|
31. fejezet
Amíg a varázslók és boszorkányok világszerte ünnepeltek, tűzijátékokkal borították be az égboltot, expressz baglyokat, sólymokat és mindenféle madarakat küldtek egymásnak tudatva a Sötét Nagyúr végső vereségét, az Odú csöndes volt, akár a sír.
A házban halálos csend honolt, melyet néha-néha elfojtott zokogás és sóhaj szakított meg. A Weasley család Ginnyt gyászolta, akinek a teste egy emelvényen feküdt virágoktól és lebegő gyertyáktól körülvéve. Égővörös haja a gyertyák fényében túlvilági színekben játszott, olyan benyomást keltve, mintha glória övezné a fejét.
Molly hangtalanul sírt, férje vállára hajtva fejét. Arthur bánata mélyebb volt - nem tudott könnyeket hullatni. Bill és Charlie Percyt próbálta vigasztalni, aki egyfolytában azt ismételgette, hogy haragban volt a húgával, mielőtt az meghalt. Egyszerűen nem tudta megbocsátani magának, hogy nem békült ki Ginnyvel, amíg lehetett.
Fleur a háttérben állt. Lilyt tartva próbálta hasznossá tenni magát. Az ő bánata is olyan mély volt, mint a halott lány szüleié és bátyjaié, hiszen közeli barátok lettek Ginnyvel.
Még az ikreknek sem jutott az eszébe semmi, hogy felvidítsák a családot. Ebben a helyzetben egyszerűen nem tudtak semmi vigasztalót kitalálni.
Ron rettenetesen lehangolt volt, de nem sírt, ahogy Hermione sem. Ők ott voltak Stonehenge-nél, látták Ginny áldozatát, és jobban megértették, mint a család többi tagja.
- Ideje lefeküdni - suttogta Arthur. - Gyere, Molly.
- Nem... - szipogott az asszony, - Virrasztani akarok mellette... mint Harry - mutatott a fiúra, aki az emelvény mellett térdelt. Megkövült arca nem mutatott semmiféle érzelmet. Szegény még mindig nem tudta felfogni, mi történt: Voldemort meghalt... akárcsak az ő egyetlen szerelme.
Ez túl sok volt számára.
Egészen hajnalig térdelt ott a ’ravatal’ mellett, teljesen elvesztve időérzékét.
- Harry - hirtelen egy kezet érzett a vállán. - Azért jöttem, hogy mindent megmagyarázzak.
A fiú megfordult és Albus Dumbledore-ra esett a pillantása.
- Megmagyarázni? Mit? – állt fel Harry. - Nincs itt semmi megmagyarázni való... Ginny halott.
Az öreg varázsló megrázta ezüstös fejét. - Tévedsz. Nagyon is sok megmagyarázni való van. Gyere... a család vár.
Dumbledore a nappaliba vezette, ahol jelen volt az összes Weasley, valamint Hermione, Sirius és Lupin.
- Ülj le – szólt lágyan a volt iskolaigazgató.
- Inkább állok - felelte Harry, és körülnézve az összegyűltek arckifejezését vizsgálta. Bánat és várakozás keveredett a sápadt arcokon.
- Azt kérem tőletek, adjátok meg a lehetőséget, hogy mindent tisztázhassak. Azt gondolhatjátok, ez nem a megfelelő idő a magyarázatra, de úgy érzem, megérdemlitek, hogy megtudjátok miért történtek így a dolgok - kezdte Dumbledore. - Az egész azzal kezdődött, hogy Voldemort tudomást szerzett Kasszandra jóslatáról és megértette, mit jelentenek azok a titokzatos sorok. Megértette, hogy Harry rendeltetése ezen a Földön az, hogy a vesztét okozza. Voldemort ezért akarta megölni Harryt attól a perctől kezdve, hogy megszületett. Miután végzett James-szel, Avada Kedavrát kiáltott a kis Harryre. Lily önfeláldozását azonban kihagyta a számításból… Lily az életét adta, hogy megmentse a fiát, legyengítve a gyilkos átok hatását.
Harry a villám alakú sebhelytől eltekintve nemcsak hogy sértetlenül élte túl a támadást, de Voldemort átka visszaszállt kibocsátójára, aki elvesztette erejét és testét. De mint tudjátok, Voldemort akkor még nem halt meg. Tudta, hogy Harry tizenegy éves korában kezd a Roxfortba járni, így megszállta Mógus testét, hogy lehetősége nyíljon megölni Harryt és megszerezni a bölcsek kövét. Harry mégis megakadályozta ebben.
Mógus, Voldemort parancsára, megpróbálta megölni Harryt. A Sötét Nagyúr nem tudta, hogy az Avada Kedavra zöld villáma Harryt magát is hasonlóvá tette a villámhoz, azaz, az átok előidézője nem képes megérinteni őt. Mógus megégett Harry bőrének érintésétől, mintha egy igazi villám égette volna meg. - Dumbledore körülnézett: mindenki lélegzet visszafojtva hallgatta. - A bölcsek kövének megsemmisítése után a barátom, Nicolas Flamel a nyári szünetre meghívott magához. Beszélt nekem egy fiatalkori utazásáról, és beavatott egy titokba, amelyet az egész varázsvilágban egyedül ő ismert. Egyszer találkozott egy rendkívül öreg boszorkánymesterrel, aki egy világtól teljesen elzárt szigeten élt. Barátok lettek és az öreg beszélt Nicolasnak két különleges receptről, amelyekről senki más sem tudott.
Az egyik recept visszaadja egy varázslónak az elvesztett testét, a másik a halhatatlanság receptje. - Dumbledore mély lélegzetet vett és folytatta. - Nicolas senkinek sem szólt a két receptről, még a feleségének sem. Senki sem tudja, hogyan szerzett tudomást Voldemort az első receptről... Amikor Harry visszatért a zsupszkulccsal a harmadik próba után, első szavai ezek voltak: - Voldemort visszatért. - Rögtön tudtam, hogy a Sötét Nagyúrnak bizonyára tudomására jutott a recept, amely visszaadja az elvesztett testet...
Később Harry említette, hogy Voldemort a vérét használta a feltámadásához, és utána képes volt megérinteni őt. Az egyetlen út ahhoz, hogy sértetlenül érinthesse meg a fiút, Harry vérén keresztül vezetett... - Albus hallotta Sirius ideges köhécselését. Folytatta: - Amikor Harry elmondta, hogy Voldemort meg akarta ölni, rögtön tudtam, hogy a Sötét Nagyúr nem tud a második receptről, amely szerint csak azok nyerhetik el a halhatatlanságot, akiknek halálos ellenségük vére folyik az ereikben... És azok is csak egy módon: ha elkészítik az Örök Élet bájitalát, felhasználva ugyanezen ellenségük egyenes ági leszármazottjának vérét...
Voldemort hitt Kasszandra jóslatában, és arra számított, hogy Harry megtámadja és megöli őt... de rossz nyomon járt. Harry tényleg képes volt a végzetét okozni... de csak közvetve – Dumbledore körülnézett, tekintete a Weasley házaspáron állapodott meg. - Ginny okozta a halálát, amikor feláldozta magát, hogy megmentse Harryt.
Molly ismét könnyekben tört ki.
- Molly, a lánya hősként halt meg... és hősként fogják tisztelni a varázsló társadalomban az idők végezetéig. - Albus megnyugtató hangon folytatta. - Az ő áldozata megváltoztatta a történelmet... meg kellett változtatnia. Mindig tudtam, hogy így lesz.
- Tudta? - Harry felnézett a padlóról, amit percek óta tanulmányozott. - Tudta, hogy Ginny meg fog halni?
Albus látta a dühöt a fiú arcán, de csak bólintott. - Részben.
- Részben? Magyarázza meg! - morogta Harry ökölbe szorított kézzel.
A többiek arca is dühöt és zavart tükrözött.
- Igen, tudtam... csak azt nem, hogy Ginny lesz az... – válaszolt Dumbledore. - Amit tudtam, az az volt, hogy egy nő, aki őszintén szerelmes Harrybe a saját élete árán megóvja majd őt a Nagyúrtól és ezzel Voldemort végzetét okozza... - egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta. - Először arra számítottam, hogy ez majd csak évtizedekkel később történik meg... Nem hittem, hogy ilyen hamar bekövetkezik: nem gondoltam hogy ilyen hamar gyermeked lesz, Harry... - mielőtt Harry megkérdezhette volna, mi köze a gyereknek az egészhez, Dumbledore intett, hogy engedje tovább beszélni.
- Azt is be kell vallanom, azt vártam, hogy Chang kisasszony lesz a megmentő, mivel tudtam Harry mennyire kedvelte őt. De amikor láttam, hogy a lány nem viszonozza az érzelmeit, rájöttem, hogy valaki más lesz az, aki... Amikor megtudtam, hogy Ginny Harry gyermekét várja... nos, tudtam, hogy ő lesz az áldozat.
- És titokban tartotta? - vágott közbe Sirius.
- Muszáj volt - válaszolt az öreg varázsló. - Rajtam és Piton professzoron kívül senki sem tudott róla.
- Piton? - Hermione haragosan nézett rá. – Ő hogyan keveredett bele ebbe az egészbe?
- Perselus... nos... azon az éjszakán, amikor a harmadik próba után Voldemort visszaszerezte az erejét, elküldtem Perselust egy titkos küldetésre. Senki sem tudta, hogy Voldemorthoz küldtem, hogy átadja a Sötét Nagyúrnak az Örök Élet bájitalának receptjét.
- Micsoda? MAGA adta neki a receptet? Szándékosan? – kiáltotta Ron, míg a többiek levegőért kaptak.
- Perselusnak újra Voldemort kegyeibe kellett férkőznie - válaszolta Dumbledore. - Halálfaló volt, aki elvesztette a Sötét Nagyúr bizalmát, miután mellém állt. Mindazonáltal ismét közel kellett kerülnie Voldemorthoz, és mi más engesztelhette volna ki jobban a sötét Nagyurat, mint régi szolgája, aki azt a receptet adja át neki, amelyre leginkább vágyott?
- Mi a csudának küldte neki azt a receptet? - sürgette Hermione könyörgő arckifejezéssel. Látszott, hogy majd meghal, hogy végre megértse az összefüggéseket. - És miért nem egy hamisat küldött?
Dumbledore a második kérdésre felelt: - A recept HAMIS VOLT, Granger kisasszony. És az első kérdésére válaszolva, az utolsó hozzávaló miatt küldtem.
Úgy tűnt, hogy senki sem ért semmit.
- Az utolsó hozzávaló Harry gyermekének élete volt - magyarázta Albus. - Ha szabályosan végzik a halhatatlansági szertartást, az anyának is ott kell lennie... Tudtam, ha Harrynek gyermeke lesz és Voldemortnál van a recept, el fogja rabolni a gyermeket és az anyát, hogy mindent megfelelően csináljon.
A hallgatók továbbra sem értettek egy szót sem, így az öreg varázsló folytatta: - Tudtam, hogy csak egy nő Harry iránti szerelme pusztíthatja el a Sötét Nagyurat. Voldemort nem tudta ezt... Kasszandra jóslata eredetileg hét versszakból állt... míg Voldemort csak az első ötről tudott. Merlin, akinek birtokában volt az egész jóslat, törölte az utolsó két versszakot, mielőtt Mim ellophatta volna tőle. Ily módon a gonosz boszorkány a hiányos próféciát fordította le.
- Mi volt az utolsó két versszakban, professzor? - kérdezte Hermione.
- Épp most akartam rátérni - felelte Dumbledore. - A fennmaradó két versszak egy lányról szól, aki őszintén szerelmes a 'fekete hajú' fiúba, és ő okozza majd a Sötét Nagyúr bukását, feláldozva magát a fiúért... Voldemortnak fogalma sem volt, hogy az általa ismert jóslat hiányos, így azt hitte, Harry okozza majd a vesztét... És visszatérve a kisbabához... - Albus megállt egy pillanatra, - tisztában voltam vele, hogy Voldemort nem fogná el a nőt Harry gyermeke nélkül, így muszáj volt, hogy a nőnek gyermeke legyen Harrytől, ezzel okot adva Voldemortnak arra, hogy elrabolja őt. Azzal, hogy elküldtem a receptet Perselusszal, okot adtam, hogy addig ne ölje meg Harryt, amíg nem nemz egy gyermeket. Így sikerült megvédeni Harryt egy darabig... Igazán nem számítottam rá, hogy ilyen hamar apa leszel - a fiúra nézett, aki hirtelen megértette, miért nem büntette meg Dumbledore novemberben... Harry még emlékezett, hogy Dumbledore egy cseppet sem volt rá dühös, amiért belerángatta a Roxfortot az évszázad botrányába… emlékezett arra is, hogy Dumbledore kifejezetten jókedvűnek látszott a hírek hallatán. Akkor Harry nem értette az igazgató furcsa viselkedését, de most igen: Dumbledore valószínűleg örült a gyermek érkezésének, mert tudta, hogy az azt jelenti: közel van Voldemort bukása, vagy legalábbis annak lehetősége.
- Tehát azért küldte el a receptet Tudjukkinek, hogy a Nagyúr elfogja a gyermeket és az anyját, így adva lehetőséget a gyermek anyjának, hogy feláldozva magát Harryért, Tudjukki halálát okozza? – kérdezte Hermione.
- Ragyogó következtetés, Granger kisasszony - bólintott Albus.
- Hű... ez rém zavaros - morogta Fred.
- De mennyire! - bólintott morcosan George.
- De, professzor... - folytatta Hermione. - Mi a helyzet Harryvel? Neki is ott kellett lennie, nem? Mi lett volna, ha nincs Stonehenge-nél tegnap hajnalban?
Dumbledore összeráncolta szemöldökét. - Rátapintott a legkényesebb pontra... tudtam, hogyha a gyermek anyját elrabolják, Harry utána megy. Ezért voltam úgy megrémülve, amikor Harry nyom nélkül eltűnt. Ezt a lehetőséget kihagytam a számításból...
- Micsoda? - tört ki Sirius. - Tudatában voltál, hogy Voldemort megölheti Harry lányát, és elnyerheti a halhatatlanságot, ha Harry nem ér időben Stonehenge-hez???
Dumbledore megrázta a fejét. - Nem, Sirius. Voldemort nem nyerhette volna el a halhatatlanságot, mivel egy kicsit változtattam a recepten az utolsó hozzávalóval kapcsolatban. Az igazi receptben az utolsó hozzávaló az ellenség élő ivadékának vére volt. Én átírtam a receptet, így az, az ellenség halott gyermekének vérét tartalmazta. Ha Voldemort felhasználta volna a receptet mielőtt Stonhenge-hez értünk, akkor a kisbaba halála az én lelkemen száradt volna. - Dumbledore csüggedten lehajtotta a fejét. - Nem beszélve Voldemort éktelen haragjáról, amikor rájön, hogy a bájital nem működik... bosszút állt volna az egész varázsvilágon. Fogalmatok sincs, hogy ennek a lehetőségnek még a puszta gondolata is mennyire megrémített. Túl sok volt a bizonytalan tényező... az sem volt biztos, hogy Harrynek egyáltalán lesz-e gyereke. Igen, sokat kockáztattam azzal, hogy elküldtem Perselusszal a receptet Voldemortnak... de kénytelen voltam kockáztatni.
- KÉNYTELEN – VOLT - KOCKÁZTATNI??? - üvöltötte Arthur Weasley – Képes volt mindent feltenni egy lapra??? Szentséges ég, Albus! Pusztulást hozhatott volna az egész varázs-világra!
- Nem tagadom - válaszolt Dumbledore. - De tudtam, hogyha Voldemort nem ezt a receptet használja, előbb vagy utóbb talál egy másikat... csak idő kérdése volt. Mivel csak úgy lehetett megszabadítani a világot a Sötét Nagyúrtól, ha odaadjuk neki az én receptemet, azt gondoltam, megéri megpróbálni.
- Megéri megpróbálni? - Molly ökölbe szorította a kezét. - Hogy merte kockáztatni a... lányom és az unokám életét? - újra könnyekbe tört ki, de szíve mélyén tudta, hogy az öreg varázslónak igaza volt. Két ember élete nem mérhető milliókéhoz.
- Molly... - Lupin odalépett hozzá. - Albus helyesen cselekedett. Megértem a bánatodat, de légy büszke a lányodra. Egyedül csak a te a lányod volt képes elpusztítani Voldemortot. Hősként halt meg, és az egész varázsvilág hálás neki.
- Nem a te gyereked volt - felelte Molly vádlón, kötényének csücskével törölgetve könnyeit.
- Nem – rázta a fejét Remus. - De büszke lennék rá, ha ilyen lányom lenne.
- Anya... - szólalt meg Fred, - Mindnyájunknak borzasztóan hiányzik Ginny, de ne feledd el, hogy itt van nekünk Lily.
- Igen... - Molly egy mosolyt erőltette az arcára, ahogy a kisbabára pillantott, aki békésen aludt Fleur karjában. - Harry, fiam, ugye nem viszed el tőlünk?
Harry megfordult és a babára nézett. Mióta Ginny meghalt nem is gondolt a lányára.... meg se nézte közelebbről... kezébe sem vette...
Odasétált Fleurhöz és a karjába vette a kis teremtést. A kisbaba olyan gyönyörű volt, olyan tökéletes... végül az oly sokáig visszatartott könnyek kicsordultak szeméből és végiggördültek az arcán. Csak ez a gyerek maradt neki Ginnyből: szerelmük gyümölcse.
A kisbaba megmozdult, kinyitotta szemét… smaragd-zöld szemét... zöld volt... olyan zöld...
- A fáklya! - suttogta Harry.
- Micsoda? - ráncolta homlokát Ron. Attól tartott, hogy a bánat elvette a barátja eszét.
- Milyen nap van ma? - kérdezte Harry.
- Július 10-e - válaszolt Hermione. - Miért?
- Július 10-e... egy nap maradt... csak egy nap... - motyogta Harry.
- Egy nap? Miről beszélsz? - vágott közbe Sirius.
- Meg tudom menteni Ginnyt! - jelentett ki Harry, visszaadva Lilyt Fleurnek.
- Megmenteni? - hápogott Percy.
- A holtakat nem lehet feltámasztani! - mutatott rá George.
- De lehet! - felelt Harry, akinek az arckifejezése többé nem szomorú volt, sokkal inkább izgatott és reményteli.
- Nem változtathatod meg a múltat, Harry - figyelmeztette Dumbledore.
- Nem is áll szándékomban, professzor - válaszolt a fiú. - De visszahozhatom Ginnyt! Tudom, hogy képes vagyok rá!
- Hogyan? - szipogott Molly.
- Nincs idő most a magyarázatra. Sietnem kell! Ha nem térnék vissza 24 órán belül, akkor eltemethetik... - Harry egy utolsó pillantást vetett Ginnyre, és egy pukkanással dehoppanált.
A család egy percig némán meredt Harry hűlt helyére, nem tudták mire vélni a dolgot.
- Ez megőrült - motyogta Sirius.
- Nos, majd meglátjuk - felelte Dumbledore, felvonva hófehér szemöldökét.
- Professzor? - fordult hozzá Hermione.
- Igen?
- Professzor... attól tartok, hogy egy láncszem még hiányzik...
- Miféle láncszem, Granger kisasszony?
- Honnan tudta, hogy ott leszünk a Stonhenge-nél?
Dumbledore szomorúan elmosolyodott. - A recept szerint a rítust csak ott lehetett végrehajtani napkeltekor. Ami pedig az időzítést illeti... Karácsonykor küldtem Ginnynek egy láncon függő órát, azzal a figyelmeztetéssel, hogy soha ne vegye le. Ez az óra kapcsolatban állt az enyémmel – belenyúlt a zsebébe, kihúzva egy nagyon különleges aranyórát, melynek számlapján apró bolygók keringtek. Tizenkét mutatója volt. - Megírtam Ginnynek, hogy ha bajba kerül, pattintsa fel az óra fedelét és nyomja meg a rejtett gombot. Amikor elrabolták, így is tett. Mivel semmi más nem történhetett vele, rögtön tudtam, hogy megtörtént, amitől féltem, és amiről tudtam, hogy előbb-utóbb bekövetkezik: Voldemort elrabolta őt és a kisbabát. Beletelt egy kis időbe, míg értesítettem Remust, Siriust és Billt, mivel Remus Finnországban, Sirius és Bill Egyiptomban volt. Szerencsére tudtam, hol keressem őket. Így éppen napkeltekor érkeztünk meg Stonehenge-hez.
- Tudta, hogy Voldemort már halott lesz, mire odaér? - kérdezte Ron.
- Nem. Abban a hitben voltam, hogy Harry még nincs meg. Attól féltem, hogy mire odaérünk, Voldemort már megölte Lilyt, ami szerencsére nem történt meg... - hangja elbizonytalanodott, amint Mollyhoz és Arthurhoz fordult. - Bocsássanak meg nekem, hogy Voldemort kezére adtam a lányukat...
- Nem maga tehet róla - rázta fejét Molly. - Maga helyesen cselekedett… sokat kockáztatott, de a terve bevált. Semmi értelme azon tűnődni, mi történt volna, ha Harry nem érkezik meg időben... Csak egy dolog számít: úgy rendelte a sors, hogy az én Ginnym okozza Tudjukki halálát, és ő beteljesítette a végzetét. Örökké büszkék leszünk rá.
Előző←…….→Következő
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
