|
2. fejezet
- Micsoda? Mit mondtál? - hápogott McGalagony.
- De hiszen még csak tizenhat éves!
- Tudom, tudom. Még ő is gyerek... és gyereke lesz. C, c, c, sehogy sem jó ez. Mit csinálunk most?
- Jó kérdés - ráncolta a homlokát McGalagony. – Igazad van, azt hiszem tényleg ez az első eset a Roxfort történetében, hogy egy diák teherbe esik. Micsoda szégyen! - a szeme villogott a méregtől, villámokat szórva szegény Poppyra.
- Ne nézz úgy rám Minerva, mintha az én hibám volna!
- Bocsáss meg... - rázta fejét McGalagony. - Nagyon hirtelen jött ez a dolog, túl megrázó... egyébként meg, ha már a hibáztatásnál tartunk, ki az apa?
Madame Pomfrey vállat vont. - Honnan tudhatnám? Talán megkérdezhetnénk Ginnyt... de persze előbb el kell mondanunk neki az újságot...
- Micsoda? - Minerva felvonta a szemöldökét. – Ő még nem is tudja? Fel sem merült benne…?
- Nem, azt hiszem nem tudja - válaszolt a nővér. - Nos, akkor megkérdezzük tőle, hogy ki az apa?
- Inkább ne - mondta McGalagony határozottan. - Ha még nem tudja, nem is kell tudnia, amíg nem tudunk beszélni Dumbledore-ral. Ő pedig most ment el Erdélybe szerződést kötni a BKV RT-vel.
- BKV Rt.? - bámult rá zavartan Poppy
- A Bukarest Környéki Vámpírok Romániai Társasága – legyintett McGalagony.
- Á, értem - Pomfrey bólintott. – Úgy gondolod, ne szóljunk senkinek, hogy Ginny gyereket vár?
- Pontosan.
- De akkor hogyan tudjuk meg, ki az apa?
- Egyszerűen. Nyitva tartjuk a szemünket.
- Mindenkinek azt mondjuk, hogy Ginny betegsége... mondjuk… clupea, és még két napig nem hagyhatja el a gyengélkedőt.
- Clupe micsoda?
- Ne törődj vele - sóhajtott McGalagony. - Heringet jelent latinul. Ez jutott elsőnek eszembe.
- Rendben, legyen clupea - értett egyet Pomfrey. - És...?
- …és mi, úgy értem te rajta tartod a szemed Ginny látogatóin. Kell, hogy legyen köztük valaki, aki furcsán viselkedik.
- Minden Roxforti diák furcsán viselkedik – jelentette ki Poppy.
- Nos, ez igaz, de én úgy értem... hát tudod! ...Vagy mégsem? - vont vállat McGalagony. - Előbb vagy utóbb csak megtaláljuk az apát. Ha nem azelőtt, hogy Dumbledore visszajön, hát azután. Három nap múlva úgyis újra itt lesz.
- Rendben, de hogyan tartsam Ginnyn a szemem anélkül, hogy ő észrevenné?
- Használd a Videus-Camericus Bűbájt.
- A mit???
McGalagony hitetlenkedve forgatta a szemét. Ez egy olyan bűbáj, amit minden képzett boszorkánynak és varázslónak tudnia kell!
- Jól van, elmagyarázom... - kezdett hozzá.
- Hogy vagy, hugi? - kérdezte Ron és helyet foglalt Ginny ágyán. - Nem is látszol betegnek. Veszélyes ez a clupea?
- Ó nem, nem az - mosolygott Ginny. - Madame Pomfrey azt mondta, hogy két napon belül jól leszek. Ne aggódj miattam, bátyus.
- Szia, Ginny! - lépett be Hermione a gyengélkedőbe. - Jobban vagy?
- Igen, sokkal jobban - felelte a vörös hajú lány. - Csak unatkozom.
- Unatkozol? Ezt meg tudom érteni! - bólogatott Ron. - Van egy tökjó történetem számodra, kishúgom...nem is egy, kettő! Melyiket akarod először hallani? A dracósat, vagy harryset?
Amikor Ron kiejtette Harry nevét, Ginny kissé elpirult, de szerencsére senki sem vette észre.
- Kezdd Dracóval - mondta.
- Oké - vigyorgott Ron. – Na, akkor képzeld magad elé a pincét, Piton épp tanít nekünk valami baromi unalmasat, és Neville bénázik, mint rendesen...
Ginny nagyon élvezte Ron történetét. A végén Ron nem felejtette megemlíteni, hogy Draco majdnem olyan muris volt virágzó faággal a bal fülében, mint pattogó görényként. Ginny kuncogott, elképzelve az ijedtségtől ordibáló Malfoyt, amint rájön, hogy mi történt vele.
- ...és az egésznek az lett a vége, hogy Piton új lehetőséget talált, hogy szekálja Harryt. Azt mondta neki, biztos benne, hogy Draco esetét nagyon mulatságosnak találja, aztán Harrynek meg kellett innia a bájitalt, amit főzött. Szegény Harry megitta, és... beleszeretett Mrs. Norris-ba!
- MI???? – Ginny hirtelen alig kapott levegőt és minden vér kifutott az arcából. – Egy… egy MACSKÁBA szerelmes????
- Ó, nem igazán... - kacarászott Ron. - Tudod, aztán Piton adott neki valami ellenszert... így már nem szerelmes a macskába... de azért röhejes volt.
- Ron! - Hermione helytelenítő pillantást vetett rá. - Nem hiszem, hogy Ginny élvezne egy olyan történetet, amelyben Harry megszégyenül - pajkos mosolyt villantott barátnőjére. – A mi Ginnynk jobban kedveli Harryt annál, nemde?
Ginny arca ugyanolyan színűvé vált, mint a haja. - Biztos vagy benne, hogy már nem szereti Mrs. Norris-t? – kérdezte aggódva. Ron és Hermione nevetésben tört ki.
- Egészen biztos lehetsz benne - mosolygott Hermione. Ginny visszamosolygott.
- Te jó ég, most veszem észre milyen késő van! - kiáltotta Hermione, a sarokban lévő állóórára pillantva. - Majdnem nyolc óra, és még tanulnom kell a könyvtárban. Mennem kell Ginny. Vigyázz magadra.
- Viszlát, Hermione - válaszolt a másik lány.
- Viszlát, Hermione - tette hozzá Ron, Ginny hangját utánozva. - Találkozunk a könyvtárban holnap reggel.
Hermione visszafordult az ajtóból. - Miért épp a könyvtárban?
- Mert el fogsz aludni a drágalátos könyveid közt, azért.
- Nem fogok - nézett csúnyán Hermione. - És szállj le a könyvmániám cikizéséről, jó?
- Leszállok róla... majd ha te sem kószálsz a folyosón Bájgúnár Bill életrajzának négy teljes kötetével.
Most Hermionén volt a sor, hogy elpiruljon. - Nem a te dolgod, mit olvasok a szabadidőmben! És ő nem egy második Lockhart!
- Nem mondtam, hogy az - mutatott rá Ron.
- De gondoltad!
- De igen!
- De igen!
- Fejezzétek be a lármázást, gyerekek! - korholta őket Madame Pomfrey, amint belépett a szobába. - Ez gyengélkedő, ha nem tudnátok, és Weasley kisasszonynak pihenésre van szüksége.
- Nem akartunk... - kezdte Hermione.
- Nem érdekel, hogy mit akartatok! - jelentette ki szigorúan Pomfrey. - Kifelé, mindketten!
- Jó éjt, hugi - mondta Ron Ginnynek és elhagyta a gyengélkedőt Hermionéval.
Ahogy az ajtó becsapódott mögöttük, a lány rátámadt Ronra: - Hogy mersz így sértegetni... főleg a beteg testvéred előtt!?!
- Ó nem azért vagy mérges, mert TÉGED cikiztelek, hanem, mert Bájgúnár Billt cikiztem.
- Fogd be a szád, te idióta! - vakkantotta Hermione, és hátat fordított neki.
- Jól van na, befogom, de nem is beszélek veled többé! - vágott vissza Ron.
- Remek.
- Rendbeeen - Hermione kezdte megunni kis játékukat.
- Nem gondolod, hogy hülyén viselkedünk? - kérdezte Ron.
- Dehogynem - vallotta be a lány, a fiú felé fordulva. Ron is megfordult, hogy szembe nézzen vele. A holdfény besütött az ablakon, ezüst csíkokat festve a folyosó falára és padlójára... és csillogó glóriát vonva Hermione haja köré.
- Hogy te milyen gyönyörű vagy! - sóhajtott Ron.
- Az vagyok? – a lány ajka mosolyra húzódott.
- Aha - Ron közelebb lépett, megfogva a lány kezét. - Nem akarok veszekedni veled többet Herm.
- Akkor adj egy csókot, és legyünk barátok.
- Egy csókot? - vonta fel a szemöldökét a lány.
- Ahaaaa... - felelte a fiú. - Megcsókolhatlak?
- Micsoda hülye kérdés... – mosolygott Hermione és lehúzva Ron fejét, az ajkát szorosan Ronéhoz tapasztotta.
- Rossz kölykök! Csintalan kölykök! Megyek és megmondom McGalagony professzornak, mit csináltok itt! - rivallt rájuk.
- Ne merészeld Hóborc, vagy én... - kezdte Ron.
- Vagy mit csinálsz? - vigyorgott rá a kopogószellem gonoszul. - Megölsz? Nagyon mulatságos vagy Roncimonci! Hé, Granger jól választottál! Ő a legnagyobb bohóc az egész iskolában! Nem is említve, hogy milyen jól smárol!
- Fogd be Hóborc, vagy azt mondom McGalagonynak, hogy ledobtad ezt a vázát - mondta Hermione.
- Milyen vázát? - ráncolta a homlokát Hóborc.
- Ezt – felelte a lány, leemelve egy nagyon törékeny vázát a közeli polcról. Ez volt McGalagony kedvenc darabja. Kínából hozta, ahol futó kalandba keveredett egy mágikus-mandarinnal. Persze senkinek sem mesélt kis liezonjáról, de nagy becsben tartotta a mandarin ajándékát, és azt akarta, hogy a folyosón elhaladva mindenki megcsodálja.
- Igen, megmondja McGalagonynak... - helyeselt Ron. - Vagy inkább a Véres Bárónak. Mit gondolsz Hóborc, megéri beárulni minket?
A kopogószellem egy 'oké-legközelebb-újra-próbálkozom' pillantást vetett még rájuk és a csukott ablakon keresztül távozva magukra hagyta őket.
Hermione visszatette a vázát a polcra, és Ronhoz fordult. - Hol is tartottunk?
- Azt hiszem, itt... - válaszolt a fiú és, szorosan átölelte a lányt és folytatta a csókot ott, ahol abbahagyták.
* * * * *
Amikor végül visszatértek a Griffendél klubhelyiségébe, Ron elhatározta, hogy megnézi, mi van Harryvel. Hermione pedig, miután adott Ronnak egy jóéjtpuszit, felment a lányok hálótermébe…
A szobájukba lépve Ron észrevette, hogy legjobb barátja sehol sincs.
- Hol van Harry? - kérdezte Deant és Seamust akik 'ki-tudja-tovább-visszatartani-a-lélegzetét' játékot játszottak.
- Vagy tíz perce ment el - felelte Seamus, és vett egy nagy levegőt, mert már egészen lila volt a feje a lélegzet-visszatartástól.
- Miért? Hová ment? - érdeklődött Ron.
- Fogalmam sincs - vont vállat Dean. - De kicsit ideges lett, amikor elmondtuk neki a húgod ájulását. Nem tudom miért... ez a clupea dolog olyan veszélyes?
- Nem, nem az – rázta a fejét Ron. - Gondolod, hogy elment meglátogatni Ginnyt?
- Nem hiszem - válaszolt Seamus. - Már fél kilenc, és a látogatási időnek nyolckor vége.
Mind az ajtó felé fordultak, ahogy Neville belépett a szobába.
- Nem láttad Harryt, Neville? - fordult hozzá Ron.
- De, épp szembe rohant velem a folyosón - felelte a fiú. - Nem is vett észre, és majdnem nekem jött.
- Egyre érdekesebb - jegyezte meg Seamus.
- Aha... hé Trevor! Gyere vissza! - kiáltotta Neville, amint kedvence kiugrott a kezéből. Üldözni kezdte a varangyot a baldachinos ágyak között, de Trevor gyorsabb volt nála. - Oké, te akartad! - figyelmeztette az állatot. - Invito Trevor! - rikkantotta, felemelve pálcáját.
A varangy rögtön odarepült hívogató karjaiba.
- Jól csináltad, Neville! - fejezte ki csodálatát Dean és Seamus.
- Legalább olyan jól csináltad, mint Flitwick professzor - tette hozzá elismerően Ron.
* * * * *
Madame Pomfrey már majdnem elaludt, amikor a Videus-Camericus Bűbáj felébresztette. "Hah?" megdörgölte a szemét, a kezébe támasztotta a fejét, és az asztala előtt a levegőben lebegő apró képernyőre bámult. - Majdnem elaludtam! - korholta magát.
Igazán nagyon hosszú őrködés állt mögötte, 16:00-tól 20:00 óráig legalább ötven látogató járt Ginnynél, és Pomfrey mindet a legnagyobb figyelemmel kísérte. Mindenképpen észre akarta venni, ha valaki furcsán viselkedik. Egy idő után azonban feladta, mivel mindenki furcsán viselkedett. Parvati és Lavender hozott Ginnynek egy kis tükröt, meg egy fésűt, hogy könnyen rendbe hozhassa a haját, ami összeborzolódott a párnán. Susan, Ginny legjobb barátnője egy csomó könyvvel érkezett és elmagyarázta, melyik oldalakat kell elolvasni, hogy semmit se mulasszon. Aztán suttogni és vihogni kezdtek valamin, de Pomfrey csak annyit tudott kivenni az egészből, hogy 'Micsoda megkönnyebbülés!'. Nem sokkal azután Draco és két csatlósa látogatta meg a lányt. Malfoy szarkasztikusan megjegyezte, hogy Ginny hálás lehet, hogy az iskolában ingyenes az orvosi ellátás, mert a családja úgysem tudná kifizetni. Aztán egy újabb csoportnyi barátnő érkezett Ginnyhez, elpletykálva hogy 'azok az átkozott tanárok sosem hagyják őket békén'. Madame Pomfrey részben egyetértett velük, különösen Piton esetében.
Kevéssel nyolc előtt érkezett Ron és Hermione, és ők voltak az utolsó látogatók.
Bár Madame Pomfrey csaknem biztos volt benne, hogy senki sem jön nyolc után, azért elhatározta, hogy a szomszédos szobából a bűbáj segítségével továbbra is szemmel tartja a betegszobát. Persze Ginnynek fogalma sem volt róla, hogy figyelik.
Már fél kilenc is elmúlt, amikor Poppyt a nyíló ajtó zaja ébresztette fel fél-álmából. Rögtön az előtte lebegő apró képernyőre irányította a figyelmét. Túlságosan álmos és kába volt, hogy felismerje, ki lépett a szobába. Még egyszer megdörgölte szemét, amint a látogató elérte Ginny ágyát. Az alak az ágy fölé hajolt, hogy megnézze az alvó lányt. Bárki volt is a jövevény, úgy tűnt, elhatározta, hogy nem ébreszti fel a lányt. Megfordult és letett valamit Ginny éjjeliszekrényére, majd menni készült.
Pomfrey, pislogva, megpróbálta kivenni a látogató arcát.
Bár az arca nem látszott valami jól a félhomályban, a szemüvege összetéveszthetetlen volt.
Mit akar ez itt? - csodálkozott Poppy. - Ne, fiú, ne menj még! - sikította magában, hiszen az összes látogatóé közül Potter viselkedése volt a legfurcsább.
Nagy megkönnyebbülésére Ginny kinyitotta a szemét és a távozó után szólt. - Harry?
A fiú megfordult és visszament az ágyhoz. - Szia. Hogy vagy?
- Kösz, jól - mosolygott a lány és intett a fiúnak, hogy üljön az ágya szélére. Harry engedelmeskedett.
- Hallottam, hogy van valami betegséged, amit úgy hívnak, hogy ... sajnálom, elfelejtettem.
- Ne törődj vele, nekem se sikerült megjegyezni - válaszolt a lány. - Köszi a rózsát.
- Tetszik? - pillantott a fiú a sárga rózsára, amelyet az ágy melletti asztalkára tett.
- Nagyon szép - bólintott a lány.
- Gondolkoztam, hogy pirosat hozzak-e, végül a sárga mellett döntöttem – magyarázta Harry - A piros egy kicsit … hm … gyanús lenne, nem?
- Aha - kuncogott Ginny, megfogva a fiú kezét. - Azt hittem, nem is látogatsz meg.
- Miért? – Harry megpróbálta ráncolni a homlokát, de nem sikerült.
- Mert nem törődtél velem mióta … szóval, tudod …
- Tudom, és sajnálom, Gin – sóhajtott a fiú. - De te kerültél engem, nem én téged.
- Lehet. Olyan buta voltam, Harry - mosolygott szomorúan a lány
- Nem, nem voltál. Csak megijedtél, akárcsak én – válaszolta Harry. - De látod, nem volt miért aggódni.
- Nem, nem volt. Elvégeztem magamon azt a bonyolult Anti-Conceptus-Bűbájt. És működött.
- Hála az égnek, működött - Harry felemelte Ginny jobbját az ajkához. Amikor megcsókolta a kezét, a lány égővörös haja tövéig elpirult, de hamar visszanyerte a hangját.
- Csak a kezemet akarod megcsókolni, Harry?
A fiú szája pajkos mosolyra húzódott. - Persze, hogy nem - közelebb hajolt Ginnyhez, ajka gyengéden érintette a lányét.
A szomszéd szobában Madame Pomfrey közel volt az ájuláshoz.
Ahogy Harry visszahúzódott, a lány hirtelen átölelte a nyakát és szenvedélyesen visszahúzta magához, világosan kifejezve, hogy egy csókkal nem elégszik meg.
A szomszéd szobában Madame Pomfrey a kiborulás határán volt.
Ginny nem engedte el Harryt, lehúzta magához, így mindketten vízszintesbe kerültek, csókolózásuk és ölelkezésük pillanatról pillanatra vadabbá vált.
Titkos megfigyelő képernyője előtt Madame Pomfrey úgy érezte, hogy ugrálni és üvölteni tudna: ’Szentséges csokibéka, Harry Potter az, Harry Potter az!’
Legnagyobb megkönnyebbülésére a gyerekek szenvedélyes szerelmi jelenete két percen belül véget ért, és Harry távozott
Poppy megvárta, amíg Ginny elaludt, aztán kisietett a gyengélkedőből, s egyenesen McGalagony szobájához szaladt.
Kopogott az ajtón. Senki sem válaszolt.
Újra kopogott, most kiabálva: - Minerva, Minerva, én vagyok, Poppy, engedj be!
Az ajtó kinyílt és egy nagyon álmos tekintetű McGalagony professzor nézett ki rajta.
- Mi van ... mi történt? - ásította, beengedve a másik nőt.
- Megvan! - felelte gyorsan Pomfrey.
- A bűnös?- kérdezte McGalagony, és elnyomva egy újabb ásítást, skótkockás köntösét felvette a hálóingére.
Poppy bólinott.
- Éééés? - vonta fel a szemöldökét Minerva.
- Nos, nem fogod elhinni.
- Élvezed, hogy megkínozhatsz, ugye?
- Nem, természetesen nem - rázta fejét Pomfrey.
- Akkor ki vele! - emelte fel a hangját McGalagony. - KI AZ????
Pomfrey mostanra azonban már igazán élvezni kezdte a másik nő zavarát. - Mi lenne, ha kitalálósdit játszanánk?
- Hogyan?- hördült fel McGalagony, nem törődve azzal, hogy esetleg az egész kastélyt felveri.
- Tegyél fel kérdéseket, és én igennel vagy nemmel válaszolok - mondta Poppy. - Rajta!
Neeem, ilyesmi nem történhet meg velem! - átkozódott Minerva. - Lefekvési idő van, fáradt vagyok, és Poppy kitalálósdit akar játszani. A világ olyan igazságtalan!
Hirtelen felnézett. – Jól van. Egy hatodikos?
- Nem - rázta a fejét Pomfrey
- Hetedikes?
- Egy Mardekáros? - McGalagony reménykedett, hogy a bűnös nem a saját házából való.
- Hugrabug?
- Hollóhát? - Minerva még mindig remélte, hogy Pomfrey igent mond.
Fenébe! - Úgy, szóval Griffendéles.
McGalagony elkezdte számba venni a lehetséges fiúkat. Tizenhét hetedikes Griffendéles fiút számolt össze.
- Rendben van, barna hajú?
Tehát tizenkettő szóba sem jöhet. - Szőke, talán?
Még kettő kiesik. - Marad két fekete és egy vörös hajú fiú... de a vörös hajú az Ron, tehát nem lehet. - McGalagony még egyszer átgondolta. - Az egyik fekete hajú fiú Jim Benton, a másik... Ne! Ne ő! Csak ő ne! Bár jellemző lenne rá: ő aztán tudja, hogyan kerüljön bajba... de...
- Az arckifejezésedből látom, megoldottad a rejtvényt - vigyorgott Pomfrey.
McGalagony arca megrándult. - Mondd, hogy nem Potter az! Mondd, Poppy, kérlek!
Madame Pomfrey kinyújtotta a kezét és Minerva vállára tette, hogy megnyugtassa. - Tudom, hogy nehéz neked, mert Potter Griffendéles, és Ginny is az. Hamarosan borzasztó botrány lesz, ami szégyent hoz a házadra, de figyelj, Minerva, nézd a dolog jó oldalát!
- A jó oldalát? MILYEN jó oldalát? - McGalagony felemelte a fejét, és egyenesen a másik asszony szemébe nézett.
- Ezek a gyerekek szeretik egymást. Láttam. Olyan szenvedélyesen ölelkeztek és csókolóztak, hogy majdnem azt hittem, hogy egy mugli film szerelmi jelenetét látom.
McGalagony csúnyán nézett - Szeretik egymást? Ugyan, Poppy! Csupán szenvedély, amit éreznek. Csak hormonoktól túlfűtött tizenévesek, akik gyorsan rájönnek majd, hogy ami hevítette őket minden volt, csak nem szerelem.
Madame Pomfrey vállat vont. - Azt hiszem, ők jobban tudják, mint mi.
- Rendben van. Küldd le hozzám Pottert. De most azonnal.
Előző←…….→Következő
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
)
