|
30. fejezet
Hajnali fél négy volt (28 perccel napkelte előtt), amikor Harry, Ron és Hermione Stonehenge-hez hoppanált.
Váratlan látvány fogadta őket: körülbelül negyven halálfaló (köztük azok, akiket Voldemort két éve szabadított ki Azkabanból) állt körben, az ősi varázslók által épített hatalmas kőtömbök alkotta körön belül. Középen egy üst foglalt helyet - ugyanaz, amelyet a Sötét Nagyúr teste visszanyeréséhez használt a Trimágus Tusa harmadik próbája után. Átlátszó, vízhez hasonlatos folyadék fortyogott benne.
Voldemort, kígyószerű arcán elégedett mosollyal az üst mellet állt.
A háttérben egy alacsony, sovány varázsló egy vörös hajú lányt tartott sakkban a varázspálcájával. A lány valami csomag-félét tartott a karjában.
Amint a három fiatal hoppanált, a vörös hajú lány felsikoltott.
- POTTER! - kiáltotta Voldemort, felemelve pálcáját, aztán hirtelen leeresztette. Tanult legutóbbi összecsapásukból, és nem akarta, hogy újra bekövetkezzen a Priori Incantatem. Helyette a halálfalókat intette cselekvésre.
Negyven varázspálca emelkedett fel három ellenében - kölcsönösen átkokat szórtak egymásra, és az újonnan érkezettek a fűre zuhantak: Ron és Hermion elkábítva, Harry pedig mágikus kötelekkel megkötözve.
- Nem emlékszem, hogy meghívót küldtem volna nektek, gyerekek - kacagott a Sötét Nagyúr. Követői is nevetésben törtek ki. - De ha már itt vagytok, legyetek a 'halhatatlanná válási partim' vendégei. Tanúi lesztek amint egy új korszak köszönt be – egy olyan világ, amelyet én irányítok… miközben Albus Dumbledore és mugli-imádó barátainak világa elbukik – Voldemort a kistermetű varázslóhoz fordult, aki Ginnyre és a Lilyt rejtő kis csomagra vigyázott.
- Féregfark, vedd el a pálcájukat. Nem akarom, hogy akár egy csekély esélyük is legyen elrontani életem legszebb pillanatát.
Féregfark jobb, fém kezében tartott pálcájával kimondta a begyűjtőbűbájt az ájult Ron és Hermione pálcáira, majd Harryét is felemelte a földről.
- Jól van - bólintott Voldemort. - Mielőtt meghalsz, látni fogod, ahogy halhatatlanná válok, Harry, a te édes kislányod segítségével... tulajdonképpen a te segítségeddel, csak nézőpont kérdése. Végül is te nemzetted őt...
- Mit akarsz tenni vele? - Harry megdermedt, és érezte, hogy összerándul a gyomra.
- Mit? - a Sötét Nagyúr szája kegyetlen mosolyra húzódott. - Csak veszek pár cseppet a véréből.
- Ahogy velem tetted? - kérdezte Harry.
- Nem egészen... - Voldemort láthatóan élvezte a fiú kétségbeesését.
- Hogyan? Nos... ebbe az üstbe folyatok néhány cseppet a véréből, mely az Örök Élet főzet utolsó hozzávalója... ó, majdnem elfelejtettem... a gyermek már nem lesz életben, mire erre sort kerítek.
- Neeee! - kiáltotta Ginny, még szorosabban ölelve magához a kisbabáját.
- Ez nem kívánság-műsor drágám – Voldemort kegyetlenül vigyorgott a lányra.
- Gyáva vagy, Voldemort! - kiáltotta Harry, feltérdelve. - Szánalmas! Egy ártatlan gyermek vérét ontod, hogy megszerezd, amit akarsz! Miért nem próbálkozol egy veled egyenlővel?
- Mondjuk VELED? - Voldemort lehajolt, és megemelte Harry állát. - Nem vagyok bolond... legutóbb, amikor megküzdöttünk, a pálcáink hibásan működtek. Nem akarom, hogy megint ez történjen... különben is, csak hogy megnyugtassalak: én sem örülök, hogy a csecsemőt kell megölnöm először, de a receptben az áll, hogy az utolsó hozzávaló a halálos ellenségem halott gyermekének vére... Természetesen te vagy a halálos ellenségem, mert te, csak te lehetsz a vesztem... - Harry szeme felvillant meglepetésében. - Ó, igen... Dumbledore nem mondta el neked, hogy miért akartalak mindig is megölni? Nem, nem hiszem, hogy elég bátor volt hozzá, hogy elmondja... De én azt gondolom, megérdemled, hogy megtudd, mielőtt meghalsz. – Voldemort ismét lehajolt a fiúhoz, tekintete mélyen Harryébe fúródott: kárörvendő vörös szemek találkoztak gyűlölködő zöldekkel. - Volt egy jóslat… Kasszandráé... hallottál róla? Priamos trójai király lánya volt, és természetesen boszorkány... ő volt az egyetlen, aki megjövendölte a trójai háborút. Kár, hogy az emberek sosem hittek a próféciáiban... De téged biztosan érdekelnek a jóslatai, ugye, Harry? - Voldemort vörös szeme baljóslatúan villogott.
- Kasszandra sok mindent látott a jövőből… nem csak a muglik világából, hanem a varázsló-történelemből is... Tudtad, hogy megjövendölte Arthur király felemelkedését és azt, hogy bukását fiának, Mordrednek az árulása és Merlin ostobasága okozza? Tudtad, hogy megjövendölte Grindelwald felemelkedését és bukását? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem tudtad... – a Sötét Nagyúr hangja elhalt, és merengő kifejezés ült ki az arcára. - Kasszandra minden jóslata valóra vált… eddig... Írt egy jóslatot rólad és rólam... – Voldemort ekkor a halálfalókhoz fordult. - Avery, tanult barátom, lennél olyan szíves és elmondanád nekünk a próféciát Mim fordításában?
A halálfaló biccentett. - Ahogy óhajtod, Nagyuram. A prófécia a következő:
Úgy háromezer év múlva
Új világ köszönt a Földre,
Ember emberrel megy ölre,
Kegyetlen korszak lesz, durva.
Egy ember, a kígyószemű,
Ő, ki hatalomra kerül,
A világ nyomorba merül,
Meghal a kacaj, s a derű.
Ezredvég előtt húsz évvel
Oroszlán jön a világra,
Kis szikra, de úgy kap lángra,
Hogy már perzsel, oly nagy hévvel.
Északon, hol minden ködös,
Születik szarvas apától,
Fekete hajú lesz, s bátor,
Míg anyja haja lángvörös.
E gyermek, mint kicsiny láng,
Eltörli a sötétet,
Kígyó-kornak ő vet véget,
S boldog időket hoz ránk.
Amint Avery befejezte a jóslat idézését, Voldemort visszafordult Harryhez.
- Kasszandra nagyszerű látnok volt... Ő írta ezt a rejtélyes jóslatot, amely elárulja, hogy csak Harry Potter pusztíthat el engem... Ó, ha nehéz felidézni a szöveget, segítek. A 'ember, a kígyószemű' én vagyok - ki más? Az 'ezredvég előtt húsz évvel' az 1980-as évre utal. A 'fekete hajú lesz' világos, nemde? 'Északon, hol minden ködös' ez csak Anglia lehet… 'anyja haja lángvörös' ugyebár Lily Potternek vörös haja volt... nos, csak egy részt nem sikerült megértenem: 'szarvas apától'. De feltételezem, hogy Kasszandra James Potterre utalt. Mint ahogy hallottad ifjú Potter, 'Kígyó-kornak ő vet véget', azaz te és csakis te vagy képes elpusztítani engem, hiszen a kígyó az én jelem... Hát ez az, amiért meg akartalak ölni már kiskorodban. Miután halhatatlan leszek, már te sem árthatsz nekem. Igazán sajnálom... – bár az arcán sajnálatnak nyoma sem látszott. - Nem tehetek róla, fiú, követnem kell a használati utasítást... ezért van itt a szeretőd is - mutatott a halkan zokogó Ginnyre.
- Hogy érted ezt? - Harry érezte, hogy minden vér kifut az arcából. A végtelen gyűlölet pillanatról pillanatra dagadt benne, mintha egy hangos robbanással akarna kitörni belőle.
- Az Örök Élet főzet receptje szerint a gyermek anyjának jelen kell lennie kisbabája halálakor, különben a főzet nem működik – felelte Voldemort. - Igazán sajnálom, hogy meg kell gyilkolnom a gyereket, mielőtt veled végeznék, de türelem, fiú, te leszel a következő, aki meghal. Hamarosan az egész Potter család egyesül a mennyben: képzeld, milyen boldogok lesznek a szüleid, hogy velük leszel, a bájos kis unokájukkal együtt...
Voldemort egy sikító-szellemre hasonlító boszorkányhoz fordult, akiben Harry felismerte azt az asszonyt, akit ifjabb Barty Kuporral és két másik halálfalóval együtt életfogytiglanra ítéltek az Azkabanban. Az asszony sokat öregedett, mióta Harry Dumbledore merengőjében látta.
- Morticia! - dörögte Voldemort. - Hozd ide a gyermeket.
- Neee! - a fiatal anya belekapaszkodott a kislányba, nem akarta elengedni.
Végül a halálfaló boszorkánynak sikerült kitépni Lilyt a karjaiból. Ginny rá akarta vetni magát az asszonyra, de Féregfark egyenesen a szívére szegezte a pálcáját. - Vissza, te ribanc!
- És most... - Voldemort visszafordult Harry és a lassan ébredező Ron meg Hermione felé, - ...látjátok majd, ahogy alámerülök az Örök Élet főzetében, amelynek receptjét Perselus Piton volt olyan szíves átadni nekem.
- Piton??? - a három barát levegőért kapott.
- Ó, igen... Piton... - vigyorgott Voldemort, intve egy csuklyás embernek, hogy fedje fel arcát.
Piton professzor, a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző Szakiskola bájitaltan tanára, karba font kézzel, önelégülten mosolygott.
- Maga… maga... aljas, hitvány köpönyegforgató! - tört ki Harry, talpra ugorva, ami figyelemre méltó volt gúzsba kötött állapotában. - Dumbledore megbízott magában, de maga elárulta, már másodszor! Maga egyszerűen undorító!
- Undorító? - fintorgott Piton. - Milyen hízelgő... biztosíthatlak, Potter, hogy én is mindig rosszul voltam tőled... fogalmad sincs, mennyire örültem, amikor Malfoy megszabadult tőled.
- Malfoy? Ja, ki más…? - sóhajtotta Harry.
- Ó, hogyne... - Piton körözni kezdett Harry körül. - ... az okos Draco készített egy bájitalt, amely kitörölte a szánalmas kis elmédet, elérhetetlenné tett a baglyok számára és mellékhatásként eltüntette azt a ronda sebhelyedet... Nem tűnt el igazán, csak láthatatlan lett. Láttam a képedet egy mugli újságban, és meg kell mondjam, jobban néztél ki nélküle.
Harry csak most jött rá, hogy tényleg nem volt sebhelye, míg amnéziás volt. Ösztönösen a homlokához akart nyúlni, azaz csak nyúlt volna, de a karja hátra volt kötve. Piton mégis észre vette a kis mozdulatot.
- Ne aggódj, visszakaptad... nem mintha az a sebhely olyasmi lenne, amire büszke lehet az ember – Piton olyan közel lépett a fiúhoz, hogy Harry érezte lélegzetének melegét a tarkóján. - Fogalmad sincs, milyen nagy hatással volt az eltűnésed a barátaidra... és ellenségeidre. Lucius Malfoyt a Szt. Mungoba vitték, miután megtagadta, hogy elárulja: a fia volt a tettes... hm... a Sötét Nagyúr nem szereti, ha a halálfalók titkolóznak előtte.
Voldemort bólintott, és Piton folytatta. – Jókora zavart keltettél a Roxfortban... Karácsonykor az unokatestvéred is megjelent.
- Dudley? - hápogott Harry. - A Roxfortban?
- Igen... az a kis idióta! Millicent Bulstrode-ot akarta meglátogatni, de melléfogott... elárulta, hogy Malfoy adta neki a Teih-Nessegrev bájitalt, amit az italodba öntött.
Harry elméje zakatolva próbálta visszapergetni az emlékeket... igen, Dudley tényleg adott neki egy pohár vizet, mielőtt elvesztette az emlékezetét.
Voldemort folytatta, ahol Piton abbahagyta: - Crak és Monstro feltárták előttem az ifjú Malfoy kis csínyét. Piton is tudott róla, de akkortájt azzal volt elfoglalva, hogy a diákokat terrorizálja a sötét varázslatok kivédése órákon, így elfelejtette megemlíteni nekem ezt az információt. - a Sötét Nagyúr oldalpillantást vetett Pitonra, akinek összeszűkült a szeme. - Drágán megfizetett érte, ugye Perselus?
- Megérdemeltem a büntetést, Nagyuram - hajolt meg Piton.
Voldemort vigyorgott. - Ne aggódj Harry, nem büntettem meg túlságosan a kedvenc tanárodat... végül is ő hozta nekem a receptet... és most lássuk azt a főzetet! Közel a napkelte - a kisbabát tartó nőhöz fordult. - Morticia... - a nő épp át akarta adni Lilyt, amikor Harry Voldemortra támadt és görcsösen megragadta a torkát. Nem tudta, hogyan szabadult meg kötelékeitől, csak azt tudta, hogy meg akarja fojtani ezt az ördögi teremtményt.
Ártani azonban nem tudott Voldemortnak: két halálfaló visszarángatta. Küszködött, hogy kiszabaduljon, míg a Sötét Nagyúr Harry szívére szegezte pálcáját és 'Avada Kedavrá!-t kiáltott.
Mielőtt a halál zöld sugara elérhette volna Harryt, egy vörös hajú alak ugrott közé és Voldemort közé. Minden olyan gyorsan történt, hogy Harry nem igazán fogta fel, amit lát. A vörös hajú alakot eltalálta a zöld fény, amely mint egy tükörről visszaverődött kibocsátójára, akinek teste egy, az égbolt felé törő vörös tűzoszlopban semmisült meg... éppen akkor, amikor a nap első sugarai feltűntek a horizonton.
- GINNY! - üvöltötte Harry, térdre vetette magát és karjába zárta a lány mozdulatlan testét. - Ginny... miért... miért tetted ezt? – nyögte, várva a választ, amely már nem érkezhetett meg.
- Harry! Vigyázz! - ordította Ron, amint egy kék sugár közelítette meg barátját Macnair pálcájából. Harry oldalra gördült és beugrott az ősi épület egy hatalmas állóköve mögé. Pálcája nélkül menthetetlen és védtelen volt. Valahogy vissza kellene szereznie!
Mesterük pusztulása felett érzett rémületükben és dühükben a halálfalók gyilkolásra kész varázspálcáikkal megrohamozták a három fiatalt. Hármójuknak semmi esélye sem volt, hogy túlélje negyven halálfaló támadását, főleg nem pálcáik nélkül.
A halálfalók éppen azon voltak, hogy kórusban Adava Kedavrát kiáltsanak, mikor hátulról megtámadták őket.
- Dumbledore professzor! - sikoltotta Hermione.
Dumbledore nem volt egyedül: Sirius, Lupin és Bill Weasley is vele volt. Egy szempillantás alatt rettenetes zűrzavar támadt. A halálfalók a négy újonnan jött varázsló ellen fordultak, főben járó - és egyéb átkokat - szórva rájuk.
Dumbledore, aki rögtön átlátta a helyzetet, megpöccintette pálcáját, egy ’hoppanálás-gátló bűbájt’ eresztve a tömegre, nehogy egy is meglógjon a halálfalók közül. A következő suhintással kikapta a három fiatal pálcáját Féregfark kezéből, visszajuttatva azokat tulajdonosaikhoz. Egy harmadik suhintással elkábított öt halálfalót. Hiába, Albust nem véletlenül nevezték az évszázad legnagyobb mágusának...
Egy pillanat alatt hihetetlen párbaj bontakozott ki Voldemort követői és a hét varázsló között: Dumbledore Lupin, Sirius és Bill az egyik oldalon, Harry Ron és Hermione a másikon; a halálfalók középen, csapdában. Hermione 'Invito Lily' -t kiáltott, és a kisbaba Morticia kezéből az ő karjai közé repült.
Percekig nem lehetett mást hallani, mint Adava Kedavrákat, Cruciókat, és Stuporokat, minek következtében a halálfalók fele eszméletlenül terült el a földön, Lupint megperzselte egy tűz-köpő bűbáj, Billt pedig megskalpolta Nott ’skalpolás egy mozdulattal’ nevű átka.
- Hé! A hajam! – ordította a legidősebb Weasley fiú méltatlankodva, és mérgében pálcájának egyetlen suhintásával három halálfalót ütött ki, sőt, még az üstöt is sikerült felrobbantania. A majdnem kész főzet kiömlött a földre, elhervasztva a százszorszépeket és a kiégetve a füvet.
Először nem volt feltűnő, hogy a rosszfiúk ritkulni kezdtek a kör belsejében is, mintha valaki belülről támadta volna őket.
Amint a halálfalók száma húszra csökkent, láthatóvá vált a kör közepén ’munkálkodó’ tettes: Piton volt az, aki módszeresen irtotta a gonosztevőket.
Amint Sirius megpillantotta ősellenségét a halálfalók csuklyás ruhájába öltözve, agyát elborította a vörös köd.
- Te áruló! - üvöltötte, magán kívül. - Adava Kedavra!
- NEEE! - ordította Harry, ösztönösen kilövellve egy ezüst fénycsíkot a pálcájából, hogy keresztezze Sirius zöld színű gyilkos átkának útját. Mielőtt a halálos sugár eltalálhatta volna a bájitaltan tanárt, Harry ezüst sávja elérte és felrobbantotta azt, csupán fél méterre Piton testétől.
- A mi oldalunkon van, Sirius! - ordította Harry, elhárítva egy Cruciót Morticia pálcájából. Sirius-szal ellentétben ő látta, ahogy Piton gyilkolta és kábította ellenségeiket, és arra is rájött, hogy Piton volt az, aki meglazította a kötelékeit, anélkül, hogy Voldemort észre vette volna.
Míg Lupin egy gumiláb rontást küldött Crakra, Ron kipróbálta a csiga-böfögtető bűbájt egy kövér halálfalón - ezúttal sikeresen.
Négy perc múlva az ősi romok területét halott, elkábított, megkötözött, vagy súlyosan sérült halálfalók borították - a Stonehenge hatalmas kövei szétszóródtak, az egész épület összedőlt.
Hermione orra vérzett, Ron bokája kificamodott, Dumbledore szakállát lemetszették, Harry szemüvege eltört, Piton pedig még mindig döbbent volt attól a felismeréstől, hogy az oly-nagyon-gyűlölt Harry Potter mentette meg az életét.
Ők jól voltak, de szegény Ginny...
Harry visszasietett a lányhoz és karjaiba vette, mintha azt remélné, hogy felébred.
Ron odabotorkált hozzájuk, arca vörös volt a dühtől és a könnyektől. Hermione Dumbledore-ra pillantott, aki lesütötte szemét, mintha felelősnek érezné magát Ginny haláláért.
- Hazaviszem őt - ajánlotta Bill csüggedt arckifejezéssel, kinyújtva erős karját.
- Nem... én viszem - mondta Harry határozottan, felemelve Ginny mozdulatlan testét a földről. Ajkait erősen összeszorította, szeme kifejezéstelen és hideg volt, nem a szokásos ragyogó smaragdzöld, inkább jeges szürke. Sosem látták ilyennek azelőtt: nem szomorúnak látszott, inkább ijesztő volt, mintha az életnek szikrája sem maradt volna benne. Mintha csak egy üres héj lett volna, melyből kiszállt az élet.
Hermione leküzdve könnyeit a kő mögé nyúlt, ahova Lilyt rejtette, és karjába vette a síró kisbabát. - Shh... jól van... jól van... - ringatta, de Lily nem hagyta abba sírást, mintha tudta volna, hogy nincs többé édesanyja.
- Harry Ron, Hermione, Bill... menjetek vissza az Odúba - mondta Dumbledore, feloldva a ’hoppanálás-gátló bűbájt’. - Remus, Sirius és én gondoskodunk ezekről a gazemberekről itt - a lefegyverzett halálfalók csapatára mutatott.
- Dumbledore professzor? - szólalt meg Hermione.
- Piton professzor... – habozott a lány, nem merte folytatni.
- Ő a mi oldalunkon áll, Hermione. - felelte Albus. - Beférkőzött Voldemort csatlósai közé, de a jó oldalon áll. Harry is észre vette, ugye fiam?
Harry tompán bólintott. Pillantása találkozott Pitonéval, aki elfordította a fejét, mert a halott szerelmét karjaiban tartó fiú tekintette zavarba hozta.
- Menjünk - suttogta Bill.
Harry bólintott, bár nem igazán fogta fel, mi történik körülötte. - Menjünk.
Amint a kis csoport dehoppanált, Dumbledore a varázsló-társaihoz fordult.
- Vigyük ezeket a gazembereket az Azkabanba. Ott jó kezekben lesznek.
Lupin és Piton bólintott.
Albus Siriushoz fordult: - Megtennéd, hogy rendbe hozod ezt a helyet?
Miután a többiek távoztak, Black felemelte pálcáját és a földön fekvő hatalmas kövekre mutatott: - Reparo!
Előző←…….→Következő
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
