A házisárkány effektus, avagy Umbridge vagy Rita?

Egy szép decemberi napon Dumledore professzor rájött, hogy rettentően nincsen semmi dolga. A vodka már a halloweeni partin kifogyott a mágikus terülj-terülj poharából, mikor Lupin cimborájával ittak az egész minisztérium egészségére – egyénenként mindenkire. A téli szünet beálltával pedig a molesztálható másodikos diáklányok is visszavonultak otthonaikba egy rövid pihenőre. A professzor úgy gondolta tehát, meglepi magát karácsony alkalmából egy remek tréfával, és megszívatja Pitont. Elégedetten dörzsölte ráncos tenyerét, és közben kuncogott is egy kicsit, ahogy a vén banya Umbridge irodája felé indult…

Szegény Piton professzorunk már aznap reggel valahogy furcsán érezte magát, és még magának se merte bevallani, de szörnyű félelem fogta el. Csakhogy egy hatalmas halálfaló, aki maga Voldemort kedvenc embere volt, nem retten vissza semmitől, kivéve, ha Albus, a vén szatír igazgató karácsony reggelén egy levelet csúsztat az ajtaja alá. Még jó, hogy az a vén hülye nem tudja, hogy áruló. Azt gondolja, nem jön rá, pedig bűzlött a vodkától, és egy csomag citrompor volt hozzácsomagolva. Mikor elolvasta a levelet, nem is sejtette, hogy élete legnagyobb hibáját követi el, ha elfogadja az igazgató meghívását.

Ugyanis ekkor még nem sejthette, hogy azt a példányt Umbridge is megkapta… A vén kujon szerint remek tréfa lenne összeboronálni őket, meg talán a szex hatására nem lennének ilyen savanyúak.

Persze ennek az ötletnek egyedül Piton nem örült, nem is értette, hogy Dumbledore miért nem érti meg a helyzetét. Hogy feltételezheti róla, hogy ő savanyú? Tegnap, mikor a levéllel berontott az igazgatói irodába egy Capitulátusszal, az öreg épp újabb csomag citromport tömött magába, és vidáman nézte őt, a hatalmas Perselus Pitont, akinek egy saját rajongóklubot is alakítottak kedvenc diákjai,aki most toporzékol a dühtől. Még mielőtt megszólalhatott volna, valamit a fejéhez vágtak, és mire feleszmélt, egy rózsaszín, csiri-csáré szobában egy franciaágyhoz volt kötözve, miközben egy hatalmas fenék eltakarta előle a kilátást…

Itt kezdődött el Perselus majd’ két évig tartó kínzása, mely még a Nagyúr közeledésénél is rosszabb volt. Napjainkban a professzor már a rajongói leveleken kívül semmi mást nem talált vonzónak. Napjainkban…

Hmm, mennyire fog örülni az én Perselusom, ha rendbe teszem ezt a mocskos helyiséget... – gondolta magában Umbridge, miközben elkezdett pakolászni Piton magánlaborjában.
Fényesre pucolt mindent. A polc mélyén lapuló vegyszeres üvegekből kiöntötte Piton ínséges időkre félretett pálinkagyűjteményét, az üstjeit ábécésorrendbe tette, az ágy alól pedig kihajította a Playboy 1952-től gyűjtött összes számát. Munkája megkoronázásaként levakolta az évek során a professzor által a falra termelt gyanús foltokat, és rózsaszínre festett mindent. Mikor az utolsó ecsetvonásokat végezte, lépteket hallott a folyosóról. Hirtelen kitárult az ajtó, és berontott rajta Piton – céklavörös fejjel.

- Na, most már elég, banya! Azt még elviseltem, hogy kivágtad az összes fekete taláromat, hogy mindenkinek a gyerekkori képeimet mutogatod, amire persze kíváncsi lennék, hogy hogyan került hozzád, de ez most mellékes. Viszont azt már nem nyelem le, hogy apám örökségét, a Playboy 1952-es összes számát kidobtad, és a MAGÁN, érted, magán laboromat átfested erre az ocsmány színre! Kifelé innen! És ne gyere nekem azzal, hogy Albus megígérte! Nem hallod?! Rád uszítom Friccset, (igaz, ha belegondolunk, az inkább neki lenne kész kínzás, de az már nem az én gondom, szenvedtem eleget) és aztán... aztán… váá nem is tudom, mi lesz, de az én hajamhoz még egyszer nem nyúlsz! Van mentséged erre a káoszra?

- De, Perselus… én… én… én azt hittem, örülni fogsz, ha… csak a kedvedben akartam járni... De hogy beszélhetsz így velem?! Ezt nem tűrőm! Dolores Umbridge-dzsel senki nem beszélhet így! Senki! Megértetted?! Pedig én csak jót akartam...

- Még hogy a kedvemben? Esküszöm, ha nem hagysz békén, rád uszítom a rajongóim! Eddig is csak szájkosárral mertem kiengedni őket, de ez már tűrhetetlen. Még mindig itt vagy? És most szépen keresünk egy vödör disznózsírt… – gondolkodott hangosan, mikor látta kirohanni a boszorkányt. – Remélem, nem megy beköpni a szatírhoz… de ha mégis, akkor ő is megjárja!

Dolores Umbridge-dzsel senki nem beszélhet így… mit képzel magáról… azt hiszi olyan jó numera? Hát téved! Én nem fogok sírni utána… de ezt még megjárja! Megjárja! – dohogott magában Umbridge, miközben rohant a dolgozószobája felé.

Na végre, a régi önmagam! Csak tudnám, hogy ezt miért nem tettem meg előbb… – gondolkodott a tükör előtt nézve remekművét. Végre a zsíros haj mellett visszakaphatta fekete talárjait, melyeket a házimanók eldugtak, hogy az a sárkány ne találja meg. Na már most, ez a labor nem maradhat így, de az tuti, hogy én nem fogok festegetni, inkább nézzük meg azt a tefelonkönyvet, vagy mi a szöszt – gondolkodott tovább.

Hmm… Potter és Weasley házimunka, velünk az élete és a pénztárcája megkönnyebbül, hívja az 555-555-555 számot és jelentkezzen! – lapozgatta a könyvet, de sajnos nem talált más céget, így hát kelletlenül, de felhívta a számot.

Na, ez is letudva, már csak egy jó kis nő kell végre. De hol találok én most szabad nőt a Varázs Butik hétvégén? Minden hülye liba a boltokat járja, na mindegy nézzünk körül, hátha szerencsénk lesz. – Felvértezve magát elindult Roxmorts utcái felé. Kifelé menet még látta Umbridge-t kirohanni az irodájából, de már nem foglalkozott vele.


Eközben a griffendél klubhelyiségében Harry és Ron épp egy mágikus sakk-parti közepén voltak, amikor is megszólalt a telefon.
- Ez meg ki a… a… a… lehet ilyenkor? Épp nyerésre álltam! – dühöngött Ron.
- Hát persze, Ron… Halló? – vette fel a telefont Harry.
- Idefigyelj, Potter! Ha azt akarod, hogy sikerüljön az év végi vizsgád bájitaltanból, akkor most azonnal idejössz a kis barátocskáddal, és kitakarítjátok a laboromat! Ingyen! Megértetted?!
- Igenis, Piton professzor úr… Mindjárt indulunk Ronnal…
- MOST! – ordította Piton, majd lecsapta a telefont.


- Mi az, Harry, miért vágsz olyan képet, mint kukac a napon? Hee… – vágott diadalittas arcot Ron –, királynő az E5-re, sakk! Harry... huhu! Kérsz egy csokibékát? – A vörös hajú fiú észre se vette társa hirtelen változását, folytatta a csokibékák gyilkolását.

- Hát… öhm… Piton telefonált…

- És? – fuldoklott egy nagyobb darab csokitól a fiú.

- Hé, ez nem ér! Ez egy tuskó! Mióta azzal a nővel van, rosszabb, mint volt. Bástya az F2-re. Sakk-matt. Na jó, menjünk, akkor legalább még visszaérhetünk az IHB-re. De mit is kéne csinálnunk?

- IHB? Az meg mi? Amúgy festeni meg pakolni kéne. De siessünk, mert még a végén ránk szór valami átkot… heh… – azzal kimászott a klubhelyiség ajtaján, és elindult Piton magánlaborja felé.

- Mi? Hát még ezt se tanultad meg hét év alatt, cccc… Harry, Harry. Hát az a buli ahol, Iszunk, Hányunk, Befekszünk! – világosította fel öreg cimboráját. – Közbe meg remélem, gyorsan végzünk, mert Luna vár már egy üveg Lángnyelv Wiskeyvel. Azok a formás combok, és hogy szinte bármikor meglehet dönteni – álmodozott tovább a fiú.

- Mindig csak ezen jár az eszed, haver? De most komolyan, ennyit dugni már gáz… bár, ha olyan partnere van az embernek, mint Ginny… Khm… vagyis siessünk, tényleg már csak pár sarok, de érzem, hogy nem lesz jó vége a lassúságunknak.

- Jaj, Harry, azért, mert te még szűz vagy, az nem jelenti azt, hogy más ne szórakozna. Plusz, fejlődésben lévő gyerek vagyok, most alakul ki a szociális érzékem, a politikai hozzáállásom. Erről jut eszembe, képzeld, Voldemort megkeresett a hétvégén, és chippendél táncos állást ajánlott, mert úgy gondolja, hogy Malfoy már kiöregedett. De nem fogadtam el! – nézett ijedten barátjára, aki épp megölni készült egy hatalmas téglával. – Keveset fizetett volna – mentette ki magát a helyzetből. – Hahó, Harry, hallod, hogy mit mondok? Attól a rengeteg sátánista zenétől, amit maximális hangerővel hallgatsz a walkmaneden, nem úgy tűnik – sopánkodott, miközben elérték a bájitaltanterem ajtaját.

- Én? Szűz? Kérdezd meg erről Ginnyt… Na, megjöttünk. Bemész te elsőnek?

- Mi van a húgommal?

- Ááá, semmi. Menj csak be! Vagy menjek én? Na jó, ne nézz így, már megyek is. – Azzal Harry belépett az ajtón. Amint meglátta a szobát, kitört belőle a röhögés.

- Mi az...? – de nem tudta befejezni a mondatot, mert őt is rázta a röhögőgörcs.
- Te, Harry, ezt meg kell örökítenünk valahogy. Van nálad Csodamix 2000 fényképező? Ezt bele kell rakni az iskolaújságba, már a szalagcímet is tudom: Perselus Piton és a rózsaszín átka… Na jó, ez nem jó, de akkor is! Tudod mit, én most leülök ide, te addig takaríts ki. Na, jó ötlet, mi?

- Na persze, azt felejtsd el, hogy én itt hajtom magam, és te ülsz. Lássunk neki! Kezdd el lekaparni a vakolatot, én addig idehívom a fényképezőgépet. Invito Csodamix 2000 – suhintott a pálcájával Harry.

- Nem lehetne inkább valami könnyebb feladatom, például portörlés? – kérdezte Ron, és reménykedő, hatalmas boci szemekkel bámulta a hőst, ki legyőzte Voldemortot, ki tudja már hányadszor, kinek nevét hálaimával rebesgetik, vagy éppen a halálra kívánják. Miközben ezen gondolkodott, eszébe jutott, hogy már két hete nem etette meg Pulipintyet, de egyből kiment a fejéből, ahogy ránézett a tanári asztalra, és újabb roham jött rá.

- Portörlés? Jaj, Ron, maradj már! Nem látod, hogy itt minden csillog-villog? Na, kezdjük kaparni a falat. Nem tudsz valami varázslatot?

Hát, ez nem jött be. – durcizott a fiú.
- De. Te kaparsz, én meg elcsórom azt a képet az asztalról, és millióért eladom! – mondta, és elindult az asztal felé.

- Ron, ne szórakozz már! Milyen kép vonja el már megint a figyelmedet a munkáról? Inkább csináljuk varázslattal, és tűnjünk az IHB-re....

- Hát nem látod? Piton és Umbridge smaciznak, Rita Vitrol biztos harapna a dologra! De abban egyetértek, hogy siessünk, nincs kedven összefutni a denevérrel, és Luna is vár már a partyn. De ezt előbb elrakom… – és már csúsztatta is a ruhája alá a képet.
- Öh, hogy is van? Várj, anyu múltkor mondott egy varázsigét… hm… Sipirc – mondta, de nem történet semmi. – Vagy nem is, ezzel csak Csámpást zavarta ki a konyhából – vörösödött el. – Megvan! Suvic!
De ekkor valami más történt…

- Jaj, Ron, ne bénázz már!
Azzal Harry leállította Ron varázsigéit, és egy újat mormogott el, mire a fal kaparásnak indult.

- Nem is bénázok! Ha neked olyan jól megy, akkor miért lettek a falak bugyikékek? Na, tudod a választ, menni akarooook! És még pénzt se kapunk! Szerinted hol lehet most az a szerencsétlen?

Eközben Roxmorts utcáin…

„Húúú, mennyi nőő...” ámuldozott magában Piton, miközben Roxmorts utcáit rótta. Nem is olyan rossz ez a Varázs Butik Hétvége... Mondjuk most úgyis a vásárlással törődnek… Mennyi pénz is van nálam? – kezdett el kotorászni a nadrágjába. Ááá 9 galleon és 50 sarló. Végül is elég az… addig elugrom egy kicsit szórakozni. Ne kelljen már annyit rejszolnom – gondolta Piton, és az irányt a legközelebbi bordélyház felé vette.


Minden kritikának előre is örülök!:)

→Következő