Ginny morcos volt, már harmadik napja nem találkozott Harryvel. Siportól megtudta, hogy a férfi szólt előre, hogy el kell utaznia, de mégis rosszul érintette, hogy nem látja. Addig morfondírozott, míg egész mérges lett rá. Neki miért nem szólt? Nem is érdekli talán. Hisz megmondta, napokig nem fognak találkozni, akkor meg miért ilyen ideges. Talán mást remélt? De mit? Hisz annak idején is, Harry minden ringó csípő után megfordult az utcán. Ezért is hagyta el. Mi változott, talán most is valamelyik cicájánál alszik, hisz az a sok bikini, amit abban a fiókban talált, biztosan nem Hermionéé.

Csalódott volt, és ahogy egyre többet gondolkodott a dolgon, egyre inkább érezte, hogy kár volt reménykednie. Ha Harry Potter így, akkor ő sem fogja magát visszafogni. Elvégre nem ülhet itthon minden este, arra várva, hátha beleszeret álmai hercege, arról nem is beszélve, hogy álmai hercege egyszer már nem hogy bele, de ki is szeretett belőle. Ezt már elpuskázta. Nincs más megoldás, mint körül nézni, hátha talál egy új herceget. Vagy legalább egy hercegpótlót. Most azzal is beérné, csak ne kelljen mindig azokra a zöld szemekre gondolni, a kócos fekete fürtökre, a nevető ajkakra, az erős kezekre, és arra a férfias illatra, mely belengi az egész házat. Nagyot sóhajtott, majd felkapta táskáját, és határozott léptekkel távozott. Sipor fejét csóválva nézett utána, miután bevágódott a bejárati ajtó.

Harry már átkozta kollégáit, amiért addig nyaggatták, míg végül igent mondott, egy esti sörözésre. Már három napja nem járt otthon, és úgy érezte, megőrül, ha nem láthatja viszont Ginnyt. Még egy apró ajándékot is hozott neki. De most itt ült a Törött Pálcában, és arra ivott, hogy sikeresen elkapták azt a vámpír klánt, amelyik Dél-Angliában garázdálkodott. Két napjukba telt, mire rájuk akadtak, de megérte. Most pedig itt ül, és már érzi is a lángnyelv wisky jótékony hatását.
Egyre gondtalanabb. Sőt már álmodozik is, hiszen Ginnyt látja táncolni. Megrázta a fejét, és megdörzsölte szemeit, de a látomás nem tűnt el, sőt, rémálommá vált, mert Ginny épp egy szőke férfival táncolt lassút. Szinte azonnal kijózanodott. Miért pont itt? Hiszen annyi más hely van még a környéken, ahol a varázslók és boszorkák jól érezhetik magukat. Miért pont ide kellett jöjjön. Már nem is akart haza menni, már semmit sem akart, csak még egy wiskyt.

Egy hajtásra megitta, majd újra a lányt kereste szemével. Az még mindig táncolt, s most a férfi keze fenekére kúszott, de láthatóan ez őt nem zavarta.

- Harry Potter ugye? – térítette magához egy ismeretlen hang. A lány barna volt és merész öltözéke mindenre jó volt, csak arra nem, hogy eltakarja bájait. Harry végig nézett a lányon, mire az csücsörített a szájával, kidomborította melleit, majd szempilláit rebegtette. Harry rámosolygott a lányra, majd a derekára fonva kezét a táncparkettre húzta. Ők is lassú, andalító mozgásba kezdtek. Harry érezte, hogy a lány ágyékához nyomja altestét, majd vágyakozva simul hozzá, s hátát kezdi simogatni. Automatikusan viszonozta a kedvességet, de oda sem figyelt, egyfolytában Ginnyt figyelte.

Mikor a szőke levezette a lányt a táncparkettről, és a hátsókijárat felé húzta, Harryt elöntötte a düh, és partnerét szó nélkül faképnél hagyva követte őket.
Egy sikátorba lépett ki, szemetes konténerek, összetört székek és asztalok tették bizalmatlanná a helyet. Azonnal megpillantotta őket. Ginny háttal a falhoz dőlve állt, előtte pedig a szőke, aki épp a lány blúza és szoknyája alá akart bejutni egyszerre.
Harry megállt egy kettétört ajtó takarásában, és várt. Legszívesebben odament volna, és darabokra szaggatja az illetőt, de tudta, azzal csak ártana. Ginny soha nem tolerálta, a kéretlen megmentőket. És egyelőre nem úgy nézett ki, mint akinek ellenére van a dolog.

Ginny érezte, hogy egy kéz a mellét markolássza, egy másik pedig egyre feljebb kúszik combján, miközben a férfi egyre a nyakát csókolgatta, és nyögdécselt. Kinyitotta a szemét, és egy bűzlő kukával nézett farkas szemet. Mi a fenét keres ő itt? Tényleg csak ennyi lenne, egy könnyen kapható szajha? Nem ez nem ő, és nem is lesz ilyen soha. Kezeit a férfi mellkasának feszítette, és hirtelen ellökte magától.
- Mi van cica? Játszani akarsz? – nézett rá ködös tekintettel udvarlója. De Ginny nem akart játszani, sőt semmit sem akart ettől az alaktól. Pálcája már a kezében volt, és azt szegezte a szemben állóra. Az, kezét felemelve hátrálni kezdett, majd visszaindult a bárba. Még hallotta, hogy szitkok özönét zúdítja rá, majd eltűnt az ajtó mögött. Megigazította ruháját, majd mélyet sóhajtva haza hoppanált. Mérges volt. Magára, Harryre, és mindenkire, aki csak eszébe jutott. Semmi nem volt jó.

Mocskosnak érezte magát. Leginkább egy forró fürdőre vágyott, hogy lemoshassa magáról, még az emlékét is az elmúlt órának. Gondolt egyet, és egyenesen Harry fürdője felé vette az irányt. Ledobálta magáról a ruháit, s a közben megtelt medencébe csusszant. Jóleső meleg fogta körül, illatos habfürdő bódította el. Úszni kezdett, hogy maga mögött hagyja kínzó gondolatait.

Harry még akkor is vigyorgott, mikor haza érkezett. Tetszett neki, amit a sikátorban látott. Ginny mégsem volt olyan könnyűvérű. És milyen könnyedén elbánt avval a ficsúrral. Fáradtan dobálta le ruháit, és a fürdőbe lépett. No lám, már megint biztosan Sipor varázsolt neki forró fürdőt, néha nagyon meglepte a házimanó előrelátása. Soha nem üzent előre, hogy mikor ér haza, mégis mintha a manó tudta volna, akkorra készült el a fürdő, a vacsora.

Meztelenül ereszkedett a vízbe, és épp ellazult, amikor azt érezte, hogy valami neki ütközik. Elkapta és felrántotta a víz felé, hogy megtudja, mi zavarta meg lubickolását, mikor a levegőért kapkodó Ginnyvel nézett farkas szemet.
- Te itthon? – nyögte a lány.
- Bocs, nem láttalak – engedte el, majd önkéntelenül is a lány fedetlen melleire pillantott, s bár tudta, hogy most kellene úriemberként becsuknia a szemét, mégis képtelen volt rá.

Ginny követte Harry tekintetét, majd két tenyerével takarta el melleit, és hátrébb lökte magát.
- Izé, azt hittem, hogy nem jössz ma se haza, mindjárt kimegyek. Elfordulnál?
- Maradj csak – találta meg Harry a hangját. – csak öt percet kérek, hogy kicsit ellazuljak, aztán tiéd a medence. Addig maradsz, amíg csak szeretnél. Én fáradt vagyok, megyek aludni. Rám fér, csak jól esik egy kicsit, egy vámpír úgy gondolta, hogy a hátamon fog szteppelni tanulni – s fáradtan megmozgatta vállait, majd hátat fordítva a lánynak a medence szélére könyökölt, és kezeire tette állát.
- Hadd segítsek – hallotta a lány hangját, és már érezte is, ahogy apró, de határozott ujjak masszírozni kezdik vállait, nyakát, végig zongorázzák gerincét, és derekát is megnyomkodják. Behunyt szemmel élvezte a kényeztetést.

- Harry! Harry, ébredj – hallotta a lány hangját, a háta mögül. – Inkább menj aludni, elaludtál, még a végén megfulladsz itt nekem.

Harry megfordult, és a lányt látta, ahogy mellkasa előtt összevont karral hátrál tőle.
- Kösz a kényeztetést – majd választ sem várva kiugrott a partra.

Ginny azt hitte rosszul lát, Harry Potter anyaszült meztelenül egy ugrással elhagyta a medencét, majd elsétált a törölköző tartóig, és ott végre maga köré tekert egy fürdőlepedőt. Ginny arcát elöntötte a pír a férfi látványától, de mire elfordulhatott volna, már kilépett a fürdőből. Mindig is karcsú és izmos volt a férfi teste, de az évek csak szebbítettek rajta. Annak idején csak egy jó alakú fiú volt, de most ez a Harry, egy tökéletes testű férfi lett. Egy Adonisz. Ginny fantáziája elkalandozott, vajon most is olyan jól csókol, vagy azóta talán még abban is fejlődött, hiszen nem lenne meglepő, gyakorolt éppen eleget, ahogy hallotta. A szex mindig csodálatos volt vele, de most már el tudott képzelni még vadabb és őrjítőbb szeretkezéseket is a férfival. Érezte, hogy a fantáziálás hatására fellobban benne a vágy, így gyorsan neki állt hosszakat úszni, a medence hosszában. Már vagy tizedszer úszta át, mire szívverése újra normál ütemben zakatolt. Ha ilyen hatással van rá a férfi látványa, vajon milyen lenne, ha nem csak nézhetné. Gyorsan neki állt még egy hossznak, még mielőtt újra hatalmába keríti testét a vágy, hogy rátörje az ajtót házigazdájára, és kiélje rajta minden piszkos fantáziáját.


Próbált minél kisebb zajt csapni, bár tudta, hogy úgy sem tudna elrejtőzni. Túl jó a szaglásuk és a hallásuk. Sűrű bokrokat, és aggastyán korú fákat kerülgetett, a márciusi napfény átszűrődött a csupasz ágak között, de még nem volt olyan erős, hogy elűzze a hideget. Ha nem is fázott, de nem volt éppen melege. Már látta a tisztást. Lassított, hogy jobban körül tudjon kémlelni, nem látott senkit, és semmit, de tudta, ez nem jelenti azt, hogy nem sétál csapdába. Kingsley óva intette a találkozótól, de ő nem bírt nemet mondani. Hiszen senki nem ismerhette azt a nevet, hacsak nem állt közel a tulajdonosához. Harry túl kíváncsi volt ahhoz, hogy hagyja veszni az információt, amit ez a találkozó nyújthatott neki.

Kiért a tisztásra, és körbefordult. A délutáni nap ezüstös ragyogással vonta be a hideg tájat, bokrok, fák, és egy karcsú alak. Nem tudta, hogy végig ott állt, a mellett a fa mellett, vagy csak most érkezett. Az asszony egy csomagot rakott a fa mellé, majd közeledett. Harry önkéntelenül is hozzáért ujjbegyével a combján lévő rejtett zsebhez, mely pálcáját rejtette. Mindig kéznél volt, és Mordonnak sem kellett volna féltenie Harry fél hátsóját, persze ha még élne.

Harry az asszonyt figyelte. Talán harminc éves lehetett, de arca határtalan szomorúságot és félelmet árult el. Megállt a mező közepén, és bevárta a nőt, aki minduntalan körbe pillantgatott.
- Harry Potter? – állt meg előtte végül.
- Maga küldte a levelet? – Harry fürkészve nézte az asszonyt. – Honnan ismerte őt?
- Vérfarkas vagyok én is. Megmentettem az életét többször is – válaszolt az, majd hátranézett a csomag felé, amit a fa tövében hagyott.
- Ő mondta, ha egyszer bajba kerülök, keressem Harry Pottert, és mondjam, hogy Holdsáp barátja vagyok.
- Azt mondta, hogy információi vannak egy támadásról.

Harry az asszony arcát figyelte, de közben nem vette le szemét a környezetéről sem. Tudta, hogy nem minden vérfarkas gonosz, és még nem is volt telihold, de akkor sem tudott megbízni senkiben.
- Igen, de kérek érte valamit cserébe – az asszony hangja tétova volt, és szinte könyörgő. Harry megsajnálta. Hiszen Remus nem mondta el senkinek a Tekergő korabeli becenevét, csak nekik. Vajon ez az asszony mivel szolgált rá a bizalmára?
- Hallgatom.
- El akarok tűnni, és farkasölő főzetet akarok minden holdtöltére. Nem akarok senkit bántani. És azt sem akarom, hogy engem bántsanak, nem akarom, hogy rám találjanak.
- Ezzel nem lesz gond, de cserébe tudni akarok mindent. Honnan ismerte Remus Lupint?
Az asszony egy nagyot sóhajtott, majd belekezdett.

- A szüleim dacoltak Voldemorttal, és ő megölte őket, engem pedig Greybacknek adott. Ő nem ölt meg, hanem a feleségévé tett. Évekig tartott bezárva. Csak teliholdkor engedett ki. Aztán fiam született tőle, és attól kezdve nagyobb szabadságot kaptam. Tudta, hogy a fiam nélkül nem mennék el. Sokszor láttam Remust a többiekkel beszélgetni. Ő annyira más volt, nem volt vad, nyugodt megfontolt, bölcs volt. De Greyback rájött, hogy sántikál valamiben, ő azt hitte, hogy a helyére pályázik, ezért megtámadta. Természetesen Lupin vesztett. Egy folyosón találtam rá sebesülten. Napokig gyógyítottam. Attól kezdve barátok lettünk. Nekem ő több is, de tudtam, hogy neki van valaki más. Így beértem a barátságával. Amikor utoljára láttam, figyelmeztetett, hogy készül valami, és hogy tűnjek el a fiammal együtt, de talán Greyback is megsejthetett valamit, mert őriztetett minket. Aztán a háború véget ért, és Greyback nem tért vissza. – az asszony nagyot sóhajtott, majd egy könnycseppet törölt le a szeme sarkából. – visszatértek viszont a többiek. Egy új főnökkel, aki úgy gondolta, hogy a fiam veszélyt jelenthet az ő számára. Még csak két éves volt – az asszony hangja elcsuklott, és Harry még elképzelni sem akarta, hogy mit élhetett át. – Az új vezér rám is igényt tartott, újra fogoly lettem. Most pedig született egy lányom. De most nem vagyok hajlandó megvárni egy újabb hatalomátadást. Még egyszer nem élném túl. Nem hagyom – újra a kis csomag felé nézett, majd Harryhez fordult -, segítek, ha maga is segít nekünk.

Harry a fa tövében lévő csomagra nézett, majd ismét a nőre.
- Menjünk.
Az asszony visszatért a gyermekkel a kezében, melyet meleg rongyokba csomagoltak. Harry nézte az alig pár hónapos kislányt. Egyfolytában Teddy járt az eszében, és hogy segítenie kell ezen az asszonyon. Átölelte az anyát és a lányát, majd hoppanált a minisztériumba.

A kislány tiszta ruhában aludt egy kiságyban. Még nem marták meg, Harry nem is értette, hogy képesek ilyen vadak lenni ezek a varázslók, mikor átváltoznak. De azt már megtanulta róluk, hogy a saját gyerekeiket soha nem marják meg. Mikor a gyerek betölti az ötödik életévét, a vezető elé viszik, aki megharapja, és ezzel csatlakozik a csordához.
Az asszony hálásan nézett a férfira, majd mesélni kezdett, egy iskolai szalagavatóról, melyet a muglik pechjükre éppen telihold idejére szerveztek. Pontos helyet, időpontot adott meg, és Harry tudta, Dáhlia, mert így hívták, nem hazudik.

Ginny nem is találkozott Harryvel egész héten, bár csütörtök este a férfit hallotta este tíz körül megjönni, de mire a konyhába ért, az már eltűnt. Sipor pedig nem volt hajlandó felvilágosítást adni gazdájának hollétéről. Ginny lassan hozzászokott, hogy esténként eljár otthonról. Volt egy kis bár az Abszol úton, ahova sok fiatal járt, a zene is jó volt, és a hely is nyugodt és biztonságos hangulatot árasztott. Ginny egyre többször töltötte ott az estéket.
Most is itt ült a bárpultnál, és egy cherryt kortyolgatott.
- Szia – a férfi, aki lehuppant mellé minden köntörfalazás nélkül beszélni kezdett -, többször láttalak már itt, és nagyon tetszel nekem. És erre sajnos rájöttek a kollégáim is, mert addig hecceltek, hogy nem merlek megszólítani, míg végül beadtam a derekam. Szóval, Jonathan vagyok.

Ginny szemöldökét felhúzva nézett a férfira, majd elmosolyodott. Egyszerűen olyan édes volt ez a fickó a nagy barna kutya szemeivel, a barna hajával, ami talán egy kicsit még göndörödött is. Talán egy kicsit mintha Siriusra hasonlítana – gondolta.
A férfi hátrafordult, és egy társaságnyi férfi felé fordulva széttárta a kezét. Ginny követte pillantását, és ekkor fedezte fel az egyenruhás férfiakat.
- Aurorok vagytok? – nézett Jonathanra.
- Igen a legjobbak. Épp holnap indulunk egy új veszélyes küldetésre, de ma még kiengedjük a gőzt. Nem csatlakozol hozzánk?
- Mit szólnának az emberek, ha ennyi férfi mellé ülnék le? – nevetett Ginny.
- Csak irigyelnének, hogy ilyen biztonságban vagy. Mi vagyunk az elit csapat. – húzta ki magát a férfi, majd felállt, és az asztalukhoz kísérte a lányt. Ginny nem is próbálkozott, hogy elsőre megjegyezze a neveiket, pedig mind nagyon barátságos, és jóképű volt. És mind nagyon fiatal.
- Olyan fiataloknak tűntök – szaladt ki a száján.
- Bizony, de a vezetőnk nem kezd akárkivel, csak a legjobbak kerülhetnek be a csapatába. Több mint száz jelentkező közül választotta ki azt a harminc embert, akivel dolgozik.
- Akkor biztosan olyasmi, mint amilyen Mordon volt – kuncogott Ginny.
- Te ismerted Mordont? – nézett rá egy Samuel nevezetű.
- Igen, azt hiszem párszor megmentette az életemet. Akkoriban nem volt túl biztonságos a Roxfort.
- Te is ott voltál? A csatában? – nézett rá egy tejföl szőke.
- Igen, és előtte is sok mindenben benne voltam, de ez rég volt, tán igaz se volt. De nem emlékszem rátok a Roxfortból, honnan jöttetek?
- Mi vagyunk a francia csapat – húzta ki magát Jonathan – Harry egyik találmánya, hogy a barátokat egy csapatba gyűjti. Azt mondja, hogy a barátod iránt érzett felelősség meggondoltabbá tesz.
- Igaza is van – kontrázott egy másik szőke.
- Harry Potter a felettesetek? – kapott észbe Ginny most.
- Igen, talán ismered is őt látásból, ha te is a roxfortba jártál? – kérdezte a fekete hajú fiú, aki eddig szótlanul ült.
- Igen, látásból – mondta Ginny, és lassan elment a kedve. – Most mennem kell, ne haragudjatok, már így is túl sokáig maradtam.
- Haza kísérhetlek? – állt fel Jonathan.
- Nem, azt hiszem a főnököd nem örülne neki – majd megfordult, és faképnél hagyta a meglepett aurorokat.

Harry az iskola lépcsőjén ült, egy furcsa mintájú szobor mögött, már két órája. Végig nézte, ahogy öltönyös 17 éves fiúk, és báli ruhás lányok érkeznek izgatottan beszélgetve, majd a bejárati ajtón keresztül eltűnnek. Harrynek muszáj volt egész maga alá gyűrnie láthatatlanná tévő köpenyét, amikor már a harmadik csoport diák taposott rá. Féltette a köpenyt, apja hagyatékát. És különben is hiányozna az ilyen, és ehhez hasonló akciókban, mint amilyen a mai is.

Lassan elfogytak a diákok, és a bentről kiszűrődő zsivajból tudta, hogy elkezdődött a szalagavató. Aurorjai ott lapultak az iskola fala körül. Csendben, türelmesen várakoztak, nem siettek sehova. Csak várniuk kellett. A nap lebukott a szemközti dombok mögött, és aranyba vonta a tájat. Harry talán még meg is csodálta volna a napsugarakban fürdő háztetőket, ha nem figyel fel mozgásra a szemközti játszótéren. Nem is a játszótéren, hanem a mögötte meghúzódó erdő szélén kezdtek mozgolódni görnyedt alakok. Harry tudta, a hold már két órája fent volt, a vérfarkasok csak a megfelelő időpontra vártak. Most, hogy sötétedett, és az összes gyerek a bálteremben volt, eljött a kedvező pillanat.

Harry kihúzta pálcáját a zsebéből, és hanyagul lóbálni kezdte a láthatatlanná tévő köpeny alatt. Nem félt. Ha meg is marják, bevették mind az ellenszert, így ezen a holdtöltén nem fertőződhetnek meg. Bár nem szívesen gondolt vissza arra az alkalomra, mikor megmarták. Nem a harapás volt elviselhetetlen, hanem a fájdalom, ami napokra ledöntötte a lábáról. A szervezete és az ellenszer végül legyőzte a vírust, de Harry nem kívánta magának még egyszer.

Vagy harminc vérfarkas közeledett a bejárat felé, jobbra-balra tekintgettek, de nem a támadástól tartva, inkább zsákmányra éhesen. Látta nyáltól csöpögő pofájukat, vörös vérben forgó szemüket, és elmosolyodott. Felállt, és előrébb lépett, még mindig a köpeny takarásában. Várt, tudta nincs egyedül, három csapata várja a jelét. Egy rántással lekapta köpenyét, minek hatására láthatóvá lett, de ugyan azzal a mozdulattal zsebébe is gyűrte, majd az érkezőkre mosolyogva felemelte pálcáját, és támadott. Hátráltató ártása egyből két bestiát is elröpített, de ő még nem fejezte be. Egymás után szórta a kábító és hátráltató átkokat. Az iskola oldala mentén előbukkantak aurorjai, akik most szintén bekapcsolódtak a küzdelembe. A szemközti házak felől, pedig szintén aurorok rohantak feléjük, hogy az elkábított farkasokat megkötözzék, és azonnal az Azkabanba küldjék. Nem adhattak nekik esélyt, hogy magukhoz térve újra beálljanak harcolni.

Harry nem hátrált, bár a vérfarkasok leginkább őt támadták. Talán úgy gondolták, hogy ő az, aki igazából közéjük, és a préda között állt. Már vagy három feküdt a lábainál, mikor meglátta a falka vezetőjét. Nem törődve a többivel, felé indult. Érezte, hogy lába elakad valamiben, de csak akkor vette észre, hogy az egyik belemar vádlijába, mikor lepillantott. Szitkozódva kábította el fogva tartóját, és máris a nagydarab vérfarkas felé vette az irányt.

Harry kissé ironikusnak tartotta a helyzetet, hogy most épp egy farkasemberrel néz farkasszemet, de nem volt ideje ezen tanakodni, mivel ellenfele épp támadott. Az utolsó pillanatban lépett oldalra, de pálcájával még bevitt egy találatot. Tudta, hogy eltalálta átka a támadót, de az mintha mi sem történt volna, felállt és újra támadott. Harry érezte, hogy egyre jobban lüktet a lába, ezért minél előbb le akarta zárni a párbajt. Az iskola felé tekintve azt is észrevette, hogy csapata lassan maga alá gyűri az ellent.

Pajzsot húzott maga elé, és várta az újabb támadást, amire nem is kellett sokáig várnia. A bestia újra megindult, hogy rávesse magát, de Harry előtt megtört a lendület, és a pajzsról visszapattanva elterült a földön. Harry egymás után többször is ráküldte a kábító átkot, majd mágikus kötelekkel megkötözte. A vérfarkas szabadulni próbált, és nyüszített fájdalmában.
- Ennek a trükknek mindig bedőltök – magasodott az állat fölé Harry, és elmosolyodott. Egy pöccintéssel az Azkabanba küldte foglyát, majd csapata után nézett.

Ginny épp a kanapén ülve olvasott, amikor kivágódott a bejárati ajtó, és csoszogó koppanó hangokat hallott. Letette a könyvet, és az előszoba felé indult, kezében a pálcájával. Mindenre felkészült, csak erre a látványra nem. Egy auror támogatta haza Harryt, akiről patakokban folyt a víz, és lábszáráról véresen cafatokban lógott a nadrág.
- Harry? – ugrott a férfihoz, hogy megtámassza a másik oldalról is az alélt férfit.
- Te? – hallotta az ismerős hangot. Csak most pillantott a másikra, aki nem volt más, mint a bárban megismert férfi.
- Jonathan? – Ginny elpirult, majd újra Harry felé fordult. – Mi történt?
- Egy vérfarkas – válaszolta az, s mikor látta a lány sápadtáságát, gyorsan hozzá tette. – Ne aggódj, bevette az ellenszert, nem fog átváltozni, csak pár napig beteg lesz, de Sipor tudja, mi a dolga.
- Már volt máskor is ilyen? – nézett rá elhűlve Ginny, miközben feltámogatták Harryt az emeletre.
- Igen tavaly. Akkor is Sipor ápolta. Nem hajlandó a mungóba menni.

Nagyot nyögve fektették Harry ájult testét az ágyára. Sipor már ott állt, bájitalokkal megrakott tálcával a kezében. Ginny csak nézte Harry izzadt arcát, és legszívesebben elsírta volna magát. Sipor közben ellátta a sebet, kitisztította, majd egy fehéres kenőccsel bekente. Ginny lerángatta Harry útitalárját, és mocskos ingét, majd a nadrágot is segített lehámozni Sipornak.
- Akkor én majd később még benézek – hallotta az auror hangját, de nem is figyelt rá. Csak a beteg férfi járt a fejében, hogy minél hamarabb ellássák. Sipor segítségével lázcsillapító, és vértisztító bájitalokat itattak vele, de még így is vacogott a láztól. Ginny idegesen törölgette Harry arcát egy nedves ronggyal.
- Biztos, hogy nem lesz baja? Nem túl magas a láza? – nézett az öreg házimanóra, de az csak a fejét csóválta.
- Ez volt a múltkor is. Magas volt a láza öt napig. Aztán egy hétig sántikált, és utána újra ment dolgozni. Ez így van rendjén. Így védekezik a szervezete. A láz megöli a vírust. Kell a láz.

Sipor nem szólt többet, és Ginny nem akarta faggatni. Öt nap? De hiszen az nagyon sok.

Egész éjjel vele maradt, lázálmok kínozták a férfit, akit sokszor csak együttes erővel tudtak lefogni. Hol a hideg rázta, és még a foga is vacogott, hol patakokban folyt róla az izzadtság. Mikor Sipor hajnalban lement a konyhába újabb adag vértisztítót főzni, Ginny elsírta magát. Harry vacogott a paplan és a plédek alatt, és ő olyan tehetetlennek érezte magát. Megfogta a férfi kezét, és megpróbálta kezének melegével felmelegíteni. Harry összekuporodott, és Ginny kezét az arcához szorítva didergett. Ginny gondolt egyet, és a férfi mellé bújt, átkarolta, hogy testével melegítse. Harry mint egy gyermek bújt hozzá, s Ginny arcán könnyek csorogtak végig, mikor meghallotta a férfi suttogását.
- Anya.

Ginny addig ölelte a férfit, míg annak elmúlt remegése, és nyugodt mély álomba nem zuhant. Arra ébredt, hogy Sipor rángatja a karját, hogy elkészült a főzet, és segítsen beadni Harrynek. Ginny meglepetten vette észre, hogy már magasan jár a nap az égen. Harry most újra lázas volt, így Ginny megint csak izzadt testét kezdte hűsíteni. Sipor megint magára hagyta. Lassan törölgette végig a férfi mellkasát a nedves ruhadarabbal, és elszörnyedve látta, mennyi újabb heget szerzett be a férfi. Ujját lassan végig húzta egy hosszabb hegen, mely a férfi bal melle fölött húzódott. Puha volt, szinte nem is érzett különbséget, de mégis ott volt.
- Vajon kivel harcoltál? Már megint kit mentettél meg Harry Potter? – nézett mosolyogva a láztól felhevült testű férfira.

Ginny elszörnyedve figyelte, ahogy Sipor kötést cserél Harry lábán. Egy nagydarab hús hiányzott, és fog nyomok is voltak. Ginny el tudta képzelni, hogy mi is történt valójában. Szinte látta maga előtt a vérfarkast, ahogy a lábába harap. Megborzongott a gondolatra. Még jó, hogy van már ellenszer – gondolta.

Harry arra ébredt, hogy nagyon fázik, hallotta, amint a fogai összekoccannak. Kinyitotta a szemét, és csalódottan vette tudomásul, hogy éjszaka van. Nem valószínű, hogy Sipor itt virrasztana mellette, ő pedig úgy érezte, menten kiszárad. Nyelni sem bírt, nem hogy Siporért kiáltani. Fel akart kelni, de nyögve visszahanyatlott párnájára, testébe, de főleg lábába ismerős fájdalom hasított. Már mindenre emlékezett. Az iskolára, a vérfarkasokra. De ekkor valami megmozdult a félhomályban. Szemüveg nélkül nem látta tisztán, de ekkor megérezte a kezet a homlokán. Behunyta a szemét.
- Harry, te megint kihűltél – hallotta Ginny hangját. Olyan kellemes meleg volt a keze, és puha gyengéd az érintése.

Legnagyobb meglepetésére Ginny egyszerűen felhajtotta a takarót, és mellé bújt. Érezte, ahogy a meleg test hozzá bújik, majd a karok átölelik, és ő akaratlanul is a lányhoz húzódott, és visszaölelte. Nem akarta, hogy a lány tudja, hogy felébredt, valahol sejtette, hogy ha ébren lenne, akkor nem kapna ilyen kényeztetést. Így inkább behunyt szemmel élvezte a lány testének közelségét, míg újra mély álomba nem zuhant.

Mikor újra felébredt Ginny már sehol sem volt, a nap besütött az ablakon, és ő még mindig szomjas volt. Lassan feltornázta magát két könyökére, majd miután az összes csillag kipukkadt, ami a szeme előtt táncolt, nyögve felült. A lába irtózatosan fájt. Utálta a fájdalmat, mindig dühös és morgós lett tőle. Most is érezte, ahogy harag szállja meg, legszívesebben megátkozta volna a saját lábát, amiért ellene fordul, és így sajog. Felállt, majd az ajtóhoz sétált. Amint kinyitotta, rögtön meghallotta a nevetgélő hangokat. Megtámasztotta homlokát az ajtófélfának, majd mikor véget ért az újabb szédülős roham, elindult a lépcsőn lefelé.

- Tényleg mindenki Harryt okolta, hogy milyenek voltatok ti akkoriban a Roxfortban – nevetett fel Jonathan.
- Azért nem mindenki, a barátai mellette álltak, de rajtunk kívül mindenki azt hitte, hogy ő Maldekár utolsó élő leszármazottja – hallotta Ginny kacagását.
- Csoda, hogy egy ilyen gyönyörű lány mellett volt ideje megmenteni a világot. Én lehet, hogy inkább téged választottalak volna. Hogy lehet, hogy a mai napig csak a barátjának tart? Lehet, hogy új szemüveg kéne a mi Harrynknek?

Harry felismerte Jonathan hangját, és most düh öntötte el. Hogy merészeli egyáltalán, hogy megítélje őt, egyáltalán hogy mer Ginnyvel ilyen nyíltan flörtölni. Még nem halt meg, és Ginny nem lesz Jonathané, még akkor sem, ha saját kezűleg kell megátkozza őket.

- Ugyan, akkor mindenkinek más baja volt – kelt Harry védelmére a lány.
- Akkor is, én biztosan inkább veled foglalkoztam volna – súgta Jonathan.
- De te nem voltál az én helyemben!
Harry az ajtófélfának támaszkodott, hogy megtartsa egyensúlyát, és morcosan nézett beosztottjára.
- Szia Harry – pattant fel a férfi mellől most Ginny.
- Hello Főnök – állt fel Jonathan, és szégyenlősen a lányra nézett – csak beugrottam érdeklődni, hogy, hogy vagy?
- Most már tudod, túl élem.
Harry nem tudta vissafogni a hangjában lévő türelmetlenséget, de nem is akarta. Minél előbb meg akart szabadulni a riválistól. De vajon tényleg rivális, hisz Ginny tisztán az értésére adta, hogy nem akar tőle semmit. De mégis a múlt éjszaka, mikor a lány mellé bújt.
Dühösen vetette magát kedvenc foteljébe, és nem is nézett beosztottjára.

- Nos igen, látom jobban vagy. Megmondom a többieknek is. Apropó üdvözletüket küldik, és mielőbbi gyógyulást kívánnak.
- Más nem sérült meg? – Harryn győzött a felelősség érzet, mégis csak tudnia kell, hogy van a csapata.
- Christennek agyrázkódása lett, mert egy dög ledöntötte, és beverte a fejét a lépcsőbe, de más nincs. Te voltál szokás szerint az egyetlen komoly sérült.

Jonathan biccentett, majd Ginny felé sandítva az előszoba felé oldalgott.
- Akkor én megyek is, jó lábadozást. Viszlát Főnök!
Harry látta, hogy Ginny kikíséri a férfit, és már ettől is új erőre kapott a féltékenysége. Üvölteni szeretett volna a lánnyal, ráparancsolni, hogy azonnal jöjjön vissza ide mellé, és bújjon hozzá, úgy, mint az éjjel, de e helyett becsukta a szemét, és fáradtan hátradőlt.
- Undok voltál – hallotta meg a lány hangját.
- Te pedig itt flörtöltél vele az orrom előtt – vágott vissza.
- Flörtöltem? Csak kedves voltam hozzá.
- Sikerült, már ő is a tenyeredből eszik – morogta a lányra sem nézve.
- Te mégis mit képzelsz magadról? – hallotta, hogy a lány most nagyon dühös. – Nem te fogod megmondani nekem, hogy kivel flörtölhetek, és kivel nem. Semmi közöd hozzám már. Nem vagy se a bátyám, se az apám!
- Igazad van, kacérkodj csak a férfiakkal, aztán pedig sértődj meg, ha egy sikátorban találod magad, amint a szoknyád alatt matatnak!
- Ott voltál? – Ginny elsápadt. – Követtél?
- Csak féltettelek, pedig nem is vagyok sem a bátyád, sem az apád! – Harry magából kikelve ordított.
- Hogy merted? – Ginny egyre pirosabb, és dühösebb lett. – Mit képzelsz, hogy rád fogok várni életem végéig? Hogy majd otthon szomorkodom, míg te hajszolod az életet? Hát nem, azért mert téged macsónak tartanak a hódításokért, és engem pedig egy kurvának ugyan ezért, attól még nem vagy jobb nálam. Igenis jogom van megkeresni azt a férfit, aki hozzám való. Aki nem a szembe jövő mellét bámulja, s nem fordul utána kéjesen mosolyogva, hogy a hátsóját is jó megnézhesse. Nem én hagytalak el, hanem te löktél el magadtól, és most azt várod, hogy azt tegyem, ami neked tetszik? Már nem vagyok kislány, akár tetszik, akár nem. Már nem parancsolhatsz rám, hogy maradjak otthon, míg te, ki tudja merre jársz. Nem tartozom neked semmivel, és te se nekem. Ha ezt nem bírod megérteni, akkor keresek más lakást. De egyszerűen vedd tudomásul, hogy nem szólhatsz bele az életembe!

Ginny az utolsó szavakat már Harry feje fölé hajolva ordította, majd felkapta táskáját, és elviharzott.

Harry dühösen bámult a lány után. Valamit megint elrontott. Annyi mindent vágtak hirtelen a fejéhez, hogy válaszolni sem tudott. De legbelül érezte, hogy minden egyes szó igaz volt, nem tehet szemrehányást a lánynak, mert megpróbál boldogulni, mert próbálja élni az életét. De mégis fájt. Nem így akarta, nem ezt akarta. Vissza akarta kapni, nem pedig még messzebbre űzni magától.

- Ezt jól meg csináltad Öregem – hallotta a jól ismert hangot.
- Most hagyj Sirius, nincs erőm téged is végig hallgatni. Ennyi mára elég volt.
- De fiam, keresztapád csak jót akar – hallotta apja hangját.
- Tudom, de most nem kell a tanácsotok. Van így is min gondolkodnom. Mit tudtok ti az életről? Öregebb vagyok, mint ti – fakadt ki.
- Nálam nem.
- Remus? – kicsit oldalra fordult, hogy lássa a festményt. Remus, Tonks mellett ült egy kényelmes kanapén.
- Én idősebb vagyok – mondta most előre hajolva.
- Én is – bökte ki Sirius sértődötten.
- Te évekig az Azkabanban ültél, már megbocsáss, de nem hiszem, hogy sokat segíthetnél – intette le keresztapját.
- Lehet, hogy nem hiszed el, de én is voltam szerelmes Harry. Igaz, hogy régen volt, de azt az ember soha nem felejti el –sértődötten fordított hátat a többieknek, és nem volt hajlandó többé megszólalni.

- Harry, tudom, hogy nehéz, de így tényleg nem érsz el semmit. Ginny makacs lány, újra meg kell hódítanod, és ennek nem az a módja, hogy úgy teszel, mintha még mindig a tiéd lenne – Tonks most a többiekre nézett, és úgy folytatta. – Ti nem tudjátok, hogy Ginny mennyire szerette Harryt. Ő volt a mindene. És én voltam a legjobb barátnője. Senki nem állt melléje, ti hárman elmentetek horcruxokra vadászni, ő pedig nem mondhatta el senkinek, hogy mit érez. Csak velem volt nyílt, mert tudta, hogy én is ugyanazon mentem át Remus miatt, mint ő Harry miatt. Ha valaki igazán szeretett Harry, akkor az Ginny volt.
- Tudom, de ez nem segít.
- Próbálj az ő fejével gondolkodni, csak egy percig. Képzeld el, hogy akit imádsz, és akire életed végéig várnál, elárul téged. Más nők után forgolódik.
- De én nem akartam, soha nem csaltam meg.
- Nem, mert elengedett, mielőtt megtehetted volna – nézett rá a boszorka, rosszallóan. – Legalább magadnak ne hazudj Harry. Szeretett, és ezért engedett el, mert így még némi büszkeséget megőrizhetett magának. Elhagytad volna, ha nem is azonnal, de mindenképp elmentél volna. Képzeld el, hogy ha ennyire szeretsz valakit, akkor mit érzel, ha elhagy.
- Gyűlölném, mert elárult – Harry mire észbe kapott, már ki is mondta a szavakat.
- Igen. Gyűlölnéd. Erre nincs gyógymód.
- Akkor most mit tegyek? – pattant fel, de rögtön meg is bánta, mert lábába újra visszatért a fájdalom.
- Mutasd meg neki, hogy az a tinédzser, aki elhagyta, már nem létezik. Hogy te egy egészen másik Harry Potter vagy. Egy megbízható barát. Aki akkor is ott lesz, amikor ez a Jonathan már régen nem. Nyerd el a bizalmát, hódítsd meg újra. Ne akarj többet, mint amit adhat neked. Nem mondom, hogy sikerülni fog, vagy hogy nem késtél máris el, de nem tudok jobb módszert. Szerintem nincs más út.

Harry még egy darabig hallgatta Tonks és Lupin tanácsait, de valahol a szívében attól rettegett, hogy már túl késő. Jonathan talán épp most öleli át Ginnyt, és csókolja meg. Azt a gyönyörű hajat simítja, mely éjszaka még az ő párnáján pihent. Nem akart erre gondolni, mégis egyre többször kapta magát azon, hogy képek villannak be elméjébe, arról, hogyan szórakozik Ginny és Jonathan. A féltékenység úgy érezte, szétfeszíti a mellkasát. Ordítani lett volna jó.

Ginny épp egy újabb adag Cherryt rendelt. Már nem érdekelte, hogy mindenki őt nézi, hogy mohó férfi szemek figyelik minden mozdulatát. Utálta őket, és lenézte. Gyűlölt minden férfit. Mind csak fájdalmat tud okozni, egyik sem érdemel egy jó szót sem. Felhajtotta a maradék cherryjét, majd távozott. Nem nézett se jobbra, se balra, koncentrált, hogy egyenesen tudjon az ajtón kimenni. Hoppanáláshoz nem érezte magát elég józannak, ezért pálcáját felemelve leintette a Kóbor Grimbuszt.

A Grimmauld téren kiszállva már megbánta tettét, igencsak kikívánkozott belőle az, az öt-hat cherry. Nagyokat nyelt, mert nem akart kipakolni az utca kövére. Belépve a lakás ajtón, a konyhából, a vacsora illata szállt felé. Ez már túl sok volt a cherrytől és a felkavaró utazástól amúgy is gyengélkedő gyomrának, így kezét a szája elé kapva egyenesen a wc-be rohant.

Harry hallotta, hogy Ginny megérkezik és már indult is eléje, mikor a lány elviharzott mellette, majd a toalettben könnyített magán.
- Ginny, jól vagy? – kopogott be.
- Baromira – jött a válasz a most már nyitott ajtóból, majd a lány a kanapéra telepedett.
- Beszélni szeretnék veled – kezdett bele, de a lány közbe szólt.
- Harry, nincs kedvem veszekedni veled.
- Nekem sincs, csak bocsánatot akartam kérni. Elég morgós tudok lenni, ha itthon kell üljek, és szóval igazad volt. Nincs jogom beleszólni az életedbe. És kérlek, hogy ne költözz el. Hidd el, nem foglak piszkálni. Csak ezt akartam mondani – azzal kiment a konyhába.

Ginny csak ült, és azon gondolkodott, hogy most már soha sem fogja megérteni a férfiakat.
Felkelt és ő is a konyhába indult. Most, hogy megszabadult a gyomrát felkavaró alkoholtól, már farkas éhes volt. Nem is emlékezett, hogy mikor evett utoljára, talán még reggelire azt a pirítóst, és már ment is vissza Harry beteg ágya mellé. A mellé a Harry mellé, aki később undokul viselkedett vele, akivel összeveszett, és aki most vigyorogva nézi őt az asztal túloldaláról.
- Ne vigyorogj – vetette oda, miközben maga elé húzta a tányért.
- Csak örülök, hogy jól vagy. És látom, az étvágyad is visszatért – vetett a férfi egy pillantást, a lány gyorsan ürülő tányérjára. Ginny két tányérral is megevett az ínycsiklandozó raguból, majd hasát simogatva dőlt hátra.
- Isteni volt Winky, a főztödért, még ezt a felfújt hólyagot is elviselem – intett fejével Harry felé. Az említett szemöldöke felszaladt egészen a homloka közepére, majd legyintett egyet.
- Megérdemeltem – mormogta, és újra tányérja fölé hajolt. Winky csak kuncogva nézte őket, és jól eső érzéssel figyelte, hogy gazdája, mivel ő így tekintett Harryre, már a harmadik adagot pusztította el. Nem is emlékezett, hogy valaha ilyen jó étvágya lett volna.

Harry épp bekanalazta az utolsó adagot a szájába, mikor kopogtattak az ablakon. Ismerős bagoly ácsorgott az ablakpárkányon, arra várva, hogy beengedjék. Ginny állt fel, és nyitotta ki az ablakot, mire a bagoly Harry elé telepedett az asztalra, és az ott maradt kenyérhéjat kezdte csipkedni. Harry közben leoldotta a macskabagoly lábáról a pergament.

- Neville üzent, pénteken buli lesz a Törött Pálcában, DS találkozó. Azt írja, hallotta, hogy itt laksz velem, ezért adjam át neked is az üzenetet. Azt üzeni, hogy nincs kifogás, el kell, gyere.
- Mi lesz a lábaddal? – kérdezte Ginny.
- Legfeljebb most nem én leszek a parkett ördöge. Légy boldog, megmenekültél attól, hogy reggelig táncoltassalak.
Ginny csak nézte Harryt, ahogy a pergament olvassa, és azon gondolkodott, hogy mennyit változott délután óta a kettejük viszonya. Mintha meg se történt volna az a veszekedés. Talán tényleg nem is, csak fantáziája szüleménye. De nem, még élénken élt benne, a férfi dühtől szikrázó tekintete, mellyel Jonathanra nézett. Miért volt ilyen mérges? Talán féltékeny volt? Nem, az, biztosan nem, hiszen akkor éreznie kellett volna iránta valamit. És Ginny nagyon jól tudta, hogy Harry Potternek a nők csak játékszerek. Bármennyire is utálta érte, de néha arról ábrándozott, hogy bárcsak ő is egy kis időre játékszere lehetne a férfinak. Figyelte, ahogy a kis Donkival egy sakkjátszmát lejátszik, ahogy nevetgélve ugratja a mindig morgós Siport, aki mintha élvezné is a szópárbajokat. Winky, aki szinte anyai büszkeséggel tekint Harryre, de mégis minden mozdulatában benn van a határtalan tisztelet. Furcsa, de boldog családot látott maga előtt.

Harry érezte, hogy egyre erősödik a fájdalom a lábában, tudta, túl sokat volt fenn, nem szabadott volna még ennyire megterhelnie szervezetét, de nem bírt visszavonulni szobájába. Elfogadta, hogy egyelőre csak barátja lehet Ginnynek, de még így is olyan üdítő volt a lány társasága, ahogy szurkolt ellene Donkinak, vagy éppen megrótta Harryt, ha kicselezte a kismanót. És közben végig nevetett. Az egész ebédlőt áthatotta a lány kacagásából áradó boldogság. A drapp színű falakról, mint megannyi arany csillag verődött vissza a lány hangja, és Harry, ezekben a csillagokban fürdött.

Harry figyelte, ahogy Donki mindenkinek jó éjt puszit küld, apró kezecskéivel, majd mosolyogva felállt, hogy végre engedelmeskedve a fájdalomnak, ő is lepihenjen.
Ahogy felállt, már tudta, hogy túl hirtelen cselekedett, az asztalba kellett kapaszkodjon, hogy el ne essen. Mélyeket lélegzett, és lehunyt szemmel koncentrált, míg el nem tűntek a lezárt szemhéjai alatt felbukkanó karikák. Végre újra ura volt testének, de tudta, ez csak ideiglenes, ezért késlekedés nélkül elindult a lépcső felé.

- Harry jól vagy? – hallotta a lány gondterhelt hangját.
- Persze, semmi baj, megyek, lepihenek – válaszolta, és próbált nyugodt hangon beszélni, ami egyre nehezebben ment, mivel a fájdalom lassan egész testét beborította.
- Most jön a második fázis – hallotta Sipor hangját.
- Hallgass Sipor – mondta a manó felé fordulva, de inkább kérve, mint parancsolva.
- Milyen fázis? – kapkodta köztük a fejét a lány.
- Először a sebbel kell megbirkóznia a szervezetnek, aztán jön az éjszakán át tartó fájdalom.
- Sipor! – most már hangosabban szólt, de az rezzenéstelen arccal folytatta.
- A fertőzés most próbálja uralma alá hajtani a testet, de az ellenszer ezt nem engedi, ezért a hadszíntér kiterjed az egész testre. Végül persze a fertőzés marad alul, de addig is határtalan kínokat kell kiállnia a test gazdájának.
- Harry ez igaz?
- Nem számít – nyögte, de nem tudott tovább menni, hátát a falnak döntötte, és zihálva vette a levegőt. Úgy érezte a teste cserbenhagyja, minden mozdulat fájt, mintha ezernyi kést mártottak volna belé. Nem hallott, nem látott, a lábai elgyengültek. Halványan még sejtette, hogy mintha lebegne, aztán puha ágyon landolt. Szóval Ginny fellebegtette az ágyára. Próbált kapaszkodni a lány arcának képébe, de a fájdalom kitörölte, hallotta, ahogy valaki nagyon messze tőle felnyög, vagy talán nem is volt olyan messze. Lehet, hogy ő szűköl a fájdalomtól?

- Menj ki – mondta, ahogy erőnek erejével kinyitotta a szemét, és a lányt látta az ágyánál.
- Ne parancsolgass nekem Harry, és tedd félre a büszkeséged. Most, mint a barátod vagyok melletted – felelte a lány, és mellé ült az ágy szélére. Megfogta a kezét, és kisimított egy tincset a férfi homlokából. Kedvesen mosolygott, ahogy folytatta. – Engedd, hogy segítsek.

Harry lehunyta a szemét, már nem bírt vitatkozni, lassan homály borult a külvilágra, nem létezett más, csak a fájdalom.

Ginny egész éjjel virrasztott. Nem tudott segíteni a férfin, nem volt láza, nem kellett gyógyítani, hisz éppen gyógyult. Siportól megtudta, hogy a fájdalomcsillapító főzetek most mit sem érnek, nincs ellenszer, csak ami a férfi testében volt. Ginny tudta, érezte, a férfi hatalmas fájdalmakat él át. Látta, görcsbe merevedő végtagjait, ívbe feszülő testét, szemeit, ahogy felpattannak, majd a plafonra merednek, s közben mélyről jövő, kíntól rekedt hang hagyja el testét. Ginny szeméből ilyenkor záporozni kezdtek a könnyek, ha tehette volna, átvállalta volna a férfi fájdalmát. Rosszabb volt tehetetlenül nézni vergődését, mintha neki fájt volna. Kétségbeesetten szorította magához a máskor oly erős kezet, mely most ernyedten, kínzottan simult tenyerébe. Tudta, érezte, ez az éjszaka megváltoztatott mindent. Újra azt a kisfiút látta maga előtt, akibe tíz évesen beleszeretett, a kócos hajat, a zöld riadt tekintetet, és a már jól ismert sebhelyet. Be kellett vallja magának, hogy még mindig őt szereti, soha nem is szeretett mást, soha nem is fog mást szeretni. De azt is tudta, hogy ezt nem fogja elmondani neki. Még egy csalódást nem bírna elviselni. Elég volt egyszer talpra állni, többé nem engedi, hogy darabokra törjék a szívét. De ezen az éjszakán nyíltan szerethetett, és ettől újra boldogság töltötte el. Szégyen nélkül simogathatta a kedves arcot, ölelhette magához az oly nagyon vágyott testet. Ma este csak az övé volt Harry Potter.

Arra ébredt, hogy valami csiklandozza az ujjait. Kinyitotta a szemét, de gyorsan be is csukta, fájt a fény, mely a függöny résein keresztül a szemébe tűzött. Elgyötörtnek, és nehéznek érezte magát, minden porcikája enyhülésért sikoltott. Megint megcsiklandozták az ujjait, most már kíváncsi lett, így hunyorogva bár, de kinyitotta a szemét. Szemüvege nélkül nem látott tisztán, de a közeli dolgokat azért felismerte. A kezére nézett, és elmosolyodott. Ginny kezét tartotta az övében, ami időnként meg-megrándult. A lányra hunyorgott, ekkor vette észre, hogy az a fotel karfájának dőlve alszik. Biztosan valami szépet álmodik – gondolta, majd újra érezte a csiklandozást. A lány ujjai időnként összerándultak, s ezt érezte úgy, mintha valaki csiklandozná. A lány még így is gyönyörű volt, vörös haja sátorként fedte a fotelt, összegömbölyödött, mint egy kiscica, és bár szemei körül sötét karikák húzódtak, Harry mégis gyönyörködött az arcban. Szabad kezével az éjjeli szekrényen tapogatózott, míg meg nem találta szemüvegét, melyet most az orrára biggyesztett. Most látta csak, hogy a lány ugyanazt a ruhát viseli, mint tegnap este. Tehát egész éjjel vele volt, pedig jó emlékezett rá, hogy kiküldte a szobából. Bár, most, hogy visszaemlékezett, felrémlettek neki képek, érzések, a tegnap éjjelről. Már teljesen biztos volt benne, hogy a lány végig mellette volt. Jóleső érzés töltötte el arra a gondolatra, hogy a lány nem hagyta magára.


- Harry? – Ginny szavai térítették magához a töprengésből, felnézett, és még épp látta, ahogy a lány félszegen kihúzza kezét az övéből, csak a fájó üresség maradt utána.
- Nem mentél ki – suttogta rekedt hangon.
- A hippogriff büszkesége a tiedhez képest, a kákalag szintjén van Harry Potter. Ne játszd nekem a hőst, én tudom a legjobban, hogy mennyire nem vagy az – rakta csípőre a kezét.
- Csak kérdezz meg másokat, mind azt fogják mondani, hogy hős vagyok – vette fel a fonalat.
- Hjah, mit tudnak azok rólad? – de látta, hogy a lány már mosolyog.
- Köszönöm.
- Már nem fáj?
- Csak az egómnak.
- Hülye.
- Így beszélsz egy beteggel? – s közben ülő helyzetbe tornázta magát.
- Csak, ha megérdemli, különben se kelj fel. Pihenj, különben nem jöhetsz el a DS találkozóra. És ezt most komolyan mondtam, ha kell ideláncollak az ágyhoz, erre a három napra.
- Igenis Mc Galagony professzor – nevetett Harry.
- Nem is vagyok olyan – fintorgott a lány.
- Ő is ilyen szigorú volt, ha a gyengélkedőn voltam, vagy ha rosszat tettem. Miért érzem magam újra diáknak?
- Rád is férne egy kis tanulás – nevetett a lány, majd elindult, hogy reggelit szerezzen kettőjüknek.

" Ha bárki tudja az Avery nevű halálfaló keresztnevét, és meg is írná nekem egy kritikában, annak nagyon örülnék. Nagy segítség lenne, sehol nem találom a könyvekben. Köszi."

Előző←…….→Következő