Eljött a karácsony, s ez alkalommal igazán a szeretet ünnepévé vált. Harry, Ron és Dumbledore szenteste estek be, a szó legszorosabb értelmében.

Hermione, Ginny és a Rend néhány tagja, akik a Griffendél klubhelyiségébe lettek osztva megfigyelésre, a kandalló előtt ültek, egy rögtönzött karácsonyfa alatt, s nevetgélve adták át egymásnak ajándékaikat.

Hirtelen lángcsóva reppent ki a tűzből, amit hamarosan követett egy vörös hajú fiú, kormos képpel, s elegánsnak cseppet sem mondható módon taknyolt végig a szőnyegen.

- Ron! - sikkantotta Hermione, de még megölelni se maradt ideje a fiút, mikor egy hangos nyekkenés kíséretében Harry is melléjük landolt.

Most Ginnyn volt a sikítás sora, s abban a minutumban szerelme nyakába vetette magát.

- Dumbledore-t hol hagytátok? - kérdezte nevetve Sirius, s leporolta keresztfia talárját.

Válaszként ismét felparázslott a tűz, majd kivetett magából egy harmadik alakot.

- Elnézést, amiért nem állt módunkban kopogni - biccentett az igazgató, és Tonks igyekezett köhögésnek álcázni nevetését.

- Azt hiszem, eme különleges esetben elnézzük, Albus - mosolygott Lupin, s felemelkedett, hogy elvegye Dumbledore-tól a köpenyét.

Kis bíztatás után sikerült rávenniük az idős mágust, hogy csatlakozzon hozzájuk a karácsonyozásban, s így a frissen érkezettekkel kibővülve folytatták az ajándékozást.

- Ezt tőlem, Hermionénak - szólt Ginny, s a lány elvett tőle egy apró, zöld zacskót.

- Mi van benne? - kíváncsiskodott, majd nevetve állapította meg, hogy üveg önjavító tintát tartalmaz.

Ginny vállat vont.

- Azért kapod, hogy eszedbe jusson, van könnyebb út is…

Dumbledore tapintatosan félrefordította a fejét, hogy még véletlenül se foghassák rá, hallotta a puskázásra való buzdítást.

A lány kapott még Harrytől egy bájitalos könyvet, Rontól a szokásos üveg parfümöt, Siriustól pedig egy gyönyörű nyakláncot, ami a Holdat ábrázolta, s körbe volt rakva apró kövecskékkel. Lupin és Tonks ajándéka egy láthatatlanná tévő köpeny volt.

- Ha tartjátok magatokat ahhoz, hogy aurorok lesztek, akkor nélkülözhetetlen lesz küldetéseitek során - jött a magyarázat Tonkstól.

Amikor Hermione meghatódva átvette az ajándékot Lupintól, a férfi tovább kezdett kutakodni a háta mögött fekvő papírzacskóban.

- Van itt valami más is… ez Harrynek lesz…

Tonks felhúzta magát fektében, s tekintetéből sütött a kíváncsiság. Remus elővett egy nagy, fekete dobozt a zacskóból, s kevés gondolkodás után a fiú kezébe nyomta.

- Remus… mi van benne?

- Emlékek. Nyisd ki, és meglátod.

Harry leemelte a doboz tetejét, s egy halom papírt, fotót, egy brosst, egy üvegcsét, egy pár eljegyzési gyűrűt és egy csokornyakkendőt.

- Ez… ezek…

- Ezek a szüleidé voltak, igen - bólintott Remus, és átölelte Harryt. - Nézd meg azt a kis üvegcsét, érdekelni fog…

Harry a kezébe vette az említett tárgyat, letekerve tetejét az orrához emelte.

- Édesanyád parfümje volt - válaszolt a kimondatlan kérdésre Lupin. - Különösen kedvelte ezt az illatot. Tizenhat éves kora óta használta.

Harry beleszagolt, s mosoly ült ki az arcára. Nem emlékezett az illatra, de jóleső érzéssel töltötte el a tudta, hogy az édesanyja illatát érzi.

Letette az üveget, s a gyűrűk után nyúlt.

Hermione eközben megbabonázva meredt a parfümös üvegre.

- Harry, megszagolhatom én is?

A fiú intett, hogy persze, és a lány már a kezébe is vette a tárgyat. Beleszagolt, és tudta: ez az az illat.

Felállt, és fontos tanulnivalóra hivatkozva az ajtóhoz lépett, és eltűnt az éjszakában.

***

Estefelé járt az idő, a Nap már órák óta eltűnt a horizonton, hátrahagyva a jótékony sötétséget.
Az ablakon kitekintő mágus megállapíthatta, hogy az ég tökéletesen felhőtlen, s a csillagok fénye akadálytalanul jut el a földre, misztikus hangulatot adva az éjszakának.

Perselus ismét az ágyán feküdt, s a plafon repedéseit szemrevételezte.

- Igazán eldönthetnéd, mit akarsz - szólt a kis hang.

- Pofa be.

- Harapd már le a fejem!

- Azon vagyok, nem látod?

- De, sajnos látom. Mi lenne, ha egyszer nem rajtam vezetnéd le a dühödet?

- Jesszus, a belső hangom azon problémázik, hogy őt cseszem le a mások hülyeségei miatt! Szent ég, hova korcsosul ez a világ?

- Emlékeztetnélek, hogy ez nem jelent mást, mint hogy saját magadat hibáztatod azért, hogy egyes egyedül rohadsz a pincédben karácsony este.

- Mikor lettél ilyen átkozottul szókimondó?

- Szánalmas vagy, Perselus. Itt veszekszel saját magaddal, ahelyett, hogy megtennéd végre, amire napok óta vársz.

- Ó, igen? És mire vágyom, egészen pontosan, Mr. Mindent-Jobban-Tudó?

- Azóta jár ez a fejedben, mióta akkor este aljas módon kicsavarta a kezedből a babot.

- Ó, Merlinre, hallgass már!

Perselus felkapott egy üvegpoharat az asztalról, s teljes erejéből a falhoz vágta.
Velem te nem szórakozol többé, motyogta magában, s levetette magát az ágyra.

Soha többet nem hallott a fejében szóló hangról…

***

Hermione a könyvtár hatalmas, ólomüveges ablakának párkányára támaszkodott, s csodálta a csillagfényben fürdő kastélyparkot.

Mellette, az asztalon egy könyv feküdt, ami a Mindennapi bájital-hozzávalók címet viselte.
Hosszú órákat töltött azzal, hogy olyan könyvet találjon, amiben benne van a közönséges szegfűszeg. Végül Madam Cvikker segítségét kellett kérnie, de nem bánta, mert végre kezében tarthatta a kötetet.

Biztos akart lenni abban, hogy nem valamiféle mágikus mellékhatás miatt viselkedett Piton olyan furcsán.

Mindenképp bizonyítékot akart találni arra, hogy a növény holmi afrodiziákum. Fájt volna belátnia, hogy Pitont Lily Potterre emlékezteti. A szerelmére…

Egyedül volt, a könyvtárosnő magára hagyta, mivel megbízott benne, de a lelkére kötötte, hogy jól zárja be maga után a helyiséget, nehogy bárki is eltulajdonítson akár egyet is szeretett könyvei közül.

Görcsoldó, szülést segítő, szélhajtó és sebfertőtlenítő. Ez mind a szegfűszegolaj gyógyhatása. Sajnos nehezen hitte, hogy a bájitalmesternek akár egyikre is szüksége lehet. Ha meg igen, arról inkább nem kívánt tudni…

Nagyot sóhajtott, és gondolataiba merülve nézte, ahogy Hagrid kunyhójából gyenge fény szűrődik ki. Ő maga mindenfajta világítást eloltott a könyvtárban. Imádott a sötétben lenni, ilyenkor tudott a legjobban gondolkodni. A Rengeteg felett ekkor egy csillag készült örök búcsút mondani égi pályafutásának, s kecses ívben hullott alá társai közül.

Hullócsillag karácsonykor, gondolta Hermione, milyen idilli. Ha most kívánok, az biztosan bejön…

Elrebegte kívánságát, s végignézte, ahogy a tünemény eltűnik az égről, majd ismét saját, belső világába tett látogatást.

Hamarosan egy meghatározhatatlan illat töltötte be orrát, s egy pillanat múlva már egy meleg tenyér érintését érezte a derekán.

Nagy levegőt vett, s nem fordult meg azonnal - a következő percben hideg ajkak érintették vállát. Szemeit behunyva sóhajtott, s az ajkak feljebb csúsztak az arcára.

Lélegzet-visszafojtva fordult hátra, hogy elmerüljön egy éjfekete szempárban.

Perselus szótlanul nézett a lány szemébe, aki hihetetlen mélységeket vélt felfedezni a férfi pillantásában.

Egyik kezét még mindig Hermione derekán tartva közelebb húzta magához, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust. Másik kezét felemelve végigsimított a griffendéles arcán, aki hirtelen elfelejtett levegőt venni.

- Hermione - suttogta a férfi, miközben beletúrt a lány hajának zuhatagába.

Könnyű csókot lehelt a félig elnyílt ajkakra, s csak egy ábrándos sóhajt kapott válaszul. Mindkét kezét a lány derekára tette, még közelebb húzta magához. Érezni akarta az egész, törékeny és reszketeg testet, minél közelebb a sajátjához.

Mérhetetlen megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy Hermione karjai tétován körbefonják a nyakát, hogy összeforrjanak egyetlen, egyszerre édes és keserű csókban.

Fejét kissé balra fordítva vette birtokba a lány száját, aki remegve viszonozta csókjait.

Perselus végigfuttatta nyelvét Hermione alsó ajkán, majd mikor az bebocsátást engedve szétnyitotta száját, nyelveik egymásra találtak, s lassú táncba kezdtek.

Első csókjuk hosszú perceken át tartott, míg végül Hermione remegő lábakkal ellépett a tanár elől.

A férfi értetlenül, s csalódottan nyújtotta utána a kezét. Hermione hátrált pár lépést, s Perselus kérdőn követte, de a lány felemelte a kezét.

- Ne! Ne gyere közelebb, kérlek!

A férfi leeresztette a karját, arcára kiült az értetlenség.

- Mi baj? Megbántottalak?

Hermione a fejét rázta, s még egyet lépett hátra.

- Akkor? - próbálkozott tovább Perselus. - Megijesztettelek?

Ismét nemleges választ kapott, így megpróbált közelebb lépni, de a lány megint megálljt parancsolt.

- Ezt nem lehet… - motyogta elhalóan. - Nem szabad…

- Elfelejtenéd egy pillanatra a szabályokat, kérlek? - kérdezte rosszallóan Perselus. - Csak egy pillanatra. Most miért rázod a fejed?

Elérte a lányt, s karjait ismét a dereka köré fonta.

- Eressz el, Perselus - kérlelte suttogva a lány, mire a férfi rákényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

- Mondd, hogy nem akarod. Mondd, hogy nem vonzódsz hozzám, és akkor elengedlek.

Hermione lenézett a tanár mellkasára, és válaszolt:

- Nem akarom.

A férfi felemelte az állát.

- Hogy mondtad?

- Nem vonzódom hozzád! - Ezt már a szemébe mondta, mire Perselus eleresztette.

Hermione pánikszerűen sietett az ajtóhoz. Feltépte a kilincset, de aztán meghallotta, hogy Piton a nevén szólítja. Ránézett a férfire, aki az ablak előtt maradt, s alakját körbeölelte a csillagok sejtelmes fénye

- A baj csak az - mondta elgondolkodva -, hogy én ezt nem hiszem el.

Úgy állt ott, mint valami sötét istenség; mint aki időtlen titkok tudója, s benne volt egy néma ígéret: ha gyönge vagy, elkaplak.

Hermione talán még életében nem futott olyan gyorsan, mint akkor éjjel, a Griffendél torony felé.

Előző←…….→Következő