Harry a barlang bejáratánál ücsörgött, már több mint három órája. Előtte fákkal borított domboldal, kusza aljnövényzettel. Tökéletes, ha az ember észrevehetetlen akar maradni, mögötte pedig a barlang mélye, mely most harminc tökéletesen kiképzett aurort rejtett.
- Hol vagy Főnök? – hallotta a suttogást, mire megfordult és az éppen felé mászó Jonathant pillantotta meg.
- Jonathan? Menj vissza, mert ha meglátnak, darabokra átkozlak – mordult rá.
- Nyugi, itt maradok ennek a kőtömbnek a takarásában. De te hol vagy?

Harry kidugta kezét a láthatatlanná tévő köpeny alól, és megfricskázta Jonathan orrát.
- Már látlak, illetve láttalak – tapogatta az, fájós orrát.
- Csak csendesen, nem kéne, hogy észrevegyenek minket.
- Tudom – legyintett az auror, de a biztonság kedvéért még jobban a földhöz lapult. – Csak arra gondoltam, hogy megbeszélhetnénk, hogy hová vigyük legközelebb a lányokat.
- Most? – képedt el Harry.
- Miért? Még csak esteledik, és mi hajnalban fogunk támadni. Különben is, ezek csak egy szedett-vedett bagázs. Nem tudom, hogy miért kell egyáltalán komolyan venni ezt a Marcust.
- Mindenkit komolyan kell venni, aki sötét erőkkel cimborál.

Harry gondolataiba mélyedt, eszébe jutott gyerekkora, ami nem is volt neki igazán. Inkább csak diák évei voltak a Roxfortban, de arra is rávetült Voldemort sötét árnyéka. Nem engedhette, hogy ez még egyszer megtörténjen. Nem hagyhatta, hogy még egy gyermeket árvává tegyenek, hogy bárkinek is úgy kelljen felnőni, mint neki. Vagy mint Teddynek, aki ugyan úgy, mint ő, csak festményről ismerheti a szüleit. Mi a garancia arra, hogy legközelebb is sikerülne? Talán akkor egy másik 18 éves fiú nem nyerné meg a csatát, mert egy másik Dumbledore nem tudná segíteni. Nem lenne Ron, se Hermione, hogy átsegítse a viszontagságokon.

- Harry? – hallotta a hangot.
- Hogyan? – zökkent vissza a valóságba.
- Azt kérdeztem, hogy szerinted mit szólnának a lányok egy piknikhez, akár ebben az erdőben is, persze, csak ha már féregtelenítettük – tette hozzá.
- Nem tudom. Lehet, hogy tetszene nekik – egyre inkább úgy érezte, hogy nem lenne kedve egy piknikhez ebben az erdőben. Talán valahol máshol.
- Szerintem akár sátorral is jöhetnénk, és itt tölthetnénk az éjszakát – meg sem rándult az arcizma Jonathan kijelentésére, de mintha apró tőrt szúrtak volna a szívébe, arra a gondolatra, hogy Ginny egy sátorban aludjon alig pár lépésre tőle egy másik férfival.
- Nem biztos, hogy tetszene nekik – próbálta menteni a menthetőt.
- Tudod, mi még Ginnyvel nem jutottunk el odáig, szóval egy hónapja együtt vagyunk, de valahogy még sosem sikerült igazán közel kerüljek hozzá. Egy- két csók, meg ilyenek, de mintha menekülne előlem. Nem tudom, hogy mi lehet a baj.
- Az, hogy tisztességes lány – sóhajtott fel Harry. Szóval még nem történt semmi, akkor nincs minden veszve. – Még nálunk sem volt semmi, és én nem is erőltettem. Olyan lányt találhatsz százat is, aki azonnal az ágyadba bújik, de ők mások. Azt hiszem, szerencséseknek érezhetjük magunkat – főleg te -, tette hozzá még gondolatban. Remélte, hogy a kis monológja elég arra, hogy húzza még az időt, és Jonathan ne akarja Ginnyt ágyba vinni. Persze Kendra is csodálatos lány volt, és nagyon jól érezte vele magát. Kívánta is a lányt, egy-egy lopott csók, vagy ölelés alkalmával, de ha a szobájában feküdt arra várva, hogy végre álommanó hozzá is eljusson, nem egy barna, hanem egy vörös hajú lány töltötte ki gondolatait.

- Akkor is, néha úgy érzem, hogy kerüli az olyan szitukat, ahol kettesben lehetnénk. Mintha ez tökéletes lenne neki, hogy négyesben randizunk – morfondírozott tovább. – De persze az is lehet, hogy csak az előző hapsija miatt van. Olvastam a jelentést, nem volt semmi az ürge.
- Igen, lehet, hogy még mindig fél egy kicsit az elkötelezettségtől – helyeselt Harry, de magában reménykedett, hogy a lány arra vár, hogy leteljen az öt év. Mert azt tudta, hogy ő bizony megvárja, ha törik, ha szakad.
- Tudtad, hogy ki is utasították az országból?
- Kit? Tadeust? – nézett rá Harry.
- Igen, az apja persze őrjöngött, de így jár az, aki a Miniszter barátjának a lányát zaklatja. Most mehet vissza Olaszországba.

Harryt elégedettség érzése öntötte el, egy ellenféllel kevesebb.
- Hallottad, hogy a jövő hónapban visszavonul Stonfeld?
- A Miniszterhelyettes? – lepődött meg Harry.
- Aha, és tudod, hogy mit rebesgetnek, hogy kit szeretne Kingsley maga mellé? Mr. Weasleyt.

Harry meglepődött, de egyben örült is. Mr. Weasley igenis megérdemli, annyi viszontagságos év után, annyi fájdalom és nélkülözés érte a családot, és ők mégis mindig hűek maradtak a Főnix rendjéhez és Dumbledore-hoz. És nem utolsó sorban hozzá. Mindig számíthatott egy anyai ölelésre Mollytól, apai tanácsokra Artúrtól, vagy épp a fiúktól baráti segítségre. Főleg persze Rontól, aki bár mostanában elfoglalt boltvezető Roxmortsban, azért még mindig a legjobb barátja. Bár mióta összeköltöztek Hermionéval, és az esküvőt is szervezik, azóta ritkábban látják egymást, de rendszeresen leveleznek.

- Szerintem akkor, ha az apja lesz a helyettes, akkor Ginnynek sem kell majd bejárnia a bátyjai boltjába segíteni – hallotta újra Jonathan hangját.
- Ginny szereti a bátyjait, és a boltot is – mondta Harry, és eszébe jutott, hogy Fred halála után Ginny szinte minden idejét a boltban töltötte. Egyrészt, hogy saját fájdalmát a munkába temesse, másrészt pedig, hogy segítsen George-nak, aki akkor szinte se élő, se holt nem volt hónapokig.
- Tudom, nem is azért mondom. Csak tudod, ha hozzám jönne feleségül, akkor soha többé nem kéne dolgoznia.
- Ezt most nagyon gyorsan verd ki a fejedből, ha nem akarsz a kikosarazott barátok táborába kerülni. Az előkelő negyedik hely várna rád – suttogta Harry.
- Mi? Miről beszélsz? Azt hittem, hogy csak Tadeus kérte eddig meg a kezét – lepődött meg Jonathan.
- Nem, már ő volt a harmadik. Úgy látszik a férfiaknak lánykérési mániájuk lesz Ginny mellett – mondta, de közben arra gondolt, bár neki is lett volna ilyen kényszere évekkel ezelőtt. Akkor most nem kéne Ginny szerelmi életéről beszélgessen. – De most már elég volt, mars vissza, és pihenj.
- Azért álmodozhatok Főnök? – vigyorgott Jonathan, miközben már kúszott is vissza a barlang belseje felé.

Harry legszívesebben azt válaszolta volna, hogy nem, de inkább csendben maradt. Elvégre nem tilthatja meg, hogy álmodozzon, mikor ő is folyton ezt teszi. Csak a gond az, hogy mindketten ugyanarról a lányról álmodoznak. Ráadásul a lány nem őt választotta. Na ez itt az igazi probléma.

Hajnali kettőkor Harry arra ébredt, hogy Samuel rángatja.
- Harry ébredj, visszatértek a felderítők – majd mikor látta, hogy Főnöke magához tér, otthagyta, hadd ébredezzen. Fáradtan dörzsölte meg a szemeit, majd felrakta szemüvegét, és nyújtózkodva felkelt.
- Mit tudtatok meg? – fordult a három felderítő felé.
- Este egy kicsit dorbézoltak, volt ott pia minden, aztán eldőltek, mint a rongyos zsák. A tábor kezdetleges, csak egy disaudióval védik. Úgy látszik, biztonságban érzik magukat. Nem számítanak támadásra. Csupa szedett-vedett népség, vérfarkast is láttunk, de csak négyet, a többi simlis csirkefogó mind. Egy valamire való varázslót nem találtunk.

Harry végig hallgatta a jelentést, majd pihenni küldte a kis csapatot.
- Háromkor – nézett végig emberein.
- A szokásos? – kérdezett vissza Samuel.
- Igen, előre megyek a köpeny alatt, elkábítom az őröket, és akit még tudok, ti pedig tíz perc múlva követtek. Ha gond van, akkor a szokásos szikraeső.
- Főnök, még mindig húzod kicsit a lábad, nem lehetne, hogy valaki más vállalja most helyetted? Tudjuk, hogy meg tudod tenni, de miért mindig neked kell menned előre? Minket is jól kiképeztek – Jonathan halkan mondta, de mégis minden szem rájuk figyelt, és Harry látta, hogy egyet értenek kollégájukkal. – Hidd el, attól még te maradsz a legjobb.
- Legközelebb – szólt, majd végig nézve az arcokon hozzá tette -, ígérem.

A fák közül lesett a táborba, valóban nem sokat törődtek a védő varázslatok felállításával. Apró tüzek égtek mindenfelé a tábor szélén, és időnként morcos képű álmos varázslók sétáltak el előtte. Magára kanyarította a köpenyt, és kilépett a vastag törzsű fa takarásából. Hangtalanul lépkedett a csizmájára szórt bűbájnak köszönhetően, a köpeny pedig eltakarta a kíváncsi szemek elől. Megállt, és várta, hogy a köpcös őr megint elsétáljon előtte.

Már közeledett is. Hosszú köpenyét maga köré tekerte, hogy kevésbé fázzon, és fejét lehajtva lépkedett. Ez ám az őrködés, ha csak az ellenség nem a lába alól támad, biztosan nem veszi észre. És valóban, a varázsló csak azt érezte, hogy valami a hátához nyomódik, majd nyikkanás nélkül a földre zuhant. Harry végig járta a tábort, és egymás után elkábította az őröket. Sok helyen nem is kellett erőlködnie, hisz az őr már amúgy is aludt. Mikor végzett, az órájára nézett. Még mindig van négy perce. Elmosolyodott, és a tábor közepe felé indult. Alvó emberek mellé guggolt le, és csak egy érintés, és biztos lehetett benne, hogy amíg az ellenátkot rájuk nem szórják az aurorok, amit csak ők ismertek, addig akár sárkányok is táncolhattak volna mellettük, akkor sem ébrednének fel. Már egész bent járt a sátrak között, mikor meghallotta, hogy aurorjai hoppanálnak. Köpenyét levette, pajzsot húzott maga köré, és az álmukból ébredezők felé fordult, hogy folytassa áldásos tevékenységét. Vámpírok egy csapata most a támadók felé indult, de Harry ezekből is gyorsan leszedett még egyet, mielőtt elérték volna a tábor szélét, hogy találkozhassanak embereivel.

Harry egy pillanatig figyelte az összecsapást, majd mosolyogva vette tudomásul, hogy bizony az ő elitcsapata reggelire megeszi ezt az egész színes társaságot. Folytatta útját, s közben egyre csak forgatta pálcáját. Hangos kiabálásra lett figyelmes az egyik sátorból, de mire odaért, már csak a hoppanálás hangját hallotta. Ám ekkor félrelibbent a sátorponyva, és egy fiatal fekete hajú férfi állt vele szemben kivont pálcával. Harrynek ismerős volt ez a tekintet. Tudta, hogy már látta valahol. Már találkoztak egyszer. De hol? És mikor?

A két férfi egy hosszú másodpercig farkasszemet nézett egymással, majd szinte egyszerre villantak átkaik. Mindketten ugyanakkor léptek oldalra, így egyik átok sem talált. Harryé megperzselte a sátrat, az idegené, pedig egy ládába csapódott. Újra támadtak, s bár most sem talált egyik átok sem, Harry érezte, hogy gyakorlott párbajozóval van dolga. Kerülgették egymást, pajzsaik védelme mögül támadtak, és elugrottak egy-egy erősebb átok elől.

- Harry Potter – szólalt meg az idegen. – Már régóta várom ezt a találkozást. Szeretném kiegyenlíteni a tartozást.
- Tartoznál nekem? – mosolygott Harry –Megbeszélhetjük a dolgot, csak kövess a minisztériumba, és minden tartozásod leróhatod.
- Szórakoztató, de nem elfogadható az ajánlatod. Én arra gondoltam, hogy megöllek.

Szavai nem tartalmaztak fenyegetést, inkább egyszerű tényként közölte szándékait. Harry elgondolkozott, vajon mikor haragíthatta magára ezt a férfit, aki talán pár évvel volt nála idősebb.

- Te már tudod az én nevem, de én még nem a tiéd? Hova lett a híres mágus jómodor? – kérdezte, s közben egyre csak gyenge pontot keresett ellenfele védekezésén.
- Marcus! – hallotta most a kiáltást a sátor felől – Azonnal kövess!

Ellenfelét láthatóan zavarta a közbe kiáltás, és egy pillanatig tétovázott is, majd egy pukkanással elhoppanált. Harry már küldte is utána a hoppanálást követő mágikus kötelet, de még mielőtt megérezhette volna az ismerős rántást, a kötél elszakadt, és megsemmisült.
- Nem rossz – motyogta maga elé, és tovább indult, hogy a harcba vesse magát, de csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy már nincs több dolga. Aurorjai már a piszkos munkát végezték. A megkötözött rabokat egy intéssel a kihallgató cellákba küldték, majd felforgatták a helyet, és átvizsgáltak mindent, hátha találnak valamit tervekről, vagy más, hasonló, gyülekezőhelyekről információt.

Harry a felé a sátor felé vette útját, ahonnan az a Marcus lépett ki. Szétnyitotta a sátor szárnyakat, majd belépett. A tértágító bűbájnak köszönhetően, egy tágas szobában találta magát. Benézett a fürdőbe is, de törölközőkön és tisztálkodó szereken kívül mást nem talált. Visszament hát a szobába, és ott kezdett el nézelődni. Két ágy, íróasztal, székek, két fotel, és egy üres hely, ahol a nyomokból ítélve utazó ládák álltak nem régen.
Látszott, hogy kapkodva csomagoltak, az ágynemű felgyűrve, bájitalos fiolák az asztal alatt, leesett üres pergamenek, és egy fényképkeret, mely fejjel lefelé hevert az íróasztal alatt. Lehajolt, és felvette. Megfordította a képet, és elhűlve meredt a két alakra, akik egymást ölelve mosolyogtak. Nézte a képet, és lassan összeállt a kép.

Geraldine Loreen Avery nézett rá szomorúan mosolyogva, és szeretettel ölelte magához fiát, aki nem volt más, mint az a Marcus, akivel az előbb párbajozott, és aki oly hirtelen távozott egy hívó hang nyomán. Már értette, hogy miért is akart rajta bosszút állni. Hiszen a férfi úgy tudta, hogy Sirius Black, az ő keresztapja, ölte meg az édesanyját, és ráadásul Harry volt az, aki elintézte az apját is. Most már mindent értett, és azt is tudta, hogy mi a dolga. Zsebébe süllyesztette a képet, majd távozott.

Harry fáradtan ült le az ágyára. Megint vége egy fárasztó holdtöltének. Teddyt alig pár perce vitte el Androméda Tonks. A kisfiú fáradtan integetett szüleinek a festményen, majd a keresztszüleinek, végül nagyanyja vállára borulva elaludt. Így lépett ki az idős boszorkány vele az ajtón. Harry a kis éjjeli szekrény fiókját kihúzta, és kiemelte belőle a képet. Marcus és az anyja Geraldine. Vagy ahogy Sirius hívta Dana. Valóban gyönyörű asszony lehetett. Fekete haj, sötét szemek, igen keresztapjának jó ízlése volt, de vajon mi történt velük, mi késztette az asszonyt, hogy egy halálfalóhoz menjen? Harrynek hirtelen több ötlet is az eszébe jutott, de mindet elvetette. Döntött, utána jár a dolognak. Visszarakta a képet a fiókba, majd lement az ebédlőbe. Winky a vacsora maradványait tüntette el, Sipor pedig a sakkkészletet rakta rendbe.

- Sipor – szólította meg a házimanót -, a segítségedet szeretném kérni. Meg kellene találnom valakit. Egy régi ismerősünket. Talán még emlékszel Mundungusra.

Szándékosan használta az ismerős szót, tudta, hogy Sipor gyűlöli a tolvajt, mióta az kifosztotta a Black házat.
- Sipornak az a tolvaj nem ismerőse, hanem ellensége. Sipor bármikor megtalálja Mundungust, és ha kell, iderángatja Harry Potter elé – a manó hangja elfojtott indulattól recsegett.
- Szeretném, ha holnap elindulnál és megkeresnéd Sipor, nagyon fontos lenne. De megkérlek, hogy vigyázz magadra. Nem szeretném, ha bajod esne, elég, ha tudatod velem, hogy hol találom.
- Sipor megtalálja – morogta maga elé mosolyogva a házimanó, majd újra a sakkkészletet kezdte pakolni.

Harry már épp visszaindult volna a szobájába, amikor a nappali felől zajokat hallott, így inkább arra vette az irányt. Rég nem látott látványban részesült, mikor belépett. Mc Galagony professzor állt a kandalló előtt, és szitkozódva porolta magáról a rárakódott hamut.
- Mr. Potter – szólalt meg, mikor észrevette a belépőt.
- Mc Galagony igazgatónő, örülök, hogy látom – mosolygott Harry.
- Bocsásson meg a késői zavarásért, de vészhelyzet állt elő – lépett közelebb a boszorkány. – Miss Weasley? Örülök, hogy újra látom.

Harry az ajtó felé fordult, ahonnan most Ginny lépett be, és széles mosollyal köszöntötte volt tanárát.
- Ott tartottam – folytatta Mc Galagony -, hogy nagy szükségem lenne az ön segítségére. Mint tudja, a Roxfortban még jó egy hónapig tanítás lesz.
- Igen, de mi közöm nekem ehhez? – Harry igazán nem értette, hogy miért is kéne neki foglalkoznia a Roxfort ügyeivel. Hellyel kínálta volt tanárát, majd ő is leült.
- Nos, a Sötét Varázslatok Kivédése tanárnőnk sajnos, illetve nem is sajnos, mindenesetre ma délután egy csodálatos kislánynak adott életet.
- Valóban csodálatos – nézett még mindig értetlenül Harry.
- Igen, de sajnos erre az egy hónapra már nem tud visszajönni tanítani. Ezért szerettem volna önt megkérni Mr. Potter, hogy vállalja el ezt az egy hónapot – láthatóan az Igazgatónő megkönnyebbült, hogy végre elmondhatta problémáját.
- De én nem vagyok tanár, és nekem már van munkám – szabadkozott Harry.
- Beszéltem a miniszter úrral, és közölte velem, hogy amúgy is továbbképzésre és szabadságra akarta küldeni a különítményét, így kapott ön is két hónap szabadságot. Természetesen erre az időre a Roxforttól is fog kapni munkabért. Kérem Mr. Potter, nagyon nagy szükségem lenne egy olyan tanárra, aki tudja is, hogy mi az, amiről tanít.
- Ez szuper lenne Harry, hisz a DS-ben is olyan jó voltál. Mindent megtanítottál nekünk. Sokan neked köszönhetjük az életünket. Szerintem baromi jó tanár lennél – lelkesedett Ginny.
- Ha ilyen lelkes vagy, akkor miért nem mész te? – háborodott fel Harry.
- Nem is rossz ötlet – kapott a szón Mc Galagony -, egy tanársegédre is szüksége lehet, higgye el, ezek a diákok nem láttak még szinte egy igazi patrónust sem. Nagyon rájuk férne a tanítás. Bár most béke van, de mindig fel kell készülnünk. Albus Dumbledore is már évekkel korábban elkezdte a Főnix rendjének kiképzését.
- De akkor is, azt sem tudnám, hogy hol kezdjem.
- Az alapoknál. Apropó, igazából Dumbledore professzor ajánlotta önt – Mc Galagony, ahogy meglátta Harry arcát, már tudta, hogy csatát nyert. Nem hiába tartogatta az ászt a végére. Dumbledore festményére nézett, ahol az igazgató most megnyugodva hátradőlt, és kacsintott egyet utódja felé, aki mosolyogva látta, hogy Harry Potter besétált a csapdába. És abban is biztos volt, ha rajta múlik, akkor élete végéig Harry fogja tartani az SVK órákat.

Harrynek viszont egészen más dolgok jártak a fejében. Ha Jonathant továbbképzésre küldik, Ginny pedig vele jöhet a Roxfortba, akkor talán lesz még némi esélye, hogy visszaszerezze a lányt. Elvégre még hat hét van az iskola végéig. Mennyi minden történhet hat hét alatt. És ő majd tesz róla, hogy történjen is. Persze a tanítást sem fogja elhanyagolni, hiszen mégis csak ezért lesznek ott. De már előre élvezte a napokat, melyeket Ginnyvel együtt avval fognak tölteni, hogy diákokat tanítsanak párbajozni, vagy más varázslatokra. S bár magának sem nagyon akarta bevallani, valahol a lelke mélyén megmozdult valami, tovább adni a tudást, segíteni felkészülni az életre. És nem utolsó sorban újra a Roxfort falai között lenni. Ahova annyi emlék húzza vissza a szívét. Felejthetetlen, boldog, szívfacsaró, de gyönyörű emlékek.

Harry és Ginny kormosan lépett ki az igazgatónő irodájából, majd elindultak a tanárok szárnya felé. Jól ismerték az utat, hisz nem egyszer tettek látogatást Mc Galagony akkori irodájában, ami a lakrészén volt, ha éppen rossz fát tettek a tűzre. Harrynek minden festményről, szoborról, vagy lépcsőfordulóról eszébe villant egy emlék. Mennyi mindent éltek itt át, igazából itt váltak felnőttekké. A Szükség szobája előtt Harry lelassított, s bár nem volt most ajtó a falon, mégis tudta, ha kívánná, megjelenne. Vajon mit kívánna most, melyik változatát a sok-sok menedéknek, melyet a szoba nyújtott? Talán a DS edzéseken használt gyakorlót, vagy mikor el akart rejteni valamit, és a hatalmas terem jelent meg előtte? A csata óta járt már abban a teremben, nem látszott rajta sem pusztítás, sem az, hogy régen használták. Teljesen üres volt. Talán a szoba meggyógyította saját sebesüléseit, nem tudta, de az biztos, hogy nekik hetedévben is ugyanúgy biztos menedéket nyújtott. Ide bújtak, ha a sok firkász ellepte az iskolát, ha csak négyesben akartak tanulni, vagy ha megrohanták az emlékek, és egyedül akart lenni. És ide vonult el Ginnyvel is azon az estén.

„November volt, és Harrynek rossz kedve. Az eső egész nap megállíthatatlanul verte az ablaküvegeket, és belőle elszállt minden erő. Nem tudott másra gondolni, mint az egy évvel azelőtt történtekre. Az állandó félelem, a rettegés, az éhezés, a hideg, és a magány. Mintha a novemberi eső most visszaröpítette volna egy évvel korábbra. Csak céltalanul sétált, és maga is meglepődött, amikor a Szükség szobája elé ért. Csak állt a csupasz fallal szemben, és azon gondolkodott, hogy hova is szeretne elbújni, mikor azt érezte, hogy gyengéd kezek ölelik át. Megfordult, és Ginny nézett vele szembe.
- Gin – a hangja szomorú volt, a lány tisztán hallotta.
- Mi a baj?
- Nem tudom, csak az eső, az emlékek. El akartam menekülni, de még azt sem tudom, hogy hová bújhatnék magam elől – kétségbeesett és letört volt.
Ginny nem szólt egy szót sem, csak elkezdett fel és alá járkálni, majd a harmadik forduló után egy ajtó jelent meg a falon. Kézen fogta Harryt, és bevezette.

Griffendél vörös és arany színei jutottak el először a tudatáig, majd a barátságos tűzzel lobogó kandalló, a vastag szőrme elé terítve, fotelek, kanapék, asztalok, melyeken gyümölcs és töklé állt. Meglepetten pillantott a lányra, aki mosolyogva maga után húzta a kandalló elé, ahol letelepedtek a szőnyegre. Ginny törökülésben ült, Harry pedig az ölébe hajtott fejjel feküdt. Behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a lány a haját cirógatja, majd leveszi róla szemüvegét. Aztán a kéz lassan végig simította zárt szemhéjait, megsimogatta orrát, szájára vándorolt, majd végig követve állát, a nyakára siklott. Onnan először az egyik füléhez, majd a másik füléhez, és Harry akaratlanul is felsóhajtott. Nem merte kinyitni a szemét, félt, hogy a varázs tovaszökik.
- Gin – suttogta alig hallhatóan.
De a lány nem válaszolt, csak lehajolt, és megcsókolta. Először puhán, félve a visszautasítástól, majd mikor megérezte, hogy a fiú milyen hevesen visszacsókolja, már sokkal bátrabban. Harry a lányt magához ölelve felült, és most már ő kezdeményezett. Egyik kezével a lány derekát ölelte, míg másik annak nyakára kúszott, és izgatóan simogatta. Ginny felnyögött, és erre Harry megdöntötte óvatosan a lányt, így fölé kerekedett. Vad vággyal teli csókolózásba kezdtek, majd egymás testének ismerkedésével folytatták. Ginny blúzáról csak úgy repültek a gombok, Harry inge is egy perc alatt már messze hevert tőlük elhagyatva. Harryt még soha nem érzett vágy kerítette hatalmába, úgy érezte az egész világ egy hatalmas üres tér, melyben nem létezik más, csak az ő izzó lávaként gomolygó szerelmük. Keze lassan a lány nadrágjába csúszott, és Ginny teste apró mozdulatokkal válaszolt a kényeztetésre. A lány ritmikus mozgása eddig soha nem tapasztalt forróságot idézett elő ágyékában. Megérezte a lány kezét, ahogy kigombolja nadrágját, és agyában felvillant, hogy szólni kéne a lánynak, hogy ne játsszon a tűzzel, de a vágy lila ködöt telepített agyára, s nem volt képes elszakadni a lány szájától. Vágyott a lány érintésére, és mikor megérezte, úgy hitte ennél fullasztóbb, gyönyörűbb és vadabb érzést még soha nem élt át. A vágy elvette az eszét, felült, és egy rántással letépte a lány nadrágját, majd az apró fehérnemű felé nyúlt, de félúton megállt a keze, és visszakozott. Hatalmas nyögéssel zuhant a lány mellé a kandalló elé, és takarta el arcát.
- Ne haragudj – suttogta.
- Haragszom – hallotta a lány hangját -, ha nem folytatod.
És már érezte is, ahogy a lány, lovagló ülésben fölé magasodik. Meglepetten nyitotta ki a szemét, és nézett Ginny szemébe.
- Most még képes vagyok nemet mondani, megállni, de ha még egyszer megcsókolsz, már nem fogok tudni ellenállni neked – hangját eltorzította a vágy.
- Nem is akarom, hogy ellent tudj nekem állni – nézett rá a lány, és ujjait lassan végig húzta a fiú mellkasán, lapos hasán, és a dudorodó alsónadrágon. Harry felnyögött, de még mindig nem mozdult, nem akarta elhinni, amit hallott. Ginny most fölé hajolt, és nyelvével mellbimbóját kezdte izgatni, először az egyiket, majd a másikat, közben csípője ütemesen mozgott fel és alá. Harry a hajába markolt, mit tegyen, még egy mozdulat, csak még egy és akkor….
Keze a lány csípőjére kulcsolódott, és öléhez szorította, miközben félig felemelkedve a másik száját kereste, majd mikor megtalálta, nyelve utat tört magának, és határozottan nyomult befelé. Egy mozdulat, és Ginny újra Harry alatt feküdt, érezte a fiú súlyát magán, de ez nem volt nehéz, inkább izgató, vadító. A fiú csípője is ütemesen mozgott, akár az övé. Szinte nem is tudatosult benne mit tesz, és már szét is nyitotta lábát, hogy jobban érezhesse a másik testét. Nyögdécselve vonaglott a fiú felfedezőútra indult ajkai alatt. Még soha nem érezte a vágy ilyen mértékét. Hullámokban tört rá a kielégülés utáni epekedés. Időnként úgy érezte, már a következő érintéstől tűzbe lobban a teste, de aztán mindig csak fokozódott az érzés, soha nem akart vége lenni. Szinte nem is érezte, hogy mikor tűnt el róla a bugyija, és amikor Harry a szemébe nézett, csak akkor döbbent rá, hogy mire is készül. De ő nem ijedt meg, mosolyogva bólintott. A fájdalom csak egy pillanatig tartott, aztán a fiú ritmikus mozgása minden mozdulattal messzebb űzte még az emlékét is. Levegőért kapkodva sikoltott fel, mikor végre a csúcsra ért, érezte, a férfi teste is megfeszül, majd pár gyengéd mozdulat, és egymás karjaiban pihegtek, boldog kielégült mosollyal ajkukon.”

- Harry – hallotta meg a lány hangját – figyelnél rám? Hahó, Ginny hívja Harry Pottert.
Harryben most tudatosult, hogy még mindig a fal előtt állt, és mereven bámulja azt. Nyelt egy nagyot, de az emlék még oly intenzív volt, hogy nem volt képes megszólalni, csak elindult a folyosón lehorgasztott fejjel. Félt, hogy a lány a szemébe nézve kiolvassa, merre is kalandoztak el gondolatai, kiolvassa a vágyat, melyet az emlék hatására most túlságosan valóságosan érzett. Milyen jó, hogy a varázslók nem szűk nadrágban járnak, hanem hosszú talárban – gondolta még, ahogy befordult a sarkon.

Ginny csak nézte a férfi arcát, ahogy az elszakítja tekintetét a faltól, majd ránéz, aztán a földre szegezve pillantását szállásaik felé indul. Vajon mi járhatott a fejében? A falra nézett, majd behunyta szemét, s mikor kinyitotta, már mosolyogva indult a férfi után. Elég volt a falra vetnie egy pillantást, és már neki is beugrottak a régi emlékek. Az az első este, és a sok-sok ami még követte. A romantikus beszélgetések, és a heves szeretkezések. Talán azóta sem élt át, még hasonlót sem más férfiakkal. Nincs mese, Harry Potter még a szexben is egyedülálló.

Harry bosszankodva tette csípőre a kezét.
- Sir Cadogan, hogy mondjam másként, hogy én vagyok az új tanár. Lenne szíves beengedni – lassan de biztosan kezdte elveszteni a türelmét.
- Hitvány betolakodó, mered-e még egyszer állítani, hogy nem látom el tisztességesen lovagi kötelességeimet? – emelte rá lovagi kardját a festmény alak. Harrynek olyan érzése támadt, hogy a lovag már nem fogja sokáig tudni rászegezni méretes fegyverét, mert egyre hangosabban nyögdécselt, és verejtékcseppek jelentek meg a homlokán.
- Sir Cadogan, ha végre beengedne a lakosztályomba, nagyon megköszönném – próbálkozott újra.
- Mi folyik itt? – lépett Ginny most Harry mellé – Ó, Sir Cadogan, örülök, hogy újra látom, emlékszik még Harry Potterre? – nézett a festményre csábosan Ginny, és Harry karjába csípett, mikor az meg akart szólalni. – Tudja, akihez mindig kiszöktem, és akitől annyi hős tettéről hallottam. Például, amikor a Kövér Dáma nem merte őrizni a Griffendél tornyát, és maga feledve a veszélyt a diákok védelmére kelt.

Harry tátott szájjal bámult a lányra. Ez a mézes-mázos hang, a rebegtetett szempillák, ki ez a nő?

De a hatás nem maradt el. Sir Cadogan leengedte ólomsúlyú kardját, Harry szerint azért is, mert már nem bírta tartani, majd mosolyogva fordult a lány felé.
- Ó, Ginevra drága királynőm, ön gyönyörűbb, mint ahogy az emlékeimben él. Sajnos nem volt szerencsém ismerni Artúr királyunk hitvesét, akiről ön a nevét kapta, de bizton állíthatom, hogy csak azért lehetett királyné, mert Artúr nem találkozott kegyeddel. Ilyen gyönyörűség és tiszta tekintet, minden ifjú szívét megdobogtatja – azzal félreállt, és festménye is arrébb mozdult, mire Harry végre beléphetett lakosztályába.

Mosolyogva fordult a lány felé, aki követte, majd szétnézett. A nappali egyben dolgozószoba is volt, kanapé, kandalló, a fal mellett íróasztal székkel. Jobbra egy ajtót talált, amin benyitva saját csomagjaival találta szemben magát, majd rá kellett jönnie, hogy ez a hálószobája. Baldachinos ágy, fotel, asztalka, szekrény, egy hatalmas ovális ablak. Egy pillantás elég volt, és máris megtetszett neki a szoba.
- Itt van a fürdő – hallotta Ginny hangját odakintről. – Mc Galagony azt mondta, hogy közös a fürdőnk, tehát akkor azaz ajtó, az én szobámba nyílik – állapította meg a lány.
Harry követte a lányt a hatalmas medencéjű fürdőn át, majd saját nappalijának ikertestvérében találta magát.
Ginny hálószobája talán még világosabb is volt, mint Harryé, és a lány gyönyörködve nézett le a parkra. Ellátott egészen Hagrid vadőr kunyhójáig. Vajon hol lehet most a vadőr, szinte alig látta az iskola befejezése óta. Évközben az iskolában tanított, de a szüneteket mindig feleségével, Madame Maximmal, és fiúkkal töltötte Párizsban. Persze sokat leveleztek, de ahogy Ginny végig nézett az úton, mely a vadőrlak felé kanyargott, tudatosult benne, hogy mennyire hiányoztak neki a Hagridnál eltöltött délutánok. Még fanyar teái, és fognyüvő süteményei is.

Fél óra múlva már Harryvel a jobbján álltak Hagrid ajtaja előtt, a láthatatlanná tévő köpeny alatt. Kicsit rogyasztaniuk kellett, hogy ne látszódjon ki a bokájuk, de nem bírták kihagyni a lehetőséget, hogy megtréfálják öreg barátjukat. Harry kopogott, majd gyorsan visszahúzta kezét a köpeny mögé. Lélegzet visszafojtva hallgatták, ahogy bentről mozgolódás zaja szűrődik ki, majd léptek közelednek az ajtó felé. Szélesre tárult az ajtó, és a vadőr jelent meg benne. Hagrid szemöldökét felvonva nézett jobbra, majd balra, aztán vállát megrántva becsukta az ajtót. Harry és Ginny kuncogva megvárták, míg elhalnak a léptek, majd jó erősen újra megkocogtatták az ajtót. Szitkozódást hallottak, majd újra a léptek, és az ajtó megint kinyílt. Hagrid összehúzott szemmel tekintgetett mindenfelé, majd épp fordult volna befelé, amikor hatalmas keze kinyúlt, és elkapta a két mágust. Harry és Ginny nevetve bújtak ki a köpeny alól.
- Tudtam, hogy csak ti lehettek azok – szorította magához a két fiatalt. – Mc Galagony mondta, hogy ma érkeztek. Egy szerencsétek, hogy első utatok hozzám vezetett.
- Mi is örülünk, hogy újra látunk – foglalt helyet Harry egy széken az asztal mellett.
- Kértek egy kis teát? – nézett a vendégekre Hagrid.
- Igen, igen, úgy hiányzott a teád –lelkendezett Ginny.
- Süteményem is van – kacsintott Hagrid a lányra nézve. Harrynek nevethetnékje támadt. Újra tanulónak érezte magát, itt ült, ihatatlan teát iszik, rághatatlan süteményt eszik, és Agyar nyála az ölébe folyik.
- Mintha visszakerültem volna az időben – simogatta a kutya fejét.
- Igen, csak Ron és Hermione hiányzik – mosolygott a félóriás.
- Most van épp elég dolguk – legyintett Ginny -, az esküvő is a nyakukon, de a bolt is nagyon megy. Ronnak szinte alig van szabadideje.
- Voltam bent nála, itt a Roxmortsi boltban – telepedett melléjük Hagrid -, ha diák lennék, bizony ki nem hagynám a szabad hétvégék alkalmával – mosolygott.
- De te már tanár vagy. Hagrid professzor – nézett rá Harry. – Felelősség teljes állás.
- Hallom, te is professzor lettél, még ha csak kis időre is, majd meglátod, elkél a gyerekeknek a segítség. És ez is van olyan fontos feladat, mint a sötétmágus vadászat.

Harry a teremben állt, és nézte, ahogy diákjai egymás után, szorongó arccal besétálnak a terembe, majd leülnek a padjaikba. Csörgés, zörgés, és minden táskából előkerült egy tankönyv, üres pergamenek, és az írótoll. Harry a sarokban ülő Ginnyre nézett, aki csak mosolyogva megrántotta a vállát, majd újra az osztály felé fordította figyelmét.
- Üdvözlök mindenkit, Potter professzor vagyok. A fennmaradó kis időben én foglak benneteket oktatni. Szeretném, ha felkészülnétek az órára.
Várakozóan nézett körbe, de csak azt látta, hogy a tanulók pennát vesznek kezükbe.
- Szerinted hogyan kéne védekeznünk egy sötét mágus ellen? – fordult egy fiúhoz az első padban. – Hatodikos vagy, már tudnod kell. A fiú elvörösödött, majd felállt, és úgy válaszolt.
- Ha arra kíváncsi a Professzor úr, hogy az előző tanár szerint hogyan kéne megvédjük magunkat, akkor azt hiszem az a jó válasz, hogy papírt és pergament fogva a kezünkbe elszaladunk. Viszont ha a Professzor arra kíváncsi, hogy a DS-ben hogyan védenénk meg magunkat, akkor arra lenne egy-két ötletem. Pajzsbűbáj, hátráltató ártás, lefegyverzés, kiábrándítás.
- DS? – kapta fel Harry a fejét.
- Igen Tanár úr, van egy önképző szakkörünk, mint ahogy maguknak is volt.
- Honnan tudtok ti egyáltalán a DS-ről? – nézett végig az osztályon.
- Tanultunk róla – felelte egy szőke lány. – Benne van a tankönyvben – azzal Harry elé tartotta könyvét. Harry hitetlenkedve olvasta a fejezet címet. Harc a sötét oldal ellen, Dumbledore előrelátása, a Potterek, Békés évek, Harry Potter visszatér, Harc a sötét mágus ellen, Dumbledore Serege, Győzelem.
Harry csak a főbb címeket olvasta, és most elképedve adta vissza a könyvet.
- Tananyag lettél? – kuncogott a sarokból Ginny.
- Tehát, ha jól értem, az órákon nem sokat tanultatok. Viszont alakítottatok egy Önképző kört, és így képzitek magatokat.
- Igen Tanár úr, mindig az a hetedéves tartja a többieknek, aki a legjobb a tantárgyból. Ez már így megy évek óta.
- Évek óta? – Harry nem is tudta mit mondjon.
- Hagyományt teremtettél. Apádék büszkék lennének rád. – hallotta újra Ginny hangját.
- De tanár úr, mi még nem tudunk eleget, sokunknak egy erősebb pajzs fenntartása is gondot okoz. Az előző tanárnő nem tartotta fontosnak ezt a tantárgyat, mondván, hogy most béke van, de az apukám azt mondta, hogy mindig is lesznek sötét varázslók, és mindig meg kell tudjuk védeni magunkat és a barátainkat – állt fel egy magasabb fekete fiú.
- És az apukád nagyon bölcsen mondta. Mindig készen kell állnotok, hisz meg kell tudjátok védeni magatokat. Ebben a hat hétben meg fogok nektek tanítani mindent, amire csak szükségetek lehet az életben, illetve amire lesz időnk. Azt hiszem, fogok tartani gyakorló órákat is, elég sok a lyukasórám, arra bárki, akinek épp nincs órája, eljöhet. Nem csak tőlem tanulhattok, de felkereshetitek Miss Weasleyt is, aki szintén nagyon ügyes boszorkány. Láttam én már menekülni halálfalókat az ő rémdenevérrontása elől. Épületes látvány volt, mondhatom. Szóval ne aggódjatok, ha törik, ha szakad, megtanuljátok, hogyan védjétek meg magatokat.
- Van DS termünk is – szólt egy kislány, vakító szőke hajjal.
- Valóban? Az igazgatónő engedélyezte? – fordult felé Harry.
- Igen, sőt ő maga varázsolta nekünk. A második emeleten van. Oda szoktunk járni gyakorolni. Maga is tarthatná ott a különórákat.
- Rendben, ha lesz rá jelentkező, akkor már ma délután egy órakor várom azokat, akik ráérnek.

Harry beszámolt ebédnél az Igazgató nőnek, a tanulók gyenge teljesítményéről, és engedélyt kért, hogy gyakorolhasson velük a DS teremben.
- Nem tudom, hogy ilyen rövid idő alatt fel tudom-e készíteni őket annyira, hogy sikeres vizsgát tegyenek – mondta Harry homlokráncolva.
- Nekem nem az kell, hogy sikeresek legyenek a vizsgákon, hanem az, hogy felkészítse őket az életre Potter professzor.
Harry csak nézte régi házvezető tanárát, majd végig nézett az ebédelő diákokon. Elég nagy fába vágta a fejszét.

Harry meglepetten vette tudomásul, hogy akárhányszor belépett a DS terembe, mindig talált ott diákokat, akik már gyakoroltak. Ha éppen nem ő, akkor Ginny segítette a tanulni vágyókat. Sokszor már este kilenc is elmúlt, mire fáradtan visszavonulhattak. Az egész iskola tőlük akart tanulni. Eleinte bizalmatlanul méregették Ginnyt, de amikor a lány bemutatta egy-két hatásos trükkjét, a lányok máris a szívűkbe zárták, és talán még szívesebben is tanultak tőle. A fiúk persze mind Harrytől a nagy példaképtől akartak ellesni minden fortélyt.

Harry épp a patrónus bűbájra oktatta a negyedikeseket, mikor belépett Ginny a gyakorlóba. Ámulattal nézte az ezüstszínű szarvast, mely fejét büszkén feltartva száguldott végig a termen, majd köddé vált. A kisdiákok arcán leírhatatlan csodálat tükröződött.
- Ginny, te nem mutatsz nekünk valamit? – nézett rá Harry. Ginny a férfi szemébe nézett, majd felemelve pálcáját előhívta patrónusát. Az őzsuta megállt gazdája előtt, majd téve egy kört semmivé foszlott.
- Nahát, mintha egy pár lennének – szólt az egyik kis diák.
- Mert régen egy pár voltak – szólt egy másik -, nem tudod?

Ginny körbe nézett a teremben, és már bánta, hogy megmutatta patrónusát. Megfordult, és elhagyta a gyakorlót. Meg sem állt az öreg tölgyig a tóparton. Leült, és felhúzva lábait, a vizet kezdte nézni. Olyan régóta nem használta már ezt a varázslatot, hogy el is felejtette szinte, hogy patrónusa még mindig ugyanaz. Amikor szerelmes volt Harrybe, ez nem volt probléma, hiszen mindenki úgy gondolta, hogy ez így van rendben. Egy pár a két varázsló, hát egy pár a patrónusuk is. De most már egészen más volt a helyzet. Már nem voltak egy pár, ezért kissé kínosan érintette az a felismerés, hogy a lelke mélyén még mindig Harry párjának tartja magát, hisz ha nem így lenne, akkor a patrónusa már rég megváltozott volna. Esetleg a családi hagyományt követve neki is vidrája lenne, mint Ronnak.

Nem tudta, mennyi ideig üldögélt a tó partján, egyszer csak azt vette észre, hogy Harry telepedik le mellé.

- Szia Gin – érezte, hogy a férfi őt nézi, de nem volt kedve most beszélgetni. Hát még magyarázkodni.
- Gin, nem jelent semmit, hogy nem változott meg az alakja. Egyszerűen ilyen és kész.
- Megalázó – csak ennyit bírt kinyögni.
- Az, hogy a barátnőm voltál, vagy az, hogy nem változott a formája?
- Miért nem változott meg? – nézett most a férfira. – Tonksé is megváltozott, amikor beleszeretett Remusba, akkor az enyém miért nem változott valami mássá?
- Talán nem miattam volt ilyen az alakja. Tudod, most, hogy rád nézek – Harry a lány álla alá nyúlt, és felemelve fejét a szemébe nézett -, ezek a meleg barna szemek, a vöröses hajszín, a szelíd természet, lehet, hogy neked nélkülem is ez lett volna a patrónusod.

Ginny csak nézte a zöld szemeket, és hallgatta a halk duruzsoló hangot. Megszűnt a világ, nem látott mást, csak saját maga tükörképét egy zöldszínű óceánban. Látta mozogni az ajkakat, ahogy a fehér fogak kivillannak, ahogy a nyelv megnedvesíti a szájszéleket. Nem tudott elfordulni, pedig szeretett volna. De miért is? Hisz a Roxfortban vannak, ahol mindig is ők egy pár voltak, legalábbis az utolsó évben. Hisz azóta nem változott semmi. Újra itt vannak, talán csak az idő kereke fordult egyet velük. De ők még mindig ugyanazok. Minden állandó, és minden zöld. Behunyta a szemét, először csak a meleg leheletet érezte a bőrén, majd a férfi szája végre hozzá ért. Puha volt, és mégis olyan erőteljes. Ahogy ajkai kinyíltak, egy nyelv furakodott a szájába, élvezettel viszonozta a betolakodást. Egy kéz fogta át derekát, és ölelte magához, a keze önállósította magát, nem is vette észre, hogy mikor kulcsolta át a férfi nyakát. Testéhez egy másik simult, és a világ fenekestől felfordult.

- Engedj el te kis korcs! Hagyj békén! Már megint mi a fenét akarsz tőlem?
Harry azonnal kibontakozott az ölelésből, mikor meghallotta a hangot. Bár évek óta nem hallotta, mégis azonnal felismerte. Feledve a lányt felpattant, és a dulakodók felé rohant.
- Sipor teljesítette a parancsot – zihálta házimanója, ahogy Mundungus lábát átkarolva akadályozta, hogy a tolvaj elszökessen.
- Most nem én loptam, Harry, kedves fiam, hidd el, nem is jártam felétek. Nem tennék ilyet – Mundungus Fletcher hangja félelemtől zengett, és ijedten nézett hol Harryre, hol a még mindig őt szorongató házimanóra.
- Csak beszélni szeretnék veled Mundungus. Lehet róla szó, vagy küldjem utánad az embereimet? – Harry talán soha nem lesz képes megbocsátani, ahogy a háború alatt viselkedett a férfi, és ezt nem is nagyon akarta eltitkolni.
- Csak beszélni? – nézett rá reménykedve.
- Ígérem, aztán mehetsz. Megegyeztünk?
- Meg, de szedd le rólam a vérebedet – mutatott most Siporra. De Sipornak nem kellett kétszer mondani, már el is engedte a varázslót, majd meghajtotta magát ura előtt, és halk pukkanással eltűnt.
- Tudni akarom, hogy találkoztál-e már Marcussal – Harry rögtön a tárgyra tért. Nem akarta húzni az időt üres szólamokkal, és nem is szívesen volt a férfi társaságában.
- Hát, hallottam már róla – kezdett bele az, talárja szélét gyűrögetve.
- Nem érdekel, hogy milyen közöd van hozzá, csak az, hogy találkozni akarok vele. Mondd meg neki, üzenjen veled, ha benne van. Mondd meg, hogy nyomozgattam a múltjával kapcsolatban. És hogy Perdi szabad. Még valami – Harry a pálcájával egy kört írt le a levegőben, majd megjelent a fénykép, amit a sátorban talált. – Ezt add neki vissza, azt hiszem, hiányolja már – azzal átnyújtotta a varázslónak. – most mehetsz, de ha nem jelentkezel, akkor megkereslek. Ezt ígérhetem.

Hátat fordított a régi ismerősnek, és visszasétált a tölgyfához, ahol azonban már nem volt senki.

Előző←…….→Következő