte volna… Még a végén kiderül, hogy egy kommandós a társam.
- Nem vagyok kommandós, de értek ehhez-ahhoz – vont vállat.
- Hm… Jól van. Reméljük, hogy nem kerül sor arra, hogy megmutathassa a tudását. – Piton felállt, és kinyújtóztatta tagjait. – Most megyek, hogy vacsora előtt még átnézzek pár dolgot.

Elhagyta a szobát, Hermione pedig egy sóhajjal készülődni kezdett a találkozóra Szergejjel.

***

Piton átöltözött a vacsorához, majd elindult Granger szobájába, hogy együtt menjenek le a szálloda éttermébe. Bekopogott, majd választ sem várva belépett az ajtón. Hermione a szoba közepén állt éppen, és a táskájában kotorászott. Legnagyobb meglepetésére nem a megszokott egyszerű szövetnadrág és pulóver volt rajta, hanem egy csinos, fekete koktélruha. A haja feltűzve, az arcán diszkrét smink, a lábán elegáns fekete cipő.
Felvont szemöldökkel sétált közelebb, és titkolatlanul végigmérte a fiatal nőt tetőtől talpig, majd vissza.
- Hm… nem tudtam, hogy ma este randizunk – jegyezte meg. – Hoztam volna virágot…
- Nem randizom senkivel, pláne nem magával – nézett fel a táskájából. – Nem rémlik, hogy mondtam volna, hogy bejöhet…
- Már mindegy, nem megyek ki, hogy beengedhessen – vont vállat a férfi, és továbbra is leplezetlenül figyelt meg minden apró részletet az előtte álló lányon. – Szóval, ha nem randi, akkor miért ez az öltözet?
- Szergejjel vacsorázom – közölte egyszerűen Granger, és várta a reakciót.

Piton már épp automatikusan akart válaszolni valami gúnyosat és csípőset, ám amikor teljesen értelmet nyert mindkét szó, amit a lány mondott, elakadt a szava. Szergejjel vacsorázik… Egy számára idegen emberrel, akiről ő nem tud szinte semmit. Mindezt az akció előestéjén…

- Nem mond semmit? – kérdezte Granger. – Semmi gúnyos megjegyzés, sem leteremtés, se felháborodás?
- Azt próbálom eldönteni, hogy mindezen lehetőségek közül melyiket válasszam – válaszolta Piton kimértnek szánt hangon. – Azt viszont határozottan kijelenthetem, hogy nem örülök a fejleménynek. Remélem, a szállodában maradnak.
- Nem, azt hiszem, Szergej egy városi étteremben foglaltatott asztalt.
- És ezt csak így közli? – kérdezte hirtelen felháborodással a férfi.
- Netán írásba kellett volna adnom? Vagy engedélyt kellett volna kérnem? Felnőtt ember vagyok, aki…
- Igen, lehet, hogy felnőtt, de meglehetősen gyerekesen tud viselkedni – vágott a szavába Piton. – Arra nem gondol, hogy nem lenne tanácsos a városban kóricálnia?
- Mi bajom eshet? Maximum annyi, hogy nem fog ízleni a vacsora – közölte a lány, miközben letette a táskát, és a fürdő felé indult. Az ügynök ismét közbe akart vágni, de Granger nem engedte. – Nyugodjon meg, Perselus, nem lesz gond. És… ha még sokáig ellenkezik, azt fogom hinni, hogy aggódik értem…
Rávigyorgott a mérgelődő férfire, majd eltűnt a fürdőszobaajtó mögött.
Piton dühében kiviharzott a szobából, orrát még csiklandozta a parfümillat, és ahogy berántotta maga mögött az ajtót, majdnem nekiütközött egy nagy csokor, buján illatozó virágnak.
- Oh, bocsánat – hallotta az orvul támadó nővények mögül. – Maga az, Perselus?
- Ugyan ki más lenne, Szergej?! – mordult rá a fiatal oroszra, majd szemügyre vette a virágokat. – Mi az, kifosztott egy kertészetet? Csak nem ezzel a gazzal akarja levenni Grangert a lábáról? Nem hiszem, hogy menni fog – vigyorodott el gonoszan.

Szergej ránézett a kezében tartott rózsákból, liliomokból és egyéb virágokból álló kompozícióra, majd a hosszú hajú férfi szemébe nézett.
- Honnan veszi, hogy nem tudom elcsavarni a fejét egy csokor virággal és még néhány aprósággal? – kérdezte cinkos mosollyal, majd közelebb hajolt, és lehalkította a hangját. – Ismerem Hermione gyengéit, tudom, mivel lehet rá hatni, mitől gyengül el. Én már tudom az utat az ágyába, ha úgy akarom… és ha ő is úgy akarja.
- Azért én nem vennék rá mérget, hogy a régi trükkök még ma is működnek – duruzsolta vissza Piton. – Lehet, hogy az apróságaival inkább távolodik attól az ágytól, mintsem közelebb kerülne hozzá.

Szergej mosolyra húzta a száját, és az ajtóhoz lépett, hogy bekopogjon. Piton megfogta a karját, mire visszafordult a férfi felé.
- Egy darabban és időben kérem vissza a hölgyet – mondta halk, hideg hangon. – Még feladatunk van, amit vele kell elvégeznem.
- Ne aggódjon, éjfélre hazahozom – vigyorodott el Szergej, majd lenyomta a kilincset, és eltűnt az ajtó mögött.

Miután magára maradt a folyosón, Perselus egyedül ment le az étterembe vacsorázni. Húsz perccel később a kétszárnyú üvegajtón keresztül még látta, ahogy Hermione és Szergej mosolyogva kilép a liftből, és a kijárat felé sietnek. Szemmel láthatóan vidám hangulatuktól azonnal elment az étvágya, és kelletlenül lökte az evőeszközöket a tányér szélére, szalvétáját az asztalra dobta, és kiviharzott a helyiségből.
Visszatérve a szobájába leült a papírókkal zsúfolásig megrakott asztal mellé, és újra adatelemzésbe kezdett. Ismét átnézte a négy tudós anyagát, magáról a fegyverről szóló jelentést, és hozzávette azokat az információkat, amiket a tudósoktól kaptak. Próbált rájönni, hogy ki lophatta el, és mit akarhat vele kezdeni, de még túl sok homályos folt volt az ügyben, így hiába a plusz információk, félúton elakadt.

Ahogy teltek az órák, már minden figyelme az előtte tornyosuló papírokra összpontosult, és lassan teljesen lenyugodott. Ez a nyugodtság egészen addig tartott, amíg kezébe nem vette a Lucius Malfoyról szóló aktát, amelyben néhány oldalon széljegyzeteket fedezett fel, amiket nyilván Granger írt oda.
Visszatért minden elsüllyesztett gondolata. Ismét átkozni kezdte M ötletét, amiért egy ilyen társat tett mellé. Ha már mindenképp ki akart vele szúrni azzal, hogy nem engedi egyedül dolgozni, igazán találhatott volna egy profit is, aki tudja, hogy mikor mit lehet és mit nem. Egy profi nem ment volna el egy idegennel vacsorázni egy fontos akció előestéjén. Jobban mondva csak neki idegen, a lánynak nem… de akkor is…
Félrelökte Malfoy anyagát, és járkálni kezdett. Mi a fenének kellett elmennie vacsorázni azzal a bohóccal, ráadásul egy városi étterembe? Miért nem volt jó a szálloda? Mi van akkor, ha figyelik őket? Bárki rájuk állíthatott egy megfigyelőt, esetleg többet is. Ott van mindjárt Karkarov, aki ha tényleg sáros, még elég csúnyán keresztbe tehet, az erdőben levert maffiásról már nem is beszélve, és akkor még ott vannak azok is, akikről nem is tud.
Lehet, hogy a KGB is figyelteti őket puszta óvatosságból, és hogy a lehető legnagyobb rálátásuk legyen a külső segítők ténykedésére. Ki tudja, mire akarják majd a jövőben felhasználni a megfigyelés eredményeit…

A szekrényhez ment, és elővette azt a táskát, amiben Q apró adományai lapultak. Ha már nem tud mit kezdeni a tengersok szabadidejével, legalább pár dolgot előkészít a másnap estére. Kipakolta az ágyra szinte az összes holmit, majd fejben ismét elkezdte végigvenni a másnap esti tervet.
Szükségük lesz a kontaktlencsékre, amivel majd a megjelölt testőröket tudják szemmel tartani. A jelölőfolyadék Grangernél lesz, indulás előtt majd ellenőriznie kell. Aztán az altató, amit megitatnak Malfoyjal… az is Grangernél lesz. Az viszont még kérdéses, hogy hogyan tudja majd beadni a férfinek. Ha sikere lesz, felkeltheti majd Malfoy érdeklődését annyira, hogy ne csak egy táncnyi időt töltsön el az ismeretlen, ámde rendkívül dekoratív ifjú hölggyel, hanem igyekezzen elmélyíteni a friss ismeretséget egy félreeső szobában…
Neki pedig ott kell lennie a nyomában, hogy a kellő pillanatban érkezhessen. A kellő pillanatban… még mielőtt Malfoy rámászna Grangerre… Ehhez pedig be kell jutnia a szobába, amit remélhetőleg nem zár be a tisztelt nagykövet úr.
Megakadt a szeme néhány apró, zárak nyitására szolgáló robbanószerkezeten. A kezébe vette az egyiket, és felidézte Q magyarázatát, mely szerint ezek a kis ketyerék szerencsére minimális zajt csapva teszik lehetővé a bejutást bárhová. Ezekből is eltesz majd néhányat szükség esetére. Ha Malfoy irodája zárva lesz, és ők nem tudnak kulcsot szerezni, akkor jól fog jönni, valamint ha zárt ajtók mögül kellene Grangert kimentenie, mert lassan hat az altató.

Elképzelte, hogy hogyan történhetnek a dolgok. Grangernek sikerül beadnia az altatót, majd elvonulnak a tömeg mindent látó tekintete elől. Talán bezárkóznak, majd Malfoy közeledni kezd Hermionéhez, aki bízva abban, hogy az altató úgyis mindjárt kiüti a férfit, belemegy a játékba a látszat kedvéért. Csakhogy az altató nem hat, és mire ez tudatosul a lányban, addigra Malfoy talán már a ruhája alatt fog járni, és ő még mindig nem lesz ott, hogy átmenetileg kivonja a férfit a forgalomból, mert az ajtó zárva.
Tehát a lényeg, hogy Malfoy beájul, és ők villámgyorsan megkeresik az irodáját, és feltörik a gépét. Neki csak az adathordozót kell vinnie, hogy biztonsági megoldásként duplán menthessék az adatokat. Bekapcsolják, Szergej az interneten keresztül bejut a gépbe, letölti, amit kell, míg ő maga is kimásolja őket. Amint készen vannak, iszkiri, minél messzebbre.

Az órájára nézett, és meglepetten vette észre, hogy már háromnegyed tizenkettő van. Grangernek hamarosan vissza kell érnie. Megpróbált rendezett formát adni az asztalon tornyosuló papírhalomnak, visszatette a táskába Q ajándékait a másnapra szükséges dolgok kivételével, majd a táskát visszasüllyesztette a szekrény aljába. Töltött magának egy pohár italt, és a fotelbe telepedve várakozott. Ha már eddig ébren volt, megvárja, hogy a szőke herceg hazakísérje Hamupipőkét.

Hamupipőke azonban nem érkezett meg, amikor a közeli templom harangja elütötte az éjfélt. Nem érkezett meg még akkor sem, amikor fél órával később még mindig nem érkezett válasz a kopogásra a szomszéd szobában.
Ennyit arról, hogy időben visszajönnek… Perselusban egyre magasabbra csaptak a düh hullámai, ahogy határozott léptekkel vonult vissza a saját lakosztályába. Ez a pökhendi orosz biztosan visszatartja a lányt attól, hogy visszatérjen a szállodába. Minden bizonnyal beveti apró trükkjeit, hogy levegye Grangert a lábáról, lehetőleg egy alkalmas ágy mellett, és a társa sem valószínű, hogy túlzottan tiltakozna egy kellemes éjszaka ellen.
Mindez nagyon szép és sziruposan romantikus, csakhogy ő nem azért van a maffiafészek szomszédságában, hogy ennek a meggondolatlan nőszemélynek asszisztáljon egy régi kapcsolat felmelegítéséhez. Csak tudjon beszélni a központtal, M nem teszi zsebre, amit kapni fog tőle… Majd ő elmondja neki, hogy amíg ő maga azzal foglalkozott, hogy minden megfelelően készen legyen, addig a kisasszony éjjeli randevún szórakozott.

Annyira belelovallta magát a dühöngésbe, hogy felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, és a szoba túlsó sarkába vágta. Ez igen meggondolatlan mozdulat volt a részéről, mivel már későn vette észre, hogy az elegáns ívben repülő dolog az egyik apró, zárnyitó ketyere.
A robbanás pillanatában a földre vetette magát, és mindkét karjával a fejét igyekezett védeni. Amint a zaj elült, feszült fülelésbe kezdett, és várta, hogy mikor töri rá a szálloda személyzete az ajtót. Néhány percig nem hallott semmit, majd egy ajtócsapódás, sietősen döngő léptek zaja, és izgatott kopogtatás volt a válasz a detonációra.

- Perselus, nyissa ki! – hallotta az ismerős hangot. – Mi történt? Valami baj van? Jól érzi magát?
Granger… itt van? De mégis mikor jött vissza? Ha visszaért korábban, miért nem válaszolt a kopogására az imént? Ha csak szórakozott vele is, hogy azt higgye, még mindig Szergejjel van, megnézheti magát.
Gyorsan talpra ugrott, és miután elérte az ajtót, szinte feltépte azt. Az ajtóban valóban Hermione állt, de legnagyobb meglepetésére fürdőköpenyben, vizes hajjal, értetlen és kissé talán aggódó arckifejezéssel.
- Mi történt? – jött ismét a sürgető kérdés. – Hallottam, hogy…
- Maga mikor jött vissza? – vágott közbe dühösen Piton. Halk hangja nem sok jót ígért, és látta, hogy a lány hátrál egy lépést. – Miért nem válaszolt a kopogtatásomra?
- Úgy másfél órával ezelőtt, talán tizenegy lehetett – felelte értetlenül. – Miért kérdi? Nem is hallottam, hogy kopogtat, most jöttem ki a zuhany alól… Mi történt?

Pitonnak zsongott a feje… hülyét csinált magából, ráadásul saját maga előtt. Teljesen feleslegesen tombolta végig a fél estét; Granger már rég a szobájában volt, csak ő nem hallotta, hogy mikor érkezett meg. Ennyi időbe pedig nem fér bele a pásztoróra, legfeljebb akkor, ha gyorsétteremben vacsoráznak. Ezt pedig – legnagyobb sajnálatára vagy örömére – még Szergejből sem nézte ki. Most viszont menteni kell omladozó renoméjának maradékát, mert Granger igyekszik a válla felett a szobába látni…
- Egy véletlen baleset történt, semmi más – engedte be a lányt.
- Jesszusom – halt el Hermione hangja, amikor meglátta a lábukat vesztett székeket, az elrongyolódott szőnyeget és a felborult asztalt. – Mit művelt? Felrobbantotta a fél szobát… Tényleg, és hogy-hogy még ébren van? Azt hittem, már rég alszik…
- Én… előkészültem holnapra, amíg maga szórakozott – vágta ki magát a féligazsággal gyorsan Piton. – Elejtettem az egyik kis bombát, és emiatt történt, amit lát.
- Megsérült? – fordult vissza a férfi felé Granger, és a tekintetében aggodalom csillant, ahogy alaposan szemügyre vette az előtte állót vérnyomok után kutatva.
- Nyugalom, nincs semmi bajom – hárította el egy kézmozdulattal a vizsgálatot.
Granger csalódottan engedte le a kezét, és ismét a romokra nézett.
- Hogyan számolunk el ezzel a romhalmazzal a szálloda felé? – kérdezte idegesen.
- Majd M elintézi – legyintett Piton, és nagyon szerette volna, ha Granger végre magára hagyja.
- Akkor értesítse azonnal, még mielőtt rajtunk kérik számon, és kitesznek minket az utcára – utasította a lány. – És hol fog aludni? Másik szobára is szüksége lesz… Itt nem alhat, még a vakolat is lejött a falról, és…
- Granger, álljon már le! – hallgattatta el a férfi a hajába túrva. – Beszélek a központtal, aztán kérek egy másik szobát reggel. A ma éjszakának már úgyis mindegy, és nincs kedvem az éjszaka közepén költözködni. Menjen, feküdjön le aludni, mert ha holnap nyűgös lesz és fáradt, az az akciónk rovására fog menni.
- De…
- Nincs de! Indulás! – terelte az ajtó felé az értetlenkedő Grangert. – Menjen már…

Mikor végre bezárult az ajtó, fáradtan rogyott le az ágyra. A fene vinné el az egészet… Mindenkit, Grangert, Szergejt, M-et, a maffiát, Malfoyt és vele együtt mindenkit. Úgy határozott, hogy nem gondolkodik az elmúlt félóra eseményein, annak okain vagy következményein, a miérteken és a válaszokon. Sem az őszintéken, sem pedig a hazugokon.
Néhány mozdulattal megszabadult a ruháitól, és a szobának abba a bizonyos sarkába nem is nézve, ahol a romok, illetve a telefon volt, elvonult aludni. Félálomban még elmosolyodott egy kósza gondolatra: a struccpolitika végül is nem olyan rossz dolog…

***

Bosszúsan viharzott végig a szálloda folyosóján valamivel reggeli után. Nem akarta elhinni, hogy még M sem tudta elintézni, hogy új, saját lakosztályt kapjon. Az igazgató a vállát vonogatva közölte vele, hogy sajnos teltházuk van, így egy lehetőség marad, ha a szállodában akar maradni: megosztozik Grangerrel az ő lakosztályán.

Hiába vetette be minden trükkjét, szabad szobát ő sem tudott elővarázsolni. Most pedig mehet, és közölheti a lánnyal, hogy a fennmaradó időre közös szállásra kényszerülnek. Vajon melyiküknek lesz nehezebb? Úgy döntött, hogy nem fogja túlbonyolítani a dolgot.
Visszament a saját szobájába, fülön fogta az összes motyóját, és a lány szobájához ment. Rövid, jelzésértékű kopogás után azonnal belépett, és a szoba közepére ment. Hermione felnézett a laptopjából, és felvonta a szemöldökét, amint meglátta a felmálházott férfit.

- Itt fogok lakni, amíg itt vagyunk – közölte egyszerűen, és ezzel elintézettnek tekintette a tájékoztatást.
Granger nem adta jelét meglepetésének, ami viszont meglepte Pitont.
- Tudok róla – felelte. – Pakoljon le vagy szét, érezze magát otthon. Az ágy baloldalán alszom.
- Tud róla? Honnan?
- Nemcsak maga beszélt Londonnal…

A férfi összeráncolta a szemöldökét, de nem fűzött további kommentárt a lány szavaihoz. Körbenézett a szobában, és látta, hogy az újonnan beszerzett estélyi a szekrényre van kiakasztva. Mellette egy széken a stóla és a kesztyű gondosan elhelyezve, hogy ne gyűrődjön, a szék alatt egy cipős doboz. Tekintete visszatért a ruhára, elnézte egy darabig, próbálta elképzelni a lányon.
Ránézett Hermionére, aki már visszatért a munkájához, és nem foglalkozott azzal, hogy ő hogyan rendezkedik be. Egyszerű pamutnadrágot viselt egy hosszú ujjú pólóval, haja hanyagul összefogva, egyik lába felhúzva a székre, és épp megigazította szemüvegét. Valami furcsa volt… Aztán visszanézett a ruhára és eszébe jutott valami.

- Most elmegyek, van egy kis dolgom – mondta a lánynak. – Időben visszaérek, hogy elkészülhessünk az estélyre.

Hermione épp szólni akart, de mire megszólalt volna, már egyedül volt a szobájában. Vállat vont, és visszatemetkezett a munkájába, nem gondolva többet Piton furcsa viselkedésére.

Előző←…….→Következő