Dana első napjai avval teltek, hogy próbált megismerkedni diáktársaival, és tanáraival. A Roxfortról, már nem is beszélve. Minden annyira új volt. Ha egy kicsit is elbámészkodott a folyosón, és társai lehagyták, sokszor össze-visszarohangált, mire megtalálta a termét. Szerencsére a festmények, és a többi diák is nagyon kedvesen segítette.
Kivéve egy alkalmat, mikor a Mardekárosok találtak rá, egy folyosón, ahonnan nem vezetett lépcső felfelé, csak lefelé. Tudta, hogy felfelé kéne menjen, de egyszerűen minden út lefelé vezetett. Épp egy festménytől kért útbaigazítást, mikor meghallotta a hangokat.

- No lám, csak kit látnak szemeink, csak nem a legújabb Griffendélest? Vajon mit kereshet idelent? Csak nem hiányzott már egy igazi férfi társasága?

Dana megfordult, és egy fekete hajú fiúval találta magát szembe.
- Hagyd Avery, gyerek ez még – hallotta egy másik hosszú fekete hajú hangját.
- Talán azért tetszik – lépett hozzá közelebb az előző.
- Szóval te vagy Avery – nézett rá a lány, mire az vigyorogni kezdett, és leplezetlen mohósággal jártatta a lány domborulatain a szemét. – Mi van, a Mardekáros lányok olyan rondák, hogy már jó egy Griffendéles is?
- Csak egy kis kiruccanás – nyalta meg a szája szélét.
- Menjünk Avery – húzta meg talárját a másik.
- Hagyj Piton, most csemegézni volna kedvem.
- Tán nem volt elég a vacsora? – Dana kezében már ott volt a pálcája, és a fiú mellkasának nyomta. Nem volt alacsony, de a fiú, jó egy fejjel magasabb volt nála, így kissé feszélyezte, hogy fel kell rá nézzen.
- Talán, egy kis desszertre vágyom – hajolt közelebb Avery.
- Tűnj a francba! – sziszegte a lány.
- Hallottad, mit mondott a hölgy Avery! Ne kelljen kérjünk.

Dana megfordult, és Pottert, és Blacket pillantotta meg maga mögött, ahogy felé lépkednek kivont pálcával. Most nem látta szemükben a huncutságot, szájuk széle nem görbült nevetésre. Még soha nem látta őket ilyen komolynak.
- Gyere Dana, menjünk – szólt James, de szemét nem vette le Averyről, és Pitonról, akiknél már szintén ott volt varázspálcájuk. A lány a fiúk felé kezdett hátrálni, de közben szemmel tartotta a két Mardekárost is. Mikor végre maguk mögött hagyták őket, és a rideg folyosót, akkor merte csak elrakni pálcáját. Megállt, és a falnak támaszkodott. Most érezte csak, hogy mennyire megijedt. Hátát a hideg kőfalnak vetette, és behunyta a szemét.
- Nyugi, nem történt baj, de legközelebb ne kolbászolj el, és főleg ne a pincék felé – állt eléje James Potter.
- Köszönöm – csak nézte a két fiút, akik bólintottak, majd megvárták, míg összeszedi erejét, és elindultak a klub helység felé.
- Mit kerestél ott? – Black hangja idegesen csengett.
- Eltévedtem.
- Legközelebb inkább várj, amíg jön valaki, de ne indulj el felfedező utakra. Van itt pár dolog, amit nem biztos, hogy jó lenne, ha egyedül tapasztalnál meg – fordult felé Potter.
- Meg ígérem. Amúgy ti mit csináltatok ott? – nézett rájuk.
- Láttuk, hogy bajban vagy – szaladt ki James Potter száján, de rögtön meg is bánta, amit mondott.
- Láttátok? Hogyan?
- Ez legyen a mi titkunk – Black hangja türelmetlen lett.
- Nem mondom el senkinek, ne aggódjatok, de kérlek, ti se mondjátok el, ezt a kis affért. Nem szeretném, ha más is tudná, hogy nem találom meg a saját ágyamat – nevetett a lány idegesen.
- Ezen nem veszünk össze, bár Remus és Peter tudják, hogy hova keveredtél, előlük már nem tudjuk eltitkolni, de beszélünk velük, hogy ne adják tovább – mosolygott James.

Közben már a portré lyuk elé értek, ahol a Dáma félre libbent a jelszó hallatán, mire ők bemásztak a klubhelyiségbe. Remus és Peter rögtön eléjük sietett, de Black egyetlen mozdulatára úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Danának hirtelen ki is ment a fejéből, hogy milyen kalandokat élt át nem régen, és azon kezdett el morfondírozni, hogy a fiúk vajon miket élhettek át, ha egyetlen intésből, megértik egymást. Vajon ezek az apró jelek mennyi titkot őrizhetnek?

Dana elég hamar megszokta a Roxforti életet, három szoba társával egyre jobb lett a viszonya. Pár hét után, már szinte mindenhová csak négyen mentek. Időnként csatlakozott hozzájuk Peter is, sőt volt rá példa, hogy Remus is velük tartott. Ilyenkor Betsy majd kicsattant a boldogságtól. De Danának már október végén feltűnt valami. Valami egészen furcsa a fiú viselkedésében. Mikor először észrevette, azt hitte, csak az emlékek miatt van, de ahogy elkezdte figyelni a fiút, egyre biztosabb lett benne, hogy nem csak a felturbózott képzelete játszik vele. Nem tudta, vajon más is észrevette-e, ezért nem szólt senkinek. Remustól sem akarta megkérdezni, hogy helyesek-e feltételezései, mert még emlékezett rá, milyen volt, mikor Athost leleplezték a Beauxbottonsban. Hiába próbálta védeni unoka bátyját, már senki nem állt vele szóba. Mindenki rettegett tőle.
Úgy döntött hát, hogy figyeli még egy darabig a fiút, hogy biztos legyen a dolgában, de inkább csak azért, hogy láthatatlanul is segítse, nem azért, hogy leleplezze.
November végére teljesen biztos volt benne, hogy Remus egy vérfarkas, sőt abban is, hogy három barátja segíti.

Remus el-eltűnt napokra, de ilyenkor a másik három feltűnően hallgatag, és álmos volt. Egy esetben James gyógynövénytanórán aludt el, és ha Sirius nem szedi le róla a Ragaszkodó Hajnalka csápjait, a növény még meg is fojtotta volna. De volt, hogy már mindenki elhagyta az órát, Sirius még mindig a padon fekve aludt. Persze a mágiatörténet órák kivételek voltak, mert akkor az egész osztály aludt. Ilyenkor max. a hármas hangos horkolása kelthetett volna gyanút, de Dana egy némító bűbájjal elhallgattatta őket. Lassan láthatatlan szövetségesükké vált, és kezdett neki tetszeni ez a szerep. Egyre inkább egy titkos mentornak tekintette magát, aki a fiúk tudta nélkül a segítségükre siet, ha azok bajban vannak. És bizony sokszor bajban voltak.
Danának nem egyszer kellett egy bazi bumm bűbájjal ébreszteni a társaságot reggelente, hogy el ne késsenek óráikról, vagy éppen négy példányban lemásolnia jegyzeteit, és azokat csempészte a fiúk táskájába, hogy meglegyenek. De volt arra is példa, hogy szabályosan kijavította házi feladataikat, hogy a jegyeik ne romoljanak le ezek miatt a kiruccanások miatt.
Időnként elgondolkodott, vajon hol vannak a fiúk ilyenkor, amikor Remus átváltozik. Eleinte azt hitte, talán a cellája előtt őrködnek, de aztán rájött, hogy azt tehetnék felváltva is, és akkor nem veszélyeztetné őket a lebukás. Minél többet törte a fejét, annál biztosabb volt benne, hogy valamiben sántikálnak. Furdalta a kíváncsiság, de nem tett semmit azért, hogy kiderítse az igazságot. Tapasztalatból tudta, hogy vannak titkok, melyek jobb, ha örökre titkok maradnak.

Már két hónapja próbálta úgy megbűvölni a magnóját, hogy az elektromosság, és elemek nélkül is működjön. Odahaza megszokta, hogy zene szól a szobájában, és most már nagyon hiányzott neki, de az iskola védő varázsai miatt, egyetlen elektromossággal működő mugli tárgy sem szuperált. Néha úgy érezte, megőrül, hogy egy kis zenét halljon.
Szinte egész délután olyan bűbájt keresett, ami megszólalásra bírná magnóját, mikor meghallotta a klubhelyiségből a veszekedést. Először fel sem figyelt a hangokra, csak mikor felismerte az egyik veszekedőben Lily Evanst.
Rögtön elfelejtette a zenét, és pálcájával a kezében, lecsörtetett a lépcsőn, hogy az utolsó mondatokat még hallja.

- Csak te provokálod ki belőle ezt a viselkedést! Ő nem ilyen, de ti nagyképű bunkók nem hagytok neki más megoldást, mint hogy megvédje magát! – Lily paprika vörös arccal állt a helység közepén, és James Potterrel ordított, aki szintén kikelve magából válaszolt.
- Nem hiszem, hogy én mondtam neki, hogy a múltkor is támadjon hátba. Ha nem küld rám egy tarantellát, észre sem veszem, hogy ott van! De persze, a te kedves Pitonod nem bírta ki, hogy ne támadjon hátba. Észre vetted drága Evans, hogy mi mindig szemből támadunk, és tisztességesen párbajozunk? Vagy ez elkerülte a figyelmedet? Mindenki rossz, csak a te Pipogyuszod ártatlan? – széttárta karjait, és dühösen nézett a lányra.
- A ti hibátok, mindig miattatok akar bizonyítani! – jött rögtön a válasz.
- Valóban, és a múltkor, amikor megtámadták Danát, akkor is nekünk akart bizonyítani, ott sem voltunk!
- James! – Dana kétségbeesetten kiáltott fel. Nem akarta, hogy bárki is tudjon arról az esetről, főleg nem Lily.
- Bocs Dana, kiszaladt a számon – James legyintett, és kiviharzott a szobából.

Dana visszarohant a szobába, de szinte még le sem ült az ágyára, Lily máris ott volt.
- Dana, mi történt? Kérlek.
Dana most a lányra nézett, és hirtelen azt sem tudta, vajon miért is akarta, hogy ne tudódjon ki az eset, hiszen nem történt semmi, csak ő ijedt meg. Persze, ha James és Sirius nem ér oda időben, akkor minden más lenne.
- Még az első héten történt – kezdett bele -, eltévedtem. Avery és Piton arra jött, és egyértelmű célzásokat tettek arra, hogy mit szeretnének velem tenni, nem tudom, hogy valóban komolyan gondolták-e, de én nagyon megijedtem. Sirius és James talált rám, ha ők nem érnek oda, akkor nem tudom, hogy valóban megtették volna-e. De nem is akarom megtudni.
- Miért nem mondtad? – Lily hangja szomorúságtól csengett. – Biztosan van rá magyarázat, szerintem Perselus nem gondolta komolyan.
- Nem tudom Lily, talán nem, de Avery szeme, olyan különös fénnyel csillogott, és a te Perselusod nem úgy viselkedett, mint akit érdekelne egy Griffendéles sorsa.
- Nem, ő nem ilyen – Lily felállt, és az ajtóhoz lépett -, beszélek vele, nekem nem hazudna. Megtudom az igazat.

Dana egyedül maradt a gondolataival, és elgondolkozott, vajon valóban megtették volna, vagy csak játszottak vele? De Avery szeme. Nem a pálcájától, vagy a szavaitól ijedt meg, hanem a szemétől. Nem látott még soha azoknál a szemeknél hidegebb, és kegyetlenebb szemeket. Megborzongott a gondolatra, ahogy visszaidézte a Mardekáros pillantását.
Merengéséből Betsy csörtetése riasztotta fel. A lány hangosan bevágta az ajtót, és szipogva az ágyára rogyott. Láthatólag a lány nem vette észre, hogy nincs egyedül a szobában. Dana lassan felállt az ágyáról, majd a lány mellé ült, aki most felnézett.
- Mi baj Betsy? – simogatta meg a lány kezét.
- Azt mondta, hogy nem fog ráérni egész hétvégén, és nem fog tudni velem tanulni, a következő időkben. Mondd, miért csinálja ezt? Ha lenne barátnője, akkor megérteném, de néha kifejezetten úgy érzem, hogy tetszem neki, de aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik, és szabályosan elzavar a közeléből. Dana én egyszerűen nem értem a férfiakat.

Dana megsimogatta a lány haját, és vigasztalni próbálta. Nem is tudta, hogy igazából mit is mondhatna a lánynak, de abban biztos volt, hogy az igazat csak Remus Lupin mondhatná el.

A fiúkra egy padon talált rá egy tölgyfa árnyékában. A november eleji napfény még elég meleg volt, hogy a délutánt a parkban töltsék. Remus és Peter könyvvel a kezükben ültek, James egy cikeszt dobálgatott, míg Sirius két öklét a zsebébe süllyesztve, lábait kinyújtva és keresztbe rakva próbált napozni. Arcát a késő őszi nap felé fordította, és szemét lehunyta. Dana melléjük lépett, és leült melléjük.
- Megbántottad Betsyt – szólt halkan, Remushoz intézve szavait.
- Sajnálom – Remus hangja valóban sajnálatot fejezett ki, ez jól hallatszott.
- Itt nem elég a sajnálom, el kéne döntened, hogy mit akarsz. Ez így nem mehet tovább. Ha nem akarsz tőle semmit, akkor hónap közepén se keresd a társaságát, de ha mások a szándékaid, akkor adj neki esélyt, hogy elfogadjon olyannak, amilyen vagy.

Dana látta, hogy Remus elfehéredik, és szóhoz sem jut. Látta, hogy a fiú lassan leteszi a könyvet, és ránéz.

- Ez nem olyan egyszerű – szólalt meg halkan.
- De Remus, egyszerű. Gondold végig, hogy mennyire fontos neked Betsy. Egyet biztosan állíthatok, hogy te nagyon fontos vagy neki. De ne játssz vele, akárhogy is döntesz. Amúgy pedig a szőrös kis problémád nem zárja ki, hogy legyen barátnőd. Még ha nem is mondasz el neki mindent, akkor is próbáld meg, hogy egy betegségre hivatkozol. Neked is jobb lenne, és neki is.
- Szőrös kis probléma? – nyögött fel Sirius, és kiesett a fűszál a szájából, amit eddig rágcsált.
- Miről beszélsz? – sápadt el Peter is.
- Tőlem hazudhattok, akinek csak akartok, nem érdekel, de Remus gondold meg, a lycantropia nem fertőző, legalábbis telihold nélkül, és nem is öröklődő. Nem kell, hogy mindenről lemondj. Elég, ha betartod a szabályokat, amiket, ha jól sejtem, eddig is betartottál.

Danának majdnem mosolyognia kellett, ahogy a ledöbbent arcokat nézte. Mind a négy tátott szájjal bámult rá.
- Te voltál – mutatott rá James Potter -, te írtad az óravázlatokat, és te javítottál bele a házi feladatainkba.
- De miért szórtál ránk némító bűbájt? – értetlenkedett Peter.
- Mert olyan hangosan horkoltatok, mint egy falka sárkány. Már senki nem tudott aludni tőletek.
- Nem is horkolok – morgott Sirius.
- Ezt az a sok lány mondta, akivel együtt aludtál? – nevetett rá Dana.
Sirius csak morgott, és nem szólt többet.
- Hogyan jöttél rá?
- Számít Remus? – nézett rá a lány.
- Igen, mert ha te rájöttél, akkor a többi is ráfog – hajtotta le fejét, és nem mert a szemébe nézni.
- Szóval, egy lány nem lehet okosabb. Hány éve csináljátok ezt? Őszintén – nézett végig rajtuk.
- Mindig ezt csináltuk – legyintett James – már elsőben elkezdtük.
- És eddig nem vette észre senki, elég ügyesek voltatok. De ne aggódjatok, én is csak azért jöttem rá, mert ugyan ezt csináltam végig az unoka bátyámmal. Mi nem voltunk ilyen sikeresek, két év után lebuktunk. Ti profibbak vagytok, és hidd el Remus, hogy nem szándékozom senkinek elmondani. Betsynek sem. De, ha elfogadsz egy tanácsot, akkor meghívod jövő hétvégére a Roxmortsi kirándulásra egy randira abba a romantikus kávézóba. Most hétvégén letudod a gondod, és jövő hétvégére már teljes valódban vele foglalkozhatsz.
- Hát nem tudom – szabadkozott a fiú.
- Ne aggódj, nagyobb esélye van annak, hogy a randi hallatán a nyakadba ugrik, és megcsókol, mint annak, hogy nemet mondd – nevetett Dana.

- Mégis miért nem léptél közbe? – Lily Evans hangja villámként hasított a park csendjébe. A tölgyfa alatt ülők rögtön arra felé kapták fejüket, és egy fekete hajú fiút láttak, aki megpróbál lehagyni egy vörös hajú lányt.
- Mit vársz tőlem, mit tegyek? Nem érdekel egy kis Griffendéles sárvérű – fordult most meg a fiú.
- Perselus! – Lily hangjából áradt a csalódottság. – Én is sárvérű vagyok, akkor engem is odadobnál a haverjaidnak?
- Te más vagy – nézett rá a fiú.
- Nem, nem vagyok más, semmi különbség nincs köztünk. De te megváltoztál. Már nem az vagy, akit annak idején megismertem. Mondd Perselus mi történt veled, vagy mindig is ilyen voltál, csak én nem láttam? De engem sosem szidtál, sosem bántottál?
- Mert te nem vagy olyan, mint ők.
- Milyen Perselus? Nem is ismered Danát. Nagyon kedves lány, és a legjobb barátnőm. És te hagytad volna, hogy bántsák? Nem értelek. – Lily hangjából csak úgy áradt a fájdalom, most, hogy végre szemben állt barátjával.
- Minden megváltozott – Perselus felemelte fejét, és a szeme hideg volt, már nem menekült a lány tekintete elől, nem keresett kifogásokat. – Mindannyian megváltoztunk. Fogadd el, már nincs visszaút. Ha jót akarsz magadnak, te is ezt az utat követed. Gyere velem, én bevezethetlek ebbe a világba.
- Soha! – kiáltotta a lány dühösen – Soha nem leszek olyan szívtelen, mint te. Sajnálom, hogy valaha is bíztam benned, és szégyellem, hogy a legjobb barátom voltál. Istenem, mennyiszer megvédtelek a saját társaimmal szemben, és miért? Hogy az első adandó alkalommal hátba támadj. Soha többé nem akarlak látni. Többé nem ismerlek.

Dana hallotta Lily hangjából a fájdalmat, de hallotta az elszántságot is. Perselus viszont talán ebben a pillanatban értette meg, hogy mit is veszített, mert kétségbeesés tükröződött a szemében, de csak egy pillanatra, aztán haja eltakarta az arcát, és lassan elindult az iskola felé.
Lily egy darabig nézte a távozó fiút, majd zokogni kezdett.
James rögtön fel akart állni, hogy odamenjen hozzá, de Dana visszahúzta.
- Megint azt akarod, hogy rajtad töltse ki a mérgét? – suttogott. Közben Lily is visszaindult az iskola felé.
- De olyan szomorú volt – mentegetőzött James -, csak meg akartam vigasztalni.
- Azt nem így kell. Mit tudtok, ti a nőkről? – nézett az égre Dana.
- Akkor mit tegyek? – fordult felé James komolyan.
- Hívd el te is randira – csámcsogta Sirius még mindig az előző fűszálat.
- Csak ha azt akarod, hogy rövid úton el legyél küldve melegebb éghajlatra. Viszont nekem van egy ötletem – mosolygott Jamesre.
- Te voltál a Beauxbottons kerítőnője? – nézett rá Sirius, de a lány csak legyintett.
- Szóval, mint tudod, a lányok imádják a romantikát. De várj csak – nézett Jamesre. -, csak ha komolyan gondolod, mert egy kis flörtért nem segítek.
- Évek óta szerelmes Lilybe – bökte ki Remus, és Peter is bólogatott.
- Nem vagyok szerelmes –fakadt ki James -, csak tetszik.
- Rendben, tehát a lányok imádják a romantikát, de ti fiúk ezen valahogy mindig átsiklotok, pedig nem kellene. A lány szívéhez az út a szép szavakon, és a kedvességen át vezet. Nem pedig a felvágós dumán, és a trófeák számolásán keresztül.

Dana végig jártatta szemét a társaságon, majd folytatta.
- Biztosan láttátok már, hogy Lily imádja azokat a kis színes könyvecskéket – nézett rájuk.
- Igen, valami hősszerelmes lányregény, ami minden héten megjelenik – ásította Sirius. Láthatólag untatta a téma.
- Igazad van Sirius, valóban az. És véletlenül tudom, hogy ma is megjelent egy új könyv. Én a helyedben megrendelném minél előbb, és pár kedves szóval elküldeném neki. A Roxmortsi hétvége csak jövő hétvégén lesz, tehát addig nem tudja beszerezni. Szerintem nagyon örülne egy pár soros üzenetnek is az elején, de persze aláírás nélkül.
- Annak meg mi értelme? Akkor nem is tudja, hogy tőlem kapta – kapott észbe James.
- A romantika James, minden, ami nektek felfoghatatlan, az a lányoknak romantikus, és igéző. Tedd, amit mondok, vagy csinálj, amit akarsz, de aztán ne panaszkodj.
Dana felállt, és búcsút intve faképnél hagyta a társaságot. Még hallotta, ahogy Remus és James összesúg, Sirius morog valamit a felesleges hajcihőről, Peter pedig egyszerűen kineveti őket.

Másnap a reggelinél, egy macskabagoly landolt Lily tányérja mellett, és nyújtotta lábát a lány felé. Lily kíváncsian oldozta el a kis csomagot, majd kását szórt a bagolynak. Mikor kibontotta, halkan felsikoltott örömében. Csillogó szemekkel lapozgatta a könyvecskét, és olvasta el az első oldalra firkantott, kézzel írt sorokat.
- Ezt nézzétek – suttogta a lányoknak, és feléjük hajolva mutatta a sorokat.

Zöld szemed tengerében fürödnék
Karod ölelésében pihennék
Szerelmedért meghalnék

- Jaj, de romantikus, mit gondolsz, ki lehet az? – nézett Lilyre Betsy.
- Nem tudom, de ki sem néztem volna egyetlen fiúból se, hogy ilyen figyelmes – nézett körbe Lily.
- Hát én sem – lepődött meg Dana, aki közben lopva Jamesre pillantott. A fiú enyhén elpirulva, de mosolyogva hallgatta a dicsérő szavakat. Ötükön kívül senki nem tudta, hogy ezek a szavak neki szólnak.

Már épp felálltak volna, hogy órára induljanak, mikor Betsy mögé lépett Remus.
- Khm – hívta fel magára a figyelmet. Betsy megfordult, és most kerek szemekkel bámult a fiúra.
- Betsy, arra gondoltam, hogy szóval, ha te is szeretnéd, és ha nem lenne jövő szombatra már programod, szóval akkor mehetnénk együtt Roxmortsba – látszott rajta, hogy végre megkönnyebbült, hogy kimondta. – Most hétvégén el kell utaznom, addig gondold át, majd jövő héten válaszolj – azzal már el is indult, hogy visszasétáljon barátaihoz, mikor Betsy utána kiáltott.
- Rendben, jövő szombat.

Dana elégedetten dőlt hátra a széken. Már megint jól bereggelizett, és az első óra mágiaismeret lesz, tehát nem fogja tudni nyitva tartani a szemét. Ennyit a jegyzetelésről. Barátnőire nézett. Kitty Peter mellett ült, és egymást etették mosolyogva. Betsy piruló pillantásokat váltott Remussal, és mindkettő mosolygott. Már csak két nap volt a randiig. Remus kiheverte az átalakulásos hétvégét, és most újra egy fiatal szerelmes volt. Igen, szerelmes. Dana ezt jól látta. Lily zsebében ott lapult a múlt héten kapott romantikus novella, és időnként lenyúlt, hogy megsimogassa. Dana el sem tudta képzelni, vajon akkor is ezt tenné, ha tudná, hogy kitől kapta? Valószínűleg nem. De egy darabig még nem is fogja megtudni. Hadd főjön csak a levében.
A következő pillanatban több tíz bagoly röppent be a nagyterembe. Kinek a reggeli újságot, kinek levelet hozott. Dana is kapott egy levelet szüleitől, és épp azt olvasta, mikor meghallotta a sikoltást. Lily sikoltott, és egy csomagból, épp egy újabb novellát húzott elő. Dana kérdőn nézett Jamesre, aki csak megvonta a vállát. Lily kinyitotta a könyvet, és belelapozott. Dana jól látta, az ismerős betűkkel írt szöveget az első lapon.

Szállj bagoly, szállj el
Az én kedvesemhez
Szállj szép virágomhoz
S mondd, hogy nekem csak ő kell

Dana csak nézte a sorokat, és nem tudott szóhoz jutni. Nem mert újra Jamesre nézni, nehogy elárulja őt, de döbbenete így is kiült az arcára.
- Irigykedsz? – nevetett Lily.
- Kezdek – jött végre meg a hangja.
- Bár tudnám, hogy ki az – sóhajtott Lily.
- Lehet, hogy most épp téged hallgat – mosolygott Dana.
- Bár így lenne, mert akkor hallaná, hogy azt mondom, hogy találkozni szeretnék vele. Meg szeretném ismerni.

Dana hallotta, hogy James félrenyel, és Sirius durván hátba vágja. Feléjük nézett, és észrevette, hogy Sirius igencsak morcos képet vág. Felállt, és elhagyta a nagytermet, de megállt a lépcső aljában. Nem is kellett sokáig várnia, máris megjelent a fiú.
- Most boldog vagy? – lépett hozzá.
- Igen, miért te nem? – kérdezte.
- Muszáj neked mindenkit összeboronálnod? Keress inkább magadnak egy hapsit, ha unatkozol, de hagyd békén a barátaimat – Sirius már szinte üvöltött.
- Le akarod buktatni Jamest? Ne ordíts! – pisszegte a lány, de már ő is dühös volt.
- Szállj le rólunk.
- Ó, szóval féltékeny vagy? Peternek is van barátnője, ahogy alakul a dolog, Remus is nemsokára becsajozik, és James is udvarol. Csak te vagy egyedül.
- Nem vagyok egyedül, annyi barátnőm van, amennyit csak akarok! – azzal felkaptatott a lépcsőn, és már el is tűnt a kanyarban.

- Ez meg miért kiabált veled? – lépett mellé Kitty.
- Szerintem csak nincs barátnője, akin levezethetné az idegességét, ne is törődjünk vele, inkább menjünk, mert elkésünk óráról.
És Sirius valóban be is bizonyította, hogy annyi barátnője lehet, amennyit csak akar. Eddig is körül rajongták a lányok a két fiút, de most Sirius még hívta is őket, történetekkel szórakoztatta őket, udvarolt, és bókolt. Szinte egy egész hárem várt rá, akár hányszor belépett a klubhelyiségbe. Eleinte Jamest is be akarta vonni, hisz jutott volna lány bőven neki is, de ő hallani sem akart róluk. Bár voltak lányok, akik így sem adták fel, és kitartóan ostromolták Jamest. De a fiú rájuk sem hederített, inkább könyvei fölé hajolt, és ha ez sem segített, akkor elvonult a szobájukba, és ott tanult. Természetesen, ez nem jelentette azt, hogy Lily és James nem veszett össze minden egyes álló nap. Hol Lily esett át James elől hagyott táskáján, hol James döntötte fel a lány tintás üvegét, mely végig folyt már majdnem kész házi feladatán. James mindig megpróbált bocsánatot kérni, de Lily sosem hallgatta meg, és ebből mindig nagy veszekedés lett. Dana egyre inkább aggódott, hogy nem vezet sehova ez a titkolózásosdi, ha a két fiatal nem fog tudni egy kicsit lecsillapodni.

Szombaton délután Betsy egy csokor rózsával a kezében tért vissza a lányok szobájába. Miközben vázába állította a virágokat, egyfolytában sóhajtozott.
- Mi történt Betsy? – unta meg végül Lily az idegölő várakozást, mire Betsy sikkantott egyet, és úgy kiabálta.
- Összejöttünk! Összejöttünk! Mától együtt járunk, jaj lányok olyan boldog vagyok!
Egyenként átölelte a két lányt, és mesélni kezdett. Nem sokára befutott Kitty is, aki szintén hallani akarta a randi minden egyes mozzanatát, ezért kezdhette az egészet elölről, de ez egyáltalán nem zavarta.

- Nézd Dana! Dana! Egy újabb könyvet kaptam – kiáltott Lily, és berontott a szobába, ahol Dana a náthája miatt feküdt, és nem mehetett azon a héten órára.

Az vagy nekem,
Mint sötétnek a fény,
Mint vándornak a csillag,
Ki haza vezeti.
Az vagy nekem,
Mint szomjazónak a víz,
Mint magányosnak a remény,
Hogy megtalálja szerelmét.

Elolvasta a sorokat a könyvecske elején, és most komolyan nézett Lilyre.
- Lily, lassan teljesen beleszeretsz, és még azt sem tudod, hogy ki küldi neked ezeket a könyveket. Lehet, hogy egy szerelmes másodikos.
- Ugyan Dana – Lily kedve láthatóan nem lett borúsabb.
- Na jó, lehet, hogy nem egy alsós, de akkor is, ne éld ennyire bele magad. Nem szeretném, hogy csalódj – nézett a lányra.
- Nem fogok, érzem. Ez a fiú nem lehet olyan felszínes, olyan önző, mint például Potter és Black, ő egészen másmilyen.
- Lehet, de lehet az is, hogy nem. Mindenesetre én a helyedben kicsit jobban próbálnék a földön járni Lily.

Dana egész nap azon gondolkodott, hogy miként lehetne megoldani ezt a problémát. Tudta, hogy James és Lily szép pár lennének, de azt is tudta, ha nem történik valami, soha nem fogja Lily elfogadni, hogy James küldte neki a romantikus novellákat. Addig törte a fejét, míg végre eszébe jutott egy megoldás. Délután, mikor a lányok jóslástanon voltak, a fiúk pedig a szobájukban múlatták az időt, fogta magát, és átment hozzájuk.

Bekopogott az ajtón, majd hívás nélkül belépett. A fiúk egy pergamen fölé hajolva sugdolóztak valamiről, de mikor meglátták a lányt, gyorsan eltűntették a lapot.
- Hé! Ez a fiúk szobája, ide lány nem jöhet – morgott Sirius.
- Mondták már, hogy úgy morogsz, mint egy bolhás kutya? – nézett a fiúra, mire annak elakadt a szava, viszont a másik három nagy kacagásban tört ki. – De nem hozzád jöttem, hanem Jameshez. Beszélnünk kell – nézett a fiúra.
- Valami baj van? Nem tetszett Lilynek a vers ugye, nem sikerült valami jóra, pedig annyit törtem a fejem. A fenébe – kócos hajába túrt, és fel-alá kezdett mászkálni a szobában. A többiek tátott szájjal figyelték.
- James! – kiáltott Dana a fiúra, hogy magára vonja végre a figyelmét. – Minden rendben volt a verssel, és akármelyik lány kapta volna, rögtön beléd esett volna, nem ez a probléma – legyintett.
- Még te is? – hallotta Sirius Black hangját, aki az ágyán feküdt, és kezei a feje alatt voltak, úgy nézett a lányra.
- Nem rólam van szó, hanem arról, hogy míg egy részről egyre jobban tetszik a titkos hódoló Lilynek, más részről egyre többet vitáztok. Már nem lehet veletek egy légtérben maradni, mert mindig marjátok egymást.
- Ez nekem is feltűnt – szólt közbe Remus -, mintha Lily pont az ellenkezőjeként viselkedne veled, mint ahogy egy hódolóval kell. Persze, ő nem tudja, hogy te vagy az, akitől a verseket kapja.
- Valamit ki kellene találni, hogy megváltozzon rólad a véleménye helyeselt Peter is.
- Szerintem is. Én is ezen gondolkoztam egész nap, és kitaláltam valamit. Persze kell a segítségetek – nézett a másik két fiúra. – Még a tiéd is Sirius Black – fordult az ágyán fekvőhöz.
- Sosem hagyom cserben a barátaimat – morogta, de nem nézett a lányra.
- Rendben, tehát, ha jól sejtem, ti tudni fogjátok, ha Lily bajba kerül?
- Valahogy úgy, de még sem. Csak azt tudjuk, hogy ki hol tartózkodik a birtokon és az iskolán belül. Azt nem, hogy bajban van-e – válaszolt James.
- Akkor hogyhogy olyan gyorsan rájöttetek, hogy én bajban vagyok? – nézett rájuk Dana.
- Véletlen volt, csak nem tetszett, hogy azokkal vagy kettesben, ennyi az egész – Sirius hangja unottan csengett.
- Rendben, akkor már csak azt kéne ki találjuk, hogy milyen bajba keverjük bele Lilyt, hogy James, mint egy hős lovag megmenthesse. De úgy kell rendezzük, hogy se Jamesre ne vetüljön még a gyanú árnyéka se, se pedig a titkos imádóra – töprengett a lány.
- Miért ne? Odacsaljuk az imádó nevében egy veszélyes helyre, aztán James megmenti – vigyorgott Peter.
- Aha, amikor meg rájön, hogy én írtam neki a verseket, akkor meg úgy repülök, hogy a lábam se éri a földet – legyintett az érintett. – Valami más kell.
- Talán egy bolhás kutya megtámadhatná – szólt Remus.
- Azt már nem – állt fel Sirius. – Nem vállalom, és ha rájön?
- Téged is utál, mit veszíthetsz? – nevetett Peter.
- Miről beszéltek? – nézett rájuk a lány. – Sirius megtámadná? De Lily felismerné. Rögtön tudná, hogy csapda. Ez nem jó így.
- Nem ismerne fel – szólt halkan Sirius. – Ezt bízd csak rám.
- Te tudod, akkor már csak azt kell elintézni, hogy egyedül legyen, és hogy James rátaláljon – bólintott a lány.
- Ez megoldható, ma este Lily lesz az északi, hatodik emeleti folyosón az ügyelő, mint prefektus, időnként ilyen feladatokat is el kell lásson – mondta Remus -, Azt hiszem, megpróbálhatnánk.

Dana már tűkön ült. A klubhelyiség lassan kiürült, csak a négy fiú, és Dana ültek a kandallónál. Háromnegyed 11-kor Sirius felállt, és egy szót sem szólva kimászott a portré lyukon. Alig pár perccel később megjelent a lépcső aljában Lily, és elindult ő is Sirius után.
- Aztán ne találjalak benneteket a folyosón – mondta a kis társaságnak.
James már épp vissza akart vágni valami velőset, mikor Dana a kezére szorította a sajátját.
- James. Ne most – suttogta. Miután Lily eltűnt, odafordult a fiúhoz.
- Ha felidegesít is, az lebegjen a szemed előtt, hogy most nem háborúba mész, hanem meghódítani a lányt. A kettő nem ugyanaz. A hódítás kényesebb művelet. Kérlek James, légy egy kicsit türelmesebb, csak ma éjjel. Aztán marhatjátok egymást megint.
- Akkor már más terveim vannak vele – vigyorgott a fiú.

Vártak fél 12-ig, majd James is felállt, és kimászott a klubhelyiségből. Remus és Peter összenézett, majd Remus a zsebéből elővett egy köpenyt.
- Gyerünk – intett a lánynak.
- De hova?
- Nem akarod tudni, hogy sikerül? Nekünk kilyukad az oldalunk – vihogott Peter.
- De meglátnak minket. Le fogunk bukni.
- Ezzel nem – emelte fel a köpenyt Remus, és már mászott is ki a szobából.

Dana követte őket, és nagy meglepetésére, alighogy kiértek a Griffendél tornya elé, Remus és Peter szorosan mellé álltak, míg magukra terítették a köpenyt.
- Láthatatlanná tévő köpenyetek van? – ámuldozott a lány.
- Csak Jamesnek, de mi most kölcsön vettük. De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, hogy tudsz róla – nézett rá Remus komolyan.
- Ígérem – kuncogott a lány.

Kicsit rogyasztaniuk kellett, és át kellett öleljék egymást, hogy beférjenek mindhárman a köpeny alá, de azért sikerül. Kissé lassan haladtak, de így is éppen időben érkeztek. Lily pálcájával a kezében sétált fel és alá a folyosón, közben nagyokat ásítozott.
A három láthatatlan behúzódott egy szobor mellé, és onnan figyelték a lányt.
Nem kellett sokáig várniuk, mert a következő pillanatban egy fekete kutya bukkant fel a lány háta mögött, és a lányra vetette magát. Ledöntötte a lábáról, mire a lány pálcája messzire repült. Lily felsikoltott, és megpróbálta az állat nyáltól fröcsögő pofáját távol tartani nyakától. Dana megkövülten bámulta a jelenetet, még azt sem vette észre, hogy Remus már az elején befogta a száját, nehogy elárulja őket.
Lily még mindig a kutyával viaskodott, mikor megjelent James, és egy taroló átokkal messzire repítette az állatot a lánytól. A kutya nagyot nyekkenve földet ért, majd vinnyogva és sántikálva elfutott. James odafutott Lilyhez, és felsegítette a lányt.
- Jól vagy? – nézett rá.
- Igen, igen, azt hiszem – de a lábai remegtek, és ha James nem kapja el, akkor biztosan újra a padlón köt ki. De James elkapta, és magához szorította. Ott álltak egymást ölelve, és egyre közeledett egymáshoz a szájuk, míg végre összeért.
Dana megkönnyebbülten sóhajtott fel. Bár elég nehezére esett, mert még mindig a szája előtt volt Remus tenyere. Szúrós pillantást küldött a fiú felé, mire az mosolyogva elvette a kezét.

- Mint magányosnak a remény, hogy megtalálja szerelmét – suttogta James.
Lily ellökte magától a fiút, és haragos szemmel nézett rá.
- Elloptad a könyvemet, és belenéztél, ne is tagadd – ripakodott rá.
James behunyta szemét, és látszott az arcán, hogy harcot vív benne a szerelmes, és a harcias Potter.
- Nem lehettél te – a lány hangja szinte könyörgött. – Egyszerűen te nem vagy olyan romantikus. Te csak a lányokat hajkurászod, nincs benned érzelem.
- Látom, jól kiismertél. Csak akkor azt nem tudom, hogy mi a fenéért törtem magam ennyi időn keresztül. Hányszor hívtalak randira, és te sosem vettél komolyan.
- Mert mindig olyan bolondos voltál, soha nem mondtad komolyan.
- Talán zavarban voltam, mert te mindig visszautasítottál. Erre még nem gondoltál?
- De sosem mutattad, hogy bánt, mindig csak megrántottad a vállad, és mentél tovább.
- Tán sírtam volna tele a klubhelyiséget? – Jamesen látszott, hogy egyre kevésbé tetszik neki a helyzet. Kócos hajába túrt, és a plafon felé emelte tekintetét.
- És mindig a hajadba túrsz. Ez olyan macsós akar lenni – nézett rá a lány kicsit határozatlanabbul.
- Az apám is így túr a hajába, és a nagyapám is. Már akkor ezt csináltam, amikor még azt sem tudtam, hogy vannak lányok a földön. Beidegződött. Rossz szokás. És nem macsós, csak, ha te annak szeretnéd látni – nézett most a lányra, és közelebb lépett hozzá.
- Nem akartam annak látni, csak…
- Csak? Tetszett?
- Beképzelt vagy – szólt a lány, és lépett egy lépést hátra.
- Nem, csak határozott. Még akkor is, amikor te nem. Ez zavar?
- Nem tudom, hogy mi zavar, csak olyan furcsán érzem magam, amikor meglátlak.
- Talán, mert én is tetszem neked.
- Talán.
- Talán, biztosan rám vártál, mint ahogy én rád.
- Te voltál? Tényleg te voltál? – nézett rá Lily nagy szemekkel. – Te küldted a könyveket, a versekkel?
- Nem tetszettek? – nézett a lányra csillogó szemekkel.
- Tudod, hogy tetszettek, hisz hallottad. Csak azt nem értem, hogy akkor miért viselkedtél velem ilyen gorombán.
- Ha jól emlékszem, ezt még te kezdted az első iskolai napunkon, amikor véletlenül a lábadra léptem.
- Mert nem is volt véletlen – vágott vissza a lány.
- Csssst. Véletlen volt, esküszöm, amire csak akarod – suttogta James, és újra megcsókolta a lányt.
- Na jó, talán az az egy, de a többi? Az eldugott könyvek, az eltüntetett házik, a rajtam gyakorolt ártások.
- Csak azt akartam, hogy velem foglalkozz – rántotta meg a vállát a fiú.
- Ez sikerült – kuncogott a lány. – És a többi lány?
- Milyen többi lány? Te nem figyelsz Evans, már vagy egy éve nincs barátnőm – háborodott fel a fiú. - Csak azt nem tudtam, hogy hogyan kerüljek a közeledbe.
- És ezt egyedül találtad ki? Ezt ne meséld be nekem! – Lily hátra lépett, és csípőre tette a kezét.
- Majd egyszer elmesélem – lépett hozzá James -, de most valami egészen mást szeretnék veled tenni.
A lány derekát átkarolta, és szorosan magához húzta, majd megcsókolta. Lily először láthatóan ellenkezni akart, de aztán kezei a fiú nyaka köré fonódtak, és teste a fiúéhoz simult.

Dana, Remus és Peter halkan visszaosontak a Griffendél toronyba, majd miután becsukódott utánuk a portrélyuk, hangosan éljenezni és nevetni kezdtek.
- Örülök, hogy ilyen jó kedvetek van – hallották a hangot a kanapé felől.
Rögtön elcsendesedtek, és megkerülve a kanapét, ott találták a verejtékben úszó Siriust, aki nehezen kapkodta a levegőt. Dana lehajolt hozzá, és megvizsgálta.
- Eltörött egy bordád, és ezért kapsz nehezen levegőt. Hadd segítsek – és már emelte is pálcáját – James jól elintézett, kutyuli mutyuli.
- Értesz hozzá? – nyögte a fiú.
- Ne aggódj, én láttam el az unoka bátyám sérüléseit az átváltozások után. Ne pánikolj, nem öllek meg.

Sirius nem szólt többet, csak visszahanyatlott a párnára, majd várta, hogy a lány kezelésbe vegye. Dana pálcáját végig húzva a véraláfutásos területen feltérképezte a sérült részt, majd idegen szavakat mormolva gyógyítani kezdett. Alig egy perc múlva Sirius légzése egyenletessé vált, és a szín is visszatért az arcába. Megtapogatta oldalát, majd felült.

- Egy darabig még lila lesz, és fájni is fog egy kicsit, úgyhogy jobb lenne, ha pihennél, de a törött bordádat már összeforrasztottam – mondta a lány, és mosolyogva nézett a fiúra.
Sirius elrebegett egy köszönömöt, majd felment a szobájába, és végig dőlt az ágyán.
A többiek is elbúcsúztak egymástól, és mindenki elindult a saját ágya felé.

Csak egy pár volt az egész Roxfortban, akinek nem jött álom a szemére. Reggelig ültek a klubhelyiségben egymást átölelve, és csókolózva.

Előző←…….→Következő