|
3. fejezet - Jövő?
Hermione Granger a bájitaltan tanterem padlóján ébredt, ruhátlanul. Meglepetésére padjára egy öltözet ruha volt odakészítve, egy apró pergamennel, amire csak annyi volt írva: „Menjen az igazgatóhoz. Egy hét múlva RAVASZ. P.P.”
A levél semmitmondó volt, a ruha viszont gondoskodást sugallt. Melyiknek higgyen?
Felöltözött, és az igazgatóhoz ment, aki örömmel ölelte át.
- Csakhogy visszatért, már úgy aggódtunk! Csak Piton professzor volt nyugodt, hogy épségben vissza fog térni. Ő mondta azt is, hogy önök ketten összefutottak húsz éve a múltban. Még szerencse, hogy emlékezett rá, így nem izgattuk fel a szüleit a baleset hírével, iskolatársainak pedig füllentettünk. Jó, ha tudja, hogy az elmúlt időszakot családi okok miatt otthon töltötte. Egy hét múlva RAVASZ, most nincs más dolga, mint tanulni.
- Harry jól van?
- Igen. Piton professzor megmutatta neki az elásott üzenetét, az megnyugtatta. Menjen, találkozzon a barátaival!
Hermione a csigalépcsőn futott össze Pitonnal.
- Örülök, hogy épségben hazatért, Miss Granger – mondta a lánynak, egy apró mosolyt megengedve magának.
- Köszönöm, uram – mosolygott vissza a lány. – Mindent köszönök – pillantott a ruhájára, majd elszaladt a kijárat felé. Biztos volt benne, hogy minden jól fog menni.
Barátai kitörő örömmel fogadták. Örült, hogy még egyszer, utoljára, járhat egy hetet iskolába.
Szerencsére a vizsgadrukk miatt nem nagyon faggatták az elmúlt két hónapról, kivéve persze Harryt.
- Sokat voltál Pitonnal? – kérdezte.
- Igen, honnan tudod?
- Ugyan már, Hermione! Húsz év után emlékezett rád, többnek kellett történnie, mint hogy egyszer összefutottatok! A bizalmadba kellett avatnod!
- És ha azt tettem, mi abban a rossz? Ő volt a legnormálisabb ismerős abban a korban! Ő volt az, aki segített nekem, nélküle talán meg is haltam volna. Gondoskodott rólam, ételt és szállást szerzett nekem! Én voltam az egyetlen barátja, amíg apádék… - Itt gyorsan elharapta a mondatot.
- Folytasd nyugodtan – nézett rá komoran Harry. – Amíg apámék kínozták őt?
- Igen. Nagyon gonosz dolgokat tettek vele, többször az életét is veszélybe sodorták.
- És Piton?
- Ő sem volt szent, persze, de apádéknak köszönhetően mindenki gyűlölte.
- Van egy olyan érzésem, hogy te megkedvelted őt! – vetette fel Harry.
- Jól gondolod! – sóhajtotta Hermione. – De mi lesz holnap bájitalon?
oOo
- Örömmel tölt el, hogy végre Miss Granger is megtisztel minket jelenlétével – gúnyolódott Piton másnap.
Hermione válaszul csak fintorgott egyet. Hogyan remélhette, hogy bármi is megváltozik?
Az óra a vizsgára való felkészülés jegyében telt. Ez abból állt, hogy Piton igyekezett mindenkit meggyőzni: el se menjen vizsgázni, mert úgyis meg fognak bukni.
Az óra vége felé Dumbledore igazgató nézett be a terembe.
- Csak azért jöttem, hogy néhány változásról beszéljek. A most péntekre tervezett bált elhalasztjuk a RAVASZ vizsga utánra, hogy ne zavarja a végzősök felkészülését. Idén újra felelevenítjük azt a régi hagyományt, miszerint a hetedévesek külsős partnert is hozhatnak magukkal. A legszebb hölgyeket régen még én is megforgattam ilyenkor, ugye Perselus? A te szép, szőke hercegnődet is megtáncoltattam annak idején, azóta se felejtettem el, olyan bájos volt.
- Én se feledtem el, Albus – vicsorogta halkan Piton, még véletlenül sem a diákjaira nézve.
- Akkor mindenki a professzorukra volt irigy - kezdett mesélni az igazgató. – Olyan szépek voltak együtt, és olyan szerelmesek!
Ha pillantással gyilkolni lehetne, Albus Dumbledore azonnal meghalt volna. Látva Piton szikrázó tekintetét, ezért gyorsan más témára váltott.
oOo
- Piton és egy szőke szépség? – vigyorgott Ron este. – Gondolom, milyen szép lehetett!
Hermione nem szólt semmit, csak belül mosolygott. Piton üzent neki az órán, óvatosan, de üzent - biztosította: nem felejtette el. Szép a világ!
A következő néhány napban sokszor úgy érezte, hogy titokban figyelik. Biztos volt benne, hogy Piton az.
A legérdekesebb szituáció mégis az volt, mikor egy izgatott hugrabugos fiú éppen a férfi orra előtt kérte fel báli partnernek.
- Sajnálom, de nemet kell mondanom – vigasztalta a srácot, mire az visszakérdezett.
- Miért, van már partnered?
- Nincs, de szeretném, ha valaki elhívna. Ha ő nem hív, inkább megyek egyedül.
Gyorsan elérkezett az első RAVASZ vizsga időpontja is. A vizsgák Hermionénak két hétig tartottak, olyan sok tárgya volt. Enni és aludni is alig volt ideje, mégis minden szabad pillanatban Piton járt az eszében. Mit csináljon? Engedhet az érzéseinek? Vajon most is ugyanaz a fiú, vagy teljesen, felismerhetetlenül megváltozott? Egy dologban volt biztos: a bálon minden el fog dőlni.
oOo
A vizsgák után alig telt el három nap, és már mindenki eredménye megvolt. Péntek délután ünnepélyes keretek között átvehették bizonyítványukat. Az eseményen a teljes tanári kar és a hetedik évfolyam vett részt.
A ceremónia felnőttekké avatta a diákokat. Az iskolai tanévből még visszalevő két hetet Roxfortban tölthették, ha akarták, de már semmilyen kötelező elfoglaltságon sem kellett részt venniük. A házirend továbbra is vonatkozott rájuk, de ez a két hét tulajdonképpen csak bulizásból és búcsúzkodásból állt, lehetőleg nem zavarva a többi hat évfolyamot.
A bál aznap estére volt meghirdetve.
- Nem is mondtad, ki hívott el – fordult a bál előtt egy-két órával barátnőjéhez Harry.
- Senki, akinek igent mondtam volna.
- Miért? Ennyire válogatós lettél?
- Nem, de egy konkrét hívásra várok. Mással nem akarok menni.
Hermione gondolatban visszaemlékezett az alig néhány órája véget ért bizonyítványosztásra.
Egyenként hívták egy asztalhoz őket, ahol az igazgató lelkesen gratulálva kezükbe nyomta az okiratot, majd a többi tanárral is kezet ráztak.
Hermione iskolaelső státusza miatt elsőként léphetett az asztalhoz, ahol teljesen száz százalékos értékelés várta.
Piton az utolsó volt a tanárok sorában. Amikor a lány elé lépett, kézfogás közben elmotyogott néhány gratuláló frázist. Hermione mélyen a szemébe nézett, kérdő tekintettel. Válaszul Piton finoman megszorította kezét, és bár nem mosolyodott el, szeme melegséget sugárzott. A lány legszívesebben azonnal megcsókolta volna. Olyan jó volt az ismerős érzést érezni, ahogy kezük arra az egy-két másodpercre összefonódik… Hermione ekkor már biztos volt benne, érzései a férfi iránt nem változtak. Első hat évében Roxfortban szenvedett gúnyos megjegyzéseitől, de nem utálta, mert érezte: kell lennie valaminek a páncél alatt. Aztán jött a kirándulása a múltba, ahol ez a páncél még nem volt olyan vastag és kemény, hogy ne tudott volna közel kerülni a tizennyolc éves Pitonhoz. Csak reménykedhetett, hogy a férfi újra a páncélja alá, az életébe engedi. Legalább meg kell próbálnia, ha este nem kezdeményez beszélgetést múltjáról, majd ő megteszi. A bálon már nem számít diáknak, hét éves roxforti tanulmányai lezárultak. Nincs szabály, amely eltiltaná őket egymástól.
A bál előtt Ron és Lavender megint eltűnt, így Hermione Harryvel és partnerével, Ginnyvel sétált le az előcsarnokba. Hófehér ruhát viselt, hasonlót, mint húsz évvel ezelőtt.
Megálltak hárman a lépcső mellett, és nézelődni kezdtek. Ezekben a pillanatokban futottak be a konflisok a bál külsős vendégeivel. Nem csak diákokhoz érkeztek kísérők: felbukkant többek között Hagrid menyasszonya és Bimba férje is.
Lassan kinyílott a Nagyterem ajtaja: kezdetét vette a bál.
- Sajnálom, hogy nem kért fel partnernek az, akit szerettél volna – fordult Harry sajnálkozva Hermione felé.
- Mr. Potter, ne keserítse el a barátnőjét. Maga mindig csak vészmadárkodik! – lépett ekkor hozzájuk Piton, aki nagyon kitett magáért: még sohasem látták a diákok ilyen elegánsnak. Ruhája fekete volt, haja ápolt, és még valamilyen enyhe fűszeres illat is körüllengte.
Hermione szeme felcsillant, mikor rápillantott. Nem a külsőségeket nézte, bár lelke mélyén elismerte, hogy jólesett lelkének a férfi igyekezete. Valóra válna az álma?
- Miss Granger, lenne a párom? – fordult felé a férfi, és nem tette hozzá, hogy ma estére.
- Örömmel, professzor – válaszolta.
- Köszönöm, de már nem vagyok a tanára, így hívhatna egyszerűbben is, mint professzor - motyogta Piton, édesen emlékeztetve Hermionét a múltban megismert ifjúkori zavarra. Mialatt beszélt, elővarázsolt egy szál vörös rózsát a háta mögül, és fejét a lány hajába tűzte, pont, mint régen.
- Köszönöm, Perselus – mosolygott a lány, és egy leheletnyi puszit nyomott a férfi ajkaira. Piton karját nyújtotta Hermionénak, aki belékarolt, és jókedvűen barátaira mosolygott, mielőtt besétáltak volna a terembe, hátuk mögött hagyva az eset néhány döbbent szemtanúját.
- Lemaradtam valamiről? – fordult Ginny sokkolt tekintettel Harryhez.
- Ha igen, akkor én is – válaszolta. Ez a lehetőség eddig az eszébe se jutott. Azért emlékezett Piton Hermionéra a múltból, mert akkor egymásba szerettek! Két hónap hosszú idő, ezalatt bármi megtörténhetett.
oOo
A vacsora alatt nem nagyon váltottak szót, csak gesztusaik beszéltek. A teremben lassan engedett fel a zavart csend, amit párosuk okozott. Először egy-két tanár és diák vette észre, hogy egymásba karolva jönnek be a terembe - ők gyorsan figyelmeztették szomszédjaikat. Addigra Piton udvariasan kihúzta a széket Hermionénak, majd leült mellé. Öt perc múlva az egész terem azt találgatta, mit keresnek ők ketten egymás mellett, mintha egy pár lennének. Többen sajnálni kezdték Hermionét, azt gondolva, hogy ez valami szörnyű kötelessége iskolaelső lányként, vagy büntetésben van.
Dumbledore igazgató volt az egyetlen, aki azonnal megértett mindent.
- Miss Granger, önnek még mindig jól áll a fehér ruha, és a rózsa. Annak különösen örülök, hogy most nem érezte szükségét átváltoztatnia magát.
- Bámulatos a memóriája, uram! – mosolygott rá Hermione.
- Perselus sem felejtette el - nevetett huncut szemekkel Dumbledore, majd továbbmenni készült. Végül mégis visszanézett egy pillanatra. – Remélem, most is megtisztel majd egy tánccal!
- Örömmel!
Miután eltűnt minden étel az asztalról, kezdődött a tánc, a diákok párokba fejlődve ellepték a parkettet.
- Perselus… tudnom kell… mi történt veled… velünk az elmúlt húsz évben! – nézett végre partnere szemébe a lány. Nem tudott várni, tisztázni akart mindent.
- Sohasem felejtettelek el – közölte a férfi egyszerűen. – Szomorú voltam, mikor eltűntél, majd dühös, nagyon dühös, de sohasem szűnt meg a szerelmem. Gondolhatod, hogy meglepődtem, amikor hét éve megpillantottalak tizenegy évesen!
- Azért sikerült jól eltitkolnod mindent. Úgy hittem, utálsz.
- Nehéz volt az elmúlt hét év, de legalább láthattalak, láthattalak felnőni. Közben csak az segített, hogy barátaid utálatát rád is kivetítettem. Ez nem is volt olyan nehéz, hisz folyton valami csibészségen törtétek a fejeteket, mindig áthágtátok a szabályokat! De mi van veled? Nem gondoltad meg magadat? Hajlandó vagy még szóba állni egy olyan vén denevérrel, mint én vagyok?
- Szeretem a denevéreket. Felkérnél táncolni? Akkor válaszolok.
Piton óvatosan a táncolók közé vezette. Úgy táncolt, mint húsz éve, amikor Hermione megtanította. Ezért fogta el a furcsa érzés a karácsonyi bálon.
- Húsz éve azt mondtam neked, hogy ne aggódj, fogok még táncolni veled – nézett a féri szemébe.
- Én másra is emlékszem. Csókot is ígértél.
- Igen? Akkor mire vársz? Rémítsd halálra a diákokat… engem pedig ne kínozz tovább! Olyan hosszú volt ez a három hét!
- És a húsz év? – sóhajtott fel Piton, majd elmosolyodott. Nem várathatta meg álmai nőjét, így megismétlődött a húsz évvel korábbi jelenet, csak most a férfi kezdeményezett.
Annyi éve várt már erre a csókra, de a körülmények miatt mégsem merte beleadni minden elfojtott vágyát, szenvedélyét. Mégis, majd összecsuklott, mikor végre megérezte a húsz éve nélkülözött puha ajkakat, az ismerős ízt.
Hermione felnyögött karjai közt, és még közelebb húzta magához. A férfi ekkor észbekapott, és finoman megszakította a csókot, majd összemosolyogtak.
- Hűha! – sóhajtotta Hermione. – Ilyen csók után szokták mondani, hogy menjünk szobára! – nevetett.
- Oké – vigyorgott vissza Piton, mire partnere elvörösödött. – Jól van, csak vicceltem! – fűzte hozzá. – Először táncoljunk.
Az elkövetkező két órában csak egymással foglalkoztak. Nehezen, de teljesen elmúlt zavaruk, és rengeteg közös emlékeket elevenítettek fel.
Harry nagy nehezen vette a fáradságot, és lekérte barátnőjét egy táncra. Ki akarta faggatni, mi ez az egész.
- Szerelmi bájitalt itatott veled? – kérdezte aggódva.
- Nem kellett hozzá bájital, el tudod ezt hinni, Harry? Szeretem. Szeretem, egyszerűen magáért. Annyira nem változhatott meg húsz év alatt, hogy ne folytathatnánk ott, ahol abbahagytuk!
- És hol hagytátok abba? – kérdezte Harry szemtelenül.
- A részletekre vagy kíváncsi? Arra, hogy lefeküdtem-e vele?
- Á, inkább nem. Pitonnak erre az oldalára nem vagyok kíváncsi. Ha ennyire odavagy érte, majd igyekszem megbarátkozni a gondolattal.
Harry után Dumbledore igazgató következett.
- Amint elvégezte az egyetemet, örömmel várjuk vissza tanítani – mondta. – Addig, ha mindketten szeretnék, természetesen lakhat Perselusnál. Más tanárok családja is él itt, ha nem is olyan feltűnő módon. Flitwick professzort még sohasem láttam csókolózni a Nagyterem közepén.
- Bocsánat – pirult el Hermione.
- Ugyan! Legalább most mindenki látta, hogy Perselusnak is van szíve.
A bál végeztével Piton félénken fordult a lány felé.
- Meghívhatlak ma éjszakára magamhoz? – kérdezte.
- Igen – jött az egyszerű válasz.
Kézen fogva sétáltak le a pincébe, nem foglalkozva a kíváncsi tekintetekkel. Felesleges lett volna most titkolózniuk az este után.
- Itt lakom – mutatott egy ajtóra zavartan Piton. Miután bementek, végigkalauzolta minden szobán. Félve várta a lány reakcióját az egész szegényes bútorzatra, a kopár és hűvös falakra.
- Egész kellemes itt – mosolyodott el a lány. – Bár ha egy-két képet felrakhatnék a falra… és néhány szőnyeg is barátságosabbá tehetné a szobákat… úgy tökéletes otthon lenne.
- Szeretlek – válaszolta erre Piton, és megcsókolta, most már minden szenvedélyét beleadva. Hermione óvatosan vetkőztetni kezdte. Amikor a férfi már derékig meztelen volt, szétváltak a csókból.
- Megváltoztál – suttogta a lány, végigsimogatva a férfit. Soványsága az évek során szikársággá változott, bőrét sok helyütt apró hegek, és forradások borították.
Piton előrenyújtotta bal alkarját, rajta Voldemort csúnya tetoválásával. Már egy éve, hogy legyőzte Harry Potter, de jele örökre megbélyegezte a férfit, nem engedve, hogy elfelejtse múltbeli hibáit.
- Eszembe jutott sokszor, hogy régen mennyire szeretted nézni, csókolgatni a karomat. Ezért, ugye? Akkor még ártatlan voltam.
- Igen, minden tekintetben - viccelte el a lány, de hirtelen elkomorodott. – Úgy szerettelek volna figyelmeztetni!
- Tanultam egy életre a hibáimból. De te megbocsátod ezt nekem? – mutatott újra a karjára.
Hermione válaszul megcsókolta karját úgy, ahogy régen.
- Tudtam, mi és ki lesz belőled. Beléd sem szerettem volna, ha nem fogadnálak el olyannak, amilyen vagy!
oOo
Reggel szerelme karjai közt ébredt. Szerencsére szombat volt, így a bál után mindenki sokáig aludt.
A napot ágyban töltötték, néha szeretkeztek, de legfőképpen beszélgettek. Piton mesélt az elmúlt húsz évéről, majd közös jövőjüket tervezgették.
- Ha velem maradsz, rosszindulat céltáblája leszel te is – rémisztgette szerelmét a férfi.
- Nem érdekel, már régen is inkább téged, az iskola rémét választottam, nem? Semmibe sem került volna James Potterékkel összebarátkoznom. Most viszont Piton a szerelmem, és Potter a barátom. Nagy fordulat! – nevetett.
- Szóval, ha összebarátkozom Potterrel, örökre velem maradsz?
- Nekem elég, ha elviselitek egymást. Természetesen ugyanez vonatkozik Ronra is. Ha ideköltözöm, talán néha eljönnek meglátogatni.
- Nagyszerű – forgatta szemét Piton. – Én meg majd kötényben szolgálom fel nektek a frissítőt és a sütit – vigyorgott -, had lássák, milyen papucsférjed vagyok…
Elharapta a mondatot, amint rájött, mit is mondott. Hermione nem reagált semmit, így tovább próbálkozott.
- Ha jól működik a kapcsolatunk, talán egyszer majd összeházasodhatnánk - feszegette a témát. – Tudod, elég idős vagyok már, és szeretnék még gyereket… gyerekeket tőled.
oOo
Így történt, hogy tizenöt év múlva a Teszlek Süveg két apró fiúcskát osztott be a Hollóhátba, ahol híresen jó barátokká váltak.
Furcsa módon Arthur Potter szerette a sejtelmes illatokat a bájitaltan teremben, és szívesen kísérletezett ki új főzeteket.
Barátja, az ifjú Perselus Piton ellenben inkább kviddicsben jeleskedett, míg bájitaltanon gyakran felrobbantotta az üstjét, apja örömére…
… és mindenki boldogan élt, míg meg nem halt…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
