Szokatlanul enyhe idő köszöntött a Roxfort lakóira. Két hét volt még hátra karácsonyig, és ez a kastélyon is meglátszott. Flitwick már felaggatta szokásos díszeit a lámpásokra, csillárokra, oszlopokra. McGalagony nem szólt rá azokra, akik a folyosón grasszálva énekeltek, főleg, miután Siriust is rajtakapta, amint egy csapat hugrabugos lánnyal dalolászott.

Hermione szörnyű gombóccal a torkában ébredt. Válogatott marhaságokat álmodott, amikben leginkább Piton és a szobája játszott fontos szerepet.
Hét óra körül, mikor is álmában harmadszor fulladt bele a tanár üstjébe, felébredt, és úgy döntött, nem is próbálkozik tovább az alvással. Fogta magát, és lement reggelizni.

Azon kapta magát, hogy már vagy negyed órája bűvöli a kávéját, mikor egy árnyék vetült az asztalra. Felpillantva egy nyeglén vigyorgó, szőke srácot pillantott meg.

- Malfoy - állapította meg lemondóan.
- Személyesen - válaszolta a fiú fölényesen.
- Mit akarsz? - kérdezte Hermione sóhajtva.
- Hallom, esténként Pitont boldogítod.
- Boldogítani? Pitont? Ne röhögtess.

Malfoy lazán felcsusszant az asztalra, és a tanárok felé mutatott.
- De komolyan, nézd csak! Ott ül, és mosolyog. Tuti rád gondol, Granger.
Hermione a tanári asztal felé nézett, és meglepve látta, hogy a bájitaltanár VALÓBAN mosolyog. Indiszkréten hosszú pillantást vetett rá, majd, mikor a tanár észrevette, villámgyorsan elkapta a fejét.

- Látod? - Malfoy megpaskolta a lány karját. - Biztos mély benyomást tettél rá… - Itt beszúrt egy kaján vigyort. - Vagy esetleg már ott tartotok, hogy ő tesz rád mély benyomásokat?
Hermione fülig elpirult, és lerázta magáról a mardekáros kezét.

- Kopj le, Malfoy.

A fiú felpattant, és mélyen meghajolt. - Ahogy a hölgy óhajtja!
Azzal lelépett.
A lány bambán bámult utána. Ez meg mi volt?

Piton követte a tekintetével a srácot, miközben a vigyort igyekezett levakarni az arcáról.
Jobbján Gwen ült, akinek a műmosoly szólt. A körülötte ülők el se tudnák képzelni, mekkora erőfeszítésébe kerül ez. Volt egy sanda gyanúja, miszerint pontosan erre ment ki a játék. Dumbledore élvezi ezt, röhög a markába.

Szent ég, hisz' végigvigyorogta a reggelit!

Legalább Ms Okostojás értesült a napirend-változtatásról. Vajon mit gondol most, mit csinál este?

Te jó ég, hát nem tökmindegy?

Hermione végre eljutott odáig, hogy megigya a kávéját. A koffein áldásos hatása segített neki kitisztítani a fejét egy pillanatra, majd azon kezdett gondolkodni, vajon mi ez a furcsa utóíz. Beleszagolt a bögrébe, de nem érzett semmi különlegeset.
Maga elé vette a cukortartót, és azt is megszagolta. Semmi.
Pillantása megakadt egy másik tartóra. Kinyitotta, és megvilágosodott előtte, hogy az édesítőszerből rakott a kávéjába.

Ekkor futott be Harry és Ron, utóbbi meglepő módon egy könyvvel a kezében.
- Te tanulsz? - döbbent meg Hermione.
- Hogy mi? - kérdezett vissza Ron értetlenül. Hermione feljebb tolta a könyvet Ron kezében, hogy elolvashassa a címet. Miután megállapította, hogy a Kviddics évszázadai egyik példányát látja maga előtt, csalódott képpel húzta arrébb a tányérját, hogy Harry odaférjen mellé.

- Már kezdtem reménykedni - tette hozzá mellékesen.
- Aha - hagyta rá Ron, aki láthatóan teljesen elmerült a cikesz mai formájának kialakulásának történetében. - Tudtátok, hogy régen egy snidget nevű, sebes röptű, kiváló rejtőzködő képességű madarat használtak cikeszként?
- Egy igazi, élő madarat? - hüledezett Hermione. A fejében fura gondolatok cikáztak, ütni, zúzni, tépni…
- Ja - vigyorgott Ron. - Hatalmas balhék voltak belőle, így egy Bowman Wright nevű fószer feltalálta a mai aranycikeszt.
- Mert volt esze - vágta rá Hermione. - Élő állatot hajkurászni gurkók között! Merlinre! Gondolom, szerencsétlenek el akartak repülni…

Harry érezte, hogy a beszélgetés veszélyesen rossz irányba halad, amire figyelmeztetni is akarta barátját, de Ron diadalmasan rávágta:
- Riasztóbűbájokat küldtek rájuk, nem tudtak elrepülni...

A következő pillanatban már a töklétől ragacsos arcát törölgette, ugyanis a lány képen öntötte kupája tartalmával.
- És te ezt még élvezed is, Ronald Weasley?
Harry döbbenten meredt Hermionéra, amit Ron is tett volna, ha épp nem azzal lett volna elfoglalva, hogy kipislogja az italt a szeméből.
- Jól vagy? - kérdezte Harry óvatosan, miután megnézte, maradt-e valami a lány kupájában.

Hermione rázkódott az indulattól, és remegett a szája sarka.
- Ne haragudjatok, nem tudom, mi van velem… Én most... Jaj - Felemelkedett ültéből. - Én most elindulok gyógynövénytanra… Kicsit kiszellőztetem a fejem…
Azzal már ott se volt.
Ron kérdőn nézett Harryre, aki vállat vont, mint aki semmit sem ért.

- Biztos, csak valami női baja van. Olyankor érzékenyebbek, mint egyébként.
Ron tétován bólintott.


***

Hermione az üvegházak mellett állt, és fejét többször egymás után beleverte a falba.
Hülye, hülye, hülye. Mi a franc bajod van?
Az egyik pillanatban még minden rendben volt, aztán egy apró kis semmiségen így felhúzta magát…

Hisztis libának érezte magát, mert úgy is viselkedett, mint egy hisztis liba. Ha nem hagyja el a Nagytermet, talán még toporzékolni is kezd. Kész agybaj.

A hideg levegő kissé magához térítette, de különös zúgást érzett belül a fejében.
Merlinre, mi ez?
A kastély felől két kis csapat közeledett; a griffendélesek és a mardekárosok. Tíz perc múlva kezdődött az óra.

***

Perselus épp az utolsó gombot igazgatta borvörös ingén, mikor kopogtattak az ajtón.
Nem tudta mire vélni a dolgot, hisz aznap estére nem várt látogatót. Talán Ryan jött le, hogy megmondja, tévedés volt az egész, és mégsem akar találkozni vele?
Belebújt a cipőjébe, és ajtót nyitott.

- Ms. Granger? - kérdezte őszinte csodálkozással a hangjában. - Mi járatban erre ezen a késői órán?
Hermione belebámult az éjfélszín szemekbe. - Tanár úr, hiszen büntetőmunkánk lenne…

Piton erre ismét magára öltötte hideg és közönyös arcát.
- Úgy érti, magának lenne, kisasszony, amennyiben nem üzentem volna Mr. Malfoyjal, hogy a mai büntetőmunkát holnapra halasztom.

A lányban ekkor világosodott meg, hogy a férfi készül valahová. - Malfoy nem szólt…
- Értem. Ez esetben majd beszélek vele.
Hermione enyhe döbbenettel nézett végig Pitonon, a grafitszürke nadrágon, a vörös ingen, majd tekintete megállapodott a frissen mosott haján.

A férfi türelmesen megvárta, amíg a lány kicsodálkozza magát, majd megköszörülte a torkát.
- Ms. Granger, igazán nem akarom megzavarni a belső mozizását, de bátorkodnék megjegyezni, hogy nem érek rá magával bájcsevegni.

- Nem mintha akármikor is szokott volna bájcsevegni… Hiszen az nem volna méltó egy érzelmi csődtömeghez - válaszolta a lány. - Tudja, attól még, hogy színes ruhákat vesz fel, ugyanolyan tuskó marad belül, mint volt. És ezt az a nő is fel fogja ismerni, akivel most megy találkozni, hacsak nem totál sötét. Esetleg tarthatna egy lélek-nagytakarítást is, ki tudja. A végén még kiderül, hogy olyanja is van.

A férfi kimeresztett szemekkel hallgatta a lány monológját, és azon gondolkodott, vajon a képzelete játszik-e vele.
- No lám - felelte végül egy kényszeredett vicsor kíséretében. - Ez már az igazi Hermione Granger lenne? Merre járt, kisasszony? Nyaralni, esetleg?

- Telelni - jött a válasz. - Amúgy jól áll magának ez a szín. De vigyázzon, mert az emberek hajlamosak szenvedélyességet feltételezni a viselőjéről…
Piton a lány karja után kapott, amint az elfordult.
Magához húzta, és az arcába sziszegett:
- Mondja még egyszer…

Hermione az arcába mosolygott. - Mossa ki a fülét…
Azzal lefejtette magáról a döbbent tanár ujjait, és hosszú léptekkel elindult a folyosón.

Távozóban még visszaszólt a döbbenten álló férfinek.
- Aztán jó szórakozást, Piton professzor!

***

Hermione szélvészként suhant végig a Griffendél klubhelyiségébe vezető úton.
Szent ég, mit művelt?
Ez hihetetlen, ez… ez nem ő! Mintha valaki más beszélne a testéből… Soha nem akarta kimondani azokat a szavakat… Egész nap így ment, gyanútlan diákokat támadott le a folyosón, kiabált Harryvel és Ginnyvel… Mi lesz még? És most Piton…
Jó, gondolt rá, és magában eddig is szidta Pitont, de nem szemtől szembe!

Azon csodálkozott, hogy megúszta büntetés nélkül. Ha Piton álla nem gurul el a pincefolyosón, akkor réges-rég bent pucolná az angolnafejeket a laborban. Vagy rosszabbat…

***

Piton legalább öt percig állt még kint a folyosón, a lány után bámulva. Akárhogy is, ez nem volt teljesen szokványos. Sőt… szokatlan. Hogy egy diák így kihozza őt a sodrából! Őt, Perselus Fagyosszív Hidegfej Pitont! Az istenit neki!
Mekkora az esélye annak, hogy valaki manipulálja a lányt? Ha az van, amire gondol… Nem, az lehetetlen…
Mindegy is, ideje indulnia. Ryan már biztosan várja…

***
Ütemes kopácsolás zajára riadt fel Sirius az éjszaka közepén.
Mire teljesen magához tért, felfogta, hogy valaki be akar jutni hozzá, méghozzá igencsak gyorsan.
Pár másodpercig kifejezéstelenül bámult maga elé, majd, mivel a ricsaj nem szűnt meg, erőt vett magán, s felkapott magára egy pólót. Félmeztelenül ugye mégsem nyithat ajtót.
A zár kattant, és odakint egy zilált külsejű Hermione toporgott.

- Sirius, beszélnünk kell…

Előző←…….→Következő